The Project Gutenberg eBook of A nagy per, mely ezer éve folyik s még sincs vége (3. kötet) by Károly Eötvös

(Az első biztos jelenségek. – Sarf Móriczot nem tudom kiszabaditani. – A csonkafűzesi szakértők munkájában nem biztam. – E munka ellenkezik a tárgyi tünetekkel. – A tünetek és a tömeg. – Mit tehetek ellene? – A vérvád különös természete. – Trajtler Soma orvostudor.)

Az 1882-ik év szeptember havának elején még köd és éjszaka födte el szemeim elől a vérvád részleteit. Még semmit se tudtam bizonyosan. A vizsgálat rejtelmeit a hivatali titok példátlan szigora őrizte. Ezekből csak annyi látott napvilágot, a mennyi a vádlottak bünösségét bizonyitotta. A társadalom napról-napra mélyebben győződött meg e bünösségről. Az áltetem usztatásában éppen senki sem kételkedett már.

Kozma királyi főügyész ott járt Nyiregyházán s a kis Sarf Móriczot kikergette a fogházból. Nem engedte tovább is ott őrizni és tartani. Ám az alispán megyei huszárjai ott várták a gyerek-tanut a fogház ajtajában. -2- S elcsipték rögtön, mint a fecske a bogarat. S vitték a vármegye házába, Henter Antal várnagy kezébe. Itt még jobban elzárták a fiut a világtól. Istenért se lehetett vele értekezni.

Hogy ily féltékenyen őrizték: nagy jelentőségü tünet volt ez én előttem.

Ha volna több tanu, ha volna több erősség a vérvádra: akkor nem őriznék úgy a gyereket. Ezzel tisztában voltam. Ok nélkül törvénytelen erőszakot nem csinál a hatóság. A tanu elzárása törvénytelen erőszak. Erre más ok nem lehetett, csak az, hogy a vérvádlók féltették e tanujokat. Más bizonyságuk nem volt.

A másik a tutajosok máramaros-szigeti panasza, hogy őket Tisza-Lökön megkinozták. Ennek is erős oka lehetett. Az agyongyötrés-szülte vallomásban nem lehet teljes igazság. Tehát az áltetem usztatását, a holttestcsempészet történetét se lehet aranyigazságnak tekinteni.

A társadalom aggódó része s különösen az egész zsidóság türelmetlen volt már, vajjon mikor mozdul meg a védelem? Azt mondták: ime hires ügyvéd, jeles szónok, törvényhozó férfiu, tekintélyes ember a védő, társai is jeles emberek, azok közt is két országgyülési képviselő van: Horánszky és Funták, s még se tudnak semmit mozditani. Sokan mulasztásnak vélték a védelem mozdulatlanságát.

Először is Sarf Móriczot kiszabaditani a vármegye és a titkos tanács kezéből. -3-

Előterjesztést intéztem a belügyi kormányhoz: adja ki a zsidó fiut. A vármegye nem arra való, hogy tanukat fogdosson s azokat kalitkában tartsa. A fogoly tanu ugy se valóságos tanu. Ha tanusága igaz lenne is, akkor is értéktelenné tenné a törvénysértő erőszak. Mindezt kifejtettem. De nem akartam, hogy azt higyje a társadalom, hogy én a zsidók kezére akarom a gyereket átjátszani. Azt javasoltam, helyezzék el a végtárgyalásig valamelyik budapesti előkelő keresztyén intézetben. A hol nem elfogult emberek veszik körül. A vármegye és a hajduk kezében nem hagyhatom.

A belügyi kormány elutasitotta előterjesztésemet. Komoly jelenség volt ez arra nézve, hogy a védelem a kormánytól és a hatóságoktól különös segitséget nem nyerhet.

Azután irásban is, személyesen is sürgettem a törvényszéket és a vizsgálóbirót, hogy valahára rendelje már el a rendes vizsgálatot. Ha ezt elrendelik: hozzájutok legalább a csonka-fűzesi holttest orvosi vizsgálatához. Belenézhetek a szakértők munkájába. Megismerhetem munkájukat s fölfedezhetem tévedéseiket. Minden esetre közelebb juthatok ahhoz a titokhoz, vajjon hát csakugyan idegen holttest volt-e a csonka-fűzesi, vagy valóban az eltünt leányka teteme?

Még szeptember végén átadta a vizsgálóbiró az ugynevezett Rendőri Szemle jegyzőkönyvet, melyet a szolgabiróság junius 18-ika és 19-ike közti éjszakán készitett. Átadta a junius 19-iki Fölismerési Jegyzőkönyvet s -4- annak junius 20-iki folytatását s végre átadta az orvosi bonczjegyzőkönyvet s az orvosi véleményt.

Végre tehát volt valami a kezemben, melynek segitségével, ha igazán meg tudom érteni, sok nagy titokra világot derithetek.

Csakhamar meggyőződtem arról, hogy a szakértők összes munkája hibás, véleményük pedig alaptalan. Munkájuk nem is volt egyébre való, csak arra, hogy megnehezitse, sőt végkép meggátolja az egész ügy tiszta kibonyolitását.

Nem vagyok az orvosi tudományokban alaposan jártas, szinte könnyelmüségnek látszik állitásom. Elhirtelenkedve nem szabad itélni a jogtudónak.

Már akkor eljutott hozzám Zurányi Kálmán bizalmas értesitése, s már akkor ismertem Szakolczai Julcsa tanuságát. Igaz, hogy e két tanu csak ugy tévedhetett, mint a négy szakértő, csak hogy az én elmémre a szakértők tudományával szemben nem csupán a két tanu beszéde gyakorolt befolyást.

Hanem gyakorolt az élet igazságainak ama megbonthatatlan rendszere, melylyel az orvosok tudománya csakugyan nem tudott összevágni.

Ha e tudomány igaz: akkor a csonka-fűzesi holttest nem Solymosi Eszteré. De hát hova lett akkor Solymosi Eszter?

Ha az orvosok beszéde igaz: akkor a csonka-fűzesi holttest idegen nő teteme. De hát ki volt az idegen nő? Honnan került elő az ő teteme? -5-

Tisza-Eszláron, folyam partján tünt el Solymosi Eszter bizonyos napon és jól ismert ruhában. Hetvenkilencz nap mulva ugyanazon folyam alsó folyásán fölszinre jut egy holttest. Női holttest, az eltünt leányka ruhájában, az ő testének különös jegyével s rothadási állapota is a hetvenkilencz napnak megfelelő.

Dehogy bizonyos: igy szólnak az orvosok. A holttest idősebb nőé, nem is olyan régóta halt meg s nem is volt a vizben oly sokáig.

Az egyszerü józanész tehát szemközt áll a komoly orvosi tudománynyal. Vagy az orvosoknak nincs igazuk, vagy a józan elme rosszul látja a tüneteket.

De ha meggyilkolták: miért őrizték ruháját? Ha holttestét örökre el tudták sikkasztani: miért nem sikkasztották el ruháját is? Hiszen az a ruha minden nap árulójuk lehetett. Arra pedig csakugyan nem számithattak április 1-én, hogy abba a ruhába majd junius 16-án egy áltetemet fognak öltöztetni.

A zsidók minden módon tagadják a gyilkosságot. Nincs is ellenük semmi terhelő bizonyság. Sőt föltétlenül bizonyos, hogy ugy, a miként a vád szól, április 1-én déli 11 és 12 óra közben meg nem gyilkolhatták, hiszen akkor már minden eszlári zsidó szanaszét volt s nem az imaházban volt.

Ha az orvosoknak van igazuk: akkor a legfontosabb kérdések nagy részére sohase találunk feleletet. De ha Szakolczai Julcsának van igaza, akkor a csonka-fűzesi holttest a szegény eltünt leánykáé, s akkor minden kérdés nyomban tisztázódik.

Kilenczvenkilencz tünet egy dolgot bizonyit, egyetlen tünet azonban mást bizonyit.

Megvizsgálja azt az egyetlenegy tünetet, hogy az valódi-e? Vajjon nem látszat-e? Nem tartalmaz-e egyéb jelentőséget is? Tárgyi tünet-e, vagy nem az? Megvizsgálásában nem tévedhetett-e a vizsgáló elme?

Ha az az egyetlenegy tünet való: akkor a vele szemben álló kilenczvenkilencz tünet mind valótlan. Az az igazság, a mit az egyetlenegy igaz tünet bizonyit.

A nagy tömeg nem így itél. A nagy tömeg hitét a látszat alapitja meg. A kilenczvenkilencz egybevágó tünet dönt ő előtte. A századik tünet hiába dönti halomra a kilenczvenkilenczet. Ha a századik tünet igazságát föltétlen biztossággal látja is: abban csak csodát lát, vagy ügyvédi mesterkedést, vagy valamely titkos hatalom részéről való beavatkozást.

A tömegnek csak ösztöne helyes igen gyakran, de itélete sohase mély. Szövevényes dolgokban nem is lehet mély. Ily dolgokban tisztán látni csak erős elme -7- képes s ez is csak akkor, ha erős akarat támogatja. Ezenkivül a tömeg azt szereti hinni, a mit óhajt. Ha pedig felindulásban van: csupán azt akarja hinni, a mi miatt feltámadt a szenvedélye. A tömeggel éppen nem lehet elhitetni, hogy ő tévedhetne.

Izgatott időkben a biróság tagjai is a tömeghez tartoznak. Az erős elme és erős akarat ezek közt is ritka, csaknem kivételes.

Rendithetlen voltam abban a meggyőződésben, hogy az eltünt lánykát a zsidók a vérvád szerint el nem emésztették. Hiszen föltétlen bizalommal voltak hozzám az eszláriak. Ezek a szegény zsidók Isten csodálatos követének tartottak engem. Lelkük minden titkát föltárták előttem. Öregek és ifjak, férfiak és nők közt nem volt különbség erre nézve. Ha halálos bűnt követtek volna is el: nekem bizalmasan megvallották volna. Akármelyikhez intéztem kérdést, habozás nélkül nyilatkozott ugy, a hogy jó lélekkel nyilatkozhatott. S a vérvádnak semmi nyomát nem találtam.

A száz jelenség közül kiválasztottam s csomóba gyüjtöttem azokat, melyeket valóknak tartottam. A tárgyi igazság csak az lehetett, a miben ezek a jelenségek megegyeznek. A valódi jelenségek pedig csak abban a tárgyi igazságban egyeztek meg, hogy a csonka-fűzesi holttest Solymosi Eszter.

Legyőzhetlen akadályként áll előttem az orvosok lelete és szakértő véleménye. Miként tudom én megczáfolni a négy orvost? Hiszen ők látták a holttestet, én pedig nem láttam. Ők látták azt, hogy a holttest husz éves elvirágzott nőé, a ki legföljebb tiz nap óta halott s legföljebb három-négy nap óta van a vizben. Én pedig nem láttam, hogy a holttest tizennégy éves szűz lánykáé s hogy hetvenkilencz nap óta halott s holta óta rejtőzött a Tisza árjában.

Nem az én hibám, hogy ezt nem láthattam. A biróság sulyos tévedése, hogy a holttestet a védelem és a vádlottak elől érthetetlen szigorral elzárta. De a közönség nem törődött azzal, hogy a biróság megsértette a törvényt s a jogos védelem legnagyobb érdekeit. A tény megmásithatlan volt, az elmult időt többé visszahozni nem lehetett, a holttetem ott volt a föld alatt s meggátolhatlanul haladt az enyészet utján előre s isteni erő se lett volna képes arra, oly alakban látni meg azt még egyszer, a mily alakban a hullámokból fölbukkant.

S nekem mégis be kellett mindent bizonyitanom. Nem azért, mert a törvény ugy parancsolta; nem is azért, mert a nemesebb jogérzetből ugy következett. Hanem azért, mert az eset különös volt. Azért, mert vérvád volt az eset.

Ha mikor a vádlott ártatlan, minden közönséges bűnügyben elég a védelemre a vádlott egyszerü, komoly tagadása. A ki vádol: annak kell bizonyitani. Oly régi elv ez, a milyen régi a rendezett jogi állapot. -9- Minden ügyben tiszteli és követi ez elvet minden biróság s ezt tartja természetesnek és józannak minden tudomány.

Ez örökös. Sokszor csak titkon lappang. Néha sok évtizeden át lappang, mintha kihalt volna örökre. De a lelkek nem változnak s azok hajlama a babonára, a képzelgésre, a felekezeti gyülölködésre mindig megmarad. S a mint valamely alkalmas fordulat áll be a gondolkozás és az indulatok mozgalmaiban: nyomban teljes üdeséggel s ezeréves multjának teljes fegyverzetével pattan elő a vérvád teljes alakja. Nem öregedett, nem változott, életkorának magassága se őszülést, se roskadást nem idézett elő nála. A műveltség nem szeliditett rajta. Ádáz, mint a középkorban. Ordit, mint fenevad, s kész minden rombolásra. A mint a bolygó zsidó mindig öreg és fáradt, a hol megjelenik: ugy a vérvád mindig fiatal és fáradhatatlan, ha valamely esetleges alkalom kiszólitja odujából.

Ellenében a jogos önvédelemre nem elég a vádlottnak komoly és méltóságos tagadása.

Zsidó ünnepen eltünik egy keresztyén lányka, vagy vérbefagyva találnak egy keresztyén gyermeket. Ha a tömeg lelke alkalmas rá s ha akad hidegvérü izgató: ott terem a vérvád azonnal. S nyomban meg vannak a vádlottak is. Minden zsidó egyaránt vádlott. De művelt korunknak az igazságszolgáltatásban szigoru alakiságai vannak. Ezekhez a biráknak legalább külsőleg ragaszkodniok kell. Tehát százezer zsidó ellen még se lehet egy ügyben vezetni vizsgálatot. Kiválasztják -10- tehát azokat, a kik az eset szinteréhez legközelebb vannak. Ők azonban kivétel nélkül mind gyanusak. Öregek vagy fiatalok, jók vagy rosszak: nem tesz különbséget.

S e vádlottaknak maguknak kell bebizonyitani a vádbeli tény lehetetlenségét. Ha erre nem képesek, ha akár vagyontalanságuk, akár fogságban sinylődésük meggátolja őket az eset valódi igazságának földeritésében: akkor minden esetre bűnösök.

Nekem a négy szakértő orvos állitásait meg kellett döntenem. Egyszerü védőügyvéd voltam, jogilag semmi sem kötelezett rá. De hajszolt rá a hivatás fensége, a vérvád természete s az egyéni önérzet küzdő heve.

Ám a sikeres harczban s a győzelem kivivásában csak az orvosi tudomány lehetett alkalmas fegyverem.

Csakhogy ebben én nem voltam jártas. Sohase miveltem az orvosi tudományt. Jogtudó voltam és köztisztviselő, törvényhozó és hirlapiró: mindez nem az orvosi tudomány.

De azt is tudtam, hogy a négy csonka-fűzesi szakértő tudása se az orvosi tudomány. És semmi esetre se az orvosi tudomány gyakorlati teljessége. És azt is tudtam, hogy a tanszéki és irodalmi tudás teljes gazdagsága se elég ahhoz, hogy valamely igen nehéz és szövevényes kérdést teljes biztonsággal megoldhasson. Éles szem, erős itélet, hosszu gyakorlat, nagy elfogulatlanság s a természet határtalan számu tüneteinek gondos figyelése szükséges ahhoz, hogy nagyon ritkán -11- előforduló egyes eset titkos részleteit lehető tisztán megláthassuk.

A négy orvos közül egyikkel, Trajtler Soma orvostudorral, alkalmam volt érintkezni. Az 1882. év nyarán és őszén négy izben találkoztam vele. Fiatal, jókedélyü, kellemes társalgásu férfiu volt. Volt eset, a mikor órákon át társalogtam vele. Nem a csonka-fűzesi holttestről. Szándékosan nem akartam erről beszélgetni; semmi irányban se lett volna ennek haszna. Ha érintettük is ezt, más tárgyra törekedtem átvinni a beszélgetést. Oly tárgyra, melyről szivesen beszélgetett, melynek részleteiben otthonos volt. Jelentékeny észbeli erőt találtam nála, a közepesnél jóval nagyobbat. De megfigyelő képességét nem találtam komolynak. Ugy vettem észre, hogy az életnek körülötte mozgó tüneteit is csak futólag tekinti meg, a tőle messze levő tünetek mivolta iránt pedig nem nagyon érdeklődik s a tudomány nehezebb kérdésein egyáltalán nem töri fejét.

Ez természetes. A vidéki társadalmak tagjai közt ritkán akad nemes nagyravágyás, mely az élet feladataiban messze és magasra törekednék kiemelkedni. Becsültetés, helyi tekintély, tisztes állás, kényelmes megélhetés: a vidék legtöbb férfia ezt véli az élet feladatának. Ezen kívül tisztán láttam, hogy ez az orvostudor a vérvádüldöző helyi áramlatnak nemcsak nem szegül ellene, hanem még inkább segitségére törekszik. Tehát a nagy perben elfogult is.

Bizonyára alig sejtette, hogy én tudásának mértékét s gondolkodásának erejét kémlelem. Arra a meggyőződésre -12- jutottam, hogy ő a holttest vizsgálatánál könnyen tévedhetett s minthogy véleménye nagyon fontos tárgyi tünetekkel ellentétben állt, tehát valósággal tévedett is.

Pedig ő volt a vizsgálat vezetője. Ha tehát ő tévedett: társainak is tévedniök kellett. Másként nem adhattak volna egyező véleményt.

Tévedésüket csak ugy bizonyithatom be, ha a holttestet magam is megnézem s más szakértő férfiakkal is megvizsgáltatom. De ez lehetetlen, ha a törvényszék a holttest kiásását el nem rendeli.

Ám ahhoz, hogy a törvényszék ezt elrendelje, hatalmas orvostani és élettani okokat kell eléje terjesztenem. Ily okok nélkül egyszerüen megtagadja kérésemet, hiszen a holttest kiásása nélkül is teljes alakilag a vizsgálat.

De hol vegyem én az uj, a meglepő, az elvitázhatlan fontosságu orvostani és élettani okokat? Egyéb nem áll előttem, csak a csonka-fűzesi lelet és orvosi vélemény; miként lehet ezt önmagából megdönteni?

Tisztán állott előttem, hogy ez a lelet és ez a vélemény nem igaz; hogy ez csak elleplezi az igazságot. Nekem pedig azt az igazságot kellett föltalálnom, a mi e lelet és e vélemény mögött van. -13-

II.

(Miként dolgozik az agy? – Törvényszéki orvostani gyakorlatom története. – Kovács József orvos, egyetemi tanár. – Babes Viktor tudós. – Előterjesztésem a holttest kiásása iránt. – A falusi sírok. – A sírbontás gyanuja. – Előterjesztésem hatása.)

Be kellett hatolnom a törvényszéki gyakorlati orvostan sok titkába, mely eddig még ismeretlen volt előttem. S e czélból mindenekelőtt az orvostani fogalmak kezelésére kellett saját agyamat begyakorolni.

Az agy a maga dolgát csak ugy végzi, mint a testnek többi része. A hogy a földmüves karja és dereka kaszál, kapál; – a hogy a lovas ember egész teste az egyensulyt tartja; a hogy az uszó és kengyelfutó kézzel-lábbal és tüdővel dolgozik; épp ugy dolgozik az agy, mikor gondolkodik, észlel, itél s eszméket szül.

Csak az eszköz, a szerszám, a munka minémüsége más az agynál, mint a kezeknél és lábaknál. De a hogy állandó és teljes gyakorlat kell ahhoz, hogy a kaszás gyorsan és jól kaszáljon, a lovas a nyeregben biztosan üljön s a kengyelfutó gyorsan és sokáig szaladjon: épp ugy állandó és teljes gyakorlat kell az agynak is, hogy a gondolkodás és alkotás sokféle utjainak egyikén sikerrel mozoghasson.

S a gyakorlatnak nemcsak állandónak és teljesnek, hanem szakszerünek is kell lenni. A szabó is, az órás is a szemeivel s ujjaival dolgozik. De a szabónak a varrásban, az órásnak az órakészitésben kell gyakorlottnak lenni. Akármily éles is a szeme s mozgékony is -14- az ujja mindegyiknek: a szabó nem tud órát csinálni s az órás nem tud nadrágot varrni, mert agyát nem arra gyakorolta be.

Nekem a csonka-fűzesi holttest kérdése körül a törvényszéki orvostan s az élettan sok titkába be kellett hatolnom. Ha erre nem vagyok képes: akkor a négy orvos munkáját meg nem birálhatom, a törvényszéket a holttest kiásására rá nem birhatom, a holttestet magam meg nem szemlélhetem s a nagytudásu ujabb szakértők munkáját nem ellenőrizhetem. Pedig talán még irányzó befolyást is kell e munkára gyakorolnom.

Az orvostan s az élettan tudománya rengeteg. Az egészet bejárnom lehetetlen. Időm és módom sincs hozzá. De magában a nagy perben nem is szükséges. A csonka-fűzesi holttestnél csak egy-két nagy kérdést kell tisztába hozni. Meddig lehetett a vizben? Mekkora életkorra utalnak a csontok s a korbeli fejlettség egyéb jelenségei? Hol, miben s miért tévedtek az első szakértők?

De az e körüli fogalmak könnyü, gyors és biztos kezelésére is be kellett agyamat gyakorolni.

Fiatal koromban tiszti közvádló voltam vármegyémben. Élemedett, jeles tehetségü és tudásu s nagy gyakorlatu törvényszéki orvos volt mellettem. Minden leletét és véleményét birálat nélkül s föltétlenül elfogadtam. Ezt cselekedte a törvényszék is, a felső biróságok is. Abban a csalódásban éltem, hogy az egyes esetekben alkalmazott orvostanhoz és élettanhoz a jogtudónak -15- nincs hozzászólója, mert nincs hozzá se elméleti, se gyakorlati képessége. Semmi körülmény se juttatta eszembe, hogy ez a felfogásom csalódás s ebből ki kell keverednem.

Ez a jeles orvos nemsokára meghalt. Jött utána másik. Kezdetben az ő leletei s véleménye előtt is föltétlenül meghajoltam. De csalódásom ez uj törvényszéki orvosnál nem sokáig tartott.

Egyik leletét és véleményét ugyanis nem tudtam az eset egyéb körülményeivel összhangzásba hozni. Vagy az egyéb tárgyi tünetek s jogi sulylyal biró bizonyitékok voltak hamisak, vagy pedig az orvos leletei s véleményének indokai tértek el az igazságtól.

A birói itéletnek igazságosnak kell lenni. Arról, hogy igazságos legyen, még beszélni se lehet mindaddig, mig a vétek esetét az éles és józan elme teljes megnyugtatásáig nem ismerjük. Addig pedig semmikép nem ismerjük, mig egyrészről a szakértő orvos lelete és véleménye s másrészről az egyéb tárgyi tünetek és bizonyitékok közt oly ellentét van, melyet ki nem lehet egyeztetni. Ha csakugyan ki nem lehet: akkor vagy az orvos munkáját kell egyszerüen félredobni, vagy az egyéb tárgyi tünetek és bizonyitékok valódiságát megtagadni.

Ez nem könnyü dolog. A büntető per kényszerü alakiságával össze nem fér. Ha menti a bűnöst az -16- orvos munkája: akkor a bűnöst el nem lehet itélni, akármilyen sérelmes és utálatos volt cselekedete, vagy mulasztása. Ha terheli a bűnöst, noha az egyéb tárgyi tünetek és bizonyitékok mentik: természetesen akkor se lehet elitélni. Mert hiszen büntető itélet hozása nem a szakértő orvos dolga, hanem a tőle független biróságé.

Nem szabály szerint, de tényleg ugy volt, hogy hivatalosan kimondott véleményem vagy vádjavaslatom döntő sulyu volt az itéletmondásnál rendesen.

Mélyen éreztem a felelősséget. Miként adjak én véleményt, miként tegyek én vádjavaslatot, ha az eset büntetőjogi felismerésében magam se vagyok biztos?

Ujra kezdtem a vizsgálatot. Magam mentem ki a hely szinére, magam vezettem a vizsgálat minden munkáját. Elvégre meg kellett győződnöm, hogy az egyéb tárgyi tünetek és bizonyitékok a valódiak.

De ez se ment hamarosan. Magamhoz kértem a tiszti főorvost s közöltem vele a vizsgálat eredményét s nyomatékosan kifejtettem előtte, hogy lényeges dolgokban kétségtelenül tévedt.

Nem fogadta el, sőt bizonykodott velem szemben s az orvosi tudomány tantételeivel s műszavaival árasztott el.

Hogy az esetet miként fogjam fel: erre nézve nem hatott rám érvelése. De arra igen is rájöttem, hogy vagy az orvosi tudomány hézagos, vagy az ő tudása csonka, vagy elméjének ereje, ugynevezett tehetsége -17- nem elég nagy arra, hogy az orvosi tudományt egyes esetek megfigyelésében tökéletesen képes legyen alkalmazni.

És rájöttem arra, hogy nagyon sok orvostani tünet megfigyelésére s felismerésére az orvosi tudományban járatlan elme is képes annyira, mint bármily orvos, ha az az elme egyébként mivelt, jól képződött, a természet jelenségeinek megfigyelésében gondos és szivós s ekként itélő ereje egészségesen fejlődött.

Ez időtől kezdve minden fontosabb esetben különös gonddal vigyáztam arra: miként készülnek az orvosi leletek és főorvosi vélemények. S minden büntetőjogi esetben, akár nagyobb, akár kisebb fontosságu volt, pontosan összemértem az orvosi munkálat adatait a vizsgálat folyamán megszerzett egyéb tárgyi adatokkal, tünetekkel és bizonyitékokkal.

Ime, ez volt oka, miért nem volt idegen agyam előtt a törvényszéki gyakorlati orvostan fogalmainak nagy tömege. Csakhogy husz év óta már törvényhozó voltam s politikai napi iró. Agyam tehát husz év óta más tárgyu, más irányu, más természetü munkára volt begyakorolva. Czélszerü volt tehát a nagy per keretébe szorult orvostani gyakorlati fogalmakra ujolag begyakorolnom.

Könyvek utján erre nem lett volna időm. A társalgás utját választottam. S rövid idő alatt meglehetős sikerre jutottam.

Volt a budapesti egyetemen egy nagyhirü tanár: Kovács József. A gyakorlati sebészetnek volt nyilvános -18- rendes tanára. Egyes sebészeti műveletekben csodálatos gyorsasággal, biztonsággal és sikerrel dolgozott. Éles figyeléséről, a bajnak biztos felismeréséről, bátorságáról s megfelelő testi erejéről ismerték nemcsak itthon, hanem Magyarország határain kívül is. Némely sebészeti szerszámot nagy gyakorlati haszonnal alakitott át. Voltak hozzáértő szakemberek, a kik abban az erős meggyőződésben éltek, hogy néhány sebészeti beavatkozást biztosabban tudott végezni, mint a világhirü Nelaton vagy Billroth.

Mert nagy elme volt. Külsőleg is nagy fej, nagy agy, nagy termet, eszes arcz. Egész életemben sohase találkoztam senkivel, a kiben az agynak erősebb, gyorsabb, hatalmasabb s üdébb működését vettem volna észre, mint benne. Pedig volt alkalmam néhány óriási elméjü férfiuval nagyon közelről megismerkedni. Köztük világhírü férfiakkal.

Nem irt. Irodalmi művei kis számuak és kis terjedelmüek s a tudomány történetében alig lehet őket észrevenni.

Rendes jelenség, hogy a gyakorlati feladatok történelmi nagy férfiai nem igen szeretnek irni. Jeles iró kevés van köztük. Ennek talán természetes oka van. Nagy állami kérdés megoldása, döntő csata megnyerése, valamely csodálatos zeneműnek tökéletes előadása, halálos természetü és bonyolult helyi betegségnek sebészeti uton való gyors és biztos eltávolitása olyan gyakorlati -19- dolgok, melyeket utólag ugyan le lehet irni, de a melyek fölött elmélkedni, bölcselő munkát irni, a tanszék tudományos szabályai szerint okoskodni hiábavaló dolog. Gyakorlati nagy elme hiábavalóságra nem érez kedvet magában.

Kovács Józseffel régebben ismerős voltam már. Gyakran találkoztunk és egymással sokat évődtünk. Rokonszenv fejlődött ki köztünk egymás iránt. Meglehetősen kedvelt engem s én is őt. Elméjének működését oly mezőkre tereltem gyakran, a melyeken nem volt otthonos. S az az elme ott is bámulatos volt. Ennek észlelése nagy gyönyörüséget okozott nekem. Ha egy szines pillangó röpdösésében, egy macskakölyök játékában, egy ügyes tánczosnő mozdulataiban is találunk élvezetet: minő fenséges lehet az a gyönyör, mely egy óriási elme játszi működésében ragad el bennünket.

Tudtam róla, hogy abban az eszelős korban ő is zsidógyülölő s azt is tudtam, hogy ő a kórboncztanban s a törvényszéki orvostanban gyakorlatilag nem képzett annyira, mint néhány más szakember. De általános orvostani tudása mégis nagy s elméje mindenkiénél erősebb s azért őt szemeltem ki arra a czélra, hogy vele tanácskozzam.

Czélom csak az volt egyelőre, hogy saját elmémet gyakoroljam be a csonka-fűzesi holttest körül fölmerülhető orvostani fogalmakra s azok könnyü kezelésére s ezt senkivel se érhettem el jobban, mint ő véle. Ezért választottam.

S azért, mert tudtam, hogy benne nincs afféle tudományos -20- elfogultság, melytől a tanszék férfiai ritkán mentesek. Tudtam, hogy elméjét a megszokott eszmék nem képesek lekötözni s tudtam, hogy vele mindenről tökéletes nyiltsággal értekezhetek. S végül számitottam arra, hogy a zsidók iránti ellenszenve az ellenkező irányu tulzástól, ha netalán beleesném, engem visszatart. Nem szerettem volna elfogult lenni munkámban.

Mikor a vizsgálóbiró a csonka-fűzesi szakértők munkálatait nekem kiadta: Kovács József éppen Debreczenben elnökölt az orvosok és természet-vizsgálók országos gyülésén. Táviratot küldtem hozzá, hogy igen fontos ügyben tanácskozni óhajtok vele és kérdem: mikor jön haza? A vérvádat nem emlitettem.

Ő azonban rögtön rájött, mi lehet az, a miben én vele akarok tanácskozni. A vagyonszerzés jogosult vágya benne is megvolt, mint minden gyakorlati gondolkozásu emberben. Felelete erre nézve is jellemző. Távirati felelete igy szól:

Hazajött; fölkerestem; közöltem vele a tárgyat, a mely fölött tanácskozni akarok; megmondtam neki őszintén, nyersen én is, hogy a csonka-fűzesi halott rejtélyeinek megoldását nem várom tőle, ehhez a csonkafűzesi munkálatot magam se tartom elég anyagnak, de azt igen is reménylem, hogy a vele való tanácskozás az én elmémet megedzi annyira, hogy a rejtély megoldásához a kulcsokat megtaláljam. -21-

Tetszett neki az igy meghatározott feladat, késznek nyilatkozott annyi időt forditani rám, a mennyit én akarok s a tanácskozások idejét minden nap délutánjára tüztük ki, ugy emlékszem 4-től 6 óráig.

Azután azt kérdeztem tőle, vajjon látott-e, vizsgált-e ő valamikor vizi holttestet?

– Majd hozok én kettőnkhöz harmadiknak olyan embert, a ki látott is, vizsgált is elég vizi holttestet.

Ez az ember Babes Viktor orvostudor volt. Szinte álmélkodtam, mikor másnap nekem bemutatta. Ez volna hát az a férfiu, a kit Kovács József vesz segitségül s a kitől nekem is okulni lehet?

Fiatal koru, vézna, kis termetü, bágyadt külsejü, inkább kicsiny fejü emberke. Sehogy se néztem ki belőle a nagy tudást.

Apját ismertem. Apja Babes Vincze volt, harmincz év előtt követtársam. Román ajku és nemzetiségü. Fiáról még semmit se tudtam.

De csakhamar megtudtam, hogy fiatalsága daczára jeles tudós, az egyetemen már segédtanár s hatalmas kutató elme. Akkor – ha jól emlékszem – Scheuthauer Gusztávnak, a kórboncztan nagyhirü tanárának segéde.

Kérdeztem tőle, hány vizi holttestet bonczolt már, mióta szakszerüen foglalkozik e tudománynyal?

Ez a férfiu később tanszéket nyert Romániában, a bukaresti egyetemen. Ma is él s ez egyetemnek igazi büszkesége s a kutató tudománynak nagy nyeresége. Pasteurnak és Kochnak nyomdokain halad s a bakteriologia terén már jeles vivmányok kapcsolódnak nevéhez. Vannak már – ugy hallom – feltünő tudományos irodalmi művei is.

Szeptember huszadika körül kezdtük meg hárman a tanácskozást s szakadatlanul folytattuk mintegy tiz napon át. A tanácskozások részletei, bármily érdekesek is egyénileg, ugy vélem, nem tartoznak e mű keretébe.

Csak annyit jegyzek meg, hogy Kovács is, Babes is ingathatlan volt abban, hogy nekik minden ténybeli állitást, melyet a csonka-fűzesi szakértők az orvosi leletbe iktattak, szentül valónak el kell fogadniok. Ha az eset összes körülményei némely állitással össze nem férnek, ama körülmények pedig tárgyilag igazak: akkor az orvosok állitásai tévedések; ezt az én álláspontomat Kovács József el nem fogadta.

– Ha én láttam volna azt a holttestet – ugy mond – talán sok más jelenséget is láttam volna s talán másként is láttam volna, de végre is ők látták, nem én.

Végre is arra szoritkoztak, vajjon fölvettek-e leletükbe a szakértők mindent, a mit föl kellett volna venniök s vajjon a leirt tünetekkel kellőkép tudják-e igazolni véleményüket?

Tanulmányuk végső eredményét Kovács József állitotta -23- össze egy hozzám intézett levélben. Ebből nem tünik ki, hogy tanácskozásainkban Babes is résztvett. Ezt akkor se tudta a közönség.

A holttest vizsgálatát s leirását szabatosabban kellett volna teljesiteni a czélból, hogy annak fölismerése biztosabb legyen.

Hogy a holttest korát és szinét meg lehessen állapitani: a nemi részeket, a szőr és haj maradványait s a fogak állását pontosabban le kellett volna irni.

A vizsgálat eszerint hiányos, a szakértő orvosok véleménye nem egy pontban tuloz s eléggé nem igazolt. A vizsgálat hiányainak egy részét a holttest kiásásával s ujra vizsgálatával, más részét talán a szakértők ujra való megkérdezésével lehet pótolni.

Egyenesen óhajtottam, hogy legalább ennyit kimondjon a hires tanár. S e czélt csakugyan elértem. Nagytekintélyü tudós férfiu mondta ki, hogy a holttestet ki kell ásni ujra a föld alól, hogy más férfiak is láthassák.

Október 1-én kaptam meg e levelet s nyomban elkezdtem a törvényszékhez szóló nagy előterjesztésem készitését. Éjjel-nappal 36 napon át dolgoztam rajta. November 6-án készültem el vele.

E munka főleg büntetőjogi és orvostani. Kiméletlenül, noha teljesen tudományos módszerrel birálom meg benne a vizsgáló közegek s a szakértő orvosok eljárását. Bebizonyitom, hogy minden munkájuk hézagos s véleményük legfontosabb része téves s meggyőzően mutatom ki, hogy a holttest ujra való kiásása s annak -24- egy vagy több országos hirü s nagy tudományu fővárosi szakértő által ujólag megvizsgálása képessé tesz bennünket a hézagokat pótolni s a tévedéseket kiigazitani s helyrehozni.

E munka terjedelmes. Hogy a törvényszék könnyebben tekinthesse át: kinyomattam. Aláirta mindegyik védő társam, hogy az előterjesztés az összes védők és vádlottak előterjesztése legyen. A mikor a birósághoz benyujtottam s igy nyilvánosságra jutott: rögtön leforditották német nyelvre s Magyarországban, Ausztriában s Németországban több önálló kiadásban is megjelent. De olasz, franczia s angol lapok is terjedelmes közlésekben ismertették. Talán meg se kell emliteni, hogy e munka nem lehet kimeritő s minden pontjában, minden érvében, minden állitásában nem lehet se oly teljes, se oly alapos, mint e könyvem. Hiszen irásakor a vizsgálat óriási anyagát még nem ismertem s a sírban nyugvó holttestet még nem láttam.

Főczélom természetesen az volt e munkával, hogy a törvényszék a holttest kiásását s az én közreműködésemmel való ujra vizsgálását rendelje el. De e mellett igen fontos mellékczélom az volt, hogy a közvéleményhez intézzek intő szózatot.

A közvélemény minden látszat szerint teljes szilárdsággal megalakult már. Annyira megalakult, hogy szinte nem türte a vitát. Hogy a holttest csempészett, idegen tetem s nem az eltünt lányka holtteste; hogy a holttestet zsidók szállitották s ezzel a biróságot félre akarták vezetni s hogy e szerint csakugyan a zsidók ölték meg -25- Solymosi Esztert: mindezt szent igazságnak tartotta a közvélemény.

Ha erős hangon bele nem kiáltok a közvélemény zsibongó zajába: akkor hiábavaló a további védelem. Akkor a biróságot is ellenállhatlan erővel sodorja el. Akkor a vérvád külsőleg és alakilag be lesz bizonyitva s következményei ennek irtózatosak.

Munkámat nem a megszokott törvényszéki nyelven irtam. A törvényszéki nyelv nem hatott volna be mélyen a nagyközönség elméjébe. De én azt akartam, hogy fölszólalásom mélyre hasson s rögtön és nagy erővel hasson.

Megállj közvélemény! A kérdés nehéz és szövevényes. Sok ágát, sok részét még homály boritja. Te igazságot akarsz, én is igazságot akarok. Meglehet, a tökéletes igazságot nem tudjuk kideriteni. De erre törekednünk kell s erre minden komoly és becsületes kisérletet meg kell tennünk. Nyilvánvaló, hogy még sok irányban nagy munkát kell végeznünk. Mig azt el nem végeztük: addig az utolsó szót nem szabad kimondani. Addig idétlen és korai a te megalakulásod oh vérvádhivő közvélemény! Várj még kis ideig. Várj, a mig minden homályt el nem oszlatunk. Pihenj addig s maradj csendesen. Hajszálon függ sokszor, hogy az érdekek, szenvedélyek s véletlen esetlegek által összebonyolitott ügyekben tisztán lássunk. Hadd keressük meg azt a hajszálat.

Ezt is elértem. Komoly megilletődés vett erőt a közönségen, a mikor munkám napvilágot látott. Egy pillanatra elhallgatott a gyülölködő közvélemény zajongása. -26-

Ezt mondotta minden ember. Csönd lett. A törvényszék felé tekintett mindenki. Ime: a biróság előtt föl van tárva a vérvád másik oldala is – vajjon mit mond hozzá a biróság?

November 11-én adtam be a törvényszékhez a nagy előterjesztést. Ebben a holttest kiásásán s ujra leendő megvizsgálásán kívül azt is kértem, hogy gondoskodjék a biróság, hogy ezentul azt a sirt, a hova Solymosi Esztert, a csonka-fűzesi holttetemet eltemették, a hatóság gondosan őrizze.

Sajátságos vélemények forgó szele zaklatta akkor az emberek lelkét. Vajjon miért kellene egy falusi elhagyatott, begyöpösödött sirt a hatóságnak őriztetni? Ki pusztitaná föl egy szegény ismeretlen, Tisza-hozta lánykának örök nyugvó helyét? Nem királylány volt az, tetemére nem raktak kincseket, az orvok vágyát se ingerelheti az a szegény halott.

Keresztyének, zsidók képzeletét egyaránt ellepte valami érthetetlen káprázat.

A zsidók azzal csüngtek rajtam, hogy a csonkafűzesi holttestet abban a sirban a titkos tanács emberei mulhatlanul kicserélik. Még nevet is mondtak, a kivel kicserélik. Ápril hónapban, a lányka eltünése után nemsokára halt meg Tisza-Eszláron Tóth Gyurka felesége. Életkora huszonöt év körül volt. Bizonyára ennek holttestét csempészik oda a sir fenekére. S ha majd jönnek az igazi és tudós szakértők s megvizsgálják a kiásott -27- holttetemet: ime csakugyan kisül, hogy a csonka-fűzesi holttest nem a 14 éves Eszteré, hanem a sokkal idősebb elvirult nőé. Tehát igazuk lesz a csonka-fűzesi szakértőknek.

A vérvádhivő keresztyéneket más káprázat bóditott. Ők meg azt hitték és terjesztették, hogy a zsidók bontják föl éjjel titkon a sirt s ők csempésznek oda valami fiatal lánytól eredő holttestet. S ekként játszák ki az igazságot.

Falukon a temető a faluvégen, az utolsó házaktól nem messzire szokott lenni. Nappal nem bontanak sirt tilalmas módon. Észrevennék kétségtelenül. A sirok épségét törvény, kegyelet, babona egyaránt őrzi. A tilalmas sirbontást nagy és gyülöletes bűnnek tartja a köznép. Keserü büntetés vár a gonosz sirbontóra.

Csak éjjel, sötétben, orvul lehet a sirt észrevétlen fölbontani. A falusi temetőt se éjjel, se nappal nem őrzik külön temetőőrök. De nagyon őrzik a falusi házi kutyák. El se lehet képzelni: miként kerülhetné ki a kutya figyelmét olyan munka, zaj és mozgolódás, melylyel a sirdomb felbontása jár. Az nem egy-két percznyi dolog. Két embernél több alig fér hozzá. Két embernek pedig órákra terjedő munkát okoz egy sirüreg kiásása.

Mind igaz ez. Azonban különös idők voltak azok. Sok bódult agy hitte, hogy minden szabad a zsidók ellen s minden szabad, a mi a vérvád látszatát igazolhatja. Valósággal meg is fertőztették a zsidótemetőt. Hiszen junius 25-én felbontották Ziszman Jakab csecsemő -28- fiának sirját s a halottat arczra fektették s a sirt nyitva hagyták. A vad és rideg lélek, a ki ezt megtehette, azt is megteheti, hogy Solymosi Eszter sirját összedulja, hogy ezzel gyanut háritson a zsidókra, mintha ezek cselekedték volna. Ha a tiszai holttest-szállitást rájuk kenhették: mennyivel könnyebben megtehetik ezt?

Az én meggyőződésem rendithetlen volt, hogy a sirban Solymosi Eszter tetemét találjuk meg.

Olyan holttestet találunk, mely lehetett tizennégy éves leányé s mely hatvan-hetven napig ázhatott a Tisza árjaiban. Melyről tehát igazi tudósok és szakemberek megállapithatják, hogy az Solymosi Eszteré lehet.

Ez elég lesz nekem az igazság kideritésére. Eszternek a holttesten talált ruhája s a Szakolczai Julcsa által felismert különös testi jegye is elég lett volna arra rendes viszonyok közt. Csak a csonka-fűzesi szakértők hézagos lelete, vékony tudása s téves véleménye akadályozza a világosságot. Ezt az akadályt el kell háritani.

November 11 én délután odaadtam a hirlapoknak közlés végett nagy előterjesztésemet. Ha közlik: november 12-iki számukban közlik. S kétségtelen volt, hogy közlik, hiszen akkor az egész világ sajtója nem ismert érdekesebb közleni valót.

Ámde a csongrádi fejetlen holttestet is november 11-én vizsgálta egy kitünő birói és szakértői küldöttség. Ez a holttest is nő holtteste volt, feje hiányzott, mintha ugy vágták volna le. Egészen beillett a zsidók által -29- meggyilkolt Solymosi Eszter holttestének. Várta is mindenki, hogy a küldöttség ezt állapitja meg.

November 11-én éjjeli tiz óra után eljött hozzám Simon József ügyvéd, a zsidók országos központi irodájának titkára s azt javasolta, halaszszuk el huszonnégy órával az előterjesztés hirlapi közlését.

– Várjuk be a csongrádi vizsgálat eredményét. Hátha a vizsgálat Solymosi Esztert találja meg a fejetlen holttestben. Igaz, hogy a vérvád akkor is alaptalan, de akkor az egész védelemnek más irányban kell dolgozni s akkor előterjesztése csaknem minden pontja és minden föltevése dugába dől s helytelenné válik s akkor a csonka-fűzesi holttest kiásása nem szükséges.

– Nem várok egy órát se. Hadd lássa meg a világ minél előbb, hogy én hol és miben látom az igazságot. Nem lehet csalódnom. A jól ismert sir fenekén Solymosi Eszter fekszik. Csak ott találjuk meg, másutt sehol. Két teljes hónapon át tanulmányoztam az eddigi vizsgálat szövevényét. Itéletem behatolt ebbe, mint a szú a fába. Nincs más megoldás, mint a melyet én keresek.

Komoly voltam magam is. Én is éreztem, hogy védő szerepemnek komoly válsága lenne, ha a csongrádi vizsgálat halomra döntené eddigi tanulmányom s életismeretem minden eredményét. De nem kételkedtem. A mi lehetetlen: lehetetlen. A csongrádi fejetlen női holttest nem lehet az eltünt lányka. -30-

Simon Józsefet nem tudtam megnyugtatni. Erős zsidó érzése s fajának és felekezetének mély szeretete vonaglott a válságsejtő kinos aggodalmak rohama alatt.

A szent-ferencziek házában laktam. Nagy lakásomnak egy kisded szobája volt dolgozószobám. Ott történt ez a beszélgetés. Simon József nem tudott nyugodni, nem tudtam őt megnyugtatni. Föl és alá tipegett a kis szobában s fejét tenyere közé szoritva, rekedt hangon mondta:

Pontban éjfélkor Csávolszky Lajos országgyülési képviselő jött hozzám. Ő az »Egyetértés« czimü nagy függetlenségi napilapnak volt tulajdonosa és szerkesztője. Ő is kiszedette már előterjesztésemet s óriási mellékletben akarta közölni. A nagy per őt nem érdekelte különösen, de erős barátság állott fenn köztünk, lapjának is egyik irója voltam s a csongrádi vizsgálat eredményétől ő is féltett engem. Ő is azt javasolta, ő is meleg részvéttel arra kért: halaszszuk el legalább egy nappal a közlést.

Neki is azt feleltem, a mit Simon Józsefnek. Ő megnyugodott, de teljesen ő se.

Ekkor még nem beszéltem az ügyről se vádlottal, se tanuval. Az óriási tömegü vizsgálati iratokból nem láttam egy betüt. A biróság nem engedte meg azok megtekintését. Csak a csonka-fűzesi eljárás iratait láttam, csak Zurányi Kálmán bizalmas közléseit hallottam és csak a három tutajos máramaros-szigeti panaszáról -31- értesültem. De ez is elég volt arra, hogy a helyi viszonyok általános ismerete, s néhány tünet gondos megfigyelése után elfogulatlan elmével erős meggyőződés képződjék bennem arra nézve, hol kell keresni, s hol lehet megtalálni az igazságot.

A ki az életet jól ismeri, annál ily bonyodalmas ügyben nem könnyen alakul meg az erős meggyőződés. Hogy nálam már ily látszólag kis anyagból is meg tudott alakulni: ebben nagy biztositékot láttam arra, hogy helyes uton vagyok. Tehát késlekednem nem szabad.

Azt a hatást, melyet előterjesztésem a törvényszékre tett, alig lehet leirni. A törvényszék vezető tagjaiban is erős meggyőződés képződött már ki. De az enyémmel ellenkező. S ime munkálatom, legalább látszólag, az ő meggyőződésük minden sarokkövét összetöri. Mégis lehetetlennek tartották előterjesztésem elutasitását. Birói felelősségük komoly érzetében teljesiteniök kellett minden kérelmemet. De teljesitették azért is, mert az a remény biztatta őket, hogy a kiásott holttest majd engem fog megczáfolni és majd a csonka-fűzesi szakértőket fogja igazolni.

Elrendelték a sirnak őrizését s erős tanakodás után november 23-án elrendelték a holttest kiásását s annak ujra való megvizsgálását. Szakértőknek kirendelték Scheuthauer Gusztáv, Mihálkovich Géza és Belky János orvostudorokat s a budapesti egyetem nyilvános rendes tanárait. -32-

III.

(Az egyetemi tudósok. – A holttest kiásására kirendelt birói bizottság. – Az igazi sir. – Az igazi koporsó. – A bonczoló helyiség. – Nem kapunk szállást és ételt-italt.)

Miért épen ezeket a tanárokat? Ezt sohasem tudtam meg; igaz, hogy nem is kérdezősködtem utána. A biróságnak még több tagja él; – azok megmondhatnák, miért esett választásuk épen e három férfiura.

Jeles tudós volt mind a három s különösen Scheuthauer és Mihálkovich. Amaz a kórboncztani, emez az élettani kutatásokban volt kitünő. Belky a törvényszéki orvostant adta elő.

Akkor még csak névről ismertem mindegyiket. Személyesen nem láttam még egyiket se. Természetesen tehetségük értékéről fogalmam se lehetett, s tudásuk mélységét és terjedelmét s megfigyelésük pontosságát s élességét se ismerhettem. S eszembe se juthatott a fölött tünődni, hogy a vérvádról s a zsidók bűnösségéről vagy ártatlanságáról miként vélekednek s erkölcsi és tudománybeli bátorságuk milyen erős és milyen tiszta.

Tisztában voltam azzal, hogy ha igazi tudósok, ha az elmeerő és tudás náluk egészséges: akkor nyugodtan nézhetek munkájuk elé. Akkor a tudománybeli meggyőződés csak a tárgy vizsgálatának eredményei alapján alakul meg. Ha pedig már megalakult: akkor az igazság szolgálatába állanak, akár szeretik, akár nem szeretik a zsidókat s akármi a véleményük a vérvád természetéről és lehetőségéről. -33-

A nagyközönség bizonyos kétséggel és gyanakodással nézett munkájuk elé. Az a közönség, mely indulatainak lobogása közben esküdött a vérvádra, lelke mélyén mindig gondolt arra, hátha megvesztegetik a zsidók az egyetemi szakértőket is. Az a közönség ritkán találkozik a tudomány hőseivel s a meggyőződés vértanuival s alig képes felfogni, hogy a köz- és magánélet ismert és nem ismert férfiai közt mindig sokan vannak, a kiket az igazság utjáról se jó, se rossz szóval, se adománynyal, se igérettel, se megfélemlitéssel, se a szeretet, se a gyülölség hatalmával eltériteni nem lehet.

A holttest kiásását Megyeri Géza törvényszéki biróra bizta, de melléje rendelte jegyzőkönyvvezetőnek Bary Józsefet, az eddigi vizsgálóbirót.

A holttest kiásására s az uj vizsgálatra odarendelték a csonka-fűzesi szakértőket is, a kiknek pedig ott alig lehetett volna helyük.

Magam is megnyugodtam abban, hogy a csonkafűzesi szakértők ott legyenek s mindent figyelemmel kisérhessenek. Sok mende-mondának, sok alaptalan gyanusitásnak vehettük ekként elejét.

Birósági tanukat is rendelt oda a törvényszék. Olyanokat, a kik az orvosi tudományt is, a hatósági tekintélyt is képviseljék.

Az egyik tanu Józsa András orvos-tudor volt, a vármegyének tiszti főorvosa s a közkórházak rendes főorvosa. Jeles tehetségü férfiu, nagyhirü orvos. Ő lett -34- volna hivatva az egyetemi szakértők tudománybeli tévedéseinek s netaláni hibáinak ellenőrizésére s kiigazitására. Legalább a törvényszék igy gondolta. Az a jámbor törvényszék szentül megbizott az ő parlagi tudósaiban, a csonka-fűzesi szakértőkben, de sehogy se tudott megbizni az egyetem jeles tudósaiban.

A másik tanu volt Miklós László, a vármegye főjegyzője s Jármy Jenő, a járás főszolgabirája. A helyi hatósági tekintélyek közt őket találta a biróság legnagyobbnak.

A holttest felásatásához odarendelték a sirhalom őrét s megidéztek hét tanut, a kik közvetlenül tudták, hogy a holttest hova és miként lett eltemetve.

A védők közül rajtam kívül Funták Sándor és Heumann Ignácz volt ott. Horánszky Nándor nem jöhetett el képviselői dolgai miatt.

Egész nagy sereg ember volt hát odarendelve, a föld alatt keresni az igazságot. Ha király csontjait kellett volna kiásni a föld alól: ennyi embert, ekkora sokaságot nem csődit oda a biróság. Mióta holttestekkel is vesződnek a biróságok: nem is vizsgáltak még meg tetemet soha annyira, mint azét a szegény lánykáét. Se az előtt, se azóta.

Kellemetlen téli idő volt. Olvadó hó a mezőkön, eső és hó vegyesen esett, az utak és utczák sara feneketlen. -35- Tokajig vasuton mentünk, onnan alig tudtunk Tisza-Eszlárra jutni.

A sirhalom jó messze feküdt a községházától. A pusztába kivezető út mentében, az árokparthoz közel, az útszéli magas fák árnyékában. Csakhogy akkor a fáknak nem volt lombjuk.

Először megkérdeztük a sirhalom őrét, melyik sirt őrizte? Mióta és miért őrizte? Ki rendelte oda őrnek? Mit mondtak neki arról, miféle sirt őriz?

Azután a biróság fölhivta Farkas Gábor, Sós András, ifju Papp József, Mészáros Gábor, Dargó András, Sallós Miklós tisza-eszlári lakosokat, jelöljék meg azt a sirt, a melybe az 1882. évi junius 20-án felbonczolt tetemet elhelyezték.

Az ő fülükbe is elhatott már a mende-monda, hogy a zsidók talán már ki is cserélték a halottat a sir fenekén.

De a paraszt esze még se volt ugy elködösödve, mint a birói küldöttségé. Az bizonyitja ezt, a mi ezután következett.

Először is szemügyre vette a küldöttség a sirdombot kivülről. A sirdomb oldalain gyér hó, gorcza azonban -36- hótól tiszta. Az eszlári nép a sirhalom ormát nevezi gorcznak.

Azután elrendelte a biróság, hogy a havat a sirhalom oldalairól kézzel gondosan kaparják le, a sirhalom földjét, hantját meg ne sértsék. Mert meg kell vizsgálni, vajjon nőtt-e valami fű vagy gizgaz rajta? Nőnie kellett, mert junius 20-ika után késő őszig mindig nő a fenyéri vad növény. De mi nőtt hát? S a mit ott találunk, magától nőtt-e? Nem titkon ültették-e?

A biróság feje most is tele volt a sirbontás és holttestcsempészet ostoba ötletével. Ennek nyomait kereste a temető füvein.

Nagy lassan megállapitották, hogy a sirdomb oldalait a ludhur, csorbóka, szerbtövis és vad perjefű benőtte, sőt egy nagy mályvaszál is nőtt rajta. Vitatkoztak, vajjon vadmályva-e, vagy egyszerü kerti mályva? Pedig csak oda kellett nézni három méternyi távolságban az árokpartra, az is tele volt hasonló vad mályvával. Oda pedig miért ültettek volna a zsidók?

Volt azon a sirhalmon egyéb vad fű is. Papsajt, tejes fű, vad hajnalka, gyüjtevény, – de azért a sirhalomról mégis nyilvánvaló volt, hogy nem régi, nem tavalyi, nem évek előtti, de nem is csak néhány napos, vagy néhány hetes.

A vezető biró kezébe vett s elnézegetett egy-egy fűszálat s kérdezte az urakat, parasztokat: mi a neve annak a fűszálnak?

Ki tudná azt? Nem volt ott növénytudós. Eleintén nevettem ezt a csodálatos gondosságot és óvatosságot, -37- de azután láttam, hogy rövid a nap, korán beáll a sötétség, belemegyünk a sötétségbe, még se érünk el a halotthoz, ha igy dolgozunk. Szóltam Megyery birónak:

– Talán ne vesződnénk annyit ezekkel a füvekkel, hiszen nyilvánvaló, hogy ezt a sirhalmot nem bolygatta senki.

– Jaj uram, a tudományos műkertészet már annyira haladt, hogy nagy pénzzel ősi kertet tud elővarázsolni huszonnégy óra alatt. De bizony csak megvizsgálunk mi minden fűszálat.

Mekkora volt az eredeti gödör fönt és alant? Hány czentiméter a széle, a hoszsza, a mélysége? Oldalfalai érintetlenek-e? Ráismernek-e az egykori sirásók valami kapavágásukra? Találtak-e a sir ásásakor eleven gyökereket a földben? Természetesen találtak. Labodagyökereket, szerb tövisgyökeret és ákáczfagyökeret. A közeli árokparton ákáczfák vannak. Azok gyökere messze elnyulik a föld alatt. A sirgödörig is elnyult s azt át kellett vágni. – Emlékeznek-e rá a sirásók? – Emlékeznek. – Megtalálják-e a gyökér elvágott részét? – Meg. – De megtalálják még a labodagyökeret és szerb tövisgyökeret is, melyet százhetven nap előtt junius 20-án ásójukkal, kapájukkal, vaslapátjukkal kettévágtak. Szerencse, hogy a sirásó, mikor dolgozik, a munkáján -38- jártatja az eszét s nem hiábavalóságon. Nem versiráson vagy zenedarabon töri fejét, nem az ország dolga, vagy szeretője mulatsága fölött ábrándozik, hanem esze ott, a hol a szeme s szeme ott, a hol a keze, a mely dolgozik. Hiába évődött a birák urak lelke mélyén Rothschild pénze, a zsidók furfangja s a műkertészet mindenhatósága: azok a sirásó parasztok olyan jól emlékeztek mindenre, olyan egyszerüen beszéltek, s olyan világosan rámutattak a természet biztos jelenségeire, hogy a sirban nem lehetett találni semmi hibát, semmi rendetlenséget, semmi kifogást. Az összekaszabolt holttetem nem mozdult meg, a mióta eltemették; a sirgödör földje szabályosan ülepedett a nyár óta s a füvek és fák és a vadvirágok nem törődtek a nagy per izgalmaival, hanem vidáman szőtték-fonták gyökereiket, árasztották szinüket és illatukat a föld alatt és a föld felett.

Igy volt biz az. A gyanakodás tudományának egész hitvány rendszere összeomlott ott a felnyitott sirgödörnél.

Korhadt fenyőfa-szekrényke volt, két-három vékony deszkadarabból összetákolva; – valamelyik eszlári boltos néhány üveg budai keserüvizet szállitott benne valamikor. Kicsiny is volt, csak egy macska fért volna el benne kényelmesen kinyujtózva. Ebbe volt begyömöszölve a Tisza-hozta leányka bonczolt teteme.

Sós András kijelenti, hogy ez az a sir, a hova a leánykát temették. Ő tüzött a fejéhez ákáczfagyökérből nőtt keresztet. Ime megtalálta a keresztet is. Ez az a szekrényke, melyet koporsónak alkalmaztak. Megismeri a szegezéséről is. A tetejére nem került elég deszka, hogy pedig a föld göröngye ne hulljon egyenesen a boldogtalan halott arczára, a hézagot ő rakta el vadüröm és vadmályva és bürök kóróval. Ime megvannak a kórók. Az árokparton még azok törzsökeit is megtaláltuk, a honnan lemetélte zsebbeli késével.

Ifju Pap József, Dargó András, Mészáros Gábor, Szücs János és Sallós Miklós tanuk egyértelemmel azt vallják, hogy a szekrénykét ismerik s hogy ezt temették ők el a nyáron junius 20-án. Benne volt a lányka holtteste.

Kötelet tettek a sir fenekén a koporsó alá s aztán annál fogva nagy vigyázattal a koporsót kiemelték s a földre letették.

Én is megnéztem jól a sirhelyet. A hol a sir volt: ott egykor homokbuczka lehetett. Futó homokból hordta össze a szél valamikor. Most már megállt, meg volt kötve, begyöpösödött; ha nem szántják, többé a szél nem bánthatja. De a sirgödörből kihányt föld most is olyan száraz, porzó, mintha most is futóhomok volna.

Mihálkovich Géza és Belky János tanárok megnézték, megtapogatták kivülről a szekrénykét: van-e rajta valami nyoma a nedvességnek. Az emberi test négyötöd részben vizből áll. A rothadó tetem nedveket -40- bocsát ki magából. De itt a szekrényke teljesen száraz volt. A szekrényke deszkáin a beivódásnak se volt semmi nyoma.

A koporsó 184 czentiméter mélységben feküdt a föld felszinétől számitva. A mint a koporsót kiemelték, fekvő nyoma csak oly tiszta sárga homok volt, mint a föld egyéb rétege. Leástak egy ásónyomra: mindenütt tiszta sárga homok. A holttestnek tehát száraznak kellett lenni.

A szekrénykét föltették egy szánkára, mely ott várakozott a temető kapujánál. A biróság megrendelte, hogy a szánka vigye a koporsót a bonczoló helyiségbe. Utközben őrizze azt a községi biró s egy megyei pandur.

Ám a közönség maga akarta őrizni. Fölkerekedett a birák, szakértők, királyi ügyészek, tanuk, napszámosok, sirásók, szájtátók egész serege s gyalog kisérte a szánkát s rajta a szekrénykét. El nem eresztette volna a szeme elől a világért se. Hiszen még azt se tudták valósággal: mi van hát a koporsóban?

A királyi főügyészség november 29-én azt terjesztette a törvényszék elé, hogy a vizsgálóbiróság gondoskodjék helyiségről, mely világos legyen s legalább hat órán át fűthető legyen, hogy az egyetemi tanárok ott bizton és nyugodtan dolgozhassanak. No hiszen gondoskodott.

