SOPHOKLES
ELEKTRA.
GÖRÖGBŐL FORDITOTTA,
BEVEZETTE ÉS JEGYZETEKKEL KISÉRTE
CSIKY
GERGELY.
NEGYEDIK KIADÁS.
BUDAPEST.
FRANKLIN-TÁRSULAT
MAGYAR IROD. INTÉZET
ÉS KÖNYVNYOMDA.
1903.
SZEMÉLYEK.
Nevelő.
Orestes.
Elektra.
Kar: mykenei
nők.
Chrysothemis.
Klytaemnestra.
Aegisthos.
FRANKLIN-TÁRSULAT
NYOMDÁJA.
-3-
BEVEZETÉS.
Agamemnon, Argos és Mykene királya, Trója ostromára indulván,
három leányát, Elektrát, Iphianassát és Chrysothemist, s fiát,
Orestest, otthon hagyta nejével Klytaemnestrával, Iphigenia leányát
pedig magával vitte. De kedvezőtlen szelek miatt a görög hajóhad
kénytelen volt Aulisban vesztegelni, mig a jóslat ki nem jelenté,
hogy csak úgy fordulnak meg a szelek, ha Agamemnon leánya
feláldozásával engeszteli meg a megsértett Artemis haragját.
Agamemnonban győzött a hazafi az atya fölött, feláldozta
Iphigeniát, s a görög sereg Trója ostromára indult.
Tíz évi hadjárat után Agamemnon visszatért hazájába. De ezalatt
Klytaemnestra megszegte női hűségét, s bűnös viszonyt kötött
Aegisthossal. A hazatérő Agamemnont nagy ünnepélylyel fogadták;
lakomát tartottak, s ennek végén Agamemnont neje s ennek kedvese
orozva meggyilták. -4- Orestest is meg akarták ölni, de Elektra
titkon egy hű rabszolga gondjaira bizta s általa Phokisba Strophios
királyhoz küldte. Orestes itt fölnevelkedett s a király fiával,
Pyladessel, szoros barátságot kötött.
A gyilkos Aegisthos ezalatt Klytaemnestrával boldogul élt és
uralkodott Argosban. Mindenki meghajolt igája alatt, nem volt
egyetlen férfiu, ki bosszút álljon Agamemnon halálaért. Egyedül
Elektra nem mondott le a bosszú gondolatáról. Atyja gyilkosainak
házában élve, nem némítá el ajkát a félelem. Szüntelen szemökre
veté elkövetett bűnjöket, s szenvedte üldözéseiket és bántalmaikat,
azon reményben, hogy Orestes megjő és bosszút áll atyja
gyilkosain.
Végre a delphii oraculum parancsára meg is jelenik Orestes,
nevelője és Pylades kiséretében; ez utóbbi csak mint néma személy
szerepel. Itt kezdődik a tragédia cselekvénye, mely Mykenében, a
királyi palota előtt levő téren folyik le.
-5-
ELEKTRA.
-6-
-7-
(Hajnal. Orestes jő a nevelővel és
Pyladessel.)
Nevelő. Oh Tróját vívó Agamemnon
gyermeke,
Most valahára
szinről-szinre láthatod
A tájat,
melyért mindig vágyódott szived.
Im
itt, miért epedtél, ősi Argosod,1)
A fulánkszurta
Inachos-lány2) ligete;
Amott, Orestes, lásd a farkaspusztitó
Isten3)
piaczát; Hera4) híres temploma
Balkézre van; s e helytt, hová
megérkezénk,
A kincsben dús Mykenet
szemmel láthatod,
A Pelopidák5) vérontásban dús lakát,
Hol meggyilkolt atyádnak gyász halálakor
Testvérnénéd kezéből téged egykoron
Átvévén megmentélek s fölneveltelek,
Hogy felnövén, atyád halálát
megboszuld.
Most hát Orestes, és te,
kedves Pylades,
Vegyétek gyorsan
fontolóra, mit tegyünk;
Mert a kelő
nap tündöklő sugára már
Felkölti a
madarak reggeli dalát,
S szétfoszlott
a sötét éj csillagfátyola;
Mig hát
elő nem jő a házból valaki,
Egyezzetek meg szóval; mert addig jutánk,
Hol nincs idő habozni, hol már tenni
kell.
-8- Orestes. Oh te, szolgák legjobbja, mint
megismerem
Hozzánk való hűséged
fényes jeleit!
Mint a nemes mén,
bárha aggkor nyomja is,
Nem veszti
bátorságát a veszély között,
Hanem
fülét hegyezve vár rá: úgy te is
Biztatsz bennünket, és az elsők közt haladsz.
Elmondom hát, mit tartok jónak; te
pedig
Figyelj szavamra éber füllel és
mutass
Jobb útat, hogyha
egyben-másban tévedek.
Midőn a
Pythiának6) kértem jóslatát,
Hogy megtanitson arra, mint vegyek
boszút
Atyám halálaért a gyilkosok
felett:
E választ adta Phoebos,
halljad iziben:
Hogy hadsereg és
fegyver nélkül, titkosan,
Csel által
hajtsam végre méltó bosszumat.
Hallván tehát a jóslat ilyen szózatát,
Indulj a házba, s jó szerét ha
ejtheted,
Azonnal lépj be, tudd meg,
mi történik ott,
Hogy látva mindent,
biztos hirt hozhass nekünk.
Ily aggon
és oly hosszú évek mulva nem
Ismernek
rád, s gyanútól védnek ékeid.7)
Mondd el, hogy
idegen vagy, Phokisból8)
jövél,
Phanoteus9)
nevében; mert e férfiút
Tartják
legtöbbre minden frigytársuk között.
Jelentsd aztán s erősitsd esküvel szavad,
Hogy megölé Orestest zordon végzete,
A pythiai harczjátékon10)
lezuhant
Gyors szekeréről; igy intézd
beszédedet
Mi meg előbb atyám sirját,
parancs szerint,
Ajándokokkal11) ékesitjük és fejünk
-9- Fürtjével; visszatérünk azután ide,
Kezünkben lesz az érczből öntött hamvveder,
Melyet bokorba rejték, mint te is
tudod,
És áltató beszéddel kedves
hirt hozunk
Számukra, hogy már lángok
martaléka lett
Holttestem és a
máglyán porrá hamvadott.
Mit árt
nekem, ha szóval holtnak mondanak,
De
tettleg élek és dicsőséget nyerek?
Nem tartok rosznak semmi szót, mely hasznot ad.
Láttam már gyakran, hogy holt híröket
vivék
Bölcseknek is, s ha aztán
visszatértenek,
Több tiszteletben
álltak még, mint az előtt.
Bizton
reménylem én is, hogy e hir után
Fénylő csillagként fognak látni ellenim.
Oh én hazám s hazámnak intenségei,
Fogadjatok be, áldjatok meg útamon,
S te is szülői házam; hisz az istenek
Küldének, hogy boszúmmal
megtisztitsalak;
Ne üzzetek el innen
szégyenletesen;
Hadd állitsam fel
újra ősi házamat!
Ez volt mondandóm;
most pedig készülj, öreg,
S legyen
gondod rá, hogy jól végezd dolgodat.
Mi ketten távozunk; mert a jó alkalom
Az ember minden művének legfőbb ura.
Elektra (a palotában).
Oh jaj nekem!
Nevelő. Ugy tetszik, mintha benn a házajtó
mögött
Cselédnő jajgatását hallanám,
fiam!
Orestes. Talán szegény Elektra volt? Nem
gondolod,
Hogy itt maradjunk s
meghalljuk keserveit?
-10- Nevelő. Nem, nem. Ne fogjunk
semmihez, mig Loxias12)
Parancsát meg nem
tettük; most első legyen
Atyád sirján
az áldozat; ez ád nekünk
Erőt nehéz
munkánkra s fényes diadalt.
(Elmennek. Elektra jő a palotából.)
Elektra. Oh mennyei fény,
S te földölelő lég, mennyiszer
Hallád gyászdalomat,
Hallád,
mint téptem, ütöttem
Véresre saját
kebelem’,
Mikoron eloszolt a sötét
éj.
Ah! jól tudja gyűlölt
nyoszolyám
Álmatlan éjjeleim
gyötrelmeit,
Miként siratom
boldogtalan atyámat,
Kit a véres Ares
idegen
Földön nem fogadott be
lakába;
Hanem itthon vágta le drága
fejét
Gyilkos bárddal anyám s a
lator
Aegisthos, mint csert a
favágó,
S rajtam kivül senki sem
ejt
Könyet, atyám, hogy ily iszonyu
és
Szégyenletes volt a
halálod.
Nem fog soha
szünni
Gyászos sóhajom és
panaszom,
Mig látom a fényes
csillagokat,
Látom a nap
ragyogását;
Mint a fiát vesztett
csalogány
-11- Hallatom én bús
zokogásom’,
A szülői ház ajtója
előtt.
Oh Hades és Persephone
tanyája!13)
Oh pokoli Hermes,14) s
te felséges Ara!15)
És ti Erinysek,16)
isteni szülöttek!
Kik látjátok a
meggyilkolt tetemét,
Kik látjátok a
rablott násznyoszolyát,
Jertek,
adjatok segedelmet,
Boszuljátok meg
atyám halálát,
S adjátok vissza
fivérem; mert egyedül
Nem birom el
immár
Gyötrelmeim iszonyu terhét. (A
kar fellép.)
Első versszak.
Kar. Oh gyermek, oh szörnyü anyád
Leánya, Elektra, miért
Hangzik szüntelenül bús panaszod
Hős Agamemnon után, kit anyád csele
Hajdan orozva megejte, s gonosz keze
Halálra külde ravaszul? Veszszen el, a ki ezt
Tevé, ha igy szabad beszélnem.
Elektra. Oh ti nemes
szülöttek!
Bánatom enyhületére
jövétek;
Jól tudom, érezem ezt,
szivem ismeri
Kebleteket; de ah! én
soha nem szünöm
Sirni, keseregni
atyám gyász sorsa felett.
Oh ti,
kiket annyi szeretet csatol egybe szivemmel,
Engedjetek zokogni,
Ah erre kérlek!
-12-
Első ellenversszak.
Kar. Sem sóhajtásod, sem imád
Nem költi fel Hades örök,
Mindent eltemető öléből atyádat.
Ám mértéktelenné teszi a fájdalom
Mértékét nem szünő keserved,
Mig bánatodra nem ad semmi
enyhületet.
Miért vágyódol
szenvedésért?
Elektra. Esztelen az, ki feledni
Tudja megölt szülei nyomorú halálát.
Szivem a bús, panaszos dalu,
Egyre Ityst, csak Ityst sirató
Félénk csalogányt,17)
Zeus követét szereti.
Te vagy
istennőm nekem, oh Niobe, szenvedő anya,18)
Ki szikla sirfalak
közt
Ah! egyre sirsz
még.
Második versszak.
Kar. Nem téged ért, gyermekem,
Egyedül a fájdalom,
Türd te is e gyötrelmeket nyugodtan,
Mint azok, a kik törzsed sarjadéki:
Ime Crysothemis igy él, igy Iphianassa;
Igy rejti el ifjuságát,
Miglen a visszatérőt
Büszke
Mykene földe
Ős örökébe fogadja
örömmel, –
Ő, kit a nagy Zeusz vezet
e honba – Orestes.
