The Project Gutenberg eBook of A mi édes magyar nyelvünk by Árpád Berczik

A nyelv minden nemzetnek legnagyobb értéke, abban nyilatkozik meg lelke, gondolkodása, érzelme, szelleme, s ezt a nyelvet lehetőleg tisztán, szeplőtlenűl megőrizni, saját erejéből tovább fejleszteni, minden idegen fertőzéstől megóvni iparkodik minden nemzet. Ha nagy nemzetek vagy bár kicsiny, de egységes nyelvterületen élő nemzetek is sürgősnek tartják nyelvük védelmét, még érthetőbb és természetesebb, hogy mi magyarok megóvjuk nyelvünket a sok, rázúduló hatástól, mert mi számra nézve nem tartozunk a nagy nemzetekhez s a kis nemzetek közül sem azokhoz, amelyek zárt nyelvterületen élnek. A magyar zárt nyelvterület – az Alföld egy része – igen csekély s a magyarság máskülönben más nyelvű fajokkal vegyesen lakik.

Nagyon természetes tehát, hogy ezek a nyelvek, de legkivált a városokban a német – mint világnyelv nyomot hagynak a magyar nyelven. Nem szándékszom a magyar nyelv újabb fejlődésével, átalakulásával foglalkozni, nem tekintem feladatomnak mindazt szemügyre venni, ami a magyar nyelv szellemét veszélyezteti és a nyelvet rontja. Csak egyik oldalát a nyelvfejlődésnek akarom tárgyalni, az idegen szavak beáradásának kérdését, a mely eredeti vagy azzá vált (mert átalakult) nyelvkincsünket veszélyezteti s a mi szép nyelvünket, -8- ha csak az özönlésnek útját nem álljuk, lassanként gyalázatos zagyvalékká aljasítja.

Nem vagyok nyelvtudós, sem nyelvész, nem is mint ilyen szólok ehez a kérdéshez, hanem mint író, mint magyar ember világitok rá s iparkodom mind a szakkörök, mind a nagy közönség figyelmét felébreszteni, őket felrázni, hogy még idejében mozogjunk s akadályozzuk meg a nyelv teljes elposványítását.

Úgy írom ezt a könyvet, hogy mindenki olvashassa, aki a nyelv iránt érdeklődik, férfi meg nő, öreg és fiatal. Menten minden tudálékosságtól szeretnék az értelmiségre hatni, tanférfiakra, írókra, sajtóra, a közélet különféle rétegeinek vezetőire, szóval mindenkire, aki a nyelv alakúlásának irányítására hatással lehet. Tudom nem lesz könnyű munka, mert nálunk is – mint egyebütt, – kétféle nézet uralkodik a nyelvtisztaságról. Egyik, mely méltányolja, a másik, a mely fölöslegesnek tarja és a nyelvet teljesen a maga fejlődésére bízza. Azt hiszem ha a higgadtság középútján haladva, minden túlzást kerülve, a kivihetőt és elérhetőt veszem csak szemügyre – egy részét az olvasóközönségnek talán mégis meg fogom nyerni az ügynek. Vagy ha azt nem is érném el, hasongondolkodású, nálamnál képesebb és jártasabb szakembereknek kedvet szerzek alaposabb munkák megírására.

Teljes nyelvtisztaság nem képzelhető semmiféle nyelvben. Bizonyos szavak általános közkincscsé lettek s megtalálhatók minden nyelvben. Nagyot hibázna tehát az, aki a magyar nyelvből minden idegen szót ki akarna gyomlálni. A túlzás a nyelvtisztításban is – mint mindenben – ártalmára van az ügynek.

Érjük be azzal, hogy szükség, különös ok nélkűl ne éljünk idegen szóval és hogy ahelyett, a mit -9- jól kifejezhetünk magyarúl, ne használjunk idegen szót.

A német nyelvtisztítók hosszas küzdelem után ezt a vezérelvet fogadták el s úgy vélem, mi is helyes nyomon járunk, ha erre a csapásra térünk.

A nyelvtisztaságnak kétféle ellensége van. Azok, akik túlozzák és minden idegen szót ki akarván irtani, képtelen új szavakat gyártanak, a melyeket a nyelvszokás nem fogad el: a másik rész a közönyösöké, akik nem értik és nem érzik át ennek a kérdésnek jelentőségét: akikben nem lángol a nemzet öntudata és nem fogják fel, hogy nem elég szépen, választékosan és helyes kiejtéssel beszélni franciául, angolul, vagy németül, hanem mindenkinek első és legszentebb kötelessége anyanyelvét helyesen, választékosan és lehetőleg tisztán beszélni.

Akik ezt a fenkőlt törekvést nevetségessé teszik, azokat bátran nevezhetjük gyászmagyaroknak. Arról lehet rájuk ismerni, hogy minden nyelvtisztasági törekvést nevetségessé tesznek azzal az ócska fegyverrel, hogy hiszen „te se beszélsz tisztán, mert te is használsz idegen szót.“ A kellő irodalmi – magyar irodalmi – és nyelvészeti műveltség hijjával lévén ez a fajta, nagyon bajos neki megmagyarázni, hogy aki ott használ idegen szót, a hol használása elkerülhetetlenűl szükséges, nem vét a nyelvtisztaság ellen. Csak az követ el vétséget, aki hanyagságból, pongyolaságból, tudatlanságból, vagy nembánomságból él idegen szóval, mert ha ez a rosz szokás elharapózik s általánossá lesz a közszokásban, az élőnyelvből lassanként kiszorít jó eredeti szavakat, amelyek maholnap olyan szokatlanokká válnak, hogy nem is lehet velük élni. S ezzel szegényíti a nyelvet. Hány gyönyörű, hangzatos, jellemző, szavunk szorult már -10- ki a köznyelvből és nem található meg másutt, mint a népnyelv tájszólásaiban vagy a szótárakban.

S ennek nagy a közművelődési következménye is. Nagy és sajnos! Amely nemzetnek nyelve nem fejlődik és terebélyesedik a maga talajából, a maga gyökereiből és erejéből, annak a nyelve hanyatlik és a nyelvvel hanyatlik a nemzet műveltsége is. A mely nemzet nyelve nem alkalmas arra, hogy a gondolatokat, érzelmeket, eszméket, minden árnyalatával úgy kifejezhesse, mint más nagy nemzetek nyelve, az híjával marad azoknak az eszméknek, gondolatoknak és érzelmeknek is, amelyek árnyalatos, finom, jellemző kifejezésére a kellő szót vagy szólamot nem tudja megteremteni.

A nyelv fejlődése tehát szorosan összefügg a nemzet szellemi emelkedésével és haladásával.

Azért kötelessége a nemzeti tanügynek, hogy a nyelv fejlődéséről és a nyelv tisztaságról helyes eszméket oltson már az ifjúság lelkébe: az ifjúság ezeket az eszméket bele viszi aztán a gyakorlati életbe.

Hogy ezt a nemzeti szent ügyet némiképp elősegítsem, a nyelvtisztaságról megírtam ezt a kis füzetet, a melybe iparkodtam dióhéjban mindazt bele vinni, amit erről a kérdésről és tárgyról összeolvastam, összegondoltam, összeéreztem.

Nekem ez az ügy szent, mert a nemzeti becsület kérdése: kivánom, hogy olvasóim is annak tartsák, aminthogy minden más nemzetnek is szent az ő nyelvének ügye.

Bár bele lophatnék ebből a szeretetből egy kicsit az ifjúság, kivált a női ifjúság szívébe. Az anyanyelvet -11- ők adják tovább, az ő ajkukról hallja a gyerek az első szent hangokat… A férfit leverhetik a csatamezőn, de a nemzet tovább él, és mindaddig élni fog, amig a nyelv ki nem halt az anyák ajkairól…

A NYELVTISZTASÁG MÁS NEMZETEKNÉL.

Mielőtt a magyar nyelv tisztaságáról szólok, nézzünk körül hogyan áll ez az ügy más nemzeteknél. Ez a szemle tanúlságos, mert meglátjuk, miképen gondolkodnak más, hatalmasabb nemzetek és új szempontokat és támasztékokat találunk igazolásunkra.

Brandes, a híres dán író maga mondta nekem, hogy alig találhatni az ő műveiben idegen szót. Amint hogy a dán irodalom és sajtó elől halad a nyelv-gyomlálásban. Finn testvéreink is ezen a nyomon haladnak. Legelől jár a sajtó, a mely kerüli az idegen szavakat, hogy a nagy közönség s a nép is megérthesse és alaposan felfoghassa, amit a lapok írnak.

Nálunk ellenkezőleg járnak el a lapok, minél több idegen szóval tudálékoskodnak, a nagy közönség, a nép azután elsajátítja az értetlen idegen szavakat, de nem gyarapszik ismeretekben, mert részben nem is érti meg az olvasottat.

Svédországban a nyelvjavítás és nyelvtisztítás érdekében egyesület alakult, hogy „a becsület és hősök nyelvét“ megmentse a fenyegető veszélytől. Kiszámították ugyanis, hogy az utóbbi két évtized alatt vagy 30.000 német szó és kifejezés lopózott a svéd nyelvbe. Kjellberg állt a mozgalom élére, a melynek az a célja, hogy a nyelvromlást megakadályozza. Megalakúlt a svéd nyelv-egyesület. -16- Immár jóval több, mint ezer a tagja. Célja, hogy mindazt a haszontalan nyelvanyagot kiirtsa, amely az utóbbi évtizedek alatt kivált németből, de a norvég, dán, francia és angol nyelvekből is a svédbe szivárgott. A nyelv eleven erejét akarják az ó-svéd és a nyelvjárások kincseiből felfrissíteni és különös gondot fognak a svéd társalgási nyelvre fordítani. Előadásokkal és irodalmi művekkel fel akarják kelteni a figyelmet az anyanyelv tisztasága és fenköltsége iránt. Külön lapot adnak ki, amely a nyelvhibákat és hanyagságokat felsorolja és ostorozza. Mindennek – így szól tudósítás – az a célja, hogy a hazafiságot emelje, a hajlandóságot az idegen iránt megingassa és a svéd népnek nemzeti öntudatát emelje.

A nyelv ügyében alig található kényesebb, büszkébb és nemzetibb felfogás, mint a franciáé.