A vizsgálóbiró kezdettől fogva egyetértett a községi biróval: Farkas Gáborral. Képzelhetni, minő helyiségről gondoskodott ez a két hivatalos férfiu.

Valami Farkas András nevü embernek volt a faluvégén, -41- az utolsó házakon is kivül egy zsellérházacskája. Vert fala, szalmateteje, földes padozata; elhagyatott korhadó készség az egész. Lakatlan volt akkor is, régebben is. Nem ment bele lakni még a vályogvető czigány se. Se ajtaja, se ablakja, se kéménye. Még út is alig vezetett hozzá. Kályhája ki s bedülve. Ablaknyilása csak akkora, hogy azon a nyári nap is alig tud bekukucskálni. Most pedig tél volt és szürkeség. Ez lett volna a bonczterem.

Nesze egyetemi tanárok – ha olyan tudós emberek vagytok: itt mutassátok meg, mit tudtok!

Ledér agygyal igy gondolkodtak a vizsgálóbiróság és a titkos tanács tagjai. Csodálatos ösztönük volt. Eleve érezték, hogy azok a tudós férfiak majd más szemmel és különb tudással nézik meg a tetemet, mint a csonkafűzesi parlagi tudósok. Azt is jól érezték, hogy az egyetemi tanárokkal pajtáskodni nem lehet. Ugy álltak hát előre boszut, a hogy tudtak. Minden lehető nehézséget görditettek utjokba.

Én is voltam már valaki akkor. Régi megyei tisztviselő, régi ügyvéd, régi törvényhozó s egy kissé szónok is, iró is, nagy országgyülési pártnak egyik vezető férfia is, két év előtt tizenhét kerületnek jelöltje, több kerületnek egyszerre megválasztott képviselője, a kinek minden dolgát némi figyelemmel kiséri a nemzet. S ime egy tiszta magyar faluban nem akad nemes ember, vagy birtokos, a ki felajánlja vendégszeretetét egy napra! -42-

Ilyet még nem hallottam s nem láttam életemben. Mintha e faluban a magyar fajnak minden nemes erkölcse s minden édes erénye kiveszett volna végképpen!

Nem vettem komolyan a dolgot. Hiszen a zsidókat védtem, a mi akkor, duhaj felfogás szerint, nagy vétek volt. Magamra s védőtársaimra nézve szinte természetesnek tartottam az eszlári urak mérhetetlen vadságát.

De ott volt a királyi főügyész helyettese, ott voltak az egyetemi tanárok, köztük európai hirű tudósok, az országnak büszkeségei, nemes és derék férfiak: hát nekik se nyujt egy nagy magyar falu nappali és éjjeli tanyát?

Több uri kastély van a faluban. Azok közt a legrégibb s talán a legnagyobb a Wesselényi bárók kastélya. Lichtmann Jakab zsidó birta bérbe az uradalommal együtt. Megemlékeztem már róla a nagy per tanui közt. Falusi miveltségü, de jóravaló, derék s vendégszerető férfiu s kedves a családja is. Ő felajánlotta nekünk meleg szobáját, teritett asztalát s tele pinczéjét, szives vendégszeretetét.

Nem akartam elfogadni. Tudtam, minő zajt üt ebből a zsidóüldöző sajtó. Nyomban elboritja az egyetemi tudósokat is a gyanusitás. Ime ők is a zsidók emberei!

Megyery Géza törvényszéki biró figyelmét felhivtam a dologra s kértem, gondoskodjék a tanárok és a királyi főügyész ellátásáról. Megtagadta, vagy neki se állott módjában.

– Magunk is hivott vendégek vagyunk – ugymond -43- – bizony itt mindenkinek magáról kell gondoskodni!

Vendéglő nem volt a faluban, szálló helynek hire sincs, Tokaj messze van, s az utak oda járhatlanok, éjjel kocsin botorkálni oda istenkisértés volna s tél van, hideg és zimankó! Az utczán hálni nem lehet.

Ejh, hajh, lehetetlen, hogy a jó magyar kálvinista nép is ugy gondolkodjék, mint az eszlári urak.

Fölkerestem a volt községi birót. Nem jegyeztem föl nevét, ugy rémlik előttem, mintha Nagy Ferencz lett volna a neve. Közöltem vele az állapotot. Egészen földerült az arcza közlésemre.

– Hozza isten az urakat szegény hajlékunkba, szivesen adjuk, a mink van, mindenünket. Gondoltam én már erre, de nem mertem szólni.

Megmondtam az egyetemi tanároknak. Válaszszanak a Wesselényi-kastély és a jó kálvinista gazdák közt.

Együtt egy helyben akartak maradni a főügyészszel s azért Lichtmann meghivását fogadták el. Mit törődött a gyanusitással az ő tiszta lelkük?

– – A koporsót oda kisértük a faluvégi elátkozott házba. Ott bontottuk fel s benne ott találtuk a csonkafűzesi leánykának kiszáradó, megbarnult holttetemét.

MIT LÁTTAK A TUDÓSOK?

(A holttest csakugyan a csonka-fűzesi holttest. – A holttesten mumificatiót találnak. – De hullaszappant is találnak. – A hullaszappan természete. – A hónaljak szőre. – A körmök hiánya. – A csontok fejlődése.)

Hitvány kis szekrényke volt a koporsó. A halott, ha kinyujtóztatják, nem fért volna el benne. A halottat tehát félszakosan fektették bele a temető emberek. Lábait térdben összehajtották, koponyájának az első bonczolásnál lemetszett részét a mellére tették s így azután valahogy csak elfért a halott a keserüviz-szállító szekrénykében.

A biróság legelőször a csonka-fűzesi szakértő orvosokat kérdezte meg: vajjon ez a holtest-e az, a melyet ők Tisza-Eszláron felbonczoltak?

A biróság tagjaiban s a szakértőkben még mindig meg volt a gyanú, hogy a zsidók valamikor valahogy a holttestet kicserélték. Különös gondossággal vizsgálgatták, nem találnának-e valami jelenséget, mely a kicserélésre utalna.

Tehát csakugyan ez a csonka-fűzesi holttest. Az én meggyőződésem szerint csakugyan ez az, a mit az enyészet hatalma az eltünt lánykából, Solymosi Eszterből még meghagyott. Jól megnéztem magam is.

Komor, hideg, téli idő. Az elhagyott lakatlan faluvégi ház szobája homályos, hideg, fűtetlen. Az emberek dideregnek benne. A tudósoknak magukra kell ölteniök téli gunyájukat. Ujjuk fázik. Vágó, fürészelő, kutató, néző szerszámaikat alig tudják kellőkép használni. Világítás hitvány. Pislogó gyertyák fényénél folyik a bonczoló munka.

A tudósok hiába panaszkodnának. Az elfogult biróság nem segítene rajtuk. Az elfogult biróság az igazság ellenségeinek tekinti őket. De ők azért dolgoznak csodálatos buzgósággal a valódi buvárok legyőzhetlen tudásvágyával.

Munkájukban fázás, éhség, szomjuság meg nem lankasztja őket. Munkájuk belemegy az éjszakába s éjfél után hajnali két órára ér véget. Ekkor lettek készen a bonczolással.

Munkájuk eredményét irásba foglalta a biróság. Az irás maga rövid. Avatatlan ember alig hinné, hogy három nagy tudósnak oly hosszú időn át tartott vizsgálódása belefér oly rövid irásba.

De az irás tartalma nagyon fontos. Igen nehéz kérdésekre kell a tudósoknak megfelelniök. S a felelet bizonyságának ott kell lenni az irásban.

Miben tévedtek a csonka-fűzesi szakértők? S mi bizonyítja azt, hogy tévedtek?

Ezek a fontosabb kérdések. Az enyészetnek indult holttestben, a viz alatt és a föld alatt rothadó holttestben ezekre a kérdésekre kellett fölvilágosítást keresni. A természetnek nagy ereje jőjjön segítségül, hogy a fölvilágosítást meg lehessen találni. Az az ereje, mely csak az igaz tudományban s az igazságra törekvő erős és tiszta elmékben van meg.

Nem közlöm az orvosi lelet szövegét. Az a szöveg csak a szaktudósok s nem a nagyközönség számára való. Még a mivelt nagyközönség se tud azon eligazodni. De azért néhány pontjára rá kell utalnom.

Az arcz bőre ki van száradva. Olyan mint a pergamen s az arczcsontokra szorosan rá van tapadva. Olyan tehát mint az egyiptomi mumiáké. Sirban nálunk ritkán fordul elő a halottnak efféle elszáradása. A tudomány mumificatiónak nevezi az ily állapotot. A legjobb magyar szó volna erre az elszáradás. Csakis oly sirban támadhat ez, melynek földje szintén nedvesség nélkül való, teljesen száraz fövényszerü réteg, melyben tehát a holttest nedvei gyorsan és teljesen eltünnek s a rothadás folyamatában részt nem vehetnek.

Ilyen sirnak találtam azt, a honnan a halottat kivettük. A sirgödörnek oldala is, feneke is teljesen kiszáradt egykori homokbuczka volt. -47-

Az arczizmoknál s egyebütt is hullaszappant, hullaviaszt találtak. Ezt én nagyon fontos körülménynek találtam. Még sokkal fontosabbnak, mint az egyetemi tudósok. S véleményemet védőbeszédemben nem titkoltam el.

Nyájas olvasóm ne tekintse hivalkodásnak, ha nekem valamely kérdésnél még az egyetemi tudósok ellenében is önálló véleményen alakult. Szándékom ellenére történt ez. Én is az igazságot kerestem, mint ők. Elmémnek nem parancsolhattam, hogy mit vegyen és mit ne vegyen észre s azt se tilthattam meg neki, hogy a mit igen gondos figyeléssel észrevett, azt az igazság kiderítésének czéljára fel ne használja. Erkölcsi kényszerüség birt hát arra, hogy véleményem önállólag is megalakuljon.

A hullaviaszt vagy hullaszappant a tudomány e latin szóval jelzi: adipocera. Adeps azt jelenti: zsiradék; cera azt jelenti: viasz. E két szóból alakult az adipocera.

Némely sirban a holttest lágy részei, izom- és zsirrétegei a rothadás folyamán viaszszerü vagy szappanszerü anyaggá alakulnak át. A franczia, angol, német törvényszéki orvosok, valamint a magyar tudósok is sok efféle esetet följegyeztek s megmagyaráztak. Abban minden tudós megegyezik, hogy a holttest száraz környezetben nem szappanosodik el, hanem nedves, vizenyős, sőt vizes környezetben kell a holttestnek állani, hogy elszappanosodjék.

Abban is egyetért minden tudós, hogy bizonyos megfelelő idő kell ahhoz, hogy az elszappanosodás bekövetkezzék. -48- Egy-két nap arra nem elegendő. A legkisebb idő, a mely alatt tudományos bizonyossággal bekövetkezett, tizenhat nap. A legtöbb eset ötven, hatvan, nyolczvan napi, három-négy havi, sőt még sokkal több időtartamra enged következtetést.

Hogy izom- és zsiradékféléből a szappanosok mennyi idő alatt tudnak mesterségesen szappant főzni: ezt jól tudjuk. De azt is tudjuk, mennyi viz, mennyi és milyen sóféle kellék s mekkora meleg szükséges ahhoz, hogy a szappan előálljon.

Képződik-e hullaszappan mindenféle természetes vizben? Vagy csak némely természetes vizben? S minő hőfokának kell lenni a viznek? S minő sóféle tartalomnak is kell abban a vizben lenni?

S azután mi az oka annak, hogy egyik holttestnél előbb, a másiknál utóbb képződik a hullaszappan? Az élők szerve, kora, életmódja, betegsége vagy haláloka teszi-e a különbséget vagy pedig az évszak, a vizes környezet hőfoka vagy a vizben levő sófélék mértéke és minősége?

először: vizben és vizes környezetben a holttest ki nem száradhat, bőre pergamenné nem lehet, mumiává nem válhatik; -49-

másodszor: viz nélkül vagy vizes környezet nélkül a holttest semmiféle része hullaszappanná át nem alakul, s rajta adipocera nem képződhetik;

harmadszor: hogy a csonka-fűzesi holttest némely része mumiává vált: annak egészen természetes oka az, hogy 1882. évi junius hó 20-tól deczember hó 7-ig teljesen száraz egykori homokbuczkába volt eltemetve; 170 nap elég arra, hogy a holttest bőre pergamenné váljék;

negyedszer: hogy a csonka-fűzesi holttest némely része hullaszappanná vált: annak természetes oka az, hogy 1882. évi ápril hó 1-től junius hó 18-ig, tehát 79 napon át a Tisza vizében volt.

Mindez teljesen összevágó egyszerü bizonyság, mely nem tanárok és szakértők nyilatkozatán, hanem a természet változhatlan törvényein alapszik.

A csonka-fűzesi szakértők a holttest kiszáradását természetesen nem vehették észre, mert hiszen junius 19-én még az nem volt kiszáradva, mivelhogy akkor vették ki a Tiszából. A holttest elszappanosodását pedig nem vették észre, mert ahhoz nem volt se elég figyelmük, se elég tudományuk. Hogy észrevehessék: épen oly bemetszéseket kellett volna tenniök, a milyeneket az egyetemi tudósok tettek. Ezt azonban elmulasztották.

Ha el nem mulasztják, ha az adipocérát észreveszik: akkor nem mondhatták volna, hogy a holttest csak legföljebb három nap óta van a vizben s hogy legföljebb tiz napos halott. Ily állítást a természet törvényei meg -50- nem engedtek volna. E helyett kénytelenek lettek volna kimondani, hogy a holttest legalább 16 nap óta, sőt az eddig észlelt hasonló esetek nagy száma után valószinüleg 70–80 nap óta van a vizben. Tehát azon idő óta, a mikor Solymosi Eszter eltünt.

De ha ezt kimondják: hova lett volna akkor a tutajosok elleni hajsza, a hullacsempészet otromba elmélete s a vérvád és annak gyülöletszító izgalmai?

– – Volt azonban az egyetemi tudósok leletében még néhány részlet, melyet itt föl kell említenem.

A halott hóna alján semmiféle szőrszálat nem találtak. Van némi jelentősége ennek is. Teljesen felnőtt s a mint mondani szokás, érett nőnél a hónaljon szőr szokott sarjadzani. Alig van kivétel. Ellenben éretlen, kiskoru nőnél még nem szokott kinőni. A csonka-fűzesi szakértők se vettek észre szőrt s azért látleletükben föl se említették. Később a törvényszék előtt mégis azzal álltak elő, hogy ők világosan észrevették a hónaljak szőrét. A kinevettetés lett jutalmuk. Ha észrevették: miként mulaszthatták el annak följegyzését? De ha észrevették volna: akkor az egyetemi tudósok is megtalálják. Hiszen a szőr 170 nap alatt ily körülmények közt el nem rothad, nyomtalanul el nem pusztul.

A lábakról és a kezekről az összes körmök hiányoztak. Valósággal hiányoztak.

Ez a tünet kissé megdöbbentette a csonka-fűzesi szakértőket. Ők azt állították leletükben, hogy a holttestnek gondosan ápolt körmei vannak s ime most -51- nincs egy köröm se. Hová lettek a körmök? A tudományból ők is tudtak annyit, hogy a köröm nem enyészik el hamarosan. A belső részek, az izmok, inak, zsirrétegek, a bőr mind előbb rothadnak el, mint a köröm. S ime itt csaknem minden testrész megvan többé-kevésbbé, csak épen a körmök hiányoznak.

Hiányoztak a bőrnek ugynevezett felhám-részei is. Az egyetemi tudósok gondosan kikutattak mindent, még górcsővel, nagyító üveggel is megvizsgáltak mindent: de hiában. A felhám mindenütt hiányzott, annak semmi részére, semmi lemezkéjére nem akadtak.

Az egyetemi tudósokat is nagyon meglepte a körmök hiánya. Ha a körmök hiányoznak: akkor a csonka-fűzesi orvosok látlelete hamis. Ilyen dolgot nemes gondolkozásu ember könyedén el nem hihet.

A keserüvizes szekrényke fenekén a holttest alatt sok homok volt. Lehetett öt-hat czentiméternyi magasan. A szekrénykének nem volt jó teteje. Temetéskor is, sirbontáskor is sok homok hullott bele.

Az egyetemi tudósok nagy gondossággal összegyüjtötték ezt a homokot s tenyerük és két ujjuk közt átmorzsolták az egészet. Hosszu időkig tartott e munkájuk. Keresték a körmöket. Lehetetlennek tartották, hogy a látlelet hamis legyen. Azt hitték, a körmök a sirban lehullottak az ujjpereczekről s azoknak ott kell lenni a homokban.

Említettem már, hogy Józsa András nagyhirü tudós -52- orvost rendelte oda az egyetemi tudósok ellenőrzésére a törvényszék. A mikor már bizonyos volt, hogy a körmök nem kerülnek meg, igy szólt Józsa:

– Nem tudok arra példát, hogy a körmök ily rövid idő alatt elrothadtak volna.

– Nem is rothadtak azok el, hanem a bonczoló orvos urak tévedtek; nem látták ők a körmöket; valótlant irtak a látleletbe.

Ingerült volt az ősz tudós. Nehéz testével földig görnyedve több mint fél órája keresgélte már a porszemek közt a körmöket. A hideg, a félhomály, az átkozott gunyhó kietlen szobája, a zsibongó tömeg, a biróság bizalmatlansága fölizgatták már. Azért volt olyan nyers.

A csonka-fűzesi szakértők egyik sulyos okoskodása az volt, hogy a Tisza-hozta holttest azért se lehet Solymosi Eszter, mert a holttest keze-lába finom gyönge bőrü, jól ápolt körmökkel, keztyühöz és czipőhöz szokva, a ki soha durvább munkát nem végzett, holott pedig Solymosi Eszter durva munkához szokott szegény cselédlány, a ki az év nagy részén át mezitláb szokott járni, keztyü pedig sohase volt a kezén.

Mert hiszen a vizi holttestről bizonyos idő elteltével lemállik a bőrnek felhám-rétege és csakhamar lemállanak a körmök is. A csonka-fűzesi holttestről már felbukkanása előtt lemállottak, mert különben mind a felhám rongyait, mind a körmöket kétségtelen bizonyossággal -53- meg kellett volna találni, minthogy azok ily rövid idő alatt el nem rothadhattak. Ha pedig már lemállottak: akkor a szegény cselédlányka keze-lába is csak oly finom gyönge bőrü, mint a királykisasszonyé.

Hanem hát a parlagi szakértők nem nézték meg jól se a felhámot, se a körmöket. A körmökben ugy is gyakori, mert igen könnyü a tévedés. A rothadás folytán vizben lemállott köröm ágya csalódásig hasonlít a valódi körömhöz s bemetszések nélkül biztosat állítani nem szabad. Ezt pedig azok a szakértők teljesen elmulasztották s látleletük e pontját ennélfogva könnyelmüen készítették. S e könnyelmüségnek borzasztó következése lett. Erre, mint egyik főkörülményre hivatkozva mondták ki merész határozottsággal, hogy a holttest idegen ismeretlen nőé s nem Solymosi Eszteré.

Az egyetemi tudósok följegyezték, hogy a halottnak 28 foga van, tehát a 4 bölcseségfog még ki nem nőtt. Ezeknek csak most kezdődik a növésük bent a fogmeder mélyén.

Végül egyebek közt gondosan följegyeztek mindent, a mit a csontok fejlődési fokozatára nézve fontos jelenséget találtak. Az emberi csontok az élet kezdetétől fogva az egész életfolyamon át szakadatlan fejlődésben vannak. A fejlődés egyes szakaszait az életkor teljessége után a tudomány kevéssé tudja megkülönböztetni. A negyven éves ember csontjai majdnem tökéletesen olyanok, mint a huszonöt évesé. De másként van ez az életkor teljessége előtti életszakaszokban. A magzatnak, a csecsemőnek, a gyermeknek, a serdülőnek -54- s a fölserdültnek csontjai szembeötlő fejlődési fokozatokat mutatnak. E fokozatokat már több mint száz év óta gondosan jegyezgetik a tudósok. A csonkafűzesi holttestnél az volt a döntő kérdés, vajjon az Solymosi Eszter holtteste lehet-e? Solymosi Eszter a serdülő korban volt, mikor eltünt. Csak 14 éves s azon felül alig négy hónapos. Az ő csontjai, ha csakugyan ő volt a halott, bizonyára sokban más fejlődési fokot mutattak, mint 18–20 éves érett nőé, a milyennek a csonka-fűzesi szakértők állították. Az egyetemi tudósok tehát a csontokra különös figyelmet fordítottak.

II.

(A fogak szemléje. – Huriné nem nézi meg a holttestet. – Két fog rendetlenül fekszik egymás mellett. – Ugyanez a rendetlenség Solymosi Zsófiánál is. – A fogak és körmök tanui. – Hátha ellopták a körmöket.)

Késő éjszakáig folyt a munka. Éhség, hideg és fáradtság éjfél után 2 órakor véget vetett a munkának. A biróság felhivta a szakértőket, hogy másnap 8-án reggel folytassák a munkát s leletük alapján mondjanak véleményt.

Meg kell jegyeznem, hogy a közvád képviselője, Szeyfferth főügyészi helyettes azt inditványozta, hogy a holttest fogait nézzék meg Solymosi Eszter egykori ismerősei, vajjon nem ismernének-e rá Solymosi Eszter fogaira?

Nem elleneztem, de nem is javasoltam ez inditványt. Hiábavaló kisérletnek tartottam. Voltak rá jó okaim. -55-

Hogy valami különös, rendetlen, feltünő, mindenkinek szembeötlő foga lett volna Solymosi Eszternek: ezt nem mondta senki. Sőt az ellenkezőt állította mindenki. Már pedig hogy egy szegény cselédlánynak, a ki még csak most lép ki a gyermekkorból, valaki ugy megvizsgálta volna teljesen rendes alaku fogait, hogy azokról kilencz hónap mulva is biztos tanuságot tehessen: ezt én az élet ismerete alapján gyakorlatilag lehetetlennek tartottam.

Azután a holttestnél az ajkakat a rothadás és az elszáradás már csaknem teljesen lesorvasztotta. Az ajkak nem födték többé az inyt és a fogakat. Eltünt már az iny is, az a szép élénk piros izom-szalag, mely oly szépen tünteti föl a gyermekfogak fehérségét. A halott fogai meztelenen vigyorogtak, mint a hogy halálfejen szoktak. Ily alakban azok az oda hivandó tanuk sohase láthatták az élő Solymosi Eszter fogait. De mások fogait se. Ha az iny már nincs meg: a fog különben is kétszerte nagyobbnak látszik.

Nem volt meg már a fognak élő szine se. Az az igen gyengén sárgás fényes fehér szin, a mely az ép és egészséges gyermekfogat oly széppé teszi. A halott fogait meglepte már az enyészetnek gyöngén szürkés sárga szine, a holttestek csontjainak szokott szine. Bizony más volt ez a szin, mint az élő lányka fogainak szine.

Legfőbb okom pedig mégis az volt, hogy nem biztam az oda hivandó tanukban. A zsidóüldözők által a községi biró révén s mások révén is régen jelszó -56- volt már a faluban, hogy a holttestet a zsidók csempészték, az egy idegen zsidólánynak borotvált fejü holtteste s a ki abban az eltünt Esztert ismerné föl: az a keresztyénység ellensége s a zsidóknak pártolója. Mit várjak én ily körülmények közt ilyen gondolkozásu tanuktól? Oly tanuktól, a kik még juniusban a sokkal épebb csonka-fűzesi holttestben se tudták, sőt nem is akarták az eltünt lánykát fölismerni.

Oda hivták az eltünt lányka anyját, nézze meg a holttest fogait: ezek voltak-e Eszter fogai!

– Dehogy voltak ezek az én lányom fogai. Az én lányom fogai olyanok voltak, mint a rizskása, fehérek és kicsinyek.

Ily módon beszélt a többi tanu is: özvegy Solymosi Gáborné, Farkas Eszter és Olajos Bálint.

Azt magam is szerettem volna, hogy Huri Andrásné nézze meg a holttestet. Ő nála szolgált s az ő szemei előtt volt utoljára az eltünt lányka. Más okom is volt arra, hogy ő szemtől-szembe kerüljön a holttesttel. Erről az okomról a munka végén számolok be. Azonban Huri Andrásnét semmiféle hatalom rá nem birta arra, hogy a holttestet megtekintse.

Én követeltem, hogy a biróság jogos erkölcsi kényszerrel rendelje oda a holttest mellé, annak megszemlélésére Hurinét. A biróság nem tette meg. Sőt tanuk -57- gyanánt kihallgatta Jakab Andrásné született Vámosi Juliannát, Dunaveczki Andrásné született Juhász Veronát, Kobrus János esküdtet, Farkas József községi közgyámot eszlári lakosokat, a kik arról tettek tanuságot, hogy Huri Andrásné ijedős természetü, holttestet meg nem tud nézni, még saját lányát se nézte meg, mikor meghalt.

A következő napon megnézték Solymosi Zsófinak és Solymosi Jánosnak, az eltünt lányka testvéreinek fogait. A község házának tanácstermében volt ez a szemle. Én különösen érdeklődtem a fogak iránt s nagyon élesen megnéztem a halott fogait is és Solymosi Zsófi fogait is. És sajátságos tünetre bukkantam.

A holttest alsó fogsorában a két középső metszőfog nem rendesen állott egymás mellett, hanem egyik a másikat kissé eltakarta. Ezt a kis szabálytalanságot nyomban le is rajzoltam magamnak.

De ugyanazon fogakra ugyanazt a szabálytalanságot találtam Solymosi Zsófinál is. Sőt egyébként is egyenlőknek ismertem föl a két egyén fogait.

E nem nagyon feltünő, de mégis különös fogszabálytalanság egyezésére figyelmeztettem az egyetemi tudósokat. Egyáltalán nem találták följegyzésre méltónak. Mihálkovics azt mondta:

– Tiszta esetlegesség is lehet, tehát tudományos szabatossággal közös örökségnek nem tekinthetjük. -58-

Hát jól van. Nem üztem-füztem tovább a dolgot. Döntő fontosságnak a nagy perben magam se tartottam. De ma is azt vélem, hogy sok egyéb azonossági biztos körülmény mellett az anyajegy egyezése is jelentőséges tünet. Ha az egyetemi tudósok el nem riasztanak: minden esetre törekszem megnézni az édes anya fogait és ha ugyanazon fogakon ugyanazt a szabálytalanságot ott is megtalálom: előttem akkor maga ez egyetlen jelenség is vitathatlan bizonyosságra emelte volna a csonka-füzesi holttest származását.

Arra azonban rábirtam az egyetemi tudósokat, hogy leletükbe a fogak ama szabálytalanságát bejegyezzék.

A vizsgálóbirák nem hagyták figyelmen kivül a fogak tárgyában tett nyilatkozataimat. Hisz ők is látták a maguk ép szemével, hogy a holttest fogai s Zsófi fogai teljesen egyeznek s hogy az emlitett két fog állásbeli szabálytalansága is teljesen egyező. Siettek e tünetet lehetőleg lerombolni.

Tanukkal. Hiszen boszorkányperben, babonák és kisértetek kérdésében tanukra van szükség, mert egyéb bizonyság úgy se kerül.

A hatalmas községi biró deczember 21-én Bary József elé állíttatta özvegy Solymosi Jánosnét, az anyát, Huri Andrásnét, az utolsó szolgálatadót, azután Tanyi Józsefnét, Szabó Györgynét és Tóth Marcsát, kik készek voltak eskü alatt is tanuságot tenni arról, hogy Solymosi Eszter fogai más alakuak és kisebbek voltak, mint Zsófi nénje fogai. -59-

Hát hiszen ez még hagyján. De így oldották meg Bary Józsefék az ő határt nem ismerő jámbor tudatlanságukban a körmök kérdését is.

Köröm ugyanis a sírbontáskor nem volt. Bizonyos pedig, hogy eltemetés óta el nem rothadhatott. Hova lettek hát a körmök? A csonka-fűzesi szakértők szentül állítják, hogy junius 20-án még megvoltak a körmök, a szép, gondosan ápolt körmök. Az ő szavukban a vérvádhivő urak nem kételkedhettek. Az egyetemi tudósokat tehát valahogy ki kellett forgatni tudományukból.

Természetesen megint tanuk segítségével. Farkas Gábornak, a mindenttudó községi birónak megint elő kellett állani a tanuk sokaságával.

Először azt kellett a tanuknak bebizonyítani, hogy a csonka-fűzesi holttestnek minden körme megvolt. A csonka-fűzesi szakértők, Trajtler Soma, Kiss Jenő, K. Horváth László, K. Horváth Géza, ezt már mint tanuk és szakértők úgy is hit alatt állítják. A községi biró most segítségükre Bary József elé állítja Sós András, idősb Pap József, Szellei Gábor, Ardai István és Babócsi József tanukat, becsületes szántóvető és napszámos paraszt embereket, hogy ők tisztán látták, hogy a halottnak, mikor a Tiszából kikerült, minden körme megvolt, sőt még a bőre is oly ép volt, hogy arról bizony semmi se hiányzott. Ezzel azt akarta Bary bebizonyítani, hogy a bőrnek még felhám-rétege se hiányzott. -60-

De hátha valaki időközben ellopta a körmöket? Ez is nagy kérdés most már.

A zsidókról föl lehetne tenni ugyan a vizsgálóbiró bölcsessége szerint, hogy még a körmöket is ellopták, de ezzel a fogással semmit se lehet elérni, mert hiszen a zsidókat a holttesthez közel se eresztették attól az időtől kezdve, a mikor a csonka-fűzesi szakértők a körmöket szentül látták. A ki nem zsidó: az pedig miért lopta volna el a körmöket?

A holttest körül az első felbonczolás óta az ide-oda hurczolás, a koporsóba fektetés és temetés közben maga Farkas Gábor, a községi biró rendesen ott volt. Sós András, Szücs János és Gyulai János tették bele a keserüvizes szekrénykébe. Szücs János szekerén Juhász József és Róka Sándor pandurok kisérték ki a katholikus temetőbe. Ezeken kívül a halott körül voltak még csaknem folytonosan Dargó András, ifju Horváth Gábor, Mészáros Gábor, Sallós Miklós és ifju Pap József. Mindezeket az egyetemi tudósok elutazása után Bary József sietett nyomban kihallgatni, vajjon meg voltak-e a körmök, nem lopta-e el azokat valaki, holmi idegenek nem férkőzhettek-e a holttesthez, nem vehettek-e el tőle valamit?

Semmi irányban sehol semmi nyomra vezető jelenség. Ördögök munkája a körmök eltünése.

Bary József maga is látta, hogy az egyetemi tudósok mily hosszu időn át mily gondosan keresték a porondban a körmöket. A gombostű gombját is megtalálták volna teljes biztossággal. A köröm pedig nem épen -61- kis test. Legalább is egy czentiméter a széle is, a hossza is. Azután nem is egy köröm, hanem husz! Ennyi köröm el nem veszhetett!

Boldogtalan vizsgálóbiró! Ott voltak már a vizsgálatnál az egyetemi tudósok. Ott voltam annak ellenőrzésénél már én is. S ő még mindig azt hitte, hogy apró ravaszkodással, a furfangos biró tanuival majd megváltoztatja a természet törvényeit s majd bebizonyítja, hogy a vasorru bába hogy buvik át a kulcslyukon s a boszorkány szeméten ülve, hogy száll át hegyeken és völgyeken fönt a levegőég magasában.

Bizony megvoltak azok a körmök, de csak a Tisza árjaiban. A mikor Csepkanics szemei meglátták Csonkafűzesnél a viz sodra által feléhajtott holttestet: már akkor azok a körmök lemállottak s talán hetekkel előbb lemállottak a holttest ujjairól. Mert igy rendelte a legnagyobb ur, az egyetlen igazi ur: a természet törvénye.

III.

(Az igazi tudós. – Az egyetemi tudósok a holttestnek Budapestre szállitását kivánják. – A törvényszék a holttest felét küldi. – A haj- és szőrszálak letöredezése.)

A következő napon, deczember 8-án kellett volna az egyetemi tudósoknak véleményt adni. De nem adtak, mert nem adhattak.

Véleményeikben főleg a holttest életkorára kellett volna kiterjeszkedniök. Ha erre ki nem terjeszkedhettek: véleményüknek alig lehetett büntetőjogi nyomatéka. -62- Az volt a főkérdés, hogy a holttest életkora megfelel-e Solymosi Eszter életkorának.

Parlagi szakértő könnyen felel. Nála mindjárt kész a vélemény. Igen vagy nem. Manó vigye a dolgok belső igazságát, nem az ő dolguk törődni a vádlottak sorsával, az igazságszolgáltatás pedig védje meg a maga tekintélyét, a hogy tudja.

A komoly, az igazi tudós nem igy vélekedik. Ő tisztán akar látni, a természet törvényét s e törvény működését világosan meg akarja ismerni s világosan föl akarja tüntetni. Előtte az igazság kiderítése becsület kérdése. Sőt gyakran ennél is több: az életnek és halálnak kérdése. Buvárló munkájában az igazi tudós nem riad vissza semmitől s a nehézségek és akadályok csak fokozzák erélyét. Leszáll a tűzokádók torkába, fölmegy a jégcsucsok életölő magasságába, behatol a a fenevadak barlangjába s a földnek sarkaiba s nyugodtan észlel és kisérletez a dögvészek tanyáin. A komoly tudósok az emberiség legfönségesebb hősei. A királyok, a hadvezérek, a népek kormányzói, a csatamezők elszánt vitézei mind kis arányu szürke alakok az igazi tudóshoz képest.

Mind a három egyetemi tudós kidőlt már az élők sorából. Borongó érzéssel gondolok arra, hogy művem megirását meg nem érhették. Néhány szavam jól esett volna nekik s talán jutalomnak tekintették volna ama kinos rágalmak ellenében, melylyel őket a sajtó nagy része s a felizgatott tömeg szitkozódása elborította. Ők maguk legkevésbbé szerették, hogy a nyiregyházi törvényszék -63- őket bizta meg a munkával. Szokott tudományos buvárkodásukból kizavarta őket e munka. Egyébként se örültek a megbizatásnak. Az egyetemi ifjak közt, saját hallgatóik közt is igen el volt terjedve a zsidók ellen való gyülölködés. Tanári tekintélyük szenvedhetett csorbát s e körülmény árt a tanítás sikerének. Ha valamely irányban jutalmazó lett volna a megbizatás: lemondtak volna róla. De kellemetlen s esetleg veszélyes volt: ez okból becsületbeli dolognak tartották annak eleget tenni.

Scheuthauerrel elhitették, hogyha mereven, ridegen ellene szegül a csonka-fűzesi szakértők munkájának, utóbb még ő kerülhet vád alá s szabadságát is elvesztheti. Különböző alkalommal három izben fordult hozzám azzal a kérdéssel: biztosíthatom-e arról, hogy őt, ha minden tekintet nélküli szigorral terjeszti elő véleményét, a biróság nem fogja bántani?

– Különben nekem mindegy, így felelt. Én megvizsgálok mindent s ha kerékbe törnek is: nyersen megmondom véleményemet.

Mihálkovich és Belky sokkal simább modorban, de hasonló elszántsággal teljesítették a megbizást.

Deczember 8-án azt mondták hivatalosan: »Arra hogy a csontrendszer fejlettségéből, úgyszintén a fogak állása fejlődöttségéből a hullának életkora állapíttassék meg, kinyilvánítjuk, hogy a csontrendszernek általunk már adott tüzetes leirását, úgyszintén a fogakét is a kérdés pozitiv eldöntésére elegendőnek nem tarthatjuk, a -64- mennyiben az életkornak biztos megállapítása czéljából a csontrendszer egyes részeinek hosszabb művelet alá vétele, nevezetesen azoknak hosszu időn át folytatott áztatása (maceratio) szükséges.«

A serdülő, a még teljességre nem fejlett életkorban még bizonyos csontrészek, csontizvégek csak porczogók s nem tökéletes csontok. Ezenkívül bizonyos csontok még nem teljesen egygyé csontosult egészek, hanem egymástól vékonyabb vagy vastagabb porczogó által elválasztott részek. A teljessé vált életkorban a porczogók már eltünnek s mondhatni, mindenütt csontokká alakulnak át. Fiatalabb életkor: több porczogó; idősebb életkor: kevesebb porczogó. Ám a serdülés kora is több évre terjed. Leányoknál a 12-ik életévtől a 18-ik életévig, sőt egyiknél-másiknál még ennél is korábban kezdődhetik s még annál is későbben végződhetik.

Solymosi Eszter 14 éves s közel 4 hónapos volt. Az egyszerü megtekintés a csontok porczogóinál 15, 16, 17 évi életkorra is mutathatott, azonban ha vizben áztatás által a porczosodás fejlődésének tökéletes méreteit meg lehet határozni, akkor talán a csonka-fűzesi holttest lehet 14 éves életkoru leányé is s akkor talán a Solymosi Eszterrel való azonossága ellen ez oldalról se lehet kifogást tenni.

Végre is a természet minden igazsága kiderül, ha törvényeit működésük eredményeiben tisztán föl tudjuk ismerni. Ez okból azt kérték az egyetemi tudósok, hogy a törvényszék a holttestet egészben küldje Budapestre s azt ott bocsássa rendelkezésükre. Ott majd lesz világos, -65- füthető műterem s ott meglesz minden segédeszköz.

Az egyetemi tudósok e javaslatát melegen támogatta a közvád képviselője is, melegen támogattam én is. Hiszen e nélkül az igazság közvetlen közelébe épen a főkérdésben el nem juthattunk.

Hej, de a nyiregyházi törvényszék másként gondolkodott. Nem mondta ugyan ki, de szentül azzal a gyanuval élt, hogy utközben, mások kezén valahogy utóbb is elvész a csonka-fűzesi holttest s helyébe valamely fiatal 14 éves lányka holttestét csempészi valaki. A zsidóknak sok a pénzük. Sok pénznek nagy a hatalma. Ő bizony az egész holttestet ki nem adja kezéből, legyen elég annak fele.

Földarabolták a holttestet. A test darabjait leltárba se vették s lehetőleg két egyenlő részre osztották. Jobbkéz, balláb ide; balkéz, jobbláb amoda. A csigolyacsontokból s az oldalcsontokból egy csomó az egyik részre, másik csomó a másik részre. Koponya- és izom-részek összekaszabolva ide-amoda. S azután az egyik felerészt elhelyezték eczetes-uborkás üvegbe, bekötötték, birói pecséttel lepecsételték s átadták a börtönőröknek, őrizzék a bünjelek gyüjteményében az idők végezetéig. Megvolt még tizenkét esztendő mulva is.

A másik felerészt szekrénybe csomagolták s felküldték Budapestre az egyetemi tudósokhoz.

A törvényszék ez eljárását tárgyilag igazoltnak kell voltaképen tartanunk. Ha a bünjelekkel afféle tudományos kisérletet kell tenni, a melynek folytán azok alakja vagy természete megváltozik vagy azok megsemmisülnek: -66- akkor a bünjel egy részét változatlan alakban és minőségben lehetőleg meg kell őrizni, hogy a szakértői működést ellenőrizni lehessen s esetleg a perujítás elől az utat a bünjel megsemmisülése el ne zárja.

Deczemben 18-án vették át az egyetemi tudósok a testrészekkel megtöltött szekrényt. A következő napon a közvádló királyi főügyészség azt indítványozta, hogy törvényszéki küldöttség bontsa föl a szekrényt. A budapesti királyi törvényszék egyik biráját és jegyzőjét s törvényszéki orvosát küldte a fölbontásra. Ez deczember 18-án történt. Magam is ott voltam a védelem képviseletében. A holttest tagjait darabonként gondosan leírva vették át az egyetemi tudósok. Az átvétel szabályszerü volt.

Egy parlagi dévajságnak mégis nyomára jöttünk. A mikor Nyiregyházán a vizsgálóbiró néhány szakértő orvos közbenjöttével a holttest részeit becsomagolta: azok közé egy szopós borju egyik bordájának darabját is becsomagolták. A ki ezt cselekedte, bizonyára azt gondolta, hogy az egyetemi tudósok talán hamarjában észre se veszik, hogy az a darab csont borjucsont s majd minő fejtörést okoz az nekik, hogy ez a csont mekkora életkorra mutat.

Ezentúl nem mentem az egyetemi tudósokhoz. Végezzék munkájukat zavartalanul.

Azonban a zsidógyülölő lapokban naponként jöttek közlemények a tanulmány részleteiről. Irányzatos közlemények, melyeket én igaznak nem tarthattam. Láttam, hogy e közlemények a közönséget csak úgy félre akarják -67- vezetni, mint a mikor még a vizsgálat kizárólag Baryék kezében volt. Tudtam, hogy a három egyetemi tudós semmi lappal nincs összeköttetésben, hanem kell valakinek lenni közelükben, a ki széthordja a hireket. Kipuhatolni, hogy ki az s hogy nincs-e valami szerepe a szakértői nyomozási kisérletekben: fölkerestem karácsony ünnepe körül Mihálkovichot.

A csonka-fűzesi szakértők egyik állítása az volt, hogy a Tisza-hozta holttest haja, szemöldöke s nemi szőre le volt borotválva. Látleletükben is van erre utalás, de lapjaik egyébként is ezzel kürtölték tele a világot.

A czélzat világos volt. Kimondták, hogy a holttest csempészett idegen holttest s irányt akartak adni arra is, honnan kerülhetett a holttest. Az a vélemény van általában elterjedve az országban, hogy az óhitű zsidók elhalt nőiket, leányaikat eltemetés előtt meg szokták borotválni. Minthogy pedig a csonka-fűzesi szakértők szerint a csempészett holttest is meg van borotválva: ime tehát láthatja a közönség, hogy a holttest valami zsidó lány holtteste eredetileg. Ujabb igen fontos ok arra, hogy az a holttest csakugyan nem Solymosi Eszter.

Az iránt érdeklődtem először, vajjon hát a holttest haj- és szőrszálai csakugyan le vannak-e borotválva vagy a rothadás folytán kimállottak vagy letöredeztek?

Mihálkovich műtermében egy fiatal szőke, rokonszenves és értelmes arczu orvostudorral, úgynevezett tanársegéddel találkoztam. Nevére nem emlékezem. Úgy rémlik előttem: Perényi volt. Épen ő vizsgálta -68- vajjon a haj- és szőrszálak késszerü éles eszközzel vannak-e levágva? Kérdeztem, mit talált eddig? Nagy előzékenységgel felelt kérdésemre s mutatott meg mindent.

Meglepett ez a felelet. A hogy én eddig különös gonddal és óvatossággal magamnak az egész ügy képét megrajzoltam: ez a felelet azt a képet nyomban eltorzította. Hiszen az a kép nem igaz, ha a felelet tartalma igaz.

Megmutatta. Talán nyolczszoros vagy tízszeres nagyító üveggel jól megnéztem.

Bizony nem lemetszett, hanem letört vagy leszakított hajszálnak láttam én azt első pillanatra is. S minél jobban megnéztem: annál bizonyosabbnak láttam rajta a törést vagy szakítást. Tökéletesen az eltört kenderkóróhoz hasonlított.

Nyomban lerajzoltam néhány szálat tört vagy szakított végével. Rajzom ma is megvan. Akkor még a törvényszéki orvostanok a haj- és szőrszálak rothadási letöredezésének gyakorlati kérdésével alig foglalkoztak. A következő év elején Hoffmann Eduárd tudor, a bécsi orvosi egyetem nagyhirű tudósa már tüzetesen tanulmányozta ezt a kérdést. Ő is készített a letört vagy leszakított haj- és szőrszálakról rajzot, melyeket vizi holttesteken talált. Az ő rajza tökéletesen összevág az enyémmel. Észlelésem tehát igazolást nyert. -69-

Az egyetemi tudósok ugyanis úgy találták, hogy a csonka-fűzesi holttesten a haj- és szőrszálak egy része tövestül hiányzott, tehát a rothadás folytán tövestül lemállott. Ez esetben a haj hagymáinak fészke egészen üres volt. De azt is teljes bizonyossággal észlelték, hogy a haj- és szőrszálak egy része a bőr felszíne alatt, másik része pedig a bőr felszíne fölött töredezett le. E két esetben a haj hagymái megvoltak bent a fészekben.

Ezzel a leborotválás könnyelmű elmélete halomra dűlt. Mert olyan borotválás csakugyan nincs, mely a hajszálak egy részét a bőr felszíne fölött, másrészét a bőr felszíne alatt metszhesse le, harmadik részét pedig ugyanazon helyen tövestűl távolítsa el.

Észlelésemről nyomban értesítettem a tanársegédet. Szó nélkűl vette tudomásúl.

IV.

(Mihálkovich első véleménye szerint a holttest idősebb leányé, nem Solymosi Eszteré. – A 17 éves férfi csontváza fejletlenebb. – Engem nem tud meggyőzni. – A fejlődés különböző. – Kérdéseim a tudósokhoz. – A prágai orvosi egyetem 14 éves leánycsontváza. – Scheuthauer buzgósága. – A tudósok végső véleménye.)

Bejött e közben a műterembe Mihálkovich, a kiváló tudós és nagy búvár. Azt kérdeztem tőle, hogy a csontfejlődés állapotából lehet-e már eddigi észlelésünk után a csonka-fűzesi holttest életkorára következtetni?

Azt felelte: az áztatási kisérletet még nem fejezték be teljesen, véleményük végleges megállapítása tehát -70- még lehetetlen, – azonban véleménye szerint a csonkafűzesi holttest életkorát 14 évnél s négy hónapnál magasabbra kell tenniök.

Ez már komoly dolog. Ez nagy szeplő lenne az agyamban megszerkesztett tényálláson. Ez a csonkafűzesi szakértőknek adna igazat. Hiszen igaz, hogy a három kiváló tudós véleménye is csak vélemény, mely az ellenkező körülmények bizonyosságra emelését nem akadályozza meg szükségképen. Az is igaz, hogy a büntetőjogi bizonyítás anyagának óriási tömege van birtokunkban, melylyel az azonosságot mégis teljesen tudjuk igazolni. De mégis csak meg lenne munkánk nehezítve, a tövis mégis bent maradna a sebben s a zsidók elleni gyülöletszítás mégis új és éles fegyvert kapna kezébe.

Egyik asztalon állt egy tálcza, a tálczán szétszedett emberi csontok, szennyes, sárga színűek, mint a hogy a föld alatt szoktak lenni, a mikor már az enyészet minden lágyabb testrészt megsemmisített körülöttük. Fölvette kezébe a tálczát s elém tartotta.

– Nézze meg, ugymond, e csontokat. Ezek fiatal legény csontjai, a kiről föltétlenül bizonyos, hogy 18-ik életévében volt s 17 éves életkorát teljesen betöltötte. Méltóztassék jól megnézni például a bordák ízvégeit, az epifiziseket, minő csontosodási állapotban vannak azok.

Akkor elém tartotta a csonka-fűzesi holttest megfelelő bordáit, hogy most meg ezeket nézzem meg jól s ezek -71- ízvégeinek csontosodási állapotát hasonlítsam össze ama másik bordával.

Összehasonlítottam. Különös gonddal és figyelemmel kerestem a hasonlatot s az eltérést. S valóban a nagy tudós figyelmeztetésének segítségével is abban állapodtam meg, hogy a csonka-fűzesi holttest borda-ízvégeinek csontosodása valami csekélységgel előbbre haladottabb, mint a tálczán levő 17 éves férfié.

– Ugy-e, nyilvánvaló a különbség? Már pedig, ha én biztosan tudom, hogy ez a csont 17 éves életkorú s felötlőleg fejletlenebb, mint a csonka-fűzesi, miként mondhassam én tiszta lélekkel a csonka-fűzesi holttestet 14 évesnek s 4 hónaposnak?

A nagy tudós a léleknek teljes őszinte mélységéből beszélt. Elfogultságra, mellékgondolatra, elhamarkodott véleményre, nem eléggé pontos észlelésre még csak nem is gondolhattam. Hiszen nekem is kezemben volt a kétféle csont s élő két szememmel magam is jól láttam a különbséget.

Még se voltam meggyőződve. Sőt még kétség se támadt bennem egy pillanatra se. Hiszen száz körülmény győzött meg arról, hogy a rejtélynek nincs más okszerü megoldása, csak az, hogy a csonka-fűzesi holttest Solymosi Eszter. Igaz, hogy az 14 éves s közel 4 hónapos életkorú s itt 17 éves csontvázat kevésbbé fejlődöttnek látok, de az okszerű megoldásnak még ez az ellentmondó jelenség se állhat útjába.

Az élettanban s annak fejlődéstani részében természetesen én nem voltam tudományos értelemben véve jártas. Nem voltam szaktudós. De az életjelenségek óriási tömege felnőtt korom óta az én gondos figyelmemet is magára vonta. Jól láttam, hogy az emberek, állatok, növények világában mindennapiak a gyorsabban s lassabban fejlődés tünetei. Föltétlenül biztos voltam abban példáúl, hogy az agynak, az értelmességnek fejlődése egy-két-három évi különbségtől nem függ válhatlanúl. Hány gyermeket, fiút és leányt láttam én életemben, a kinél a minden irányú értelmesség 14 éves életkorban jobban ki volt fejlődve, mint másoknál a 17 éves életkorban. S az agy is csak oly része a testnek, mint a csont, tehát a csontnál is csak oly nagy lehet a fejlődés fokozatában az eltérés, mint az agynál.

Azt is jól tudtam, hogy például a nőgyermeknél a 10-ik és 20-ik életév között más a fejlődési fokozatok közti időtartam, mint a férfigyermeknél. Láttam 12 éves nőt teljesen érettet és 17 éves nőt teljesen éretlent. Egyszóval: tudtam, hogy különböző egyéneknél a fejlődés foka és időtartama nem egyenlő.

A tünetnek okát tisztán nem tudom, nem is keresem. De a szaktudósok se tudják. Oka bizonyára az egyéniségben van. Az egyéniség keletkezésének száz meg száz okát ismeri a tudomány, de még több okát nem ismeri, még több okáról sejtelemmel se bir. Mindez azonban máshová s nem a nagy perre tartozik.

– Megdöbbentett ez az észlelés, de meggyőződésemben -73- meg nem rendített. Önök véleménye nehezebbé teszi a védelem munkáját, de a sikert meg nem gátolja. Egyéb bizonyítékok egész seregével kétségtelenné teszszük, hogy az a holttest Solymosi Eszteré, tehát az 14 éves és közel 4 hónapos életkorú. Önök az ország első szaktudósai e téren, önök által a tudomány nyilatkozik. Ha a tudomány össze nem fér az egyetlen lehető okszerű megoldással: akkor csak a tudomány hézagossága jön napvilágra. Nem az igazság vall kudarczot, hanem mai állásában a tudomány. A törvényszék előtt minden esetre lesz három kérdésem önökhöz, melylyel az önök véleményének sulyos hatását fogom elhárítani.

A nagy tudós szelid, komoly arczával s a szemüvegen át is fényes, okos szemeivel nézett rám kis ideig. Azután azt kérdezte:

– Nincs okom titkolni. Az első kérdésem minden esetre az lesz, vajjon bizonyos-e, hogy az embernek s az emberi csontoknak a serdülő korban való fejlődése a nem, fajta, öröklés, átháramlás, életmód, foglalkozás, éghajlat s esetleges betegségek miatt egyénenként gyorsabb vagy lassúbb?

– A második kérdésem az lesz, vajjon az életkort a csontok fejlődéséből megállapító véleményt önök nem a tudomány összegyüjtött összes adataiból állították-e össze, mint olyat, a mely csak átlagos életkort tüntet föl s nem egyéni életkort? -74-

– Magam is belátom, de meg kell jegyeznem, hogy átlag ember nincs, hanem csak egyén van. Végül a harmadik kérdésem az lesz, s ez a legegyszerűbb: látták és e czélból vizsgálták-e önök már egy vagy több 14 éves leányka csontvázát?

– Én nem láttam s úgy tudom, kartársaim se látták. A mi egyetemünkön nincs ilyen csontváz-készület.

– Ily esetben én bizony az önök helyén nem mernék határozottan kizáró véleményt mondani. Sok ember jóléte, becsülete, szabadsága s talán élete függ a szakértői véleménytől.

A nagy tudós mereven nézett rám. A komoly tudósnak és erős elmének nagy küzdelme látszott arczán. És látszott a nemes nagy léleknek az erkölcsi felelősség fölött való viaskodása. Mit csináljon hát? Hitvány gondolatok eltorzítják és csúffá teszik a szép arczot is; – nemes léleknek fönséges gondolatai széppé, ragyogóvá teszik a közönséges arczot is. Háttal volt fordúlva társalgásunk alatt az ablakok felé, de a terem világos volt s én meghatva néztem azt a magával és gondolataival küzködő fényes arczot, ki komoly tudós és becsületes ember. A ki nem bizonykodik, hanem az igazságot keresi.

– Minden esetre törekedném néhány 14 éves életkorú leány-csontvázat saját szemeimmel megvizsgálni. -75- Én ily igen kényes kérdésben csupán mások észleléseiből nem mondanék véleményt. Hallottam-e vagy Taylorból olvastam-e, de úgy emlékszem, Angliában a Gay-féle kórháznak közel húszezer csontváza van, ott bizonyára kell lenni 14 éves leányénak is, bizony én nyomban kocsira ülnék s oda mennék.

Értesültem azután, hogy ő társalgásunkat Scheuthauer és Belky szakértő kartársaival közölte. Megállapították, hogy életkor megállapításának czélzatából egyik se szemlélt még 14 éves leány-csontvázat soha. Megfontolták, vajjon egyikük vagy másikuk ne utazzék-e nyomban Angliába? E helyett azt határozták, hogy átírnak a bécsi, gráczi, prágai egyetemek orvostani karához; megkérdezik: van-e ott 14 éves életkorú leánycsontváz s kérik, ha van, annak csontfejlődéstani pontos leirását elkészíteni s megküldeni, sőt ha szükség, elutaznak maguk oda tanulmányozás végett.

A feleletek megérkeztek. A bécsi és gráczi egyetemek orvostani muzeumában nem volt megfelelő csontváz. Hanem volt szerencsére Prágában. Az itteni orvosi egyetem tudós tanára, dr. Toldt, közölte, hogy ott a 957-ik számú csontváz kétségtelen 14 éves életkorú leány csontváza, s hogy az a fejlődésben észrevehetőleg alig tér el a csonka-fűzesi holttestől.

Minő csodálatraméltó lelkiismeretességgel dolgoztak ezek a szakértő tudósok!

Scheuthauer eddig még soha nem vonta különös tanulmányozása -76- körébe a csontfejlődéstant. Szakmájánál fogva nagyon sok ezer holttestet bonczolt már s széles és mély elméje, tudományszeretete s éles figyelése természetesen sok tünetet megjegyzett már nagy szabatossággal, de különös esetre vonatkozva gyakorlati czélból még nem vizsgált részletesen. Most jogi és erkölcsi feladatává lett ezt cselekedni. Éjt-napot egygyé tett, hogy most e kérdésben a legújabb vizsgálódások eredményét is elsajátitsa. Átbúvárolta az egyetem szakkönyveit és gyűjteményeit, nyomban beszerzett 140 korona értékü új könyveket s így búvárkodott szakadatlanul.

A csonka-fűzesi holttest csontjait ő irta le először s az ő leírását küldték Prágába dr. Toldthoz az ottani 957-ik számu vázzal való összehasonlítás végett. Mikor a válasz megjött, Mihálkovichot némi aggódás fogta el. Ő előtte csak a 17 éves életkorú csontváz lebegett és nagyon meglepőnek tartotta dr. Toldt feleletét.

– Az én kartársam Scheuthauer vérmes természetü. Hátha talán nem tökéletes szabatossággal írta le a csontokat. Most magam írom le.

Most azután ő maga írta le a csontokat. Tökéletesebb leírást nem ismer a tudomány története. Most ezt küldték el dr. Toldthoz. Ő ismét felelt. Azt felelte, hogy e leírás után a csonka-fűzesi holttestet még sokkal nyugodtabban mondhatják 14 éves életkorúnak.

Ily tanulmány után szerkesztették meg e pontra nézve véleményüket a törvényszékhez.

Az eddigi irodalmi adatok a mostani ritka eset teljes fölvilágosítására hézagosak, minthogy a csontok fejlődésének leírásában az egyéneket nem szerint nem különböztetik meg, noha valószinű, hogy a fejlődés a fiunál és a leánynál különböző. De hézagosak azért is, mert azok az irodalmi adatok nem a magyar fajtáról, hanem a német, cseh és angol fajtáról szólanak s a magyar fajtának csontfejlődését még csak ezután kell tanulmányozni. Mindamellett a csonka-fűzesi holttest életkoráról kimondható, hogy a legtöbb adat 16–17 életév mellett szól ugyan, de ezek nem oly nyomós természetűek, hogy kizárnák azt, hogy az illető egyén a 14-ik és 15-ik életév között is ne lehetett volna.

Ezzel elesett a csonka-fűzesi szakértők véleménye s egyúttal szakértői véleményből származó minden akadály megszünt arra nézve, hogy a csonka-fűzesi holttest ne Solymosi Eszter lehessen.

(A holttest olyan lányé, a ki 14 évesnél nem volt fiatalabb s 17 évesnél nem volt idősebb. – A csonka-füzesi szakértők minden lényeges kérdésben tévednek. – A holttest Solymosi Eszter lehet. – A biróság kitörli a tudósok véleményéből ezt a pontot.)

Az egyetemi tudósok egyébiránt 1883-ik évi január 9-ére lettek készen tanulmányukkal, újabb leletükkel s véleményükkel.

A hajra nézve a mit találtak, azt már föntebb előadtam. A haj egy része tövestűl kihúllott, más része a hajhagymával együtt megvolt, de a hajtörzsön belűl a fejbőr felszíne alatt szakadt el, egy része pedig a fejbőr felszínén felűl szakadt el. A nemi részen is megtalálták a gyermekkor pehelyszőreit s azok közt egy-két szál sarjadni kezdő serdült korbeli szőrt.

Véleményt kettőt adtak. Egyet a biróság kérdéseire s egyet a királyi főügyészség kérdéseire.

A biróság kérdéseire azon túl, melyet föntebb már fölemlitettem, ezt felelik:

»Mind a fogak állapota, mind a csontok fejlettsége arra mutat, hogy a vizsgált hulla az úgynevezett ivarérődési időszakban volt, mely a 14-ik életévtől egészen a 16-ikig s legföljebb a 17-ik évig terjed s némely egyéneknél egy vagy két évvel korábban, másoknál későbben szokott bekövetkezni. Bizonyosnak látszik, hogy 14 éven alúl és 17 éven felűl a hulla nem volt, de hogy ezen évek közűl melyik illik pontosan a hullára: ez esetben határozottan ki nem mondható.«

E véleményt indokolják a koponya kerületével, a bölcsességfogak és homloköblök állapotával, a csontok ízvégeinek s a csontmagvaknak fejlettségi fokával.

Kimondják végül, hogy a hajakat és szőröket se nem borotvával, se nem edző szerrel távolították el, hanem azok, a mennyiben hiányzanak, a vízben való rothadás folytán mállottak ki vagy töredeztek le. A nemi részen talált pehelyszőrök fiatal korra vallanak. -79-

Kimondják s nagy részletességgel indokolják, hogy a csonka-fűzesi szakértők tökéletesen tévedtek, a mikor a kezek és lábak finom bőréről, a tyúkszemről, a kezek szépségéről, a jól ápolt körmökről beszélve azt mondják, hogy a csonka-fűzesi holttest élete folyamán durvább munkával nem foglalkozhatott. Hiszen tyúkszemet a téli csizmában-járás is okoz, holott a körmök és felhám pedig teljesen hiányozván, kéznek és lábnak látszólag finom bőrünek kellett lenni.

Egy másik kérdésre kijelentik, hogy a csonka-fűzesi szakértők abban is tökéletesen tévedtek, hogy a hulla 3–4 napnál tovább ne lett volna a vízben. E szakértők minden ide vágó indoka légből kapott és tudománytalan. Hiszen a hullaviasz képződése csak a vízben történhetett s erre bizony tíz hét is esetleg szükséges volt, minthogy jelentékenyen kevesebb idő alatt hullaviasz nem képződhetik.

Kijelentik a megfelelő kérdésekre azt is, hogy a csonka-fűzesi szakértők épen semmivel se tudják bizonyítani azt az állításukat, hogy a csonka-fűzesi holttest vérszegénységben halt meg, sőt a rothadás azon fokán ezt se bizonyítani, se állítani nem lehet. Ép úgy nem tudják igazolni azt se, hogy az illető nő a nemi érintkezést gyakorolta volna életében. Erre vonatkozó vizsgálatuk a tisza-eszlári bonczolásnál teljesen hiányos.

Végül kijelentik, hogy a csonka-fűzesi szakértők leletében egyetlenegy jelenség sincs fölemlítve, a mely -80- kizárná annak lehetőségét, hogy az illető egyén halálának oka vízbefulás volt. A csonka-fűzesi szakértők ellenkező állítása tehát szintén tévedés. Sőt az egyetemi tudósok több fontos jelenséget födöztek fel, melyek egyenesen arra utalnak, hogy az az egyén vízbe fúlt. De egyébként is, ha ismeretlen holttestet találnak a vízben, ha annak rothadása már nagyon előrehaladt s ha semmi más halálokot kimutatni nem lehet: akkor a tudomány és tapasztalat összes bizonyságai szerint a holtat vízbefúltnak kell tekinteni. Ez az egyszerű, józan, tiszta felfogás.