-13- Elektra. Várom őt, ah! szüntelenül,
szegény leány én.
Bolyongok egyre
könyes szemekkel,
Férjtelenül,
gyermektelenül, végtelen
Bánatomat
viselem; de ő feledé
Tettemet és
szavamat. Avagy mért izen
Áltató
hireket szüntelenül nekem?
Szivében
ég a vágy,
De mégse’ hozza vissza
vágya.
Második ellenversszak.
Kar. Bizzál, oh bizzál, gyermek!
Fenn a magas égben él
Még Jupiter, ki mindent lát s igazgat;
Tedd a boszú gondját az ő kezébe,
Égő gyűlöleted ne mutasd hevesen, s ne feledd
el;
Jótékony isten az
idő.
Nem lesz örökké
távol
Tőled Agamemnon
hős
Gyermeke, Krisa füves
legelőin,19)
S nem marad el Acheron20)
uralkodója.
Elektra. Ah! de reménytelenül oda van,
elenyészett
Életem java, nem birom el
immár;
Igy epedek, gyermektelenül,
magam,
Nincs szerető férjem, kinek óv
keze,
Ah! idegen vagyok ősi
lakomban,
Szolga atyám örökébe’,
silány ruha
Takarja
testemet,
S üres számomra minden
asztal.
-14-
Harmadik versszak.
Kar. Jaj volt, hogy visszatére,
Jaj volt, hogy ősei ágyán
Érte szivét az érczbalta,
S megölé sulyos csapása.
Szerelem sugalá, csel fejezé be,
Szörnyű alakban a szörnyü bűnt,
Vajon isten volt, avagy emberi kéz,
A mely ezt tehette?
Elektra. Oh iszonyú nap, éltem napjai
Között legiszonyúbb te!
Oh éj, oh szörnyü lakoma
Borzadalma!
Melyen atyámat a
két
Nyomorult keze oly gonoszul
megölé,
És vele megölte az
én
Elárult éltemet is!
A magas Olympos nagy istene
Küldje fejökre a boszú tüzét!
És ne legyen soha részök öröm,
mosoly,
Kik ezt a bűnt
mivelték!
Harmadik ellenversszak.
Kar. Ne szólj tovább ily hangon,
Nem gondolod meg, mi mélyen
Sülyedél szégyenletes nyomorba
A boldogság ormáról?
-15-
Szaporán növeléd keserűséged,
Mert boszus lelked egyre új
Harczokba sodor; nem jó küzdeni így
A hatalmasokkal.
Elektra. A kín ragadott el, a
kín;
Jól látom
szenvedélyem’,
De kínjaim közt nem
csillapodnak
Panaszaim,
Mig szivem élete tart.
Ki tud én nekem, oh szeretett barátnők,
Enyhületes szót mondani?
Ki tanácsot adni nekem?
Hagyjatok el, ne vigasztaljatok!
Kínom örök, soha meg nem szünő,
És nem fog soha sem megszünni keservem,
Soha könnyeim folyása.
Végdal.
Kar. Jó indulattal szólok,
Mint hű anyád tanácslom:
Ne tégy
bajodhoz új bajt.
Elektra. Ah! lehet-e mérsékleni
bánatom’?
Illik-e, mondd, feledni a
holtakat?
Hol van az ember, ki erre
képes?
Nem kell ilyentől
tisztelet;
És ha boldogság vár
reám,
Ne legyen békével
enyém,
Ha feledve atyámat,
elnémul
Bús zokogásom.
-16- Hiszen ha a halott
megsemmisülve lenn
Fekszik föld
alatt,
És a büntetés
Nem sujtotta le gyilkosait:
Nincs akkor szégyen,
Se’ jámborság az emberek közt.
Kar. Oh gyermekem, javadra jöttem
és magam
Javára, ám ha nem szólok
jól, úgy legyen
A te kivánatod
szerint, mi követünk.
Elektra. Valóban szégyenelnem kell, oh
asszonyok,
Hogy oly levertnek tüntet
föl a sok panasz;
De mert erőszak
kényszerit, hogy igy tegyek,
Bocsássatok meg. Mily nemes nő tenne mást,
Ki szemmel látja atyjának
balvégzetét,
Miként én látom, éjjel,
nappal egyaránt,
Nem fogyva, inkább
gyarapodva szüntelen?
Hiszen szülő
anyám kezéből jött reám
A
legszörnyűbb baj; egy födél alatt lakom
Azokkal enházamban, kik meggyilkolák
Atyámat; ők parancsolóim; rajtok áll,
Megvonni tőlem, vagy megadni
részemet.
És mit gondoltok, mily
órákat élek át,
Midőn Aegisthost
látom ülni trónusán
Atyámnak, látom
azt a köntöst tagjain,
Melyet atyám
viselt, s áldozni látom őt
A tűzhely
mellett, hol atyámat megölé;
És látom
azt, mi mindennél több fertelem,
Atyámnak nászágyában a gyilkost magát,
Boldogtalan anyámmal, ha még
mondhatom
Anyámnak őt, ki ágyát ezzel
osztja meg;
-17- Ki vakmerően ily
gonosz karjában él,
S a boszus
fúriáktól nem remeg szive;
Nem,
mintha még örülne annak, mit müvelt,
A hányszor újra fordul az a nap, melyen
Atyámat meggyilkolta áruló csele,
Dalt, tánczot rendel, és havonkint
gödölyét
Áldoz fel a védistenek
oltárain.
És látva ezt a házban, én
boldogtalan,
Sirok, kesergek a
szégyenletes napon,
Melyet atyám
emléknapjának mondanak –
Ah
egymagamban! Hisz még azt sem engedik,
Hogy annyit sirjak, mennyit szívem sirni vágy.
Mert ez az asszony, kit nemesnek
mondanak,
Szidalmazó szavakkal igy
kiált reám:
Istentelen teremtés,
egyedül a te
Atyád veszett el? Nem
gyászol más ember is?
Halj meg hát
nyomorultan és e kínodat
Ne oltsák el
az alvilági istenek!
Igy gúnyol; ám
ha azt találja hallani,
Hogy jő
Orestes: akkor dühvel rám rohan,
Sikoltva: Nemde ezt neked köszönhetem?
Nem a te műved volt ez, a ki ellopád
Orestest tőlem és titokban elvivéd?
De tudd meg, elnyered még méltó
díjadat!
Ekként üvölt rám; híres
kedvese pedig
Mellette állva még
ingerli ellenem,
A nyomorult, a
mindig gyáva szörnyeteg,
Ki asszonyok
frigyével küzdi harczait.
És én
szegény, Orestest várva szüntelen,
Hogy sorsomon segítsen, egyre sorvadok.
-18- Mert késedelme tönkre
tette egyaránt
Jelen s jövő reményem
minden vígaszát.
Ily állapotban ah!
ki tudna, kedvesim,
Kegyes, türelmes
lenni? Hisz rosz végzetünk
Magunkat
is rossz vágyra, tettre kényszerit.
Kar. Ugyan mondd, mig te ily módon
beszélsz velünk,
Itthon van-e
Aegisthos vagy eltávozott?
Elektra. Bizonynyal nincs itt. Hisz
másképen, azt hiszed,
Távozhatnám a
házból? A mezőre ment.
Kar. Ha igy van, akkor én is többet
merhetek,
S bátrabban is beszédbe
állhatok veled.
Elektra. Eltávozott, kérdezz hát tetszésed
szerint.
Kar. Kérdésem ebből áll: Mit tudsz öcséd
felől?
Jön-é vagy késik? Ezt
szeretném hallani.
Elektra. Ezt mondja mindig, ámde mondja s nem
teszi.
Kar. A férfiú, ha nagy munkába fog,
haboz.
Elektra. Midőn megmentém éltét, nem haboztam
én.
Kar.
Bizzál; ő jó, s nem hagyja el szeretteit.
Elektra. Oh elhiszem; máskép nem
élhetnék soká.
Kar. Ne szólj tovább; Chrysothemist,
testvéredet,
Atyád s anyád leányát
látja most szemem,
A házból jönni
áldozattal, a minőt
Halottak emlékére
szoktak nyujtani.
(Chrysothemis jő a palotából.)
Chrysothemis. Miért jösz kedves nővér, a kapu
elé,
Hogy ismét hallasd gyászos
jajgatásodat?
Nem tanulád meg ily
hosszú idő alatt,
Hogy hasztalan
haragnak át ne add magad?
Hisz én is
érzem e fájdalmat, engem is
-19-
Gyötör e kín; s ha volna rá elég
erőm,
Meg is mutatnám nyiltan azt,
mit érezek.
De a vitorlát most a
vészben bevonom,
S nem látszom azt
akarni, a mit nem birok.
Ohajtom,
testvér, bár tennél ekként te is.
Lehet, hogy nem az én szavam helyes, hanem
A te itéleted; de hogyha szabadon
Kivánok élni, az erőnek engedek.
Elektra. Oh szégyen! el
tudod feledni az atyát,
Ki nemze, és
csak arra gondolsz, a ki szült.
Mert
minden intés, melylyel engem oktatál,
Ő tőle van, magadtól nem jött semmi sem.
Válaszsz tehát: vagy esztelennek
mondalak,
Vagy józan észszel feledéd
szerettidet;
Hisz ép’ most mondád,
volna csak elég erőd,
Ugy megmutatnád
gyűlölségedet nekik;
S midőn atyámért
bosszut állni akarok,
Te nem segitsz,
de gátolón utamba lépsz.
Nem
egyesűlne így a bajjal gyávaság?
Tanits meg, vagy tanuld meg tőlem, mily haszon
Érhetne engem, ha megszünnék
panaszom?
Hisz rosszul bár, de élek,
s ez elég nekem.
És gyötröm őket, s a
halottat tisztelem,
Ha ott alant még
érez örömet a szív.
Te gyűlöletről
szólva, csak szóval gyülölsz,
De
tettel a gaz gyilkosoknak társa vagy.
Én nem hajolnék meg előttök, bárha mind
Előmbe raknák gazdag ékességidet,
Melyek rajtad ragyognak; légyen
asztalod
Dúsan teritve, élvezz fényes
lakomát:
-20- Az én egyetlen
táplálékom bánatom
Legyen; dicsőséged
nem vágyom osztani,
Te sem kivánnád
józan észszel. Ámde most
Legjobb
atyádnak mig lehetnél gyermeke,
Légy
az anyád leánya.21) Rosznak látszol
igy,
Elárulván szerettidet s a holt
atyát.
Kar. Az istenekre, semmi szenvedély!
Hiszen
Mindkettőtök szavába’ van jó
és helyes,
Ha te reá hallgatnál, s ő
viszont reád.
Chrysothemis. Hozzá vagyok már szokva én, oh
asszonyok,
Az ily beszédhez; most se’
hoztam volna fel,
Ha nem hallottam
volna, mily szörnyű veszély
Közelg
felé, hogy elnémitsa panaszát.