Nincs az ujabb nemzetek közt egy sem, amely szigorúbb, választékosabb volna stílus dolgában, mint a francia. S ez a tulajdonság nem új keletű. Remekírói a francia nyelvet már régóta olyan magaslatra emelték, hogy a diplomátia és előkelő társaság világnyelve vált belőle, s még ma is megtartotta ezt a vezérszerepet, mikor a francia nyelv uralmát a politikai elsőség már nem támogatja. Az Institut társaságot Mazarin biboros kizárólag a nyelv művelésére alapította s az máig sem foglalkozik mással, mint a francia nyelv nagy szótárának készítésével. Újabban az idegen, kivált angol szók beáradása ellen 1907-ben Hermant Ábel elnöksége alatt szövetség alakult Franciaországban. Sőt még Canada francia részében is van hasoncélú egyesület. Ez a jelenség nem új, mint Albert Dauzet „La langue francaise d’aujourd’hui“ című munkájában írja. Már Medicis Mária korában tömérdek olasz szó özönlött -17- a francia nyelvbe. Ausztriai Anna alatt pedig spanyol szavak lepték el. Az angol beáradás a rákövetkező században kezdődött és most leginkább a snobok és a sport nyelvében burjánzik. Régente nem könyvek és ujságok útján, írott betűkben kerűlt be az idegen szó, hanem élő szóval. S ahogy a francia az idegen szót csak hallotta, de nem látta idegen helyesírással leírva, azt átalakította és a maga kiejtéséhez idomította. Így vált aztán az idegenből francia. Csak pár példát említsünk meg. Az angol „reading coat“-ból (olvasó kabát) lett francia kiejtés szerint redingote, így lett a német „Bollwerk“-ból boulevard, az elszászi sauerkrautból choucroute. Ma azonban – az ujságok és könyvek korszakában, az angol szó írott alakban jutván a franciába, megtartja eredeti angol alakját és mint idegen elem zavarja, csúfítja a nyelvet. Minden kényesebb fület vérig bántanak az idegen szavak kirívó hangjai, ha úgy ejtik ki, mint eredeti nyelvükben. Az ilyen szónak, ha már be akar fogadtatni, a mondat többi francia szavainak kiejtésével kell összhangzani! Ime: a francia felfogás az idegen szavakkal szemben, melyektől a francia nyelv zenéjét félti!

„Le Temps“ 1904. évi szeptember 26-i számában a francia nyelv tisztaságára ártalmasnak mondja az új találmányokat, mert nem tudnak ezekre új helyes francia szavakat teremteni. Más nyelvben nincs meg ez a nehézség, összetesz két-három szót és meg van a megjelölés az új tárgyra. A francia nyelv szellemével a szóösszetétel nem fér meg s ezért – kénytelen részint a görög, részint a latin nyelvhez fordulni s abból fedezni az új szükségletet. Mivel pedig a mai tanrendszer mellett a latin és görög nyelvnek ismerete hanyatlik – el fog következni az az idő, a mikor ezeknek a görögből és latinból átvett -18- kölcsön-szavaknak jelentését már nem fogják érteni. A „Temps“ cikkezője aztán áttér az idegen szavakra és így nyilatkozik:

„A nyelvezet előkelősége tekintetéből semmi sem bántóbb, mint ezeknek a német vagy angol szavaknak belekeverése a mi mondatainkba. Ha ez csak a társalgási nyelvben esik meg, hagyján, de mikor az irott nyelvet is elzagyvítják, az lassanként valóságos volapükké válik, a szemet megtéveszti, de még az észt is, s nyelvünk elveszti azt a csodálatos tisztaságot, melyet megóvni századokon át nemcsak legfőbb törekvésünk volt, hanem amit egyuttal szent kötelességünknek is tartottunk.“

Csak azért idéztem ezeket, hogy belássuk, a világnemzetek is milyen rendkivüli fontosságot tulajdonitanak a nyelvtisztasági törekvéseknek.

Legujabban Franciaországban egy ujabb nyelvtisztitó társaság van keletkezőben, melynek cime: „A francia nyelv barátai“. (Les amis de la langue francaise). „Nemzeti társaság a francia geniusz védelmére s a francia nyelv pártfogására az idegen szavak, a szükségtelen ujitások és mindazon elferditések ellen, melyek fenyegetik.“

Már ez a körülirás is kimeriti a társaság irányát, a felhivásnak szövege azonban megteszi ezt még bővebben és tanulságosnak gondolom azt egész terjedelmében leforditani, hadd okuljunk belőle és lássuk be, hogy még olyan világnemzet is, mint a francia – milyen szempontokat követ nemzeti lényének szeplőtelen megőrzésére és hogy a nyelv lehető tisztaságának ügyét nemzeti ügynek tekinti, a nemzeti becsület ügyének, mert a nemzeti szellem, a nemzet egyénisége leginkább -19- a nyelvben tükröződik s annak elkorcsositása a nemzet hanyatlásával, elfajulásával együtt szokott járni.

„Tán senki sincs, aki ne vette volna észre, milyen nagy számmal áradoznak be naponként az idegen szavak a közhasználatba. Felötlenek mindenfelé, az utcákon, üzleteink kirakataiban, a nyilvános jármüveken, a szállók és éttermek bejáratainál, a mulatóhelyeken, a hirlapokban, az áruházak katalógusaiban, a különböző testgyakorlatokban, a társadalmi érintkezésben, a nagyvilág társalgásában, a kereskedelem és ipar nyelvében, a gépészet és bányászat műszavaiban, még a földmüvelés megjelöléseiben is, melyekkel az állatfajokat, a vetőmagokat és a gazdasági eszközöket megnevezni szokták.

„Aki kevésbé figyelmes, még az is kénytelen ezt észre venni. Az idegennek meg szemébe tünik, mihelyt Párisban néhány lépést tett s hogy ez igy van – ezt a tényt mi szomorunak tartjuk ugy önérzetünk, mint nemzeti érdekünk tekintetéből.

„Midőn az idegenhez fordulunk egy-egy kölcsönszóért, nemcsak nyelvünknek ártunk, melynek szinét megváltoztatjuk és szabályosságát tönkre tesszük, sőt lemondunk valamelyest a francia szellemről s annak büszkeségéről, midőn mintegy bevalljuk, hogy az a nép fölötte áll, melytől a kifejezést elkoldultuk.

„Idegen kifejezést használni, annyit tesz, mint vallomást tenni arról, hogy az a dolog, melyet az a kifejezés jelent vagy nincs meg nálunk vagy nem olyan jó nálunk a minősége, mert az idegen elnevezés ugyszólván kitünő voltát jelenti. Végül jelentheti azt is, hogy annak a népnek, akitől kikölcsönöztük a szót, a tekintélye -20- olyan nagy a mi szemünkben, hogy minden szebbnek és dicsőbbnek látszik, ami tőle ered.

„Ennek az erkölcsi kárnak megfelel az anyagi hátrány is, mely belőle szükségszerüleg következik, amint hogy ezt az idegen gyártmányok folyton szaporodó behozatala is bizonyitja. Következménye ez a franciák elidegenedésének saját nemzeti iparuk termékeitől, ami szoros összeköttetésben áll saját geniuszunktól való elidegenedéssel. Hogyan kivánhassuk, hogy az idegen ember ami áruinkat vásárolja, mikor látják, hogy önmagunk lenézzük azt, amit kezünk termel, aminek elnevezése és bélyege francia?

„Itt az ideje, hogy ezen sajnálatos irányzat ellen sikra szálljunk s ép e végből alakitjuk meg a francia nyelv barátainak társaságát. Célja ennek megvédeni a francia szellemet és nemzeti hagyományt azon hatások ellen, melyek meghamisithatják: megvédeni kiváltképen azon idegen szavak ellen, melyek a régi jó francia eredetü szavakat a forgalomból kiszoritják. Rajta lesz, hogy amennyiben idegen kifejezéseket a közbeszéd végleg befogadott volna, azokra nézve ismét feléleszsze azt a gyakorlatot, melyet apáink az olaszból, spanyolból vagy angolból átvett idegen szavakkal szemben követtek, hogy ugyanis ezeket franciásan irták s ily módon elkerülték, hogy a francia nyelvbe olyan hangokat és szótagokat bebocsátottak volna, melyeknek természete ami kiejtésünkkel és helyesirásunkkal ellenkezik.

„Ami szövetségünk feladatának tekinti, hogy a francia társadalom minden rétegében elterjessze azt a felfogást, hogy nyelvünk épsége hazafiságunkat ép olyan közelről érdekli, mint a területünk csonkitatlansága. Fel fogja idézni a francia nyelv hosszu uralmát a 13-ik -21- század óta napjainkig, kioktatván mindenkit arra nézvest, hogy büszke legyen erre a multra, mint legnagyobb dicsőségünkre és legfenségesebb nemzeti emlékünkre. Ki fogja mutatni továbbá, hogy az idegen szavaknak mindég fölösleges használata az irodalomban, sajtóban, a társadalomban, s az ipar és mesterségek műnyelvében Franciaország tekintélyét csorbitja és ezzel közvetve ártalmára van terjeszkedésünknek és kereskedelmünknek.

„Fordulunk minden franciához különbség nélkül, nemcsak az irókhoz, akik közül sokan már csatlakoztak eszméinkhez, hanem egyuttal a közélet szereplőihez, az iparosokhoz, a kereskedőkhöz, akiknek figyelme még nincs felköltve erre a kérdésre nézve s akik mindnyájan szolgálatára lehetnek ügyünknek – az egész nemzethez fordulunk, hogy minden tagja tehetségéhez képest – iparkodjék megvédeni őseinek örökét.

„Küzdjenek az idegen szavak beáradása ellen, mert ez mutatja, hogy az idegen befolyásnak behódolunk.

„Ami szándékaink sem fenyegetők, sem támadók. Arra fognak csak szoritkozni, hogy eszméinket kifejtsük, előadásokkal s a sajtónak küldendő közlésekkel, valamint egy folyóirat kiadásával terjeszgessük, melynek hasábjain munkálatainkról beszámolnánk és honfitársainknak emlékezetébe juttatnánk a francia nyelv dicsőségét és a francia szellem hatását az egész világra.

„Eszünk ágában sincs semmi ellenszenv az idegen iránt, ez a francia szellem erejének megtagadása volna – a szövetség semmiféle nemzet iránt semmiféle roszakarattal nem viseltetik, de kiemeljük, hogy az összes nemzetek körülöttünk már régesrégóta megpróbáltak az idegen befolyások elől elzárkózni, hogy saját nemzeti -22- egyéniségüket annál szabadabbá tegyék és jobban kifejthessék.“

A hollandusok, a csehek, de még a persák is irtogatják az idegen gazt nyelvök kertjében.