Kimondják, hogy legalább hat héttel, de valószínűbb, hogy 11–12 héttel előbb halt meg, mint a mikor Csonka-fűzesnél a Tiszából felbukkant.

Kimondják, hogy ez időnek legnagyobb részét, valószínűleg az egész időt a vízben töltötte.

Kimondják végül, hogy se az első bonczolásnál, se a sírból kiásás és második bonczolás alkalmával egyetlen jelenség a holttestben elő nem tünt arra nézve, hogy az ne Solymosi Eszter, hanem valamely más idegen nő holtteste lehessen.

S e közben kifejtik azt is, minő legyőzhetlennek látszó nehézségekkel járt volna 6–12 hét előtt idegen hullát szerezni, azt ily hosszú időn át víz alatt őrizni, arra Solymosi Eszter ruháját ráölteni s mindezt észrevétlenül -81- intézni. Ezzel a hullacsempészet elméletét teljesen valószínűtlennek nyílvánítják.

1883. évi január 10-ike körül érkeztek be az egyetemi tudósok munkálatai a vizsgálóbirósághoz s a törvényszékhez. Minő elképedés vett erőt erre a vérvádhivő és terjesztő urakon! Minő zsivaj a zsidó-üldöző sajtóban! Mennyi gyanusítás az egyetemi tudósok ellen! Különösen kárhoztatták a tudósokat azért, hogy véleményt mertek adni arról, vajjon könnyü dolog lehetett-e a holttest-csempészet és hogy kimondták kereken, hogy a csonka-fűzesi holttest bizony Solymosi Eszter holtteste lehet.

A törvényszék erre különös hőstettet követett el. Birói tollal kitörölte az egyetemi tudósok véleményének ide vonatkozó szakaszait. Jupiteri haragját igy töltötte ki a tudósokon.

Óh együgyü biróság! Óh vérvád babonája által megvakult emberek! Mintha az igazság elenyésznék azzal, ha a birói toll azt keresztül-kasul huzogálja! Mintha most már annak a három tudósnak megszünt volna meggyőződése! Mintha az a három tudós azt meg ne mondaná nyiltan a tárgyaló s itéletmondó biróság előtt az egész világ hallatára! -82-

VI.

(Az országos Közegészségügyi Tanács. – Nem tud s nem akar dönteni a vitás kérdésekben. – Véleményét nem indokolja. – Hoffmann Bécsben és Virchow Berlinben az egyetemi tudósoknak ad igazat.)

– – Véleményük hát épen a lényeges kérdésekre nézve ellenkezett a csonka-fűzesi szakértők véleményével. Ily esetben az országos Közegészségügyi Tanácsot kell megkérdezni. Ez az ország fővárosában, a kormány és a legfelsőbb biróság székhelyén működik. Tagjai tudósokból, egyetemi tanárokból, az orvosi tudományokban jártas férfiakból állanak. Hatósága az egész országra kiterjed. Végrehajtó hatalma nincs. Csupán véleményező hatásköre van. Tagjai közt zsidók is vannak s innen a zsidókat csakugyan nem lehetett már kirekeszteni. Nem is akarta senki. Se számuk, se egyéniségük nem lehetett döntő.

A vád is kérte a törvényszéket, terjessze föl az iratokat a Tanácshoz. Én is megnyugodtam ebben. A törvényszék maga is szükségesnek látta.

Biztunk az országos Tanácsban mindnyájan, a kik a nagy per végtárgyalására voltunk hivatva. Meglehetősen csalódtunk. A Tanács ugy vélte, hogy se a csonka-fűzesi szakértőknek, se a zúgó közvéleménynek mereven ellent mondani nem tanácsos, az egyetemi tudósokat megczáfolni pedig tudásuk nem engedi. A Tanács tagjainak többségét is megfertőztette a zsidógyülölet. Eszük és tudásuk nem tudta egészen elnyomni érzésüket. -83-

Az első kérdés az volt, vajjon 14–17 éves vagy 18 éven fölüli volt-e a holttest? A csonka-fűzesi szakértők 18 éven fölülinek, az egyetemi tudósok 14–17 évesnek mondották. A bölcs Tanács egyik véleményt se akarta elfogadni és egyik véleménynyel se akart ellenkezni. Azért azt mondta, hogy a legtöbb jel szerint 16–18 éves volt, azonban egy-két évvel fiatalabb is lehetett, idősebb is. Tehát szerinte lehetett 20 éves is, de lehetett 14 éves is. Ez, ugy vagyok meggyőződve nem komoly tudományos beszéd.

A második kérdés az volt, vajjon mi volt a halál oka? Vérszegénység-e vagy más testi baj, vagy a vizbefuladás? A bölcs Tanács azt felelte, hogy se az egyik, se a másik halálokot nem lehet bebizonyitani. Tehát nem felelt semmit ezzel a felelettel. A józan ész természetesen másként nyilatkozott volna. A józan ész azt mondta volna: ime, itt egy holttest, vizben találták, előrehaladt rothadásban van, rajta semmi különös halálokot találni nem lehet: tehát azt kell tartani valószinünek, hogy a vizbefult. Ha tűzben találták volna: az volna a valószinü, hogy tűzben halt meg. Ha fának ágán nyakánál fogva kötélen lógva találták volna: az volna a valószinü, hogy akasztás folytán halt meg. Ha széngázzal tele levő zárt levegőben találták volna: az volna a valószinü, hogy széngázmérgezésben halt meg. És igy tovább. Mert ha a holttesten semmi különös halálok biztos jelét fölfedezni nem lehet: hát akkor a -84- halál okának azt kell tekinteni, a mi a halált ott, a hol a holttestet megtalálták, természetes uton közvetlenül s kikerülhetlenül előidézhette. Ez a józan ész.

A csonka-fűzesi szakértők azt mondták, hogy a holttest legföljebb tiz nappal előbb elhalt egyéné, tehát ez az egyén 1882 évi junius 10-ike körül halhatott meg. Az volt tehát a harmadik kérdés: el lehet-e e véleményt fogadni vagy a holttest még korábban elhalt egyéné, a mint az egyetemi tudósok állitják?

A Tanács itt is kitér a felelet alól. A csonka-fűzesi szakértőket nem akarja s az egyetemi tudósokat nem meri megczáfolni. Azt mondja tehát szórul-szóra:

»Nem ismerve elégségesen a viszonyokat, melyek között a hulla a haláltól fogva feltaláltatásáig létezett: a halál beállásának ideje meg nem állapitható.«

Hiszen ha ismernők azokat a viszonyokat: nem volna szükségünk szakértőre. A hol biztos tudásunk van: ott semmit se ér a szakértők puszta véleménye.

De nem is igaz a Tanácsnak ez az indoka. Hiszen ott van az egyetemi tudósok leletében a hullaszappan. Ez pedig se tiz nap alatt, se viz vagy vizes környezet nélkül nem támadhatott. Tehát a holttestnek tiz napnál jóval több ideig kellett halottnak lenni és vizben lenni.

E kérdés igy szól: a hulla a vizben 3–4 napig, avagy hetekig létezett-e? A Tanács felelete ez: »hogy -85- a hulla tizennégy napnál s talán még néhány napnál hosszabb ideig feküdt volna a vizben, az nem valószinü«.

Az országos Tanács egyetlen tagjával se érintkeztem a vélemény megadása előtt. A mint a vélemény napvilágot látott: elbámult rajta a világ. Egyik bécsi előkelő orvostani szaklap nyilván megirta, hogy nem hiszi, hogy oly tudományos testület, mint a Tanács, ily badarságokat szülhetne, bizonyára valami pajkos ellensége koholta ezt a véleményt.

Később találkoztam a Tanács előadójával. Elterjedt hirü tudós volt, egyetemi tanár s több tudományos könyv irója. Bővebb ismerkedés s többszörös eszmecsere után feltünően kistudásu és korlátolt elméjü férfiunak találtam.

Azt kérdeztem tőle, mint az ügy előadójától s a vélemény szövegezőjétől, vajjon mit jelent ez: »tizennégy napig s talán még néhány napig?« Nem egyszerübb, tisztább s okosabb lett volna ezt mondani: »talán tizennyolcz, vagy talán husz napig, vagy talán tizennégy napnál több ideig?«

Erősen bizonykodott, hogy mély tudományos okokból igy kellett mondani: »tizennégy napig s talán még néhány napig«.

A tudományos okok föltárását ismételt kérdésemre is kereken megtagadta. S bizony én ezekre magamtól rá nem jöttem s nem is jövök soha.

Az ötödik, hatodik, hetedik és nyolczadik kérdések arról szólanak, vajjon a Tiszából felbukkant nő nemileg érintkezett-e férfiakkal, továbbá haja, szőre borotvával van-e eltávolitva, azután: megvoltak-e körmei, mikor a holttest felbukkant a vizből, végre: foglalkozott-e, mig élt, durva munkával s járhatott-e mezitláb? -86-

A feleletek kuszák, minden határozottság nélkül valók. Nem ártanak s nem használnak se a vádnak, se a védelemnek.

Véleményének indokait sohase hozta nyilvánosságra az országos Tanács. Az indokok szövegezésén összevesztek tagjai.

A büntető perjog alapján az indokok hiánya érvénytelenné tette az egész véleményt. A törvényszék feladata lett volna vagy kiegészités végett visszaküldeni, vagy egyenesen visszautasitani a véleményt.

A puszta vélemény, bárkitől jön, az igazságszolgáltatás terén se be nem bizonyit, se meg nem czáfol semmit. Csak a jól megindokolt véleménynek lehet sulya. Az indokok alapján döntheti el a biróság is, a vád és a védelem is, vajjon helyes uton járnak-e s nem tévedtek-e a szakértők. Mert az indokokat összemérhetik a vizsgálat egyéb biztos adataival. Ha ez adatokkal a szakértői vélemény egyik-másik indoka nem fér össze: a vélemény elveszti minden nyomatékosságát, vagy hamis utra tereli a biróságot.

Az országos Tanács véleményével egészben nem sokat törődtem. Nem tartottam szükségesnek se a törvényes igazság, se a vádlottak érdekében tovább vitatkozni a Tanácscsal. Elvégre a Tanács véleménye is megengedte:

hogy a csonka-fűzesi szakértők állitását a jól ápolt körmökről, a gyakori nemi élvezetről, az uras lábakról s a hajleborotválásról nem bizonyitja kétségtelenül semmi.

A mit még az orvosi tudomány alapján szükségesnek véltem: ott lesz a végtárgyalás. Ott az összes orvosokat, tanukat és szakértőket meg fogjuk hallgatni s a még értékes fölvilágositásokat ott meg fogjuk nyerni.

Az orvosokat és szakértőket a végtárgyaláson julius 10-től kezdve öt napon át hallgattuk ki. Nagy feltünést keltettek azok a részletes kérdések, melyeket én különös gonddal a csonka-fűzesi szakértőkhöz intéztem. Szakadozott, bágyadt s ingatag feleleteikből meggyőződött még a vérvádhivő közönség is arról, hogy a csonkafűzesi szakértői véleményt tudományosan alaposnak elfogadni nem lehet. Az egyetemi tudósok a végtárgyaláson becses részletekkel egészitették ki irásbeli szakértői véleményüket.

Én azonban egyénileg még tökéletesebb megnyugvásra is törekedtem. Az igazságnak oly biztos ismeretéhez akartam eljutni, a minőt a tudomány akkori állása lehetővé tett.

Világszerte ismert kiváló tudósok voltak akkor e szakban Hoffmann tudor Bécsben, Virchow tanár -88- Berlinben és Brouardel tanár Párisban. Magánuton hozzájuk fordultam, nekik az összes vizsgálati s orvostani adatokat megküldöttem s indokolt véleményüket kikértem. Brouardel gátolva volt véleménye kidolgozásában, Hoffmann és Virchow megadták véleményüket. Szép és becses munkálatok ezek. Meg kell jegyeznem: e munkálatok a lényeges kérdésekben teljesen az egyetemi tudósoknak adnak igazat. De munkálataiknak a nagy perben nem volt szerepük közvetlenül. Ezekből csak én meritettem tudást és felvilágositást magánuton.

A nagy per orvosi része érdekes anyag az igazságszolgáltatásnak s a szaktudománynak történetében is. De ez anyagot egészen feldolgozni s adatait egészben közölni nem az én könyvem feladata s az én gyakorlati tudásom határain túl is terjed.

Annyi bizonyos, hogy a csontok fejlődésének tudományos megfigyelése az igazságszolgáltatás terén soha akkora szerephez még nem jutott, mint e perben. A haj és szőrszálaknak rothadás folytán való kihullása, lemállása s különösen letöredezése e perben merült föl először. Az áztatott hulla némely sajátságait, a kormeghatározás czéljából a csecsbimbó méreteit s udvarának szinesedését e perben tárgyalta először a törvényszéki orvosi tudomány.

Akadhat a tudománynak lelkes barátja, ki a birtokomban levő nagy anyagot sajtó alá rendezi s egyuttal feldolgozza. Műve érdekes és egyuttal értékes lesz, mert szép és nagy tanulságokat nyujt.

A MEGMÉRGEZETT LÉLEK.

(A királyfi vall anyja ellen, a királyné ellen. – Hasonlít hozzá Sarf Móricz. – A hetyke tanú. – Sarf Móricz lelke nem tört meg rögtön. – Sokáig küzködött.)

Az élő állatot, a juhot, borjut, hizott ökröt megölik, megnyuzzák, földarabolják, nyers hússzeleteket szabdalnak belőle. A nyers húst tűz mellé teszik, megsütik, megfőzik, sóval, füszerszámmal meghintik s lesz belőle izes pecsenye, kivánatos falat.

Vajjon az emberi lélekkel el lehet-e ugy bánni, mint az élő állattal s a nyers hússal? Tűzzel, vizzel, hideggel, meleggel, füszerrel és puhitással át lehet-e az emberi lelket alakitani, hogy megmaradjon emberi léleknek, de azért más szine, más ize, más alakja legyen? Olyan legyen, a hogyan legjobban izlik annak, a ki átalakitotta.

Ott áll a kis királyfi a kemény, szigoru, komor biróság előtt. Tanunak hivták oda. Tanuskodnia kell. -90- Nagy pert tárgyal a komor biróság. A királynét kell halálra itélni. A királyné a kis királyfi édes anyja. A ki szülte, a ki emlőin nevelte, a ki mind végig szerette s a ki meghalt miatta is. A kis királyfit tanuként használják anyja ellen.

Ott áll a kis királyfi a biróság előtt. Halvány, bágyadt, kevés vére, semmi vidámsága, reszket. Félelem borong szemein, a mikor azok a komor birákon s a sötét közönségen végig révedeznek. Anyját is észreveszi, a királynét. Szemei rámerednek az édes anyjára. Nini – egy régi ismerős, egy jó lélek, a ki egykor királyné volt, a ki egykor édes anyja volt. Ő még kis gyermek. Lelkendezve oda kellene futnia édes anyjához. Zokogva oda kellene borulnia édes anyja kebelére. S a gyermeki lélek egész szerelmével és egész szomoruságával keserü panaszát el kellene mondania. »Anyám, bántottak, kinoztak, éheztettek, aludni nem hagytak, elsorvadok, meghalok, végy magadhoz, vigy el innen. Hiszen te hatalmas királyné vagy s te vagy az én jó édes anyám.« Igy kellene a kis gyermeknek beszélni és cselekedni.

Egy ember áll közelében, a ki oda vezette a biróság elé tanunak. Az embert Simon varga néven ismeri a világtörténet. Ő a kaszab és a szakács egy személyben, a ki megölte a juhot és pecsenyét készitett a nyers húsból. A ki feldarabolta és átalakitotta a királyfi lelkét.

A királyfi vall anyja ellen. Irtóztató vallomásával terheli őt. Azt állitja s részletesen elbeszéli, hogy édes -91- anyja, a királyné, fajtalankodott vele, saját édes fiával, hét esztendős gyönge gyermekével.

A kegyetlen biróság a királynét minden áron meg akarta ölni. Meg is ölte. Másnap a hóhér meg is mutatta a közönségnek a királyné levágott véres fejét a vesztőhelyen. Megölték volna minden esetre, ha gyermeke nem vall is ellene. A királyfi vallomására nem volt szükség. Ez a vallomás csak borzalmas czifraság volt a tárgyaláshoz s a halálos itélethez.

Hanem a királynét meg akarták gyalázni is. Ezért készitették el ellene saját fiát. Ezért kellett eltorzitani a gyönge gyermek emberi lelkét.

Vajjon mily módon, mennyi idő alatt, minő eljárással, a napoknak és éjszakáknak miként felhasználásával tudták eltorzitani?

Nem tudom. Vagy nem jegyezték föl, vagy én nem olvashattam a följegyzéseket. Azt se tudom, hogy a gyermek éles és nyugodt elméjü volt-e, vagy tompa elméjü és képzelődő. Az elmult idők ködén át csak azt látom bizonyosnak, hogy a gyermek a fajtalanság módjára meg volt oktatva s mikor a vallomást tette, régóta gyötrött lelke meg volt rémitve.

Egészen ugy, mint Sarf Móricz, a zsidó fiu, a nagyfalui éjszakán a pandurok és a csendbiztos kezén s a börtönben, a mikor egy hónapi fogsága után én beszéltem vele.

A megoktatott és agyonrémitett Sarf Móricz: ez az egyik tanu. Ez állott a nyiregyházi törvényszék előtt, mikor vallomását hitelesitette 1882 évi május 23-án. -92- Ez állott előttem is ugyanez év junius 19-én, mikor őt a börtönben fölkerestem. Ezt a tanut ismertettem e mű első kötetében.

De van egy másik Sarf Móricz is. A hetyke és fenhéjázó, a számitó és zsidógyülölő tanu. Ez állott előttünk a nyilvános tárgyaláson egy esztendő mulva, 1883-ik évi junius 19-én és a következő napokon. Ez a tanu már nem fél, nem retteg senkitől. Ez már bátran, sőt büszkén beszél. Ez már nemcsak azt mondja el, a mit fejébe vertek, hanem ez már fontol, képzeleg, számit, okoskodik s találékony. Ez már felesel, bizonykodik s diadalmaskodni akar, noha jól tudja, hogy egyetlen szava se igaz.

Most elbeszélem annak történetét, miként lett a megrémitett lélekből hetyke lélek s miként alakult át az első tanu a második tanuvá.

A fiut május 21-én tartóztatták le Eszláron s e nap estéjén vitték át Nagyfaluba a csendbiztoshoz. Éjszaka történt vallatása. Május 22-én estére bevitték Nyiregyházára, a törvényszék székhelyére. A következő napon vallomását hitelesitette a törvényszék s azután nyomban elhelyezték a fogházban. Itt a fogházőrök s különösen Kozák őrmester felügyelete alatt volt. El volt zárva, kimennie nem volt szabad. Étele, itala, fekvőhelye megvolt. A rendes foglyoknál több szabadságot élvezett, de hogy zsidóval beszédbe eredjen, ezt kemény szigorral megtiltották neki. Egy időben a kóbor zsidó asszony Roth Borbála is ott volt a fogházban mint rab. Séta közben hozzáfért a gyerekhez s fékezhetlen természeténél -93- fogva minden tilalom ellenére is nyomban beszélni akart vele. A gyerek azt felelte neki:

Oly nagy volt eleintén félénksége s annyira fejébe verték, hogy senki kérdésére se szabad felelnie, hogy még nekem is csak akkor mondta meg életkorát – mint már elbeszéltem – a mikor erre neki az őrmester engedélyt adott.

Voltak azonban pillanatok, kivált az első napokban, a mikor a félelem zsibbasztó sulya alól kézzel-lábbal menekülni törekedett. Hiszen nem volt ő buta, még tompa elméjü se. Nagyon sokszor eszébe jutott ő neki, hogy a mit a nagyfalui éjszakán s később Eszláron s a törvényszéki hitelesitéskor elbeszélt: mindaz nem igaz. Ott a fogházban lassankint azt is megtudta, hogy ő tanu, de veszedelmes tanu s a zsidók számára keserü sorsot idéz föl az ő tanuskodása. A sok fogházi beszélgetésből lassanként megtudta, miféle szerkezetből áll a büntetőbiróság. Ki és mi a vizsgálóbiró? Minő szerepe és hatalma van a királyi ügyésznek? Mit kell tenni annak a tanunak, a ki hamis vallomást tett s a ki ki akarja igazitani vallomását? Bizonyára akadt zsidó vagy másféle rab, a ki ez iránt tanácsot is adott neki. Oda kéredzkedett tehát Bary vizsgálóbiróhoz s Egressi Nagy László királyi ügyészhez is több izben, hogy vallomását igazitsák ki, ő se nem látott, se nem hallott semmiféle gyilkosságot. Solymosi Eszterről semmit se tud, eresszék őt haza szülői házához. -94-

Jelentkezéseit, kérelmeit nem vették irásba. E helyett jól összeszidták s közben-közben azt is megmagyarázták neki, hogy ugyis hiábavaló minden törekvése, mert vallomását most már a törvényszék előtt is megerősitette. Vallomása most már szent és megmásithatatlan.

A tanulatlan és tudatlan falusi zsidó gyerek ott a fogházban erre természetesen nem tudott felelni. S gondoskodott bizonyára az őrmester s gondoskodtak a fogházőrök is arról, hogy őt a vizsgálóbiró és királyi ügyész igazságáról napról-napra meggyőzzék. A tárgyalás nyolczadik napján 1883 junius 27-én erre nézve kértük a vizsgálóbiró és királyi ügyész megidézését és kihallgatását, de a törvényszék ezt megtagadta.

Elkezdték már a fogházban a zsidó fiunak vallásos érzését is bolygatni s megmételyezni.

Az akkori zsidógyülölet hullámai becsapkodtak a fogház belsejébe is, a rabok és fogházőrök lelkébe. Ők se mások, mint a tömeg, ők is együttéreznek és gondolkodnak a tömeggel. A zsidók ellen százféle csufolódó szót ismer minden keresztyén társadalom. Vallásos villongás idején senki se fukarkodik e szavakkal. A gyerek minden nap látta és hallotta, hogy a zsidókat szóval, jellel, cselekedettel mindenki csak lenézi, gyötri, szidalmazza. A fogházőrök megszokják a hatalmaskodást. Gondolkozásuk szilajjá, érzésük nyerssé, beszédjük élessé válik a rabok közt. Évődtek a fiuval is. Zsidóságát vaskos élczekkel gunyolták s egy-egy csattanós ötlet vagy szójáték fölött nagyokat röhögtek. A fiu mindennap tapasztalta ezt. A gyermeklélek könnyen -95- idomul, könnyen enged az értelmi és erkölcsi nyomásnak. Efféle durva pajzánkodásnak tanuja volt egyszer egy Kulcsár nevü rab, az egyik eszlári vádlottnak, Lusztig Adolfnak szobabeli társa. Igy beszéli el az esetet:

– Egye meg a fene a zsidókat! Én nem akarok zsidó lenni. Nem kell nekem se apám, se anyám; – most jó dolgom van, eszem, iszom.

Két gondolat van e szavakban. Az egyik: a zsidóságtól való elidegenedés, fajának és vallásának s ezzel együtt a szülőknek megvetése. A másik gondolat: a léha kényelem után való vágyakozás.

Vajjon önként fakadtak-e e gondolatok a gyermek éretlen lelkében? Vagy talán rátukmálta ezeket valaki? Vagy csak szinlés, képmutatás volt a fiutól ez a beszéd, talán jól érzett gyöngeségének ravaszsága, hogy ily beszéddel a fogházőrök tetszését nyerhesse meg?

Bizonyos, hogy a fiu lelkének megromlása se nem könnyen, se nem gyorsan következett be.

A fiu édes anyja néhány év előtt halt meg. Halálának évfordulója a fogházban találta a fiut, s ez megemlékezett anyja haláláról. Valaki bejelentette ezt nálam a nyilvános tárgyalás előtt s mikor a fiu a junius 27-iki tárgyalási napon a zsidó vallást nyiltan gyalázta, e szavakat intéztem hozzá:

– Te kölyök, mikor még a fogházban voltál, másként vélekedtél, másként éreztél a zsidó vallás iránt, -96- mint most. Eszedbe jutott édes anyád halálának napja s könyörögtél őreidnek, engedjék meg, hogy a zsidók törvénye szerint mécset gyujthass s annak világánál egyik napról a másikra gyászolhasd édes anyád emlékezetét. Emlékezel-e erre?

– Lásd, akkor elmondták ezt apádnak is, a ki sirva fakadt, hogy te még most is jó gyerek vagy, a ki megemlékezik halottjáról, meggyászolja anyja emlékezetét s hű vallásához, a melyben született és nevelkedett. Akkor igy volt. Ámde te most már nem vagy többé jó gyerek; te nem emlékezel most már se apádra, se anyádra, se hitsorsosaidra, mióta a várnagy kezére jutottál. Miért van ez?

Szavaimat csöndes hangon intéztem a fiuhoz. A gyermeki lélek sohase lehet tökéletesen romlott. A legrosszabb ösztönökkel, a legvétkesebb indulatokkal tömjék bár tele, annak a léleknek mindig lesz egy kis zuga, a hol a szülők iránti szeretetnek egy sugára, az apai ház vallásos áhitatának egy kis melege megmarad. Ezt a sugárt, ezt a meleget akartam én erőre lobbantani, hogy a gyerek térjen vissza az igazsághoz s gonosz meséjét taszitsa el magától.

A visszaemlékezés nagy erővel szoritotta össze a fiu szivét. Arcza piros lett az agyra tóduló vértől, szemeibe könyek kezdtek gyülekezni s elkezdett nyeldekelni, mint a kin a zokogás akar kitörni, de azt visszafojtani -97- törekszik. Egy legördülő könycsepp, egy zokogó hang, egy pillanat s a fiunak önmagához visszatérő lelke egyszerre megvilágitja a vérvád egész sötét cselszövényét.

Vártam ezt a pillanatot. Elfojtott lélekzettel várta a tárgyalóterem nagyközönsége is. De az elnök nem tudta és nem akarta azt a pillanatot kivárni. Erélyes hangon rászólt a gyerekre:

A gyerek megrezzent s az elnökre nézett. A száján már-már kiröppenő szót visszanyelte. Az elnök arczáról bizonyára azt olvasta, hogy neki nem jó lesz a jól elkészitett tanu szerepéből kiesni.

Ez a jelenet nincs tökéletesen leirva a tárgyalási jegyzőkönyvben. Csak az én szavaim vannak följegyezve, de az elnök beavatkozása nincs. Pedig fölötte érdekes dolog volt s a napi sajtó élénken tárgyalta.

E jelenet közlésével csak azt akartam igazolni, hogy a fiu lelkét a fogházban töltött három hónap teljesen megfertőzni még nem volt képes. Hamis tanu szerepéről még tiszta tudata volt, azt a szerepet még nem fogadta el véglegesnek, a zsidóság iránti gyülölet még csak időnként és szeszélyesen s talán csak ravasz szinlésből lobbant ki nála s édes anyja halálának emlékezete még helyre tudta állitani ingadozó lelkét.

II.

(Sarf Móricz elhagyja a fogházat, de elfogja őt a várnagy. – Mi a várnagy? – Erdődi gróf Pálffy János tartja pénzzel a gyerek-tanut. – Mi a várnagy feladata? – A gyerek jelleme.)

Augusztus vége-felé Kozma Sándor királyi főügyész a fiut kikergette a fogházból. A fogházban nem lehetett helye. Ott csak a foglyok és elitéltek s az őrök tartózkodhatnak a szigoru törvények értelmében. Ott tanunak, kiskorunak, gyámoltalannak ellátás nem adható. De a főügyész egyébként is rendet akart. Tudta, hogy a fiu megfélemlitett hamis tanu. Vissza akarta adni szabadságát, hogy térjen magához. Ki akarta szabaditani a vizsgálóbiró, a királyi alügyész és Kozák őrmester mindennapi befolyása alól.

A vármegyeház urait, a közigazgatás vezetőit ugyanaz az érzés hajtotta, ugyanaz a gondolat vezette, a mely az elnököt, a vizsgálóbirót s az alügyészt s az egész ottani társadalmat. Hittek a vérvádban, hirdették a zsidók bűnösségét, szentnek tartották a zsidó gyerek tanuskodását, féltek attól, hogy a gyerek idegen szemek elé s idegen befolyások alá kerül s azért összebeszéltek és elhatározták, hogy a gyereket ki nem eresztik körmeik közül.

A mikor a gyereket Kozák őrmester augusztus 23-án kivezette a fogház kis ajtaján: a kis ajtó előtt ott várta a vármegye várnagya Henter Antal személyében. -99- A gyerek fogta batyuját, a várnagy fogta a gyereket s vitte magával a vármegyeházba, a fogháztól alig száz lépésnyire s elzárta a külső világtól tökéletesen.

Zoltán János volt a hatalmas alispán. A vármegye egyik előkelő, ősi nemes és birtokos családjának ivadéka. Emberszerető, jóravaló, művelt ember, de a ki a vérvádban határtalanul elfogult volt. Akkor nem érintkeztem vele. Megtudtam, hogy védő hivatásom miatt nagy ellenszenvet érez irántam. Később országgyülési képviselőnek választották. A törvényhozásban egy pártra kerültünk. Megismerkedtünk s nagyon megkedveltük egymást.

Ő rendelte tehát el, hogy a várnagy vegye át a fiut s zárja el a világtól.

Dehogy volt. Csak hatalma volt. Erőszak, a mit mivelt. Nyugodt időkben cselekedete a büntetőtörvénybe is beleütközött volna, ha a gyerek szülői panaszt emelnek. De akkor nem voltak nyugodt idők. A közönség, a biróság, a vármegye tisztikara, a sajtó egyhangulag s izgatottan követelte, hogy a tanuhoz zsidók ne férhessenek. A fiu apja s mostoha anyja börtönben volt, öreganyja tehetetlen agg falusi zsidó asszony. Ezek szavára ugysem hajtott volna senki. Én ugyan mint védő, tettem kisérletet a belügyi kormánynál, hogy a nyilt törvényszegésnek szabjon határt s a fiut a vármegye eressze szabadon. Sőt javasoltam, hogy ám a fiuhoz ne eresszenek zsidókat, de legalább előkelő -100- fővárosi közintézetben helyezzék el, a hol hamis tanuságra mesterkélt ügyességgel nem készitik elő. Az én kisérletemnek sem lett sikere. Előterjesztésemet a kormány elutasitotta.

A várnagy kezére került a fiu. Ő vette családja körébe. Nála volt lakása, élelmezése, ápolása. A várnagynak egy kisebb fia s egy nagyobb lánya voltak játszótársai. A várnagy gondoskodott oktatásáról is. Kezdetben László János, utóbb Orsóvszky Gyula katholikus tanitók voltak oktatói. A magyar nyelvtanra, számtanra, a nemzet történetére s egyéb elemi tantárgyakra gondosan tanitották. A fiu figyelemmel s kedvvel tanult.

A várnagy rég idők maradványa. Latin neve a régi időkben castellanus. Minden vármegyének volt központi székvárosa, minden székvárosnak volt erőditett része. Ezt a részt várnak hivták. Rendesen a várban volt a vármegye székháza. A székházban tartották a birósági üléseket s a köztanácskozásokat, annak földszinti vagy földalatti helyiségeiben voltak a börtönök is. Minden székháznak megvolt a maga katonai személyzete. Tiszti huszárok, gyalog hajduk, sürgönyhordó huszárok, börtönőrök.

Ostrom és háboru esetén mindezek hadi szolgálatot is végeztek. Ezek tisztje volt a várnagy. Ő gondoskodott lakásukról, ellátásukról s a rendről és fegyelemről. Háborus időben a várkapitány, béke idején az alispán parancsa alatt állott. Szerepe és hatásköre -101- kisebb volt, mint a tiszté, de nagyobb volt, mint az altiszté. Régi czime ma is megvan, de hatásköre csak a székház felügyeletére s gondozására s a kevés számu tiszti huszár és hivatalszolga ellenőrzésére terjed ki. Inkább a hagyomány, mint a közszükség tartja fenn a várnagyi intézményt.

Henter Antal, a várnagy, negyven éves életkoru férfiu. Kerek képü, kipödrött bajszu, pandur alaku. Valóságos katona-természet. A kik fölötte állanak: azok iránt engedelmes; a kik alatta állanak: azokkal paczkáz. Sok természetes észszel, egy csomó pajkos ösztönnel. Leleményes és szolgálatra kész. Inkább vidám természetü, mint komolykodó. Nem rossz lélek. Magasabb iskolákat nem járt. Ugy látszik, csak az elemi oktatásban részesült.

Neki kellett a fiuból végleges és egész tanut teremteni. Olyan tanut, a kivel a vérvád pörét a nyilvánosság elé, a védők elé lehessen hozni.

Megismertetem ezt a módszert, csak a fiu ellátásának külső körülményeit jegyzem föl először.

A fiunak nem volt vagyona. Szülőinek se volt. Szülői egyébként is börtönben ültek. Közpénzből őt tartani nem lehetett, hiszen törvénytelen volt fogságban tartása. A várnagytól nem lehetett várni, hogy csekély hivatalos fizetéséből a fiut ingyen tartsa.

Szerencsére akadt gazdag magyar főur, Erdődi gróf Pálffy János személyében, a ki gondoskodott eltartásáról. Havonként 80 koronát küldött a fiu számára az alispán -102- kezeihez. Az alispán 1883. évi augusztus 6-án elküldte hozzám a pénzről számadását. Egyszerü számadás. Havonként élelmezésre 30 korona, a tanitónak 20 korona. A többi pénz ruhára, mosásra, tanszerekre, világitásra.

A várnagy ily külső körülmények közt vette munkába a fiu lelkének átalakitását.

Hogy ez a lélek minő alkatu, minő természetü volt, mikor az ő kezére került: azzal a várnagy elméletileg nem törődött. E fölött nem elmélkedett. Ez irányban nem nyomozott. A macska minden elmélkedés, minden különös tanulmányozás nélkül ösztöne szerint az első szempillantásban tudja, hogy melyik állat az ő biztos zsákmánya s miként lehet azt gyorsan megejteni. Igy van a józan és természetes eszü várnagy a kezére bizott gyerekkel. Csak a czélt jelöljék ki neki határozottan.

Zsidóval, idegennel, ismeretlen urral vagy nem urral nem szabad a gyereknek beszélni. Az alispánhoz elmentek könyörögni a gyermek mostoha anyja, nagyanyja s rokonai, engedje meg, hogy a gyereket láthassák, vele beszélhessenek, fejét megsimogathassák. Elutasitotta őket. Heumann Ignácz, a védő, azon buzgólkodott, hogy a zsidó pap időnként oktathassa a vallásban. Ezt se engedték meg. S a várnagy oly óvatos, oly pontos volt abban, hogy a gyereket a zsidóktól elzárja, hogy tiz hónap alatt még Goldstein János szabó se beszélhetett a fiuval, pedig a vármegyeház földszintjén volt műhelye, boltja és raktára. Ugyanott, a hol a gyerek lakott és játszadozott. Holott ezt a Goldsteint a vármegye -103- urai egyenes lelkü, bátor, nyilt embernek ismerték s nagyon kedvelték. De hát ő is csak zsidó volt.

A fiura tehát nem lehetett hatása másnak, csak a várnagynak. Azt tehetett vele, a mit akart és tudott. Tetszése és ügyessége szerint idomithatta át lelkét. Ideje is volt hozzá elég. Senki által meg nem zavart tiz egész hónap.

Mostoha anyja félénknek, sőt gyávának tartotta. A tiz-tizenkét éves gyereket gyakran sirásra fakasztotta, sőt megfutamitotta anyja szerint hat-hét éves bátor parasztgyerek is. De a ki gyáva: az gyakran makacs is. A gyerek, miként szülői elmondták, otthon makacs, konok s visszafeleselő volt. Kiváltképen mostoha anyjával szemben. Néha hirtelen fellobbanó s indulatos. Anyjához egyszer kést vágott, másszor baltát. Sulyos sebet ejthetett volna rajta. Ez tizenegy-tizenkét éves korában történt. A mikor a várnagy kezére került: épen betöltötte tizennegyedik évét.

A gyerekkor jelleme azonban nem fontos. Gyakran az ifjukoré se. A gyereknek nincs még jelleme, csak természete, mely gyorsan s néha igen nagy mértékben változik. Szerencsére ritka eset az, hogy a férfi jelleme olyan legyen, a minő volt a gyerek természete. Hiszen a gyereknél többé-kevésbbé megvannak még az állatvilág erkölcsei. Ravaszság, tettetés, hazudozás, kegyetlenség, önzés, hivalkodás, hizelgés, dacz. -104-

III.

(A várnagy oktatási módszere. – Sarf Móricz megutálja a zsidó vallást. – Megveti hitsorsosait. – Elhiszi a vérvádat.)

A várnagy ösztöne azt sugta, hogy a gyerekkel először is meg kell utáltatni a zsidó vallást s azután a zsidóságot.

A várnagy nem ugy oktatta a gyereket, a hogy a nevelők, oktatók, tanárok szokták. Nem hozzáfordult, nem neki beszélt, nem elején kezdte tanait hirdetni, nem rendszeresen folytatta előadásait. Igy alig tudott volna boldogulni.

Hanem gyüjtött össze társaságot, ha más nem akadt, saját családját. S abban a társaságban pajkos észszel elkezdtek a zsidóság fölött tárgyalni, elméskedni, gunyolódni. Koldus, csavargó nép a zsidóság. Ütik-verik, üldözik, utálják minden országban. Kikergetik mindenünnen, kikergetik nemsokára Magyarországból is. Egyik gunyszó a másik után, egyik durva elmésség követte a másikat. S a társalgás igy folyt naponként reggel, délben, estennen.

Nem a gyerekhez szóltak, hanem előtte beszéltek. Ott volt a társaságban. Hallott mindent és szomju kis lelke mohón nyelt el mindent. A hanyagság látszatával otthagyták előtte a zsidógyülölő ujságokat is. A gyerek jól tudott irni, olvasni. Az ujságokban is csak azt látta, a mit mindenkitől hallott. A zsidóság ócsárlását. Százszor hallotta a várnagy barátaitól, a megyei huszároktól, a tanitóktól, a tiszti irnokoktól s a bejáró iparosoktól, -105- hogy mind futó bolond az, a ki zsidó marad a mai világban. Annak jóllétben, becsületben, köztisztességben része nem lehet. Annak sorsa: közmegvetés és boldogtalanság.

Igy érlelődött meg a gyerekben: megvetni a zsidót s elhagyni a zsidóságot. A junius 27-iki nyilvános tárgyaláson kijelenti, hogy abban egészen biztos, hogy ő zsidó semmi esetre nem marad. Sok nyilatkozata különösen érdekes.

A vádlott zsidók sorban ott ülnek a padon egymás mellett. Apja, Sarf József, rájuk mutat. S különösen rátereli a gyerek figyelmét a hosszu szakálu ősz, öreg Jungerre s azt kérdi:

– Hát nem sajnálsz, ha engem felakasztanak? Nem sajnálod ez embereket, a kik itt vannak, mint vádlottak? Mit vétett neked ez az ősz ember?

Ime, a gyerekben a zsidók megvetése. Ime, »a rongyos zsidó« szólam, a várnagy társaságának a gyerek előtt mindennapi szavajárása.

Ez a cziczesz nyakba vetett szalag a felsőruha alatt. -106- A mellény alól kilóg a két vége. Hagyományos szokás az óhitü zsidóknál. Vallásos buzgóság jele, mint sok keresztyénnél a keresztviselés. Apja odamegy gyereke mellé s meg akarja nézni, van-e cziczesze.

Ime, a zsidó vallás iránti megvetésnek mindennap hallott egyik pórias gunyszava. Nyakló!

A junius 27-iki nyilvános tárgyaláson következő szóváltás folyt le az apa és fiu között:

– Kell lenni valami okodnak. Ha valaki felakasztja magát vagy beleugrik a Tiszába: okának kell lenni.

– Most olyan idő van Magyarországon, hogy épen csak ki nem kergetik a zsidókat. Fenének kell igy a zsidóság!

– Hiszen te törsz a zsidók vesztére. Majd ugy jársz, hogy a ki másnak vermet ás: maga esik bele.

– Hát fiam, Hámán történetét tudod-e, a ki megakarta öletni a zsidókat, azután utóbb mégis őt akasztották föl?

– Olvasok én többet. Függetlenség, Budapest, Nyirvidék, Szabolcsi Közlöny: ez a nevük.

Valóban mindez ujság tajtékzó dühvel szította akkor a zsidók ellen a gyülöletet.

Csaknem szóról-szóra közlöm a biróság tárgyalási jegyzőkönyvéből e szóváltást. Hogy nyájas olvasóm lássa, miként fordult el a gyerek lelke a zsidóságtól, s a szülők vallásától. És lássa a szóváltásból azt is, hogy e gyerek, a ki ekkor tizennégy éves és néhány hónapos volt, épen nem volt tompa elméjü vagy hülye. Lelkének átidomulásában saját eszének is volt szerepe.

De a várnagy sejtette, hogy a zsidóság megutálása még nem elég a czélra. A gyerek feladata az, hogy a vérvád tanuja legyen. A tanunál pedig czélszerü, hogy a mit állit, azt legalább maga higyje el. Ha nem igaz is, a mit állit, de ő maga tartsa azt igaznak. -108-

A vérvádterjesztő urak közt mindenki tudta azt, hogy a gyerek Solymosi Eszter megölését nem látta. Aggódtak is a miatt, vajjon a válságos napon, a nyilvános tárgyaláson nem áll-e el vallomásától, nem tér-e vissza a valódi igazsághoz. Azért zártak el mellőle mindenkit, a ki lelkiismeretét fölébreszthetné. Azért kellett vérébe oltani a hamis tanuságot s azért kellett benne rendithetlen meggyőződéssé tenni a vérvád valóságát.

A zsidóság megutálásának műveletét befejezték nála az év végéig. Augusztus 23-tól deczember 31-ig. Az 1883-ik ujévkor már szinte tombolt benne a zsidóság elleni gyülölet. Most már bele kellett és lehetett verni a vérvád hitét is. A kit gyülöl és utál az ember, arról könnyen elhiszi a rosszat, habár az képtelenség is. S a gyerek elhitte.

– Én most sem tudom, de vannak nagy zsidók, a kik kikeresztelkedtek s a kik azt mondják, hogy szükségük van rá. Nagy papok is mondták ezt nekem.

– Nem azoktól, hanem keresztyén papoktól. Hallottam, hogy ők kikeresték a bibliából, hogy ez a vér szükséges a zsidóknak.

Nem tudom, ki volt akkor a nyiregyházi római katholikus pap, nem ismertem. Tanuként való megidéztetését nem tartottam szükségesnek. Elégnek gondoltam, ha csupán annyi bizonyosodik be, hogy a gyerekkel elhitették a vérvád valóságát. Hogy kiknek segélyével s miként hitették el: az már nem fontos dolog. A szóváltásból kétségtelen, hogy a várnagy társaságában a gyerek ottlétekor egyszer-másszor ott volt a pap is vagy legalább valaki, a kit a gyerek katholikus papnak gondolt. Szegény falusi zsidó gyerek előtt nagy ur a katholikus pap. Kezet csókol neki uton-utfélen a falu örege-apraja. A mit előtte ilyen nagy ur beszél: azt el lehet hinnie.

Ugy vélem sok jelből, hogy a tanugyártók egyelőre ennyit elégnek tartottak.

Ha a gyereknek félig paraszt nyelven, félig hivatalos nyelven megalakitják, megszövegezik vallomását; ha ő azt tökéletesen megtanulja s mindenki előtt hiba és fennakadás nélkül folyékonyan el tudja mondani; ha hitté, meggyőződéssé szilárdul nála a vérvád, a keresztyén szüz vérének szertartásos szükségessége s ha -110- végül megveti és megutálja a zsidóságot és a zsidó vallást: ez valósággal elégnek látszott arra, hogy a vérvád koholói a fiut jó és biztos tanunak tekintsék a maguk czéljaira.

Az 1883-ik évi január, február hónapig más irányban nem is törekedtek lelkét eltorzitani. Ettől kezdve azonban a gyerek tanuságát még biztosabbá kellett tenni.

A vérvádkoholók három nagy erősségre támaszkodtak. Az egyik az volt, hogy a holttestusztatás be van bizonyitva. A másik az volt, hogy a csonka-fűzesi orvosok szerint föltétlenül bizonyos, hogy a holttest nem Solymosi Eszter. A harmadik erősség a fiu látása és tanuskodása.

Ám a holttestusztatás januártól kezdve, a mikor Smilovics is magához tért s a tiszalöki vallatásokról lehullt a lepel, ostoba mesének bizonyult.

A csonka-fűzesi orvosok tudományát is tökéletesen eltiporta az egyetemi tudósok éleslátása. Ők megállapitották, hogy kora, fejlettsége, rothadási fokozata s egyéb tünetei szerint a holttest csakugyan Solymosi Eszter lehetett. Sőt Szakolczai Julcsa, Zurányi Kálmán és Szücs János tanusága elég fenyegetőnek mutatkozott arra nézve, hogy az a holttest nem is lehet másé, csupán csak Solymosi Eszteré.

Most még csak az kellene, hogy a gyerek vonja vissza vallomását s mondja el őszintén, kik és miként vették, oktatták, kényszeritették rá a vallomásra: akkor aztán teljes lesz a vérvádkoholók kudarcza. Akkor ők -111- ugy állanak a világ előtt, mint bünös szövetség tagjai, a kik oktalanul kezdték, bünösen folytatták, s ostobán végezték a vérvád nagy pörét.

De hát van-e erkölcsi lehetőség arra, hogy a gyerek megtántorodjék s elálljon a lelkébe oly tökéletesen beedzett tanuságtól?

IV.

(A gyerek utálja meg édes apját! – A királyfi és Sarf Móricz. – A gyerek kigunyolja édes apját. – És megtagadja. – Az apa megszaggatja ruháit.)

Szembe kell állania édes apjával. Apja, az öreg Sarf József nyers modoru, de egyenes gondolkozásu és eszes ember. Fiát határtalanul szereti. Még bűnös tanuskodása daczára is szereti. Ezt a szeretetet megérzi az a gyerek, a mikor majd apja előtte áll. Megérzi még akkor is, ha apja daczos lenne hozzá. A gyerek szivéből ugyan a tanugyártók kimostak, kilugoztak már mindent, hitet, hűséget, kegyeletet, vallást, buzgóságot, a mi abba a szivbe a szülői háznál berakodott. De hátha maradt abban a szivben valami mégis az apa tekintélyéből, az apa iránt való szeretetből? Hiszen a gyermeki lélek valósággal csak két hatalmat ismer. Az istent és a szülőt. Hátha mégis van annak a gyerek tanunak szivében egy titkos redő, egy láthatatlan kis fészek, melyben ott lappang még a szülő szeretetének egy szikrája, melyet se a rablógyilkos irnok és a szilaj csendbiztos a nagyfalui éjszakán, se az ügyes várnagy és szövetségesei a vármegyeház pajkos társalgásai közt -112- nem tudtak kioltani egészen. S hátha az a szikra majd a nyilvános tárgyaláson az apa kemény, de szerető szavára ki talál pattanni?

Ördögi terv. A gyerekkel meg kell utáltatni saját jó édes apját. A szeretet helyébe gyülöletet és megvetést kell ültetni. A törvény és a tisztesség ugyan azt parancsolja, hogy a gyereket még igaz ügyben se használják apja ellen terhelő tanunak. Sőt a törvény egyenesen parancsolja, hogy a gyereket föl kell világositani, hogy apja ellen joga van minden vallomástól tartózkodni. De mindegy. A gyülölet, megvetés és utálat érzelmeivel oly szilajjá kell a gyerek lelkét tenni, hogy az hidegen és bátran beszéljen apja ellen, habár szava akasztófára juttatja is apját.

A királyfi nyolcz éves volt. A hagyomány szerint a lélekmérgezés tervét a királyfi ellen magasabb értelmiségü ember, Hébert jakobinus gondolta ki s vad és durva lelkü ember, Simon, a varga, hajtotta végre. A végrehajtás eszközei is vad eszközök voltak. A korbács, a szeszes ital, a testi-lelki gyötrés, a rémités. Sarf Móricznál, a ki tizennégy esztendős volt, ezek az eszközök talán nem vezettek volna czélra. Itt a pajkosság, a dévaj társalgás, a pórias elmésségek és gunyolódások s a gyermek lelkében szunnyadó hiuság, nagyralátás s henye uraskodási vágy ösztönének szenvedélylyé -113- fokozása voltak a végrehajtási eszközök. A várnagy nem volt durva ember, mint a varga s vérszomjas se volt, mint a jakobinus, de ügyesebb lélekbuvár volt mind a kettőnél. Betyáros pajtáskodással ejtette meg a gyerek-tanu lelkét.

Ő is itatta borral a gyereket, de nem részegségig, hanem csak mulatság okából és mértékével. Elvitte a gyereket sétálni, kocsikázni, szinházba. Nyiregyháza mellett Sóstó nevü fürdő és kiránduló hely van, ünnepnapon czigányzene szól benne, elvitte a gyereket oda is. A várnagy lassanként mintaképe lett a gyönge éretlen gyereknek. Ép ugy dalolt, káromkodott és elméskedett, mint ő. Ép ugy szidta, ép ugy nézte le s gunyolta ki a zsidót, mint ő. Lassanként apjáról is csak ugy beszélt, mint a várnagy. Apja is csak »rongyos zsidó«. Azt is sorsára kell hagyni, ha felakasztják is. Azzal is örökre szakitania kell a gyereknek, ha ember, ha ur akar lenni s ha mintaképét, a várnagyot, megközeliteni vagy elérni akarja.

Mindjárt az első napi tárgyaláson, a mikor az öreg Sarf nyugtalankodott fia vallomása közben s bele-beleakart szólni beszédébe, a gyerek azt mondja apjának:

A szegény óhitü zsidóknál a szülők és gyermekek nem ugy beszélnek egymással: »maga« – hanem mint az ókor irásai tanitják s mint napkeleten ma is szokás, ugy szólitják egymást: »te«. Az öreg Sarf gunyt és sértést lát a »maga« szóban s azt kérdi fiától:

A »méltóságos ur« czim illeti meg Magyarországon a főispánokat, a vármegyék kormányzóit, a császári és királyi kamarásokat, a legmagasabb biróság tagjait és tanácselnökeit. Alig képzelhető el: mekkora csufolódás rejlik abban, ha egy szegény vagyontalan zsidót, egy foltozó vargát »méltóságos ur«-nak czimeznek, hogy a tömeg röhögését előidézzék.

Valóban a gyerek gunyos elmésségére a törvényszéki közönség kiröhögi az apát.

A gyerek a negyven napos tárgyalás alatt soha ki nem ejti száján e szót: »édes apám«. Pedig 14 hónap óta nem látta.

Ime, a lélekmérgezők irtóztató munkája! Kiirtani a -115- szivből a szülők iránt ott élő minden szeretetet s azután a gyerek eszét arra gyakorolni be, hogy fontolja meg éretten: van-e haszna abból, ha apját megbecsüli vagy pedig nincs?

Ha van haszna belőle: becsülje meg. Ha nincs haszna belőle: vesse meg. A gyermek vonzalma, szeretete a szülők iránt áruczikk. Ha van értéke a piaczon, van becse az élet zsibvásárján: akkor megőrizzük. Ha nincs értéke, ha nincs becse: akkor ellökjük magunktól. A minek a háznál hasznát nem látjuk, azt ki kell söpörni, mert az már csak szemét.

Az óhitü, szegénysorsu zsidó vallásos, mélyen hivő, áhitatos. Üldözött életében egyedüli vigasztalása a multnak szent hagyománya. Egyedüli bölcsesége a tizparancsolat. Tiszteljed apádat és anyádat, hogy hosszuéletü légy a földön. Egyetlen fajt se ismer a történet, melynél a családi kapocs erősebb volna a szülők és gyermekek közt, mint a zsidónál. Az élet a legfőbb jó s életét hosszabbitja meg, a ki szülőit megbecsüli. Erre tanitják a gyermeket először s ezt csöpögtetik vérébe állandóan. Ez az életnek a legmagasabb s egyuttal a legszebb igazsága.

És most a fiu azt mondja apjának: nem ismerlek, nem akarlak ismerni, mert nincs abból semmi hasznom, hogy te vagy az apám.

A szegény zsidó, ha halottja van, megszaggatja ruháit. Ez volt szokás Mózesnek és a királyoknak és a -116- nagy prófétáknak korában is. Háromezer évnek szent hagyománya tartja fenn e szokást a zsidóknál. Mély értelme van e szokásnak. A ruha tisztesség, a rongyos ruha elhagyatottság. A tisztes ruha bizonyos disze az életnek. De a kinek halottja van: az elvesztette életének örömét s akkor már az életnek külső disze se ér semmit. Ezt jelenti a ruhának megszaggatása.

Az apa szemei előtt elborul a fényes nap világa. Fia tehát már elhagyta ősi hitét, hűtlen lett a szülői ház vallásához. Ime, elvesztette fiát egészen. Rettenetes fájdalom rohanja meg lelkét. Megtántorodik. Oda botorkál ülőhelyére, a vádlottak padjára. Leül, összegörnyed, fejét térdeire hajtja. A másik pillanatban fölemeli fejét, erős balkezével lehasitja ruháját a nyakáról. A közönség néma. Valami érzés nyomja szivét. Az erős szövetü fekete ruha szakitása zajt okoz a csöndben. Az elnök megrázza a csöngettyüt s oda szól feddőleg az apához:

S kitörnek könyei. Zokog az erős férfiu. A gyerek -117- hátratekint, hogy lássa, mit csinál apja. Azután csaknem nevetve fordul az elnök felé, diadalmas arczczal, mintha azt akarná mondani: ugy-e, derék gyerek vagyok? Ugy-e, legyőztem a zsidót, noha apám?

Sohase feledem el e jelenetet. Mélyen meghatotta még a tárgyalóterem zsidógyülölő nagy közönségét is. Meg van örökitve e jelenet a jegyzőkönyvben is, noha oly halványan és ügyetlenül, hogy alig ismerni rá.

(Sarf Móricz a megyei levéltárban. – Miniszteri leiratból azt olvassa, hogy ő urrá lesz. – Fél a zsidóktól. – Husvétkor a zsidók el akarják lopni. – A tárgyalás előtti éjszakán is el akarják lopni. – Hamisság minden. – Az agy is átalakul.)

– A gyerek hát megutálta apját. Az ember azt gondolná, hogy a várnagy bölcsesége véget ért s hogy ezzel már a gyerek a vérvádkoholók számára teljesen el van készitve jó tanunak. De hátra volt még két dolog. Az emberi lelket arra nézve, hogy magát igy vagy amugy elhatározza, sokféle indok mozgatja. Az indokok közt leghatalmasabb a hiuság s a jövő fölismerése.

A gyerek lelkében meg kellett rajzolni azt a képet, a jövendőnek azt az alakját, hogy mi vár rá, ha megmarad jó tanunak. És meg kellett rajzolni: mi vár rá, ha zsidó marad s a vármegye leveszi róla kezét.

Százszor hallotta a gyerek társalgás, poharazás és séta közben a várnagytól.

– Lásd Móricz fiam, ha megmaradsz a mai jó erkölcsödben, belőled is vármegye ura lesz. Nem kell rongyot -118- szedned, nem kell nyomorognod, uton-utfélen nem üt-dob-rug minden dibdáb ember. Tudod-e, mi a vármegye ura?

Tudta ezt már az éles figyelésü gyerek. Elég módja volt látni a vármegyeház udvarán.

Jön a szegény ember, jön a falusi paraszt igazságért. A kapu küszöbén már leveszi kalapját. Megsüvegel tisztviselőt, irnokot, hajdut, mindenkit egyaránt. Tisztességgel, alázattal beszéli el panaszát s kéri igazságát. A vármegye ura pedig foghegyen, pattogva beszél vele még akkor is, a mikor megadja igazságát. S mily alázatosan köszöni azt meg a paraszt! Pedig hiszen kijár neki az igazság.

Mindennap látja ezt. S a természet minden törvénye azt a vágyat kelti föl szivében: minő jó lenne vármegye urává lenni, a ki parancsol és gondtalanul él!

Néha kétsége támad. Nem buta, kell kétségének támadnia. S kétségeinek természetesen hangot is ád, egyszer-másszor a várnagy előtt, a ki iránt föltétlen bizalommal van.

A várnagy beviszi a fiut a vármegye levéltárába, a hol az ország kormányzóinak, a minisztereknek leveleit őrzik. Ott a kiváncsi gyerek megnézi a leveleket, azok irásmódját, pöcsétjét, aláirását, boritékját. Megjegyzi -119- magának jól. Az iratok ide-oda adásánál még segit is a levéltárosnak.

Ily levéltári látogatás alkalmával egykor miniszteri leirat kerül kezébe véletlenül. Beletekint s látja, hogy az ő neve fordul elő benne. Mi lehet ez? El kell olvasnia. A leirat a belügyminisztertől jön. Alak, aláirás, pöcsét, minden rendben van. Azt irja a belügyminiszter, az ország hatalmas kormányzója a vármegyének, hogy gondoskodni fog róla s állást kap, ha jól viseli magát, a vármegyénél.

A gyerek szeme megcsillan az örömtől. Kérdezősködik és dicsekszik. Az iratot kikapják kezéből. Álnok komolysággal megfeddik, hogy ez a leirat hivatalos titok volt, neki nem lett volna szabad látnia. Kikergetik a levéltárból.

Mindegy. Ő most már tudja, a mit tudnia kell. A várnagy tehát és barátai igazat mondtak. Belőle hát ur lesz, vármegye ura. Vége minden kételkedésnek. Csak jól kell magát viselnie, csak jó tanunak kell maradnia.

Ártatlan őszinteséggel beszéli el a gyerek a junius 27-iki tárgyaláson, hogy a megyei levéltárban a berakni való iratok közt olvasta a belügyminiszteri rendeletet, a melyben meg volt irva, hogy róla gondoskodva lesz a megyénél. S később a tárgyalás folyamán a keresztkérdésekre hetykén adja elő:

– A belügyminiszter egy rendeletet adott ki, melyben azt mondta, hogy ha jól viselem magamat, el fog tartani s leszek valami itt a megyénél.

Természetesen egy szó se igaz az egészből. A belügyminiszter ilyen leiratot nem intézett a vármegyéhez s a fiu ilyen leiratot nem olvasott. A kormány a végtárgyalás közben, a mikor a fiu vallomása nyilvánossá lett, hivatalos kijelentéssel czáfolta meg s jelentette ki valótlannak a fiu állitását.

A kormánynak igaza volt, de a fiunak is. Ő álokiratot olvasott, melyet a levéltárban oda csempésztek eléje. Valami furfangos iródiák készitette. Ez is méregkeverés volt a fiu lelkének megbóditására. Ezért vitték őt látogatóba a levéltárba s ezért vezették őt be a levéltár titkaiba. Nem jutott eszükbe, hogy ő ezt valamikor a nyilvánosság előtt ki is fecsegheti.

Vagy pedig nem törődtek vele, ha eszükbe jutott is. Csak a tanuskodás legyen jó, manó vigye a többit. A várnagyi elmék ily apróságokkal nem foglalkoznak.

A jövendő egyik alakja ime elég fényesen képződött ki a gyerek ábrándjaiban. A másik alakja sötét volt és gonosz, – egészen visszája a fényesnek. E szerint a zsidók a gyereket halálra keresték, vérét szomjazták, s ha kezükbe jut: kegyetlenül el fogják pusztitani.

Nem lehetetlen. A fiunak volt emlékezete, itélőtehetsége és lelkiismerete. Jól tudta, mi történt vele a nagyfalui éjszakán, miként erőszakolták rá a vérvád vallomását. Jól tudta azt is, hogy ebből mérhetlen szenvedés hárult a zsidókra. -121-

Voltak pillanatok, még az időben is, melyet a várnagy kezén töltött, a mikor magához tért s megmozdult lelkiismerete. Barcza Dani, debreczeni csendbiztos szelid fondorkodással befurakodott a várnagy barátságába, hogy titkon beszélhessen a fiuval. Annak ezt mondta a fiu:

– Ha igazat kell mondani, én nem láttam semmit, én Solymosi Eszter megöléséről semmit sem tudok.

A megmozdult lelkiismeret bizonyára azt mondta a fiunak: nagy bűnt követtél el!

A mindennapi beszédből s a vallásos oktatásból ezerszer hallotta kis kora óta, hogy a bűnért meg kell lakolnia a bűnösnek.

Esze, itélőtehetsége inthette őt, hogy a zsidók ellen követte el a bűnt, a megtorlást hát a zsidóktól kell várnia.

– Ha nem akarnának megölni: miért jöttek be husvét első éjszakáján a megyeház udvarára? És most is, mikor ez a tárgyalás kezdődött, akkor is azt mondták nekem, hogy rám akarnak törni.

Ez a szóváltás nagy világot derit erre a kérdésre. Nem lehetetlen, hogy a zsidók boszujától való félelem a lelkiismeret önálló megmozdulásából is támadhatott, -122- de bizonyos, hogy a félelmet kivülről is beléültették és gondosan ápolták és fokozták.