Elektra. Mondd hát a szörnyűt, és
ha rosszabb mostani
Gyötrelmemnél,
többé nem szólok ellened.
Chrysothemis. Elmondom híven
mindazt, mit magam tudok.
Ha meg nem
szűnik panaszod, szándékuk az,
Hogy
olyan helyre küldenek, hol a napot
Többé nem látod, és sötét börtönfalak
Között, távol hazánktól, sirhatsz
sorsodon.
Gondold meg ezt s később
majd kinjaid között
Ne vádolj engem.
Térj eszedre, mig lehet.
Elektra. Ez szándokuk hát, igy tennének ők
velem?
Chrysothemis. Bizonynyal igy, mihelyt Aegisthos
visszatér
Elektra. Ugy rajta! térjen is hát vissza
mielőbb.
Chrysothemis. Mit kivánsz e szavaddal, oh
boldogtalan?
Elektra. Aegisthos visszatértét, ha ez
szándoka.
-21- Chrysothemis. Hogy szenvedés gyötörjön? Merre
tévelyegsz?
Elektra. Hogy mentől távolabbra fussak
tőletek.
Chrysothemis. Nem gondolsz életeddel, mely most a
tied?
Elektra. Valóban szép, csodálandó egy élet
ez.
Chrysothemis. Szép lenne, csak te hallgatnád az ész
szavát.
Elektra. Szeretteimhez rossznak lenni ne
tanits.
Chrysothemis. Nem is tanitlak; ámde tiszteld az
erőst.
Elektra. Tiszteld magad; nem illik hozzám ily
tanács.
Chrysothemis. Pedig szép elkerülni esztelen
bukást.
Elektra. Ha buknom kell, atyámért küzdve bukjam
el.
Chrysothemis. Atyám, tudom jól, megbocsátja ezt
nekem.
Elektra. Ily szókat helyben hagyni rosszakhoz
való.
Chrysothemis. Nem tartasz hát velem, nem fogadod
szavam’?
Elektra. Valóban nem. Soh’se legyek ily
esztelen!
Chrysothemis. Tovább megyek hát, merre küldtek,
útamon.
Elektra. Hová indulsz? Kiért van e
gyászáldozat?
Chrysothemis. Atyám sirjára küldi általam
anyám.
-22- Elektra. Mit? Legnagyobb ellenségének küldi
ezt?
Chrysothemis. A kit meggyilkolt; ezt akartad
mondani.
Elektra. Ki gondolt erre? Mily barátja vette
rá?
Chrysothemis. Azt vélem, rémes éji látománya
volt.
Elektra. Oh ősi istenim, csak most
segitsetek!
Chrysothemis. Reményre gerjeszt tán ez éji
borzalom?
Elektra. Beszéld el álmát, aztán
megfelelhetek.
Chrysothemis. Kevés az, mit felőle mondhatok
neked.
Elektra. Beszéld el ezt; kicsiny szó gyakran volt
elég,
Halandót fölemelni vagy
lesujtani.
Chrysothemis. Atyánkat látta volna, szóbeszéd
szerint,
Ismét életre kelve
megjelenni és
Melléje állni; s
megragadva a jogart,
Mely hajdan az
övé volt, most Aegisthosé,
A tűzhely
mellett állitá fel; galy fakadt
Belőle tüstént, melynek gazdag lombjai
Egész Mykene országát beárnyalák.
Igy hallám attól, ki jelen volt, a
midőn
Ez álmát elbeszélte Helios
előtt.22)
De ennél többet nem tudok, csak azt tudom,
Hogy félelmében küld a sirhoz
engemet.
Az istenekre kérlek hát,
fogadd szavam,
S ne vonj magadra
vészt meggondolatlanul;
Ha nem
követsz most, majd a baj rákényszerit.
Elektra. Ne tégy atyánk sirjára
semmit, kedvesem,
Azokból, mik
kezedben vannak; sérelem
S gonoszság
volna, holt atyádnak nyujtani
-23-
Ez ellenséges asszony adományait;
Nem, dobd a vizbe, vagy ásd mélyen föld
alá,
Honnan ne érjék el atyánk sirját
soha;
Maradjanak elrejtve drága
kincsül ott,
E nő számára, majd ha
meghal egykoron.
Ha nem a nők
legvakmerőbbje volna ő,
E gyűlölt
áldozattal meg nem hintené
A
férfiúnak sirját, kit meggyilkola.
Gondold meg, vajjon szívesen fogadja-e
Sirjában tőle a halott ez adományt,
Ki aljasul meggyilkolá, mint ellenét
Megcsonkitá, és kardja véres foltjait
Fejéhez törlé; s azt hiszed, ez
áldozat
Ki fogja engesztelni a
gyilkos bünét?
Oh nem! Hagyj fel hát
ezzel; vágd le fürtjeid
Végszálait;
im én szegény, hozzá teszem
Saját
hajam’ – kevés ez, ámde mindenem
Nekem –, áldozd fel egyszerű hajfürtimet,
S ez övemet, melyen nem csillog semmi
dísz.
S a porba hullva kérd őt,
jöjjön most a föld
Alól, legyen
segélyünk ellenink között,
Hogy
gyermeke Orestes diadalmasan
Lábbal
tiporja atyja ellenségeit,
S mi e
csekély ajándékoknál gazdagabb
Kezekkel áldozhassunk sirján egykoron.
Hiszem, valóban hinni kezdem, ő vala,
Ki ezt a szörnyü álomképet küldte rá;
De te, oh testvér, tedd meg e
szolgálatot,
Nekem, magadnak és
atyánknak, az emberek
Legjobbikának,
a ki Hadesben pihen.
-24- Kar. Kegyesség szól e szűz ajkán, s
te kedvesem.
Ha józan kívánsz lenni,
megteszed szavát.
Chrysothemis. Meg is teszem; mert hol a jog parancsa
szól,
Ott nem vitázni, ámde gyorsan
tenni kell,
De míg ezt megkisérlem,
titkot tartsatok,
Az istenekre
kérlek, kedves asszonyok;
Mert ha
anyám megtudná, biztosan hiszem,
Merészségem gyászossá lenne én reám.
(Átveszi Elektra levágott fürtjeit s az övet.
Azután el.)
Kar. Ha nem téved a jós szellem igéje,
S nem hagyott el az értelem:
Mert jelenti jöttét
Az isteni igazság büntető keze,
Boszúja nincs messze már, óh gyermekem!
Ez éji látomány
Enyhe fuvallatára
Bennem új
remény fakad;
Nem fogja elfeledni a
hellen vezér, atyád,
Az ősi kétélű
szekercze ércz csapásait,
Melyek
gonoszul, gyalázattal megölték őt.
Ellenversszak.
Már a sok karu, sok lábu
Erinys23)
Érczlépéseivel közelg
Szörnyű
leshelyéből.
-25- Boszút lihegve a
buják fejére, kik
Tilos menyegzőt
gyilokkal ültenek.
Azért reménylem
én,
Gyász jele lesz ez
álom
A gonosztevőkre és
A czinkosokra. Mert az éjek szörnyü
álmai,
S az istenek jóshangja – mind
hiú káprázatok,
Ha nem hoz ez éji
látvány üdvöt és áldást.
Végdal.
Oh te, az ősi
Pelops
Merész
versenyfutása!
Mennyi nyomorral
sujtád
Ezt a hont.
Mert a mióta Myrtilos
Tenger ölében pihen,
Melybe az
áruló
Kéz aranyos
szekérről
Álnokul
ledobta:
Nem hagyá
El azóta e házat
Örök iszonyú átok.24)
(Klytaemnestra kijő a palotából. Utána hölgyek,
áldozati adományokkal.)
Klytaemnestra. Ugy látszik, ismét fékvesztetten
kóborolsz;
Mert távol jár Aegisthos,
ki meggátola,
Hogy a kapun kivül
gyalázd tiéidet;
De most távollétében
nem gondolsz velem
-26- Semmit sem.
Sokszor és sokaknak kürtöléd,
Hogy
vakmerően s jogtalan uralkodom,
Gyalázattal tetézve téged s dolgaid.
Pedig én nem gyalázlak, csak megtorlom azt,
A mit te számtalanszor kezdesz
ellenem.
Atyádat én ölém meg – mert
mindig csak ezt
Hozod fel ellenemben
– úgy van, megölém;
Tudom jól; nincs
szándékom eltagadni ezt;
Diké25) vevé el éltét, nem csak én magam;
Őt kellett volna ész szerint
segítened.
Mert ez atyád, kiért most
egyre húll könyűd,
A hellenek közt
egyedül merészelé
Feláldozni
nővéredet, bár atyja volt
Csupán, s
nem szülte, mint én, fájdalmak között.
Ugyan tanits meg hát, kinek javára, mért
Áldozta őt fel? Argos népeért talán?
Ám ennek nem volt lányom éltéhez
joga,
De ha Menelaos kedvéért ölte
meg
Leányomat, nem állhaték jogos
boszút?
Nem volt-e ennek is két
gyermeke, kiket
Inkább megölhetének,
mint leányomat?
Hiszen szülőikért
kelt útra a sereg.
Avagy tán Hades
égőbb vágygyal éhezett
Az én
szülötteimre, mint övéire?
Vagy
jobban szereté e rossz atya az én
Szülötteimnél Menelaos sarjait?
Nem esztelen s gonosz lelkű az ily atya?
Én azt hiszem, bár kedved ellen mondom
is.
De a halott, ha szólna, szint’
ezt mondaná.
A mit tevék, nem bántam
én meg azt soha;
-27- De ha te
rossznak tartod véleményemet,
Keresd,
mi jobb, s csak aztán szólj meg másokat.
Elektra. Nem mondhatod, hogy én
kezdélek bántani,
S csak megtorlásul
kelle most ezt hallanom.
De ha szabad
beszélnem, elmondom neked
A holtról
és testvéremről az igazat.
Klytaemnestra. Beszélj; ha mindig
ekként kezdenéd a szót,
Nem ingerelne
bosszuságra ellened.
Elektra. Beszélek hát. Atyámat, mondod,
megöléd.
Van ennél szégyenítőbb
vallomás, akár
Joggal téved, akár
nem? S én mondom neked,
Nem a jogos
boszú vezérle, ám e rosz
Ember
beszélt rá, a kinek most nője vagy.
Kérdezd meg a vadászó Artemist: kinek
Bünéért zárt el Aulisban minden
szelet?
Vagy nem, megmondom én: hisz
őt nem kérdheted.
Atyám ez istennő
berkében egykoron
Üzőbe vett (igy
hallám ezt) egy tarka, szép
Agancsu
szarvast, és elejtve a vadat,
Ajkán
dicsekvő szó talált kisiklani.
Ezért
haragra gyulva Leto gyermeke,
Lelánczolá Achaja sergét, míg atyám
Váltságul önnön lányát adta a vadért.
Ezért áldozták őt fel; máskép a sereg
Nem juthatott sem Ilionba, sem haza.
Ezért volt kénytelen hosszú küzdés
után
Od’adni lányát, és nem
Menelaosért,
De ha – szavad szerint
beszélve – kedveért
Tevé is mindezt:
volt ezért neked jogod
Boszúból őt
megölni? Mily törvény szerint?