Japánban Hayashi gróf elnöklete alatt szintén alakult nyelvegyesület, melynek célja a japán nyelvet a nélkülözhető idegen szavaktól megtisztitani. Ez kivált a kinai eredetü szavakra vonatkozik.

Legalaposabban, legbuzgóbban, mondhatnám leglelkesebben a német nemzet karolta fel a nyelvtisztaság kérdését, és olyan szervezett mozgalmat inditott meg ebben a kérdésben, mely komolyságára és önérzetére vall.

Már a középkorban is alakitottak nyelvtisztitó társaságot, de mióta a nagy német birodalom feltámadtával a német nemzeti öntudat és érzés fellobbant, ennek hatása a nyelven is érezhető. Maga Bismarck adta ki a jelszót, midőn 1874-ben az uj posta-szabályzat kidolgozásakor a birodalmi posta fejét Stephant utasitotta, hogy lehetőleg kerülje az idegen szókat és kifejezéseket.

II. Vilmos császár is ezen a nyomon halad. Az udvarnál az étlap nem francia, hanem német nyelven van fogalmazva, s a császár egy festőnek, aki egy műkiállitás megtekintésekor azt mondta „Majestät bitte diese Reproduction zu beachten“ – azt felelte: „Warum sagen Sie nicht Wiedergabe“?

A „Kölnische Zeitung“ világlap annak idején felszólitotta a közönséget ne használjanak legalább az 1905-i Schiller ünneplés alkalmával a felhivásokban és rendezési felszólitásokban idegen szavakat mint pl. „Comittee“, „Central Comittee“, „Commissionen“, „Arrangement“, „Säkularfeier“, „Zentennalfeier“ stb. Lelkesen buzditja ugy a rendezőket, mint a szónokokat, hogy a német -23- nyelv dicső bajnokának ünnepén tiszta németséggel éljenek. Nálunk az effélét kicsinyességnek neveznék és mosolyognának rajta, hogy ugyan micsoda korlátoltság az ilyen elzárkózás. Bezzeg Németországban jól tudják, hogy a társadalmi és közélet nemzeti jellege ilyen látszólagos apróságokból áll és ha azt kivánjuk, hogy az országnak meglegyen a maga nemzeti szine, nem szabad megrettennünk az u. n. csekélységek üldözésétől sem, természetesen mindig a higgadtság, józanság és kivihetőség szemmel tartásával.

Berlinben a birodalmi gyűlés egyik tisztviselőjének 50 éves jubileumára díszlakomát rendeztek, melynek étlapja franciául volt megszerkesztve. Erre a 80 éves Diederichs igazgató, a nemzeti ügy egyik kiváló harcosa a birodalmi tanács elnökéhez intézett levélben tiltakozott, a francia nyelv használata ellen egy német birodalmi tanácsbeli tisztviselő ünneplésekor.

1885-ben aztán Riegel Hermann megalapította az „Allgemeiner Deutscher Sprachverein“ egyesületet, mely az egész német birodalmat behálózza és felolvasásaival a közönséget tájékoztatja, az érdeklődést felébreszti és minél szélesebb körökre kiterjesztve, beleviszi a nyelvtisztaság kérdését a gyakorlati életbe, a kormányzásba, a közéletbe. Ennek az egyesületnek már 1910-ben 30.000 tagja volt; 324 fiókja élén kiváló férfiak állanak a politika, a közoktatás, a kereskedelem, ipar és törvényhozás, szóval a nemzeti élet, a társadalom minden ágából. Mert Németországban még a tudósok és politikusok, sőt a katonák is tudnak írni és jeles stílművészek. Foglalkoznak a nyelvvel, van érzékük a szépírás iránt, -24- nem úgy mint nálunk. Bismarck, Moltke és mások a vezérszereplők közül első rangú nyelvművészek.

A nyelv tisztasága, szabatossága, világossága és szépsége iránt szerető érdeklődést igyekszik felkelteni a közönségben.

Meg akarja tisztitani a nyelvet idegenszerű elemektől. Hogy ily módon a német népben a nemzeti öntudatot megerősítse.

Ennek a mozgalomnak már megvan a hatása. A kormányzat mindenfelé támogatja a nyelvtisztaságot és az újabb törvénykönyvek és szabályrendeletek, kormányintézkedések már ennek a jelében születnek. Nincs már „Billet“ csak „Fahrschein,“ nincs már „Perron“ csak „Bahnsteig,“ a „Redakteur“ pedig „Schriftleiter“ lett, a „Bureau“ „Geshäftsstelle“ s így tovább.

Az öreg Vilmos császár is igaz németnek vallotta magát nyelvében és halála után közzétett végrendelkezéseinek 1589 szava közt csak három tulajdonképi idegen szó található. III. Frigyes is ezt az irányt pártolta, az ő rendeletére lett az addigi „Ministerconseil“-ből (minisztertanács) „kronrat.“ A többi német fejedelem közül hive a nyelvtisztaságnak, a bajor regensherceg, a weimari nagyherceg és trónörököse, a meiningeni herceg, Frigyes Ágost szász herceg, stb.

Moltke 1887-ben március 8-án kelt egyik levelében kijelenti, hogy: „a nyelvtisztaságra való törekvéseket már régóta előmozdította és ezentúl is támogatni szándékszik.“ II. Vilmos császár rendeletét, mely a német hadsereg német nyelvének tisztításáról szólt, ezekkel a szavakkal -25- végzé: „hogy hadseregemben a nyelv tisztaságát előmozdítsam.“

A közigazgatás és tanügy legkiválóbb férfiai, országok és városok hatóságai, az ipari és kereskedelmi világ gyárai, testületei, egyesületei a nyelvtisztaság mellett nyilatkoztak.

Rendkivüli lendületet adott a mozgalomnak a nagynémet sajtó tekintélyes részének csatlakozása. Előkelő vezérlapok álltak a zászló alá, melyek közül csak néhányat nevezek meg. Ilyenek a „Kreutzzeitung“ „Kölnische Zeitung,“ „Münchener Allgemeine Zeitung“ stb.

Kiváló írók és költők apostolkodnak a nyelvtisztaság körül. Hammerling, Scheffel, Freitag, Rosegger, Bodenstedt, Dahn stb. Freytag új műveinek kiadásában 500 idegen szót törült ki. Rosegger így ír egy barátjának: „én az idegen szónak a nép nyelvében sem vagyok barátja és ha itt-ott egyet alkalmazok, mert a paraszt ember így használja, ez csak azért történik, hogy a népnyelvet úgyszólván hamisítatlanúl bemutassam.“

Volkmann, a híres orvos a „Centralblatt für Chirugie“ 1880. évfolyamában csípős, találó megjegyzésekkel ítélkezik kartársai hiúságáról, mely idegenségekkel páváskodik és utal az idegen szavak hibás használatának káros következményeire és arra, hogy ez az eljárás a német tudományt a külföld előtt milyen nevetségessé teszi. A nyelvtisztaságról sok röpírat is jelenik meg németül. Ezekből vettem át részben az elsorolt adatokat.

Érdekes az a nyelvtisztasági vita is, mely nemrég a német birodalmi tanácsban lefolyt.

Az 1911. évi március 22-i ülésben Viereck és Ditfurth képviselők indítványa így szólt: A képviselőház utasítsa a házszabályok átdolgozására kiküldött bizottságot, -26- terjesszen elő javaslatot a házszabályokban előforduló idegen szavaknak németekkel való helyettesítése tárgyában.

Ditfurth hasonirányú indítványának szövege: A házszabályok átdolgozására kiküldött bizottság utasíttatik, terjesszen elő javaslatokat a házszabályok sok tekintetben hiányos kifejezéseinek egyszerű, világos, idegen szavaktól mentes fogalmazása iránt.

Viereck (szabad konzervativ.) Uraim! Javaslatom, hogy a házszabályok átdolgozására kiküldött bizottság utasítassék a házszabályokban foglalt idegen szavaknak német kifejezésekkel való helyettesítése tárgyában, alaposabb megokolásra alig szorúl, mert önmagát megokolja. Nem csodálhatjuk, hogy házszabályaink idegen szavakkal bővelkednek, mivel ezen szokásokat a külföldtől vettük át és a fogalmakról, melyeket használatba vettünk, német nyelvkincsünkben saját szavaink nem álltak rendelkezésünkre. Ez azon idegen kifejezések egy részére áll, melyet nyelvkészletünkbe befogadtunk, de melyet helyettesíteni még nem tudunk. Azonban némely idegen szavak egész sorozatát már pótolhatjuk német szavakkal.

Ditfurth (konz.): Uraim! Politikai barátaim tökéletesen egyetértenek Viereck indítványának célzatával és örömmel üdvözlik. Összes előterjesztéseinkben hemzseg a sok fölösleges és könnyen pótolható idegen szó. A németség, melyben elénkbe adatnak, sem mindig kifogástalan. Azt hiszem gondoskodnunk kell, hogy mindaz, a miről itt a házban tárgyalnak, hibátlan helyes német alakban terjesztessék elő. Néhány napja egy képviselő azt a kijelentést tette, mihez egész szívvel járulok, hogy minden nemzet saját nyelvét legértékesebb kincsének -27- tekinti. Minden eljárásunkban a nagy választó fejedelemnek mondását kellene irányadóúl tekintenünk, melyet minden iskolában is fel kellene akasztanunk: Ne felejtsd, hogy német vagy.

Mathis (nemz. szabadelvü): Uraim! Politikai barátaimnak nevében kijelentem, hogy Viereck indítványával egyetértünk. A házszabály-bizottság működését mindenesetre kiterjesztheti arra is, hogy ne csak az idegen szavakat irtsuk ki, hanem fogalmazza meg egyuttal a házszabályokat jó németséggel is.

Kirsch. (centrum.) A házszabályok kifejezéseinek németesítésével magától értetőleg egyet értek. Én már eddig is rajta voltam, hogy törvényjavaslatokból s egyéb előterjesztésekből irtsuk ki az idegen szavakat.

Hasonlókép nyilatkoztak a haladó párt részéről Peltasohn és a középpártból még dr. Bell.

Mindebből mi a tanulság? Hogy a nyelvtisztaság ügye nemzeti ügy és pedig igen jelentős nemzeti ügy!

De még más is a tanúlság ezekből. Az, hogy nem igaz az az állítás, mintha a szó nem volna csak oly fontos része a nyelvnek, mint a szólás vagy szófűzés.

Mert vannak, akik azt vitatják, hogy dehogy is az idegen szó rontja meg ami nyelvünket, inkább az idegen észjáráson alapuló szólások, melyeket más nyelvekből átveszünk.