– Husvét táján éjjeli 11 és 12 óra közt három idegen embert láttam a vármegyeház udvarán. Hogy kik voltak, nem tudom. Hogy zsidók voltak-e, bizonyosan azt se tudom. Néhányszor közibük lőttem, mire elmenekültek. Azt hiszem, nem egyébért jöttek oda, hanem csak azért, hogy Móriczot ellopják.

Hallatlan és furcsa eset s igy előadva még elég ártatlan is a végső eredményben.

A vármegyeház kapuja éjjel be van zárva, de azért három ismeretlen ember oda be tud és be mer menni, hogy a gyereket ellopja. Vajjon honnan lopja el? Talán a vármegyeház udvarából? Dehogy onnan. Hiszen a gyerek nem az udvaron hál, mint a kutya, hanem a várnagy belső lakásában, tollas puha ágyban. Hogy lehetne azt onnan ellopni a gazda, az asszony, a gyerekek és a cseléd szemeláttára?

Azután a vármegyeház kapuja alatt fegyveres őrség tanyáz, rendes időközökben egymást fölváltva. Miként ereszthetné ez be éjnek éjszakáján az idegen embereket, holott a vármegyeházban hivatalok, pénztárak, levéltárak vannak? Ha pedig nem ugy rendelte be őket készakarva: miként lehetett volna az, hogy a katonailag szervezett és vezetett őrség észre ne vegye a besurrankodókat?

A várnagy is alszik már éjfél felé. De azért rögtön észreveszi, hogy három idegen ember van az udvaron -123- s Móriczot akarja ellopni. Rögtön kezeügyében van a pisztoly s közibük lövöldöz. S a lövöldözésre eltünik a fegyveres őrség, kinyilik a bezárt kapu s kényelmesen elillan a három merénylő. Nem üldözi őket a várnagy, nem megy utánuk az éjjeli őrség s másnap se tart vizsgálatot se alispán, se szolgabiró, se járásbiró, se rendőrkapitány. Sőt hivatalos jelentés se érkezik egyikhez se.

Hanem a zsidógyülölő hirlapok nyomban tele vannak azzal a tudósitással, hogy a zsidók az elmult éjjel betörtek a vármegyeház udvarára, Sarf Móriczot, a félelmes tanut el akarták sikkasztani, de a várnagy éberségének sikerült meghiusitani a bűnös merényletet.

Hanem igaz az, hogy három embert fölkértek vagy fölbéreltek a közreműködésre. Kaftánnal testükön, zsidós kalappal fejükön hárman éjjel bementek a sötét udvarra; a pajkosságra birt őrség beeresztette őket, a gyereket fölriasztották álmából, »nézd a kutya zsidók, téged akarnak elrabolni«, – a gyerek álmából fölriadtan látta is őket az udvarra néző ablakon át, – »de én tőlem ugyan el nem visznek«, – uczczu talpra, pisztoly a házban, utánuk! A gyerek hallotta a lövéseket s látta az orvok eliramodását.

Az orvok nyomban jóizüen itták meg a játék áldomását Andrikovics kocsmájában. De a megriasztott gyerek lelkében ott maradt az égető gondolat s a fojtó félelem, hogy most már ő a zsidóktól örökre és végkép elszakadt, őt a zsidók mulhatlanul elemésztik, menedékét, -124- élete megóvását csak a várnagytól várhatja. Természetesen csak akkor és csak azért, ha megmarad jó tanunak.

Junius 19-én kezdődött a nyilvános tárgyalás. Szabály ide, szabály oda: az elnök elhatározta, hogy a gyereket az első napon fogja tanuként kihallgatni. Nehogy a tárgyalás részleteiből elszivárogjon hozzá valami, a mi bódultságából fölébressze. Sietni kell vele. Hadd lássa a világ, hogy a nagy perre, a vérvád támasztására volt alap.

Milyen jó lenne, ha a tárgyalási nap előtt való éjszakán ujra el akarnák lopni a zsidók a gyereket.

Junius 17-én és 18-án már megtelt a város hirlapróval és hirlaptudósitóval. Volt ezek közt egy nagyon tehetséges és buzgó fiatal iró: Tóth Béla. Apja is a kiválóbb nemzeti költők egyike. Az ő irói működése is feltünt már akkor s husz év mulva, a mikor e sorokat irom, még mindig hirlapiró s a mellett országosan ismert s olvasott jeles iró. Szinte természetes, hogy ő a gyerek tanitóját föl akarta keresni s a gyerek szorgalma, sikerei, erkölcsi s értelmi állapota felől kikérdezni, hogy lapjának a gyerek egyéniségéről érdekes tudósitást nyujthasson.

A tanitó Orsóvszky Gyula. Ott lakott a vármegyeház közvetlen szomszédságában, a megyeház tövéhez épitett épületben. Ebben volt a katholikus elemi iskola. Tóth Béla maga mellé vette Weisz Julián hirlapiró társát, -125- 18-án késő délután fölkereste a tanitót, hogy kikérdezze. A tanitót azonban nem találta otthon, hanem ott talált három idősebb s fiatalabb nőt. Ezek előtt elmondta látogatásának czélját s egyuttal átadta nekik látogatójegyét, melyre neve s állása rá volt nyomtatva. Kimenet egy perczig megáll társával az udvaron beszélgetni s beszélgetés közben mindketten a vármegyeház magas hátulsó falára tekintettek. A fal az udvarra nézett.

Ez történt délesti hét óra tájban. A két férfi előző napon, 17-én vasárnap délután hat óra tájban is volt már ott, ugyane czélból. A tanitót akkor se találták otthon.

A három nő volt: Szokolovszky Mária, a tanitónak, Orsóvszky Gyulának felesége, azután özvegy Spissák Antalné, születési neve szerint Klein Sarolta, végre ennek leánya Spissák Hedvig, Szabó Endre felesége. Ott laktak az udvarban s a vidéki műveltebb nők közé tartoztak.

A három nőnek feltünt a két hirlapiró. Tegnap is itt voltak, ma is itt voltak. Ma épen estefelé. Nézegették a vármegyeház hátulsó magas falát. Vajjon miért voltak itt ismételve? Miért nézegették azt a magas falat? Mi van azon néznivaló?

Valami rejtély van a dologban. A két ember ismeretlen. Bizonyosan zsidó mindkettő. Igaz, hogy csak egyik volt zsidó, de ők ugy látták: mind a kettő az. Sőt testvéreknek látszanak. Kétségtelenül rosszban törik a fejüket. Sőt tervük egészen világos. Holnap kezdődik a nagy per tárgyalása. A Móricz tanu holnap árulja el -126- a zsidókat. Ezt meg kell akadályozni. A tanut még az éjjel vagy el kell lopni, vagy el kell emészteni. A kapun át hozzájutni nem lehet. Ott a fegyveres őrség. Csak a hátulsó falon és a tetőn át lehet éjszaka bejutni. Meg kellett tehát a falat nézni, mekkora hágókötél kell hozzá. Igaz, hogy a zsidók megmondták, miért tették a látogatást. Sőt látogatójegyet is hagytak ott. De a zsidóknak nem kell hinni. Ravaszok, furfangosak.

A három asszony mind ebben nagy bölcsen megállapodott. Napszállta után az esti szürkületben tudtára adják az esetet a várnagynak. A várnagy nagy sebbel-lobbal intézkedik. Tudatja a bajt a gyerekkel. De ne féljen a gyerek, a vármegye megőrzi őt. Nosza, nyargaljon futár a városházához is. Mig a közbiztonság emberei megérkeznek: az alatt előkészitenek egy hágókötelet, hosszut, alkalmasat. Megmutatják a gyereknek. Ime, ezzel akarták őt a zsidók az éjjel ellopni. Mutatnak neki egy bezárt szardiniás szelenczét is. Ebben van a dinamit, melylyel a gyereket a holnapi tanuskodása előtt el akarták pusztitani. Azonban megérkezik a városi csendbiztos: Kovács Lajos, néhány szál fogdmeggel. Megérkezik a polgármester is. Valamennyi beszél a gyerekkel s figyelmezteti a fenyegető veszedelemre. A nagy, hivatalos emberkészség nyomozást, vizsgálatot, házkutatást tart, pedig már öreg este van, sőt éjszakának is beillik. Keresik a merénylő zsidókat. Fölkutatják a vármegyeházat, pinczéket, padlásokat, hátulsó helyeket és szögleteket. Átmennek a szomszéd katholikus iskolatelepre is s ott is tűvé tesznek mindent. -127- Mindezt a gyerek tudtával és szemei előtt, rettentő hivatalos komolysággal. S azután, mikor befejezik a hűhót: oda állitanak két csendőrt, a gyereket reggelig őrizni, a mikor majd a törvényszék előtt meg teheti vallomását. A gyerek nem alszik reggelig.

A birósági jegyzőkönyv csak halvány képet nyujt ez esetről. Henter, a várnagy, csak ugy adja elő az esetet, hogy este félkilencz óra tájban jelentették nála, hogy a katholikus iskola udvarán két zsidó ólálkodik. Ő mindjárt nem ment át, de voltak, a kik elfutottak a városházához ez esetet jelenteni s onnan Kovács Lajos csendbiztos és a polgármester is odajött, átkutattak mindent, nem találtak semmit, de éjszakára csendőröket állitottak a megyeház udvarára.

Körülbelül ennyi van a jegyzőkönyvben s ezen kivül még a három asszony tanuvallomása Tóth Béla és társa látogatásáról.

Vajjon tudhatta-e a gyerek, hogy mindez üres hűhó, csuf fondorkodás, ravaszul végrehajtott jelenet az ő félrevezetésére? Tudhatta-e, hogy ez is csak az urak és a várnagy furfangos ármánya az ő lelke ellen, mint volt a husvéti éjszakán történt lövöldözés? Vajjon fölmerülhetett-e a gyerekben a kétségnek még sejtelme is, mikor az ő mintaképe a várnagy, azután a város polgármestere és csendbiztosa s a hajduk és csendőrök serege végezi együtt a komoly hivatalos cselekményt s értesiti őt arról, hogy épen ő róla háritják el az életveszélyt? -128-

Előállt. Az élő lelkek természete az, hogy más vallomással nem állhatott elő.

A nagyfalui éjszakán gyötréssel és rémitéssel rátukmálják, eszére erőszakolják a hamis történetet. Azután elzárják. Azután uraskodó, henye életmóddal s pajkos társalgással fölélesztik s nagyranövelik büszkeségét, hiuságát, nagyravágyását. Megutáltatják vele a zsidóságot. Kiirtják szivéből a szülői ház vallása iránt való vonzalmat és kegyeletet. Lenézést, megvetést és durva érzéketlenséget növesztenek lelkében apja iránt. Elhitetik vele, hogy ha jó tanu lesz, a nagy gróf, a magas kormány s a hatalmas vármegye urrá teszi egész életére, a zsidók pedig halálra keresik s a keserü kínok végzetét késziték számára. Tanuvallomását pedig megirják s megtanultatják és elszavaltatják vele százszor a várnagy előtt, a vizsgálóbiró előtt, az alispán és törvényszéki elnök előtt s a királyi alügyész s az összes bizalmasok előtt.

Azt mondhatná valaki: negyven napig tartott a tárgyalás – ily hosszu idő alatt visszatérhetett a gyermek az eredeti igazsághoz.

De a gyerek az egész idő alatt is el volt zárva a világtól. Nem férhettek hozzá se a védők, se a szülők, se mások, a kiknek szava, tekintete, fölvilágositása fölszaggathatta volna a béklyókat, melyek lelkét megkötözték. Az egész tárgyalás alatt csak ugy a várnagy hatalmában volt, miként a tárgyalás előtt. -129-

Azt is kérdezhetni: miként lehet az elméből a valóság képét kitörölni s helyébe a hazugságot beedzeni?

A kérdés méltó. A természet nagy titkára utal ez a kérdés. A könnyelmüen vagy komolyan elhatározott s végrehajtott hazugság mindennapi tünet. A jellem gyöngeségének s az elme mozgékonyságának eredménye. De Sarf Móricz hazugsága nem efféle. Az övé az ő megmérgezett lelkében valóságos meggyőződéssé alakult át.

Igen is lehető. Az agy csodálatos szövetü szerv, de mégis csak olyan testi szerv, mint kezünk, lábunk. Kezünk mozdulata ütés, fogás, tapintás; agyunk mozdulata gondolat, érzés, eszme. S a hogy kezünket állandó gyakorlás által bizonyos mozdulatra vagy erőfeszitésre különösen alkalmassá tehetjük, ép ugy lehet tenni az agygyal s a mi tőle függ: a gondolkozással és jellemmel is. Különös gondolatot, érzést, képet, képzetet lehet beléültetni s különös és állandó gyakorlással benne meg lehet erősiteni. Költők, bölcsek, hitvallók hiába beszélnek csodáról és isteni befolyásról. Vannak az életnek még föl nem fedezett titkai, de azok se csodák. Hogy az agy minő munkát végez, mikor gondolatot szül vagy befogad: ép ugy nem tudjuk, mint a vadember nem tudja a bezárt zsebóránál, hogy az belül min és miként dolgozik. Csak azt látja és tudja, hogy dolgozik. A gyerek agya az egy éven át folytatott egyirányu ráhatástól abban az irányban fejlődött ki, torzult el s erősödött meg, a melyben mesterei, a -130- méregkeverők vezették. Abban az irányban a vérvád képének, a gyilkosság hamis vádjának meggyőződéssé kellett benne erősödni.

A nagy per végén a gyereket nem akarták kiadni kezemre. A vérvádkoholók ujabb mesét gondoltak ki s a gyereket arra is föl akarták használni. A kormány segitségével elértem végre, hogy a gyereket a vármegyétől megkaphattam.

Vallomásáról sohase beszéltem vele. Egyetlen szóval se kérdeztem tőle: mi történt vele egy éven át. Jobban tudtam én, mint ő. Előadása mindig zavart okozhatott volna azon a képen, melyet gondos figyeléssel róla és mestereiről alkottam.

ESZTER HALÁLÁNAK TITKA.

(A csonka-fűzesi holttest Eszter holtteste. – Bizonyos tehát, hogy Eszter meghalt. – Halála nem baleset, nem is erőszak. – Öngyilkosság. – A vizsgálat nem puhatolta ezt ki. – Sőt eltaposta ennek nyomait.)

Jogtudó vagyok, védő voltam a nagy perben, iró vagyok, szeretek buvárkodni a lelkekben s megfigyelni a természet tüneményeit. Ime nagy tünemény áll előttem: a szegény leánykának különös elsikkadása. Nagy jogi kérdés kerekedik e tüneményből, annak megoldásában közreműködni tiszti kötelességem. Vajjon elgondolható-e, hogy ne foglalkoztam volna Eszter halálának titkával s hogy elmém egész erejével ne törekedtem volna azt földeriteni?

Különös feladata lett volna ez a vizsgálatnak, a vizsgálóbirónak és társainak. De ők éretlen észszel s elfogult és pajkos elmével hamis utra s ostoba fordulatokra terelték a nyomozást. Ott keresték a titkot, a hol azt megtalálni nem lehetett, a hol azt megtalálni minden furfang és erőszak mellett se voltak képesek. -132-

Az itélő biróságnak ez már nem volt különös feladata. Ez a biróság már nem azt kereste igazán: miként tünt el a leányka, hanem csak azt kellett keresnie, hogy a bevádolt zsidók bűnösök-e vagy ártatlanok a leányka eltünésének kérdésében?

A mint meggyőződött arról, hogy nem bűnösök: ki kellett mondani utolsó szavát, meg kellett hoznia itéletét s egyebet cselekednie nem volt szabad. Az állam nem azért tart biróságot, hogy az a lelkek titkát fürkészgesse s a természet tüneteit magyarázgassa. Mások dolga ez.

Talán első sorban az én dolgom s most arról adok számot, minő eredményre jutottam buvárlataimban.

A csonka-fűzesi holttest az eltünt lányka holtteste. Ma az eszlári vérvád nem lobogtatja már a lelkek tüzét. Ma higgadt és tiszta elmével lehet az esetet meggondolni. S a tiszta elme a kétségnek még árnyékát se engedheti magához férkőzni. Az a holttest Eszteré.

Április 1-én folyam partján tünik el a lányka. Junius 18-án hetvenkilencz nap mulva alsó folyásának egyik partján lányka holttestét veti föl a folyam árja. Az eltünt lányka minden ruhája ott van a holttesten. Az eltünt lányka utolsó cselekménye föstékvásárlás volt. Az a fösték is ott van szokott falusi módon keze csuklójára kötve a holttesten. Volt különös ismertető jele életében: a lábán levő hegedés nyoma, melyet a tehéntiprás okozott. Ezt a jelet is megtalálja az előre megmondott helyen három igaz tanu: Szakolczai Julcsa, Szücs János és Zurányi Kálmán. Ha tehát vizi halott kiléte biztos lehet valaha a világon: ezé a halotté -133- tökéletesen biztos. Alak, nagyság, arcz, szem: mindez azonos.

Azonban furfangos elmék, tudatlan emberek kétséget támasztanak. Hátha idősebb nőé az a felbukkant holttest? Hátha az csak néhány nap óta került a vizbe? – De velük szemben áll a természet igaz törvénye, melyet képzelgő tanu és tudákos szakértő ki nem mozdithat helyéből. A holttest csontja, némely épen maradt nemi részének fejletlensége, érettségi szőrének csak kezdetleges mutatkozása mind megfelel az eltünt lányka korának és fejlettségének. S a holttesten talált hullaszappan föltétlen bizonyossággal igazolja, hogy annak hosszu időn át kellett vizben lenni. Annyi időn át, a mely épen megfelel a lányka eltünése s a holttest felbukkanása közt lefolyt időnek. Hullaszappant emberi elme, emberi tudomány, emberi műszerszám néhány nap alatt késziteni nem tud. Ahhoz csak a természet ért a maga műhelyében.

De a furfangos elme tovább is vonaglott. Hátha fondor lelkek csempészték valahonnan azt a holttestet s hátha bűnös kezek öltötték rá Eszter ruháját?

E nyomon botorkált a vizsgálat s más véget természetesen nem érhetett, mint a mit ért: a kudarczot. Egyetlen tárgyi jelet se tudott erre nézve felkutatni. Minden vallomás, a mit erre összehozott, kinzásszülte valótlanságnak bizonyult. Az emberek, a kik ezt cselekedték volna, tökéletes másuttlétet – alibit – igazoltak. És végre az élő Eszter különös lábjegye s a holttestnek hullaszappana minden tanu és szakértő ellenkező nyilatkozatát csuffá teszi. -134-

S mindezek fölött még van egy mindennapi nagy igazság. A vizsgálatnak csak ott lehet és csak ott szabad valami rendkivüli titkos megoldást keresni, a hol az egyszerü, természetes, mindennapi megoldás teljesen hiányzik. Ha a vizsgálat biztos nyomokra bukkant volna, hogy az élő vagy a holt Eszter máshová jutott s nem a Tisza csonka-fűzesi partjához vagy ha biztos nyomokra jutott volna, hogy a csonka-fűzesi holttest kié-másé s honnan-máshonnan származott, ha nem az eltünt lánykától: csak akkor lett volna szabad neki a hullacsempészet pajkos ötletéhez folyamodni.

Erre a két kérdésre a vizsgálat meg se kisértette a komoly feleletet megtalálni.

Solymosi Eszter élete tehát elveszett. Enyészetnek indult tetemét száz tanu és orvos látta, vizsgálta, bonczolta, temette.

Akkor, a mikor az élő szemek elől eltünt. Április 1-én délután vagy estennen, vagy éjszaka. Ez a természetes megoldás. Ez felel meg a józan felfogásnak mindaddig, mig ellenkező biztos tünet nincs. Itt pedig nincs.

Hiszen gyilkos erőszaknak jele nem volt testén. És -135- azután a mikor megölhették volna: arról az időről minden vádlott másuttléte tökéletesen bebizonyult. És ezen felül száz meg száz nagy ok tiltja ez esetben a vérvádszerü gyilkosságnak még gondolatbeli lehetőségét is. Ezt is tisztára belátták még az elfogult birák is.

A józan felfogás szerint a Tisza vizébe fult. Annak közelében járt utoljára, annak vize vetette föl élettelen holttestét. Más természetes megoldás nem lehet, minthogy másra utaló nyom és tárgyi tünet nincs.

Vagy véletlenül esett bele. Vagy külső erőszak lökte bele. Vagy öngyilkos szándékkal jutott bele.

A véletlenre nem utal semmi nyom. Útja, mikor a boltba ment s onnan hazament, egy darabig a Tisza közelében volt ugyan, de mégis oly távoli s oly biztos út volt, hogy arról a Tiszába be nem csuszhatott, be nem szédülhetett s ha megtörtént volna is, a partképződés miatt könnyen kimenekülhetett volna. A véletlenre hát semmi sem utal, sőt minden időbeli, helyi és személyi körülmény ugyszólván kizárja azt.

Külső erőszakra sem utal semmi nyom. Szegény cselédnek, fejletlen lánynak nem lehet boszuálló, életére törő gyilkos ellensége. Vagyoni önzés nem üldözi. Kincset, örökséget senki se áhit tőle vagy utána. Őrült nemi szenvedély az egyszerü falusi egészséges idegü nép közt erőszakoskodó rajongással nem ostromolhatja őt nyilt utczán, lakott házak között, fényes nappal. S aztán nyoma maradt volna ennek, zaj támadt volna -136- belőle s végül vagy előbb vagy utóbb hasonló kisérlet jelei mutatkozhattak volna a faluban vagy a környéken.

Bizony nincs itt más természetes megoldás, csupán az, hogy a szegény lányka lelkére egy szempillantásig iszonyu sulylyal rányomakodott az élet, közel volt a Tisza csöndes folyása; ember nem volt, ki szemmel kisérte volna, se közel, se távol s abban a pillanatban keserü szivvel jajszó nélkül önkényt átengedte nehéz életét a könnyü halálnak.

Minő könnyen kinyomozhatta volna ezt a birói vizsgálat az első napokban! Hiszen az a szegény lányka s az ő együgyü lelke nem volt még ravasz; nem volt tettető se az élettel, se a halállal szemben. Ha önkényt választotta a halált: erre elszánva kellett lennie. Ha el volt erre szánva: ennek jelét kellett adnia. Könyben szóban, panaszban, kimondott sejtelemben bizonyára adta is jelét. Mindenből azt látom, hogy a falu népe eleintén arról volt meggyőződve, hogy szándékosan ölte magát a Tiszába. Jól tudta ezt a vizsgálóbiróság is. De ez a biróság belekeveredett a vérvád rögeszméjébe s vakon, siketen, konokul, se látni, se hallani nem akart mást, csak a vérvádat. Az öngyilkosság nyomait nem földeriteni, hanem inkább eltaposni, megsemmisiteni törekedett. Tisztán látom s azért határozottan állitom ezt. Az iratok bizonyitják, hogy a közönségnek az öngyilkosság esetéről fenforgó véleményét jól ismerte a biróság, de ugyanazok az iratok még kirivóbban bizonyitják, hogy ebben az irányban még se nyomozott, még se puhatolódzott egy perczig se. -137-

A mikor már a lakosság minden csöpp vére tele volt a vérvád gyülöletes meséjével: akkor már késő lett volna a tüzetes nyomozás. Akkor már mindenki Vámosi Julcsa anyjának mintájára felelt volna:

– Hogy lehetett volna az a szegény lány öngyilkos, ha már bizonyos, hogy őt a zsidók megölték?

Azonban a természetes igazságok nem ugy röppennek el az életben, mint a madarak a levegőégben, hogy nyomot ne hagynának maguk után. A vizsgálóbiró minden óvatossága és furfangossága daczára is az igazság eleven nyomai, habár szétszórtan és töredékesen is, megmaradtak.

A mint a vizsgálóbiró a vérvád ostoba alkotmányát összeállitotta: e szerint Eszter meggyilkolását déli 11 és 12 óra közt hajtották végre a zsidók. Előbb nem tehették, mert a lányka 10 óra után indult el hazulról a boltba s 11 óra és 47 percz előtt visszamenőben a zsinagógához nem érhetett. De a gyilkosság később se történhetett, mert a vádlott metszők déli 12 órakor már házigazdáiknál Taubnál és Ziszmannál ebédeltek. Az időbeli körülményeket igy sütötte ki a vizsgálóbiró.

Szinte bizonyos, hogy az időbeli körülmények ily összeállitása hamis és önkényes. Ez összeállitás arra irányult, hogy a lánykának a zsinagógához jutása déli 12 óra előtti időre essék. Huri Andrásné azt vallotta először, hogy tőle a boltba 10 óra után 30 perczkor indult el Eszter. Tőle Kohlmájer boltjáig mintegy 3 kilométer a távolság, tehát kis termetü lány rövid -138- lábu lépéseivel mintegy 45 percznyi gyaloglás. Nem siető, nem is őgyelgő, hanem közönséges gyaloglást kell fölvennünk. Visszafelé a zsinagógáig több mint 2 kilométer. Ez is 30 percz. Tehát, ha Eszter sehol meg nem áll, nem késik, nem várakozik, nem beszélget: akkor 11 óra 47 perczkor csakugyan odaérhet visszamenő utjában a zsinagógához.

Ámde betért Lánczi Gábornéhoz: nem hozat-e valamit a boltból. Bizonyára beszélgettek néhány perczig. Azután ugyanazzal a kérdéssel betért Csordás Gábornéhoz. Néhány perczig ott is folyt a beszélgetés. Falusi parasztasszonyoknál már ez a szokás. Talán máshoz is betért, de megbizást csak e két ismerős asszony adott neki. Bizonyos, hogy a boltban is kellett néhány perczig késnie, mig rá került a sor s mig a boltos Huriné föstékjét, Láncziné gáliczkövét és Csordásné patkószegét előszedte s becsomagolta. Azután sokfélekép be van bizonyitva, hogy visszamenőben Rózenberg Hermanék előtt találkozott testvérnénjével Zsófival, vele megállt és beszélgetett s azután ment tovább a zsinagóga felé. A zsinagógához tehát déli 12 és fél óra előtt nem érhetett még a vizsgálóbiró által összehordott adatok szerint se.

De a tanuk szerint még akkorra se érhetett oda. A vizsgálóbiró helyszini szemléje szerint Rózenberg Herman háza Sarf József lakásáig vagyis a zsinagógáig 10 percznyi gyalogló távolság, közel egy kilométer. Már pedig Rózenberg kapuja előtt délutáni 1 órakor találkozott a lányka Zsófi nénjével. Ezt állitja a törvényszék -139- előtt Solymosi Zsófi, Rózenberg Rozi és Vámosi Julcsa, a kik a találkozásnál jelen voltak s a két lánytestvér beszélgetését hallották. Solymosi Zsófi ugyan habozott eleintén az időpontra nézve, Vámosi Julcsa pedig példátlan szülői kegyetlenségre utóbb elállott vallomásától, de Rózenberg Rozi mindig szilárdul ezt állitotta s utóbb a keresztkérdésekre Solymosi Zsófi is szilárdul ebben állapodott meg.

A szegény eltünt lányka élete folyása tehát délutáni 1 óráig egészen bizonyos. Ettől kezdve mesterkélt homály borul életére. A homályt a vizsgálóbiró idézte elő.

Ki kellett volna puhatolnia, vajjon Eszter hazament-e Hurinéhoz s átadta-e neki a föstéket? Azután átadta-e Lánczinénak a gáliczkövet és Csordásnénak a patkószeget? A vizsgálóbiró elmulasztotta ezt. Terveibe nem vágott az ily irányu nyomozás. Mert ő csak azt akarta bebizonyitani, hogy Esztert már 11 és 12 óra közt megölték a zsidók. Azért kellett minden mást homályba burkolnia.

Csordás Gáborné időközben meghalt. A nagy per nyilvános tárgyalását nem érhette meg. Tehát nem szólhatott arról: megkapta-e a lánykától a két krajczár ára patkószeget. A lányka utolsó szavai felől nem intézhettünk hozzá kérdést.

Lánczi Gáborné született Kaszala Teréz lelke fenekéig telve volt a vérváddal s a gyilkosság hitével. Csak ugy omlott belőle a zsidók elleni gyülölség. Ő nem vallotta meg, de nem is tagadta el, hogy az 1 krajczár ára gáliczkövet megkapta. Erről nem beszélt egyáltalán. -140-

Én pedig azt hiszem: mind a ketten megkapták portékájukat. Annálfogva hiszem ezt, mert ha a szegény lányka ezeket át nem adta volna: holttestének csonkafűzesi felbukkanásakor ezek is éppen ugy benne lettek volna a csuklójára kötött kendőben, mint a hogy Huriné föstékje benne volt.

A lányka szépen hazament. Mindenkinek átadta a magáét. Előbb a szomszédasszonyoknak, azután gazdaasszonyának, Hurinénak. A szomoru balsors csak ezután következett be.

Szedjük csak össze azokat a tüneteket, melyek bennünket az eset ily felfogására kényszeritenek.

II.

(Hatalovszki András tanusága. – A lány délután is élt még. – Délután ott sirdogált a kut mellett, a fűzfa alatt. – Anyja, gazdaasszonya, testvérje öngyilkosságra gondolnak. – Ok nélkül ez nem történik.)

Hatalovszki András 23 éves életkoru, szép, nyulánk termetü, erős, egészséges legény, Eszter eltünése idején Debreczenyi Mihálynál volt szolga. Ennek háza közvetlen tőszomszédja Huriné házának. Kertjüket csak hitvány kórókerités választja el egymástól. Egyik telekről a másikra minden hangos szót meghallani, a keritésen keresztül a kertben mindent meglátni. Hatalovszki is látott-hallott mindent.

A végtárgyalás folyamán egyik vasárnapon a Nyiregyháza közelében fekvő Sima-tanyán pihentem s ott -141- vendégszerető házigazdám, Klár Dezső, jelentette, hogy Hatalovszki nevü legény óhajt velem beszélni s valami fontos körülményre óhajt figyelmeztetni.

A legényt magam elé bocsátottam s meghallgattam. Elmondta, hogy a végtárgyalás részleteiről értesült s megtudta, hogy az eszláriak azt állitják, hogy a szegény Esztert délelőtt 11 és 12 óra közt ölték meg a zsidók. Ez nem igaz. Az ő lelke nem nyugodhatik meg ezen. Mert ő délután két-három óra körül látta Esztert s hallotta, a mint vele Huriné pörlekedett s különösen hallotta, a mikor Huriné e szavakat intézte hozzá:

Gondos kérdéseimre elmondta még, hogy Huriné és a lányka feleseléséből azt értette, hogy a lányka nem olyan festéket hozott a boltból, a milyen kellett volna. Talán kéket hozott, holott Huriné feketével szokta háza fala alját befösteni. Vagy talán megforditva. Azért küldte hát vissza a boltba, hogy cserélje ki a festéket.

Tünődtem: igaz lehet-e ez? A gyanakodás ragálya az én gondolkozásomat is megkörnyékezte. Nem kérték-e föl e legényt e vallomásra? Nem fizettek-e vagy nem igértek-e e vallomásért jelentékeny jutalmat?

Nyomozásom eredménye az volt, hogy jelleme komoly, a munkát szereti, gazdáival sohase volt baja; kocsmázni, duhajkodni nem szokott. Arcza nyilt, fejét egyenesen tartja, szembe néz és megfontolva felel minden kérdésemre, ifju kora miatt se lehet ravasz lélek. -142- Nyugodtan és határozottan állitotta, hogy őt lelkiismerete hajtja erre a vallomásra.

Jól van. Most már lelkére kellett adnom vallomása fontosságát és következéseit.

Nagy szó, a mit kimond. Szembe áll vele az egész falu. Minden eszlári tanu azon erőlködik, hogy azt bizonyitsa be, hogy a szegény Eszter déli 12 óra előtt odaért a zsinagógához s hogy déli 12 órára már vérét vették. Most ő azt mondja, hogy délután 2–3 óra tájban is látta. Magára zuditja az egész falut. Felbőszül ellene a vérvádkoholó egész szövetség. Az eszlári urak, a vizsgálóbiró titkos tanácsa, a községi biró, a törvényszéki elnök, a csendbiztosok, és szolgabirák. Ráfogják, hogy hamis tanu. Meghurczolják mindenfelé. Ellene bujtják rokonait, ismerőseit, barátait. Gondolja meg mindezt jól. Vallomása nagyon fontos ugyan, de mulhatlanul mégse szükséges, mert a nélkül se itélhetik el a zsidókat. A nélkül is kisül a buta és gonosz vérvád alaptalansága. Ha mindezt meggondolva is megáll vallomása mellett: akkor bejelentem tanunak a biróság elé. Különben nem.

Gondolkodott a legény. Jól ismerte ő már az eszlári lakosság ama részének elfogultságát és szenvedélyét, a mely Farkas Gábor biróra hallgatott. Mert hiszen a lakosság többi része nyugodt volt s az egész vérvádat kezdettől fogva az »urak« mesterkedésének tulajdonitotta. Csakhogy ez a része szelid volt és békés. Ugy gondolkozott: a biróság vette az ügyet kezébe, végezze el az! A másik rész azonban dolgozott, futott, zajongott -143- és fenyegetett s a legény épen e rész közepén kénytelen maradni. Mit csinálhatnak hát ő vele?

– Tegye az ur a mit jónak lát. Nincs nekem arra semmi vágyakozásom, hogy én tanu legyek. Csak az urat akartam én felvilágositani arról, hogy én mit tudok. Ha a biróság meghi tanunak: azt se bánom. Ott is megmondom az igazat, mert én hitvány ember nem vagyok. Ha pedig meg nem hi, annál jobb.

Bejelentettem. A törvényszék megidézte s bizony megvallotta ő ott is, a mit előttem fölfedezett s megmaradt vallomása mellett minden keresztkérdés és faggatás daczára.

Ez történt a junius 22-iki ülésen. Huriné kézzel-lábbal tiltakozott a legény vallomása ellen.

Igaz, hogy utóbb, hetek mulva ez a legény is módositotta vallomását. Ujabb vallomásában a réginek határozott állitásai elmosódtak. Se az óra szerinti időpontról, se a Huriné udvarán folyt feleselés személyeiről már nem beszélt határozottan. Látszott rajta, hogy a tanukészitő gyáron már keresztül ment. S ugy is volt. Andrikovics kocsmájában az eszlári biró és emberei körülvették, tyukkal-kalácscsal édesgették, Eszlárra is kivitték. Ott azután halállal fenyegették, ha vallomása mellett megmarad. Tanukat állitottak ellene, hogy ő se nem látott, se nem hallott semmit, otthon se volt azon a napon, hanem kint volt a mezőn burgonyát ültetni. Igaz, hogy ez mind hamis tanu volt. De azért lassanként rajta is erőt vett az élet nyugalmát követelő -144- nyers ösztön s annyira-mennyire megadta magát. Julius hó 8-án, nyilvános vallomása után 16 nap mulva odavitték az elnök lakására, ott is kecsegtették s ijesztgették egy füst alatt s igy julius 9-én az elnök a birósági ülésen ujra előhivta, hogy vallomását módositsa s lényegesen enyhitse.

Előre láttam én ezt, szinte vártam. Nem is faggattam keresztkérdésekkel, csak a mikor elvégezte tanuskodását, az ajtónál kimenet magamhoz intettem.

Az egyenes arczu, nyilt, bátor tekintetü legény lehajtotta fejét, nem nézett szemembe. Mégis szólt:

Arról, a mit első tanuskodásában erősitett, nem csak maga tudott. Erre a tényre más tanu is volt.

Ez Frenkel Sámuel 75 éves életkoru agg, beteg zsidó ember. Becsületes előéletü s egyik lábával már a sir szélén áll. Miért mondana valótlant? Ez eskü alatt azt vallotta a junius 22-iki ülésen, hogy ápilis 1-én délután 4 óra tájban találkozott Hurinéval, a ki azt mondta neki:

– Ma már másodszor küldtem be a leányt föstékért Ófaluba, nem tudom, hol van oly sokáig.

S hozzátette még a tanu, hogy Huriné e szavak után kissé haragosan ment Ófalu felé a leányt keresni.

Faluhelyen az éjjeli őrséget, az utczákra, házakra -145- való éjjeli vigyázást nem rendes fizetésü alkalmazottak teljesitik, hanem sorrendben házanként köteles minden gazda éjjeli őrség gyanánt kiállani. Minden gazdára rá kerül a sor a lakosság számához képest évenként négyszer-ötször s néha többször is. Az őrség egyik csapatja éjfél előtt, másik csapatja éjfél után ügyel az utczákra. A mig kocsma van nyitva, ideje nagy részét természetesen ott tölti az őrség.

1882 évi május végén, a mikor már javában folyt a vizsgálat Tisza-Eszláron s mindenki csak Eszter eltünéséről s a zsidókról beszélt, Debreczenyi Mihályra került az őrség sora. Ő szolgáját Hatalovszki Andrást küldte ki őrnek, a ki társával együtt a késő esti vagy éjjeli időben bevetődött Ziszmann Jakab kocsmájába.

Az esetről, a biróság eljárásáról, a leánykának állitólag déltájban történt megöléséről volt a szó. Hatalovszki akkor azt mondta, hogy ő neki nem megy a fejébe ez az egész dolog. Ő biztosan tudja, hogy azon a napon délután, uzsonnaidő felé, Eszter még otthon volt, jól látta, a mint az ujfalui kutnál egy füzfa alatt sirdogált.

Nagy szó volt ez akkor. Hallották e tanuságot maga Ziszmann Jakab, azután felesége Groszberg Rozi, ezeken kivül Groszbergnek mind a két növendék leánya, továbbá Varga Kata cselédleány s még egy szolgalegény, a ki akkor másnál szolgált, de a tárgyalás idején, 1883 nyarán, épen Debreczenyi Mihálynál szolgált. Hatalovszki e beszéde is a végtárgyaláson kétségtelenül bebizonyult. S ez azért is fontos körülmény, mert -146- akkor még Hatalovszkit se a zsidók, se a vérvádkoholók ilyen vagy amolyan vallomás érdekében nem ostromolták.

Minő könnyü lett volna ekkor még elfogulatlan, okos vizsgálóbirónak az öngyilkosság összes nyomait összeszedni!

Pedig bizonyára tudta, hogy a szegény lányka közelállói se vérvádra, hanem az öngyilkosságra gondolnak. Maga az édes anya, özvegy Solymosi Jánosné is azt mondta, hogy Huriné, a mikor délután a lánykát kereste, igy nyilatkozott előtte:

– Elment a lelkem még ebéd előtt, de már nem tudok nyugodt lenni; a part felé, a falu felé néztem. Nem tudom, de talán az isten öntötte belém, hogy arra néztem.

Igy van a birósági jegyzőkönyvben. A part, a melyről szó van, a Tiszafolyam partja. Solymosiné szerint isten sugallta Hurinénak, hogy a folyam felé keresse a szegény lánykát. Isten szokta fölébreszteni a lelkiismeretet.

Azonban Huriné a junius 21-iki ülésen maga is nyiltan beismerte, hogy a leányka öngyilkossága volt első gondolata s hogy délután kereste a Tisza partján a leányka nyomait.

Groszberg Leó azt vallja a junius 23-iki ülésen, hogy másnap, április 2-án ment a községházhoz s útközben találkozott Solymosi Jánossal, Eszter testvérével. Kérdi tőle:

– Dehogy van, dehogy van! Épen most is őt kerestem. A faluban egy ó-kut van, azt néztem meg, nem abba ugrott-e.

Ó-kutnak az olyan kutat nevezik, a melyet már nem használnak, a melynek vizét valami ok miatt nem merik az emberek. Az öngyilkosok faluhelyen ily kutban szokták magukat elemészteni.

Ime a jelenségek, a melyek szerint anya, testvér, gazdaasszony, szolgálatadó, mind arra gondolt először, hogy a szegény leányka önként vetett véget életének.

Kellett lenni okuknak, a mely miatt arra gondoltak. Oly jelentékeny okuknak, a mely elhárithatlanul arra a gondolatra vezette elméjüket.

Minden esetre feltünő, hogy már délután négy-öt óra tájban is arra gondoltak. A mikor különös ok nélkül arra gondolniok szinte lehetetlen volt.

A leánykát Huriné délután is beküldi a boltba s a leányka nem jön haza rendes időre. Vajjon miként lehet itt mindjárt öngyilkosságra gondolni? Hiszen a lánykának anyja, két testvérje, több nagybátyja és nagynénje van a faluban; a boltban is elkéshetett, rokonaihoz is betérhetett, elfecseghette az időt. Hányszor megcselekszik ezt a cselédek!

Ha alkonyatra, ha öreg estére se tér haza, ha még reggelre is elmarad: akkor már nagy ok van a tünődésre, az aggodalomra. Akkor már valószinü, hogy vagy megszökött s elhagyta helyét, vagy valami baj történt vele. Akkor is először végig kell járni azokat a házakat, a hová a leány járni szokott s ha sehol -148- semmi nyoma, sehol senki nem tud róla: csak akkor juthat az ember eszébe a Tisza vagy az ó-kut, az öngyilkosság esete.

Huriné azonban rögtön öngyilkosságra gondol, isten azt önti belé, hogy a part felé, a folyam felé nézzen.

Solymosiné azt mondja: délutáni 3 óra körül. Groszberg Leó azt mondja: 5 óra körül. A többi tanu nem egészen határozott beszéde szerint négy-öt óra tájban mehetett Huriné Ófalu felé a lánykát keresni.

De hiszen ez még nem is lett volna feltünő késedelem a lánykától. Három óra tájban még otthon pörlekedik vele Huriné. Azután a lányka a kút mellett a fűzfa alatt sirdogál. A bolt oda-vissza másfél órai gyalogos út. Tehát 5 órakor még a lányka nem késett, sőt előbb haza se érhetett.

Bizonyára azért, mert a lányka valami efféle szót ejtett ki ajkán. Vagy azt mondta: ilyen életet nem birok tovább; – vagy azt mondta: jobb meghalni, mint ennyit szenvedni; – vagy azt mondta: engem nem lát többé!

Igaz, hogy erről tanuk, jegyzőkönyvek nem szólnak. Ez hát csak föltevés. Csakhogy ennek a föltevésnek rettenetes alapjai vannak a lányka az napi viszonyaiban s lelkiállapotában. Lássuk ezeket. -149-

III.

(A leány elszántságának okai és tünetei. – Egész nap fázott, éhezett és dolgozott. – Asszonyának tanusága. – Barcza Dani tanusága. – A tanuk szomorunak látták. – Soha nem dalolt. – Az utolsó ok.)

A szegény lányka lelkét bússá, komorrá, szomoruvá tették az utolsó napon testi és lelki ráhatások.

Télen át csizmában szokott járni, nyáron át mezitláb. Épen április 1-én a nagy takaritás napján kezdte meg a mezitlábjárást. Változó napos hüvös idő volt. A félév óta megszokott lábbeli nem takarta meztelen lábát. Kétségtelenül fázlódott reggeltől fogva. Magában véve is kellemetlen érzés ez. Kedvetlenséget okoz.

Ez azonban falusi cselédlánynál önmagában nem nagy dolog. De az utolsó napon nem is evett. Huriné bevallja a junius 21-iki ülésben, hogy az napon nem főztek semmit, meleg ételhez nem jutottak. Természetesen a nagy takaritás volt a főzés akadálya. De még hideg ételként is csak a két kis gyerek kapott édes tejet. Ha Eszter is kapott volna: azt Huriné semmikép el nem hallgatja.

Tehát éhezett is. Fázott és éhezett. A mellett dolgozott egész nap, a közpéldabeszéd szerint, mint a kutya s még az Ófaluba, oda és vissza másfélóra járásnyira is be kellett futkosnia két izben is.

Kétségtelenül eszébe jutott, hogy mi ezért az ő jutalma, fizetése? Egész évre 15 forint és egy pár csizma. Igy vallották a tanuk: édes anyja s szolgálatadó gazdaasszonya s mások. Tizenöt forint mai pénz szerint 30 korona, -150- alig 32 frank. Mennyi esik ebből egy napra? Négy krajczár vagyis nyolcz fillér. Ez a koldusnak is csekély alamizsna. Nyolcz fillérért egész istenadta napon fázni, éhezni s hajnaltól késő estig dolgozni: sulyos végzet. A tünődés, a képzelődés s a keserüségszülte felfogás szerint rosszabb helyzet, mint az állaté. A háziállatnak életöröme mindenesetre több.

S ha még jó arczot, édes szót, gyöngéd figyelmet, vigasztalást találna asszonyánál! De az is még durva hozzá s egész nap szidja, piszkolja, átkozza, kergeti.

Igaz, hogy közfelfogás szerint erre okot adott a szegény lányka. A sütő, főző, kormos edényeket, konyhaszereket meg kellett mosni. A miben megmossák: arra való a mosóteknő vagy más alkalmas edény. A sütőteknő egyáltalán nem arra való. Abban kel a kovász kenyérhez, kalácshoz. Abban kormos edényeket mosni nem szabad, mert a benne maradt kormot, szennyet fölveszi a tészta. A kenyérnek pedig tisztának kell lenni, mert istennek az a legnagyobb adománya. S a szegény lányka erre mégse ügyelt. Eltévesztette dolgát. A konyhaedényeket a sütőteknőben mosta meg.

Bizony ez nagy tévedés. Pedig a szegény lányka egyébként nagyon jól tudta, hogy e munkája ellenkezik a jó renddel. Nem is daczból, nem is pajkosságból, nem is ostobaságból cselekedte azt, hanem mint mondani szokták, az esze nem volt helyén.

Hát a szegény lányka hibázott. Tessék azonban akárkinek egész napon át éhezni, fázni, dolgozni s lótni-futni: -151- isten angyala legyen bár, alig kerülheti ki a hibázást. S most képzeljük ehhez a mérges, haragos, örökké zsémbelő és káromkodó gazdaasszonyt.

Huriné ilyen volt. Solymosiné mindenben egyetért vele s a nagy per egész folyamán mindenütt menti s kezére adja a menekülő szót, de azt még ő is megvallja a junius 29-iki ülésen, hogy Huriné »nagyon lármás« asszony. Tudni kell pedig, mit jelent e szó a falusi nép nyelvén!

Maga Huriné a junius 21-iki ülésen egyenesen beismer annyit, hogy az napon megpirongatta a lányt, mert a kormos edényeket a sütőteknőben mosta meg. S hozzátette: élesen szólt hozzá, nem tagadja, de – ugymond – komolyan nem bántotta.

»Komolyan nem bántotta«: mit jelent ez a szó? Bizonyára azt, hogy sulyosan meg nem verte, kezét-lábát nem törte, fejét be nem szaggatta. De ezen kivül igenis megtörténhetett, hogy vesszőt vett a kezébe s azzal megfenyegette, talán meg is kergette. A különben is szomoru és csüggedt lelkü lánynak ez is nagyban növelhette keserüségét és elszántságát.

Emlitettem már, hogy Barcza Dani hires csendbiztos volt Debreczenben, a hortobágyi róna betyárjai fölött. Elhivattam magamhoz, alakja, arcza, beszéde nagyon megtetszett s megbiztam, hogy puhatolódzzék. Különösen abban az irányban is, mely a szegény lányka öngyilkossága felé mutatott. Más megoldást én nem találtam. S abban a nézetben voltam kezdettől fogva, hogy ha másnak nem is, de Hurinénak kell erről valamit tudni. -152-

Barcza Dani fölkereste Hurinét saját házában. Beszélgetett vele mindenről. Rávezette a szót Eszterre is. A lélekbuvár erős érzékével figyelte az asszonynak arczát, hangját, szavait. Nem vett észre semmit. Az asszony ügyesnek és kérges lelkünek mutatkozott.

Beszélgetés közben a csendbiztos vastagocska spanyolnád pálczát vett észre a mestergerendán s erre szegezte szemeit. Rögtön feltünt neki, hogy az asszony megdöbbent. Fölállt a csendbiztos, levette a pálczát a mestergerendáról s mintha játékból tenné: elkezdte azt kezében suhogtatni s e közben mereven nézett az asszonyra.

– Lássa Huriné, ha ez a spanyolnád beszélni tudna: ez megmondaná, hova lett Eszter.

Az asszony megtántorodott s az asztalhoz esett ijedtében. Azután magához jött egy pillanatra s kifutott a szobából. Többé nem mert a csendbiztossal szóba állani.

– Egész életemen át a gonosztévők megfigyelésével foglalkoztam s az a szent igazság, a mit most mondok. Az az asszony kergette halálba Solymosi Esztert s annak a nádpálczának volt valamely dolga a szomoru esetben. Isten engem ugy segéljen!

Azonban végre se bizonyitja semmi, hogy a lányt épen testileg bántalmazta volna Huriné. A lelki gyötrés annál nagyobb volt. -153-

Rózenberg Rozi beszéli, hogy a lányka, mikor Zsófi nénjével az ő házuk előtt délután egy órakor beszélt, szomoru volt.

Rózenberg Herman és neje egybehangzólag beszélik a junius 25-iki ülésen, hogy cselédjük Solymosi Zsófi április 1-én este, mikor arról volt már szó, hogy a lányka nem ment haza, hanem eltünt, – azt mondta nekik:

– Akkor is szomoru volt már, mikor beszéltem vele, de nem kérdeztem, mi baja.

De egy kérdést mégis intézett hozzá. Vámosi Julcsa legalább a junius 25-iki ülésen ugy beszélt, hallotta Zsófinak e kérdését Eszterhez:

Groszberg Leo azt vallja a biróság előtt, hogy Zsófi április 2-án vasárnap átment hozzá a boltba czukorért s akkor azt kérdezte tőle:

Mindez a délutáni egy-két órakor jelentkező lelki állapotra vonatkozik. De a szomoruság később sokkal -154- jobban fokozódott. A mikor már éhsége és fázékonysága is nagyobb volt, a mikor Hatalovszki szerint oly élesen szidta asszonya s küldte be ujra a faluba s a mikor a szegény lány az utczai kut mellé a fűzfa alá vonult sirni, zokogni.

Kétségtelenül el is indult a boltba visszafelé. Útja a Tisza közvetlen közelébe ért. A fájdalomnak egyetlen éles fellobbanása, az elszántságnak egyetlen keserü rohama kellett, egyetlen szempillantás s a szegény lány ott volt már a néma folyam szeliden ringó fenekén. Ott azután nem bántotta őt többé az éhség és a hideg, a ruhátlanság és a káromló szavak pirongató átka.

Azt mondhatják: nagy vállalkozás az önkéntes halál, tehát nagy okának kell lenni. S a szegény lánykánál talán nem volt arra elég nagy ok.

Különben is abban az életidőben járt, a mikor a serdülő korból megkezdődik az átmenet az érettbe. A mikor érthetetlen titkos mozgalom van a vérben s a mikor a nő egész szervezete a havonkénti változásra készül. Nagyon sok lány életkedve elhervad ilyenkor, fájdalmas ábrándok töltik be gyakran éjjelét-nappalát s heteken-hónapokon keresztül uralkodik lelkében a halál után való vágyakozás.

Hurinénak volt egy eleven eszü 17 éves fia: Huri József. Azt mondta a junius 25-iki ülésen: Eszter nem -155- szokott dalolni. Márczius 1-től áprilisig, mig az ő házuknál volt, nem hallotta dalát.

Ime a szegény lánykánál a lélek gyökeréig beszivárgott mélységes szomoruság! A fa, a mely a tavasz édes melegén nem hajt virágot, a fiatal serdülő lányka, a ki tizennégy éves korában nem fakad dalra, játékra, vidámságra. Haldoklik az már mind a kettő. Csak véletlen pillanat kell ahhoz s jó alkalom, hogy a halál önszántából igazán bekövetkezzék. Szegény cselédlányoknál mily sok eset van efféle!

A NYILVÁNOS TÁRGYALÁS.

(A bűnügyi vizsgálat lassu. – Szeyfferth Ede, a közvádló. – A vádhatározat. – A biróság szerkezete. – Tárgyalási jegyzőkönyv. – A közönség.)

Sok keserves huza-vona után elvégre megérett az ügy a nyilvánosság számára. Régóta óhajtottuk ezt.

Nem ismertük eddig az ügynek részleteit. Az orvosok munkáin kivül nem ismertünk biztosan semmit A vádlott zsidók egész esztendőn át senyvedtek már a börtön falai közt. Nem tudtuk, mivel védik magukat. Nem ismertük lelkük állapotát. Alig sejthettük, miként szőtték-fonták össze ellenük a terhelő körülményeket. Nőttön nőtt a türelmetlenség bennünk is, a kik az igazságszolgáltatás védelmi intézményét képviseltük, – de a nagy közönségben is.

A vérvádkiabáló hirlapok zsivaja már meg nem nyugtatott, már ki nem elégített senkit. A közönség nagy része szentül hitte, hogy a vád tökéletesen bizonyos. Ámde ha tökéletesen bizonyos: miért késik akkor a tárgyalás, a nyilvánosság, az itéletmondás? A gyilkosokra -157- miért nem szakad le a törvény? Az ártatlanok miért nem menekülhetnek?

Magyarországnak sajátságos büntető perrendszere volt akkor. Nyilvánosságnak és titkos eljárásnak, szóbeliségnek és irásbeliségnek kusza rendszere.

A vádlottal, ha vizsgálati fogságban volt, mig a vizsgálat folyt, nem érintkezhetett senki. Se rokona, se jó barátja, se jogainak képviselője, még védője se. A vizsgálat irataiba se tekinthetett be senki, még a védő se. Hogy a vizsgálat meddig tartson: az csupán csak a vizsgálóbirótól függött. Voltak bűnügyek, melyekben öt-hat évig, sőt tovább is folyt a vizsgálat. A hol a vádlott fogva volt: ott okos és emberséges birák igenis siettették a vizsgálat befejezését. De törvény vagy birósági rendszabály ily esetekről se intézkedett különösen. Ime a nagy per vádlottai már több mint egy év óta foglyok s ime ügyük még alig érett meg a nyilvános tárgyalásra. Pedig velük együtt különböző helyen és időben több-kevesebb ideig még negyven vagy ötven zsidó és tutajos szenvedte a fogságot.

Anyagi büntetőtörvény csak két év óta volt s gyakorlatilag a nép vérébe még be nem szivároghatott. A biróságok nagyon sok esetben, mikor bűnösnek mondták ki a vádlottat, büntetésül vizsgálat alatt volt állását szabták ki. S bizony sok esetben sulyos büntetés volt s még ma is sulyos minden országban, ha valakinek vizsgálat alatt kell állania.

A hirlapok közléseinek nem hittünk. Azok a közlések csonkák, túlzók, irányzatosak s gyakran koholtak és -158- hazugok voltak. A hirlapok közléseinél a társadalomnak épen nem egészséges izlése szerint a fődolog különben se a tárgyi igazság, hanem a gyorsaság és az érdekesség. Az, a mi rögtön hat a képzeletre és a szenvedélyre. De a folyton tartó országos izgalomnak s felekezeti gyűlölködésnek elvégre véget kellett vetni s a vádlottak bűnösségét vagy ártatlanságát napfényre hozni.

Siettettük a nyilvános tárgyalást. Én magam személyesen két alkalommal heves vitát folytattam e végből az igazságügyek miniszterével, a ki azonban még erre nézve se avatkozott a biróság dolgába.

A közvádlók, a királyi főügyész Kozma Sándor s megbizottjai a siettetésben egyetértettek velem. De egyetértettek velem még abban is, hogy az ügyben voltaképen vádemelésnek nem volna helye. Hiszen a vádnak voltaképen nincs tárgyi ténye s a vádlottakat valósággal semmi komoly jelenség nem terheli. Mindamellett a királyi ügyészség arra határozta el magát, hogy vádat emel.

A vád kidolgozására s annak a tárgyaláson való képviseletére Szeyfferth Ede jogtudort bizta meg a főügyész. E férfiú akkor királyi főügyészi helyettes volt s a főügyész mellett dolgozott. Jogi tudását még a régi osztrák jogrendszerből meritette, mely egykor Magyarországon is érvényben volt. Tudása fiatal korától fogva a birói pályán vált gyakorlativá. Akkor 50 vagy 52 éves életkorú lehetett. Komoly, higgadt, kevés beszédü, tiszta látásu és csöndes mérsékletü, valóságos birói jellemü ember. Képzeletének semmi csapongása, törekvéseiben -159- semmi nagyravágyás, semmi sietés, az igazság iránt erős érzékkel s mint mondani szokás, tisztes polgári erényekkel teljes. Munkakedvelő, kötelességtudó. A sokkal nagyobb szellemü főügyész bizonyára erős megfontolás után őt tartotta a különös feladatra legalkalmasabbnak. S nem csalódott. Korábban én kevéssé ismertem, alig néhányszor találkoztam vele. A nagy per tárgyalása alatt a naponként való érintkezés folytán bizalmas barátság fejlődött ki köztünk. Később a királyi Kuriának, a legmagasabb itélőszéknek lett közbirája s az alatt, mig e könyvet irom, az ország jogtudó közönségének őszinte elismerése s becsülése mellett vonult nyugalomba.

Ha csupán egyéni véleményét követheti, szentül hiszem, nem emel vádat, hanem az ügy egyszerü megszüntetését inditványozza. De már ez akkor lehetetlen volt. A fölizgatott társadalom nyilvánosságot követelt s ezt vádemelés nélkül elérni nem lehetett.

E határozat szerint gyilkosság terhelte Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám és Braun Lipót metszőket és Vollner Herman koldust. A zsidó gyerek tanusága szerint ezek együtt ölték meg Solymosi Esztert.

Gyilkosságban való bűnrészesség terhelte Sarf József, Junger Adolf, Veiszstein Lázár, Lusztig Sámuel, Braun Ábrahám és Taub Emánuel eszlári lakosokat. A gyerek tanusága szerint ezek is tudtak a gyilkosságról s valószinüen segédkeztek annak elkövetése körűl. -160-

Bűnpalástolás terhelte Fogel Amsel, Smilovics Jankel, Hersko Dávid, Grósz Márton és Klein Ignácz zsidókat. A vizsgálat adatai szerint ezek csempészték, usztatták, öltöztették az idegen holttestet.

A vádhatározat ezen pontját nyomban a pajkosság czimébe öltöztette az a körülmény, hogy vád alá jutott például Fogel, Grosz és Klein, a kikre semmiféle terhelő jelenségnek még árnyéka se vetődött, ellenben nem jutott vád alá, hanem pusztán tanunak maradt Matej Ignácz, a ki pedig mindvégig erősen vallotta a tárgyaláson, hogy ő az idegen holttest csempészésében, usztatásában s öltöztetésében szakadatlanul tevékeny részt vett.

Birói ostobaság volt ez, sőt ennél is több. S a vádhatározatot csupán ennélfogva is jogunk, sőt kötelességünk lett volna a felsőbb biróságokhoz fölebbezni.

Az akkori perjog és birósági szervezet szerint a vádhatározatot a törvényszék hozta, mint első biróság s erre nézve se a vádlottakat, se védőiket előzőleg meghallgatni nem kellett, nem is lehetett. A budapesti királyi tábla volt a másodbiróság, a mely csupán irásokból itélhetett. Ide joga volt vádlottnak s védőnek fölebbezni. Sőt joga volt a királyi Kuriához is, mint legmagasabb birósághoz bizonyos esetekben. És semmi kétségem arra nézve, hogy a felsőbb biróságok vagy kihagyják a vádhatározatból a bűnpalástolást, vagy Matej Ignáczot is vád alá helyezik. Mert a felsőbb biróságok a tömegnek legszenvedélyesebb izgalmai közt is megőriztek volna annyi függetlenséget és komolyságot, -161- a mennyi ez ügyhöz kellett. Két ember együtt, összebeszélve s összedolgozva végzi a holttest-usztatást: Matej és Hersko. Matej beismeri, Hersko eltagadja. A felső biróság föltétlen bizonyossággal vagy megszünteti ezt az ügyet vagy Matejt is vád alá vonja s nem hagyja ki azért, mert ő keresztyén.

Az egyik az, hogy a két felső biróságnak az ügy nagy terjedelme miatt az akkori gyakorlat szerint legalább egy év kellett volna a végleges döntéshez s addig a vádlottak börtönben ülnek szakadatlanul. Tehát a multtal együtt legalább két esztendeig!

Másik okom pedig az volt, hogy a vádlottak elszántan követelték a nyilvános tárgyalást azonnal. Hiszen még azt se tudták, mivel vannak vádolva s ki és mi terheli őket. Sarf József egyenesen kimondta: neki mindegy, élet vagy halál, de ő nem várakozik, ő szemébe akar már nézni annak a gyalázatos gyanunak, a mely miatt már egy év óta szenved.

A törvényszék junius hó 19-re keddi napra tüzte ki a tárgyalást. S természetesen a következő napokra is. Előre lehetett látni, hogy a tárgyalás több napon s talán több héten át fog tartani.

De senki sem számitott arra, hogy 46 napig tart s augusztus 3-án ér véget. Valóságos tárgyalás azonban csak 34 napon át folyt mindig reggeli 8–9 órától délutáni 2–3 óráig. Két ünnepnap jött közbe s ezen -162- kivül öt napi szünet, melyből két napot a vádra és védelemre készülés, két napot a biróságnak az itélet fölött való tanácskozása vett igénybe.

Külsőleg ily nagy és hosszu törvényszéki tárgyalás még nem volt Magyarországon s nem tudom, hogy más országban is lett volna. Fonákul vezetett s minden lépésében elhibázott vizsgálat után mintegy háromszáz vádlott, tanu és szakértő volt kénytelen nyilatkozni sok esetben többszörösen is. Egy közvádló, egy jogász magánvádló, öt védő vitájára is négy egész nap kellett.