-28-
Vigyázz, ily törvényt hozva emberek
közé,
Ne hozz magadra megbánását és
szenvedést.
Mert ha megöljük egyikért
a másikat,
Először is te halsz meg
méltó jog szerint.
Lásd, mily hiú
ürügyre épited szavad’.
Mert fejtsd
meg azt, ha kedved tartja, mért fedi
A legborzasztóbb bűnök szennye fejedet,
Miért osztod meg a gonoszszal
ágyadat,
Kivel atyámat egykoron
meggyilkolád,
S kitől most gyermeket
szülsz; és elkergeted
A tiszta
násznak tiszta sarjadékait.
Miként
dicsérhetném ezt? Vagy tán erre is
Azt mondod, hogy boszúból tetted lányodért?
Szégyen reád, ha mondod; mert nem szép
soha,
Lányod miatt az ellenséggel
kötni nászt.
De nincs hatalmam téged
jóra inteni,
Téged, ki egyre azt
kiáltod, hogy anyánk
Nevét gyalázzuk;
bár irántunk, azt hiszem,
Inkább
úrnőnek, mint anyának mondhatunk;
Hisz oly gyász éltet élek, annyi gyötrelem
Jut tőled és férjedtől
osztályrészemül.
S Orestes is, alig
kerülve el kezed,
Kinnal hurczolja
messze földön életét;
Kiért oly
sokszor vádolál, hogy ellened
Boszúra
nevelem. Meg is tenném bizony,
Ha
volna rá hatalmam, tudd meg ezt. Azért
Kiálts ki hát gonosznak az egész világ
Előtt, akár szájasnak, szemtelennek
is!
Hiszen ha mind e roszban járatos
vagyok,
Fajodnak szégyenére úgy nem
válhatok.
-29- Kar. Látom, haragra lobbant; ám nem látom
azt,
Hogy számba vennék, jogosan
haragszik-e.
Klytaemnestra. Ugyan mit szükség számba vennem ez
iránt,
Ki vakmerőn gyalázza anyjának
nevét,
S hozzá ily korban? Vajjon
mégsem gondolod,
Hogy semmitől sem
tartja vissza szégyene?
Elektra. Tudd meg, szégyen piritja arczomat,
habár
Nem is teszed fel rólam; azt is
jól tudom,
Hogy nem hozzám s koromhoz
illők tetteim.
De a te ellenséges
lelked s műveid
Erővel ily tettekre
kényszerítenek.
Rosz tettekből
tanuljuk a rosz tetteket.
Klytaemnestra. Arczátlan szörny!
Valóban tettem és szavam
Tulságos sok
beszédet engedett neked.
Elektra. Magad beszélsz, nem én; hiszen te
műveled
A tettet, és minden tett
megleli nevét.
Klytaemnestra. Hatalmas Artemisre! el nem
kerülöd
A büntetést, mihelyt
Aegisthos visszatér.
Elektra. No lásd, haragra lobbanál, holott
szabad
Szót engedél; de meghallgatni
nem tudod.
Klytaemnestra. De hát nyugodtan még áldozni sem
lehet,
Mivel szabad pórázra hagytam
nyelvedet?
Elektra. Csak rajta, áldozz, nem zavarlak.
Ajkamat
Többé ne vádold, mert egy
szót sem szólok én.
Klytaemnestra (egyik hölgyéhez). Nyujtsd hát te, ki
mellettem állsz, az áldozat
Gyümölcseit ez istennek, hogy hallja meg
Imáimat jelen borzalmaim között. (Az oltár felé
fordul.)
-30- Hallgasd meg hát, oh
Phoebos, védő istenem,
Elfojtott
hangom’; mert nem híveim között
Beszélek hozzád, és minden szót nem lehet
Napfényre hoznom, míg ez itt mellettem
áll,
Nehogy boszúja és nem pihenő
szava
Az összes várost csalfa hirrel
töltse be.
Hallgass meg hát úgy, a
mint hozzád szólok én.
A kétértelmü
álomképet, a melyet
Ma éjjel láttam,
hogyha kedvezőt jelent,
Engedd rajtam
beteljesülni, nagy király!
De hogyha
rossz, úgy forditsd ellenimre azt,
S
ne hadd, hogy bárki álnok csellel e jelen
Jólétemet képes legyen megdönteni;
Oh add, hogy éltem mindig felhőtlen legyen,
S békével kormányozzam Atreus lakát,
Szeretteim körében, kikkel most
vagyok;
S boldog napokra keljek
gyermekim között,
Kiket nem lázit
ellenem rosz indulat.
Hallgasd meg
ezt, oh nagy Apollo, kegyesen,
És add
meg mindnyájunknak, a mit kér imánk;
A többi mást, habár szóval nem mondom is,
Isten létedre, úgy hiszem, jól
ismered.
Hisz mindent tisztán látnak
Zeus szülöttei.
(A nevelő fellép.)
Nevelő. Oh idegen nők, mint lehetne
biztosan
Megtudnom, ez-e Aegisthos
király laka?
Kar. Valóban ez, oh idegen; jól
gondolád.
Nevelő. S nem tévedek, ha ezt nejének
gondolom?
Királynénak mutatja fényes
külseje.
Kar. Minden bizonynyal; a királyné ez
maga.
-31- Nevelő. Üdvözlégy, oh királyné! Kedves hirt
hozok
Neked s férjednek, jó barátod
résziről.
Klytaemnestra. Örömmel hallom; ámde
mindenekelőtt
Kivánom tudni, mily
embertől küldetél?
Nevelő. Phanoteus Phokisból fontos hirt
izen.
Klytaemnestra. Minő hirt, mondd, oh idegen? Hisz jól
tudom,
Baráttól csak baráti szót
hozhatsz nekünk.
Nevelő. Meghalt Orestes; ennyi röviden a
hir.
Elektra. Oh jaj nekem, meghaltam én is e
napon!
Klytaemnestra. Mit mondasz, oh mit mondasz? Ne
ügyelj reá.
Nevelő. Meghalt Orestes, mondtam, s mondom újra
most.
Elektra. Ah én szegény, elvesztem, semmivé
levék!
Klytaemnestra. Gondolj magad dolgával. Te meg
idegen,
Beszéld el a valót nekem.
Mint halt meg ő?
Nevelő. Ezért küldettem; elmondom hát a
valót.
Hellas dicső harczünnepére
megjövén,
Hogy Delphi játékában küzdő
részt vegyen,
Alig hallá a hirnök
harsány szózatát,
Versenyfutást
hirdetve első harcz gyanánt:
Mindenkitől csodálva, megjelent legott,
S mint várható volt, megfutván a
pályatért,
A győzelem dicső jutalmát
elnyeré.
Hogy a sokat kevés szavakkal
mondjam el:
Nem láttam ily erőt s ily
tetteket soha.
Ez egyet halld: a
pálya minden versenyén,
-32- Mit a
harczbírák hirdetének ős szokás
Szerint, övé volt minden győzedelmi díj;
Mindenki őt magasztalá, az argosit;
Orestes – mondák – Agamemnon hős fia,
Ki hajdan Hellas híres sergét vezeté.
Igy történt; ám ha isten karja sujt
reánk,
Csapásitól nem óv meg semmi
hős erő.
Másnap, midőn a fürge lábú
paripák
Gyors versenyére jött a sor
napkeltekor,
Számos szekérhajtóval ő
is megjelent.
Achaja egyet külde,
egyet Sparta is,
Kettő jött Libyából
kettős fogaton;
Utánuk ötödiknek ő
jött thessali
Lovakkal; majd
Aetoliából pej csikón
A hatodik;
magnesi volt a hetedik;
Fehér
lovakkal külde egyet Aenia;
Az isten
épitette Athen26) szülte a
Következőt; s boeoti zárta be a sort.
Majd rendbe álltak, a miként a
harczbirák
Tüzték ki sors szerint a
szekerek helyét,
S az érczkürtnek
szavára elszáguldtanak,
A méneket
biztatva és a zabolát
Rángatva; a
dübörgő szekerek zaja
Betölté az
egész utat; magasra szállt
A por;
egymásra tódult a szekértömeg,
És nem
kimélte egyikök sem ostorát,
Hogy
hátra hagyja társa tengelyét s lovát.
Mert a küllőket s a versenyzők vállait
Habbal szórták be a tajtékzó paripák.
De ő a mint kerékagyával súrolá
-33- A legszélső korlátot,
rudasát szabad
Futásra hagyva,
visszarántá nyergesét.
Kezdetben
egyenest haladt a tiz szekér;
De
nemsokára elragadják Aenia
Küldöttét
bokros ménei, s a többivel
Szemközt
rohanva hat-hét forduló után,
Homlokkal Barke27)
szekérnek rontanak;
Egymásra dőlt ez
egy baj folytán mind a két
Kocsi, s
az egyik széttöré a másikat,
Szekér-romok boríták Krisa mezejét.
De az ügyes atheni észrevevé ezt,
Kitér az útból és megáll, a paripák
Zavart hullámit oldalt hagyja hirtelen.
A sor végén haladt Orestes, méneit
Nem fárasztván, a verseny végében
bizott;
De látva, hogy csak még egy
versenytárs maradt,
Utána száguld,
harsány hanggal sürgeti
Gyors méneit;
utól is éri csakhamar,
S egymás
mellett vágtatnak, majd ez, majd amaz
Előzi meg lófejjel társa fogatát,
Baj nélkül végze eddiglen futást,
Töretlen szekéren állt töretlen a hős;
De most a fordulónál meglazitva bal
Lovának gyeplőszárát, észrevétlenül
A korláthoz csapódott; eltört
tengelye,
S ő bakjáról lebukva,
bekeveredett
A szétszakadt szíjakba;
és hogy földre húllt,
A pályán végig
száguldoztak ménei.
A néptömeg
szemlélve gyászos esetét,
Hangos
sirással jajgat ez ifjú felett,
-34-
Ki ily tettekre ily gyötrelmet nyert
dijul,
A földön vonszoltatva, majd az
ég felé
Forditva lábát; miglen
versenytársai
Megálliták nagy
fáradsággal méneit,
S kioldák vérző
testét, melynek nyomorult
Alakját meg
nem ismeré baráti szem.
Égő máglyára
tették tüstént, s phokisi
Választott
férfiak elhozzák most kicsiny
Edényben nagy testének gyászos hamvait,
Hogy önhazája földén fedje síri hant.
Igy történt ez. Fájdalmas elbeszélve
is,
De látni mindazt, mint mi láttuk:
legnagyobb
Minden keserv közt, melyet
láttam valaha.
Kar. Hajh! látom, ős királyaink egész
faja
Kipusztul immár végső
sarjadékaig.
Klytaemnestra. Oh Zeus, mi ez? Szerencsének
nevezzem-e,
Vagy gyásznak, mely
hasznot hajt? Mily kinos, saját
Gyötrelmem árán váltanom meg éltemet.
Nevelő. Mért csügged e
beszédre, oh asszony, szived?