Vannak ismét, akik azt vetik ellen, hogy nem az idegen szó a baj – hanem a rosz szófűzés.

Ne legyünk egyoldalúak, egyik nem zárja ki a másikat. A szó ép oly fontos, mint a szófűzés s ez semmivel se kevésbbé fontos, mint a szólások. Együttvéve teszik ki a magyar beszédet. -28-

Egyik is, másik is szülötte a nemzeti szellemnek s egymást egészítik ki. Mindhármat fenn kell tartani a maga eredetiségben, különben a nyelv teljesen elkorcsosodik.

A NYELVTISZTASÁG NÁLUNK.

A magyar nyelv tisztaságának, fejlődésének, gazdagitásának, a szókészlet bővitésének kérdése nálunk is régóta foglalkoztatja az irói, nyelvészi, hazafias köröket. A nemzeti szellem feléledése óta érzi a nemzet, hogy gazdag és fényes nyelv nélkül nincs művelődés s hogy ha szellemi versenyre akar kelni a többi nemzettel, mindenekelőtt nyelvét kell olyan fokra emelni, hogy méltó tolmácsa lehessen a művelődés eszméinek, törekvéseinek.

Győzelme el volt döntve már 1822-ben, de azért folyik azóta is, bár más alakban és fog folyni szakadatlanul, mert a nyelv élő valami, mely folyton fejlődik és alakul.

A nyelvujitásnak hőse Kazinczy Ferenc s neki köszönheti a magyar nemzet első sorban, hogy olyan nyelve van, mely alkalmas az irodalom, politika, tudomány és közélet minden ágában egy művelt és haladott nemzet szellemi szükségleteinek kielégitésére.

Kazinczy csak a tábornok; a vezérelme. Kivüle sok másnak érdeme, hogy az elhanyagolt, már szinte csak népnyelvvé vált magyar nyelvből az lett, aminek ma látjuk. Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai és Kossuth nyelve. Érdemeiben és dicsőségében osztozkodnak mindazok, akik belátták, hogy maradiság és bármily tiszteletre méltó, -32- de makacs ragaszkodás a régihez, nem mozditja elő a nemzet szellemi haladásának legfőbb eszközét, a nyelvet.

Az egyes munkások neveit elismeréssel sorolja fel a magyar irodalomtörténet, de a győzelem mégis csak Kazinczy nevéhez van kötve, aki önmegtagadó lelkes kitartással vitte diadalra a harcot, a guny, a rágalom, félreértés és korlátoltság egyesült szövetkezete ellenében.

Kazinczy győzött, mert költő volt és hazafi s mint ilyen kettős minőségben átérezte, hogy a magyarságnak vége, ha nem teremthet csiszolt, szines, mindennek kifejezésére alkalmas nyelvet. Lehet ellene kifogást tenni eleget, szóalkotásai, irásmódja mai izlékünknek már nem felel meg, de ne felejtsük, hogy az ő müködése kezdet volt. A kezdet kezdete. S hogy ő kezdte meg nagy világnemzetek remekeinek méltó átültetését még dadogó, tapogatozó, leszürődésben lévő nyelvünkre. Ma már könnyü sok kisérletén mosolyogni, de hálátlanság és vakság volna, ha mai sikerünkben nem méltatnánk úttörő, önfeláldozó, lelkes munkáját.

Tiszteljük az úttörőket mi: kik szellemi és anyagi elismerésnek részesei vagyunk, tiszteljük azok emlékét, kik nélkülözésekkel, önzetlenséggel, visszhangtalan sivatagban lemondással és törhetetlen lelkesedéssel dolgoztak… És dolgoztak és nem lankadtak egy percig sem!… Mi, akik ma kétkedő kishitüséggel tekintünk a jövőbe, tanuljunk hitet, bizalmat, reményt és kitartást az úttörőktől… Akik – mint Kazinczy – még kis vagyonukat is feláldozták, csakhogy a nemzethez szólhassanak és álmából felriaszthassák…

Kazinczy előtt is volt magyar irodalmi nyelv, hiszen volt magyar irodalom is, Pázmán Péter, Gyöngyössy István, báró Amadé megalapozták nyelvünket… -33-

De ez a nyelv nem felelt már meg az uj kor szellemi haladásának, mikor Európa nagy nemzetei a lángelmék fényszóróival bevilágitották a sötétséget… Voltaire, Racine, Moliére, Göthe, Schiller, Shakespeare, Milton… Hány nevet soroljak fel, hogy megmutassam, milyen szegények voltunk mi, mikor arról volt szó, hogy ezeket szólaltassuk meg magyarul. És úttörőink felvették a harcot a korlátoltság ellen, mely azt hirdette, hogy az ujitások elrontják a nyelvet. Akik ezzel vádolták Kazinczyt és követőit, nem voltak nyelvészek, de még irók sem. Nyelvész és iró közt nagy a különbség. Amaz a nyelv törvényeit kutatva, féltékenyen őrködik, hogy szentségük, szeplőtlenségük meg ne sértessék… A költőben, ha igaz költő, lobogva ég a nyelv lelke. Az sug és sugal neki uj szavakat és kifejezéseket az érzések és gondolatok érvényesitésére. Kazinczy az ő európai nagy műveltségében és költői fogékonyságában megérezte a nyelv darabos, kezdetleges, elégtelen és főkép szegényes voltát… És beállt teremtőnek, mert a költő nyelvteremtő. Amit ő el nem ért, azt elérték utódai majdnem azt mondanám törvényes leszármazottai: a későbbi kor irói és nyelvművészei!

A nagy közönség nincs tisztában a nyelvujitás fontosságával, az iskolából homályosan emlékszik olyas valamire, amit nyelvujitásnak neveznek, de kivált ami magasabb és előkelőbb állásu hölgyeink közül ugyan hányan felelnének meg arra szabatosan: hogy mi volt a nyelvujitás, mik voltak a következményei, hatásai és mit köszönhetünk neki? Nem igen tudják. Mert mi irodalmi és műveltségi történetünket nem népszerüsitjük. Lecke marad az örökké s mig főleg a nagyrészt idegen nevelésben részesülő német, francia, angol nevelőnők -34- kezeiből kikerülő hölgyeink többé kevésbbé tájékozva vannak az európai nagy nemzetek nyelvfejlődéséről, a magyar nyelvről bizony nem sokat tudnak. Nem tudják főkép azt, hogyha ma választékosan, előkelően kifejezhetik magukat magyarul, az részint a nyelvujitásnak, részint annak a mozgalomnak következménye, melyet az meginditott és mely sokáig utána rezgett és rezeg még ma is.

Elhihetjük-e, hogy volt idő, mikor ezt a meglevő, a nép ajkán élő, de különben ismeretlen szót: „lomb“ meg kellett külön magyarázni a magyar olvasó közönségnek, hogy az mit jelent? Csokonai Vitéz Mihály magyarázta meg, mert akkor csak azt ismerte a magyar ember, hogy falevél. Hát azt elgondolnánk-e, hogy volt idő, mikor olyan ma már közönséges szavak mint: eszme, képzelet, erény, jog, elnök, elv, szinpad, páholy, szinház, zongora, szinész, hangverseny, országgyülés, tisztviselő, zene, ezred, gyár, ipar stb. egyáltalán nem léteztek. És vagy latin, vagy francia, vagy német szavakkal vagy sehogyse fejezték ki. Ezeket aztán megteremtették azok a lelkes nyelvbajnokok, akik a nyelvnek s ezzel összefüggőleg a magyar nemzetnek szellemi elmaradottságát a többi európai nemzet mögött élénken megérezték. Könnyü ma már a Barczafalviak, Ráth Mátyások, Helmecziek, („Helmeczi, aki a szót elmetszi.“) és mások felett pálcát törni és őket elitélni, mert egy csomó esetlen vagy rossz szót is faragtak. Megesett ez más nemzetnél más nyelvben is, hogy értetlen vagy túlbuzgó írók olyan szavakkal akarták megajándékozni a nemzetet, melyeket szelleme nem vett be. Megtörténik ez még ma is. A francia akadémia ajánl szavakat, mint pl: bicyclette és a népnyelv megteremti helyébe és felkapja a minden értelem nélküli „velo“-t. Az a szó, melyet a gyakorlat -35- befogad, ha esetleg nincs is egészen jól képezve, megmarad; a többi, a melyet a közbeszéd és irói nyelv eltaszit, magától kipusztul és elenyészik.

A nyelvujitás fattyuhajtásai és túlzásai ma már kivesztek az élő nyelvből, amit pedig maradandót alkotott, az él és magasabb szinvonalra emelte a nyelvet. A nyelvujitás nélkül ma egyáltalán nem volna irodalmi nyelvünk és igy se szellemi, se művelt társadalmi életünk se lehetne. Ez a nyelvujitás mérlege, ha igazságosak akarunk lenni.

Ugyanaz ment végbe nálunk, amit másutt is tapasztalni: uj szavak alkotása, rég elavult szavak feltámasztása, tájszavak fölvétele az irodalmi nyelvbe, hosszu szavak megröviditése (állodalom állam, bizodalom bizalom stb). Irók, költők, tudósok, a sajtó, (Kulcsár István, Ráth Mátyás) összefogtak és megszületett a mai magyar nyelv, főleg a népies nyelv hatása alatt.

Hogy ilyen mozgalomnak salakja is van, az természetes. A sok használható uj szó között, előfordulnak hibás, rossz alkotások, sőt szörnyszüllöttek is. Ez aztán visszahatást keltett és a mult század hatvanas éveinek vége felé, a magyar tud. akadémia kebelében indult meg az ellenmozgalom. Szarvas Gábor („Magyar Nyelvőr“) kezdte meg a harcot a rossz szóképzések és hibás alakok ellen és kiadta a jelszót, „inkább idegen szót, mint rosszul képzett magyart.“ Ahogy ő ezt kimondta, okosan és jól volt megfogalmazva, de sokan, akik kellő nyelvismeretek hijával, csak jelszavakon kapnak, félreértették. És még jól képzett népies szavakat is kezdtek kiirtani, ugy hogy maga a „Nyelvőr“ megszeppent a következményektől.

A „cseppkő“ régi szó – jól is van képezve – mert két főnév összetétele nyelvtani szempontból teljesen -36- helyes – mégis akadt, aki a „cseppkő barlangból“ csepegő kőbarlangot csinált. A félreértett és túlzott népiességnek több ilyen példáját sorolhatnám fel az ujabb nyelvből.