A vármegyeház a város közepén fekszik, homlokzatával a köztér felé tekint. Széles lépcső vezet az emeletre, a hol tágas előcsarnokból s tágas folyosóról nyilik a tárgyalóterem. Innen nyilnak a védők, a tanuk, az ügyvédek és hivatalszolgák szobái is. A tárgyaló terem nagy ablakjai a köztérre néznek.

E terem hosszu négyszög. A terem egyik végén a törvényszék emelvénye. Középen kissé magasabb emelvényen a birák és a jegyző asztala. A biróság jobb oldalán a közvádlók asztala. Itt ül Szeyfferth Ede királyi főügyészi helyettes és Lázár Kálmán királyi alügyész. Utóbbinak alig van szerepe a tárgyalás folyamán. A biróság baloldalán a védők asztala. Itt ülnek a védők sorban egymásután. Az elnök közelében én, mellettem balról Heumann s azon túl Funták, Friedmann és Székely egymás mellett.

Az emelvényt korlát választja el a terem egyéb részétől. Az emelvény előtt kellő nagyságu szabad tér. -163- E téren a vádlottak padja s a sértettek, tanuk és szakértők ülőhelyei. De e szabad tér két oldalán is van egy-egy korláttal elzárt kisebb tér. A jobb oldalán a sértett fél özvegy Solymosi Jánosné s jogi képviselője Szalay Károly ügyvéd, – a baloldalán pedig a hites gyorsirók.

Gyorsirókat azelőtt csak ritkán szoktak a biróságok alkalmazni. A mult század első felében Magyarország törvényhozó testületei se használtak gyorsirót. Gyorsiró alkalmazását csak az 1847-iki országgyülés kezdte, rendszeressé a gyorsirói intézményt csak az 1848-iki országgyülés tette. Azelőtt gyorsiró nem is volt az országban, arra pedig nem volt példa, hogy birósági tárgyalásokat gyorsirói följegyzés erősitett volna meg.

Bűnügyi tárgyalásokról jegyzőkönyv készült. A jegyzőkönyvet valamelyik fiatal jegyző készitette. A jegyzőkönyvbe a beszédeket, a nyilatkozatokat nem szóról-szóra, hanem csak kivonatosan lehetett beiktatni. Fontos volt, hogy a jegyzőkönyv hű tükre legyen a tárgyaláson mondottaknak és történteknek. Hármasfoku volt a biróság s a másod- és harmadfoku biróság csak az irásokból itélt. Ha a tárgyalási jegyzőkönyv nem volt tökéletesen hű: a felsőbb biróságok sulyos birói tévedésekbe eshettek. Estek is nem egyszer. Magyarországon azelőtt csak a felsőbb biróságok voltak államiak. Az elsőfoku biróságokat az összes társadalmi jogviszályok, a polgári és büntető peres ügyek elintézésére a nagy önkormányzattal biró helyi hatóságok szabad választás utján alakitották. -164-

Ezeket a biróságokat vármegyei és szabad városi biróságoknak nevezték, mig a másod és harmadfoku itélőszéknek királyi biróság volt a neve. A polgárok különösen vigyáztak arra, hogy az ő biróságaik iratai a dolgok valódiságát híven mutassák fel a királyi biróságok előtt. S azért a tárgyalási jegyzőkönyvet a biróságok jegyzői kötelesek voltak nyomban elkésziteni s annak tartalmát a biróság nyilt ülésében a vádló, a vádlott s a védő hozzászólásával állapitották meg. Ekként lett biztosítva az, hogy a vádlottak, tanuk, szakértők nyilatkozata hiven jött a jegyzőkönyvbe. Addig a tárgyaló s itélőbiróság se hozhatta meg itéletét, mig a jegyzőkönyv tartalmát ily szigoru ellenőrzéssel véglegesen meg nem állapitották. A biróságok esetleges tévedését igy törekedtek megakadályozni.

1883-ban a nagy per tárgyalásakor már nem állott fenn ez a rendszer. 1872-ben államivá lett az igazságszolgáltatás s királyi biróságok léptek a vármegyei és szabad városi biróságok helyébe. A birói szervezetet és a perjogot franczia és német felfogás szerint alakitották át. A felsőbb itélőszékek ezen túl is csupán irásokból ismerhették meg az ügyeket, de az alaptárgyalás szóbeli volt és nyilvános volt, csakhogy annak jegyzőkönyvei ezentúl utólag készültek és a jegyzők és elnökök által a vádlók, vádlottak és védők ellenőrzése és hozzászólása nélkül állapittattak meg. Én sohase tudtam teljesen megnyugodni e rendszerben. Az itéletet a tárgyalás bevégeztével nyomban meghozta és kihirdette a biróság, a jegyzőkönyv pedig gyakran -165- hetek és hónapok mulva készült el. S a helyett, hogy a tárgyalási jegyzőkönyv tartalmára lett volna alapitva az itélet, gyakran az a fonák helyzet állott elő, hogy a tárgyalási jegyzőkönyv tartalmát a már kihirdetett itélethez alkalmazva utólag állapitották meg. E rendszer az érdeklett felek jogait és érdekeit nem biztositja eléggé s az igazságszolgáltatás komolyságát is gyakran megsértheti. Én e pontra nézve sokkal bölcsebbnek tartom a régi magyar felfogást.

Csakhogy ehhez visszatérni a nagy perben már nem lehetett. Pedig voltak aggodalmaink arra nézve, vajjon elfogulatlan lesz-e a biróság minden tagja? Különösen voltak kétségeink az elnökre nézve. Tudtuk, hogy Bary aljegyzőt gyakran ő vezette a vizsgálatnál. Én biztosan tudtam, hogy az igazságügyek miniszterénél a vizsgálat egy évi tartama alatt két izben is nyilatkozott személyesen akként, hogy az ő meggyőződése szerint Solymosi Esztert bűnös úton emésztették el s hogy a tettesek az eszlári zsidók. Hogy igy vélekedik, mindenki tudta országszerte. Bizony gondoskodnunk kellett, hogy a hetekre terjedő tárgyalásról lehető hű jegyzőkönyvek készüljenek. S ezt csak ugy érhettük el, hogy hites gyorsirók jegyezzék a birósági tárgyaláson ejtett szavakat.

Ugy is történt. Az elnök készséggel beleegyezett abba, hogy a biróság gyorsirókat alkalmazzon. A közvádló és én együttesen kértük ezt. Erre az ő különben is nehéz munkája lényegesen könnyült és kevesbedett. -166-

A teremben azt a kisebb tért is, mely a vádlottak, a magánvádló s a gyorsirók számára volt fentartva, korlát választotta el a közönségtől.

A közönség számára padok vannak. A padokon 240 kényelmes ülőhely. Az első padsor a vármegye tisztviselőinek, az itélő biróságban részt nem vevő törvényszéki tagoknak s a hirlapi tudósitóknak van fentartva. S azon kivül is minden hirlaptudósitó kap alkalmas helyet. A többi ülőhelyre csak az elnök engedélyével és csupán jegy fölmutatása mellett lehet eljutni. A zsidók elvileg nincsenek, nem is lehetnek kizárva, de az elnök többnek, mint nyolcznak, nem ad engedélyt a tárgyalás kezdetén. Később, hetek mulva, már őket is nagyobb számban eresztette be. A többi 232 jegyet nagyrészben állandó használatra helybeli ügyvédek és orvosok s vármegyebeli birtokosok s más kiválóbb férfiak számára adta ki. Ezek nagyobb része bizony nyiltan bevallott vérvádhivő és zsidógyülölő.

A biróság emelvénye mögött ajtó nyilik; ez ajtó kisebb terembe vezet, mely a biróság visszavonuló szobája. E szobában tárgyalás alatt az előkelőbb nők foglalnak helyet. A nagy perre mindenki kiváncsi az egész világon. Kiváncsiak a művelt előkelő nők is. De őket a nagyközönség tolongásának kitenni nem lehet. Ezért számukra e diszesebb hely.

A közönség háta mögött is nyilik ajtó. Ez ajtó szintén jókora szobába vezet, mely a tanuk tartózkodó helye s visszavonuló szobája. A tanuk e szerint a közönség padsorai közt levő nyiláson jöhetnek a biróság elé. -167-

II.

(A tanuk. – A jóhiszemü de hamis tanuk. – Vámosi Julcsa esete. – A holttest nyakán forradás. – A kék szem. – A paraszt lány lábujjai. – A tanuk beszédének összehangzása.)

Ebből sok izetlenség származott a tárgyalás folyamán. Ott ült ugyanis Bary aljegyző a tanuk utjában egy sarokszéken. Minden tanunak előtte kellett elmenni s közvetlenűl mellette. Mint vizsgálóbiró ő érintkezett a tanukkal sokáig és sokszor. Az eszlári tanuk túlnyomó része egy év alatt teljesen megalakitotta, teljesen fölszerelte és kiképezte az ő vallomását, melylyel majd a biróság elé fog állani. E vallomások eredeti ötlete Barytól és társaitól származott. Minden tanu jóhiszeműleg vallott. Minden tanu szentül hitte, hogy az az igazság, a melyet ő állit, de azért minden terhelő tanu vallomása tárgyilag hamis volt. S a legtöbb tanut lehetetlen volt a maga meggyőződésében megingatni.

Sok tanácskozás, sok tünődés, sok képzelődés és sok fenyegetés kellett ahhoz, hogy száz meg száz tanu teljesen valótlan dolgokról teljes egybehangzással nyilatkozzék. S itt ez történt. Az előkészülethez volt idő elég. Egy egész esztendő. De mégse sikerülhetett volna, ha mesterkezek nem avatkoznak a műbe, ha a tünődések és képzelődések szerte csapongó ereit ők nem vezetik szabályozott mederbe s ha nem sikerül nekik a tanuvallomások tárgyait egyszerü, tisztán látható és érthető alakba öltöztetni. -168-

Az elv, a végczél, az alapigazság az: Esztert megölték a zsidók. Erről lelke mélyében meg kellett győződve lenni minden tanunak. A vallomás minden részletének ehhez kellett alkalmazkodni.

Április 1-én szombati napon délelőtt 11 és 12 óra közt kellett a gyilkosságnak megtörténni.

Igaz, hogy Rozenberg és serdülő lánya Rózsi délután 1 órakor még találkoztak Eszterrel, valamint Solymosi Zsófi és Vámosi Julcsa is ugyanakkor találkoztak vele.

Csakhogy Rozenberg és lánya zsidók; – zsidó beszéd nem jöhet figyelembe.

Solymosi Zsófi testvérnénje ugyan Eszternek, de őt háromszor és négyszer addig kellett a törvényszék elé hivogatni s ott faggatni, mig elvégre kimondta, hogy nem emlékezik biztosan.

Vámosi Julcsa ellen pedig föllázadt a falu, saját édes anyja hamis tanuságtétel miatt jelentette föl s szülői addig gyötörték, mig maga ujra oda nem állt a biróság elé s ki nem jelentette, hogy ő hamisan vallott, hamisan esküdött.

A junius 25-iki ülésen vallotta Vámosi Julcsa, hogy Esztert délután 1 órakor látta s erre megesküdött.

Két hét mulva a julius 9-iki ülésen megjelent édes anyja s följelentette lányát, mint hamis tanut.

Elszörnyedtem. A hamis tanuság büntetése öt évi fegyház. A lányka 18 éves, ártatlan, szép alaku, dolgos, becsületes hajadon, szülőinek azelőtt szemefénye. S ime saját édes anyja börtönbe akarja hurczolni. -169-

Semmi különös. A lelkek méregkeverői, a vérvád szítói, a felekezeti gyűlölség ügynökei megrontották az anya lelkét. Buta meggyőződés, de meggyőződés vezette az anyát.

A julius 9-iki ülésen kérdéseket intéztem az anyához. Kifejtettem előtte, hogy ő nem volt ott, a hol leánya Eszterrel találkozott, ő miatta tehát leánya láthatta Esztert délután 1 órakor. Szóról-szóra igy felelt:

– Bizonyitja az egész falu, hogy Eszter akkor már nem élhetett, tehát az én lányom is csak délelőtt 11 és 12 óra közt láthatta.

A tanuk másik alapigazsága az volt, hogy a csonkafűzesi holttest nem lehet Solymosi Eszter. Annak idegen holttestnek kell lenni, melyet a zsidók csempésztek.

Szinte csodálni lehet azt a leleményességet, azt a termékeny ravaszságot, a mely a tanuknál erre nézve egy év alatt megérlelődött.

Azzal álltak elő, hogy a holttest nyakán forradás volt, Eszterén pedig nem volt, tehát a holttest Eszteré nem lehet. Pedig hát bizony a holttest nyakán se volt. Nem láttak ott forradást se a bonczoló orvosok, se a felismerési tanuk, se Zurányi Kálmán, se Szücs János. Tudták a tanuk, hogy a holttest nyakát senki se tudja most már eléjük mutatni. Valaki közülök rájött a ravasz ötletre s a többi beszélt utána hűségesen. -170-

Azzal is előálltak és pedig teljes egyetértéssel a törvényszék előtt, hogy a holttest szeme kék volt, Eszteré pedig fekete volt. Igaz, hogy Eszter szeme sötét barna volt, de az is igaz, hogy a holttest szemét is sötét barnának látta minden tanu és szakértő. Csupán egy tanu mondta a több mint harmincz tanu közül kéknek, de az is hozzá tette ott az előtte fekvő holttest mellett, hogy a szeme épen olyan, a milyen Eszteré volt. Természetesen a holttest szemeinek szine fölött egy év multán az enyészet lett már úrrá, a jámbor tanuk ott a törvényszék előtt csattanós czáfolattól már nem tarthattak.

Legérdekesebb azonban, szinte mulatságos, a holttest lábujjainak kérdése. Az a kérdés, miként feküdtek a lábujjak egymás mellett.

A rendesen mezitláb járó szegényebb parasztlányok lábujjai, kivált ha a lányok nem kövérek, nem szoktak szorosan egymás mellett feküdni, mint a macska lábujjai, vagy mint az örökösen szűk czipőt viselő urasabb lányok lábujjai. A mezitláb járó lányok lábujjai a legtöbb esetben kissé szétállanak s valószinüleg Eszter lábujjai is kissé szétállottak.

A csonka-fűzesi holttesten, mikor meztelenül, iszaposan s mosatlanul ott feküdt a fűzesben vagy Tisza-Eszláron a szedresben, senki se vette észre, hogy a lábujjak bármi tekintetben szokatlanul vagy feltünően feküdnének egymás mellett. Se széjjelállóknak, se egymásra fekvőknek senki nem látta az ujjakat, tehát azok kétségtelenül szabályos, rendes helyzetben állottak. -171-

Másként állt a dolog 1882. évi deczember 9-én, a mikor a holttestet száraz homokbuczka sirjából kiásták. Ekkor már a részben rothadó, részben száradó lábujjak a rothadás és száradás következtében össze-vissza görbültek s több közülök egymásra is hajolt. A mint a tanukezelők ezt meglátták: nosza mindjárt készen volt az uj tünet és tanuvallomás, mely a holttest azonosságának ellentmondott.

Szinte unalomig ismételgették a tanuk a birósági tárgyaláson, hogy a holttest lábujjai egymáson feküdtek, egymás tetejébe zsugorodtak, holott szegény Eszter lábujjai szépen széjjelállottak. Valamennyi tanu szemléltetőleg is megmutatta kiterjesztett keze fején széjjelnyitott ujjaival, hogy ime ilyen volt Eszter lábafeje.

És igy tovább. Haj, körmök, mell, emlők, csecsbimbók kérdésében egy év mulva minden tanu oly okosnak és leleményesnek bizonyult s különösen oly egyetértőnek, hogy szinte gyönyörüség volt őket hallgatni. Minthogy pedig a közvád, de kivált a védelem képviselői azt hitték, hogy a tanukra különösen Bary aljegyzőnek s Farkas Gábor eszlári községi birónak van nagy befolyásuk: szükségesnek tartottuk, hogy Bary és Farkas a hallgatóságban helyet ne foglalhasson, vagy legalább ne oly feltünő helyen és módon, hogy a tanuk még most se menekülhessenek befolyásuk elől.

Farkas Gáborra czélt értünk, őt a tárgyaló elnök a tanuk szobájába utasitotta, de Bary aljegyzőre nézve nem értünk czélt. Egyik védőtársam többször mint tizszer felszólalt erre nézve, de felszólalásának nem lett eredménye. -172- Se Bary önként nem távozott, se az elnök el nem távolitotta.

III.

(Pártos közönség. – Péczely leleplezésén felzúdul. – „Mondja el vallomását a tanu versben is.“ – A külső közönség. – A hirlaptudósitók. – A nagy világ érdeklődése. – Dr. Náthán Berlinből.)

A közönség mindig teljes számban volt a tárgyaló terem fentartott helyein. Urnők is gyakran szép számban voltak a birósági emelvény mögött. A közönség tulnyomó része bűnösöknek tartotta a zsidókat s szentül hitte, hogy a vádlottak ölték meg az eltünt lánykát. Alig mult el ülés, hogy a közönség ne tüntetett volna. Zugással és gyanusitással kisérte a mentő tanuk vallomását s helyesléssel, mosolyogva s jóváhagyó fejbólintással a terhelő tanukét. Ha valamelyik tanu ügyesen, élesen vagy vakmerően beszélt a vádlottak ellen, gyakran oda hallatszott a birósághoz s hozzánk is a szó:

– Ez már derék lány! Ez már jóravaló igaz ember! Ez már helyre menyecske!

A mentő tanuknak röstelkedni kellett, a terhelő tanuk büszkén távozhattak. Többször fel kellett szólalnunk a közönség rendreutasitása végett. Az elnök meg is intette gyakran a közönséget, de soha a nélkül, hogy rejtett módon egyuttal meg ne dicsérte volna.

Történt oly eset is, hogy viharosan zudult föl a közönség. Én ellenem is két izben. Egyszer junius 28-án, -173- a mikor Péczely Kálmán irnok rablógyilkos multját lelepleztem. Pedig ez jogosult, sőt talán szükséges cselekmény volt, minthogy a nagyfalusi csendbiztos lakásán ő készitette el, ő szerkesztette irásba tanuk nélkül és éjszaka Sarf Móricz borzasztó vallomását. Oly ember tette ezt, a ki egykor gyilkos volt s tiz évet töltött el fegyházban. Azt hittem, nem teljesiteném tökéletesen védői tisztemet, ha ezt elhallgatnám.

Sokkal viharosabban indult föl ellenem a közönség a tárgyalás első napján.

Az elnök e napon szabálytalanságot követett el. Az volt a tárgyalási rend, hogy a tárgyalás megnyitása s az alaki teendők elvégezése után első sorban a vádlottak legyenek meghallgatva. Eléjük kell terjeszteni a vádat. Meg kell hallgatni mentségüket. Értesiteni kell őket arról, hogy kik és mily körülmények terhelik őket s meg kell kérdezni, hogy ezekkel szemben minő mentő vagy enyhitő jelenségekre hivatkoznak.

Az elnök nem igy cselekedett. A vádlottak részletes kihallgatására nem lett volna elég a tárgyalásra szánt hivatalos idő. De az elnök azt akarta, hogy a vádbeli tényt az egyetlen tanu Sarf Móricz már az első napon tárja teljes ridegségében a világ elé. Sarf Móricz erre teljesen készen volt. Az elmult éjszaka különösen megérlelte elszántságát. Az elnök tehát őt hivta elő s őt hallgatta ki először. Előbb, semmint a vádlottak előadhatták volna mentségüket. Az elnök azt akarta, hogy -174- Sarf Móricz vallomása világitsa be a tárgyalás ez után következő napjait is.

S ehhez még más is járult. Szándékosan vagy szándéktalanul Sarf Móriczot az ülés bezárása felé utolsó tanuként hallgatta ki. Ugy hogy kérdéseket már se a vád, se a védelem képviselői hozzá nem intézhettek s a tanu tudásának forrásait s egyéb körülményeit föl nem derithették. Sarf Móricz száraz, egyszerü, rideg vallomása meg nem gyöngitett erővel röppent szét a világba.

Hogy mindjárt az első tárgyalási nap igy végződjék: az komorrá tett engem. Biztos voltam arról, hogy a tanu minden szava valótlan. Arra is nyugodtan számitottam, hogy tanuskodása eredetének földeritése vallomásának minden sulyát elenyészti. De ma nem, ma a földerités lehetetlen. Tünődtem, miként lehetne a vallomás hatását erőtlenné tenni.

Elvégre találtam valamit. A tanu ugy mondta el vallomását, mint a gyerek az iskolai feladványt. Gyorsan, szavalva, megakadás nélkül, irnoki elmének irodalmi nyelvén s nem az eszlári parasztok népies nyelvén. Nyilván látszott, hogy ezt a vallomást megtanulta s fölkérdezésre őrizői előtt már többször elmondotta.

– Méltóztassék a tanuhoz azt a kérdést intézni, hogy ezt a vallomását nem tudná-e elmondani versben is.

Az első pillanatban néma csend lett a tárgyalóteremben. Elámult e szokatlan s rendes viszonyok közt jogtalan felszólalásra mindenki. De a másik perczben -175- hangos zugással riadt föl a közönség. Az emberek felálltak ülőhelyükről, kezeikkel hadonáztak s bár a zajban nem értettem a szavakat, azt hiszem, sértő és kárhoztató igéket szórtak felém s az elnökhöz felhivásokat intéztek, hogy erélyesen védje meg a biróság tekintélyét s a tárgyalás komolyságát.

De én mégis meglehetősen elértem czélomat. Eléggé komoly embernek ismert engem a közvélemény, magam is magasabb rangu köztisztviselő voltam egykoron, közdolgokból gunyt üzni nem szoktam, a sajtó és közönség nagyrésze nyomban belátta, hogy jó okomnak kellett lenni arra, hogy ily értelemben szólaljak fel.

Volt közönség azonban kint az előcsarnokban, a széles lépcső feljáratán, a kapu alján s kint a szabad téren. A közönség rendesen száz meg száz emberből, néha egy-két ezer főből állott. A tárgyalási terem nagy ablakjai a szokatlan nagy nyári hőség miatt rendesen nyitva voltak. Sok szó az ablakon át is gyakran kihatolt a szabad térre. Járókelők nyomban értesitették a szabadtéri közönséget a fontosabb részletekről. A tetszés és nemtetszés zaját gyakran mi is behallottuk a szabadból. Tárgyalás végeztével naponként a külső közönség önkényt nyitott sorfala közt kellett szállásunkra mennünk s bizony sokszor hallottuk szereplésünknek hol haragos, hol mulatságos, de rendesen nyers birálatát.

Egyébként a védőket semmi komoly bántalmazás nem fenyegette. De bizony nem környezte az ugynevezett népszerüség se. -176-

Hirlaptudósitókkal el volt árasztva a város. Minden előkelő magyar hirlapnak volt egy vagy két tudósitója is. A bécsi nagy hirlapok mind képviselve voltak. Az ő tudósitóik látták el értesitésekkel a nagyobb német, angol, franczia és olasz hirlapokat is. Berlinből dr. Náthán nevü nagyon tanult és tehetséges ifju volt a tudósitó.

Az ő nevéről azért emlékezem meg különösen, mert csodálatos elfogultsággal lépett Magyarország földére.

A nyugoti Európa nem ismeri eléggé ezt az országot. Mongolnak és tatárnak nézi a magyar fajt. Azt hiszi, hogy a mívelt államok intézményei itt mind hiányoznak, a nép lóháton száguldozik a pusztákon, az erdők haramiákkal teljesek s a személynek és vagyonnak biztonságát se a nép míveltsége, se állami rend intézményei nem biztositják. Tudom, hogy most már meglehetősen terjed nyugaton is országunk helyes ismerete, de azt is tudom, hogy a tömegekben ma is furcsánál furcsább balvélekedések élnek viszonyainkról.

Dr. Náthán, ez a mívelt berlini ifju például egészen elbámult azon, hogy diszes és czélszerü törvénykezési helyiségeket, tanult és mívelt birákat, rendes hivatalokat s mondhatni példás rendet talált. Azt hitte, a zsidókat halomra öldösik s látta, hogy a közönség és a zsidóság közt, a vérvád s a nagy per daczára is, kedélyes és bizalmas jó viszony áll fenn. S azt hitte, ugy beszélte, hogy őt még Bécsben is azzal ijesztgették, hogy a biróság nyilt mezőn tartja üléseit, lóháton és karddal, pisztolylyal fegyverkezve jönnek össze a birák, -177- s állig fegyverzett, zord tekintetü pandurok lóháton terelgetik a vádlottakat, tanukat és közönséget.

Csodálatosan érdeklődött a mívelt világ a nagy per eredménye iránt. Amerikai nagy hirlapok hasábokat közöltek naponkint a per folyamáról. Jöttek hozzám hosszu iratok Amerikából, jöttek Moskauból, Rigából, a felső-volgai Samarából, a szent földről, Egyiptomból s a délafrikai Johannesburgból is. Egyik Galyczin herczeg Szentpétervárról, egy olasz főurnő Rómából hivott meg állandó vendégjeül. Fölkeresett Budapesten egy indiai férfiu azzal a szóval, hogy látni akarta azt az európai embert, a kiről Bombayban, angol és hindu nyelvü hirlapokban egy hónapon át többet olvasott, mint szeretett császárnéjukról vagy Bismarck herczegről. Sir Moses Montefiori elmult már – ha jól tudom – akkor száz esztendős, s becses levele, melyet hozzám intézett, most is birtokomban.

Mindebben sok a tulzás s mindez nem is miattam történt, hanem az ügy miatt. Ezer éves a vérvád, mely a közel négyezer éves vallásfelekezetet kiséri. A mívelt államok korszerü törvénykezésének egész készségével a vérvád pörét most tárgyalják legelőször. A középkor efféle pörei s a mult századok vádaskodásai nem a vádlottak kellő jogvédelmével, nem a tanuk elegendő szabadságával, nem független biróságok előtt s nem a szükséges nyilvánossággal folytak le s nyertek befejezést. A világ méltán volt kiváncsi arra, miből áll hát a vérvád voltaképen? -178-

A kormány több táviró vonalt rendezett be egyenes összeköttetéssel Budapestre, Bécsbe és Berlinbe, hogy a hirlapok tudósitói kellő gyorsasággal dolgozhassanak.

IV.

(A biróság. – Korniss Ferencz, az elnök. – Elfogultsága. – A többi biró. – Horánszky védő lemond. – Ujabb védőtársaim. – Friedmann és Székely. – A vádlottak bátrak és nyugodtak. – A „marha“.)

A biróság elnöke Korniss Ferencz. Egyébként a nyiregyházi királyi törvényszék elnöke. A vármegyében nagybirtokos, egyébként rokonszenves, kellemes modoru és tekintélyes férfiu. Általános míveltsége megfelel állásának, jogi tudománya és törvénykezési gyakorlata jeles. A nagy per befejezte után nemsokára lemondott elnöki állásáról, a politikai pályára lépett s mint képviselő, a törvényhozásnak lett tagja, hol a gróf Apponyi által vezetett mérsékelt ellenzékhez csatlakozott.

Mint elnök, a per minden részletét teljesen ismerte s valóban bámulatos munkát és buzgalmat fejtett ki annak vezetésében. Elfogult volt. Szentül hitte ő is, hogy Solymosi Esztert a pörben fölmerült körülmények közt a vádlottak fosztották meg életétől. Hitt a holttestcsempészet meséjében is. A tárgyalás folyamán inkább a vádat képviselte, mint a tárgyias pártatlanságot. De állásának kötelességeit nyilvánvaló és kirivó módon -179- sohasem sértette meg. A vádlottaknak s a tanuknak minden okos szabadságot megengedett s a védők minden alkotmányos jogát teljes tisztelettel érvényesülni engedte. Se élczeskedéssel, se hatalmi szóval illetéktelen hangulatot előidézni nem törekedett.

Hogy a vérvád miként verhetett gyökeret meggyőződésében: e tünetet nem tanulmányozhattam eléggé. Oly sok időt, mely erre szükséges lett volna, nem tölthettem körében. Ismerkedésünk és ismeretségünk csupán hivatalos volt. Itélőtehetségét minden irányban jelentékenynek találtam s ezért nem látom tisztán elfogultságának se okát, se eredetét s kifejlődését. Az általános zsidógyülölet ugyan sokat megmagyarázna, de zsidógyülölőnek se tartották közelállói s régi ismerői. Tény azonban, hogy egész esztendőn keresztül szakadatlanul oly társaságban, oly környezetben élt és munkálkodott, a melyben mindenki meg volt a vérvád valóságáról győződve. Ily társaság vélekedése, erős itélőtehetség daczára is, magával ragadhatja a lelkeket.

Az egyik szavazóbiró volt Gruden Ernő. Idős, sőt elerőtlenedett embernek láttam. Sohase beszéltem vele. Csupán 17 ülésben vehetett részt a tárgyalás folyamán, julius 10-én betegség vett rajta erőt, a további tárgyalásokon s az itélet meghozásánál már nem volt ott.

A másik szavazó biró volt Russu Gusztáv, java korabeli, oláh származásu, kevés beszédü, hallgatag természetü. Tehetségét, tudományát meg nem ismerhettem. A nagy per folyama alatt többnyire együtt -180- étkeztem vele a vendéglőben egy asztalnál, de a nagy per részleteiről vagy egyéb birósági dolgokról egyetlen szót se váltottunk.

A birák felvilágositása, az ugynevezett informatio, Magyarországon szokásban volt s lehet mondani, ma is szokásos. Elvileg és elméletileg ez talán helytelen szokás, csakhogy az élet és gyakorlat nem mindig felel meg az elvnek és az elméletnek. Ott, a hol a biróságok vagy kizárólag vagy főleg irásból meritik az ügy ismeretét: az ügynek legfőbb ura az előadó. Az előadó figyelmét minden gondosság daczára is kikerülheti egyszer-másszor oly részlet, melyre az igazságkereső fél nagy sulyt fektet. S ha az övét kikerülte, rendesen kikerüli a szavazóbirákét is. Ez okból az igazságszolgáltatásra is gyakran előnyös, ha a fél vagy jogi képviselője a szavazóbirákat fölkeresi s előttük ügyének ténybeli s jogbeli természetét föltárja. Igy vált szokássá az informatio. Semmi szokatlan se lett volna tehát abban, ha én Russu biróval az ügy egyes részleteiről beszélgetek. Nem tettem.

Pótló szavazóbiró volt Fejér Barna. Fiatal ember s nem régi biró. Vele se beszéltem az ügyről soha. Nagy bizalmam volt elfogulatlanságában. A magyar kálvinisták sárospataki főiskolájának volt növendéke s nem kételkedtem abban, hogy minden babona s vallási gyülölködés hiányzik lelkéből. A kálvinisták két századon át sokat szenvedtek a Habsburgok uralma alatt, sok üldöztetést kellett nekik kiállaniok s másfél század óta az országban kisebbségi egyházat képviselnek. -181- Kisebbségben levő s üldözött felekezet lelkében a szerénység, a szabadság s az igazság érzete fejlődik ki szükségkép, mely az uralkodó hatalommal s a hatalmasabb egyházzal szemben csak ez érzetben találja menedékét. Ez érzettel pedig a vallási gyülölet össze nem fér.

A biróság jegyzője Simon Viktor fiatal ember volt. A per folyamában nem lehetett szerepe, minthogy a jegyzőkönyvek gyorsirói följegyzésekből készültek.

Volt szükség tolmácsra is. A biróság nyelve az állami nyelv, a magyar. Ám a holttest-csempészet kérdésében voltak vádlottak és tanuk az ország északkeleti határáról, a kik rusznyák nyelven beszéltek s magyarul nem tudtak. Hites tolmácsként Baksai Bertalan huszti ügyvédet alkalmazta a biróság, a kit azonban több izben a nyiregyházai görög katholikus lelkész váltott föl.

Horánszky Nándor védő társam február elején a védelemről lemondott s lemondását a törvényszék elé terjesztette.

Indokul azt hozta fel, hogy a nyiregyházi törvényszék a helyi viszonyokhoz s a kifejlődött izgatottsághoz képest a közvéleménynyel szemben nem független eléggé s elfogulatlan nem lehet. Innen a vizsgálat hosszadalmas volta s több irányu szabálytalansága. Biróküldés szükséges. Ámde az igazságügyek minisztere s a kormány a közhangulattal szemben gyenge s a biróküldést elrendelni nem akarja. Igy az ügynek -182- minden rejtélyét földeriteni nem lehet, a védelem kezei megkötvék, s ő e miatt magasztos hivatását nem teljesitheti.

Mielőtt elhatározta magát: fölkeresett s tudatta velem szándékát. Nem tudtam helyeselni e szándékot. Indokait igazaknak találtam s fontosaknak is, de ugy vélekedtem, hogy ezek daczára is a magasabb erkölcsi kötelesség azt parancsolja, hogy helyünkön maradjunk s tisztünk nehézségei elől meg ne futamodjunk.

Horánszky a politikai pályára is gondolt, mely előtte állott, s melyről azt is hihette, hogy a védők ellen is folyton szított s folyton emelkedő gyülölködés azt megszakithatja.

Igy mondta nekem, de én azt hiszem, ez nem az ő indoka volt, hanem pártjáé. Az országgyülési nemzeti párthoz tartozott s annak egyik jelesebb tagja volt. A párt bizton számitott arra, hogy egykor kezébe veszi az ország kormányát s ez esetben Horánszkyt nem nélkülözheti. De összetépett tekintélylyel nem vehetné hasznát. Tanácskoztak e fölött pártja kebelében s arra kérték, mondjon le védői tisztjéről.

Nem tudtam az ellenkezőről meggyőzni, 1883. évi február 9-én beadta lemondását a birósághoz.

Gondoskodni kellett férfiuról, a ki helyét betöltse. Az országos izraelita központi iroda titkára megkérdezett, elfogadnám-e védőtársamul Friedmann Bernát jogtudort s budapesti ügyvédet? Elfogadtam készséggel.

Kiváló tehetség, jeles jogász s rokonszenves egyéniség. Nagy bűnügyi gyakorlata volt már a fővárosi biróságok -183- előtt, s a zsidók ugy vélekedtek róla, hogy az ország zsidó vallásu ügyvédei s jogászai közt ő mindenesetre a legelsők egyike. Ez is egyik ok volt előttem, hogy mindenesetre szivesen fogadjam. Elvégre a nagy per nagy mértékben a zsidók ügye s egészen természetes s az aggódó felekezetre is megnyugtató, ha hozzá tartozó kiváló ügyvéd is részt vesz a védelemben.

Nem csalódtunk. A tárgyalás egész folyamán fáradhatatlan szorgalommal, nagy buzgósággal s jeles sikerrel végezte védői tisztét. A kérdéseknek inkább jogi és törvényességi oldalát képviselte s oly szerencsés módon, hogy valósággal a közönség zsidógyülölő része se haragudott rá, sőt még rokonszenvezett is vele.

Még egy védőtársam volt. Székely Miksa jogtudor és ügyvéd. Fiatal ember, nyiregyházi születés, ottani előkelő zsidó kereskedő család sarjadéka. Korábban nem ismertem.

Ama nagy érdeklődés miatt, melylyel a nagy pert kisérte a művelt világ, egészen természetes, hogy az ügyvédek nagy serege törekedett arra, hogy a perben védői szerephez jusson. Tudom, hogy a vádlottakat is, a zsidók központi irodáját is, az előkelő s befolyásos budapesti zsidókat is sokan ostromolták e czélból. Hozzám is többen fordultak s voltak olyanok is, a kik tekintélyes pénzösszeget ajánlottak föl – nagy csodálkozásomra – ha védő társul elfogadom őket. Vagy azt hitték, hogy a védelemért óriási összegeket nyujtanak tiszteletdijul, vagy számitottak arra, hogy a világhirü perben egyszerre nagy névhez jutnak, s mindahhoz -184- az előnyhöz, mely a nagy névvel jár. S az ostromlók közt bizony felesen voltak a keresztények és a zsidók.

Székely Miksa ez időben látogatott meg s szerény, művelt s rokonszenvemet fölgerjesztő módon előadta, hogy ő fiatal ügyvéd, nyiregyházi származásu, az eszlári vádlottak némelyike jól ismeri családját is, őt is s teljes bizalommal őt óhajtja védőjéül. Megnevezte Junger Adolf, Lusztig Sámuel és Braun Ábrahám vádlottakat. Ő azonban csak az esetben vállalja el a védelmet, ha én szivesen fogadom s buzgalmához képest bizalommal látom. Egyuttal érintette, hogy ha előkelő férfiak őt az ifjut talán nem szivesen látják a védők közt, s erre nézve előttem is nyilatkoznának, legyek hive.

Nagyon megtetszett ez a fiatal kartárs. Tehetséges és tanult jogásznak ismertem föl. A straszburgi, berlini és budapesti egyetemeken hallgatta a jogi tudományokat. Később családja tagjaival is megismerkedtem s szives barátságra léptem. Nagy buzgósággal, az ügy iránt való szeretettel, sőt valódi lelkesedéssel képviselte a kezén levő nagy érdekeket. S ama negyvenöt nap alatt, mig a tárgyalás miatt Nyiregyházán voltam, vele és családja körében a munka fáradalmai után sokszor felüdültem, sok kellemes időt töltöttem el. Ezután különben nemsokára elhagyta az ügyvédi és jogászi pályát, a gyakorlati közgazdasági térre lépett át s Budapesten a nagyhirü Machlup-féle bőrgyárat vette át s tartja virágzásban.

Özvegy Solymosi Jánosnénak, a leányavesztett szegény anyának mint magánvádlónak jogi képviselője Szalay -185- Károly ügyvéd volt. Somogymegyei birtokos. A vármegye közdolgaiban tevékeny szereplő s akkor az országos antiszemita párt egyik vezérembere. Éles, kiváló elme, sok gyakorlati tudás, vidám és rokonszenves modor, ügyes szónok. Több országgyülésen át később képviselő. Nagy szerepe a perben a perjogi rendszer szerint nem lehetett. Csakis a kár felszámitására s ha a közvádló a vádat elejtené, annak fentartására szoritkozhatott.

A hosszu tárgyalás részletéről, a mennyiben az ügy benső igazságára vonatkoznak, itt nem akarok s nem is szükséges szólani. Csak a külsőségek, csak az alaki dolgok közűl emlitek fel néhány érdekességet.

A vádlottak se kimerűlve, se elszomorodva, se leverve nem voltak. Az egész évi börtön alig látszott meg rajtuk. Odujuk egészséges s ételük eléggé bő és tápláló volt. Étkezésükben vallási szertartásaikat megtarthatták. Otthon valamennyi szegény, falusi, fölötte egyszerüen étkező és ruházkodó s gyakran nélkülöző zsidó volt.

Bátran, tiszta öntudattal, sőt nagy önérzettel néztek a vád szeme közé. Semmit se féltek a végeredménytől, sőt gyakran bizonyos vértanui nyugodt elszántság jelensége is látszott egyiken-másikon. Természetesen nem egy módon. Kinek-kinek egyénisége szerint.

Svarcz Salamon, a metsző, tünődő, gondolkodó, erősen érző, de bőven beszélő ember. Az elnök kérdésére, hogy mivel menti magát a vád ellen, mit szól a büntetthez, tudományos modorban akar felelni. -186-

– Ily büntett – ugymond – lehetetlen. De mi okból is történt volna ez? Mi indithatott volna bennünket e szörnyű büntett elkövetésére?

Igaza van. Ok nélkül semmi nem történik. Nagy dolognak nagy okának kell lenni. Azonban a vérvád benne van a levegőben. Erre Svarcz igy felel:

– Ez a vád lehetetlen. Bebizonyitom a szentirással, bebizonyitom a világtörténelemmel, bebizonyitom tanulmányaimmal, hogy lehetetlen, hogy izraelita ember vallási szempontból gyilkosságot kövessen el.

Nagy szavak, de kicsiny ember szájából. Igaz, hogy teljes igazság van a szavakban, de minden igazság daczára is a nagy szó és kis ember együtt vidámitó hatással van a közönségre. A magyar példabeszéd igy jellemzi e tünetet: kicsiny ember nagy bottal jár.

Ő nem hivatkozik szentirásra és világtörténetre, nem is tünődik, nem is okoskodik. Csak megsajnál valakit. De nem önmagát sajnálja, a ki egy év óta ül a börtönben eme vád miatt; nem is feleségét, gyermekeit, rabtársait sajnálja. S nem is hitsorsosait. De kit sajnál hát? Sajnálja azt a boldogtalan embert, a ki ezt a vádat hinni tudja.

Lehet, hogy utczán szedett köznapi szólásmód csak az ő beszéde. De ha ő megfontolta s ugy mondotta ki szavait: akkor szavaiban az igazság keserü is, vidám is, fönséges is. -187-

Junger Adolf vádlott ősz, rokkant ember. Fehér, hosszu szakálla befödi mellét. Mozdulatlanul ül székén s fáradtan mozgatja szemeit és szempilláit. Csöndesen felel a vádra.

– A vád nem igaz. Én öreg ember vagyok. Jól tudom, hogy kevés esztendőm van hátra, itt hagyom e földi életet. Oly igaz, mint egy isten van felettünk, hogy én Solymosi Eszter eltünéséről semmit nem tudok.

A gyermeknek még van hite s az öregnek megint van hite. A léleknek oly nagy mélysége s oly nagy világossága a hit, hogy a ki azt láthatja és hallhatja: annak meg kell rendülni s annak magának is hinni kell.

»A mint egy isten van felettünk« – e szót használja az ősz vádlott. De e szót használja igen gyakran a valóságos bűnös is, mikor mentegetődzik, tagad s védi magát. De öreg, rokkant halálaváró ember szájából mégis nyomatékos ez a szó. Belenyillalik a hallgató ember lelkébe. Mint a mély, búgó, szomoru zenehang, ha sötétben távol messzeségből halljuk.

Sarf József már másként beszél. Ez az egyházfi, ez a »zsidó harangozó«, mint az eszlári parasztok mondják. Ez a foltozó varga, ez a napszámos munkás, a ki eljár keresztyén gazdákhoz burgonyát és kukoriczát kapálni. Naptól barna arcza, kezefeje mint egy lapát, minden szava nyers, közvetlen, elmés, okos. Minden szaván ott az egész lelke. Mintha nem is zsidó volna, hanem bátor, romlatlan vérü ősi magyar paraszt.

Hát ez mit mondhat a vádra? Mi lehet ennek arra első szava? Bizony kemény szó az. -188-

– A mostani világban nem gondoltam, hogy még olyan emberek is legyenek, a kik azt higyjék, hogy a zsidóknak husvétkor vért kell venni. Hajdanában lehettek ily marhák.

Nem is kellett. Hiszen ezzel meg van mondva minden. De még a mindennél is több.

»Marha« – ez a szó a magyar nyelvben sok mindent jelent. Hajdanában az volt az értelme, a mit most aranyból, ezüstből, drágakőből készitett kincsnek, ékességnek, drágaságnak nevezünk. Később a mezei gazdaság élő és mozgó értékét, a lábas és igás jószágot, a méneseket és gulyákat, a nyájakat és csordákat, a kondát, csürhét és falkát nevezték marhának. Ma már mindent a maga nevén neveznek. Ma már a mén, a paripa, a kancza, a csikó, a juh, a sertés, a kecske egy se marha. A kutya, macska, a házi szárnyas se marha. Ma már az ökröt, bikát, tehenet, borjut, üszőt, tinót is a maga becsületes nevén nevezik.

De a tulkot, a szarvas jószágot még most is illetik a »marha« szóval kiváltképen akkor, ha megbolondul, ha rakonczátlan, ha bomlottul bogárzik, ha elszakasztja fékét, ha kidönti a keritést, ha eltiporja a kis gyereket s az apró jószágot s neki megy, mint a vak ló, mindennek.

Gunyszó ma már a »marha« szó. Többször használják emberre, mint oktalan állatra. De csak olyan emberre, a ki durva, faragatlan, nem ismer se istent, se embert, lábbal tapod minden tisztességet s keresztül gázol apán, anyán, hitvesen s minden becsületen. -189-

Nos hát Sarf, a foltozó varga, ilyen valaminek tekinti azt, a ki még ma is el tudja hinni, hogy a zsidóknak husvétkor keresztyén vér kell.

Bukszbaum Ábrahám csak tréfára vette az egész dolgot. Elég fiatal és egészséges volt hozzá. Mikor a Móricz tanu szemébe mondta tanuságát, egy szót se szólt addig, mig a Móricz tanunak szemei közé nem köpött néhányszor. Csak azután mondta neki: Piha! Gazember!

Azt mondják: a szembeköpés az alacsony sorsu zsidók különös sajátsága. Igaz, hogy a köpésről a szent irások is különböző vonatkozásokban többször emlékeznek. Sajátságos jele a haragos megvetésnek. Mintha némely állat is csinálná. A medve s némely macskaféle mintha leköpéssel riasztaná meg kezdetben ellenfelét.

A tárgyalási idő bevégeztével nyomban fölkerestem Bukszbaumot odujában, ott az értekező szobában magamhoz hivattam s komolyan megintettem.

– De ezt nem szabad tenni Bukszbaum s egyáltalán nem szabad a biróság előtt haragudni.

– Nem is haragudtam én, csak az elnök urnak akartam megmutatni, hogy most már én is haragszom.

A kinek a büntető igazság kiszolgáltatásában nagy gyakorlata s jó szeme van s élesen és gondosan tud figyelni, a vádbeli gyilkosnak már védekezéséből is rendesen eltalálja, hogy bűnös-e vagy ártatlan az. A hang, az arcz, a szem és száj körüli vonások mozgása, -190- a fejnek és testnek tartása, a lélek belső harczának külső tünetei tökéletes tanuságot tesznek a valódi igazságról az igazi lélekbuvár előtt, a ki azt a tanuságot érti. Még egyes embernél, egyes vádlottnál is ritkán csalódik az élesen figyelő gyakorlott biró.

A nagy perben négy embert vádoltak közvetlen gyilkossággal s hatot azzal, hogy bünrészesek voltak a gyilkosságban. Tiz ember tehát. Különböző koru, multu, gondolkozásu emberek. Csak abban egyenlők, hogy egynek sincs magasabb míveltsége, ámbár míveltségük mértékében is nagy az eltérés.

Nem beszélhettek össze, hogy miként védekezzenek. De ha összebeszéltek volna is: lehetetlenség, hogy annyiféle faggatás közben mind a tiz egyenlő módon védekezzék, holott mind a tiz más koru s más gondolkozásu. És a templomi imát kivéve, sohase voltak közös foglalkozásra szövetkezett társaságban, tehát közös módszert önkénytelenül se sajátithattak el egymástól.

Érdekes a koldus zsidónak, Volner Hermannak védekezése is. Lényeges védelme ez:

– Én sohase voltam azelőtt Eszláron. Én se ismertem ott senkit, engem sem ismert ott senki. Senki se tudta, ki vagyok, mi vagyok, bizhatnak-e bennem, nem árulom-e el őket nyomban? Vajjon, ha ott nyolczan-tizen embert akartak ölni: mi szükségük lett volna én rám s miként eresztettek volna engem maguk közé, engem, a teljesen ismeretlent?

S bizony nem volt abban a gyülölköző közönségben senki, a ki már a tárgyalás első napjaiban is ki ne ábrándult volna. Senki, a ki a vádat igazságosnak tekintette volna.

(A közvádlót megtámadják. – Nem kap elégtételt. – A közönség a védők ellen. – A népszerüség. – A vérvád ősi természete. – Nem per ez, hanem bajvivás a faji ösztön ellen.)

Igazi botrány csak egyetlenegy fordult elő a tárgyalás egész tartama alatt.

Szeyfferth Ede királyi főügyészi helyettesen, a közvád képviselőjén már a tárgyalás alatt észre lehetett venni, hogy ő nem hisz a vádban s mihelyt a tárgyalás sorrendje megengedi: elejti azt. A közönségnek zsidóüldöző hevesebb, szenvedélyesebb része e miatt mély gyülöletet táplált ellene. Különösen Ónody Géza, a megyének egykori szolgabirája s most a megye egyik kerületének országgyülési képviselője. Eszlári lakos és bérlő, a vizsgálóbirónak a vizsgálat alatt egyik benső bizalmasa. Köztudomásu volt, hogy a zsidóellenes országos mozgalomnak ő volt egyik vezetője.

Ónody Géza a tárgyalás harminczegyedik napján, julius 19-én, Szeyfferth Ede főügyészt a törvényszéki teremhez vezető lépcsőn, tehát a biróság helyiségében, személyesen megtámadta, sulyosan sértő szavakkal illette s botjával is megfenyegette. S nyiltan kijelentett szavai szerint azért, hogy hivatalos kötelességének gyakorlatában őt megzavarja. -192-

Sulyos eset volt, nagy feltünést keltett, beleütközött a büntető törvénybe is. Szeyfferthet mindenki nemes férfiunak s buzgó és derék tisztviselőnek ismerte, nyomban illetékes jelentés ment róla kormányhoz, birósághoz, zajt ütött belőle a sajtó is.

A kormány a vármegye főispánját táviratban utasította a megfelelő óvintézkedések megtételére. A főispán átirt a birósághoz s átiratát a julius 20-iki tárgyaláson olvasta föl az elnök.

»A kormánytól nyert utasitás folytán azt, ki a biróságot, vádlót vagy védőket megfélemliteni megkisértené, bárki legyen, minden kivétel nélkül hatalommal fogom ártalmatlanná tenni.«

Tudomásul vettük. Jól van. Erős szó az az átirat, de mégis csak szó. Több botrány nem történt ugyan, de az a botrány mégis megtörtént annyira, hogy a közvádló, az államnak az a magas állásu igazságügyi képviselője még se kapott elégtételt, a jogrend megsértése még se vont maga után megtorlást s a ki a jogrendet megzavarta, annak még se görbült meg hajaszála se. De hát akkor olyan világ volt. A zsidók ellen s a zsidók jogainak őrizői ellen akkor büntetlenül lehetett véteni.

De most már a főispán átirata után futó tűzként terjedt el az a hir, hogy a védők se mentesek, az ő személyük biztossága is kétséges, őket is fogják bántani.

Három védőtársam: Funták, Friedmann és Székely -193- ellen épen nem volt semmi ingerültség. Mind a háromnak egyénisége inkább engesztelő, mint izgató.

Heumann Nyiregyházán lakott s a társadalom őt valláskülönbség nélkül kedvelte korábban. Talán épen ezért támadt ellene némi ingerültség. Miért védi a zsidókat? Tőle mint zsidótól is megvárták volna, – igy okoskodtak – hogy álljon félre s engedjen szabad utat az ügy lefolyásának. A balgatag közönség azt hitte, hogy a védelem csak az igazság kideritését akadályozza.

Az ország egyik legelső államférfiának komoly szemrehányást tettem, miért nem emeli föl szavát a zsidóság ellen oly fenyegető szenvedélylyel üzött izgatás csillapitására?

– Hát belenyuljak az igazságszolgáltatásba? Hát zsidót már ne lehessen fölakasztani?

Ezt felelte. Pedig egyébként a legnemesebb és világosabb lelkek közé tartozott.

Heumannban keményen ellenálló hősi szellem lakott, soha se maradt adós a felelettel. S az izgatókat megfelelő vastag szavakkal jellemezte. Szavait széthordták, tulozva, ferditve elterjesztették. E miatt támadt megyéjében ellene némi ingerültség. De a vármegye előkelői közt hatalmas barátai akadtak. S mert a város lakossága -194- jó embernek ismerte, bizony a tömegtől se tarthatott.

Őszintén meg kell vallanom: a legnagyobb ingerültség ellenem volt. Az ugynevezett népszerütlenség az én nevemet és alakomat vette körül legjobban. Igy mondták sokan nekem is, igy beszélték országszerte s igy irták naponként a hirlapok.

Sok érthetetlen dolog van a világon. Valóban a logika törvényei a tömeg gondolkozásában és szenvedélyében nem a legerősebb, nem a leghatalmasabb törvények.

Engem okolt s engem kárhoztatott a tömeg azért, hogy a vérvád szétfoszlott s a vádlottak megmenekültek. Pedig nem én voltam a biróság, a kinek hatalmában állott őket elitélni vagy fölmenteni. S az ország mind a három foku birósága egymás után egybehangzólag ártatlanoknak találta őket, holott a másod- s harmadfoku biróság elhatározására egyáltalán semmi befolyásom nem lehetett.

A szenvedélyes gyülölködés nem fontolgat. Jelszó kell neki és áldozat. A zsidókat nem tudta, a biróságot nem akarta áldozatul nyerni: tehát ellenem intézte rohamait.

Nem törődtem vele. A népszerüség nagy kincs, sok nemes öröm forrása. Gyakran nem is lehet könnyü szerrel eljutni hozzá. Gyakran csak a halál után támad föl, a mikor nem sokkal ér többet, mint a sirhalmon tenyésző virág annak, a ki a sirban nyugszik. A népszerüség iránt soha se voltam érzéketlen. -195-

De vagy gyönge vagy hitvány lélek az, a ki a népszerüséget czélnak tekinti. Mívelt társadalomban s szabadsághoz szokott államban a népszerüség óriási erő és hatalom – de csak eszköznek a közérdek becsületes szolgálatára. A ki nem erre használja, hanem önző czélokra vagy hivalkodásra: az sulyosan vét nemzete ellen s működése nemcsak káros, hanem gyakran utálatos is.

Egyetlen perczem se volt az életben, a mikor féltem volna a népszerütlenségtől. Éreztem, hogy fajomnak hű és igaz példánya vagyok. Éreztem, hogy az irodalom és a közélet terén érdemes munkát végezni elég erőm van. Biztam magamhoz, hogy ily munkára mindig lesz bennem elég buzgóság. Hát bizonyára visszatér hozzám a szükséges népszerüség, ha most elfordul is tőlem.

Egyébiránt messze tőlem sohase távozott el. Időnkint hátat forditott, de közelemben maradt, hogy ha kell, kéznél legyen.

Hiszen vádlottakat védek, a kik szenvednek. Védem őket szabadon, nyilvánosan, biróság előtt, az alkotmányos jog korlátai közt s e jog paizsa alatt. Az ily védelem még akkor is szent és tiszteletreméltó, ha a vádlottak igazán bűnösök.

De a kiket én védek, azok ártatlanok s ok nélkül szenvednek sulyos üldözést. A birói elfogultság áldozatai ők. Ez a meggyőződésem. S e meggyőződésem sok megfigyelésnek, bő élettapasztalatnak s erős megfontolásnak -196- eredménye. Kötelességem, de jogom is e mellett rendületlenül állani.

Mind igaz ez s gyakran előforduló rendes, megszokott bűnperben meleg elismerés kisérné nagy munkámat. Ám ez a per rendkivüli.

Nem büntetőjogi per ez, bár mennyire beleszoritják is a birói eljárás keretébe s bármiként földiszitik is a perjog czafrangjaival. Annak a tizenöt eszlári vádlottnak valóban semmi szüksége sem volt arra, hogy Sarf Móricz és Matej Ignácz ostobaságai ellen épen én védjem meg őket. Elvégezhette volna e munkát az ország három-négyezer ügyvédjének mindegyike. Ha ez a per mindennapi megszokott per lett volna.

Minden történetalkotó fajnak más a vallása. Még a keresztyén vallás is más meg más a nagy emberfajok és a nagy nemzetek szerint. A fajok és a vallások is türelmetlenek egymás iránt. A tömegek míveltsége a legmíveltebb nemzeteknél se jutott még el bölcseleti magasságra és tisztaságra. A tömegek faji és vallási türelmetlensége időnként annyira feszül, hogy megkivánja a harczot. A zsidó más faj és más vallás. Hadat üzennek neki. A hadüzenet egyik ősi megszokott alakja a vérvád. Ezer éves alakja s a babonás hit által megszentelt alakja.

Előáll a harcz. Művelt korunk szelidebb módszerével, de azért könyörületlen szenvedélyével folyik a harcz. A harczba belevegyül az önzés, az életnek a munka -197- és siker versenyéből fakadó gyülölködése s a politika cselszövénye is. Valami véletlenség belekeveredik a harczba s annak perjogi, birósági alakot ad.

Dehogy per. Csak az alakja az. A régi harcz az, a fajok és a vallások egymásközti feszengésének harcza. A melyben az emberszeretetnek és tiszta elmének kell szembeszállani a tömegek babonájával és szenvedélyével. A biróság a bajvivó tér, a védelem képviseli az emberszeretetet és tiszta elmét. A czél a babonának és szenvedélynek legyőzése.

De épen ezért kezdettől fogva mindig lehetőnek tartottam, hogy akadnak izgatók, a kik botrányt készitenek ellenem s ha a hirlapok csuf rágalmai és gyanusításai ártalmamra nem lehetnek, utoljára a személyes támadástól se riadnak vissza s merényletekre is készen lesznek. S a végtárgyalás alatt erre csak Nyiregyházán lehet alkalom.

VI.

(Megvédtem magam a támadások ellen. – Andrikovics uram. – Titkos testőrségem. – A védelem felosztása. – Az én védő beszédem. – Agyam elfáradt. – Miként alkot az agy? – Hét órán át tartó rögtönzött beszéd.)

Ismertem a viszonyokat. Tudtam, hogy falusi magyar parasztot ellenem felbujtani nem lehet. Még cselédet, -198- még napszámost se. De a városban mindig van dologtalan, őgyelgő ember, fiatal és idős, a kit lehurrogatásra, ablakbeverésre, tömeges orditozásra, személyes megtámadásra könnyen ki lehet bérelni. Az ily emberek rendesen ott ácsorognak a köztéren, a templom előtt, a megyeház és törvényszéki terem közelében. Biztosra vettem, hogy az első napokban nem lesz merénylet. Ugy gondoltam, hogy a felbujtásra az ügynökök és közbenjárók a vármegye hajdui s hivatalszolgái lesznek. Az pedig kétségtelen volt, hogy a felbujtáshoz pénz kell, pénz nélkül a köztéri csavargók senki fejét és ablakát be nem verik, hanem erre föl kell őket bérelni.

Nohát fölbérelem én magam mellett. Megelőzöm az izgató urakat. Mire azok fölébrednek: enyém lesz a köztéri ácsorgó tömeg.

Szállásomból az út a tárgyaló teremig a köztéren keresztül vezetett. Ezt az utat naponként megtettem néhányszor. Zsebjeimet tele raktam ezüst forintosokkal. Mai számitással két koronát, valamivel többet, mint két frankot tesz az akkori forint. S elől-utól akárkivel, akárhol találkoztam a köztéri ácsorgók közül, akár öreggel, akár fiatallal, asszonynyal, leánynyal is, mindegyik számára volt egy ezüst forintom. Ugy tettem a vármegye huszárjaival, hajduival, a hivatalszolgákkal, a szolgálatban levő börtönőrökkel. De nem ingyen, nem jogczim és szolgálat nélkül adtam a jutalmat. Vagy esernyőt, vagy felsőkabátot, vagy valami iratot, -199- botot, zsebbevalót, tollkést készakarva otthon feledtem vagy a törvényszéknél hagytam s annak utánam hozása volt a jogczim és ellenszolgálat. Néhány krajczárnyi szivarért ötször-hatszor küldtem naponként ide-oda. Levelek és névjegyszállitások, üzenetek napirenden voltak sokszorosan. Minden öt-tizpercznyi útért szivesen és jó szóval adtam oda az ezüst forintot.

Szinte csodálni lehet az eredményt, mely rám nézve bekövetkezett. S nem is került épen sok pénzbe. Hat hét alatt csak 1573 darab ezüst forintos fogyott el. De a munkanélküli emberekre különös hatása volt a bőkezüségnek. Ehhez szokva épen nem voltak. Rendes napszámuk alig fél forint s ezért lótni-futni, dolgozni kell egész nap. S ime, most akad ember, a ki néhány percznyi könnyü munkáért két napra járó fizetést nyujt. Nyiregyháza kis vidéki város. Lakossága tulnyomó részben mezei kisbirtokos. Őgyelgő, munkanélküli ember, asszony alig van pár száz. Ez se mindig munkanélküli. Azt az összeget tehát ama rövid idő alatt megérezték.

Az urak maguk közt gunynevet adtak rám. Gunynevem volt a »fősaktervédő«. E néven ismert a szegényebb nép is. Ám a fősaktervédőről egy hét mulva az egész város azt beszélte, hogy derék ember, jó szive van, van ugyan sok pénze, de nem sajnálja, szivesen oda adja a szegény embernek, miért nem olyanok az ő helybeli uraik?

Volt a városban egy vendéglő, a vidékiek, vásárra járók s helybeli szegényebb sorsu iparosok számára. Nagy udvara, nagy szobái, olcsó étele-itala. Ugy emlékszem, Andrikovics uramnak nevezték a vendéglőst. -200-

Nagy tekintélyü férfiu volt az alsó néposztályban. Ő volt a nyiregyházi antisemiták vezére és főszónoka. Az ő vendéglője volt az antisemiták gyülekező és mulatozó helye. Az eszlári biró, Farkas Gábor s a sok eszlári tanu és hozzávalója mind oda szállt. Ott készült a tanuk közvéleménye. Ott születtek a bolond ötletek a holttest kék szeméről, meglévő körmeiről, az eltünt leánykának szétálló lábujjairól s egyéb effélékről. Ott szidták és rémitgették azt a tanut, a ki a zsidóknak pártját fogná s a keresztyénséget elárulná. Valóságos tanugyártó műhely volt Andrikovics uram tanyája, a ki azonban maga nem vett részt az efféle műveletben. Ott beszéltek gyakran arról is, hogy az »urak« mennyire szeretnék, ha a köztéri ácsorgók a »fősaktervédőt« lekiabálnák vagy megdobálnák, vagy valami egyebet is tennének vele.