Klytaemnestra. Hatalmas a szülő
szerelme; gyermekét,
Bár roszat
szenved tőle, nem gyülölheti.
Nevelő. Úgy látszik hát, hiában
jöttem én ide.
Klytaemnestra. Nem úgy. Miként lett volna útad
hasztalan.
Holott biztos hírt hoztál
a halott felől,
Ki szivemnek szülötte
lévén, elhagyá
Emlőmet, ápolásomat,
és idegen
Földön bujdosva, a mióta
távozott
E honból, többé szemmel nem
tekinte rám,
De atyjáért szörnyű
boszúval rémitett;
-35- Hogy enyhe
álom éjjel, nappal egyaránt
Kerülte
szempillámat; s minden pillanat
A
haldokló utolsó percze volt reám.
De
mától fogva többé nem remeg szivem
E
lánytól s tőle, mert e lány nagyobb csapás
Volt rám, lakomban élve s szíva
szüntelen
Szivemnek tiszta vérét;
ámde ezután
Nyugodtan élünk, nem
ijeszt már bosszuja.
Elektra. Oh én boldogtalan! Most már
sirathatom
Halálodat, Orestes, mert
gyász sorsodat
Anyád gúnynyal tetézi.
Jól van-e ez így?
Klytaemnestra. Te nem vagy jól; de az, a mint van,
jól van úgy.
Elektra. Oh halld ezt, a halottnak
bosszu-szelleme!
Klytaemnestra. Hallá azt, a mit kelle, s jól
meghallgatá.
Elektra. Csak gúnyolódjál, hisz szerencse ére
most.
Klytaemnestra. Bizony Oresteseddel meg nem döntöd
azt.
Elektra. Ah! megdőltünk mi, s téged meg nem
dönthetünk.
Klytaemnestra. Nagy hálát érdemelne jöttöd,
idegen,
Ha ennek nyelvességét is
megdöntenéd.
Nevelő. Ha minden jól van, úgy én
eltávozhatom.
Klytaemnestra. Oh nem; méltatlan volna e gyors
távozás
Hozzám s a küldő jó baráthoz
egyaránt.
Lépj hát a házba, ám e
lányt hagyd ide kinn
Jajgatni önnön
és szerettinek baján.
(Klytaemnestra kiséretével s a nevelővel a
palotába megy.)
-36-
Elektra. Azt vélitek, bánkódik e
boldogtalan,
Vagy szörnyü fájdalmában
könnyet ejt szeme,
Hogy így kellett
fiának elpusztulnia?
Igen, nevetve
távozott. Oh én szegény!
Orestesem,
halálod mily halál reám!
Mert elvivéd
magaddal a végső reményt,
Mely
egyedül maradt szivemben vígaszul,
Hogy megjösz egykor élve és megbosszulod
Atyánkat s engem. Most hová forduljak
én?
Mert egyedül vagyok, megfosztva
tőled és
Atyámtól. Rabszolgává kell
lennem megint,
A leggyülöltebb
emberek között, atyám
Gyilkosai közt.
Nemde szép sors vár reám?
De egy
födél alatt bizonynyal nem lakom
Velök jövőre; nem, itt e kapu előtt
Fog elhagyatva elhervadni életem.
Hadd öljön meg, kinek terhére van könyem
A palotában; jótét lesz rám a halál,
És kín az élet, mert nem vágyom élni
már.
Első versszak.
Kar. Zeus boszuló villámai és
Te ragyogó nap tüze, megvagytok-e még,
hogy
Ezt látva pihentek?
Elektra. Ah, ah! Jaj,
jaj!
Kar.
Oh lányka, miért sirsz?
Elektra. Hajh!
Kar. Tartsd vissza a nagy
szót.
Elektra. Ne gyötörj.
-37-
Kar. Hogy?
Elektra. Csak bánatomat
gúnyolod úgy,
Hogyha azért, kit a
halál elragadott, újra reményt
Költeni vágysz bennem.
Első ellenversszak.
Kar. Amphiaraost asszonyi csel,28)
Lásd, aranyos
tőrbe csalá s földbe sülyeszté.
S
most Hades ölében –
Elektra. Ah, ah! oh jaj!
Kar. El nagy
hatalomban.
Elektra. Jaj!
Kar. Jaj ám! A gonosz nő
–
Elektra.
Elesett?
Kar. El.
Elektra. Tudom, tudom; ah! volt, ki
boszút
Álljon a bú könyeiért; ámde
nekem nincs; a ki volt,
Elragadák
tőlem.
Második versszak.
Kar. Gyász borul, gyász leánya, rád.
Elektra. Ah jól, nagyon
jól tudom én ezt,
Megtanitottak rá
éltem
Szörnyű
szenvedései.
Kar. Látjuk, a mit mondasz.
Elektra. Ne terelj hát
soha,
Soha sem innen el
–
Kar.
Hogyan?
-38- Elektra. Kihalt szivem reménye, hogy
életemet
Védje nemes
fivérem.
Második ellenversszak.
Kar. A halandó halál fia.
Elektra. De nem úgy, mint ő a
szegény volt,
Hogy tépett gyeplők
öljék meg
A gyorslábú
versenyen.
Kar. Rettenetes balsors.
Elektra. Hogy ne! Hisz
nélkülem,
Idegenek között
–
Kar. Oh
jaj!
Elektra. Veszett el élte, s nem fedi sirhalom
őt,
Nem könnyezünk fölötte.29)
(Chrysothemis sietve fellép.)
Chrysothemis. Öröm hajt hozzád, kedvesem! Mellőztem
az
Illendőséget is, hogy gyorsan itt
legyek.
Mert örömet jelentek:
megszűnt már a baj,
Mely eddig annyi
könynyel tölté meg szemed.
Elektra. Ugyan hol leltél bánatomra
enyhülést,
Holott gyötrelmeimre nincs
sehol sem ír?
Chrysothemis. Megérkezett Orestes, hidd szavamra
ezt,
Oly biztosan, miként engem lát
két szemed.
Elektra. Megőrültél-e, oh boldogtalan
leány,
S kigúnyolod az én és ten
fájdalmadat?
Chrysothemis. Nem, ősi tüzhelyemre, nem volt gúny
szavam,
Megjött Orestes, újra mondom,
hígy nekem.
-39- Elektra. Oh jaj nekem szegénynek? És ugyan
kitől
Hallád e szót, hogy oly erősen
áll hited?
Chrysothemis. Ennen magamtól, nem mástól tudom;
saját
Szemem bizonyságára épitém
hitem.
Elektra. Ugyan minő bizonyság volt az, oh
szegény?
Mi lobbantá e vészes lángra
lelkedet?
Chrysothemis. Az istenekre, hallgass hát ki, s
azután
Itéld meg: józan-e vagy
esztelen szavam?
Elektra. Beszélj tehát, ha a beszéd kedvedre
van.
Chrysothemis. Elmondok mindent, mit szememmel láttam
én.
Midőn atyámnak ős sirjához
érkezém,
A domb tetőjén frissen
öntött tejpatak
Ötlött szemembe s a
siron körös-körül
Mindennemű virágból
fűzött koszorúk.
Csodálva vettem
észre és mindenfelé
Tekinték, nincs e
a közelben valaki?
De nyugalomban
látva az egész helyet,
Közel menék a
sirhoz; s végső szegletén
Frissen
vágott hajfürtre tévedett szemem;
Alig hogy megpillantám, én boldogtalan,
Szivemben tüstént megvillant a
sejtelem,
Hogy drága jó Orestesünknek
műve ez;
S megérintvén kezemmel,
szólni nem merék,
Hanem örömkönyekben
úsztak szemeim.
Most is, mint akkor,
rendületlenül hiszem,
Hogy tőle, és
nem mástól származott e dísz.
Mert
rajtam s rajtad kívül mást kit illet ez?
De én nem tettem, annyit biztosan tudok,
-40- S te hogy’ tehetted
volna, ki büntetlenül
E házból még az
istenekhez sem mehetsz?
Anyánk pedig
bizonynyal nem gondol reá,
S különben
sem tehetné észrevétlenül.
Orestestől
lehet csak e gyász tisztelet.
Bizzál
hát drága testvér, mert az istenek
Közül nem lesz mindig csak ugyanaz velünk.
Eddig csak gyászt hozott ránk; ámde
meglehet,
Hogy még e nap sok jónak
lészen záloga.
Elektra. Ah! mint szánlak régóta
dőreségedért.
Chrysothemis. Mi ez? Nem volt örvendetes reád
szavam?
Elektra. Azt sem tudod, hová mégy, azt sem, mit
beszélsz.
Chrysothemis. Ne tudnám azt, a mit szememmel láttam
én?
Elektra. Meghalt Orestes, oh boldogtalan!
Oda
Reményed, hogy megszabadit; ne
várj reá.
Chrysothemis. Oh jaj nekem! Mily embertől hallottad
ezt?
Elektra. Ki oldalánál volt, midőn ő
elveszett.
Chrysothemis. És hol van ez? Valóban bámulat fog
el.
Elektra. Benn; kedves vendég, nincs anyánk terhére
ő.
Chrysothemis. Oh jaj nekem, szegénynek! Ám kitől van
ott
Atyám sirján a sok halotti
áldozat?
Elektra. Én azt hiszem legbiztosabbnak, a
halott
Orestes emlékére áldozák fel
azt.
-41- Chrysothemis. Oh a szegény! S én oly örömmel
síeték
Hozzád e hirrel, nem tudván,
mily végzetes
Csapás sujtott ránk;
ámde most, hogy megjövék,
A régi
bánat mellett újat is lelek.
Elektra. Valóban igy van; ám, ha
szómat fogadod,
E bánat súlyos terhét
megkönnyitheted.
Chrysothemis. Ah, feltámaszthatom-e a
halottakat?
Elektra. Nem erről szólok; nem vagyok ily
esztelen.
Chrysothemis. És mit kivánsz, mit teljesitni rajtam
áll?
Elektra. Hogy merd azt végbevinni, a mit
rendelek.
Chrysothemis. Hasznát ha látom, vonakodni nem
fogok.
Elektra. Gondold meg jól, fáradság nélkül nincs
haszon.
Chrysothemis. Tudom; s erőmhöz képest mindent
megteszek.
Elektra. Halld meg tehát, mi az, mit tenni
szándokom.
Te is tudod, hogy több
segélyt nem várhatunk
Barátainktól,
mert az alvilág ura
Mind elragadta
őket, s egyedül vagyunk.
Én, a mig
hallám, hogy fivérem viruló
Erőben
él, mindig reméltem biztosan,
Hogy
megjön s bosszut áll atyánk halálaért;
De most hogy ő nincs többé, rád vetem szemem,
-42- Jer, testvéreddel
egyetértve ne habozz
Megölni
Aegisthost, atyánk orgyilkosát.
Mert
többé tőled semmit el nem titkolok.
Meddig maradsz még ily gondatlan, mily reményt
Táplálsz szivedben? Csak sóhajtanod
szabad,
Hogy elvesztéd atyádnak
gazdag örökét,
Csak bánkódnod szabad,
hogy a hosszú idő
Pártádban, nász-ágy
nélkül hoz aggkort reád.