Abból a Szarvas-féle jelszóból az következett, hogy a nyelvfejlesztő mozgalom megakadt, mert irók, közönség és sajtó megijedtek és féltükben, hogy esetleg egy-egy hibás szóval „fertőzik meg“ a nyelvet, tömegesen eresztik be az idegen szavakat. A tudomány, a sajtó, a köznyelv elhanyagolja még meglevő jó szavainkat is és idegenekkel cifrálkodik.

Ezt az irányt akarom különféle oldalról megvilágitani, mert igen veszedelmesnek tartom: nemcsak útjába áll a nyelv fejlődésének, mikor ujat nem teremt vagy nem fogad be, hanem szegényiti is a nyelvet, kockára téve az eddigi eredményeket azzal, hogy használatban levő vagy elfogadott jó és helyes szavakat kiszorita gyakorlatból. Elejét kell venni ennek a téves irányzatnak, mert hatása igen káros lehet és egész jövő nemzedékünk gondolkodását a nyelvről, a nyelv természetéről, a nyelvi szükségletekről meghamisitja.

Hogy ennek milyen gyászos lehet a vége, azt mindenki felfogja, aki megérti, mi lehet müvelődésünk sorsa, ha más nyelvek, főleg a német folyton fejlődik és. emelkedik, a mienk meg sülyed, hanyatlik és szegényedik. Ha folyton azt kérdezzük: vajjon hogy lehet ezt magyarul kifejezni és hiába kérdezzük, mert nem tudunk rá feleletet adni, s amit magyarul akarunk kifejezni, arra csak német, francia vagy angol szót s kifejezést találunk, nem vesztjük-e el önbizalmunkat, nem válunk-e kishitüekké önmagunk iránt és nem vetemedünk-e olyan áldatlan gondolatokra is, hogy se nyelvünk, se magunk, se szellemünk nem -37- haladhat egy vonalban a többi nemzettel? Ez egyáltalán nem igaz, mert haladtunk eddig is, nyelvünk fejlődött, gazdagodott idáig is, és ha most némi pangást tapasztalunk, annak oka csak az, hogy nyelvujitás helyes hagyományaitól eltérünk és nem alkotunk, nem teremtünk többé, hanem csak kölcsön kérünk a szomszédból.

MI AZ IDEGEN SZÓ ÉS MIKOR HASZNÁLHATUNK IDEGEN SZÓT.

Vannak asztaltársaságok, melyekben minden kiejtett idegen szóért büntetést kell fizetni. Ezek az asztaltársaságok nem járnak el helyesen és értelmesen. Semmiféle nyelv nem nélkülözheti az idegen szavakat, bizonyos idegen elemeket minden nyelvnek el kell türni. Vannak idegen szavak, (miniszter, demokratikus, politika, miniszterium, humor, bojkottál, modern, nihilista) melyek nem helyettesíthetők és a jó öreg Madarász iparkodása, hogy a „miniszter“ szót kiugrassa és az „országlár“-t ültesse helyébe, másnak mint jó szándékú ráhibázásnak nem mondható.

Egyáltalján kérdezheti valaki mit mondjak idegen szónak, mit magyarnak? Balassa József „A magyar nyelv“ című munkájában a szóról így nyilatkozik: „a nyelv természetes fejlődése közben s még inkább idegen nyelvekkel érintkezve, a szavaknak egy része elvész, használhatatlanná válik, s helyettök ujak jutnak forgalomba. Ily módon minden élő nyelv állandó forrongásban van: az eredeti szókészlet összevegyül az idegen elemekkel, melyek gyakran régi szavakat szorítanak ki a használatból. A magyar nyelvnek legrégibb szókészlete a finn-ugor eredetű szavaival egyezik!“

Nevetséges volna azonban csak a finn-ugor eredetű szavakat hirdetni magyar szónak. A magyar nyelv rendkivül sokfelől vett át és olvasztott be idegen szavakat, részint jövevény, részint kölcsön szavakat. -42-

Egy részök iráni eredetű (mező, méz, méh, ezüst) mások mongol származásúak (hiuz, zerge, ildom, erkölcs,) a török hatás számtalan szóban maradt meg (balta, bicsak, bölcső, kapu,) a szlávoktól százakra menő szavakat vettünk be (porkoláb, király, zsellér, rab, robot, bajnok, vitéz,) tömérdek a német jövevény szó is (polgár, kasznár, salak, föld, rét,) az olasz is hagyott nyomot (bakacsin, fátyol, füge.) Hát még a latin (templom, paradicsom, plébános, kántor,) a francia, az angol. Sőt még egy csomó oláh eredetű szót is felmutathatunk.

S ezek a beolvasztott idegen származékok nagyrészt igen magyarosan hangzanak, úgy hogy eredeti magyar szónak tarthatjuk, idegen eredetükre nem vall semmi sem, mert nem rínak ki a magyar beszédből. Vajjon jut-e valakinek eszébe, hogy a „fánk“ a „pfannkuchen“-ből ered? Vagy hogy a „Pillér“ a „Pfeiler“-ből alakult? A mit a magyar nyelv a maga szájaízéhez átalakított, átgyúrt (gallér, gavallér, palánk, szolga, ablak,) azt magyar szónak vesszük és vehetjük is. Ép úgy, mint a német is a meghonosodott, a nyelv törvényeihez símuló idegen szókincset eltűri (kirche, bischof, kloster, kaiser.)

De bezzeg nem lehetünk elnézők azok iránt, melyek a maguk eredeti alakjában nyersen betolakodnak, vagy csak úgy tessék-lássékra módosulnak, de idegen voltukat magukon viselik és elárulják.

A diner, souper, soirée, tipp, turf, blokk, pedigree, imbiss, az unheimlich, kekk, nett, niedlich, nipp, snajdig, poulard, umslag, netz, megmarad idegennek. De még azok a főleg német szók is, melyeknek német „el“ vagy „en“ képzőjét li-ni-re változtatják (lokni, kifli, krezli, kaszni, vimmerli, rumli, vádli, virstli, vurstli,) vagy mint igét magyarosan hajtogatják (absagol, smirol, mitmachol, zurukkol, aufführol.) -43-

Ezek a tulajdonképi idegen szavak, melyek nem olvadtak a magyar nyelvbe, hanem idegen voltukat megtartva rútítják el nyelvünk arculatát. Ez a fajta az, melyet kinevet az idegen és a magyar nyelv szegénységének tulajdonít, azt tartván, hogy koldus egy nyelv lehet, mely a legmindennapibb, legközönségesebb tárgyakra és fogalmakra sem tudja a sajátjából fedezni. Ez a fajta a nyelvnek csúfsága és ezt a fajtát kell alaposan tűzzel, vassal, kénkővel kipusztítani. Ezek ellen szól főképen a mi hadjáratunk, mert mint már említettem nemcsak kiszorítják a meglevő helyes és szép szókat a köznapi forgalomból, de még útját is állják annak, hogy ujakat alkossunk. Ezek azok a csúf szavak, melyek a közbeszéd által úgy meggyökereznek a nyelvszokásban, hogy a közönség szükségét sem érzi az igaz magyar szónak.

Az iskolában, főleg a leányiskolákban a gyermekeket ettől a mételytől kellene elriasztani, s a magyar nyelvtanítók és tanítónők kivált ezeknek a kiirtására szorítsák tanítványaikat, mert leginkább a lányok hurcolják be a társalgási nyelv által a társadalomba ezeket az undokságokat. A férfiak, ez tény, tisztábban és tiszteségesebben beszélnek magyarúl, mint a nők legnagyobb része, kik könyelmüen, fölületesen, szeszélyesen, elnevetik a netáni észrevételeket.

És mégis vannak esetek, amikor lehet, amikor szabad, amikor bátran élhetünk idegen szóval.

Mindenekelőtt olyankor, mikor hasonértékü és jelentőségü, – hogy úgy mondjam – hasonerejű, megfelelő magyar szó nem áll rendelkezésre. Ilyenkor ne felejtsük, hogy a nyelv nem öncél – a nyelv csak -44- eszköz az eszmék továbbítására. De ne legyünk ám kényelmesek és törjük kicsit a fejünket. Sok mindenre találni szót és kifejezést, ami nem jut az illetőnek mindjárt eszébe, mert hát nagyon is hozzá szokott az idegen szóhoz.

Olyankor is menthető az idegen szó használata, amikor az író valamit akar vele jellemezni és megszólaltatni, vagy hol általánosan érvényes tudományos megjelölések érthetővé teszik használatát.

Sokkal nehezebben dönthetjük el azokat az eseteket, amelyekben az idegen szót azért használják, mert fel akarjuk díszíteni stílusunkat. Nagy kérdés az, hogy mikor díszít az idegen szó és mikor csúfit?

Nálunk a politikusok és tudósok nagyon is előzékenyek az idegenséggel szemben. A szónoklatokban ok nélkül hemzseg a deák kifejezés, mintha az többet fejezne ki, mint a magyar. És csakugyan a folytonos használat és veleélés a latin nyelv kifejezéseinek megad bizonyos sokszor csak beleképzelt mellékértelmet, értelmi árnyalatot, melyet a magyar kifejezésben az illetők állítólag nem találnak meg.

Ha valaki azt mondja: „evolutio“ azt hiszi, olyasmit mondott ki, amit a magyar a „fejlődés,“ „átalakulás“ (természetesen mindegyik a maga helyén) sehogyse fejezne ki. Ha azt mondják, hogy „eloquentia“ ékesszólás helyett, ha az egyéniséget individualitásnak nevezzük, a pillanatot momentumnak, a tekintélyt auktoritásnak, az oklevelet, okmányt dokumentumnak, azt hisszük, hogy az idegen szó festőibb, hangzatosabb, jelentősebb és jelentékenyebb.

Vége hossza nem volna, ha mindazokat a deák szavakat, melyek ami politikai nyelvünkben nyüzsögnek, enumerálni vagyis felsorolni akarnám. -45-

A deák szót sokan nem is tekintik idegennek. Vegyünk elő akármilyen országgyülési beszédet, vagy vezércikket és sokszor elborzadhatunk az idegen sokadalmon, mely felénk tódul. Observál, contemplál, konspirál, anticipál, konkludál, transpirál, aspirál, percipiál. A magyar nyelvtanár megtehetné, hogy egy-egy hírlapi cikket vagy országgyülési beszédet elővesz és feladatképen az idegen szavakat magyarokkal helyettesítteti. Érdekes tapasztalat, hogy aki nem tud idegen nyelveket, meg se tudja sokszor az idegen szót különböztetni és magyarnak véli. Egy nő csodálkozva hallotta tőlem, hogy a spenót nem magyar szó. Meg volt lepve, mikor azt hallotta, hogy a „paraj“-nak ez a kifejezése nagyon is közeli rokonságban áll a német spinattal. Egy magyar leány azt hitte, hogy a „bakfisch“ tőzsgyökeres magyar szó. Az országgyülés és a sajtó politikai nyelvezetét, „A harctérről“ című régi szindarabomban „parodizáltam!“ (Ime egy szó, melyre magyarban nincs hasonló elfogadott kifejezés.) Egy újságíró (mondhatnám zsurnaliszta) így szavalja el politikai hitvallását.