Ugy két hét mulva fölkeresett engem Andrikovics uram lakásomon. Valami örökségi, valami végrendeleti ügye volt, abban kért volna tőlem tanácsot. Ez volt látogatásának jogczime.

De azt hiszem, mégis azért jött, hogy közölje velem azokat, a melyek az ő vendéglőjében történnek s hogy engem megnyugtasson. Meg is mondta szemembe.

– Én haragszom a zsidókra – ugymond, – a pokolra kivánom valamennyit. De én mindennap ott vagyok a tárgyaláson, mindent megvigyázok, de nekem csak a képviselő ur az én emberem. Becsülöm, tisztelem, igaz embernek tartom a képviselő urat. Az én vendéglőmben sok mindenféle tarkabeszéd történik, de a képviselő ur -201- ne féljen, éjjel-nappal bátorságban legyen, a hajaszála se fog meggörbülni, mert a nép szeretete a képviselő ur mellett vagyon.

Volt azonban más intézkedés is arra nézve, hogy merényletet ellenem el ne követhessenek. A városbeli előkelő zsidók tizenhat főből álló őrséget szerveztek fiatal bátor emberekből, melynek az volt a feladata, hogy minden lépésemet figyelemmel kisérje, személyem és lakásom biztonsága fölött őrködjék s esetleg minden szóbeli vagy egyéb bántalmazástól eleve megóvjon s ha mégis történnék valami, azt nyomban és sulyosan megtorolja. Ez őrség vezetője Goldstein János nyiregyházi szabómester volt, nyilt, egyenes, bátor férfiu, egykor huszár altiszt.

Minderről semmit nem tudtam, erről nem értesitettek. Bizonyára nem engedtem volna meg ez intézkedést, mivelhogy nem tartottam szükségesnek. Valóságos szereplésére nem is került a sor. Csak a védőbeszédek befejezte után az itélet kihirdetése előtti napon tudtam meg véletlenül az őrség létezését.

A királyi főügyészi helyettes julius 27-én, a tárgyalás harminczkilenczedik napján terjesztette elő vádbeszédét. Elejtette a vádat, fölmenteni kérte a vádlottakat s inditványozta, hogy a vádlottakat a biróság nyomban helyezze szabadlábra.

A vádbeszéd előterjesztése után a magánvád képviselője Szalay Károly nyilatkozott. A vádat fentartotta. -202-

A védők felszólalásának rendjét, természetesen a védők szives hozzájárulásával, én határoztam meg. Apróra megbeszéltük az anyagot, melyet a védbeszédekben föl kell dolgozni s egyuttal magunk közt felosztottuk azt. A helyzet engem tett a védelem vezérévé s kartársaim őszinte bizalommal fogadták el rendelkezéseimet.

Funták Sándor feladata lett a vérvád helytelenségét általában kifejteni.

Friedmann Bernát feladata főleg az volt, hogy Sarf Móricz alakjában az agyonrémitett, aztán elámitott s végül teljesen kikészitett s szabadságától végig megfosztott tanu képét mutassa föl a világ előtt.

Székely Miksának föl kellett deriteni a tisza-eszlári zsidók 1882-ik évi ápril 1-i egész napirendjét, hogy nyilvánvaló és kézzelfogható legyen, hogy a napirendbe gyilkosság cselekménye, Solymosi Eszter elemésztése bele nem férhetett.

Heumann Ignácz a tutajosok tiszai utját irta le kimeritő részletességgel annak kitüntetése végett, hogy az út egyetlen részlete se engedi meg a holttest-csempészet gyanujának hihetőségét.

Igy osztottam föl az anyagot és szerepeket. Védőtársaim jeles jogászok s önálló férfiak, szabadon kiterjeszkedhettek az ügy egyéb részleteire, de a kijelölt anyagot föl kellett dolgozniok.

Rám, mint a védelem utolsó szónokára maradt a társaim által kidolgozott részletek egységes összekapcsolása, a netalán kihagyott kérdések földeritése s különösen -203- az orvosi tudományt érintő kérdések megvitatása. Ezzel kapcsolatosan a csonka-fűzesi holttest azonosságának igazolása.

És maradt az, a mi talán a legnehezebb és legszükségesebb volt: megvivni a bajt a fölizgatott közvélemény ellen, a tömegek babonája és szenvedélye ellen. Ezt tartottam különös feladatomnak kezdettől fogva s ezt várta tőlem, ha nyiltan nem mondta is, az ország zsidósága.

Társaim beszédei méltók voltak a tárgyhoz és feladathoz. E beszédek teljes sikert eredményeztek, a vádlottak ártatlansága kitünt s ők visszanyerték szabadságukat s becsületük épségét.

Saját beszédemről is kell szólanom, a mívelt közönséget valószinüleg érdekelni fogja.

Szorosan vett törvényszéki beszédnek bizony nem valami kitünő beszéd az. A forumon kétségtelenül különbek hangzottak el már más nemzeteknél is, Magyarországon is. A beszéd értékének felfogásában a pártos sajtó elismerése engem nem zavarhatott meg.

Maga ez a könyv bizonyitja, hogy anyagban és részletekben a nagy per csodálatosan gazdag. Hozzá e tekintetben hasonló alig volt még, mióta rendes biróságok szolgáltatják az igazságot. S az ügy egész anyagának egyes részei nagyon különfélék s alig összeillők. Egységet a beszédben majdnem lehetetlen volt teremteni. Az orvostani részletek sokasága és műnyelve alig engedi meg az elme magasabb szárnyalását s a nyelv szépségeinek kifejtését. A tárgy egysége nélkül -204- s az elme magasabb szárnyalása s a nyelv költői szépsége nélkül a szónoklat szépműtani hatása csak csonka lehet, nagyon is csonka.

A beszélés sora julius 30-án került rám. Reggel 8 órakor kezdtem a beszédet s háromszoros 10–10 perczig tartó félbeszakitással délután negyedfél óráig folyton beszéltem. A terem nagy ablakjai nyitva voltak, a köztéren is óriási közönség hallgatta a beszédet, valamint a nyitott ajtón át a csarnok közönsége is. Óriási hőség volt. Hangom érczessége és tisztasága ugyan még akkor nem volt gyönge, de mégis emelt, erős hangon kellett hét egész órán át beszélnem.

A beszéd minden része elejétől végeig tökéletes rögtönzés, a rögtönzés elmaradhatatlan lazaságával. A lazaság alatt nem a tárgy ismeretének hiányát értem, hanem azt értem, hogy a gondolatoknak a nyelvben való megalakitása nem elég rövid és tökéletes, a rokon gondolatok nincsenek eléggé csoportositva, az egész beszéd váza nem arányos s kiterjeszkedik a szónok oly tárgyakra is, melyekre kiterjeszkednie nem lett volna szükséges.

Mindez azonban nem eléggé érdekes s nem ezért beszélek erről. Hanem azért, mert ezen beszédben az agyam kifáradt. A mit azelőtt magamon nem vettem észre, mástól se hallottam s a miről nem is olvastam.

Hogy az erős hangon tartott hosszu beszédben a torok, nyak és mell izmai s a tüdők is kifáradnak: azt már más alkalommal észrevettem. A hogy a mezei munkás megfelelő izmai karon, mellen, derékon és a -205- felső lábszáron az erős és hosszas kapálásban és kaszálásban kifáradnak, természetesen ép ugy kifárad minden izom, melyet az erős hangu hosszu beszéd szokatlan mértékben mozgat.

De hát az agy is kifáradna? Ez eddig nem jutott eszembe. S az ő kifáradása is egészen olyan lenne, mint az izmoké? Erre eddig nem gondoltam.

Ha az ember mély tudományos vagy magas költői értékü művet megfelelő ugynevezett remek nyelven ir: a fogalmazás teljes képességével naponkint csak bizonyos ideig rendelkezik a mű alkotója. Egyszer csak csillapodni kezd a teremtő elme lángolása. A gondolat megfelelő nyelvi alkata egyszer csak lassabban áll elő, mint kezdetben vagy órák előtt. Egyszer csak előáll az a helyzet, hogy az iró első pillanatra nem a legjobb szót, nem a legtökéletesebb jelzőt, nem a legmagasabb és legszebb képet, hasonlatot, ötletet és ellentétet találja meg. Ilyenkor aztán törülni kell a szót s megkeresni helyette a sokkal jobbat. Tünődni kell más jelzőn, más képen, más ötleten s lassankint vagy más nap vagy több idő multán meg is találja az ember a legtökéletesebbet. S ha erőlteti az iró a munkát s még tovább is dolgozni akar egyfolytában: agya mintha röstté válnék, gondolatai mintha ellaposodnának s egyszer csak kiesik a toll a kezéből.

Nincs igaza. Kedve is volna, meg se unta a munkát, hiszen az alkotás meg nem határozható nagy gyönyörüség. -206- Hanem az agy szépet, nagyot, tökéleteset termelni naponkint csak meghatározott ideig képes. Sok mindenre képes azután is, de ama szépre, nagyra és tökéletesre most már a következő napig vagy megfelelő ideig nem képes. Abban elfáradt, azt tovább folytatni nem lehet, arra nézve pihennie kell.

Csodálatos szervezet az agy. Működésének törvényeit valószinüleg sohase ismerjük meg tökéletesen. Hogy minden egyfaju, egykoru s egynemü egészséges ember vére egyenlő: a fölött alig lehet kételkednünk. S az egyik agy mégis abból a vérből csupán állati önzés buta gondolatát tudja termelni s a másik agy ugyanabból a vérből Jézus eszméit, Shakespeare gondolatait s Newton számait alkotja meg.

A mint hét órás beszédemet bevégeztem, délután négy órakor, fáradtan és izzadtan ebédelni mentem s igen jó étvágygyal, de nem sokat ettem. Öt órakor már rajtam hajtottak a gyorsirók és hirlaptudósitók, hogy a táviró számára nézzem át a jegyzeteket. Szakadatlanul dolgoztam éjfélig s ugy rémlik előttem, a gyorsirók vagy tudósitók azt közölték velem, hogy éjfélig 17,000 szót tudtak az általam átnézettekből elközölni. De már ekkor aztán tökéletesen meguntam minden munkát, lefeküdtem s jól aludtam reggeli hét óráig.

A következő napon szokott időben kezdődött a tárgyalás. A magánvád képviselője: Szalay Károly szólt először s vitatta és czáfolta a védelem előterjesztéseit.

Bizonyos kárörömmel hallgattam beszédét. Ugy hittem, az a beszéd tele van túlzással, félreértéssel, félremagyarázással, torzitással és tévedéssel s előre örültem annak, minő harsogó diadallal fogom én őt fényes, vidám szónoklattal legyőzni.

Az első szavaknál, az első másodperczben észrevettem, hogy bár hangom és beszélőképességem meg van, de azért szónoklati beszédet tartani nem tudok.

Nem voltak vagy lassan alakultak gondolataim. Nem találtam meg a megfelelő szavakat. Gondolataimat művészi hatással idomitani épen nem tudtam. Irataimban s nyilvános beszédeimben meglehetős adag vidámságot használok, a mit humornak szoktak nevezni s a magyar nyelv kezelésében különös sajátságom, hogy irataimban s gyakran beszédeimben is, a hol a tárgy megengedi, csaknem a verses költészet magasságáig emelkedik a gondolatok és szavak összecsendülése, az ugynevezett rithmus. Most pedig teljesen képtelen voltam arra, hogy szabatosan vagy vidáman vagy rithmussal beszéljek.

Rögtön félbenhagytam a beszédet. A baloldalomon ülő védőtársamat, Heumannt figyelmeztettem halkan, hogy ő is, Friedmann is legyenek készen rögtön felszólalni, mert én beszélni nem tudok.

A fáradtság két-három napon át tartott s lassanként szünt meg. Gondolkozásom üdesége, mélysége s vidámsága, igen jól emlékszem, még augusztus 3-án se tért vissza tökéletesen. A törvényszék elnökéhez tartottam e napon kis szónoklatot s ez is akadozva folyt le. Pedig naponként jól étkeztem, jól aludtam s jó kedvem volt.

Rögtönzés volt a hét órás beszéd. Hét órán át erős feszültséggel dolgozott az agy. A hosszu beszéd jelentős része orvostani tárgygyal foglalkozott, melyet az én agyam nem szokott meg. Tehát a rögtönzés, a szokatlan tárgy s a hét óráig tartó erős gondolkodás: im ezek okozták az elfáradást. Pedig nem volt hosszu a beszéd. E könyvnek, melyet most nyájas olvasóm lapozgat, alig töltötte volna meg száztiz vagy százhusz lapját. Előre való megirása 45 vagy legföljebb 50 órai fogalmazó munkát emésztett volna föl. Az nem fárasztotta volna ki az agyat.

VII.

(A biróság itélete. – A vádlottak megszabadulnak. – Sarf Móricz is szabad lett. – A munka jutalmat érdemel. – A per költségei. – A védő ügyvédek tiszteletdija.)

Az itélet meghozására s megszövegezésére két napot forditott a biróság. Ki volt az előadó biró, a ki a javaslatot készitette: nem tudom. A birói tanácskozások titkosak s én bizony sohase kérdezősködtem a titkok iránt. Kétségtelen, hogy mind a két szavazó biró a fölmentést javasolta s igy arra, hogy az elnök is szavazzon, nem volt lehetőség. -209-

Kimondta az első birósági itélet, hogy egyáltalán nincs bebizonyitva, hogy Solymosi Esztert akár a vizsgálat folyamán hangoztatott módon, akár egyébként a zsidók ölték meg. És kimondta, hogy nem bizonyos, hogy a csonka-fűzesi holttest Solymosi Eszteré, de az se bizonyos, hogy nem Solymosi Eszteré. A másod- és harmadfoku biróság itéletének végeredménye ugyanaz, a mi az első biróságé.

Az itéletek végeredményükben jók, indokolásuk azonban engem sohase elégitett ki. A mi terhelte a vádlottakat, azt minden itélet bőven, kimeritőn adja elő. A mi mentségük volt, a mi a vád és gyanu képtelenségét bizonyitja: mindaz röviden van előadva. Tiszta elme s erős itélőképesség előtt föltétlenül bizonyos, hogy a csonka-fűzesi holttest más, mint Solymosi Eszter, nem lehet. Ez a szomoru történet sarkpontja. E körül fordul meg minden. Ez az igazság, mely mindent megvilágit s mely az ezerfélekép összezavart s ellentétbe hajszolt tünetek, jelenségek s tárgyi és tanuságbeli körülmények között az összhangzást és kiegyenlitést megteremti. E nélkül nem lehet megnyugvás.

Mikor mindent elvégeztünk s az itélőbirósággal már nem volt többé dolgunk: magam mellé vettem védőtársaimat s mintegy testületileg fölkerestem az elnököt s köszönetünket és elismerésünket tolmácsoltam előtte az ügyvédi kar nevében. Kimondtam, hogy a biróság pártatlansága s Magyarország igazságszolgáltatásának becsülete az, a mit a kihirdetett itélet megmentett. -210-

Tuloztam, mikor az elnök érdemeit megvilágitottam. Hiszen ő mindvégig elfogult volt. De a teljes kiengesztelődést akartam. Ez a czél állott előttem.

A vádlottak hát visszanyerték szabadságukat. Közel tizenöt hónapon át sinylődtek rabságban. Óriási közönség várta őket a köztéren, a mikor mint szabad emberek elhagyták a fogházat. Könyeiket nem tarthatták vissza, de a közönség, valláskülönbség nélkül, részvéttel, vigasztaló szavakkal s a szabadulásuk fölött érzett igaz örömmel fogadta őket.

Hazatértek falujokba. Otthon az elmult esztendő alatt pusztává lett lakásuk, koldussá feleségeik, gyerekeik. Szegények voltak egyébként is s több mint egy éven át nem volt otthon kenyérkeresőjük. De az eszlári jó magyar nép nyomban felocsudott a gyülölködés mámorából s jó szóval és tisztes adományokkal halmozta el őket, hogy ne éhezzenek, hanem vigasztalódjanak.

Védő társaim már eltávoztak, de én még Nyiregyházán maradtam. Feladatomnak tekintettem még a gyereket a vármegye kezéből kivenni s apjának, szüleinek visszaadni.

Nagy okom volt erre. Egyszerü szavamra az alispán nem akarta kiadni. El sem tudtam gondolni, miért. Azonban csakhamar hire terjedt, hogy uj és fontos tanukra akadtak, a kik a vérvádat teljesen bizonyitják, a kik Sarf Móriczczal egyezőleg nyilatkoznak, de a kik -211- mellett mégis szükség lesz Móricz tanuságára. A titkos tanács terve az, hogy nyomban megujitja a vérvád pörét s erre ujabb följelentőnek a szegény Solymosi Jánosnét használja föl megint.

A titkos tanács jól tudta, hogy Móricz, ha csak egy óráig is lesz szabadon szülei és hitsorsosai társaságában, rögtön eláll hamis vallomásától s nyomban kideriti a rettenetes visszaélést, melyre őt felhasználták. S ekkor pert se lehet ujitani s ha megujitanák, se érne az semmit. Ezért nem akarták a gyereket nekem kiadni.

Táviratban fordultam a kormány elnökéhez, Tisza Kálmán urhoz, a ki egyuttal a belügyek minisztere is volt s a vármegyék főkormányzója. Felhivtam figyelmét a Mortara esetre, melynek Magyarországon sokkal rosszabb s igazán utálatos czélból megismétlődni nem lehet. A nagy pernek vége, a szülői jogot tisztelni kell, a gyermeket vissza kell adni családjának.

A kormány elnöke táviratban intézkedett s a gyerek kiadatását megparancsolta. Augusztus 4-én délután öt órakor a gyerek ott volt már lakásomon. Ott várta apja is. Hat óra tájban indult a vasuti vonat Budapest felé. Oda rendeltem már a bérkocsit s a gyereket rögtön küldtem az indóházhoz.

Az ügyről nem beszéltem a gyerekkel soha. Sem akkor, sem azóta. Jobban tudtam én az ő tanuskodásának titkos -212- történetét nála nélkül. Az ő előadásában képzelgésnek és hiuságnak is lett volna szerepe s ez csak zavarhatta volna felfogásomat. Csupán a birósági eljárás alatt fölmerült tünetekből akartam megirni az ő történetét.

Budapesten csak néhány napig volt a gyerek. Kik és kik nem, ugy gondolom, a központi zsidó-iroda emberei, külföldre segitették. Hollandiába került, ugy tudom, Amsterdamba. Ott gyémántköszörüs mesterségre adta fejét. Minő sikerrel, nem tudom. Apjával föntartja levélben az érintkezést. Nagy ritkán haza is jön. Egyszer vagy kétszer engem is fölkeresett, de nem találhatott otthon.

Buzgó zsidó. Gyakran eszébe jut egykori szerepe s mindig busul azon, hogy őt oly ostoba eszközként fel tudták használni. Mi lesz jövendője? Bizonyára nem más, mint elmerülés a homályban. Nevét egykor a zsidóknak sok átka szálldosta körül. Kevés igazság volt az átokban. Nem ő ártott, hanem azok, a kiknek kezébe került. Nem a tölgyfa felelős azért, hogy belőle bitófát faragnak.

A költségekről, munkadijakról, az ügyvédek tiszteletdijáról is szólnom kell valamit. Legyen egész a nagy per története.

Érintettem már más helyütt, hogy a művelt emberiség egyetemes felfogása ma már az, hogy a munkát meg kell becsülni s megfelelő dijjal annak értékét meg kell tériteni. Iparos, gyáros, mezőgazda, bankár, ügynök, üzenethordó, öröklött urodalmak s öröklött nagy nevek tulajdonosa egyaránt elfogadja s egyaránt megköveteli -213- munkájának s munkája eredményének viszontértékét. Birák, ország kormányzói, törvényhozók, tanitók, irók, művészek, hóditó szépség és hóditó alak és hang tulajdonosai, föltalálók és bölcsészek kivétel nélkül számot tartanak arra, hogy dicsőségben és aranyban meg legyen méltó jutalmuk. Dicsőségben is, de aranyban mindenesetre. A gyóntató papok, a kik az emberek üdvösségét őrzik; az orvosok, a kik az emberek egészségét őrzik; a csatornatisztitók és a diadalmas hadvezérek mind megkövetelik agyuk, kezük és szerencséjük érték szerint való dijazását.

Megkövetelik az ügyvédek, jogászok, védők, jogtanácsosok is. A munkájuk megfelelő értékét ép ugy megérdemlik, mint a hogy megérdemlik a pápák, királyok, császárok, czárok, szultánok s mindenféle fejedelmek. Kevés ember lenne jogász, ha munkáját arányos dijjal meg nem tisztelnék, de ép oly kevés ember lenne e nélkül főpap, császár és fejedelem is. A mívelt emberiség előtt az erkölcsnek, a tisztességnek s az életrevalóságnak magasabb fogalmai közé tartozik ez a felfogás.

Alig van dij, melyet több gúny és több megrovás kisérne, mint az ügyvéd tiszteletdija. Igaz, hogy sok ügyvéd rászolgál a gúnyra és a megrovásra. De nem több a számarányhoz képest, mint a mennyi fejedelem, kormányzó és főpap. De azért az ügyvédi dijjal évődni feljogositva érzi magát mindenki.

Különösen a vagyonilag szegényebb társadalomban. S különösen oly izgatottság idején, a minő a nagy pert -214- kisérte. S bizony a napi sajtóban is, magán társalgásokban is szerte hangzott az a gyanusitás, hogy én is, védő társaim is azért védjük a vádlottakat s azért hirdetjük a vádlottak ártatlanságát, mert a zsidók sok pénzt fizetnek érte.

Okos és méltán önérzetes ember semmit se hajt ily ostobaságra. De azzal, hogy a zsidók vesztegetnek, tele volt a levegő. Rövid elmék és sötét lelkek szanaszét beszélték, hogy megvesztegették a tanukat, a szakértőket, a hirlapokat s még a birákat is. Százezrekről, milliókról, más országi zsidók adományairól beszélt a gyanusitás.

A védelemnek, hogy szokott szójárással éljek, alig volt néhány tanuja. Volt két pandurunk a tisza-löki titkos és gyötrő vallatásokról s volt egy tanunk, Mozga Péter nevü, Sarf Móricznak Nagyfaluban történt éjjeli vallatásáról. Mind a három maga jelentkezett. Mind a hármat titkon tartottuk és élelmeztük, hogy a vármegyei titkos tanács tőlünk el ne hódithassa. Napi költségükre fejenkint 20 krt adtunk, minthogy mindegyik vidéki volt s egyik se nyiregyházi. Mozga Péter elszökött tőlünk, azután a vármegye tartotta s kihallgatáskor a vádnak lett tanuja.

Ily tanunk lett volna Hatalovszki András. A hogy a többinek nem: ugy neki se igértünk semmit, de neki még élelmezést és 20 krajczárt se adtunk. Igen fontosnak tartottam vallomását, mint már föntebb leirtam s a miatt nem akartam neki egy fillért se juttatni, nehogy ezen a vád emberei és ügynökei fennakadjanak. -215-

Hires nyomozó csendbiztosa volt Debreczen városának. Neve Barcza Dani. Alakjánál, multjánál s helyi ismereteinél fogva s ama nagy eredmények után, melyek a bűnügyi nyomozás terén nevéhez kapcsolódtak, meg kellett kisértenem, vajjon ő neki nem sikerülne-e valami nyomra vezetni. Nem oly nyomokat kerestem, a melyek a vádbeli tényekre utalnának, hanem olyanokat, melyek Solymosi Eszter eltünésének történetére vetnének világot. Fölhivtam magamhoz Budapestre, közöltem tervemet Kozma Sándor királyi főügyészszel is, ő is beszélt a hires csendbiztossal s talán ő is adott neki némi megbizást. Én a jelzett irányban kértem közreműködését s utazási költségül adtam neki 200 forintot. Nyomozásának nagyon csekély eredményéről másutt szóltam.

Hasonló természetü nyomozásokért nagyon szerény összegeket adtam egyszer-másszor Goldstein János szabónak s egy hirlaptudósitónak. Egyik tanu se jutott a törvényszék elé.

Kovács József nagyhirü egyetemi tanárnak, mint már érintettem, magán természetü tanácskozásért ezer forintot fizettem. Ő se szerepelt a nagy perben hivatalosan.

Az egyetemi tanárok magas jellemü férfiak, a tudomány komoly buvárai, igaz hősei. Természetesen eszembe se juthatott, az én erkölcsi érzékemmel se fért volna össze őket dijjal megkinálni vagy igérettel kecsegtetni. Mikor a holttest kiásása után Tisza-Eszlárról haza indultunk, a kocsi utak járhatatlanok voltak és kegyetlen -216- rossz, havas és esős, szeles, hideg deczemberi nap. Dereglyét fogadtam Eszláron 25 forintért, a mely engem Tokajba a vasuti állomáshoz szállitson. Megkináltam őket azzal a rossz és kényelmetlen, de a szárazföldinél mégis türhetőbb utazással. Csak oly föltétellel fogadták el, ha az arányos utiköltséget megfizethetik. Szinte nevetségesnek tartottam e vonakodást, de végre meg kellett hajolnom előttök.

Nem adtunk dijakat a hirlapoknak sem. Ez talán hiba is volt. Volt olyan előkelő hirlap, melynek szerkesztője egyenesen fölkért, hogy adjak neki bizonyos, nem csekély összeget, akkor szolgálatomra áll. Egykor barátom volt, rég meghalt már. Nem adtam, nem is volt rá pénzem. Ellenem fordult. Talán más hirlap is fogadott volna el dijat, de nálam nem jelentkezett amaz egyen kivül senki. De én se engedhettem meg efféle dijazást. Magam is hirlapiró voltam, akkor már több mint tiz év óta, erkölcsi lehetetlenségnek tartottam, hogy az irók működésük irányáért javadalomban ily módon részesüljenek. Meglehet, e felfogás nálunk is, más országban is túl szigoru s talán némileg el is avult már, de akkor a sajtó ilyen volt Magyarországon.

Csupán annak a sok ivre terjedő nagy munkálatomnak közléséért, melylyel a holttest kiásatását kértem, fizettem két hirlap kiadójának 800 forintot.

A törvényszéki hites gyorsiróknak tisztességesen, alku szerint, megfizettük azt a munkát, mely szükséges volt -217- arra, hogy a törvényszéki jegyzőkönyvet egy teljes példányban a védelem részére is elkészitsék. E munka kézirással, ritkás és féloldalas irásban, mintegy 4000 oldal, tehát ezer ivnyi. Nem én, hanem Heumann védőtársam gondoskodott erről. E munka dija – ugy emlékszem – 700 vagy 750 forint volt.

Hogy a nagy tekintélyü bécsi tudósnak, Hoffmannak s a világhirü Virchownak Berlinben adott-e véleményükért tiszteletdijat a zsidóság: nem tudom. Ebbe nem avatkoztam. Ha adott is: az a megfelelő szigoru mértéken túl nem terjedhetett. Nem oly férfiak voltak, a kik illetéktelen adományt bárkitől, bármi czim alatt, elfogadtak volna.

Horánszky Nándor védőtársamnak háromezer forint tiszteletdijat szántunk. Három vagy négy részletben én adtam át neki nyugta mellett. A végtárgyaláson ő nem vett részt.

Ugyanannyit adtam át a végtárgyalás előtt megállapodásunk szerint Funták Sándor társamnak. Ő a nagy tárgyalást velem együtt végezte. Annak befejeztével a központi iroda titkára bizonyos összeget hozott hozzám, hogy a tiszteletdij teljes kielégitésére Funták Sándornak adjam át. Keveseltem az összeget s nem vállalkoztam az átadásra. Ugy tudom, kölcsönös megegyezéssel 6000 forintban állapodtak meg s igy összesen az ő munkadija 9000 forint volt.

Heumann és Friedmann társaim tiszteletdijait nem én kezeltem. Csak magán értesülés után tudok ezekről.

Heumann Ignácznak 5000 forintot adományozott a -218- központi iroda s ezenkivül készpénzbeli kiadásait megtéritette. Ő közvetitette a vádlottak szegény családtagjainak segélyezését is. Több mint egy éven át hihetetlen munkát végzett. Szabolcsmegyei hitsorsosai keveselték ez összeget. Igaz, hogy ez irodájának egy éven át elmaradt rendes hasznát se pótolta. S a maguk részéről még 5000 forinttal tisztelték meg hálájuk és elismerésük jeléül.

Friedmann Bernát védőtársamat 3000 forinttal javadalmazták szép és nagy munkájáért. Igaz, hogy ő csupán a törvényszéki végtárgyaláson szerepelt. Mégis nagyon szerény volt ez a jutalom.

Székely Miksa védőtársamat a központi iroda nem óhajtotta védőnek. Ő e miatt attól se nem igényelt, sem el nem fogadott semmi tiszteletdijat.

Én a magam munkadija kérdésében sohase tárgyaltam senkivel. Szerepemet, munkámat, fáradalmaimat nem kapcsoltam össze a munkadij kérdésével. A tárgyalás befejeztével a központi iroda titkára 10,000 forint tiszteletdijjal kinált meg. Kis összegnek tartottam s nem fogadtam el. Nagyon rövid idő mulva huszezer forintot ajánlott fel s ezt elfogadtam. De amaz egy, vagy több mint egy év alatt, a mig minden időm és erőm a védelemnek szenteltem, harminczháromezer forintot bocsátott rendelkezésemre. Ebben benne voltak utazásaim, eljárási költségeim, nyomozási, értesülés szerzési s a végtárgyalás alatti kiadásaim, de benne volt tiszteletdij-előlegem is. Ügyelnem kellett arra, hogy napisajtóbeli barátaim el ne hidegüljenek irántam s -219- azokat gyakran összehivtam szerény lakomára. E lakomák költségeit is ebből fedeztem. S egy nagy nyomorban levő irótársamnak ebből adtam kétezer forintot. De mégis sikerült az egész összegnek mintegy felét megtakaritanom.

Ez képezte tehát, ama huszezer forinttal együtt, ügyvédi tiszteletdijamat. Nagy-e az összeg vagy kicsiny, s a sajátságos viszonyok közt tényleg nem került-e nekem nagyobb anyagi áldozatba: mindez már a nagy perre nem tartozik. Teljes bizonyossággal tudom, hogy akkor a hazai zsidóság százezer forintot sőt többet is szivesen adományozott volna, ha eszembe jut azt kivánni vagy ahhoz ragaszkodni.

KÖNYVÜNK TOLDALÉKA.

(Okaink, a melyek miatt megismertetjük a birósági itéleteket és összes iratokat.)

Közöljük a nagy perben hozott birósági itéleteket egész terjedelemben és szószerint való hűséggel. És közöljük a vizsgálati s eljárási összes iratok kivonatát ugy, a miként ezek összegyüjtve és rendezve az itélő biróság irattárában feküsznek. Nyájas olvasónk az itéleteknek és az iratoknak tartalmát összehasonlithatja könyvünk tartalmával.

Az itéleteket megbirálhatnám. Jogom volna hozzá. Sőt szakközönség előtt talán feladatom, talán kötelességem is volna. De könyvünkben nem birálom. Ezt a cselekvést átengedem az olvasónak.

Talán azt se kellene megjegyeznem, hogy az itéletek csonkán s halvány szinben adják elő azt, a mi történt.

A vizsgálat tévedéseiről s ostobaságairól egészen hallgatnak. Semmi különös figyelmet arra nem szánnak: miként lett faggatva Sarf Móricz a nagyfalui éjszakán egy csendbiztos és egy rablógyilkos irnok által. A tisza-löki éjjeli kihallgatásokat s a tutajosok gyötrését s erőszakos vallatását alig emlitik. S az itélő biróságoknak -221- épen nem jut eszükbe föltenni azt a kérdést, vajjon miért mulasztotta el a vizsgálóbiró Solymosi Eszter eltünésének egyéb valószinü módja iránt gondos nyomozást teljesiteni? Miért indult egyenesen abban az irányban, hogy a lánykát a zsidók gyilkolták meg?

De a történet szine halvány is az itéletek világánál. Az egyes tények, tünetek és esetlegek körvonalai csaknem elmosódnak. A terhelő körülmények gondosan ki vannak dolgozva, mig a mentő körülmények csak a legszükségesebb mértékben, lehető röviden vannak fölemlitve. A ki csupán futólag olvassa át az itéleteket: lehetetlen neki tökéletesen megnyugodni. Csalódás érzete lepi meg. Mintha azt kellene mondania: ejh-hajh, látom, látom, hogy a vádlottakat nem lehetett elitélni, de valami mégis csak volt a dologban.

Azonban az itélő biróság feladata más, mint az iróé és a lélekbuváré. Azt a figyelmet, azt a gondot s különösen azt az időt semmiféle biróság nem szentelhette az ügynek, a melyet én szentelhettem.

S azután a büntető biróság részéről jogilag elég, ha az ártatlan vádlottakat felmenti s ha egyenesen felsorolja azokat az okokat, a melyek alapján fölmentő itéletet kellett hoznia. S ezt mind a három biróság megcselekedte.

Az időt is figyelembe kell vennünk, a mikor a bűnvizsgálat és a nyilvános tárgyalás folyt s az itéleteket meghozták. A zsidók elleni gyülölködés s a vérvád eleven babonájának ideje volt az. -222-

Ha az itélő biróságok a vizsgálat tévedéseit, ostobaságait s gonosz erőszakoskodását észreveszik s nyilván megállapitják: ennek el nem maradható következése lett volna a vizsgálóbiráknak s vele együtt még egy csomó embernek, királyi alügyésznek, csendbiztosoknak tanuknak fegyelmi és büntető uton sulyos felelősségre vonása. Ez pedig a sajtónak, a közönségnek s a törvényhozó testületeknek akkori felfogása s érzülete szerint lehetetlen volt.

BIRÓI ITÉLETEK.

2844. 1883. Bf. szám. Ő Felsége a király nevében a nyiregyházi királyi büntetőtörvényszék gyilkosság s abbani részesség büntette, illetőleg bűnpártolás vétségével vádolt Svarcz Salamon és társai elleni bűnügyben a folyó évi junius hó 19-én megkezdett és folyó évi julius hó 31-én befejezett nyilvános szóbeli végtárgyalás alapján a vádhatóságot képviselt királyi főügyészségnek és magánvádlónak, valamint a vádlottak részéről előterjesztett védelemnek meghallgatása után az alulirt helyen és időben tartott tanácsülésben következőleg

1. Svarcz Salamon, 38 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, vagyontalan, tisza-eszlári sakter, irni-olvasni tud, büntetve nem volt, 1882. évi május 22-től vizsgálati fogságban;

2. Bukszbaum Ábrahám, 27 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, vagyontalan, ibrányi tanitó, irni-olvasni -224- tud, büntetve nem volt, 1882. május 25-től vizsgálati fogságban;

3. Braun Lipót, 28 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, vagyontalan, udvarii sakter, irni-olvasni tud, büntetve nem volt, 1882. évi junius 5-től vizsgálati fogságban;

4. Vollner Hermann, 37 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, vagyontalan, rendes lakhely nélkül, napszámos, irni-olvasni nem tud, büntetve nem volt, 1882. évi november 23-tól vizsgálati fogságban; a büntetőtörvénykönyv 278. §-ában meghatározott s ugyanezen szakasz szerint büntetendő gyilkosság büntettének; továbbá

5. Sarf József, 41 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, kevés vagyonnal bir, t.-eszlári egyházfi, irni-olvasni tud, büntetve nem volt, 1882. május 22-től vizsgálati fogságban;

6. Junger Adolf, 59 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, vagyonnal bir, t.-eszlári birtokos, irni-olvasni tud, büntetve nem volt, 1882. május 22-től vizsgálati fogságban;

7. Braun (más néven Brenner) Ábrahám, 38 éves, izraelita vallásu, nős gyermekes, csekély vagyonnal bir, t.-eszlári napszámos, irni-olvasni nem tud, büntetve nem volt, 1882. május 22-től vizsgálati fogságban;

8. Lusztig Sámuel, 41 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, vagyonnal bir, t.-eszlári kereskedő, irni-olvasni tud, büntetve nem volt, 1882. évi május 24-től vizsgálati fogságban; -225-

9. Weiszstein Lázár, 59 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, vagyonnal bir, t.-eszlári bérlő, irni-olvasni tud, büntetve volt birói zártörés és sikkasztás miatt; 1882. évi május 24-től vizsgálati fogságban;

10. Taub Emánuel, 29 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, polgári metsző, csekély vagyonnal bir, irni-olvasni tud, büntetve nem volt, 1882. évi május 27-től vizsgálati fogságban; a büntetőtörvénykönyv 278. §. 2. pontjában meghatározott és a 266. §. szerint büntetendő gyilkosság büntettébeni részesség; végre

11. Fogel Amsel, 51 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, vagyonnal nem bir, tutajos sáfár, irni-olvasni tud, büntetve nem volt, szabadlábon levő fehéregyházai lakos;

12. Smilovits Jankel, 44 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, vagyontalan, vajnági napszámos, irni-olvasni tud, büntetve nem volt, 1882. évi julius 10-től vizsgálati fogságban;

13. Herskó Dávid, 48 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, vagyonnal bir, tutajos, irni-olvasni nem tud, szabadlábon levő szeklenczei lakos;

14. Grósz Márton, 45 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, vagyonnal bir, bérlő, irni-olvasni tud, büntetve nem volt, szabadlábon levő, t.-eszlári lakos.

15. Klein Ignácz, 32 éves, izr. vallásu, nős, gyermektelen, vagyontalan napszámos, irni-olvasni tud, büntetve nem volt, szabadlábon levő tisza-eszlári lakos a büntetőtörvénykönyv 374. §-ban meghatározott s a 376. §. szerint büntetendő, bűnpártolás vétségének -226- vádja alól felmentetnek, a letartóztatottak szabadon bocsátása elrendeltetik, a felmerült eljárási költségek az állam által viseltetnek.

A vizsgálat és végtárgyalás adatai szerint Huri Andrásné szül. Olajos Juliánna t.-eszlári-ujfalusi lakos, 1882. évi április 1-én délelőtt, három nappal az izraelita husvét (passah) ünnepek előtt cselédjét, a 14 éves Solymosi Esztert elküldte a község másik részét képező Ófaluba, Kohlmájer József boltjába festékért és koromért, a lakóház pitvarának a közelgő husvéti ünnepek alkalmából leendő kifestésére.

Solymosi Eszter, miután Lánczy Gáborné szül. Kaszala Teréz és Csordás Gáborné szül. Szakolczay Zsuzsanna szomszédoktól is megbizást kapott ugyanazon kereskedésben egyes bolti czikkek bevásárlására, d. e. 10½ óra tájban hazulról elment, a mint azt Hrabák Gyula is bizonyitja. Délelőtt 11 óra tájban megérkezett az Ófaluba, hol a bolt felé haladtában találkozott nővérével Zsófiával, a ki éppen akkor gazdájával, Rozenberg Hermannal bort vitt Taub Emánuel lakására s a kinek kérdésére akkor csak annyit mondott, hogy a boltba megy. De találkozott ez utjában még Jakab János, Szabó Juliánna és Tanyi Gábor kihallgatott tanukkal. Volt is Kohlmájer József kereskedésében s ott vörös és kék festéket vásárolván, néhány percznyi időzés után eltávozott. Utközben Rozenberg Herman lakása előtt haladván el, a ház kapujában nővérével, -227- Zsófiával megint találkozott, beszédbe ereszkedett, majd annak kijelentésével, hogy sietnie kell, mert otthon várni fogják a festékkel, nővérétől elvált és sebes léptekkel folytatta utját a Tótfalu felé, a mely irányban testvére Zsófi egész az Ófalu végén levő malmon túl követte tekintetével, a meddig Rozenberg Herman magasan fekvő háza kapujából ellátni. Ugyanezen malom mellett elhaladni látta öreg Tanyi Gábor, majd Hajdu József, kissé tovább Tapasztó Miklós, ismét tovább Kaposi József, mig végre Tapasztó Miklós azt is látta, midőn a leány a zsidó templom előtti téren elvonuló Tisza-töltésen áthaladt és midőn állitása szerint az idő déli 12 órához már elközelgett.

Solymosi Eszter délutáni 2 óráig haza nem térvén, Huri Andrásné annak felkeresésére indult az Ófaluba. Itt Solymosi Zsófitól azon értesitést nyervén, hogy Eszter eljött a boltból és még déli 12 óra előtt hazafelé indult, azon gondolatban, hogy talán már otthon fogja őt találni, visszatért lakására, de Esztert sem odahaza, sem anyjánál, özv. Solymosi Jánosnénál fel nem találta.

Özv. Solymosi Jánosné Huri Andrásné utján hirt vévén leánya eltünéséről, szintén leánya keresésére indult, de bár az egész falut bejárta, a leány nyomára nem akadt. Leányának eredménytelen keresése után estefelé özv. Solymosi Gáborné társaságában sirva térvén haza, midőn utközben a zsidó templom mellett haladt el, Sarf József zsidó egyházfi és annak neje Müller Léni a templom melletti lakásukról kijöttek eléje az utra s -228- biztatták, ne búsuljon, meg fog kerülni a leánya, felemlitvén, hogy Nánáson is történt hasonló eset, ott is elveszett egy gyermek, akkor is a zsidókat gyanusitották s a gyermeket később a réten megtalálták. Özv. Solymosi Jánosné Sarf József és neje ezen nyilatkozatának kezdetben mi jelentőséget sem látszott tulajdonitani. Midőn azonban a következő napon valaki azon gyanut keltette benne, hogy leányát a zsidók emésztették el s minthogy továbbá ezen hir, állitása szerint, ápril 3-án már az egész falut bejárta, április 4-én elment Vencsellőre a járási szolgabiróhoz, a kinek leánya eltünését bejelentvén, gyanujának kifejezése mellett kérte, hogy a zsidó templomot vizsgálja meg.

A szolgabiró azonban ez alkalommal a gyanut hihetetlennek találván, Solymosi Eszternek csupán országos köröztetése iránt intézkedett, később azonban Sarf József egyházfi 4 éves fiának, Samunak többek előtt elejtett egyes mondásaival az özv. Solymosi Jánosnéban keletkezett gyanu ujabb táplálékot nyervén, május 4-én ismét felkereste a szolgabirót, előadván, hogy a zsidók elleni gyanuját most már egyes községi lakosok tényleges tanuvallomásai is támogatják. A járási szolgabiró ennek folytán intézkedett, hogy Solymosi Eszter eltünése tekintetében a rendőri nyomozás megindittassék.

Tisza-Eszlár községének előljárósága 1882. évi május hó 6-án a rendőri nyomozást teljesitvén, kihallgatott több tanut, kik előadták, mit Sarf Samu gyermektől hallottak, t. i. azt, hogy az eltünt Solymosi Eszternek nyakát az ő atyja Sarf József s testvére Móricz segitségével -229- egy metsző vágta el. Az előnyomozásnak ezen eredménye alapján a birósági előnyomozás elrendeltetvén, ennek folyamában Sarf Móricz, özv. Lengyel Istvánné és özv. Fekete Jánosné terhelő vallomása alapján határozottabb alakot vett azon gyanu, hogy Solymosi Esztert Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót (Lőbi) és Vollner Hermann az ugynevezett koldus zsidó fosztották meg az életétől a tisza-eszlári zsinagóga helyiségében s hogy Sarf József, Junger Adolf, Braun Ábrahám, Lusztig Sámuel, Weiszstein Lázár és Taub Emánuel a nevezettek ebbeli ténykedését öntudatosan előmozditották. Ugyanis Sarf József egyházfinak nagyobbik fia, Sarf Móricz határozottan és körülményesen előadja, hogy 1882 április 1-én az isteni tisztelet végeztével d. e. 11 óra tájban a zsidóság kijövén a templomból, ő be akarta zárni a templom ajtaját, Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám és Braun Lipót sakterek, valamint Vollner Hermann a koldus zsidó azonban, kik a templom előtt megállapodtak, arra szólitották fel, hogy hagyja nyitva a templomajtót, mivel a rajtok levő imádságot nem akarják magukkal vinni; ennek következtében a nélkül, hogy a templomot bezárta volna, bement szüleinek lakására; egy idő mulva atyja Sarf József, a ki az ablakon kinézett, kiküldte, hogy hivja be azt a magyar leányt – Solymosi Esztert – a ki Ófalu felől jön a végre, hogy vegye le az asztalról a gyertyatartókat, atyjának ezen meghagyására elébe ment Solymosi Eszternek, a ki sietve jött Ófalu felől, s azt behivta lakásukra. Solymosi Eszter, Sarf -230- Józsefnek felszólitására levette a gyertyatartókat az asztalról és székre állva a szekrény tetejére rakta.

E közben bejött Vollner Hermann, ki Svarcz Salamonnal és ennek két társával a templomban visszamaradt és a ki a templom pitvarából kifelé nézett akkor, midőn ő Solymosi Esztert lakásukra behivta és azt mondta Solymosi Eszternek, hogy menjen el vele a templomba, onnan valamit kihozni, minek folytán Solymosi Eszter tényleg bement a templomba; előadja továbbá Sarf Móricz, hogy mintegy negyedóra mulva kimenvén az udvarra, a templomból jövő jajgatást és 3 vagy 4 segélykiáltást hallott, minek folytán oda szaladt a templomhoz és minthogy annak ajtaját zárva találta, benézett a kulcslyukon s ekkor látta, hogy Solymosi Eszter a földön fekszik egy ingben, hogy őt Bukszbaum Ábrahám és Braun Lipót a földre lenyomva tartják; s Svarcz Salamon épen akkor vágta meg késsel a nyakát; látta továbbá, hogy Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót és Vollner Herman a leány testét fölemelték és hogy ekkor Svarcz Salamon egymásután két vörös cserépedényt tartott alája, melyekben a leány vérét felfogta és egy nagy fazékba öntötte. Ennek megtörténte után a leányt ismét felöltöztették, mire a belső templomból az előpitvarba siettek Lusztig Sámuel, Braun Ábrahám, Weiszstein Lázár és Junger Adolf s a hullát körülállották. Azután ő bement a lakásukra, ott a történteket szüleinek elbeszélte, mire anyja azt mondotta, hogy hallgasson. Körülbelül egy óra elteltével Vollner Hermann bejött a lakásukra és felszólitotta őt, hogy -231- zárja be a templomajtót, minek következtében bement a templom előpitvarába, a hol sem a leány holttestét nem találta, sem vérnyomot nem látott. A kulcsot a pitvar ablakában találván, a templomajtót bezárta és ugyanakkor látta, hogy Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót, Lusztig Sámuel, Braun Ábrahám, Weiszstein Lázár és Junger Adolf hazafelé távoztak.

Sarf Móricznak ezen terhelő előadását támogatja özv. Lengyel Istvánnénak azon vallomása, hogy 1882 ápril 1-én kora délután 12 óra elmultával, a ház tőszomszédságában levő zsidó templom felől háromszori kiáltást hallott, valamint özv. Fekete Jánosné szül. Krámer Borbálának azon vallomása, hogy 1882 ápril 1-én d. e. és pedig Adamovics Józsefnek és Pap Józsefnek vallomása szerint déli 12 óra felé a zsidó templom mellett haladván el, ez alkalommal a templom felől sirást hallott, látta, hogy a templom ajtaja előtt két oldalt egy-egy zsidó állott az utfelé nézegetve; támogatja végül Sarf Móricznak előadását azon tény, hogy próbamenés utján megállapittatott, hogy ha Solymosi Eszter, miként azt Huri Andrásné állitja reggeli fél 10 órakor indult el hazulról, ugy hazafelé mentében 11 óra 47 perczkor érkezhetett a zsidó templomhoz.

A vizsgálat ezen terhelő adatai alapján tehát, a közvádló kir. főügyész által emelt azon vád, hogy Solymosi Esztert Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót és Vollner Hermann előre megfontolt szándékból életétől megfosztották, továbbá azon vád, hogy Sarf József az által, hogy Svarcz Salamon és társaival -232- egyetértve az ablakon kinézve leste Solymosi Esztert és azt lakására becsalván, a templomban reá várakozó Svarcz Salamon és társainak kezére szolgáltatta, valamint azon vád is, hogy Junger Adolf, Braun Ábrahám, Lusztig Sámuel és Weiszstein Lázár az által, hogy a hivek távoztával igaz ok nélkül visszamaradtak a templomban és ekkép Svarcz Salamon és társaival egyetértve, Solymosi Eszter megöletése alkalmával a templomban jelen voltak, és ezen magatartásukkal tettleg hozzájárultak Svarcz Salamon és társai bűnös elhatározása fokozásához, jelenlétök által bátrabb és biztosabb fellépésre ösztönözvén őket, miáltal Solymosi Eszternek előre megfontolt szándékkal való megölését szándékosan előmozditották, jogos alapon nyugvónak találtatott, annál is inkább, mivel tagadásban levő vádlottak azt, hogy a terhökre rótt cselekmény ideje alatt a templomban nem voltak, kifogástalan tanu vallomásával igazolni képesek nem voltak, ugyanazért nevezett vádlottak a kir főügyész idevonatkozó inditványának elfogadásával a gyilkosság, illetőleg az abbani részesség gyanuja miatt vád alá helyeztettek.

Taub Emánuelt ugyan Sarf Móricz nem emliti azok között, kik a Svarcz Salamon és társai terhére rótt büntett történtekor a templomban voltak, azonban ő maga is azt állitja, hogy Svarcz Salamon és Braun Lipót nála voltak szállva; igazolva van, hogy a kérdéses napon reggel azokkal együtt ment a templomba és saját állitása szerint az istenitisztelet végeztével azokkal együtt tért vissza lakására; ha tehát saját -233- előadása szerint folytonosan azoknak a társaságában volt, következtetni kellett, hogy Svarcz és Braun metszők a terhökre rótt cselekményt elkövették, az alatt ő is a többi vádlottal együtt a templomban volt, és annál is inkább, mivel Cs. Nagy Jánosné, ki akkoriban vele egy pitvarban lakott, azt adja elő, hogy Taub és vendégei, délután egy óra felé tértek haza a kérdéses napon. Taub Emánuel tehát a többi részesekkel egy tekintet alá esvén, ő is a gyilkosságban részesség miatt a királyi főügyész e részbeni inditványának el nem fogadásával, vád alá helyeztetett.

A nevezett vádlottak ellen felsorolt ezen bizonyitó adatok azonban a végtárgyalás szerint, nemhogy erősödést nyertek volna, hanem határozottan meggyengültek.

Özvegy Lengyel Istvánné nevezetesen a vizsgálatban tett azon vallomását, mintha ő 1882 ápril hó 1-ső napján kora délután házával szomszédságban levő zsidó templom felől mintegy a föld alól jövő háromszori segély- és gyermektől eredő kiáltást hallott volna, a végtárgyaláskor oda módositotta, hogy e kiáltás »Kovácsné jőjjön ki« estefelé történt s háza kapujától és nem a zsidó templom felől és nem is háromszor, hanem csupán kétszer történt. Fekete Jánosnénak a vizsgálatban tett azon vallomása, hogy ugyanazon napon délelőtt 11 óra tájban a zsidó templom mellett haladván, a templom felől sirást hallott, a templomajtó falainál pedig két zsidót az útfelé tekintgetve látott, terhelő gyanuokul nem szerepelhet, mert a birói szemle megállapitotta, hogy Fekete Jánosné ezen vélt sirást a templomtól -234- 74 lépés távolságra hallotta és mert nincs kizárva annak lehetősége, hogy e sirás, tekintettel a templomhoz való távolságra, az ajtónak bezárt voltára nem is a templom felől, de semmi esetre abból és feltehetőleg nem is sirás által okozott hangtól eredett; azon további állitása pedig, hogy ugyanazon alkalommal a templomajtó felénél két zsidót látott – feltéve, hogy a gyilkosság ugyanazon időben történt, kizárja Sarf Móricz tanu állitásának lehetőségét, mert szerinte a templomajtón kivül egyedül ő állott, s a többi általa nevezettek a templom belsejében voltak; ha pedig áll az, hogy a gyilkosság idejében két zsidó a templom ajtaját mintegy őrizte, akkor az ajtót meg sem közelithetvén, az állitott eseménynek tanuja sem lehetett; végre Sarf Móricz 14 éves tanunak vizsgálati előadását, tekintettel arra, hogy a végtárgyalás alatt apja Sarf József vádlott ellen, valamint vallása és hitsorsosai iránt oly mély megvetést és gyülöletet tanusitott, melynélfogva előadását elfogulatlan és közelebbi gyanuokot képező vallomásnak elfogadni és annak eskü általi megerősitését megengedni annál kevésbbé lehetett, mert Sarf Móricz a vizsgálat és végtárgyalás alatt tett vallomásaiban lényeges körülményekre, nevezetesen pedig Solymosi Eszternek házukba ki által történt behivása, annak az állitott gyilkosság alkalmávali, fekvésének iránya és helyzetére, valamint a kezében levő kendőnek szinére nézve ellenmondásba jövén, tanuságtételének megbizhatósága kérdésessé vált.

Ellene szól Sarf Móricz vallomásának Varga Kati meghiteltetett és kifogástalan tanu vallomása is, mert -235- ezen tanu azt állitja, hogy Bukszbaum Ábrahám egyik vádlott metsző április hó 1-ső napján délelőtti 11 órakor a templomból Ziszmann lakására, hol szállva volt, megérkezvén, megebédelt, s ebéd után mintegy két óra hosszat aludt. Ezen tanuvallomás kizárja Móricz tanuságtételének azon igazságát, hogy Bukszbaum Ábrahám a Móricz által jelzett időben a zsidó templomban lehetett, és ott az állitott cselekményben részt vehetett volna.

Ily körülmények mellett is kiváló figyelemre méltatva azt, hogy a gyilkosság tárgya hiányzik; a vádhatóság részéről különben is elejtett gyilkosság s abbani bűnrészesség vádjának fentartására minden alapos ok elenyészett, annálfogva az ezen bűntényekkel vádlottakat fölmenteni s a letartóztatottak azonnali szabadon bocsátását elrendelni kellett. A vád és védelem részéről felemlitett rituális gyilkosság a törvényszék határozatának tárgyát nem képezhette, részint, mert az állitott vallásszertartás a gyilkosság indokául fel nem hozható, részint, mert elesvén maga a gyilkosság, annak lehető indoka is elesett és mert hogy ily vallásszertartás a vádlottaknál léteznék, sem a vizsgálatban beszerzett adatokal, sem más hiteles és a törvényben elfogadott módon beigazolva nincs.

Az előnyomozás alatt továbbá Oláh György t.-dadai lakos, kerülő, junius 18-án délután 4 óra tájban a t.-dadai határban, ugynevezett Csonka-Fűzes felé mentén útközben találkozott kerülő társával Várady Andrással, ki arról értesitette, hogy a Csonka-Fűzesből jövő Kecskés -236- József szolgája azt beszélte neki, hogy kevéssel azelőtt a Tiszában egy női hullát látott a Csonka-Fűzes alatt a vizen úszni.

Ezen értesités folytán Oláh György a Csonka-Fűzes szélén a Tisza partján fölfelé haladva, a part közelében a füzesben fennakadt hullát felfedezte és azt két tutajos segélyével a partra kihuzta. Oláh György az esetről az előljáróságot értesitendő, bement T.-Dadára, a hullának őrizetét azon tutajosokra bizván, a kik közel a Csonka-Fűzeshez a partra szállották. Az előljáróság tagjai nyomban a helyszinére siettek, a kifogott hullát azonban már ott nem találták, mert azt a tutajosok, állitásuk szerint azért, mert igen nagy szaga volt, elásták.

A községi előljáróság jelentése folytán esti 9 és fél órakor ifj. Zoltán István szolgabirósegéd, dr. Kiss Jenő járási orvos kiséretében a helyszinére kimenvén, a hullát kiásatta és azt a nélkül, hogy a sirból kiemeltetett volna, előleges szemle alá vétette, melynek végeztével, óvintézkedések mellett ujból eltakarittatta.

Junius 19-én a hulla feletti birói szemle megtartatván, ez alkalommal kitünt, hogy a hulla ruházata hasonlit a Solymosi Eszter által eltünésekor viselt ruhadarabokhoz, továbbá megállapittatott, hogy a hulla balkezének csuklójára egy kendő volt szorosan odakötve, a melyben elázott, kenőcsszerü állományu kék festék találtatott; annálfogva a jelenvolt özv. Solymosi Jánosné felhivatott, hogy a leánya által eltünése alkalmával viselt ruhadarabokat körülményesen irja le; mi megtörténvén, kitünt, hogy a hullán talált ruházat az -237- özv. Solymosi Jánosné bemondása szerint Solymosi Eszter által eltünésekor viselt ruházattal megegyez. Később a hullán talált ruhadarabok özv. Solymosi Jánosnénak, Huri Andrásnénak, majd Olajos Bálintnénak, Lak Péternének és Felner Istvánnénak is felmutattatván, ezek is azokban Solymosi Eszter ruházatát felismerték. A talált hulla is a Solymosi Esztert ismerő, összesen 20 egyén által szemle alá vétetvén, ezek közül Szakolczay Julcsa a hullában Solymosi Esztert határozottan felismerte; Laki János, Solymosi János, Jakab János, Juhász József és Juhász Andrásné pedig a hullában Solymosi Eszter tetemeit felismerni vélték; ellenben özv. Solymosi Jánosné, Gazdag Józsefné, Olajos Bálintné, Tanyi Józsefné, Szelley Gáborné, ifj. Pap József, Láposi János, Várkonyi Ferencz, Tóth Mari, Solymosi János (Eszternek testvére) és Solymosi Zsófia a hullában Solymosi Eszternek tetemét fel nem ismerték.

A hulla törvényszéki bonczolás alá vétetvén, a törvényszéki orvosok a hozzájok intézett kérdések alapján véleményöket beadták. Minthogy azonban a vélemény minden körülményre kiterjedő nem volt, és hogy az minél inkább biztos alapot nyerjen, elrendeltetett a hullának kiásatása, egyetemi tanárok általi megvizsgáltatása; és minthogy ezek véleménye a bonczolást teljesitő szakértőkétől eltérő volt, mindkét szakvélemény az országos közegészségügyi tanácshoz felülvéleményre felterjesztetett. – Az ellentétes szakértői vélemények felülvizsgálására megkeresett országos közegészségügyi tanács kimondotta: -238-

1. Hogy a legtöbb jel arra mutat, hogy a hulla 16–18 éves nő teste volt, de nem állapitható meg határozottsággal, hogy nem volt-e egy-két évvel idősebb vagy fiatalabb.

2. A bonczjegyzőkönyv nem nyujt biztos adatot arra, hogy a halált vérszegénység vagy más testi baj, vagy fulladás okozta volna.

5. A nemi közösülés nagy mérvbeni gyakorlásának bizonyitására a bonczadatok nem elégségesek.

6. Valószinübb, hogy a szőrzet borotvával távolittatott el, de a kihullás lehetősége sem zárható ki.

8. Valószinübb, hogy a hulla életében rendszerint nem foglalkozott durvább munkával s nem járt mezitláb, de az ellenkező sem zárható ki.

Az 1882. évi junius hó 19–20. napján teljesitett bonczvizsgálat és azzal kapcsolatos eljárás folytán, tekintettel az orsz. közegészségügyi tanácsnak a hullára vonatkozólag, kora, vizben létének tartama, foglalkozása s a szőrzet mikénti eltávolitása tekintetében adott véleményére, azon gyanu merült fel, hogy idegen hulla Solymosi Eszter ruháiba öltöztetve azon czélból dobatott a Tiszába, hogy a biróság félrevezetésével elfogadtassék azon tény, hogy Solymosi Eszter, mint a kinek ál-hulláján külsértés nyomai nem voltak, nem olyképen -239- fosztatott meg életétől, a mint azt Sarf Móricz vallomásában előadja. A gyanu e részben azon tutajosokra irányult, kik a Csonka-Fűzes közelében voltak, midőn a hulla megtaláltatott, és kik az őrizetükre bizott hullát, mig a községi előljáróság a helyszinére érkezett, eltemették.

Ezen tutajosok közül Herskó Dávid törvényszékileg hitelesitett vallomásában, tutajos társa Matej Ignácz előadásával egyezőleg beismerte, hogy midőn junius 7-én tutajon Kerecseny mellett haladt el, régi ismerőse Smilovics Jankel, ki éppen akkor rakodott tutajával, a parton, zsidó nyelven azt kiáltotta át hozzá, hogy jó fizetésért szállitson el tutaján egy hullát, s midőn ő erre reáállott, azt mondotta, hogy a hullát majd utközben átadja neki és akkor majd megmondja, hogy hova kell azt szállitani.

Beismerte továbbá, hogy junius 11-én Kis- és Nagy Tárkány között kikötvén, este Smilovics Jankel szintén megérkezett s az elhozott hullát azon utasitással adta át neki, hogy azt tutaja alatt Dadáig szállitsa, s ott eressze el. Előbb azonban a hullát azon ruhába öltöztesse, a melyet Eszlár alatt egy 30–35 éves barna asszony fog neki átadni s arra is kitanitotta, hogy a ruhadarabot milyen rendben adja rá a hullára s különösen, hogy azon kendőt, a melyben a papirba takart festék lesz, a hulla balkezére kösse. Jutalomképen 200 frtot igért és abból előlegül 56 frtot átadott. Beismeri, hogy a hullát átvette és azt Matej Ignácz segélyével, ki a történteknek véletlenül szemtanuja volt, tutaja alá huzta s odaerősitette. -240-

Továbbá, hogy junius 16-án déltájban Eszlár alatt észrevette, hogy a barna 30–35 éves asszony ruhanemüvel a kezében ólálkodik a t.-eszlári parton. Midőn pedig délután Eszláron alul a ladányi oldalon egy füzes mellett kikötöttek 4–5 óra tájban, a nevezett asszony csolnakon átjött a ladányi partra s a füzesben a magával hozott csomó ruhát zsidó nyelven mondott ezen szavakkal adta át neki: »Itt vannak a ruhák, Jankel küldötte neked a hullára«.