Ne is
reméld, hogy ez örömben valaha
Részed
lesz; mert Aegisthos nem oly esztelen,
Hogy a mi törzsökünket felvirágzani
Engedje, önmagának biztos vesztire.
De ha tanácsaimnak útját követed,
Kegyességed dicséretet fog nyerni holt
Atyádtól ott lent, s testvéredtől
egyaránt;
És azután, a mily szabadnak
születél,
Olyan szabad lészsz, méltó
nász jut részedül;
Mert a derékre
szívesen néz mindenik.
Nem látod,
mily dicsőség súgarát fogod
Reám s
magadra, szóm fogadva, hinteni?
Mert
minket látva mely polgár vagy idegen
Nem fog majd ily dicsérettel köszönteni:
Lássátok e testvéreket, barátaim.
Kik megmentették atyjok ősi hajlokát,
S hatalmas ellenségeiknek életét,
Önéltöket koczkára vetve, elvevék.
Szeressék és tiszteljék őket
mindenek;
Az ünnepélyeken s a
népgyüléseken
Nekik hódoljon minden,
bátorságukért.
Bizonynyal így dicsőit
az egész világ,
-43- S éljünk
vagy haljunk, fényes hírünk élni fog.
Fogadj tehát szót, küzdj atyánkért, kedvesem.
Segitsd testvéred, ments ki bajaim
közül,
Mentsd meg magad, mert
emlékezzél, hogy nemes
Szülöttre
szégyen, élni szégyenletesen.
Kar. Okos megfontolásra nagy
szüksége van
Annak, ki szól, s annak,
ki hallgat, egyaránt.
Chrysothemis. Bizony beszédre nyitva ajkát,
asszonyok,
Ő is megfontolhatta volna
szavait,
Jobban, mint most, ha nem
zavarná dőreség.
Hol jár szemed, hogy
ily merész dacz fegyverét
Veszed
kezedbe, s engem ily segélyre hivsz?
Nem látod azt, hogy nő vagy és nem férfiú,
S hatalmad ellenségeiddel föl nem ér?
Szerencséjök virágzik s napról-napra
nő,
Mig a mienk enyészik, semmivé
leszen.
Ki tudná elkerülni a szörnyű
veszélyt,
Ily ember életére törve
vakmerőn?
Vigyázz, nehogy rosz
sorsunk rosszabbá legyen,
Ha valaki
meghallja ily beszédedet.
Bizony nem
lesz javunkra, nem hasznunkra sem,
Ha
szép hirt nyerve meg kell halnunk dicstelen.
Nem a halál legszörnyűbb, ámde az,
midőn
Halál után epedve meg nem
halhatunk.
Oh kérlek hát esengve,
fékezd haragod’,
Mig végleg el nem
vesztünk s teljesen ki nem
Pusztult
családunk. Azt, a mit mondál, örök
Titokban tartom, hogy ne hozzon vészt reád;
De valahára már tanuld meg azt te is,
Hogy engedj az erőnek ott, hol gyenge
vagy.
-44- Kar. Fogadd szavát; az ember legnagyobb
java:
A bölcs megfontolás és józan
értelem.
Elektra. Nem volt váratlan, a mit mondál; jól
tudám,
Hogy azt, a mit ajánlok, el
nem fogadod.
Igy hát saját kezemre s
egymagamra vár
E munka; mert
bizonynyal abba nem hagyom.
Chrysothemis. Ah!
Bár lettél volna ily merész lelkű
atyánk
Halálakor; mindent kivivtál
volna ott.
Elektra. Ugy érezék, de nem volt hozzá még
eszem.
Chrysothemis. Maradj egész élted végéig ily
eszű.
Elektra. Ilyest tanácsolsz, mert segitni nem
akarsz.
Chrysothemis. Ki rosszat vállal önmagára, rosszra
jut.
Elektra. Eszed’ irigylem, gyávaságod’
gyűlölöm.
Chrysothemis. Megérem azt, hogy egykor még dicsérni
fogsz.
Elektra. Ne félj, hogy tőlem ér dicséret
valaha.
Chrysothemis. Itélni fog majd erről a távol
jövő.
Elektra. Menj innen; nem veszem már semmi
hasznodat.
Chrysothemis. Vehetnéd; ámde rám hallgatni nem
akarsz.
Elektra. Siess anyádhoz, mondj el mindent
íziben.
Chrysothemis. Ily gyűlölettel nem gyűlöllek téged
én.
Elektra. Lásd, mégis mint akarsz
megszégyeníteni.
Chrysothemis. Megszégyenitni nem, csak gondra
inteni.
Elektra. Követnem kell tehát a te
itéleted’?
-45- Chrysothemis. Ha józan lesz fejed, akkor majd te
vezetsz.
Elektra. Mi baj, hogy ily jót mondasz s ily roszat
müvelsz!
Chrysothemis. Valóban eltaláltad tennen
bajodat.
Elektra. Hogyan? Azt véled, nem beszéltem jog
szerint?
Chrysothemis. De meglehet, hogy néha bajba dönt a
jog.
Elektra. Nincs kedvem élni ilyen törvények
szerint.
Chrysothemis. Pedig dicsérni fogsz engem, ha
megtevéd.
Elektra. Bizonynyal megteszem, nem rémit el
szavad.
Chrysothemis. Igaz tehát? Nem változik meg
szándokod?
Elektra. Előttem nincs gyülöltebb, mint a rossz
tanács.
Chrysothemis. Nem hallgatod hát semmiben sem
szavamat?
Elektra. Régóta áll, nem mától fogva,
szándokom.
Chrysothemis. Megyek hát; mert te nem leszesz képes
soha
Szavam, dicsérni, én sem a te
módodat.
Elektra. Csak menj; nem foglak fölkeresni
sohasem,
Bármily forrón óhajtanád is;
mert hiszen
A legnagyobb botorság,
űzni árnyakat.
-46- Chrysothemis. Ha épen már ily bölcsnek képzeled
magad’,
Maradj e bölcseséged mellett;
majd ha rád
Zúdult a vész, helyesled
akkor szavamat. (El.)
Első versszak.
Kar. Tekintsd a lég bölcs madarát, mi
szorgosan
Óvja szülői
életét,
Gondja mi híven őrzi
azt,
A ki nevelte: és mi
nem
Tudjuk e példaadást
követni?
Zeus villámira és
örök
Szent Themisre! a
büntetés
Nem sokára lesujt
már.
Hir szava, mely a föld
sötét
Mélyibe hatsz, jelentsd meg
az
Atreidáknak ott a
gyászt,
Mondd el e bánatot és e
szégyent.
Első ellenversszak.
Az ősi kór gyötri e házat
egyre még,
S nem kötik a
viszálkodó
Gyermeki párt baráti
frigy
Szálai össze
boldogan.
Ah egyedül maga küzd
Elektra,
A boldogtalan, atyja
gyász
Sorsán sírva, epedve,
mint
A panaszos
csalogány;
-47- Őt nem ijeszti a
halál,
Kész odadobni
életét
A gonoszok
halálaért.
Ah van-e ily szerető leány
több?
Második versszak.
Nem kíván a
valódi
Jó s nemes szégyenben élni,
rosszul és
Névtelenül, oh
lány!
Te is szegény, gyászos éltet
vevél magadra,
Kerülve a gyalázatot;
s egy szóban két dicséret ér:
Okosnak
és jónak is neveznek.
Második ellenversszak.
Élj dúsan,
diadallal,
Légy oly urrá ellened
fölött, a mily
Rabja valál
eddig;
Mert bár a balsors nehéz karja
súlyosult rád,
Hiven megőrizéd a
legnagyobb parancsot, és szived
Kegyes maradt s hű a nagy Zeushoz.
(Orestes jő Pyladessel és kiséretével. Egyik
kisérő hamvvedert hoz.)
Orestes. Jól mondták-e nekünk az útat,
asszonyok,
És jó helyen járunk-e itt
czélunk felé?
Kar. Mit kívánsz tudni? Mily szándék hozott
ide?
Orestes. Régóta keresem Aegisthos
lakhelyét.
Kar. Ugy jó uton jársz, nem csalt meg a
kalauz.
Orestes. S ki fogja ott a házban
megjelenteni,
Hogy, kikre vágyva
vártak, együtt megjövénk?
-48-
Kar (Elektrára
mutatva). Ez, ha közel rokonnak kell jelenteni.
Orestes. Menj hát, oh
asszony, és jelentsd, hogy a királyt
Kivánják látni Phokisból jött férfiak.
Elektra. Oh jaj nekem!
Ti hozzátok talán nekünk
A nem rég
hallott gyász hir biztos zálogát?
Orestes. Nem ismerem, mi hír ez;
engem az öreg
Strophios küld,
Orestesről hirt mondani.
Elektra. Minő hirt, idegen? Oly félelem fog
el.
Orestes. A holt Orestes összegyüjtött
hamvait
Hozzuk kicsiny edényben, a
mint láthatod.
Elektra. Oh jaj nekem szegénynek! Ez, valóban
ez;
Szememmel látom rettentő
balsorsomat.
Orestes. Ha tán Orestes gyász halálát
siratod,
Im ez edény takarja földi
hamvait.
Elektra. Az istenekre, engedd meg hát,
idegen,
Kezembe fognom ez edényt, ha
őt fedi,
Hogy megsirassam,
meggyászoljam enmagam’
S egész fajom’
e gyászos hamv-veder fölött.
Orestes (a kisérőkhöz). Adjátok át,
akárki légyen ő. Hiszen
Nem
ellenséges indulattal kéri ezt;
Hanem
mint jó barátnő, vagy mint vérrokon.
Elektra (kezében tartva a
hamvvedert). Oh szeretett Orestesem emléke te,
Az egyetlen, mi tőle maradál, mi más
Reménynyel váltunk el, s igy látlak újra
most!
Ah! semmivé lett hamvad’ tartja
most kezem,
S ragyogva távozál
hazulról, gyermekem!
Inkább
vesztettem volna én el éltemet,
Mint
téged elorozva s a halál elől
-49-
Megmentve, idegen országba küldjelek;
Holtan feküdtél volna úgy azon napon,
Atyádnak sirját nyerve
osztályrészedül.
Most számüzötten,
idegen föld térein,
És tőlem távol
kelle élted vesztened;
Nem moshatám
meg szerető kezekkel, én
Szegény,
holttested’, pusztító lángok közül
Nem gyüjtém össze hamvadat, jogom szerint.
Nem, idegen kéz szolgált, oh
boldogtalan,
S kis hamvad kis
edényben jő hozzám csupán.
Ah
fájdalom! hiában volt az ápolás,
A
melylyel hajdan, édes fáradság között,
Gondod’ viseltem; mert saját anyád soha
Nem szeretett úgy, a mint én
szerettelek;
Nem volt a házban más
dajkád, csak én magam;
S te mindig
hozzám, testvéredhez, fordulál.
Most
mindez elenyészett egyetlen napon,
Halálod által; mint a pusztitó vihar,
Mindent magaddal ragadál. Meghalt
atyánk,
Meghaltam én, s te porrá,
semmivé levél.