Individuális politikám essentiája specialiter abban culminál, hogy azon dilemmák, differentiák, conflagratiok és conflictusok megszünjenek, melyek az európai configuratioban cooperalo cabinetek collectiv actiojának resultátumaképen a garantirozott pacificatiot nullificálhatnák. Mi a situatio? Az agitatiok annyira demoralisálták az úgyis anormalis aspiratiokat, hogy a preponderánssá lett factorok machinatioi illusoriussá tettek minden a consolidátiora, reorganisatiora és regeneratiora célzó conservativ tendentiát. A diplomatiának pedig e manőverekkel szemben hiányzik morális solidáritása, hogy categoricus interventiojával a destructiv ideák progressiv -46- processusának influentiáját neutrálizálhatnák. Tisztán látom tehát, hogy a catastrophák demarcationális lineájához elértünk, hol a malcontens oppositió invasiója a pacificatorok pozicióját problematicussá teendi, ha ephemer combinatiók helyett concret conjecturalis constellatiok nem constatálják a stagnatiot. Ez politikám practicus theoriája, melyből deducálható, hogy aki a divergentiákat distinguálja, a consequentiák chanceait controversiák képében minden agressiv provocatio nélkül fogja dogmája alfája és omegájának vallani, mert chaosz helyett a solid solidáritás consolidálja. Vederemo. Eppur si muove. Si non e vero e ben trovato. Amen.

Túlzás ez, mert a deák szóknak ilyen halmozása még sem fordúl elő, de ha nem állunk sarkunkra, maholnap ami gyerekeink már így fognak beszélni. Nem értem péld. mért kapták fel a „mizeria“ (vasúti, cseléd-mizeria) szót, mikor a „nyomorúság“ szó teljesen egyértékű kifejezője a mizeria minden árnyalatának. Az annyira divatos „affaire“-t is az „ügy“ legnagyobb részben helyettesítheti. A „maga genre“-jában legszebb gyerek a világon, írják egy lapban… Mért nem a maga nemében? Petőfi is énekli.

Semmi szükség, hogy genret írjunk, mert a faj, fajta is kifejezi némely árnyalatát. Ép oly kevéssé, mint hogy egy hirdetés ezt kürtölje: „radikális“ kipusztítása a poloskának! Holott a poloska gyökeres kipusztítása se mond se többet, se kevesebbet… Megannyi példája valamenyi az idegen szó szükségtelen használatának! -47- Hátha még azokat az eseteket sorolnánk fel, amikor rosszúl használják az idegen szót. Példáúl olvastam ezt is „úri kommócioval berendezett hajlék“… Ha azt írta volna, úri kényelemmel van a hajlék berendezve, nem lőtt volna írótársunk bakot és nem árúlta volna el, hogy a komoditást (kényelmet) a komociótól (mozgástól) nem tudja megkülönböztetni.

„Hogy van Béla?“ kérdeztem egy ismerősömtől. „Gyöngén: szegény csak úgy tángál.“ Bizonyosan azt gondolta, mert a „teng“-hez hasonlít, azt jelenti, hogy: „teng-leng,“ vagy „lézeng.“ Ha ezeket a magyar szavakat használja, ő se botlott volna meg.

Hát aki a fac-similét „facsimilének“ ejti ki? Vagy aki a „facade“-ot (homlokzat) facsádnak mondta. Egy lapban olvasom: De mi az Orpheus Cyclus? Semmi egyéb, mint Offenbach papa „Orpheus az alvilágban“ közismeretű „buffója!“ Ez az író buffoneriát akart mondani. Buffo az a szinész, aki a buffoneriában játszik.

A félműveltség és tudatlanság, mely idegen tollakkal ékeskedik, így sül fel. Nagyon célszerű volna, ha a fiatalságot magyar irálygyakorlatai alkalmával felvilágosítanák némi útbaigazítással, hogy a szükség s a jó ízlés mikor engedi meg vagy javasolja az idegen kifejezés használatát. Természetesen, hogy helyes útra terelhessék az ifjúság zsenge, bimbózó ízlését ebben a kérdésben, a tanárok is jó stiliszták és művelt ízlésüek legyenek.

Az idegen szó beáradását minden téren észlelhetjük. Sajnos olyan körökben is, melyek külföldön a nyelvtisztítási mozgalom élén járnak. Egyetemi és más tanárok, tudósok vezetik Németországban ezt a mozgalmat, nálunk ezek a körök nagyrészt az ellenkező irányt pártolják. -48-

Az én időmben mi számtant, vegytant, stb. tanúltunk, megszoktuk ezeket az elnevezéseket és meg voltunk velök… Ma kiirtják. Az időjelző vagy időtüneti intézet elnevezést is a végtelen hosszú meteorológiaival (óh be hangzatos és rövid) helyettesítették.

És időjóslat helyett természetesen érthetőbb a prognózis! „Ampeologiai intézet.“ Nem volna érthetőbb „Szőllészeti?“ Hát az „Eugenetika!“ hogy tetszik? Széltiben használják könyvben és sajtóban. Ugyan t. olvasók! vallják meg őszintén hányan értik e szónak jelentését holott a „fajnemsítést,“ vagy „fajfejlesztést“ ugyebár minden gyerek megérti? De sokan szeretik a tudás kosarát minél magasabbra akasztani, hogy minél kevesebben érhessék el. Kivált ami tudós uraink szeretik a nagyképüsködést. Azt se fogja fel az eszem, mért kell egy „balneologiai“ társaságnak létezni, meg balneologiai közlönynek, mikor a „fürdő társaság“ és a „fürdők közlönye“ is megtenné. Manapság azonban könnyebb idegen szót becsempészni, mint egy meglevő, de még fel nem kapott, esetleg csak tájnyelvben élő magyar szót elfogadtatni. Az exhumálás helyett ajánlottam a gyönyörűen hangzó, kifejező és költőinek mondható „kihantolást,“ melyet a néptől hallottam egy falusi temetőben. Mégse kapták fel, inkább használják az exhumálást – vagy ó borzalom! a kiásást… Olvastam: „megejtették a holttest kiásását“… Ugye valóságos zene!… Nem lett volna hangzatosabb: „Megejtették a holttest kihantolását?“ A temetési egyesületek (magyarul a pomp fünéberek) megkönyörülhetnének ezen a szép magyar szón… Eszembe jut -49- az a szó, melyet a „La Mascotte“ francia operett fordításakor a fordító Evva Lajos teremtett meg a Mascotte – Glückskind-re: Üdvöske. Nem pompás szó ez, nem telhetett benne öröme minden magyar léleknek és fülnek?

„Megnehezült az idők viharos járása“ a nyelvtisztaság felett! Képzeljük magunkat vissza a nyelvújítás előtti korszakba, mikor annyi mindenre nem volt szavunk és csak a legnagyobb küzdelemmel lehetett az új szavakat elfogadtatni. Képzeljük el, hogy nincs szavunk a „Regenbogen“-re. Ma mit csinálnánk? Tessék elhinni, igen könnyen segítenénk magunkon. Mit faragjunk új szót, mikor az orvoslás igen egyszerű? Regenbogen magyarúl: – Regenbogni… A német még a „La Manche“ csatornát is megnémetesítette s az elnevezés a németországi sajtó útján – mely a nyelvtisztitás részén áll – általánossá vált, úgy hogy ma már a Pester Lloyd is „Aermelkanalt“ ír… Az Alldeutschok most a Dreadnought helyett „Fürchtenichts“-et írnak és nemsokára meglehet ez is közkeletüvé válik – mert a német közönség bölcsen tudja, hogy az új szó a megszokástól függ, mint már a deák régen hirdeti „verba valent usu.“ Nálunk még a „Patrónázs“ egyesületet sem merik „Pártfogónak“ elkeresztelni, mert hát az baj volna, nem lophatnánk be egy fölösleges szót a közgyakorlatba.

Nem hallgatok el egy igen mulatságos esetet. Egyik nagy lapunk ujdonságai rovatában ragyog ez a cím: „Midnight tea.“ Szeretném tudni az okát, mért nem írta „éjféli tea“? Azt hiszi e az a t. ujság, hogy már minden magyar ember megfordult Amerikában és megtanult angolul? Elképzelhetem, az olvasók egy tizedrésze, hogy töri az eszét ezen a két szón. -50-

Francia szó és kifejezés a divat nyelve lévén, angol kifejezések a „sport“ által, deák és görög szavak a politikával és tudománnyal, németek pedig mindenfelől úgy szivárognak és áradnak a magyar nyelvterületre, hogy ha nem álljuk útjukat, maholnap a magyar szó csak egy-egy szigetecske lesz ebben a tengerben.

Világosítsuk meg a helyzetet egy-két példával. A „turf“ szóra megvan a „gyep,“ mely teljesen pótolhatja az angol szót és megkapna minden árnyalatot. Mi szükség van hát az angol szót meghonosítani azzal, hogy még egy lapot is „Turf“-ra kereszteltünk, holott a „gyep“ ép úgy megfelelt volna? A repülés (aviatika) szintén ellep idegen szavakkal. A németek az aviatikust elkeresztelték „Flieger“-nek, a monoplant „Eindecker“-nek stb. A röpülés, röpdesés, röpködés, röppentés, röpítés, gazdag választékot szolgáltatnának, hogy mi is légjáró műnyelvünk kifejezéseit abból fedezzük… 30–40 évvel ezelőtt még a hordár, közszolga, targoncás kifejezéseket tudtuk megteremteni. Ma már szó nélkül beeresztjük a „boyt.“ A magyar szép növény-elnevezéseket is fenyegeti a tudomány nyelve. A deák elnevezések kezdik a gyakorlatból kiszorítani és nemsokára nem teremhet többé ilyen szép vers, mint „Jávorfácska furulyácska,“ mert már nem fogják se a jávorfát, se a nyirfát, se a kőrisfát, se a nyárfát, se a kökörcsint, se a szamártövist, se a kutyatejet, se a többi édes, népies elnevezéseket megérteni, hanem lesz minden deák, deák – deák. – Természetes, hogy némi nehézséggel jár arra a sok válfajra, melyet a kertészeti tudás napról-napra teremt, új meg új magyar kifejezéseket alkotni. Nem is kivánom, hogy minden válfajra külön magyar szót találjanak, de legalább a régieket ne szorítsák ki a közéletből és lehetőleg -51- iparkodjanak az újakra elnevezéseket teremteni. Nehogy unokáink így énekeljenek: hej acerfa-acerfa, Patyolat ing kivarrva.