Beismerte végül Herskó Dávid, hogy a hullát Matej Ignácz segélyével még azon este az e czélra átvett ruhába öltöztették s azután ismét a tutaj alá helyezték, a honnan junius 18-án, midőn Tisza-Dadán felül a Csonka-Fűzesben kikötöttek, a hulla kiszabadult és partra vettetett.

Smilovics Jankel törvényszékileg hitelesitett vallomásában szintén beismerte, hogy 1882. évi junius 5-től 14-ig Kerecsenyben vesztegelvén, ez idő alatt junius 6-án vagy 7-én régi ismerőse Fogel Amsel is odaérkezett, s elbeszélvén neki a t.-eszlári esetet, előadta, hogy miután Solymosi Eszter megölésével a zsidókat gyanusitják, ez utóbbiak most egy Solymosi Eszterhez hasonló ruházatba öltöztetett hullát akarnak a Tiszán leusztatni, s felszólitotta őt, hogy vállalja el a hulla szállitását, előadván, hogy megbizóinak egyike Mendelovics Niszen vajnági lakos. Fogel Amsel rábeszélése folytán ő a hullausztatást 500 frtért elvállalta, s előlegképen 80 frtot Fogel Amseltől fel is vett. Az alku megtörténtével Fogel Amsel azt mondotta, hogy a -241- hullát két zsidó a szentmártoni révben fogja neki átadni, utasitván őt, hogy azt tőlük átvevén, Eszlárig szállitsa s ott eressze szabadon. Junius 7-én szeklenczei tutajosok (Herskó Dávid és társai) haladván el Kerecseny mellett, minthogy közöttük felismerte régi ismerősét, Herskó Dávidot, sajkán elment annak tutajához megbeszélvén vele a dolgot, Herskó Dávid a hullaszállitást 120 frtért elvállalta; mire ő utasitotta, hogy Tárkánynál kössön ki, a hol a hullát szándékozik neki átadni. Erre Herskó Dávid tovább utazott, ő pedig junius 10-én este a hullának átvétele végett elindult a szentmártoni révhez. Junius 11-én reggel megérkezvén a szentmártoni révhez, a Tisza-parton Grósz Márton és Klein Ignácz t.-eszlári zsidókat pillantotta meg, kik kocsiban a hullával reá várakoztak ott, s miután kölcsönösen megismertették egymást, nevezettekkel ezek kocsiján Tárkányba utazott, hova délután 3 óra tájban megérkezvén, a hullát a kocsiról levették s ő azt a kocsin volt deszkából készitett kis tutajon a vizbe vive Herskó Dávidnak átadta, s annak a kikötött jutalomból 40 frtot is átadott. A két t.-eszlári zsidó tőle azzal vált el, hogy sietnek, mivel még a hulla ruházatáról kell gondoskodni, kijelentvén, hogy azt az eszlári parton egy asszony fogja átadni, s egyuttal kitanitván, hogy a hullát miképen kell felöltöztetni, különösen hangsulyozván, hogy a festékes kendőt a hulla egyik csuklójára kell kötni, s a hullát T.-Eszláron alul kell szabadon ereszteni.

Fogel Amsel vádlott tagadja, hogy ő bizta volna -242- meg Smilovics Jankelt a hulla szállitásával. Vádlott Grósz Márton és Klein Ignácz szintén tagadják, hogy ők lettek volna azok, kik a hullát Szentmártonnál, illetőleg Tárkánynál Smilovicsnak átadták.

Solymosi Eszternek az anyja és több asszonyok által felismert ruhái a t.-dadai Csonka-Fűzesben kifogott hullán feltaláltatván, a gyilkosság és a bűnpártolásra vonatkozó vád tekintetéből szükséges annak tüzetesebb megvizsgálása, hogy az emlitett hulla Solymosi Eszter hullája volt-e, vagy nem.

Eltekintvén egyelőre Smilovics Jankel, Herskó Dávid vádlottak és Matej Ignácz tanunak vallomásaitól, megemlittetik, hogy a hulla felismerésére bocsájtott tanuk közül Solymosi Eszter anyja özv. Solymosi Jánosné, továbbá Eszter testvére és mások is, a kik őt életében ismerték, a megtekintett hullában az eltünt Solymosi Esztert fel nem ismerték, minthogy azonban a hulla haja és szemöldökszőre hiányzott, arczvonásai pedig a m. kir. egyetemi tanárok és az országos közegészségügyi tanács véleménye alapján feltételezhető, hogy több napi vizbenléte miatt szükségkép elváltoztak, a mely körülmény a hulla arczának ferdesége, az ajkak duzzadtságát és a nyelvnek a fogak közti voltát igazoló tanuk bizonyitják és minthogy ezek szerint valószinü, hogy a hulla arcza már nem volt felismerhető állapotban, midőn a tanuk megnézték és azért ezen tanuk nyilatkozatának magában véve jelentőséget tulajdonitani nem lehet; tekintetbe véve még azt is, hogy a hulla nem a rajta volt ruházattal tétetett ki szemlére, -243- áll ez azon tanukról is, kik a hullában Solymosi Esztert felismerni vélték, a kik különben is e részben nyilatkozatukat a végtárgyaláskor megváltoztatták és e miatt esküre sem bocsájtattak.

A bonczoló orvosok véleménye szerint a hulla legalább 18, de valószinüleg 20 évet is elért egyéné volt. Ezen életkor-meghatározással szemben áll a hulla exhumácziójánál alkalmazott m. kir. egyetemi tanárok véleménye, mely szerint a hulla 14–17 éves egyénre mutat, és némileg az orsz. közegészségügyi tanács véleménye is, melynélfogva a legtöbb jel arra mutat, hogy a hulla 16–18 éves nő teste volt, de ki nem zárható, hogy nem volt-e egy-két évvel idősebb vagy fiatalabb.

A bonczoló orvosok megállapitották, hogy a halál oka általános vérszegénység volt, melyet a belvizsgálat által konstatált tüdőgümőkór, tüdőlégdag, a jobb szivgyomrocs túltengése, a máj kisebbedése és szemcsésedése, valamint gyomorhurut idéztek elő, továbbá, hogy a hulla mint már ilyen került a vizbe, hogy legfeljebb 10 nap előtt elhunyt egyéné volt. Az egyetemi tanárok véleménye szerint pedig a halál legközelebbi okául az általános vérszegénység ez esetben el nem fogadható, és a körülmények oda mutatnak, hogy a hulla vizbefult, a bonczolás előtt több hetekkel meghalt egyéné volt. Az országos közegészségügyi tanács véleménye szerint a bonczjegyzőkönyv nem nyujt biztos adatot arra, hogy a halált vérszegénység vagy más testi baj, avagy fulladás okozta volna, a halál beálltának ideje pedig meg nem határozható. A bonczoló orvosok -244- azon nézetben voltak, hogy a hulla 3–4 napnál tovább nem lehetett a vizben; a szűzőr hiánya és a hüvelynek szerfeletti bőségéből következtették a nemi közösülésnek nagy mérvbeni gyakorlatát; az egyetemi tanárok és az országos közegészségügyi tanács véleménye szerint pedig a közösülés nagymérvbeni gyakorlatának bizonyitására a bonczadatok nem elégségesek. Az egyetemi tanárok azon véleményben vannak, hogy a hulla több héten át a vizben volt, az országos közegészségügyi tanács pedig azt, hogy a hulla nem ily hosszu ideig volt a vizben, határozottan meg nem állapithatónak mondja, de nem tartja valószinünek, hogy a hulla 14 s talán ennél is egynéhány nappal tovább lett volna a vizben. Megállapitották a bonczoló-orvosok, hogy a hulla haja és szőrzete mesterségesen lett eltávolitva és kijelentették, hogy a lábak és kezek alkotása azoknak és a körmöknek gondos ápolása nem szólhatnak a mellett, hogy az elhunyt egyén életében durvább munkával foglalkozott volna vagy czipő nélkül (mezitláb) szokott volna járni, de mindezek bizonyitják, hogy könnyebb életmódot folytatott s igy minden valószinüség szerint nem azon osztályhoz tartozott, mely durvább házimunkával foglalkozik.

Az egyetemi tanárok véleménye szerint a haj és szőrzet nem mesterségesen lett eltávolitva, a lábak és kezek alkotásából és az első bonczoláskor már teljesen hiányozni kellett körmöknek állapotából épenséggel nem lehetett következtetni, hogy a hulla könnyebb életmódot folytató és lábbelit folytonosan viselő osztályhoz -245- tartozott volna; az országos közegészségügyi tanács véleménye szerint ugyan sokkal valószinübb, hogy a haj és szőrzet mesterségesen, pl. borotvával távolittatott el, de a kihullás lehetőségét sem zárja ki, valamint azt sem, hogy a körmök már az első bonczolás előtt hiányoztak. Valószinübbnek mondja ugyan, hogy a hulla életében rendszerint nem foglalkozott durvább munkával és nem járt mezitláb, de az ellenkezőt nem zárja ki.

Ezek szerint a bonczolást teljesitett orvosok által megállapitott Solymosi Eszter koránál több évvel magasabb életkor bizonyitottnak nem tekinthető, azon jelenségek pedig, melyek az eset ismert körülményei mellett annak kétségtelen bizonyitására szolgálnának, hogy a hulla nem volt Solymosi Eszteré, nincsenek kellően kimutatva.

Ily jelenség lett volna az első bonczoláskor megállapitott általános vérszegénység és az abból eredett halál, a halálnak a bonczolás előtti beálltának rövid ideje (legfeljebb 10 nap), a hullának, mint ilyennek a vizbe alig 3–4 nappal a bonczolás előtt jutása, a nemi közösülésnek nagymérvbeni gyakorlása; ellenben az egyetemi tanárok által megállapitott 14–17 éves életkor a vizben létel heteken át, a haj letörése és kihullása, a hullaáztatás (maczeráczió) folytán kihullott körmeinek a bonczolás előtti hiánya: az országos közegészségügyi tanács véleménye szerint sem zárható ki; ezek pedig oly jelenségek, melyek figyelemmel arra is, hogy a hulla Solymosi Eszter kétségtelen ruháiban találtatott, megengedhetővé teszik, hogy a kérdéses hulla Solymosi Eszteré lehetett. -246-

Zurányi Kálmán és Szücs János tanuk vallomása szerint a hulla jobb lábán sebnyom volt látható, erről a bonczjegyzőkönyvben emlités téve nincsen, és a bonczolásnál alkalmazott szakértőknek a végtárgyaláskor tett előadása szerint a hulla jobb lábán jelentkezett folt lemosás és posztóval történt dörzsölés után elenyészett a nélkül, hogy annak helyén a lábon észrevehető jel maradt volna hátra. Bebizonyitottnak nem vehető tehát, hogy Solymosi Eszter anyja és Szakolczai Julcsa tanu által emlitett tehéntaposásnak nyoma a hulla lábán mint hegedt seb és különösen ismertető jel meg lett volna.

Az orvosi szakértők véleménye tehát és a felismerési eljárás eredménye nem nyujtanak biztos támpontot arra nézve, hogy a hullának Solymosi Eszterével való azonossága vagy nem azonossága teljes határozottsággal megállapitható legyen.

Áttérve Smilovics Jankel és Herskó Dávid vádlottak vallomására, ezen vádlottak egy hullának a Tiszán történt usztatását a vizsgálat folyamán beismerték és beismerő vallomásukat a törvényszék előtt a hitelesités alkalmával megtartották, azonban figyelemmel egyrészt arra, hogy a szakértők véleménye alapján nem zárható ki annak lehetősége, hogy a kérdéses hulla Solymosi Eszteré volt, másrészt pedig arra, hogy nevezett vádlottak első kihallgatásuk alkalmával hullacsempészetről mit sem tudtak, hogy Herskó Dávid, Matej Ignáczczal, Smilovics Jankel pedig Herskó Dáviddal lett szembesités után tették későbbi beismerő vallomásukat, mindketten -247- pedig utóbb ebbeli vallomásukat visszavonták; továbbá tekintve, hogy Smilovics Jankel a hullacsempészet czélját különféleképen adta elő, hogy nem egyezik meg Herskó Dáviddal azon körülményre nézve, hogy Kerecsenynél, hol értekezhetett Herskó Dáviddal, a hulla átadása és szállitása felől, sajkán, ennek tutajához bement-e, ugy a mint ő állitotta, vagy pedig a partról Kerecseny mellett elhaladt és ki sem kötött s Herskó Dávidnak zsidóul odakiáltva, a mint Herskó Dávid elbeszélte. Ugyanők meg nem egyeznek abban sem, hogy a hulla usztatásáért Smilovics mily összeget adott Herskónak, hol történt a pénz átadása, és először arra nézve is különbség volt vallomásukban, hogy Tárkánynál a hulla átadása miként eszközöltetett. Smilovics azonkivül beismerő első vallomásában azt állitotta, hogy a hullát felöltöztetve hozták neki Szent-Mártonba és ruházatát is leirta, a mi pedig meg nem egyezik azzal, a mit Herskó Dávid állit, hogy a ruha Tisza-Eszláron alól a ladányi oldalon adatott rá a hullára.

Mind olyan apróbb mellékes körülmények ugyan, de arra engednek következtetni, hogy mindkét vádlott beismerő vallomása nem volt őszinte, főleg ha figyelembe vétetik, hogy Csepkanics Jura első vallomása és a végtárgyalásnál tett előadása szerint a kérdéses hullát, a melyről, midőn ő legelőször megpillantotta, nem is tudta, hogy miféle tárgy, a Tisza sodra és a szél iránya vitte a többi tutajtól hátramaradt azon tutaj felé, melyen ő és Matej Ignácz voltak alkalmazva. A hulla -248- a tutaj alá került, csakhamar onnan kibukkant és a szél iránya által a Csonka-Fűzeshez vitetett, hol a füzesben fennakadt; a mely előadást támogatja azon körülmény is, hogy Herskó Dávid 16 tutajostársa közül sem a hulla átadását, s Matej tutaja alá kötését Tárkánynál, sem a ruhákat hozott asszonynak a Tiszán lett átkelését, a ruha átadását Ladánynál, sem végre a hulla felöltöztetését az egy Matej Ignáczon kivül senki sem látta; legfőképen pedig az, hogy Smilovics Jankelt a végtárgyalás alkalmával Veil Sámuel tanu megtekintvén, felismerte benne azon egyént, kivel neki mult évi junius 11-én, akkor t. i., mikor Smilovics Jankel beismerése szerint Szent-Mártonban és Tárkányban a hulla szállitása és ott átadása végett Kerecsenyből távol kellett volna lenni, Kerecsenyben dolga volt. Veinstock Ignácz tanu is bizonyitja, hogy Smilovics mult évi junius 11-én csakugyan Kerecsenyben volt; idejárul, hogy Fogel Amsel, ki Smilovics állitása szerint a hulla szállitására megbizást és pénzt adott, tanukkal igazolja, hogy m. év junius 6 vagy 7-én Smilovicsnak Kerecsenyben a hullaszállitásra megbizást nem adhatott, mivel azon időben távol Váriban fát terhelt, honnan emberei állitása szerint sehova sem távozott, mig a terhelés befejeztével onnan el nem indultak. Kerecsenyben pedig ki sem kötöttek, s Eszenyben, miként Bayer Herman tanusitja, csak mult év junius 2-án állott meg.

Végre Smilovics Jankel azt állitotta, hogy a hullát mult évi junius 11-én Grósz Márton és Klein Ignácz vádlottaktól vette át, kiknek tagadása ellenében nincsen -249- semmi bizonyiték, hogy ők a mondott napon Szent-Mártonban jártak volna. A végtárgyalás alkalmával kitünvén, hogy Klein Ignácz, Antal Mátyás kocsiját mult évi pünkösd előtt, május havában kérte volt kölcsön egyszer más czélra és csak annyi időre, a mely idő alatt a T.-Eszlár-Szentmártoni utat oda és vissza meg nem tehette.

Matej Ignácz tanunak vallomása azért nem vétethetik a hullacsempészet igazolására bizonyitéknak, mivel ő is legelső kihallgatásakor a többi 15 tutajostárs vallomásával egyezőn mit sem tudott, később a hulla szállitását körülményesen elbeszélte ugyan, de Huszton a községi előljáróság előtt, majd M.-Szigeten a vizsgálóbiró előtt a hullaszállitás történetét visszavonta. E mellett ő is több körülményt különféleképen adott elő. Először azt állitotta, hogy az 56 frtot Herskó Dávidtól Tokajban kapta, vallomásának hitelesitésekor pedig előbbeni előadása helyreigazitásául Herskó Dáviddal megegyezőleg Kerecsenyt jelölte meg, a hol pedig, minthogy ki sem kötöttek, és itt Herskó Smilovicstól pénzt nem is kaphatott, az emlitett összeget meg nem kaphatta. Utóbb a végtárgyaláskor ismét azt állitotta, hogy az 56 frt Tokajban lett neki kifizetve. Állitása szerint Smilovics Jankel gúzsnál fogva huzta a vizben a hullát, Smilovics és Herskó állitása szerint pedig a hulla hozatala egy kis tutajon történt.

Cserés Andrásné tanunak Groszberg Leon és feleségére tett terhelő vallomása ellen szól azon körülmény, hogy állitása szerint Groszberg Leonné a hullafelöltöztetés -250- napján alkonyatkor már visszatért volna a ruhák átadása végett tett utjából, Matej Ignácz vallomása szerint pedig a ruha átadása oly későn történt, hogy a sötétség miatt ő az átadó asszonyt fel nem ismerhette. Azonkivül nem valószinü, hogy Groszberg és neje, kiknek érdekükben állott e titkot megőrizni, nevezett tanu előtt, ennek vallomásában előadott dolgokról beszéltek volna, tudomásuk lévén, hogy a zsidó beszédet megérti.

Ezeknél fogva figyelemmel arra is, hogy a gyilkosság vádja Svarcz Salamon és társai ellen nem lévén bebizonyitva, a gyilkossági tett elpalástolására vonatkozó bűnpalástolásról sem lehet szó; és hogy a hullának honnan történt megszerzése a vizsgálat által nem lett külön bebizonyitva, ugy a beismerésben volt Smilovics Jankelt és Herskó Dávidot, mind pedig a folytonos tagadásban volt és immár Smilovics Jankel visszavont vallomásával egyáltalában nem terhelhető Vogel Amsel, Grósz Márton és Klein Ignácz vádlottakat a bűnpártolás vétségének vádja és következményeinek terhe alól felmenteni kellett.

II.

(A budapesti királyi itélőtáblának mint másodbiróságnak itélete s annak indokai.)

40881. B. 1883. szám. A budapesti kir. itélőtábla gyilkosság büntette, illetőleg abban való részesség miatt jogerős vádhatározattal vád alá helyezett Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót, Vollner Herman, Sarf József, Junger Adolf, Braun (másnéven Brenner) Ábrahám, Lusztig Sámuel, Veiszstein Lázár, Taub Emánuel, és bűnpártolás miatt vád alá helyezett Fogel Amsel, Smilovics Jankel, Herskó Dávid, Grósz Márton és Klein Ignácz elleni bűnügyet, melyben a nyiregyházai kir. törvényszék 1883. évi augusztus hó 2-án 2844. szám alatt felmentő itéletet hozott, özv. Solymosi Jánosné részéről bejelentett felebbezés folytán és hivatalból is 1883. évi deczember hó 22-én tartott nyilvános ülésében vizsgálat alá vevén, következőleg

Jelen ügyben hozott elsőbirósági felmentő itéletben ugy a kir. ügyészség, mint vádlottak megnyugodtak; egyedül özv. Solymosi Jánosné élt felebbezéssel. Mindenekelőtt az vizsgálandó tehát, van-e özv. Solymosi Jánosnénak felebbezési joga? Az elsőbiróság özv. Solymosi Jánosné részéről bejelentett felebbezést vissza nem utasitotta, s irásban benyujtott indokait 1883. évi 2948. sz. -252- a. kelt végzésével fölterjeszteni rendelte. Eme tényei által kifejezést adott annak, hogy özv. Solymosi Jánosnét a felebbezésre jogositottnak tartja. A fölebbezés emez elfogadásához csatlakozik a kir. itélőtábla is, mert a kir. Curia 1882. évi junius hó 5-én tartott teljes üléséből 9. sz. a. kelt döntvényében azt mondotta ki, hogy a kir. törvényszék hatósági körébe tartozó büntetendő cselekmény miatt inditott bűnvádi ügyben az alsóbbfoku biróságok által hozott felmentő itélet, vagy megszüntető határozat esetében a magánjogi elégtételre jogositott közvetlenül sértett vagy kárositott, a mennyiben az ebbeli elégtétel iránti igényét bejelentette, és arról le nem mondott, ha a kir. ügyész nem felebbezett, jogositva van a fölebbezési perorvoslatot, a kir. ügyészre nézve fennálló feltételek mellett és hatálylyal használni.

Ebből folyólag, miután kétség sem férhet ahhoz, hogy özv. Solymosi Jánosné mint anya, az elbirálás tárgyát képező vádbeli cselekmény által kárositottnak tekintendő; és miután ama kérvényében, melyet a tárgyalásnál való képviseltetése iránt beadott, erre vonatkozó igényét bejelentette; és végre – miután jelen ügy különben is hivatalból felülvizsgálandó: nincs ok arra, hogy a nevezett panaszos fölebbezése visszautasittassék.

Hivatalból pedig azért volt a jelen ügy felülvizsgálandó, mert a jogérvényes vádhatározat gyilkosságra, – tehát olyan büntettre irányult, mely a fennálló törvénykezési gyakorlat szerint akár felmentő, akár -253- büntető itélet esetében hivatalból való felülvizsgálat tárgyát képezi.

A vádhatározatnak másik tárgyát képező bűnpártolás pedig a nevezett föbenjáró büntettel való szoros összefüggése miatt vált szintén hivatalból felülvizsgálandó.

Az ügy ezen teljes megvizsgálásánál feltünt, hogy a közegészségügyi tanácsnak a bizonyitási eljárás fontos adatát képezhető véleménye indokolva nincs. Egyéb hiányok is mutatkoztak. Minthogy azonban a kiegészitéstől most már eredmény nem várható: a kir. itélőtábla a következőkben az ügy érdemleges vizsgálatába bocsátkozott.

Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót, Vollner Herman a kir. törvényszék 1882. évi ápril hó 16-án 1430. sz. a. kelt végzésével azért helyeztettek vád alá, hogy Solymosi Eszter tisza-eszlári hajadont 1882. évi április hó 1-én a tisza-eszlári zsidó templomban előre megfontolt szándékkal megölték, Sarf József, Junger Adolf, Braun (Brenner) Ábrahám, Lusztig Sámuel, Veiszstein Lázár, Taub Emánuel pedig azért, hogy Solymosi Eszternek előre megfontolt szándékból való megöletését szándékosan előmozditották, végre Fogel Amsel, Smilovics Jankel, Herskó Dávid, Grósz Márton és Klein Ignácz azért helyeztettek vád alá, hogy előbb emlitett vádlottaknak segitséget nyujtottak arra nézve, hogy az irányukban folyamatba tett büntető eljárásnak, sikerét meghiusitsák. A vád képviselője a vádbeli cselekmény állitott belső indokának hiányából, már a végtárgyalás kezdetekor reámutatott a vád tarthatatlanságára; -254- az eljárás befejeztével pedig határozottan kijelentette a vádtól való elállását. A királyi itélőtábla eme vádtól való elállás miatt sem tarthatta magát felmentettnek azon kötelezettség alól, hogy a jogerőre emelkedett vádhatározattal meginditott ezen ügyet hivatalból fölülvizsgálja.

Ezt téve: az ügy elbirálásánál döntő kérdésül azt tekinti: hogy a vádbeli cselekmény Solymosi Eszter élete ellen elkövettetett-e vagy nem? A bizonyitási eljárás e tekintetben két kiemelkedő terhelő adatot tartalmaz. Egyik Sarf Móricz vallomása; másik a tisza-dadai Csonka-Fűzesben 1882. évi junius hó 18-án talált hulla.

Sarf Móricz a Nagyfaluban felvett vallomási jegyzőkönyv szerint azt adta elő, hogy az ő apja, Sarf József 1882. évi április hó 1-én déli 11–12 óratájban, az utczáról hivta be lakásukba az ott elhaladó Solymosi Esztert a végett, hogy az asztalról vegye le a gyertyatartókat. Solymosi Eszter e hivásnak engedelmeskedett, bement Sarf József lakásába, levette a gyertyákat az asztalról, egy székre felállva feltette a sifonra. Midőn az öt gyertyatartót felrakta, akkor bement oda egy koldus zsidó (Vollner Herman), a ki Solymosi Esztert behivta a zsidó templomba, a kit kezén fogva a szobából kivezetett. Sarf Móricz szülei a szobában bentmaradtak, ő kiment a zsidó koldus és Solymosi Eszter után az udvarra, látta, hogy azok bementek a templomba; kevés idő mulva a templomból jajgatást hallott. 3–4 segélykiáltást, oly formán: »emberek! segitség!« -255- Ekkor oda szaladt a templomajtóhoz, próbálta kinyitni, de zárva találta; azután benézett a kulcslyukon, melyben nem volt benne a kulcs; és látta, hogy a leány a földön feküdt egy ingben, ruhái az asztalon voltak. A leányt a téglási (Braun Lipót) és tarczali (Bukszbaum Ábrahám) idegen metszők és a zsidó koldus (Vollner Herman) a földön lenyomva tartották. Svarcz Salamon tisza-eszlári metsző épen akkor vágta meg a nyakát, a rendes asztali késnél valamivel hosszabb és sokkal szélesebb pengéjü késsel. Egy vágást tett a nyakán s azután a másik két metsző és a koldus zsidó felemelték a leány testét, Svarcz Salamon egymásután két veres cserép tányért tartott feje alá s abba vért csorgattak, azután a vért egy nagy fazékba öntötték. Mikor a vért kicsorgatták: felöltöztették a leányt. Azalatt, mig a leányt felöltöztették, a belső templomból kijött még hozzájuk Lusztig Sámuel, Braun Ábrahám, Veiszstein Lázár és Junger Adolf, ezek is körülállották a leány testét, mialatt azt öltöztették.

Sarf Móricz eme vallomását a tárgyalás során beható keresztkérdések után is, lényegében fenntartotta, – és szivósan ragaszkodott ahhoz, hogy látta, midőn Solymosi Esztert a zsidó templomban megölték.

Sarf Móricz eme vallomásához a bizonyitási eljárás során következő jelenségek és körülmények csoportosultak:

1. Solymosi Esztert gazdasszonya Huri Andrásné 1882. évi április hó 1-ső napján délelőtt 10 és félóra tájban küldötte Kohlmájer József boltjába festék bevásárlása -256- végett, s a szomszédságban lakó Csordás Gáborné és Lánczi Gáborné szintén megbizták a leányt, hogy a nevezett boltban egyiknek patkószeget s a másiknak szintén festéket vegyen. A szóban levő bolt Tisza-Eszlárnak Ófalu részében van, hova Solymosi Eszternek az Ujfalu részből akép kellett megtenni az utat, hogy ugy menet mint jövet Sarf József zsidó egyházfi lakása mellett és a zsidó templom közelében kellett elhaladnia.

2. Lánczi József és Hrabár Gyula tanusitották, hogy Solymosi Eszter délelőtt 10–11 óra tájban haladt Ófalu felé. Látta a nevezett leányt már Ófaluban nénje: Solymosi Zsófi és annak gazdája Rozenberg Herman, Kohlmájer József bizonyitja, hogy Solymosi Eszter a kérdéses napon, ebéd előtt félórával csakugyan megjelent boltjában, veres és kék festéket vásárolt és onnan kevés időzés után távozott; Solymosi Zsófi a visszatérő Solymosi Eszterrel ismét találkozván, látta, hogy kendőjében vitte a bevásárolt tárgyakat, Hajdu József szintén látta a leányt 11–12 óra közt Ófaluból a Lánczi József szegletéig menni, de nem látta az ott levő gáton átmenni, Szabó Juliánna, Tanyi Gábor ugyanazon időtájban látták a Pap József malma előtt elhaladni; Jakab János kevéssel délelőtt látta Lichtman József háza előtt elsietni, mig Tapasztó Miklós arról tett tanuságot, hogy még nem volt dél, midőn látta – nemcsak az emlitett gátig, de azon is áthaladni.

3. A vizsgálat gyakorlati szemle utján megállapitotta, hogy Solymosi Eszternek – gazdasszonyától fél 11 -257- órakor kiindulva, s beszámitva a boltban és nénjével töltött időt, a zsidó templomhoz 11 óra 47 perczkor kellett érkeznie.

4. Özv. Lengyel Istvánné a kérdéses napon kora délután a házának tőszomszédságában levő zsidótemplom felől 3-szori kiáltást hallott, olyformán, mintha azok a föld alól jönnének. Özv. Fekete Jánosné a templomból délelőtt 10–11 óra közt hazafelé ment, a zsidó templom felől sirást hallott és a templomajtónál két zsidót látott állani.

5. A lánya keresésére indult anyát, özv. Solymosi Jánosnét, ugy Sarf József, mint neje azzal biztatták, hogy lánya megkerül; volt ilyen eset már Nánáson is, akkor is a zsidókat gyanusitották.

6. Gyanus körülménynek tekintette a vizsgálat azt is, hogy éppen abban az időben több napig idegen metszők voltak Tisza-Eszláron s ott ismeretlen koldus zsidó család ezekkel egy időben tartózkodott; hogy a zsidó templomban ugyanaz éjjel, szokatlan időben gyülekezet tartatott; továbbá Solymosi János arról tett tanuságot, hogy éjjel 1 órától ½2-ig különböző csoport zsidó 3–4 izben ment Grósz Márton istállójának háta mögötti zsidó templom felé; Cserés Andrásné pedig a tárgyalás során azt tanusitotta, hogy az emlitett időtájt Groszberg Leó udvarában csoportosultak a zsidók és ott Groszberg Leó tördelve kezét jajgatott: »istenem, mit cselekedtünk!« majd villa, ásó kapa után kiabáltak.

7. Solymosi Eszter eltünése utáni napokban Sarf -258- József kisebbik fia, Samu, szavakat ejtett el egy magyar lányról, kit »a metsző bácsi megvágott«.

8. A vizsgálat az 1882. évi május 19-én foganatositott szemle alkalmával a zsidó templom előpitvarában a földet ugy találta, hogy a frissebb tapasztás nyomait mutatja. Ugyanakkor özv. Lengyel Istvánné háza tövében a zsidó templom kertjében 57 cm. hosszu és 57 cm. széles és 51 cm. mély frissen hányt gödröt talált, mely valami edény elhelyezésére észleltetett alkalmasnak. Azonkivül a Sarf József lakásában levő fürdőhelyiségben egy gödör találtatott, mely az első szemle alkalmával nem volt ott.

9. Lichtman József 1882. évi május 29-én özv. Solymosi Jánosnét, ennek előadása szerint, 1000 forinttal kecsegtette, ha éjjel haza érkezendő leányát nem tagadja meg. Hasonló módon, bár kisebb összeg emlitésével kecsegtette Einhorn Józsefné is.

10. Ugyancsak özv. Solymosi Jánosné előadása szerint Róth Borbála zsidó asszony nála megjelent, magát keresztény nőnek adta ki; az eltünt Solymosi Eszter ingét babonás czélokra való hivatkozással akarta tőle kicsalni.

Azonban mindeme körülmények nem önállóan, hanem csak Sarf Móricz vallomásához viszonyitva birhatnak bizonyitó erővel. – Első sorban tehát az vizsgálandó: van-e Sarf Móricz érintett vallomásának büntetőjogi értéke? A kir. itélőtábla ugy találta, hogy Sarf Móricz vallomása a bizonyitás értékét nélkülözi. És pedig először: kora, valamint egyéb személyes tulajdonai és -259- viszonyai miatt. Ugyanis nevezett tanu életkora hiteles anyakönyvi kivonattal meg nem állapitható, de az e tekintetben beszerzett bizonyitékokból annyi kétségtelenül kiderül, hogy 12-ik életévét tulhaladta ugyan, de a 16-ikat még be nem töltötte. Kétely forog fenn az iránt is, hogy terhelő vallomását szabad akarattal s elfogultság nélkül tette-e? Mert az előnyomozat alatt csendbiztosnak adatott át, ez által saját lakhelyére szállittatott, hol az eljárás szabályai szerint meg nem engedett időben kikérdezés alá vétetett. Továbbá 1882. évi augusztus hó 23-tól, a végtárgyalás ideje alatt is a közigazgatási hatóság gondozása illetőleg a megyei várnagy felügyelete alatt állott. Végre a mint ezt az elsőbirósági itélet is kiemelte, a tárgyalás során vallása és hitsorsosai, tehát a vádlottak iránt is, megvetést és gyülöletet tanusitott.

De kifogás alá esik nevezett tanunak vallomása annak belső tartalmánál fogva, mert nem határozott. Ugyanis első kihallgatása alkalmával azt adta elő, hogy atyja (Sarf József) hivta be a leányt. Később azt állitotta, hogy ő hivta be atyja rendeletéből. Továbbá ellentétes nyilatkozatokat tett arra nézve is, hogy az általa állitólag szemlélt tény alkalmával Solymosi Eszter milyen helyzetben feküdt és hogy ingén vér volt-e? Kifogás alá esik vallomása, mert nem is valószinü. Ugyanis a vallomása által terheltek előre nem tudhatták, hogy Solymosi Eszter Ófalu felől fog jönni, s mert igy vádlottak Solymosi Eszter megölésére tervszerü előkészületeket nem tehettek, holott a vádbeli -260- cselekményt tervszerü előkészület nélkül végre nem hajthatták. Valószinütlen vallomása azért is, mert a zsidó templom járt út szélében esik és sem az idő, sem a hely a vádbeli cselekmény elkövetésére nem volt alkalmas. Nem valószinü továbbá azért, mert saját állitása szerint, a midőn egy óra mulva az esemény szinhelyére visszatért és Vollner Herman utasitása folytán a templomajtót becsukta: sem vérnyomokat, sem hullát nem talált. A templomban a hulla elrejtésére szolgáló hely nem lévén, vélekedése szerint a hullát az ablakon át kellett a tetteseknek az ott levő szalmaboglyába elrejteni, holott a vádbeli cselekmény vérnyomok nélkül nem volt elkövethető, a szalmaboglya pedig a hulla elrejtésére nem szolgálhatott. – Ugyanis a szalmaboglya átkutattatván, a büntettre mutató nyomok abban nem találtattak. De különben is Bátori Gábor és Bátori Gáborné tanusitása szerint sokkal kisebb volt, semhogy a zsidó templom ablakát elfödte volna és igy a nevezett tanuk, vagy családjukhoz tartozók, kik a kérdéses időben otthon és gyakorta a ház előtt tartózkodtak, a közvetlen szomszédságukban levő zsidó templom amaz ablakát láthatták, mely alatt az érintett boglya volt. Nem valószinü tehát, hogy ezen boglyát választhatta volna valaki bűnjel elrejtésére.

De kifogás alá esik végre Sarf Móricz vallomása azért is, mert némely kideritett ténykörülménynyel ellentétben áll. Ugyanis Bukszbaum Ábrahámot illetőleg Varga Katalin és Ziszman Jakab családtagjainak tanuságtétele által bebizonyult, hogy nevezett vádlott -261- a Sarf Móricz által mondott helyen és időben a vádbeli cselekmény elkövetésénél közre nem működhetett. Ellenkezik továbbá a kinyomozott ténykörülménynyel Sarf Móricz ama vallomása is, hogy az a kendő, melyben Solymosi Eszter, a festéket vitte: sárga volt, mert ezen kendő szine feketének és fejér pettyesnek bizonyult. Végre azért, mert a végtárgyalás elrendelése és 1883. évi julius 17-én foganatositott helyszini szemle alkalmával, az eszközlött kisérletek alapján az elsőbiróság megállapitotta, hogy Sarf Móricz a zsinagóga pitvarában, az általa tanusitott tény utánzásaként a szereplőkül felállitott egyéneket vagy éppen nem, vagy homályosan láthatta, ugy, hogy azokat, bár névszerint ismerte, megnevezni nem tudta; megállapitotta továbbá, hogy a megöltnek állitott leány vérének a csuporba öntés iránt eszközölt jelenetezését éppen nem észlelte.

Áttérve most már ama jelenségekre és körülményekre, melyek Sarf Móricz terhelő vallomása mellé csoportosulnak, ezek abból a szempontból mérlegelendők, vajjon nyujtanak-e önmagukban bizonyitékot arra, hogy Solymosi Eszter ellenében, a Sarf Móricz által előadott időben és helyen a vádbeli cselekmény elkövettetett?

A vizsgálat és vádhatározat elfogadta alapul Huri Andrásné amaz előadását, hogy Solymosi Eszter fél 11 órakor indult el hazulról Kohlmájer boltjába. Azonban Huri Andrásné emez előadása, tekintettel arra, hogy ő e tekintetben tudomásának alapos okát nem adta és a tárgyalás során előzőleg nyilatkozott amaz időre nézve, midőn Solymosi Eszter keresésére indult, biztos -262- alapul el nem fogadható. A többi tanuk is, kik Solymosi Eszterrel a kérdéses időben találkoztak, illetőleg azt a Kohlmájer boltjából visszatérőben látták, az órának meghatározását részint a déli harangozáshoz, részint az ebéd idejéhez, sőt Tapasztó Miklós a lóetetés idejében számitották. Ezen számitások különfélesége és ingatagsága tehát nem zárja ki azt, hogy az időpont meghatározásánál tévedésben lehettek. Erre mutat Solymosi Zsófi vallomása, ki azt az időt, midőn Solymosi Eszterrel a Kohlmájer-féle boltból való visszatérésekor találkozott és beszélt, vizsgálati vallomásában déli 12 órát megelőzőnek állitotta, a tárgyalás során azt adta elő, hogy ebéd után volt, de még nem mult egy óra; végre kijelentette: nem tudja, mennyi idő volt. És habár Rozenberg Rózsi amaz előadására, hogy délután egy óra volt, midőn Solymosi Eszterrel annak nénje Solymosi Zsófi találkozott, sulyt fektetni nevezett tanu koránál fogva nem lehetett; habár Frenkel Sámuel az az előadása, hogy Huri Andrásné a kérdéses alkalommal két izben küldötte Solymosi Esztert a többször megjelölt boltba, mint nem saját tapasztalaton alapuló, figyelembe nem is vehető: a fentebb kiemelt ingatag alapra fektetett tanuvallomások alapján nem lehetett bizonyitottnak tekinteni, hogy Solymosi Eszter Ófaluból oly időben távozott, hogy a zsidó templomhoz érkezhetett abban az időpontban, mely összeesik a Sarf Móricz előadásában foglalt amaz időponttal, midőn szerinte a vádbeli cselekmény végrehajtatott; annál kevésbbé pedig, mert özv. Solymosi Jánosné az eltünés után kevés -263- napok mulva (április 4-én) a szolgabiró előtt azt adta elő, hogy leánya délelőtt 9–10 óra között tünt el, a mint ezt a szolgabiró jelentése alapján közzétett körözvény tanusitja. Sőt e tanuvallomások által az sincs kételyt kizárólag eldöntve, hogy Solymosi Eszter a zsinagóga, illetőleg Sarf-féle lakház mellett a Kohlmájer-féle boltból visszajövet egyáltalán elhaladt-e? Mert abban az irányban látta ugyan több tanu haladni, mely a Kohlmájer boltból gazdasszonya Huri Andrásné házához vezet és a zsidó templom mellett visz el; a tanuvallomások utalnak arra, hogy sietett, hogy a bevásárlott tárgyakat kellő időben kézhez adhassa; a bizonyitási eljárás semmi jelenséget nem tüntet föl, hogy oka volt utirányát megváltoztatni; ifju életének nem voltak oly mozzanatai, melyek szökésre, vagy öngyilkosságra késztethették volna; igazolva van, hogy öröm várta otthon: tehát jogos alapon nyugszik az a következtetés, hogy hazaindult, és igy a Kohlmájer-féle boltból a zsinagóga mellett kellett elhaladnia. Azonban arra nézve, hogy a tiszai védgáton, melyen keresztül az Ófaluból Ujfaluba vivő gyalogút vezet: valóban áthaladt, és uti irányát valamely véletlen közbejötte miatt nem változtatta-e meg, egyedül Tapasztó Miklós fentebb érintett vallomása szolgáltat adatot, mely vallomás hitelessége ellen azonban aggály merült fel, minthogy nevezett tanu a vizsgálat első napjaiban, más kérdésben ugyan, de ez ügyet illetőleg kihallgattatott, mégis Solymosi Eszter személyére vonatkozó eme jelentékeny tudomását fel nem emlitette; másrészről a -264- védelem kifogásolta, hogy lóhátról is észlelhette volna Solymosi Eszternek az emlitett gáton való áthaladását; az e tekintetben tartott szemle pedig nem nyujt erre nézve biztos támpontot.

A mi azokat a jelenségeket illeti, hogy özv. Fekete Jánosné és özv. Lengyel Istvánné a zsidó templom felől sirást, illetve segitség kiáltást hallottak: ezek a vádbeli cselekménynyel összefüggésbe nem hozhatók. Özv. Fekete Jánosnénak különben is módositott vallomása azért nem, mert azt adta elő, hogy 11 óra volt, mikor hazaérkezett, utközben pedig testvéréhez is beszólott; tehát az az egyetlen sirás forma hang, mely a zsidó templom felől fülébe csapódott, Solymosi Esztertől nem eredhetett, a kit Sarf Móricz előadása szerint Vollner Herman 11 és 12 óra közt vezetett a templomba. Ezekhez járul, hogy Sarf Móricz 3–4 segélykiáltásra lett figyelmessé, annak következtében ment a templomajtóhoz. Ha tehát eme segélykiáltások utolsóját hallotta volna is özv. Fekete Jánosné: akkor, a helyett, hogy a tanu előtte ismeretlen két zsidót látott a templom ajtaja előtt állani, Sarf Móriczot kellett volna ott megpillantania, ki a kulcslyukon nézte, midőn éppen elmetszette a kés Solymosi Eszter nyakát.

De özv. Lengyel Istvánné vallomása sem hozható összefüggésbe a vádbeli cselekménynyel. Mert a vizsgálat során azt adta elő, hogy a tőszomszédságában levő zsidó templom felől kora délután, háromszori kiáltást hallott, olyan formán, mintha azok a föld alól jöttek volna; továbbá, hogy Sarf József neje, a mióta -265- Solymosi Eszter eltünt, többször felkereste tanut, ámbár azelőtt nem szokott odajárni és kérdezősködött: vajjon áthallatszik-e hozzájuk a beszéd, vagy kiáltás a szomszéd zsidó templomból? Ennek módositásául a tárgyalás során azt vallotta, hogy a kérdéses kiáltás már estefelé történt, jól hangzott, s ugy tünt föl, mintha a kapuból kiáltott volna tanunak, hogy jőjjön ki; továbbá, hogy Sarfné nála a fentebbi módon, sohasem kérdezősködött. Ugyancsak a tárgyalás során a vizsgálat alatti vallomásában foglalt eltérést akkori betegségével mentegette.

Egyéb támogató adat hiányában Sarf József ama példázata sem képez gyanujelt, melyet özv. Solymosi Jánosné előtt a nánási esetre vonatkozólag tett. Mert igaz ugyan, hogy ama nyilatkozat tétele előtt senki sem állitotta azt, hogy Solymosi Eszter eltünésével a zsidók gyanusithatók és bár Solymosi Jánosnénak és Solymosi Gábornénak a tárgyaláson tett vallomásaik szerint Sarf József eme példázata költötte föl bennük a vádbeli cselekmény elkövetésének gyanuját; mind azáltal sem ezen példázatnak, sem Sarf József és Vollner Herman elejtett azon nyilatkozatának, hogy Solymosi Eszter eltünése miatt reájuk baj háromolhatik, nem lehet több jelentőséget tulajdonitani, mint csak azt, hogy olyan eset ismétlésétől tartottak, mint a nánási volt.

De nem szolgálhat gyanus körülményül az sem, hogy a kérdéses időben Tisza-Eszláron több idegen metsző és egy koldus zsidó család is megfordult. Mert noha Cs. Nagy Jánosné és Csuga Dánielné négy idegen -266- metsző megjelenését állitja, a bizonyitási eljárás folyamán kiderült, hogy akkor Tisza-Eszláron csak két idegen metsző tartózkodott, u. m.: Svarcz Salamon és Braun Lipót. Ellenben Bukszbaum Ábrahám, a ki harmadik volna, abból az okból jelent meg Tisza-Eszláron, mert azt hitte, hogy ott kántorság van üresedésben.

Végre, hogy a zsidó koldus család is valóban koldulás végett időzött ugyanott, arra nézve ellenadatok nem merültek föl.

Nem hozható összefüggésbe a vádbeli cselekménynyel a templomból éjjel kisugárzó világosság sem. Ugyanis már a vizsgálat során beigazoltatott, hogy Einhorn József és Ziszman Jakab közt a pálinkamérés körül fennforgott vitás ügy kiegyenlitése czéljából gyült össze a zsinagóga előcsarnokában Lichtman Jakab, Groszberg Leon, Römer Jakab és a két vitás fél, kik ott eme kérdéssel 10–11 óráig foglalkoztak.

Nem fogadható el gyanu jelenségül a Solymosi János, ugy Cserés Andrásné előadásában foglalt csoportosulás; mert Solymosi János a Solymosi Eszterrel való testvéri kötelék miatt, Cserés Andrásné pedig vádlottak iránt hangoztatott ellenszenvénél fogva, aggálytalan tanuknak nem tekinthetők. De különben is, ha eme csoportosulások igazolva volnának: a vádbeli cselekménynyel való összefüggésök hiányzik.

Sarf József kisebbik fiának, Samunak elejtett szavai sem érdemelnek figyelmet, nevezett fiunak fejletlen voltánál és ebből folyólag a fogalmak értelem nélküli összezavarásánál fogva. -267-

A zsinagóga előpitvarának földjén észlelt frissebb tapasztás, ugy a templom kertjében és a fürdőhelyiségben talált gödör gyanujelenségül szintén nem szolgálhatnak. Mert az emlitett frissebb tapasztás miként keletkezését Sarf József megfejtette, azt adván elő, hogy az ott tanult iskolásgyermekektől származott. Ennek ellenkezője és egyáltalában a vádbeli cselekményre való vonatkozása pedig be nem bizonyittatott.

A mit továbbá Lichtman József, Einhorn Józsefné és Róth Borbála által özv. Solymosi Jánosné irányában tanusitott viselkedést illeti: arra nézve a vádbeli cselekménynyel való összefüggés hiányát már a vizsgálat, illetőleg a vádhatározat megállapitotta.

A bizonyitási anyag másik kiemelkedő adata a tiszadadai Csonka-Fűzesben 1882. évi junius 18-án talált női hulla. Özv. Solymosi Jánosné eme hulla balkezére kötött kendőnek hason párját a hulla feltalálásánál nyomban felmutatta, később ugyancsak általa a hullán talált öltözet-darabokon létező foltok megfelelő darabjai szintén felmutattattak. Azonkivül a hullán talált minden öltözetdarabot s emlitett kézikendőt ugy özv. Solymosi Jánosné, mint hozzátartozói s az eltünt leány közelebbi ismerősei ugyanazonosokul találták a Solymosi Eszter által eltünésekor viselt öltözetdarabokkal és kendővel.

A hullára nézve azonban felmerült az a kérdés, hogy vajjon az Solymosi Eszter holtteste-e -268- vagy sem? Eme kérdés tisztábahozatalára az elsőbiróság a felismerési eljárás keresztülvitele mellett nem érte be a szakértő bonczolók, majd az egyetemi orvostanárok véleményeivel, hanem az eltérő szakvéleményeket a közegészségügyi tanács felülvéleménye alá bocsátotta. A kérdés megoldása azonban a felmerülő ellentétes adatok miatt nem sikerült.

Ugyanis arra nézve, hogy az emlitett hulla Solymosi Eszter holtteste lehetett, kiemelkedőbb bizonyitékul szolgálnak: 1. A hullán talált ruhanemüek azonossága, a Solymosi Eszter által eltünésekor viselt öltözetdarabokkal. 2. A hulla karjára kötötten talált kendő festéktartalma megegyezik az eltünést megelőző s már előadott tény körülménynyel. 3. Solymosi Eszter szemeinek és hajzatának szine megegyezik a hulla szeme és az egyetemi tanárok által a hullán kimutatott hajcsonkok és szőrzetmaradványok ugy a szempilla szinével. 4. Az egyetemi orvostanárok, valamint a közegészségügyi tanács véleménye sem zárja ki azt, hogy a hulla oly életkoru nőszemélyé lehet, a milyen az eltünt Solymosi Eszter korának megfelel. 5. A hullán eszközölt hosszusági mérettel ellenkező és Solymosi Eszterre vonatkozó határozottabb adat csak Solymosi Zsófi ama bemondásában merült föl, hogy eltünt testvére neki szeméig ért s e szerint annak testhossza a hulláétól különbözött. Ez adat pontossága azonban megbizható nem lévén, Solymosi Eszter testi térfogatának egyéb méretei pedig hiányozván: nincs kizárva, hogy a Solymosi Eszter állitólagos magassága, valamint szélessége és a hullán eszközölt -269- mérték közti különbözet a halál és a vizben fekvés által előidézett változásnak tulajdonitandó. 6. Nincs eldöntve teljes bizonyossággal, hogy Szakolczai Julcsa által a hullában feltaláltnak állitott, és Zurányi Kálmán tanu által részletesen leirt heg valóban meg volt-e a hulla lábán vagy sem? Eme heg állitólagos fenforgása a hullának Solymosi Eszter holttestével való azonossága mellett bizonyit. 7. A budapesti szakértők az országos művegyész által a hulla ruházatából kivont zsiranyagról megállapitották, hogy a ruhák egy előre ment rothadásban levő hulláról származtak.

Viszont arra nézve, hogy a dadai Csonka-Fűzesben talált hulla nem az eltünt Solymosi Eszter holtteste, a következő felötlő bizonyitékok merültek fel: 1. A felismerési eljárás alkalmával sem az anya, sem a testvérek, sem a legközelebbi ismerősök az eltünt leány holttestére reá nem ismertek. És bár a fölismerést a hulla állapota, az eljárás módja gátolta is, mindazonáltal volt a hullának egy ismertetőjele, mely arra enged következtetést, hogy a hulla nem volt azonos Solymosi Eszter holttestével. Ugyanis az egyetemi tanárok megállapitották, hogy az alsó fogsorban a hulla egyik foga, szélével fedte a másikat. Eme jel, ha Solymosi Eszternél meg volt volna, az anya előtt alig maradhatott ismeretlen. – 2. A hulla kezein és lábain a bonczolók által észlelt finomabb bőr; továbbá az egyik lábujjon talált tyukszem, a hosszu, ápolt körmök. A szakértői leletet az egyetemi orvostanárok csalódásnak jelzik; melyet szerintük a felhám hiánya, illetőleg a fedetlen -270- körömágyak idéztek elő. De maguk is megengedik, hogy a felhám az általuk később eszközölt vizsgálat megejtéséig elpusztulhatott. Másfelől a körmöket illetőleg nem foroghat fenn csalódás lehetősége, ha azok az ujjak hegyét meghaladják. Azonkivül a bonczolást foganatositott szakértők határozott leleteivel és amaz állitásaival szemben, hogy a kérdéses körmök tényleg tulhaladták az ujjakat: az egyetemi tanárok véleménye csak mint elvont feltevés mérlegelhető. Továbbá a közegészségügyi tanács ama kijelentésével, hogy nem valószinü a hullának 14 napnál s talán még néhány napnál hosszabb ideig a vizben való léte, nemkülönben ama kinyilvánitásának: »valószinübb, hogy az illető életében rendszerint nem foglalkozott durvább munkával és nem járt mezitláb«, egyszersmind döntött a felett is, hogy a jelen esetben nem fogadta el a maczeráczió elméletét oly keretben, mint az az egyetemi tanárok véleményében foglaltatik. Ebből folyólag nagyobb valószinüség van a mellett, hogy nem hiányzott a végtagokról a felhám. Ugyanazért a hullavizsgálat körül elsőizben eljárt szakértők fentebb felhozott lelete is a mellett tanuskodik, hogy a hulla nem lehetett Solymosi Eszteré, kinek végtagjain az érintett jelenségek, foglalkozásmódjához képest nem fordulhattak elő.

Mindezek szerint, egyenlően nyomatékos okok forognak fent ugy arra, hogy a szóban levő hulla Solymosi Eszteré, mind pedig arra, hogy nem Solymosi Eszteré. Éppen azért határozott és minden kétséget kizáró következtetés azokból nem is volt vonható. A kétség folytán ugy ama -271- föltevés, hogy a tisza-dadai Csonka-Fűzesben talált hulla azonos Solymosi Eszter holttestével, mint annak ellenkezője: a bizonyitási eljárás anyagához viszonyitandónak mutatkozik. Akár az egyik, akár a másik volna is eme feltevések közül igazolva, bizonyitékot a vádbeli cselekmény tekintetében nem képezne. Nem pedig azért, mert ha a hulla Solymosi Eszteré, határozottan tanuskodik a hulla az ellen, hogy a nevezett leány oly módon vesztette életét, mint Sarf Móricz állitja. Viszont ha a hulla nem Solymosi Eszteré: akkor az még az iránt sem szolgáltat bizonyitékot: hogy Solymosi Eszter valóban meghalt; mert a hullán talált ruházatok magokban véve nem elegendők annak bizonyitására sem, hogy közvetlenül Solymosi Eszter hullájáról kerültek. Sőt eme ruhák a vádbeli cselekmény ellenkezőjét bizonyitják: mert nincs rajtok vérnyom. És e szerint maguk a ruhák is czáfolatot szolgáltatnak arra nézve, hogy a vádbeli cselekmény azon módon követtetett el, a mint azt Sarf Móricz előadta. Minthogy tehát Sarf Móricz vallomása büntetőjogi értékkel nem bir, sem az a mellé csoportositott adatok, jelenségek és körülmények annak sulyt nem kölcsönözhetnek; minthogy a tisza-dadai Csonka-Fűzesben talált női hulla a vádbeli cselekménynyel határozottan összefüggésbe nem hozható: ezeknél fogva tehát nem állapitható az meg, hogy Solymosi Eszter személye ellen a kérdéses napon és helyen a vádbeli cselekmény elkövettetett. Ugyanazért ez indokokból a kir. itélőtábla helybenhagyta az elsőbiróságnak Svarcz Salamon, -272- Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót, Vollner Herman, Sarf József, Junger Adolf, Braun (Brenner) Ábrahám, Lusztig Sámuel, Veiszstein Lázár és Taub Emánuel vádlottakra vonatkozó itéletét. A bűnpártolás tekintetében az elsőbiróság itéletének indokait a kir. itélőtábla elfogadta.

III.

(A magyar királyi Kuriának, mint legfőbb biróságnak itélete s annak indokai.)

1442/1884. B. szám. Ő Felsége a király nevében. A magyar kir. Kuria gyilkosság büntette, illetve abban való részesség miatt vádolt Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót, Vollner Herman, Sarf József, Junger Adolf, Braun (másnéven Brenner) Ábrahám, Lusztig Sámuel, Veiszstein Lázár, Taub Emánuel, – és bűnpártolás miatt vádolt Fogel Amsel, Smilovics Jankel, Herskó Dávid, Grósz Márton és Klein Ignácz ellen a nyiregyházai kir. törvényszék előtt folyamatba tett s ugyanott 1883. évi augusztus 2-án 2844. szám alatt, – a budapesti kir. itélőtábla által pedig özv. Solymosi Jánosné sértett fél felebbezésére 1883. évi deczember 22-én 40881. szám alatt elintézett bűnvádi ügyet, özvegy Solymosi Jánosné sértett fél felebbezése folytán az 1884. évi április hó 1-től 4-ig -273- tartott nyilvános ülésben vizsgálat alá vevén, következőleg

A budapesti kir. itélőtáblának itélete annak vonatkozó s az elsőbirósági itéletből elfogadott indokainál fogva, és alábbi indokokból is helybenhagyatik.

A m. kir. Kuria mindenekelőtt kiemeli, hogy ezen gyilkosság és ezzel kapcsolatos bűnpártolás miatt inditott bűnvádi ügyet a fennálló büntető gyakorlat és a m. kir. Kuriának, mint legfőbb itélőszéknek 1881 évi márczius 5-én V. sz. a. hozott döntvénye alapján hivatalból is felülvizsgálat alá veszi.

A sértett fél felebbezésében kifejezett ama kérelem: hogy a Csonka-Fűzesben, a Tiszából kifogott hullára vonatkozólag a közegészségügyi tanács véleményének indokolása utólag beköveteltessék, teljesithető nem volt: mert jóllehet e vélemény indokolása annak idején bekivánandó volt volna, a kir. Kuria mindazonáltal az ügy körülményeinél fogva, ezen mulasztást nem tartja oly lényegesnek, hogy ennek beszerzése nélkül a bűnügy alaposan el nem biráltathatnék.

Miután az alsóbbfoku biróságok által kifejtett érvek szerint törvényszerüen be nem bizonyittatott, hogy Solymosi Eszter 1882 április 1-én előre megfontolt szándékkal öletett meg; miután továbbá vádlott Svarcz Salamonnak a vizsgálat folyama alatt 1882 julius 20-án -274- a kir. törvényszék szine előtt önkéntesen tett, azonban a törvényszék által el nem fogadott, s az el nem fogadás kijelentése után a vádlott által is azonnal visszavont azon beismerése: hogy vádlott az őt kigunyoló Solymosi Esztert haragjában, de ölési szándék nélkül, annak fejére mért ökölütéssel fosztotta meg életétől, a vizsgálat más irányba lett tereltetése s a visszavonás után következetesen tagadó vádlott ellenében kellő bizonyitékot nem nyujt; – miután végre a végtárgyalásra megidézett számos tanunak, özv. Solymosi Jánosné és rokonainak határozott előadásaik szerint a Tiszából 1882 junius 18-án kifogott hulla nem Solymosi Eszter hullája, s ennek ellenkezője bebizonyitva nincs, s ezek szerint egyáltalán meg nem állapitható az: hogy Solymosi Eszter életét vesztette: sem a gyilkosság, sem az emberölés vádja bebizonyitottnak nem vehető.

A mi a vádbeli hullacsempészet kérdését illeti, a Tiszából kifogott kérdéses hullán kétségtelenül Solymosi Eszter ruhái találtatván, azonkivül a hulla kézcsuklóján egy kendőben papirba takart és szorosan odakötött festék is felfedeztetvén: mindezek bizonyitékul szolgálnak arra: hogy az emlitett ruhanemüek s a kendőbe helyezett festék, idegenek által azon czélzattal voltak a hullára adva, illetőleg kötve, hogy a gyilkosság kideritésével foglalkozó hivatalos közegek, a hulla iránt tévedésbe ejtessenek. Miután azonban az ezen cselekménynyel terhelt vádlottak ellenében az: hogy a fennebbi cselekményt ők követték el, részint azért, mert némelyikének azon előadása: miszerint a vizsgálóbiró -275- előtt tagadásban lévén, a csendbiztosnak adattak ki, s ez őket bántalmazások által kényszeritette a bevallásra, a vizsgálat adatai által támogattatván, vallomásaik visszavonása indokolatlannak nem vehető, részint mivel más vádlottak tagadásával szemben az ellenmondásokba keveredett Matej Ignácz tanuskodása alapján a törvényszerü bizonyiték a hullacsempészetre nézve beszerezhető nem volt: a kir. itélőtábla felmentő itéletét ezen, valamint az erre vonatkozó alsóbb birósági indokoknál fogva e tekintetben is helyben kellett hagyni.

A VIZSGÁLAT IRATAI.

A nagy per vizsgálati iratai három csomóban feküsznek s mindegyik csomó külön folyószámmal van jelezve. Az első csomó a vizsgálóbiró gyüjteménye s 295 számra terjed. A második csomó a vizsgálóbiró és törvényszék együttes gyüjteménye s 57 számra terjed. A harmadik csomó a nyilvános tárgyalás folyama alatt megszerzett iratok gyüjteménye. Ezek betüvel vannak jelezve. Végül van még nagy halmaz irás, mely a végtárgyalás 33 napjáról fölvett jegyzőkönyvek halmaza.

Művem nem jogi szakmunka s nem is csupán a hivatalos birósági iratok ismertetése. Művem ugynevezett irói mű. Czélja az, hogy a világ művelt közönségének általános olvasmánya legyen. Voltaképen nem a nagy per van benne feldolgozva, hanem a nagy perben fölmerült emberi, társadalmi és természeti tünetek. Ha -277- valaki valamely különös regényt lát benne, mint Lamartine vagy Carlyle némely történeti munkájában, szinte természetesnek tartom.