Kaczagnak
ellenségeink, gonosz anyánk
Ujong
nagy örömében; mert miként nekem
Titokban gyakran izenéd, boszús karod
Fejére sujtott volna. Ámde most a te
Balsorsod s az enyém mindezt
elragadá,
Mely kedves alakod helyett
e hamvakat
Vezérli hozzám és erőtlen
árnyadat.
Oh jaj, jaj!
Oly nyomorult test! Jaj, jaj!
Oh rettenetes, ah, ah, jaj!
-50- Ily sorsra jutva,
kedvesem, mint megölél,
Oh drága
testvér, mint megöltél engemet!
Végy
hát magad mellé sirodba engem is,
Megsemmisültet semmiségbe, hogy veled
Lehessek ott lenn. Mert mig ide fenn
valál,
Mindenben osztoztam veled;
most halva is
Sirodnak közelében
vágyom lenni én.
Mert a halottak,
látom, kínt nem érzenek.
Kar. Elektra, gondold meg, halandó volt
atyád
Az volt Orestes is; ne sirj
tulságosan,
E sors jut mindnyájunknak
osztályrészeül.
Orestes. Ah, ah! mit mondjak? Hol találok
szavakat
E zavaromban? Többé nem
hallgathatok.
Elektra. Mily fájdalom gyötör? Mily okból mondod
ezt?
Orestes. Dicső Elektra színét látják
szemeim?
Elektra. Önnön magát, de gyász és siralom
között.
Orestes. Oh jaj nekem, mily szörnyü, rettentő
nyomor!
Elektra. Csak nem miattam keseregsz, oh
idegen?
Orestes. Oh gonoszul, gazul elferditett
alak!
Elektra. Nekem szól és nem másnak jajszód,
idegen!
Orestes. Ah igy kell élned, elhagyottan,
férjtelen!
Elektra. Oh idegen, mért nézesz igy jajgatva
rám?
Orestes. Oh hogy nem ismerém minden
gyötrelmemet!
Elektra. S miben ismerteté meg azt veled
szavam?
Orestes. Gyötrelmeid láttára ismerém meg
azt.
-51- Elektra. Kis részét láttad annak, a mit
szenvedek.
Orestes. Mi mást láthatnék, a mi ennél
iszonyúbb?
Elektra. A gyilkosokkal egy födél alatt
lakom.
Orestes. Mily gyilkosokkal? Mily baj az, miről
beszélsz?
Elektra. Atyám meggyilkolóival. Rabjok
vagyok.
Orestes. Ki az, ki ily rabszolgaságra
kényszerit?
Elektra. Anyának mondják, ámde nem tesz
anyaként.
Orestes. Hogyan? Ver tán, vagy táplálékod’ vonja
meg?
Elektra. Ver is, koplaltat is, minden roszszal
tetéz.
Orestes. Nincs, a ki védjen, a ki meggátolja
őt?
Elektra. Oh nincs; csak egy volt, s annak hamvait
hozod.
Orestes. Boldogtalan, mily régen szánlak
tégedet!
Elektra. E földön egyedül te szánod
sorsomat.
Orestes. Nekem van egyedül hasonló
bánatom.
Elektra. Csak nem vagy tán a mi családunkkal
rokon?
Orestes. Megmondom, ha e nők nem
ellenségeink.
Elektra. Megbizhatsz bennök, ismerem jó
lelköket.
Orestes. Add hát e vedret, mindent megtudsz
azután.
Elektra. Ne vedd el ezt, az istenekre,
idegen!
Orestes. Fogadd szavam’, nem fogsz tévedni úgy
soha.
Elektra. Fejedre kérlek, el ne vedd e
kincsemet.
Orestes. Add át, ha mondom.
-52- Elektra. Oh jaj, én boldogtalan!
Hamvadtól is megfosztanak, Orestesem!
Orestes. Hagyd e
baljóslatú szót; ok nélkül zokogsz.
Elektra. Ok nélkül sírok meghalt
testvérem fölött?
Orestes. Nem illik hozzád, róla ily szót
mondani.
Elektra. Ugy megvet hát engem méltatlant a
halott?
Orestes. Nem vet meg senki; ám nem téged illet
ez.
(A hamvvederre mutat.)
Elektra. Hiszen Orestes hamvát tartják
kezeim.
Orestes. Csak annak mondják, ámde nem
Orestesé.
Elektra. Mily sirban nyugszik hát ő, a
boldogtalan?
Orestes. Sehol; élők számára nem kell
sirhalom.
Elektra. Mit mondasz, ifjú?
Orestes. Semmit, a mi
nem igaz.
Elektra. Él hát Orestes?
Orestes. Él, ha én holt nem
vagyok.
Elektra. Te vagy magad hát?
Orestes. Im tekintsd
meg újjamon
Atyám gyürűjét, s lásd,
valót beszélek-e?
Elektra. Oh drága szép nap!
Orestes. Szépnek mondom
magam is.
Elektra. Édes hang! itt vagy?
Orestes. Nem kell
mástól hallanod.
Elektra. Karomban vagy már?
Orestes. Bár maradnék
mindig ott.
Elektra. Lássátok, oh polgárnők, kedves
asszonyok,
Orestest, a ki meghalt
cselből, és e csel
Volt épen az, mely
megmenté most életét.
-53- Kar. Jól látjuk őt, oh gyermek és
örömkönyű
Csillog szemünkben e nagy
boldogság felett.
Versszak.
Elektra. Oh drága törzs
Dicső sarja, drága törzs sarja te!
Ah ime eljövél!
Megjöttél,
láttad, megleléd szerettidet.
Orestes. Megjöttem; ámde várj s
maradj még csendesen.
Elektra. Mi végre?
Orestes. Hallgassunk, mert
meghallják oda benn szavunk.
Elektra. A
győzhetetlen
Szűz Artemisre,
nem
Remegek én e nők hiú,
gondtalan
Csapatjától, mely ott
él
A házban szünetlen.
Orestes. Gondold meg,
Ares lángja nők keblében is
Loboghat;
öntapasztalásból tudhatod.
Elektra. Oh jaj, jaj! Oh
borzalom!
Megnevezéd nyomorunkat, a
melynek nincs irja sehol,
Melyet soha
sem feledünk, nem soha sem,
A szörnyü
szenvedést.
Orestes. Ezt is tudom; de erről majd akkor
fogunk
Megemlékezni, hogyha itt lesz
ideje.
Ellenversszak.
Elektra. Szünetlenül
Szüntelen jogom van elmondanom
Keserüségemet;
Hiszen csak most
lett ajkamon szabad a szó.
-54-
Orestes. Ugy vélem én
is; ép’ azért őrizd meg azt.
Elektra. Mi által?
Orestes. Ne szólj ott
hosszasan, hol nincs helyén a szó.
Elektra. Ki volna
képes,
Midőn te
megjelensz,
Lebilincselni ajka
öröm-szavát?
Nem várva, nem
remélve
Jövél most
elémbe.
Orestes. Akkor jövék, midőn az isten
rendelé.
Elektra. Örömemet új s nagyobb
Örömmel tetézi szavad, mert ha valóban isteni
kéz
Volt, mely ide visszahozott:
ebben az ég
Szavára
ismerek.
Orestes. Sajnálom korlátozni szíved
örömét,
De félek, hogy erőt vesz
rajtad az öröm.
Végdal.
Elektra. Oh kedvesem, ki hosszú idő
Után e drága úton végre megjelentél,
Látva könyeim özönét, ne foszsz –
Orestes. Mitől ne
foszszalak meg?
Elektra. Oh ne foszsz meg
A boldogságtól, látni kedves arczodat.
Orestes. Sőt bosszum
érne mást is, ki megfosztana.
Elektra. Helyesled?
Orestes. Miért
nem?
Elektra. Kedvesim, a soha nem remélt hir
hallatára,
Néma ajkam
A fájdalom s boszú szavát magába
-55- Temette. Ámde most karom
között vagy,
Látom újra kedves
arczod’,
Nem felejtem ezt nyomor
között sem.
Orestes. Hagyd el most a felesleges
beszédeket,
Ne szólj arról se, mily
gonosz lelkű anyánk,
Arról se, mint
pusztitja házunk javait
Aegisthos,
vagy mint tékozolja, szórja szét.
A
sok szó közt elfuthat a jó alkalom.
Gondoljunk most csak arra, mit e percz kiván,
Mutasd, nyiltan vagy elrejtőzve hol
lehet
Megölnöm ellenségink ajkán a
mosolyt.
Vigyázz, nehogy a házba
lépve, árulód
Legyen vidám tekinteted
anyánk előtt;
Sírj, sóhajts inkább,
mintha szíved gyötrené
Az álhir hozta
balsors; majd ha sikerült
Munkánk,
örvendhetsz és kaczaghatsz szabadon.
Elektra. Oh drága testvér, a mi
tetszésedre van,
Én azt leszek
teendő; hisz ez örömet
Kezedből
nyertem, nem szereztem enmagam;
Nem
bántanálak én meg téged a világ
Minden kincséért; mert igy rossz szolgálatot
Tennék jó végzetünknek, mely most ránk
derült.
A többit bizonyára jól tudod;
hiszen
Hallád, hogy nincs Aegisthos
itthon, és anyánk
Benn van a házban;
attól meg ne tarts, hogy ő
Mosoly
derűjét fogja látni arczomon;
Mert él
szivemben még a régi gyűlölet,
S
mióta téged látlak, meg nem szűnt szemem
Örömkönyűje. Mint is szünhetnék meg az,
Holott egy úton halva s élve láttalak
-56- Megjönni? Mit nem
sejték, azt tevéd velem;
Igen, ha
élve jönne most elém atyánk,
Hinnék
szememnek, nem vélném csodának azt.
Most megjövén hát, légy magad vezére ten
Kedved szerint; én egyedül ha
állanék,
Egyet kivivnék e kettőből:
vagy dicsőn
Elvesznék, vagy dicsőn
megmenteném magam’.
Orestes. Mondám, légy csendesen; léptek
közelgenek
A palotából.
Elektra (megváltozott
hangon). Lépjetek be, emberek,
Hisz
olyat hoztok, a mit ott benn senki el
Nem utasithat, ám örömmel sem fogad.
(A nevelő jön a palotából.)
Nevelő. Oh kába dőrék, elhagyott az
értelem,
Hogy semmit sem gondoltok
éltetekre már?
Ugy elhomályosult hát
bennetek az ész,
Hogy nem közel a
vészhez, ám a legnagyobb
Veszélyben
lévén, mégsem látjátok be azt?
Ha őrt
nem álltam volna régtől fogva itt
E
kapunál, előbb a házba jutna úgy
Szándékotoknak híre, mint ti magatok;
Csak gondosságom gátolá meg ezt a
bajt.
Szüntessétek hát e hosszú
beszédeket,
S örvendezéstek
telhetetlen hangjait,
És lépjetek be,
mert ilyenkor vészthozó
A habozás;
végezzünk, itt az ideje.
Orestes. Mi vár reám megérkeztemkor oda
benn?
Nevelő. Minden jó; úgy van, hogy nem ismer senki
sem.