A németországi nyelvtisztasági egyesület külön szótárt adott ki a növényeknek németségéről. Amire a német nyelv képes, arra elég gazdag a magyar is, melynek nyelvforrása bőven bugyog. Hiba tehát ha a magyar közönség a néha költői magyar növényeket (selyemfenyő, labdarózsa, árvalányhaj, estike, árvácska, hajnalka) lenézi, mert nem „tudományosak.“

Ne tárjunk ajtót a jövevények előtt, hogy besétáljanak, és jól éreznék magukat nálunk. Ha adunk nekik szállást, kidobnak a házból. Hiába! ilyen a magyar természet! Egy jó szóért az ingét is odaadja, tartja a közmondás. Ezt a régi szólást meg kell változtatni, az új nyelvi viszonyokhoz alkalmazni… Dehogy egy jó szóért, egy rosz szóért is odaadja nemcsak az ingét…

A nyáron Tátra-Lomnicra érkezett egy 16 angolból álló társaság, mely vasárnap ki akart rándulni a Csorba-tóra. A lomnici „Palota-szállóban“ távbeszélőn megrendeltek számukra 16 löncsöt. A 16 angol megérkezett a Csorba-tóra éhesen és kisül, hogy készítettek számukra 16 adag lencsét… Löncs – – lencse – – – nem is rossz, akár megtörtént az eset, akár nem.

A GERMANIZMUS.

A magyar nyelv szellemének, eredetiségének, sajátosságának legesküdtebb ellensége a germanizmus.

Műveltségünket főkép német forrásból meritjük; irodalmunk egy jó része forditás – németből; aki boldogulni akar az életben, a hadseregnél, az iparban, kereskedelemben, tudományban, aki ki akarja dugni az orrát a határainkon túl, aki magát ki akarja képezni külföldön, annak legalább valamennyire meg kell tanulni németül. Nem csoda hát, hogy a német nyelv mindenfelől belénk lopózik, a műveltség, a közélet ezer meg ezer csatornáján keresztül. Az ujság, a könyv, a mulatóhelyek, az intézetek, a felolvasások, a zenei élet, minden szállitja a germanizmust, megrontja, meghamisitja vagy megtéveszti nyelvérzékünket.

A germanizmusnak több fajtája van: az egyik az, mikor német szavakat csempészünk be a magyar nyelvbe, (Viellibchen, Besetz, Leibchen, Beleg, Imbiss stb.) a másik pedig, mikor olyan szólásokat veszünk át, melyek a magyar gondolkodással, a magyar nyelv szellemével ellenkeznek. A magyar művelt osztály nyelve – vagy ha ugy tetszik az uri nyelv egyáltalján nem a magyar lélek (geniusz) tükrözése. Csupa forditás idegenből, leginkább németből. -56-

Nem szólok a „kinéz“ és „kinézésről“, melyeken nyargalni szoktak, ha a germanizmus jön szóba, sem a „lekéste a vonatot“, „voltam Bánkbánnál“ féle szörnymagyarságról.

Arról a sok germanizmusról beszélek, melyeket senki se hisz germanizmusnak, melyek ugy ellepték a köznyelvet, hogy már föl sem tünnek. Ilyen germanizmusoktól hemzseg az „uri“ nyelv. A germanizmus – mondhatnám az irodalmi nyelvnek is minden nyilásából ránk vigyorog. Ezek nem a szembeötlő, mindenkinek szemet szuró, feltünő németségek: hanem alattomos lappangó, nem is sejtett germanizmusok, melyek csak akkor mutatják ki korcs születésüket, ha leforditják németre és nyilvánvalóvá lesz, hogy ez német szólás, magyar szavakkal.

Tüzőrség, (magyarul tüzoltóság mert az illetők nem őrzik, hanem oltják a tüzet ugyebár?)

Folytathatnánk ezt a példázgatást végtelenig. Ezeket és hasonlókat ugy megszoktuk, hogy senki se tekinti germanizmusnak, pedig mind merő forditás, a mit azzal bizonyithatunk, hogy a francia vagy angol, ugyanazt a gondolatot vagy fogalmat egész máskép, saját szelleméhez alkalmazva fejezi ki.

Szintoly bántó, mikor német vagy idegen közmondásokat csempésznek be, mert a megfelelő magyar már nem jut eszünkbe. Az igen ismert „Après moi le déluge“ „utánam az özönviz“ már meghonosult nálunk, holott a magyar ember máskép fejezi ki a gondolatot, még pedig igy: Aki utánam jön, tegye be az ajtót.

Mégis vannak esetek, mikor át lehet venni más nyelvből is szólásokat, minthogy az életbölcseségnek egy-egy találón kifejezett mondását vagy egy-egy hiányzó fogalomra a kellő kifejezést a népek kölcsönösen átveszik. A francia „demimonde“ átment más nyelvekbe is. Ha a német „Halbwelt“-et mond, mondhatunk mi is félvilágot. Más kifejezéseket is elkölcsönzött a német a franciából, „esprit d’ escalier“ (Treppenwitz, késő jó gondolat) le dernier cri (der letzte Schrei, a legutolsó divat). Az effélék nem ellenkeznek egy-egy nyelv szellemével. „Blaustrumpf“, „bas bleu“, már a magyarban is használatos, mint kék harisnya. A mézes hetek, honig mond, lune de miel, honey moon, is ebbe a sorba tartozik. Francia, német, angol él vele, használhatja hát a magyar is. Vigyázni kell azonban, hogy az átvétel ne járjon nyelvrontással s a jövevény ne rongálja meg otthonunkat. -58- Mikor egy lap azt irja, hogy „az uj kurzus Horvátországban“, fölöslegesen hurcolja be a „neuer kurzot“, mert a magyar nyelvben megtaláljuk a helyes kifejezést „az uj rend Horvátországban“. Hát még mikor valaki ilyen szörnykifejezésre ragadtatja el magát ujságirói hevében: „a moralinsanitys ember!“ Borzasztó! Persze „az erkölcsi érzék nélküli ember“ nagyon köznapian hangzott volna.

Boszantó, mikor idegen – főleg német szót nem megfelelő magyarnak hiányában, tehát kényszerüségből használnak, hanem mikor ezek a fölöslegesen átvett szavak nagyrészt élősdiek, melyek a mi meglevő régi, jó magyar szavainkat kiszoritják.

„Tessék hát megmondani, hogy a flancol, hogy fejezed ki magyarul?“ – „Istenem! Mi az a flancol? Semmi más, mint a mi jó magyar fitogtat szavunk, a flancolás meg fitogtatás!“

A leghasználtabb és legfölöslegesebb behurcolt szó a hercig. Nélküle már nincs magyar beszéd… Hercig meg nett, meg unheimlich… Mintha bizony az édes, kedves, aranyos, helyes stb. nem fejezné ki a hercig árnyalatait…

Dehogy fejezi ki… felelte nekem egy tözsgyökeres magyar ember, mert a hercigben az is foglaltatik, hogy szivből szeretem az illetőt!…

Milyen erőszakos belemagyarázás! Ha azt mondod hercig gyerek… kell-e szivből is szeretned?

A Stréber szó már az irodalomba is befurakodott, sőt családot alapitott, megfiadzta a stréberség, stréberkedik szókat, holott a kapaszkodó igen jó kifejezés a nevetséges stréberekre, a törtető, törtetés meg a komoly stréberségre igen alkalmas. Egy irónk pedig igen elmésen a svihákstrébert „csörtetőnek“ nevezte el. -59-

A nett szót a német beszédben a legkülönbözőbb értelemben használják. A gyakorlat, a vele való élés adja meg a szónak ezt a tartalmat. Nett lehet a tájék, nett az ember, nett a gondolat, nett egy lány, nett egy öltözék… A magyar nyelvben nincs szó, mely a nett-nek mindezen értelmét kifejezné és melyet ugy lehetne használni, mint a nett-et mindenféle alkalommal. Nekünk több szót kell használnunk. Minden alkalommal mást. A nett voltakép takaros és egy leány, egy ruha, egy ötlet lehet takaros, de már vidékre nem mondhatjuk, hogy takaros. A mit a német ilyen helyütt ugyanazzal a szóval jelölt meg, arra nekünk mást-mást kell alkalmaznunk. A német a nett szónak ezt a gazdag jelentőségi körzetet azzal szerezte meg, hogy a legkülönfélébb értelemben használta volt.

Ez is mutatja, hogy a használat adja meg a szónak a maga értelmi és jelentési gazdagságát s a forgalomból kivesző szó lassanként elsorvad. A ki tehát szükség és különös ok nélkül idegen szóval él meglévő magyar helyett, a szókincs fejlődését s igy a nyelvnek természetes fejlődését is megakadályozza.

Igy vagyunk az unheimlich szóval is. A német gyakorlat szentesitette ennek a használatát a legellentétesebb értelmekre. Egy szavunk sincs az egész jelentési körnek megjelölésére, de egy csomó szavunk áll rendelkezésünkre, melyekkel minden alkalommal kifejezhetjük azt, amit a német az unheimlich-al kifejez.

Unheimlich vidék, kietlen táj, unheimlich ábrázat – rémes ábrázat, unheimlich érzés, borzongó vagy félős érzés. Tehát a rémes, kietlen, borzalmas, félelmes, félős, borzongós bőven kárpótolnak az unheimlich-ért. A fess szóra van a nyalka vagy kacki. De mivel mindkét szó -60- csak a népnyelvben él, nem használhatók mindazon kifejezési körre, melyet a német szó felölel. Kacki menyecske, nyalka hadnagy vagy legény ezt mondhatjuk, de hogy egy előkelő világdáma fess, azt a kacki-val nem fejezhetjük ki.

Más következménye is van az idegen szó használatának. A ki érti azt az idegen nyelvet pl. a ki tud németül, az tudja, hogy az a szó idegen, de a más nyelvet nem értő magyar ember az idegen szót is magyarnak hiszi és hozzá szokik teljesen, miközben a magyart elfelejti.