De sohase gondoltam arra, hogy munkám csupán szépművi hatást gyakoroljon az olvasóra. Minden sora megirásakor az volt törekvésem s ettől tudatosan s akarva soha el nem tértem, hogy munkám az igazságot deritse föl. Azt az igazságot, mely megtörtént valóság s melyet az iró se csonkitani, se bőviteni, se szinezni nem akart. Azt az igazságot, melyet az iró látott, érzett, tapasztalt, megfigyelt. Ha van hiány vagy hézag a műben: azért csupán az irónak megfigyelő képességét lehet felelőssé tenni. Igazságra való törekvése fölötte áll minden birálatnak.

Az elfogulatlan olvasóban fölmerülhet a kérdés: vajjon ugy történt-e minden, vagy legalább ugy van-e az iratokban, a mint én látom és közlöm? Másrészről a zsidógyülölet egyenesen azzal gyanusithat, hogy mint a vádlottak egykori védője, minden áron a zsidókat akartam megmenteni s tisztára mosni irodalmi művemben s e czélból részrehajló s pártos indulatu voltam a tünetek leirásában s az iratok ismertetésében.

Ily gyanu ellen természetesen nem védekezem. Itt van maga a munka. Az majd megvédi önmagát is s egyuttal engem is. De azért mégis czélszerünek találom megjelölni a forrásokat, a honnan tudásomat a közvetlen megfigyelésen kivül meritettem. E források a birósági iratok. A ki birálni akar: ám használja fel azokat. -278- Birálata, ellenvetése, czáfolgatása azok nélkül ugy se érne semmit.

Érthető, hogy az irásokat nem közlöm szórul-szóra. Azok már csak igen kevés szakember figyelmét tudnák igazán lekötni. S azután nagyon sok száz nyomtatott ivre is terjednének. Fontos tartalmuk a munka szövegét ben ugy is szó szerinti idézettel van ismertetve.

II.

(A vizsgálóbiró iratai. – A birói szemlékről és kihallgatásokról fölvett jegyzőkönyvek.)

1. szám. Egressi Nagy László királyi alügyész Solymosi Eszter eltünése tárgyában vizsgálatot inditványoz.

Melléklet: Farkas Gábor tisza-eszlári községi biró által fölvett jegyzőkönyv Sós Andrásné született Farkas Eszter, Szabó Juliánna, Bátori Gáborné született Vámos Juliánna, Sós Erzsébet és Tanyi Eszter kihallgatásáról, kik elmondják, mit hallottak Sarf József Samu nevü kis fiától Solymosi Eszter megöléséről. Továbbá özvegy Fekete Jánosné született Kramer Borbála kihallgatásáról, ki elmondja, hogy a lány eltünése napján sirást hallott a zsidó templom felől. Végre Lengyel Istvánné született Skinta Apollónia és özvegy Somogyi Mihályné született Huri Erzsébet vallomásáról, kik semmi lényegest nem tudnak.

Melléklet: Jármy Jenő szolgabiró jelentése Solymosi -279- Eszter köröztetéséről s a kis Samu nevü zsidó gyerek beszélgetéséről.

3. szám. Bary József vizsgálóbiró május 19-ére helyszini szemlét rendel.

4. szám. Előnyomozati jegyzőkönyv 1883. május 19, 20, 21 és 22. napjain. A zsidó templom és templomkert s a zsidófürdő megvizsgálása. A Tisza medrének halászok segélyével kikutatása. A zsidó templom ajtaja kulcslyukának megszemlélése. Svarcz Salamon, Sarf József, Junger Adolf, Braun Ábrahám, Sarf Móricz ellen vizsgálati fogság elrendelése, Sarf Móriczot Recsky András csendbiztossal és Péczely Kálmán irnokkal éjszakára átküldi Nagyfaluba.

5. szám. Özvegy Solymosi Jánosné született Jakab Mária kihallgatásáról fölvett jegyzőkönyv május 19-ről, 21-ről és 30-ról, julius 8-ról és szeptember 6-ról.

Melléklet: Solymosi Eszter keresztlevele 1867. évi deczember 9-ről és ugyanannak személyleirása.

6. szám. Huri Andrásné született Olajos Juliánnával fölvett kihallgatási jegyzőkönyv május 19-ről és 30-ról.

Mellékletek: Huri Andrásné erkölcsi bizonyitványa. Csordás Gáborné nyilatkozata, hogy ő is adott patkószegre Eszternek 2 krajczárt. Üveges Mihályné született Dézsi Erzsébet nyilatkozata, -280- hogy az eltünés napjának reggelén ő is látta Hurinét és Esztert. Végre Lánczi Gáborné született Kaszala Teréz nyilatkozata, hogy Eszternek egy krajczárt ő is adott föstékre.

7. szám. Kohlmájer József kihallgatási jegyzőkönyve. Eszter nála veres és kék festéket vásárolt.

8. szám. Solymosi Zsófia vallomásáról május 20-án, 30-án és szeptember 8-án fölvett jegyzőkönyv.

10. szám. Özvegy Bátori Gábornéval május 19-én, junius 21-én és szeptember 12-én fölvett kihallgatási jegyzőkönyv.

12. szám. Bátori Gáborné született Bolgár Juliánna vallomása május 21-ről.

13. szám. Bátori Zsófiával május 20-án, junius 21-én és szeptember 22-én fölvett vallomási jegyzőkönyv.

14. szám. Sós Andrásné született Farkas Eszter vallomása a kis Samu gyerek beszédéről.

16. szám. Özvegy Lengyel Istvánné született Skinta Apollónia május 21-iki, junius 4-iki és szeptember 6-iki vallomása arról, hogy április 1-én délután, minden esetre déli 12 óra után háromszoros kiáltást hallott a zsidó templom felől.

18. szám. Pásztor Józsefné született Tanyi Erzsébet vallomása ugyan a kis Samu beszédéről.

19. szám. Özvegy Fekete Jánosné született Kramer Borbála május 19-iki és junius 25-iki vallomása. Április 1-én elment 10–11 óra tájban a zsidó templom mellett és onnan sirást hallott, mely nem kis gyerek sirása volt.

Melléklet: Adamovics József plébános és Pap József törvénybiró nyilatkozata, hogy a katholikus templomban virágvasárnapon ½12–¾12 órakor végződött az istentisztelet.

20. szám. Sós Mihályné vallomása. Az ő pitvarában kérdezősködtek a lányok a kis Samutól.

22. szám. Solymosi János, Eszter »távoli« rokona vallomása a zsidók seregeléséről s a zsidó templombeli világosságról.

23. szám. Özvegy Pásztor Józsefné született Csuha Mária vallomása május 21-ről és szeptember 11-ről. Grósz Márton nyári betegségéről.

24. szám. Cs. Nagy Jánosné született Pásztor Erzsébet május 20-iki, junius 21-iki és szeptember 8-iki vallomása. Április 1-én a három idegen metszőnek Taub Emmánuelnál való látogatásáról.

25. szám. Pap József vallomása május 21-ről és szeptember 8-ról. Jelentéktelen. -282-

26. szám. Rozenberg Rozi, 14 éves, vallomása május 21-ről, junius 23-ról és szeptember 8-ról. Esztert, Ujfalu felé mentében ápril 1-én délután egy órakor látta Zsófival, testvérével beszélni.

27. és 28. szám. Tapasztó Miklós és Dulinszki János vallomásai a 25. számra vonatkozólag. Jelentéktelen.

29. szám. Bátori Juliánna, Lichtman Móricz cselédje. Igazolja, hogy a metszők náluk uzsonnáztak és vacsoráztak.

30. szám. Ziszman Jakab kocsmáros május 21-iki és 23-iki s szeptember 6-iki vallomása. Elmondja az ápril 1-i metszőválasztást, istentiszteletet, a zsidó templomban este tartott tárgyalást, koldus zsidók ottlétét s a metszők egész napi hol tartózkodását.

31. szám. Szuhi Györgyné született Svarcz Katalin vallomása arról, hogy Ziszman ismerte Esztert.

32. szám. Gazdag Józsefné született Kramer Mária vallomása erősiti Szuhi Györgynéét.

33. szám. Sarf Józsefné született Müller Léninek, Sarf Móricz mostoha anyjának május 19-iki és 24-iki, julius 28-iki és október 17-iki vallomása. Esztert nem ismerte s eltünéséről semmit se tud, de Zsófi nénjét ismerte. Móricz fia sohase beszélt neki Eszter megöletéséről. A fiu hazug természetü.

34. szám. Svarcz Salamon metsző vádlott vallomása május 20 és 22-ről, julius 28-ról és október 18-ról. Elmondja előéletét s az április 1-én a templomban -283- és azon kivül történteket. Esztert nem látta, eltünéséről nem tud, meggyilkolása nem igaz. Az istentisztelet alatt hallhattak sirást a templom felől, mert ő könyörgés közben sirva szokott fakadni s hangja hasonlit a lányéhoz.

Melléklet: erkölcsi bizonyitványa, eddig büntetlen. Julius 20-iki önkéntes vallomása arról, hogy ő ütötte agyon Esztert. Ezt az napon visszavonja, keserüségében tette, társain akart vele segiteni.

35. szám. Sarf József egyházfi, Móricz édes apja vallomása május 21-ről, julius 26-ról, október 17-ről és deczember 30-ról. Vádlott. Elmondja április 1-nek történetét. Esztert nem ismerte, megöletését méltatlankodva tagadja. Fia erről neki sohase beszélt.

Melléklet: erkölcsi és vagyoni bizonyitványa. Gunya Sándor kihallgatási jegyzőkönyve; jelentéktelen.

36. szám. Junger Adolf vádlott május 22-iki, julius 28-iki és október 18-iki vallomása. Sarf Móricz állitása valótlan. Solymosi Eszternek valahol élni kell, mert a zsidók el nem emésztették. Április 1-i egész napi hollétét elmondja.

37. szám. Braun Ábrahám, másként Brenner, vádlott vallomása május 22-ről, julius 28-ról és október 19-ről. Esztert ismerte, eltünéséről semmit se tud, Móricz vallomása valótlan.

38. szám. Sarf Móricz 13 éves 9 hónapos életkoru. Május 20-iki vallomásában elmondja az április 1-én történteket. Esztert nem ismerte, eltünéséről semmit se tud.

a) Péczely irnoknak Nagyfaluban éjjel 11 órakor a vizsgálóbiróhoz intézett levele.

c) A vizsgálóbirónak a levél hátára éjféli 12 órakor irt végzése Móricz azonnal való kihallgatása iránt.

e) Móricznak hajnali félhárom órakor a vizsgálóbiró által Nagyfaluban történt kihallgatása.

Ezeken kivül Sarf Móricznak Eszláron május 22-én lett kihallgatásáról, május 23-án Nyiregyházán a törvényszék hitelesitési eljárásáról, ugyanott május 26-án és 27-én teljesitett kihallgatásáról fölvett jegyzőkönyvek.

Május 27-iki vizsgálóbirói végzés Móricznak a fogházban leendő tartásáról.

Egressi Nagy László királyi alügyész értesitései arról, hogy a királyi fogházfelügyelő utasittatott Móriczot a fogházban tartani s arról, hogy Kozma királyi főügyész augusztus 23-án Móriczot a fogházból szabadon ereszteni rendelte. -285-

39. szám. Friedman Károly nyiregyházi rabbi jelenti, hogy Tarczalon május hóban Gottlib Izsáknál volt szolgálatban állitólag Eszter.

Melléklet: Gottlib Izsák és Kolvek Antalné született Sztáraszta Mária igazolják egy eszlári lány ottlétét, a ki egy nap mulva onnan eltünt. Tolcsva község birája jelenti, hogy ott Eszter nincs.

40. szám. Lusztig Sámuel vádlott május 24-iki, julius 28-iki és október 18-iki vallomása. Esztert nem ismerte. Móriczot erőszakkal vették rá a valótlan vallomásra. Látta, mikor Nagyfaluból visszakisérték, alig tudott a lábán állani.

41. szám. Veiszstein Lázár vádlott május 24-iki, julius 28-iki és október 18-iki vallomása. Esztert nem ismerte, a vádat tagadja.

43. szám. Bukszbaum Ábrahám vádlott május 24-iki, julius 28-iki és október 19-iki vallomása. A vádat elméskedve tagadja.

44. szám. Rozenberg Herman május 25-iki, junius 23-iki, julius 28-iki, szeptember 2-iki, 4-iki és 17-iki vallomása. Elmondja ápril 1-i hollétét. Esztert ismerte s utoljára félkét órakor látta délután, a mint Zsófi nénjével beszélgetett. Sztropkón kereste az eltünt Esztert. Smilovics szeptember 17-én a börtönből csempészett hozzá levelet. -286-

Melléklet: erkölcsi bizonyitványa. Grósz Farkas, Slézinger Mór és Veiner Herman igazolják sztropkói utját és Pásztor Zsófia, Lakatos Károly, Fekete Zsuzsánna, Dulinszki Julcsa, Gergely Elek, Gergely Verona igazolják vallomásának némely részletét.

45. szám. Römer Jakab május 25-iki és szeptember 9-iki vallomása. Április 1-én este a zsidó templomban folyt tárgyalás. Tóth Borcsa cselédjének éjjeli megmérése.

46. szám. Groszberg Leó május 25-iki és szeptember 6-iki vallomása. Elmondja a templomban tartott esti tárgyalást. Esztert ismerte, eltünéséről nem tud semmit.

47. szám. Einhorn József május 25-iki és szeptember 6-iki vallomása. Esti tárgyalásról.

49. szám. Grósz Márton vádlott. Vallomása május 26, julius 17 és 29, szeptember 2 és 20-ról. Elmondja az április 1-i napirendet s időközi utazásait. Tagadja Smilovics állitását s a holttest usztatásában részességét. Másuttlétet igazol.

Mellékletek: erkölcsi bizonyitványa. Gyulai Zsuzsánna és Nagy Borcsa, Szilvássy Jánosné született Rohács Anna és Hatalóczki Mária igazolják másuttlétét, ifju Tóth János és Kis Nagy Mihály nem tudnak róla. -287-

50. szám. Klein József vallomása. Tóth Borcsa megméréséről semmit se tud. Erkölcsi bizonyitványa.

51. szám. Lichtmann Jakab május 26-iki, junius 14-iki és szeptember 7-iki vallomása. Rozenberg sztropkói utját ő intézte. Naplót vezetett.

54. szám. Farkas Gábor tisza-eszlári biró a tiszadobi fejetlen hulláról jelentést tesz.

56. szám. Taub Emánuel kihallgatása május 26-án, julius 29-én és október 19-én. Metsző. Vádlott. Esztert nem ismerte, a vádat tagadja.

59. szám. Boros Borbála vallomása. Tiszalöki nadályáruló asszony részeg fővel beszélte, hogy Solymosi Eszter teherbe esett és szégyene elől szökött meg ismeretlen vidékre.

61. szám. Mezőkövesdi királyi járásbiró jelenti, hogy az április 1-i koldus zsidók nem emődiek.

Melléklet: Klein Móricz, Kacz Mari, Czukor Zsigmond, Glück Adolf, Svarcz Farkasné született Bleich Rézi és Grósz Mózes kihallgatási jegyzőkönyvei.

62. szám. Zsidók csoportosulása május 29-én estennen Tisza-Eszlár-Ujfalu végén. -288-

63. szám. Lichtmann József. A zsidók csoportosulásának oka. Eszter hazajövetelét várták.

64. szám. Einhorn Józsefné született Rozenberg Eszter vallomása. Jelentéktelen.

Alispáni jelentés, szolgabirói körözvény, törvényszéki elnöki és vizsgálóbirói végzések.

Május 30-iki jegyzőkönyv szerint dr. Heumann Ignácz védő s dr. Flegmann Miksa királyi törvényszéki orvos mint zsidók a hulla megszemlélésétől eltiltatnak.

Kiásatási és felismerési jegyzőkönyv. Czitrom Ábrahám, Veiszhaus Sámuel és Fógel Izrael a sir azonosságát igazolják. – Solymosi Jánosné és Zsófia lánya, Solymosi Gáborné, Gyányi Gábor és felesége a holttestben Esztert föl nem ismerik. – Braun Sámuelné és Braun Pepi s ennek férje Jatzinger József fölismerik a hullában Braun Amália leányukat, ki alatt január elején beszakadt a Tisza jege s ki ott a vizbe fult. – Orvosi külső vizsgálat és vélemény.

66. szám. Dr. Heumann Ignácz védő a hullavizsgálatnál jelenlétét megengedni irásban kéri. Vizsgálóbiró s fölebbezésre törvényszék elutasitja.

67. szám. Tisza-dobi fejetlen hulla után nyomozások. Botos István, Tóth Gyula, K. Rácz Imre, Dancs -289- István, Rácz Imre, Király Pál, Nácsa József, Hartstein Jakab, Lucsi Gábor és Pap András halászok és révészek kihallgatása. A hulláról semmit se tudnak. Ferenczi József révész junius 1-én estennen kutya hulláját látta a viz szinén uszni. Innen terjedt el a kósza hir a fejetlen hulláról. Grósz M. Lajos vallomása. Jelentéktelen.

69. szám. Az eszlári zsidó templom és zsidó temető vizsgálata. Megállapitják, hogy a templom pitvarának ablakja előtt április 1-én szalmaboglya volt, mely az ablakon való ki- és belátást gátolta. A szalmát azóta a padlásra rakták, rajta vérnyomok nincsenek.

A temetőben három uj sirt felbontottak. Egyikben Sarf 9 napos csecsemőjének holttestét találták, a másik kettőt egy évesnél régibbnek állapitották meg. Orvosi szemlejegyzőkönyv.

70. szám. Braun Lőbi (Leopold) volt téglási metsző után nyomozás. Udvariban, Szatmármegyében nyomára jönnek. Végzések, megkeresések, elfogatási rendelet.

71. szám. Kovács Hostyisovszki Mihály kihallgatása. Nyiregyházi rabbi levelet küldött általa Lichtmann Móriczhoz.

72. szám. Kernyétei jegyző jelenti, hogy az odavaló metsző Veberman Móricz április 1-én nem volt otthon. Végzés. Személyleirás.

75. szám. Braun Lőbi vádlott vallomása junius 3 és 12-ről, julius 28-ról és október 18-ról. Elmondja április 1-én hol és kiknél tartózkodását. A nála talált Krachmol-Blü vérzéscsillapitó szer. Vádat tagadja, Esztert nem látta. Móricz vallomását, mint rabtársai beszélik, csendbiztos erőszakolta ki.

76. szám. Braun Lőbire vonatkozó intézkedések. Nyomozások, végzések, megkeresések. Hollétére vonatkozó kihallgatások. Házkutatással nála talált leletek, zsidó betükkel irt magánlevelek s a Krachmol-Blü. Korányi Imre gyógyszerész s dr. Felletár Emil országos művegyész vizsgálata és véleménye a Krachmol-Blüről.

Melléklet: Zsidó betüs levelek és forditásaik. A Svarcz Salamonnál talált levelek s ezek magyarra lett forditásai.

77. szám. Vizsgálóbiró helyszini vizsgálata junius 4-én a zsidó templom és Sarf József lakása körül.

Melléklet: kihallgatások Sarf Móricz életkorának meghatározása végett. 1868 juliusban vagy augusztusban született.

78–83. szám. Költségjegyzékek, letartóztatási határozatok, törvényszéki és vizsgálóbirói intézkedések.

85. szám. Koldus zsidók után nyomozások, 22 emődi lakos kihallgatási jegyzőkönyve.

86. szám. Özvegy Klein Sámuelné született Róth Borbála bujdosó zsidó asszony utáni nyomozások. Kihallgatási jegyzőkönyvek. Elfogatása. -291-

87. szám. Özvegy Klein Sámuelné született Róth Borbála kihallgatási jegyzőkönyvei junius 11-ről és 17-ről. Elmondja élete történetét és özvegy Solymosi Jánosnéval találkozását.

88. szám. Névtelen levél, miként készitik keresztyén szűz vérével a pászkát.

89. és 90. szám. Névtelen levél arról, hogy Eszter holtteste a metsző pinczéjében egy hordó alá van eltemetve. A vizsgálóbiró helyszini nyomozása. A metszőnek nincs pinczéje, se hordója.

94. szám. A csonka-fűzesi – dadai – holttestre nézve junius 19-én és 20-án eszközölt kiásatási, fölismerési és orvosi vizsgálati intézkedések és kihallgatások. Orvosi vélemények.

95. szám. Solymosi Eszter boltba menésének s onnan visszatértének időtartama iránt szakértői helyszini szemle. Szakértők a jegyzőkönyvben nincsenek megnevezve. Szemle junius 21.

96. szám. Solymosi Gáborné született Jakab Erzsébet kihallgatása junius 21-én. Sarf József április 3-iki beszéde a nánási esetről.

97. szám. Tisza-dobi fejetlen hulla iránti ujabb nyomozás. -292- Dojtsák Mihály kihallgatása s egyéb kihallgatások. Teljes eredménytelenség.

98. szám. Kovács Jánosné született Varga Zsuzsánna kihallgatása junius 22-én, hogy Rozenberg Herman junius 16-án mondta, Eszter élve vagy halva előkerül.

99. szám. Tisza-dadai jegyző junius 22-iki jelentése a járási szolgabiróhoz, melyben a csonka-fűzesi holttest felbukkanásának s megtalálásának részleteit elmondja. Tutajosok fölemlitése.

100. szám. Szomjas Károly egykori tengerész véleménye, hogy a folyóviz miként szokta a holttestet sodorni magával.

101. szám. Murvai Györgyné született Gyányi Borbála kihallgatása. Jelentéktelen.

102. szám. Rozenberg Hermanné született Reisz Mária és Doma Mária kihallgatása arról, mikor járt Rozenberg Hermann Tokajban és Kereszturban?

105. szám. Névtelen jelentés junius 29-ről, mely szerint Huriné emésztette el Esztert, kihez házsártos és kegyetlen volt. Ő fogta először a zsidókra.

a) Csuga Dánielné, Kis Gáborné született Ungvári Zsófia, Gergely Ferenczné született Solymosi Zsófia, Csordás Andrásné vallomásai. Jelentéktelenek.

b) Varga Kati vallomása, mely szerint április 1-én Bukszbaum Ábrahám déli 11 órakor ment Züszmanhoz, fél 12 órakor ebédeltek, azután a metsző -293- 2 óráig aludt. Grósz Márton betegségéről hallomásból tud.

c) Feuerman Dávidné született Dávid Sára. Április 1-én 11 óra tájban ment haza Taub Emánuel két metszővel, Solymosi Zsófia 12 órakor vitte a bort Taubhoz. Grósz Márton betegségét jól tudja.

106–111. szám. Jelentéktelenek. Végzések, átiratok, letartóztatások, körözvények.

112. szám. Ziszman Jakab Samu nevü fiának sirját junius 25-ének éjjelén földulják.

114. szám. Liszauer Ignáczné született Rozenfeld Mária férje szolnoki utjáról. Jelentéktelen.

117. szám. Csonka-fűzesi hulla tárgyában teljesitett nyomozások, kihallgatások junius 28-án, 30-án és julius 1-én.

Szavinecz Péter, Simon Bazil, Matej Bazil, Paczkon Bazil, Potrohos István, Dujtsák Iván, Lopojda Mihály, Szauko Mihály, Susztra Bazil szeklenczei tutajosok kihallgatása. Együtt jöttek a Tiszán azzal a tutajjal, mely Csonka-Fűzesnél a holttestet megpillantotta.

118. szám. Matej Petra vallomása julius 1-én Nyiregyházán és julius 14-én. A tutajok sorrendjét, rakodását, útját, személyzetét részletesen elbeszéli. -294-

119. szám. Szavinecz Péter ujabb vallomása junius 30-ról és julius 14-ről. Holttest usztatásáról semmit se tud.

120. szám. Höcska Jura julius 2-iki és 24-iki vallomása. Hullacsempészetről ő se tud semmit.

121. szám. Csepkanicz György vallomása junius 29-ről és julius 14-ről. Ő pillantotta meg először a holttestet. Ennek részletes elbeszélése. Holttestusztatásról semmit sem tud. A vádbeli tényt tagadja.

122. szám. Szelever János tutajos julius 2-iki és 14-iki vallomása. A tutajut és Galsi Istvánnal való találkozás elbeszélése.

123. szám. Matej Ignácz tutajos. Junius 30-iki nyiregyházi vallomásában tutajostársaival egyezőleg beszél, vádat tagadja.

Julius 5-én Tisza-Lökön éjjel a csendbiztosnál kivett vallomásában a hullacsempészet részleteit idő, hely és személyek szerint elbeszéli.

Julius 14-iki és 30-iki vallomásában s a törvényszéki hitelesitésnél tisza-löki vallomása mellett marad.

124. szám. Herskó Dávid tutajos junius 29-iki nyiregyházi vallomásában társaival egyezőleg.

Julius 6-iki tisza-löki nappali vallomásában tagadja a vádat. Esti csendbiztosi vallomásában a hullacsempészetet Matejjal egyezőleg beszéli el, előzőleg Matej szembesittetett vele.

Julius 14-iki, 29-iki és 30-iki vallomásaiban megerősiti a tisza-löki esti vallomását. -295-

125. szám. A holttest feltalálásának részletei. Tisza-Dadán julius 3-án, 4-én és 6-án kihallgattatnak a vizsgálóbiró által Kecskés József, Litvai József, Váradi András, Takács Endre, Seres Gyula, Lőrinczi István, Trattner Lipót, Lefkovics Bernát, Svarcz Sámuel, Czeizler Márkus, Berger Mór, Molnár János, Krausz Bernát, Goldstein Jakab, Kovács György, Tóth György és Kolmer József.

c) Helyszini szemle julius 4–8 napjairól, hogy egy deszkát merre sodor s hol vet ki a szél.

e) Julius 4., 5., 6. és 7-én kelt végzések és intézkedések Vider Mór s a tutajosok letartóztatása s Dadára, Eszlárra, Lökre s Nyiregyházára kisértetése tárgyában.

127. szám. Hajdu Mihályné született Chrobák Ottilia vallomása. Jelentéktelen.

128. szám. Adamovich József eszlári plébános jelenti, hogy Hernád-Németiben a metsző két idegen zsidót rejteget. Nyomozások, kihallgatások. Semmi eredmény.

129. szám. Vider Mór tokaji lakos kihallgatása. A vádat tagadja. Letartóztatják. -296-

130. szám. Tisza-Eszláron helyi szemle. Herskó Dávid Groszberg Leónéban véli fölismerni a nőt, a ki Solymosi Eszter ruháit átadta.

131. szám. Ruhaátadás helyének szemléje julius 8-án. Viskei András halász, Hegedüs Béni révész, Junger Adolfné, Veiszstein Lázárné, Feuerlicht Mártonné kihallgatása. Eredménytelen.

142. szám. Kisvárdai szolgabiró jelenti Varga Mária dombrádi leány eltünését.

147. szám. Dr. Felletár Emil országos művegyész julius 2-án kelt véleménye. Eszter ruháin vérfoltok nincsenek.

152. szám. Smilovics Jankel julius 9-iki és 15-iki nyiregyházi, julius 18-iki tisza-löki csendbiztosi és -297- október 19-iki nyiregyházi kihallgatása. Eleintén tagad mindent, később beismeri a hullacsempészést. 1883. évi január 11-én és 31-én visszavon mindent s alibit igazol.

Melléklet: Névtelen levél, mely szerint a csonkafűzesi holttest öreg Vaiser szolgálójának kórházból elcsent hullája. Káhán Kálmán és a máramaros-szigeti rabbi adták kézre.

156. szám. Tóth Borcsa kihallgatása. Gazdája Römer Jakab és Klein József álmában teste hosszát zsineggel megmérte.

157. szám. Nyomozások Grósz Márton és Klein Ignácz szekere és lovai iránt hullaszállitás tárgyában.

158. szám. Klein Ignácz kihallgatása julius 17-én és 28-án, szeptember 2-án és 17-én. Hullaszállitás vádját tagadja.

20-án és 21-én. Grósz Mártonné született Feuermann Rézi, Klein Ignáczné született Svarcz Háni, Gyányi Gábor és neje Szellei Zsuzsánna, Csuha Ferenczné született Mozsár Mária, Kovács Józsefné született Farkas Zsófia, Cserés Andrásné született Bodnár Mária, Nagy István és Antal Mátyás kihallgatása.

161. és 162. szám. Fógel Amsel letartóztatása és vallomása julius 20 és 29-ről, augusztus 28-ról és október 19-ről. Tutajútját elbeszéli, vádat tagadja. -298-

163. és 164. szám. Mendelovics Niszen elfogatása és julius 20-iki és 28-iki vallomása. Vádat tagadja.

166–182. szám. Végzések, jelentések, védők előterjesztései, költségjegyzékek, intézkedési iratok. Jelentéktelenek.

183. szám. Varjulaposi rejtély vizsgálata. Kovács Ignácz, Janczura Mária, Laczkó János kihallgatása.

184. szám. Tóth Borcsa megmérése. Tóth Borcsa, Szalkai Eszter, Szakolczai Zsófi s Oláh Zsuzsánna kihallgatása.

198. szám. Hörba Bazil tutajos kihallgatása. Egyezőleg igazolják Fogel Amsel alibijét.

206. szám. Lazi János vallomása, kik voltak május 19-én a zsidó templomban. Grósz Vilmos, Groszberg Éliás és Ornstein Jakab kihallgatása.

208. szám. Grósz Márton alibije. Grósz Mártonné, Ziszmann Jakab és Groszberg Éliásné kihallgatása.

210. szám. Pap Albert vallomása. Sarf Józsefné és Móricz fia ismerhették Solymosi Esztert.

211. szám. Pap Albertné született Gönczi Juliánna vallomása. Mint férje 210. szám alatt.

212. szám. A csonka-fűzesi holttest ruhájának fölismerése. Solymosi Jánosné, Huri Andrásné, Olajos Bálint és neje Szakolczai Erzsébet, Lock Péterné született Katona Anna és Feller Istvánné született Kolosi Juliánna, Solymosi Eszter ruháit felismerik.

213. szám. Helyszini szemle és intézkedés szeptember 11-én és október 20-án a tisza-eszlári zsidó templom gondozása iránt.

215. és 216. szám. Róth Borbála, Grósz Nándor, Klein Ignácz, Rózenberg Herman szabadlábra helyezése szeptember 14 és 16-án.

217. szám. Nyomozás Fogel Amsel alibije iránt. Bajer Herman, Csonka István, Barta András, Halász Péter, Molnár István kihallgatása.

223. szám. Sarf Móricz életkorának kinyomozása. Rózenberg Herman, Grósz Mártonné, Ziszman Jakab, Buchta Szigfridné, Urbán Józsefné, Hajdu Mihályné, Feuerman Farkasné kihallgatása. 1868. évi augusztus valamelyik napján született.

226. szám. Ornstein Berta. Április 1-én Lichtman Móricztól ételt vitt egy öreg beteg zsidónak.

241. szám. Groszberg Leó vallomása Braun Ábrahám alibijéről április 1-én.

243. szám. Einhorn Józsefné született Rózenberg Eszter vallomása ugyanarról.

247. szám. A csonka-fűzesi holttest ruhájának zsirfoltjairól orvosi vélemény dr. Belky János egyetemi tanár és dr. Glück Ignácz törvényszéki orvostól. Október 21, 23 és november 2-ről jegyzőkönyvek.

257. szám. Vollner Herman a koldus zsidó kihallgatása november 21, 22, 23-ról. Elmondja az április 1-i eszlári tartózkodását s a zsidó istentiszteletet és azóta való kóborlásait. A vádat tagadja. Sarf Móriczot felismeri.

258. szám. Vollner Hermanné született Dajcs Léni november 22-iki és 23-iki kihallgatása. Férjével egyezőleg vall.

259–261. szám. Vollner és felesége letartóztatása. Végzések, fölebbezések.

262. szám. Holttest ujabb vizsgálását s kiásását november 23-iki végzéssel a törvényszék elrendeli. Egyetemi tanárok megbizatása. -301-

265. szám. Tisza-Eszlár térképe és a zsinagóga rajza helyszini szakértői szemlével deczember 8-án fölvétetik.

267. szám. A csonka-fűzesi hulla fogainak fölismerése. Özvegy Solymosi Jánosné, özvegy Solymosi Gáborné, Farkas Eszter és Olajos Bálint kihallgatása.

Huri Andrásné nem nézi meg a hullát. Ijedős természetét Kobzos János, Jakab Andrásné született Vámos Juliánna, Dunaveczki Andrásné született Juhász Verona és Farkas József tanukihallgatások igazolják.

268. szám. Solymosi Zsófi és Solymosi János fogainak összehasonlitása a holttest fogaival. E tárgyban özvegy Solymosi Jánosné, Huri Andrásné, Tanyi Józsefné, Szuhi Györgyné és Tóth Marcsa tanuk kihallgatása.

269. szám. A holttest körmei s ép bőre tárgyában Sós András, Papp József, Szellei Gábor, Ardai István és Babócsi József kihallgatása.

270. szám. Megvoltak-e a körmök s nem lophatta-e el azokat valaki? Farkas Gábor, Sós András, Dargo András, ifju Horváth Gábor, Mészáros Gábor, Sallós Miklós, Szücs János, Róka Sándor és ifju Pap József kihallgatása.

274. szám. A csonka-fűzesi hulla helyzete és őrizése a felbukkanás után. Deczember 18-iki kihallgatások. -302- Litvai József, Váradi András, Oláh György vallomása.

275. szám. Dr. Kiss Jenő járási orvos deczember 20-iki nyilatkozata az éjjeli hullaszemléről.

276. és 277. szám. Lichtman Mór és neje vallomása a koldus zsidónak április 1-én náluk történt ebédeléséről.

278. és 279. szám. Frenkel Háni és Ornstein Jakab. Ételküldésről idegen zsidó részére, ki Braun Ábrahámnál volt szállva április 1-én.

288. szám. Smilovics Jankel alibije. Veil Sámuel vallomása. Két sáfárnak adott májusban pénzt, napot nem tudja. Egyik Veinstok Ignácz, a másik vörös szakálos zsidó.

289. szám. Veinstok Ignácz Smilovicscsal junius 11-én találkozott s 13-án vett át tőle fát Kerecsenben.

292. szám. Grósz Benczéné szül. Fried Rozália vallomása. Mint férje s fia.

294. szám. Smilovics Jankelnek a börtönben Rózenberg Hermanhoz csempészett leveléről. A velük s Oláh Andrással és Szilágyi Józseffel fölvett kihallgatási jegyzőkönyvek.

III.

(A törvényszék és vizsgálóbiró együttes vizsgálati iratai. – Egyetemi tudósok nyilatkozatai.)

2. szám. Csepkanics György, Matej Ignácz és Herskó Dávid panasza a szeklenczei községi előljáróságnál s a huszti szolgabirónál a tisza-löki kinzatások miatt, augusztus 22-én és 23-án fölvéve. Szolgabirói és királyi ügyészi javaslatok.

3. szám. Ostendische Zeitung, berlini ujság, kérdi, mikor lesz a nagy per befejezve?

4. szám. Havass Imre királyi ügyész javasolja a tisza-löki kinzásokra vonatkozó vizsgálat elrendelését.

6. szám. Máramaros-szigeti királyi törvényszék vizsgálati iratai tisza-löki kinzásról. Csepkanics György, Matej Ignácz, Herskó Dávid kihallgatási jegyzőkönyvei s Dr. Szilágyi fogházorvos látlelete.

7. szám. Csongrádi fejetlen hulla, mely november 8-án bukkant fel a Tiszából. Ügyészi javaslat s törvényszéki végzés. November 11-iki eljárási jegyzőkönyv. Szakértők: dr. Scheuthauer Gusztáv egyetemi tanár és dr. Aigner Károly szegedi királyi törvényszéki orvos. – Vincze Pál, Sági István és Szénási István azonossági tanuk kihallgatása.

Orvosi szemle. 1. Ruházat. 2. Külvizsgálat. 3. Belvizsgálat. 4. Vélemény. Legalább 22 éves, halála valószinüleg egy év előtti. -304-

10. szám. Kozma Sándor királyi főügyész javasolja deczember 12-én az egész holttestnek Budapestre küldését. Törvényszék megtagadja.

11. szám. Királyi főügyészi javaslat s törvényszéki végzés az orvosi munkálatoknak az Országos Közegészségügyi tanácshoz fölterjesztése iránt. Kérdések a tanácshoz.

12. szám. A tanácshoz intézett fölterjesztés. Az egyetemi tanárok véleményéből egy résznek birói tollal kitörlése. Iratjegyzék.

III. Királyi főügyészi javaslat egyetemi szakértőknek kellő időben értesitése iránt.

VI. Védők javaslata, hogy a kiásatás a biróság jelenlétében teljesittessék.

VIII. Farkas Gábor községi biró jelentése a sir és holttest azonossága tárgyában. Kiásási jegyzőkönyv. Azonossági tanuk kihallgatása.

X. 1882 deczember 10-iki jegyzőkönyv a sir fenekének felkutatása, körmök keresése s a holttestnek két részre tagolása tárgyában.

XI. 1882 deczember 12-iki jegyzőkönyv a hullarészek elkülönitéséről s fölszámlálásáról.

XII. Egyetemi szakértők eljárására vonatkozó iratok. A hullarészek átadása s átvétele Budapesten. Királyi főügyészi előterjesztések. A csonkafűzesi szakértőkhöz intézett pótkérdések. Az egyetemi szakértők előzetes nyilatkozatai.

15. szám. Országos Közegészségügyi Tanács az iratok kiegészitését keri.

20. szám. Királyi főügyészség vádinditványa 1883 április 16-ról Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lőbi, Vollner Herman, Sarf József, Junger Adolf, Braun Brenner Ábrahám, Lusztig Sámuel, Veiszstein Lázár, Fogel Amsel, Smilovics Jankel, Herskó Dávid, Grósz Márton és Klein Ignácz ellen. Törvényszék elrendeli még Taub Emánuel ellen is. Tárgyalás junius 4-re s következő napjaira.

29. szám. Cserés Andrásné született Bodnár Mária vallomása junius 23-ról. Ért és beszél zsidó-német nyelven. A hulla felöltöztetéséhez használt ruhák átadásával Groszberg Leót és feleségét vádolja.

32. szám. Farkas Gábor községi biró jelenti junius 28-ról, hogy Vámosi József és neje Tót Erzsébet Julcsa lányukat előtte hamis tanusággal vádolják.

47. szám. A Bodrog vizében talált palaczkbeli irás csak költött neveket tartalmaz.

IV.

A. Özvegy Solymosi Jánosné panaszos Szalay Károly ügyvédet jogi képviselőjeként bejelenti.

B. Sarf József jegyzőkönyvileg kivánja, hogy fia a zsidó ünnepeket megülhesse.

C. Eötvös Károly védő előterjesztése a belügyi kormányhoz Sarf Móricznak a vármegye kezéből kiszabaditása iránt. Belügyi kormány megtagadó határozata

D. Sarf Móricz nagyanyja és mostohaanyja kérik, hogy a fiuval beszélhessenek. Alispán megtagadja.

E. Tóth Béla iró, az »Egyetértés« napilap belmunkatársa előterjesztése a törvényszéki elnökhöz, melyben Orsóvszky Gyula tanitónál 1883 junius 18-án este társával együtt tett látogatását s annak okait és lefolyását elmondja.

G. Alispán jelenti, nem igaz, hogy Sarf Móricz a megyei levéltárban belügyminiszteri rendeletet az ő jövőbeli ellátásáról olvasott.

K. Péczely Kálmánról az illavai országos fegyház értesitője 1857-től 1869-ig tartott fegyházi fogságáról.

X. Zemplén vármegye alispánja jelenti, hogy a Bodrog vizében usztatott üvegbeli irás tartalma koholmány.

Zs. Eötvös Károly jelentése Kozma Sándor királyi főügyészhez Zurányi Kálmán tanuskodásáról, mely a csonka-fűzesi holttest fölismerésére vonatkozik. Gajzágó budapesti királyi aljárásbirónak Zurányival fölvett kihallgatási jegyzőkönyve 1882 november 5-ről.

Bb. Bodrog vizében Bodrog-Olaszi alatt talált üveg s benne irás. Aláirva: Lőki János okleveles gépész. Vizsgálati iratok a találás körülményeiről.

Ff. Kazimir József pandurnak Vay György csendbiztos elleni becsületsértési pere.

Kk. Alispán jelenti, hogy Sarf Móriczot mikor s miként vette át s adta Henter Antal várnagy kezére.

Mm. Eötvös Károly védő fölebbezése az iránt, hogy az egyetemi szakértők kezére az egész holttest adassék ki.

Nn. Birói szemléről Tisza-Eszláron fölvett jegyzőkönyv 1883 julius 17-én.

(A nyilvános végtárgyalás jegyzőkönyvei 1889. évi junius hó 19-től augusztus hó 3-ig.)

Harminczhárom jegyzőkönyvet vett fel a törvényszék a végtárgyalásról. A jegyzőkönyvek gyorsirói följegyzések alapján készültek. Az esküt tett gyorsirók elkészitették a szöveget, ezt a törvényszéki elnök átnézte és kiigazitotta s aztán megerősitette. Az igy jóváhagyott szöveget irták le jegyzőkönyv-alakban s ezt azután az elnök és jegyző aláirta.

A szöveg előzetes átnézésébe s esetleges kiigazitásába se a vádlottak, se a vádlók és védők be nem avatkozhattak. A jegyzőkönyveket én utólag átnéztem s tartalmuk helyességét emlékezetem és jegyzeteim segitségével megállapitottam. A jegyzőkönyvek szövegét egészben helyesnek találtam. Minden fontos és érdemleges -310- rész hiven van benne leirva. Csak néhány tárgyalási jelenet van csonkán és hézagosan előadva. Ezt irói művem folyamán külön megjegyeztem. Minden olvasóm természetesnek s jól indokoltnak találja, hogy irói művemben a megtörtént tények és nyilatkozatok leirásánál szigoruan alkalmazkodtam a jegyzőkönyvek tartalmához.

A jegyzőkönyvek egyébiránt ezelőtt tizennyolcz évvel külön könyvalakban megjelentek. Már ez is elég ok arra, hogy azok tartalmát itt csak röviden jelzem.

I. Jegyzőkönyv. Junius 19-iki ülés délelőtt 9 órától délutáni 2 óráig. Biróság megalakulása. Elnöki megnyitó beszéd. Vádlottak jelenlétének megállapitása. Közvádló királyi főügyészi helyettes vád előterjesztése. A tolmácsnak és gyorsiróknak eskületétele.

Özvegy Solymosi Jánosné előterjeszti panaszát. Svarcz Salamon, Vollner Herman, Bukszbaum Ábrahám és Braun Lipót (Lőbi) vádlottak az általános és a különös kérdésekre felelnek, vádat tagadják.

Sarf Móricz tanu vallomása. Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám és Braun Lipót vádlottakkal szembesitése.

II. Jegyzőkönyv. Junius 20-iki ülés reggeli 9 órától délutáni 2 óráig. Szalay Károly ügyvéd, mint özvegy Solymosi Jánosné képviselője megjelenik. -311-

Sarf József, Junger Adolf, Braun (Brenner) Ábrahám, Veiszstein Lázár, Lusztig Adolf és Taub Emánuel vádlottak az általános és különös kérdésekre felelnek. Közvádló és védők keresztkérdései.

Sarf Móricz tanu apjával szembesitve. Apja és a közvádló s védők keresztkérdései tanuhoz.

III. Jegyzőkönyv. Junius 21-iki ülés reggeli 9 órától délutáni harmadfél óráig. Eötvös védő előterjesztése Tóth Bélának junius 18-án Orsóvszky tanitónál tett látogatása tárgyában. Az erre vonatkozó vizsgálati iratok az ülés folyamán felolvastatnak.

Özvegy Solymosiné panaszoshoz a közvádló és a védők keresztkérdései. Csordás Gáborné időközben meghalt.

Huri Andrásné, Lánczy Gáborné, Üveges Mihályné, Sós Andrásné, Szabó Zsuzsanna, Sós Erzsébet, Tanyi Erzsébet, Tanyi Eszter, Sós Mihályné, Solymosi Zsófia, Kohlmájer József, idősb Bátori Gáborné, Bátori Gábor, ifjabb Bátori Gáborné és Bátori Zsófia tanuk kihallgatása. Mit beszélt a 4 éves kis Samu gyerek? Eszterrel mikor és hol találkoztak utoljára? Sarf Józsefék szomszédsági viszonyai.

IV. Jegyzőkönyv. Junius 22-iki ülés reggeli 9 órától délutáni 2 óráig.

Lengyel Istvánné, Lengyel János, Fekete Jánosné, Adamovics József, Kovácsné, Pap József, Hatalovszki -312- András, Frenkel Sámuel, Csordás Nagy Jánosné, Pap Albert és neje, özvegy Solymosi Gáborné, Pásztor Józsefné, Rózenberg Rozi, Ziszman Jakab, Varga Kati tanuk kihallgatása. Kiáltás és sirás hangja a zsinagóga felől. Élt-e Eszter még délután is? Mikor mentek haza a zsidók a templomból? Bukszbaum Ábrahám alibije.

V. Jegyzőkönyv. Junius 23-iki ülés reggeli 9 órától délután 3 óráig. Eötvös védő előterjesztése a biróság és védelem sértetlensége tárgyában.

Römer Jakab, Groszberg Leó, Einhorn József, Einhorn Májer, Klein József, Löventhal Salamon, Lichtman Jakab, Lichtman Mária, Frenkel Háni, Bátori Juliánna, Ohrenstein Berta, Rózenberg Herman tanuk kihallgatása. Keresztkérdések, szembesitések.

Solymosi Eszter eltünésének részletei. A zsidók április 1-i istentisztelete. A metszők holléte. A koldus zsidó étkezése. Tóth Borcsa megmérése.

Közvádló és védők előterjesztése Bary Józsefnek a tárgyalás folyamán üzött titkos vizsgálatai ellen.

VI. Jegyzőkönyv. Junius 25-iki ülés délelőtti 9 órától délutáni 3 óráig. Elnök, közvádló és védők előterjesztései a holttesten levő ruha honnan kerülte s Cserés Andrásné kihallgatása tárgyában.

Rózenberg Herman és neje, Lichtman József, Vollner Hermanné, Ziszman Jakabné, Ziszman Dóri, Cserés Mihály, Huri András, Grósz Farkas, -313- Guttman József, Taub Emánuelné, Csuga Dánielné, Fájerman Sára, Vámosi Julcsa, Juhász József, Bakó Ignácz, Durst András és Péczely Kálmán kihallgatása. Keresztkérdések, szembesitések.

Eszter eltünésének körülményei. A zsidók járás-kelése április 1-én. Sarf Móricz nagyfalui vallatása.

VII. Jegyzőkönyv. Junius 26-iki ülés reggeli 9¼ órától délutáni 2 óráig.

Közvádló és védők előterjesztései Bary József kihallgatása iránt. Péczely Kálmánhoz keresztkérdések. Eötvös Károly védő leleplezi rablógyilkosság miatt történt elitéltetését.

Recsky András, Árvai Julcsa, Zdanek Gergely, Leskó Mária, Szilvási Sára tanuk kihallgatása.

VIII. Jegyzőkönyv. Junius 27-iki ülés reggeli 9¼ órától délutáni 2¾ óráig. Védői előterjesztések.

Sarf Józsefné, Solymosi Gáborné, Barcza Dani, Henter Antal és Bubák Antal tanuk kihallgatása.

Fontos szembesitések és keresztkérdések Sari Móricz tanuval és a nagyfalui kihallgatásra nézve. Illavai országos fegyház értesitése Péczely Kálmánról.

IX. Jegyzőkönyv. Junius 28-iki ülés reggeli 9¼ órától délutáni 1 2/4 óráig.

Tanyi Gábor, Vertheimer Farkas, Fájerman Herman, Mészáros Juli, Huri József, Veinstein Lázár, Csabai Miklós, Antal Mátyás, Jármy Jenő, Fogel Amsel, Horka Bazil, Hörba Bazil tanuk kihallgatása. -314-

X. Jegyzőkönyv. Julius 2-iki ülés reggeli 10¼ órától délutáni 2¾ óráig.

Váradi András, Oláh György, Litvai József, Smilovics Jankel, Veil Sámuel, Grósz Benczéné, Grósz Mózes, Grósz Háni, Bajer Herman, Csuka István, Barta András tanuk kihallgatása.

Csonka-fűzesi hulla feltalálása. Hullausztatási vád. Smilovics Jankel alibije.

XI. Jegyzőkönyv. Julius 3-iki ülés reggeli 9 órától délutáni 2¾ óráig.

Herskó Dávid, Matej Ignácz, Pap György, ifju Tóth János, Grósz Márton, Nagy István vádlottak és tanuk kihallgatása.

XII. Jegyzőkönyv. Julius 4-iki ülés reggeli 9 órától délutáni 3 és fél óráig.

Csepkanics György, Urbán Józsefné, Czuha Ferencz és neje, Debreczenyi Mihály, Lánczi József, Höcska György tanuk kihallgatása.

Hullausztatás. Matej és Smilovics ujabb kihallgatása. Tisza-löki kínoztatások. Sarf Móricz életkora. Eszter eltünése. Grósz Márton kocsija.

XIII. Jegyzőkönyv. Julius 5-iki ülés reggeli 9 órától délutáni 3 óráig.

Fogel Amsel, Grósz Márton, Klein Ignácz, Matej Péter, Szavinecz Péter, Szirkó Mihály, Smilovics -315- Jankel, Galsi István, Vider Mór vádlottak és tanuk kihallgatása.

XIV. Jegyzőkönyv. Julius 6-iki ülés reggeli 9 és ¼ órától délután 2 óra 20 perczig. Védők előterjesztései.

Drimusz György, Szelever János, Grósz Mártonné, Groszberg Illésné, Gyulai Zsuzsánna, Nagy Borcsa, Hatalovszki Mária, Szilvássi Jánosné, Klein Ignáczné, Gyáni Gábor és neje, Lápossi János, Várkonyi Ferencz, Solymosi Jánosné, Tanyi Józsefné, Tóth Mari tanuk kihallgatása.

XV. Jegyzőkönyv. Julius 7-iki ülés reggeli 9 órától délutáni 2 és fél óráig. Elnöki előterjesztés.

Zoltán István, Oláh György, Tóth György, Lőrinczi István, Lefkovics Bernát, Svarcz Sámuel, Molnár János, Szalai Györgyné, Olajos Bálintné, Szalai Gábor, Solymosi János, Jakab János, Szakolczai Julcsa, Juhász József, Juhász Andrásné, Kecskés József és Gazdag Józsefné tanuk kihallgatása. Szembesitések.

XVI. Jegyzőkönyv. Julius 9-iki ülés reggeli 10 és ¼ órától délután 4 és fél óráig. Közvádló és védők előterjesztése. -316-

Vámosi Józsefné, Vámosi Julcsa, Hrabár Gyula, Hajdu József, Tanyi Gábor, Tapasztó Miklós, Kaposi József, Nagy Józsefné, Hatalovszki András, Hajdu Mihályné, Cserés Andrásné, Groszberg Leóné, Herskó Dávid vádlottak és tanuk kihallgatása.

Zurányi Kálmán és Horváth Géza tanuk kihallgatása. Dr. Trajtler Soma kérdései. Keresztkérdések.

Horváth Géza, dr. Scheuthauer Gusztáv, dr. Mihálkovics Géza szakértők, Szücs János és Solymosi Gáborné tanuk kihallgatása.

XIX. Jegyzőkönyv. Julius 12-iki ülés reggeli 8 és fél órától délutáni 2 óráig. Közvádló és védők előterjesztései.

XX. Jegyzőkönyv. Julius 13-iki ülés délelőtti 8 és fél órától délutáni 2 és ¾ óráig.

Dr. Mihálkovics Géza, dr. Scheuthauer Gusztáv és dr. Trajtler Soma szakértők kihallgatása.

XXI. Jegyzőkönyv. Julius 14-iki ülés reggeli 8 és fél róától. Helyszini törvényszéki szemle elrendelése.

Horváth László, dr. Kiss Jenő és dr. Scheuthauer Gusztáv szakértők kihallgatása.

XXII. Jegyzőkönyv. Julius 16-iki ülés reggeli 9 és fél órától délutáni 3 óráig. Kulcslyuk-szemle napja.

Mihályi Gábor, Szaplonczay József, Matej Ignácz, Csepkanics György, Mónics Bernát, Kopánszky György, Mónics Ferencz, Kerner Máté, Sréter, Heillman és Moskovics Mózes tanuk kihallgatása.

XXIII. Jegyzőkönyv. Julius 18-iki ülés reggeli 9 és fél órától délutáni 2 óráig.

Róka Sándor, Kazimir József, Vay György és Karanczay József tanuk kihallgatása.

XXIV. Jegyzőkönyv. Julius 19-iki ülés reggeli 8 és ¾ órától délutáni 3 és fél óráig.

Róka Sándor, Kazimir József, Bakó Ignácz, Mozga Péter, Bakó György, Szójár Anna, Szentesi István és neje kihallgatása.

Tisza-löki kínzás. Nagyfalui éjjeli vallatás. Keresztkérdések Matej Ignáczhoz hullausztatásra nézve. Közvádló királyi főügyészi helyettes bántalmazása. Tanuk esküre bocsátása.

XXV. Jegyzőkönyv. Julius 20-iki ülés reggeli 9 és fél órától délutáni 2 és fél óráig. Elnöki és védői előterjesztések -318- a törvényszék hivatalos tagjainak sérthetlensége tárgyában.

Szentesi István, Debreczenyi Mihályné, Hatalovszki András, Vámosi József, Vámosi Julcsa, Veinstein Hani és Löventhal Salamonné, Vámosi Józsefné. Keresztkérdések. Szembesitések.

XXVI. Jegyzőkönyv. Julius 21-iki ülés reggeli 9 órától délutáni 2 és fél óráig. Kormány intézkedése közvádló védelme tárgyában.

Sipos István és neje, Cserés Mihály, Lazi János, Sós András, Ardai István, Pap József, Babócsy József, Szelei Gábor, ifju Pap József, Farkas Eszter, Olajos Bálint, Feller Istvánné, Katona Anna, Zak Péterné, Solymosi Zsófi, Szilár Zsófi, Pilinczky János, Solymosi János, Huri Andrásné, Farkas Gábor, Vertheimer Farkas, Nagy Mihály, Cserés Andrásné, Róth Borbála tanuk kihallgatása.

Eszter eltünése. Holttest azonossága. A holttesten meg voltak-e a körmök? Grósz Márton alibije.

XXVII. Jegyzőkönyv. Julius 23-iki ülés reggeli 10 és fél órától délutáni 2 óráig.

Klein Ignácz, Kakóczi Károly és Buchta Amália tanuk kihallgatása. Iratok felolvasása.

Hullausztatás. Sarf Móricz születési ideje. A Tisza árama a holttest felbukkanásakor. Eötvös védő előterjesztése. -319-

XXVIII. Jegyzőkönyv. Julius 24-iki ülés reggeli 9 és fél órától délutáni 1 és háromnegyed óráig.

Iratok felolvasása. Közvádló és védők előterjesztései. Sarf Móricz megesketésének kérdése.

XXIX. Jegyzőkönyv. Julius 27-iki ülés reggeli 8 órától délutáni 1 óráig.

Szeyfferth Ede közvádló előterjesztése. Vádat elejti. Szalay Károly a panaszos nevében vádat emel. Funták Sándor védőbeszéde.

XXX. Jegyzőkönyv. Julius 28-iki ülés reggeli 8 és fél órától délutáni 2 és fél óráig.

XXXI. Jegyzőkönyv. Julius 30-iki ülés reggeli 8 és ¾ órától délutáni 4 óráig.

XXXII. Jegyzőkönyv. Julius 31-iki ülés reggeli 8 és fél órától déli fél 12 óráig.

Szalay Károly, Eötvös Károly, Heuman Ignácz és Funták Sándor védők vitázó beszédei.

XXXIII. Jegyzőkönyv. Augusztus 3-iki ülés délelőtti 11 órától déli 12 óráig.

Az itélet kihirdetése. Panaszos fölebbezést jelent be. Elnöki záróbeszéd. A védelem részéről Eötvös Károly záróbeszéde.

TARTALOMJEGYZÉK.

*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A NAGY PER, MELY EZER ÉVE FOLYIK S MÉG SINCS VÉGE (3. KÖTET) ***

Updated editions will replace the previous one—the old editions will be renamed.

Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright law means that no one owns a United States copyright in these works, so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United States without permission and without paying copyright royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to copying and distributing Project Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you charge for an eBook, except by following the terms of the trademark license, including paying royalties for use of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for copies of this eBook, complying with the trademark license is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, performances and research. Project Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark license, especially commercial redistribution.

START: FULL LICENSE

PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK

To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free distribution of electronic works, by using or distributing this work (or any other work associated in any way with the phrase “Project Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full Project Gutenberg™ License available with this file or online at www.gutenberg.org/license.

Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works

1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to and accept all the terms of this license and intellectual property (trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.

1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be used on or associated in any way with an electronic work by people who agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works even without complying with the full terms of this agreement. See paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ electronic works. See paragraph 1.E below.

1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual works in the collection are in the public domain in the United States. If an individual work is unprotected by copyright law in the United States and you are located in the United States, we do not claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, displaying or creating derivative works based on the work as long as all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ works in compliance with the terms of this agreement for keeping the Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily comply with the terms of this agreement by keeping this work in the same format with its attached full Project Gutenberg™ License when you share it without charge with others.

1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in a constant state of change. If you are outside the United States, check the laws of your country in addition to the terms of this agreement before downloading, copying, displaying, performing, distributing or creating derivative works based on this work or any other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no representations concerning the copyright status of any work in any country other than the United States.

1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:

1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, copied or distributed:

This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you will have to check the laws of the country where you are located before using this eBook.

1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not contain a notice indicating that it is posted with permission of the copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in the United States without paying any fees or charges. If you are redistributing or providing access to a work with the phrase “Project Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted with the permission of the copyright holder, your use and distribution must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works posted with the permission of the copyright holder found at the beginning of this work.

1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ License terms from this work, or any files containing a part of this work or any other work associated with Project Gutenberg™.

1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this electronic work, or any part of this electronic work, without prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with active links or immediate access to the full terms of the Project Gutenberg™ License.

1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any word processing or hypertext form. However, if you provide access to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official version posted on the official Project Gutenberg™ website (www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1.

1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works provided that:

• You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has agreed to donate royalties under this paragraph to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid within 60 days following each date on which you prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty payments should be clearly marked as such and sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation.”
• You provide a full refund of any money paid by a user who notifies you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ License. You must require such a user to return or destroy all copies of the works possessed in a physical medium and discontinue all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ works.
• You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the electronic work is discovered and reported to you within 90 days of receipt of the work.
• You comply with all other terms of this agreement for free distribution of Project Gutenberg™ works.

1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below.

1.F.

1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread works not protected by U.S. copyright law in creating the Project Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ electronic works, and the medium on which they may be stored, may contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by your equipment.

1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all liability to you for damages, costs and expenses, including legal fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH DAMAGE.

1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a written explanation to the person you received the work from. If you received the work on a physical medium, you must return the medium with your written explanation. The person or entity that provided you with the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a refund. If you received the work electronically, the person or entity providing it to you may choose to give you a second opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy is also defective, you may demand a refund in writing without further opportunities to fix the problem.

1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.

1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any provision of this agreement shall not void the remaining provisions.

1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in accordance with this agreement, and any volunteers associated with the production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, that arise directly or indirectly from any of the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any Defect you cause.

Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™

Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of electronic works in formats readable by the widest variety of computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from people in all walks of life.

Volunteers and financial support to provide volunteers with the assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will remain freely available for generations to come. In 2001, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure and permanent future for Project Gutenberg™ and future generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org.

Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit 501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by U.S. federal laws and your state’s laws.

The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to date contact information can be found at the Foundation’s website and official page at www.gutenberg.org/contact

Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread public support and donations to carry out its mission of increasing the number of public domain and licensed works that can be freely distributed in machine-readable form accessible by the widest array of equipment including outdated equipment. Many small donations ($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt status with the IRS.

The Foundation is committed to complying with the laws regulating charities and charitable donations in all 50 states of the United States. Compliance requirements are not uniform and it takes a considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up with these requirements. We do not solicit donations in locations where we have not received written confirmation of compliance. To SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state visit www.gutenberg.org/donate.

While we cannot and do not solicit contributions from states where we have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition against accepting unsolicited donations from donors in such states who approach us with offers to donate.

International donations are gratefully accepted, but we cannot make any statements concerning tax treatment of donations received from outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.

Please check the Project Gutenberg web pages for current donation methods and addresses. Donations are accepted in a number of other ways including checks, online payments and credit card donations. To donate, please visit: www.gutenberg.org/donate.

Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works

Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be freely shared with anyone. For forty years, he produced and distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of volunteer support.

Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper edition.

Most people start at our website which has the main PG search facility: www.gutenberg.org.

This website includes information about Project Gutenberg™, including how to make donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.

27	kisül, kogy	kisül, hogy
34	mezőkön-eső	mezőkön, eső
34	sara fene, ketlen	sara feneketlen
64	egyemi tudósok	egyetemi tudósok
197	mindg lehetőnek	mindig lehetőnek
246	nézve, hooy	nézve, hogy
281	Aprilis 1-én	Április 1-én
291	Ozvegy	Özvegy
293	Aprilis 1-én	Április 1-én
303	A tövvenyszék	A törvényszék