Orestes. Igy hát, mint látom, megvivéd holt
híremet.
-57- Nevelő. Tudd meg, hogy itt Hades fiának
tartanak.
Orestes. Örvendenek fölötte? Vagy mit
mondanak?
Nevelő. Majd megtudod, ha végezénk; mostanra
jól
Megy minden, még az is, mi nem
lesz jó nekik.
Elektra. Az istenekre, kedves testvér, szólj, ki
ez?
Orestes. Nem ismered már?
Elektra. Még nem is
képzelhetem.
Orestes. Tudod, kinek kezére biztál
egykoron?
Elektra. Kinek? Mit mondasz?
Orestes. A ki által
titkosan
Phokis földére külde gondod
engemet.
Elektra. Az hát, kit egykor a sokak közt
egyedül
Találtam hűnek én, atyám
halálakor?
Orestes. Ő az; ne faggass több kérdéssel
ezután.
Elektra. Oh kedves napfény! Oh te, a ki
egyedül
Mentéd meg Agamemnon házát,
megjövél?
Te vagy hát szabadítónk sok
bajunk közül?
Oh drága kéz! Oh áldott
szolgálat, melyet
Nekem lábad tett!
Mért hogy hozzám oly közel
Levén
régóta, elrejtőzél és halált
Adott
szavad, mig tettel örömet hozál?
Atyám üdvözlégy! Mert atyának nézlek én;
Üdvözlégy! Tudd meg, hogy ez egy napon
nekem
A leggyülöltebb voltál és
legkedvesebb.
Nevelő. Elég is lesz már. Sok nap és sok
éjszaka
Fordul még, oh Elektra,
melyen biztosan
Meghallod mindazt, a
mit mondandók vagyunk.
Nektek pedig,
kik itt álltok mindketten, azt
Mondom, most tettre int az óra; egyedül
-58- Van Klytaemnestra s
nincs benn semmi férfiú.
Ha késtek,
tudjátok meg, ezeken kivül
Több s
bölcsebb ellenséggel fogtok küzdeni.
Orestes. Hosszú beszédre nincs
szükségünk, Pylades,
Most tenni kell;
lépjünk be gyorsan, mint lehet,
Imádva a nagy istenek ős szobrait,
Melyek hajlékul választák e csarnokot.
(Orestes, a nevelő, Pylades és a kiséret el a
palotába.)
Elektra. Oh nagy Apollo, halld meg őket
kegyesen,
És engem is, ki bőkezűen
annyiszor
Áldoztam azt neked, mi
tőlem telhetett.
S most, oh Phoebos
Lykeios, mint tőlem telik,
Ugy
kérlek, térdre hullva kérlek, légy velünk,
E szándokunkban légy jótékony
pártfogónk,
S mutasd meg a világnak,
hogy az istenek
Mit szoktak adni a
gonoszság díjaúl.
(El a palotába.)
Kar. Ime miként rohan Ares
A boszuló csatára, s vérért liheg.
Beléptek már az ősi házfödél alá
A kikerülhetetlen ádáz ebek,30)
A bűnt
üldözők,
Nem tart soká,
beteljesül
Az álom, melyet látnak
lelki szemeim.
-59-
Ellenversszak.
A palotába oson
már
Nesztelenül a boszuló, és
belép
Atyjának ősi gazdag hajlokába
most,
Kezei közt halálra vont kardja
van;
Maja gyermeke31)
Vezérli őt a czél
felé,
Cselét homálylyal födve; többé
nem haboz.
(Elektra gyorsan jő a palotából.)
Elektra. Oh kedves nők, tüstént bevégzik
művöket
A férfiak; ti addig csendben
várjatok.
Kar. Hogyan? Mit tesznek ők most?
Elektra. Az a
hamv-vedert
Diszíti fel, ezek
mellette állanak.
Kar. De te mért rohanál ki?
Elektra. Őrködöm,
nehogy
Aegisthos visszatérjen
észrevétlenül.
Második versszak.
Klytaemnestra (a palotában). Oh jaj! Nincs jó
barát
Mellettem, gyilkosokkal van a
ház tele.
Elektra. Sikoltanak benn; nem halljátok
kedvesim?
Kar. Hallám a nem hallásra valót, borzalom fogott
el.
-60- Klytaemnestra (a palotában). Ah én boldogtalan!
Aegisthos merre vagy?
Elektra. Im újra egy sikoltás.
Klytaemnestra (a
palotában). Oh fiam, fiam!
Irgalmazzál anyádnak.
Elektra. Nem
irgalmazál
Te sem fiadnak, sem
atyjának egykoron.
Kar. Oh ivadéka Pelopsnak, im a végzet
Karja lesujt ma reád, s kiirt, kiirt.
Klytaemnestra (a
palotában). Oh jaj! Találtak.
Elektra. Kétszer vágj hozzá, ha
tudsz.
Klytaemnestra (a palotában). Oh jaj!
Másodszor.
Elektra. Bár Aegisthos volna ott.
Kar. Betelt az átok. Ki
sirban feküdt, él megint.
Kikelnek
föld alól, kik rég meghaltanak,
S a
gyilkosok vérét kiontják.
(Orestes és Pylades jönnek a palotából.)
Kar. Itt vannak már; vérrel fedé be
kezüket
Mars áldozatja. Elnémulnak
ajkaim.
Elektra. Hogy’ vagytok most, Orestes?
Orestes. Benn a házba’
jól,
Ha jól rendelte igy Apollo
jóslata.
Elektra. Meghalt már a boldogtalan?
Orestes. Többé ne
félj,
Hogy elbizott gőgjével
meggyaláz anyád.
-61-
Második ellenversszak.
Kar. Hallgassatok; látom, immár közelg
Aegisthos.
Elektra. A házba vissza, gyermekek!
Orestes. Hol látod
ez
Embert?
Elektra. Amott jő kivülről felénk,
öröm
Gyorsitja léptét.
Kar. Menjetek a
kapu-bolt mögé sietve,
Hogy
sikerüljön ez is, miként előbb.
Orestes. Bizzál,
megteszszük.
Elektra. Menj hát, merre menni vágysz.
Orestes. Elmentem
immár.
(El Pyladessel a palotába.)
Elektra. Itt majd én intézem el.
Kar. Jó lenne, ha
egynehány szende szót mondanál
E
férfiu fülébe, hogy gyanutlanul
Rohanjon a boszú tőrébe.
(Aegisthos fellép.)
Aegisthos. Ki mondhatná meg, erre vannak
phokisi
Vendégeink, kik, hallom, azt
a hirt hozák
Orestesről, hogy
elveszett a versenyen?
(Elektrához.)
Téged kérdezlek, téged, a ki
ezelőtt
Oly daczos voltál; téged
illet mindenek
Fölött ez, s legjobban
te adhatsz róla hirt.
Elektra. Tudom; miként ne tudnám? Hisz csak
ismerem
Azok sorsát, kiket legjobban
szeretek.
-62- Aegisthos. Mondd meg tehát, hol vannak most a
hírnökök?
Elektra. Benn; czélt érvén a kedves urnő
oldalán.
Aegisthos. S halottnak mondák minden kétségen
felül?
Elektra. Meg is mutatták, nem csak szóval
hirdeték.
Aegisthos. Módomban lesz hát, megláthatni
biztosan?
Elektra. Bizony módodban, s nem lesz kedves látnod
azt.
Aegisthos. Szokásod ellen most nagy örömömre
szólsz.
Elektra. Örvendezzél hát, ha ez örömödre
van.
Aegisthos. Csendesség légyen, nyiljanak meg a
kapuk,
Egész Mykene s Argos szemei
előtt,
Hogy a ki még hiú reményét
helyezé
E férfiúba, most halottnak
látva őt,
Fogadja el zablámat, és ne
várja, hogy
Sujtó karom boszúja hozza
észre majd.
Elektra. Mi engem illet, igy történt. Mert az
idő
Már megtanított, az erőssel
tartani.
(A palota ajtaja kitárul. Benn látszik
Klytaemnestra holtteste lepellel takarva. Mellette Orestes,
Pylades, a nevelő, Orestes kisérete.)
Aegisthos. Oh Zeus! az ég haragvó karját látom
itt;
De ha gonoszság igy beszélni,
hallgatok.
Vonjátok el egészen róla a
lepelt,
Hogy a rokonra én is öntsem
könnyemet,
Orestes. Vond el te; téged illet és nem
engemet,
Meglátni és elbúcsuztatni
holtadat.
-63- Aegisthos. Jól mondod, megteszem tanácsodat; te
meg
Hivd addig Klytaemnestrát a
házból ide.
Orestes. Ime közel van hozzád, másutt ne
keresd.
Aegisthos (fölemeli a leplet). Oh jaj! mit
látok?
Orestes. Mit remegsz? Nem ismered?
Aegisthos. Oh én
szegény boldogtalan! Mily emberek
Tőrébe estem?
Orestes. Nem látod régóta, hogy
Élőhöz szóltál, kit halottnak
gondolál?
Aegisthos. Oh jaj; megértém szavadat; mert
egyedül
Orestes az, ki igy szól
hozzám, senki más.
Orestes. Kitűnő jós vagy, s oly sokáig
tévedél?
Aegisthos. Elvesztem én boldogtalan! Engedj
csupán
Néhány szót
szólnom.
Elektra. Meg ne engedd azt neki,
Az égre, testvér, hogy szót szaporitson
itt.
Oly ember, a kit annyi rossznak
terhe nyom.
Mit nyer, ha pillanatra
késik a halál?
Öld meg halasztás
nélkül, és ha megöléd,
Add át a
sírásóknak, kikhez tartozik,
Távol
szemünktől; egyedül csak ez lehet
Engesztelés sok régi szenvedésemért.
Orestes (Aegisthoshoz). Lépj be
sietve; nem szavak körül forog
Többé
a harcz; nem, életed van szóba’ most.
Aegisthos. Miért vezetsz a házba?
Hogyha jó e tett,
Mi szükség van
homályra, mért nem ölsz meg itt?
Orestes. Ne adj parancsot; menj
oda, hol egykoron
Meggyilkolád
atyámat, halj meg ott te is.
-64-
Aegisthos. A sors
akarja hát, hogy a Pelopidák
Jelen s
jövő gyötrelmét lássa ez a ház.
Orestes. A tiedet bizonynyal; ezt
megjósolom.
Aegisthos. Jósló müvészeted atyádtól nem
nyeréd.
Orestes. Régóta feleselsz már, s veszteg
maradánk.
Indulj!
Aegisthos Vezess
hát.
Orestes. Nem, magad haladj elül.
Aegisthos. Hogy meg ne
szökjem?
Orestes. Hogy ne tenkedved szerint
Halj meg; halálod keserű legyen
neked.
Bár mindenkit nyomában érne a
boszú,
Ki a törvény s a jog
szentségét megveti!
Halál reá! Nem
volna akkor annyi gaz.
(Mind el a palotába. Az ajtó bezárul.)
Kar. Oh Atreus faja, mily sok gyötrelem
ért,
Mig e végcsata drága
szabadságod
Visszaszerzé
valahára.
-65-
JEGYZETEK ELEKTRÁHOZ.