Érthetetlen ez a nyelvcsufitás: mert valóban csak annak nevezhetjük, ha az ilyen szavakat mint pucol, meg puceráj, kiszoritják a tisztit meg a tisztitót, kripli, a rokkantot, reszkirosz a kockázat szót, gang a folyosót, svung a lendülést, vink az intést stb.

Mért használják a paccol, némelyek meg épen a smirolás kifejezést. Oly hangzatos, ékes és gyönyörü ez a szó? És nem forgat-e ki más jó magyar szót is az értelméből? Vannak, akik magyar szókkal akarván a paccolást kifejezni, azt mondják hogy packáz, holott ez a szó teljesen mást jelent. Packázás hencegést, nagyzást jelent.

Folytathatom is a példákat, miért mondják inkább spritzer mint fröccs, suszter mint varga vagy cipész, schotter mint murva, trükk mint fogás vagy ötlet, pedigree mint családfa, leszármazás, umschlag mint borogatás, pártner mint társ, honorál mint méltányol, méltat vagy jutalmaz, dijaz, eliminál mint kihagy, kapucni mint kámzsa, vagy csuklya, vádli mint lábikra, lasso mint pányva, bumliz mint kószál, kódorog, őgyeleg, ődöng, klopfol mint porol, kiver, agilis mint mozgékony, tevékeny vagy -61- fürge, lokni mint fürt, kirámol mint kirak vagy elrak, elrakosgat, virstli mint kolbász, a társaság crémeje, mint szine java?

Ohó! a virsli nem kolbász, a lokni nem fürt, a klopfol nem porol, a nudli nem metélt vagy csik! Ugyan bizony miért ne volna a virsli kolbász, miért jelentené az csakis a frankfurtit és a kolbász a magyar disznóságot, lokni meg csak a kis fűrtöt, a huncutkát? Ezek belemagyarázások. Megnehezitjük magunknak a nyelvet, mert olyan szópocsékolást viszünk végbe, a milyet nagyobb szókészlettel biró nyelv sem viselhet el. Mindenféle szó árnyalatra nem szolgálhat semmiféle nyelv külön-külön szóval, mert kifogy a gyökökből. Segit magán ugy, hogy ugyanazt a szót használja különbözö értelemben. Mi meg azt kivánjuk, hogy a kolbász minden egyes fajára külön szavunk legyen, holott a német a Wurstot, a francia a saucissont mindenféle kolbászra használja.

Vannak aztán érthetetlen szeszélyei is egyes iróknak és lapoknak. Egy-egy szót kiirtanak, melynek helyébe se más magyar szót, se legalább magyarul hangzót nem adnak. Vegyük csak a „szurony“ rég elfogadott és közhasználatu szót. Némelyiknek szemet szur és a „bajonet“-et pártolja. Ha még panganét-ot mondanának, az mégis csak megmagyarosodott alakja a bajonetnek, de a bajonet egyáltalján nem illik a magyar ember szájába. Nem hangzik magyarosan. Gondoljuk el a magyar nyelvet a szurony szó nélkül… Vajjon hogy hangzott volna Gyulai Pál szép verse?

Ilyenek az aszó, avas, szavak. A szép hangzatos „ját“ szót már csak elvétve ismeri a népnyelv, mi a csuf, tót druszát használjuk helyette! Hányan értik már a pilis szót, mely helyett tonzurát használnak? A keszi (mező) szó annyira kiszorult az életből, hogy még a vele képzett helységnevekben is megcsonkult, Budakeszi, Bátorkeszi helyett Bátorkeszt, Budakeszt mond a magyar ember is. Az „alajt, alit“ vélekedést jelentett valamikor, az imetten ébrenlétet. Kérdem: kellett-e ennek és sok más szép szavunknak a lomtárba kerülni?

Az ilyen nyelvrontás ellen az egyetlen orvosság az üde, tiszta népnyelv beszivása. Csak te mentetted meg eddig is a magyar nyelvet, te lenézett szegény magyar népem! Ha te nem volnál, a germanizmusok, gallicismusok, latinismusok és egyéb idegenszerüségek felvetnék ezt a magyar nyelvünket. De nagy iróink hozzád fordultak s a te gondolkodásod, érzelmed, egészséges észjárásod medencéjéből meritve felujitották, felpesditették a magyar nyelvet!

Ezzel ellentétül álljanak sorba a népnyelv piros, posgás, egészséges szólamai, melyek a hamisitatlan magyar gondolkodást ragyogtatják.

Ezeket bezzeg nem lehet németre átforditani, olyan jó izüek és igazán magyarok.

A székely arról, aki útlevél nélkül megy Romániába – azt tartja, „hogy átment a medve vámon“. A háromszéki meg, hogy „rigópaszszussal ment át.“

Jegy!… Milyen egyszerü ez a szó és a néplélek mit teremt belőle… Jegy voltakép signum-zeichen. Ebből a kaputos nyelv semmitse merne alkotni… De a nép neki megy bátran.

És a családfából hány származék válik le. Jegyes, eljegyzés, jegyváltás, jegyben jár, jegy-gyürü, jegyesség!…

Az uri nyelvet csak a tiszta népnyelvvel lehet kitatarozni. Le kell szállni a néplélek mélységeibe és onnan halászni ki a kincseket, anélkül azonban, hogy parasztosakká váljunk. A népiességet ugyanis sokan ezzel tévesztik össze. Ezekkel szemben legjobb, ha Petőfire, Aranyra és Jókaira utalunk, kik népiesek voltak anélkül, hogy póriasokká váltak volna.

A nép érzelmi és gondolkodás világába mélyedni lehetséges, de eredetiségét eltanulni igen bajos.

Amit azonban el lehet tőle tanulni, az a szóképzésben nyilvánuló felfogás. A nép egészen máskép képez és teremt szókat, mint mi szoktuk tenni. Mi azt kivánjuk, hogy a szó kifejezze azt, amit rajta gondolunk, a nép beéri azzal, hogy a szó azt jelentse.

Az „egyke“ szó kifejezi-e, hogy egyetlen vagyis egy gyereket jelent, mint rendszert? Dehogy fejezi ki ezt az értelmet – de jelenti és az értelmet hozzá füzzük. – Kész hát a szó, mely rendeltetésének megfelel.

Vajjon mertünk volna-e a mostani felfogásunkkal olyan szót teremteni, mint „képmutató“ vagy „kétszinü?“ -65-

Tessék elképzelni, hogy a német szóra „Scheinheiliger“-re nincs magyar szó és teremteni kell rá egyet.

Ha most azt ajánlanák, hogy fogadjuk el a „képmutatót“, azt felelnénk rá, ugyan miféle képet mutat az álnok ember; ez nem fejezi ki az értelmet, meg se lehet mindjárt érteni, hogy mit jelentsen. És ime! a gyakorlat megadta a szónak a kellő értelmet.

Mi volna a felelet? Kinevetnék az embert vele. „Kétszinü“. Vajjon melyik az a két szin?

Ebbe a sorba (majdnem azt irtam, hogy kategóriába) tartoznak az ilyen szavak is, mint „szemfényvesztés“, „szemfényvesztő“ pedig milyen költői, zengzetes szó. Hogy felragyog benne a népi képzelet.

Hátannak a röpke rovarnak a neve, melyet ugy hivnak, hogy „szitakötő“. Mért nem tudnak a magyar természettudósok növényre, állatra ilyen szavakat teremteni? Mert ihlet nélkül dolgoznak és nem tanulmányozzák a népnek a nyelvalkotásban nyilatkozó lelkületét, gondolkodását.

Mintahogy a test a nyaralást, a faluzást, a fürdést megkivánja és attól felüdül, ugy felpesdül és megujul a városban, kivált a fővárosban elernyedt magyar nyelvérzék is a népnyelv himes mezején – egészséges levegőjében.

Sajnos a népnyelv is kezd romlani és megtelni idegen szavakkal. A sajtó rontja, az a krajcáros sajtó, melyből világismeretét magába szedi és azzal együtt az uri nyelv rossz és idegen kifejezéseit. A magyar ember nem „tartana beszédet“, hanem „mondana beszédet“, de hát az ujság ugy irja. Aminthogy a nép nyelvén a pap sem tart misét, hanem „misét mond“ (misemondó ruha). -66-

Mi a sajtónak leginkább vidéki részéről várnánk némi megujhodást, azt, hogy abból a jóizü, egészséges vidéki nyelvből valamit szivárogtasson be az irodalmi és a fővárosi sajtóba. Az ellenkezője állott be. A budapesti zagyva nyelv kezdi már a nép nyelvét is meghamisitani és kiforgatni.

Egy paraszt lány a cipésznél sevró-bőrből rendelt cipőt. Kérdeztem tudja-e mi a sevró? „Hogy ne tudnám. Nem vagyok olyan buta,“ volt a felelet. De megcsiptem. „Miért nem rendel kecskebőrből?“… Válasza igy hangzott: „kell is nekem kecskebőr, nekem sevró kell.“ Nem akartam elárulni, hogy a chevreau franciául kecskét, már mint gödölyét jelent.

A finn és skandináv sajtó, mint már említettem, az idegen szavakat, teljesen kerüli, mert azt kivánja, hogy a nagy közönség, főleg a nép megértse. A német socialista sajtó tekintettel a népre az idegen szavak mellé zárjelben oda irja a német jelentést is: hasard. (kockázat) Mi nem követjük ezt az okos és helyes utat. Még az olyan jeles és jó iró is, mint Palágyi Menyhért ilyen cimet ad egyik munkájának: „A szellemi élet dekadenciája és degenerációja“.

Miért dekadenciája és mért degenerációja? A szellemi élet hanyatlása és elfajulása se jelentett volna kevesebbet…

MIT CSELEKEDJÜNK A NYELVTISZTASÁG ÉRDEKÉBEN.

Az a kérdés tehát, mit cselekedjünk a nyelvrontás ellen és főleg a hanyatló nyelvérzék fölserkentésére.

A németországi tanítóképző nagygyűlés 1883-ban Hannoverában a következő határozatokat fogadta el…

1. Az idegen szavak elleni küzdelem a tanítóképző intézetek egyik legfőbb feladata.

2. Ez a feladat nem abból áll, hogy a növendékek a kölcsönszavak elkerülésére illetőleg átírására vagy új szók alkotására oktatást nyerjenek. Teljesen elégséges, ha a növendékek komoly köteleségnek tartják, gondolataikat mindenütt német szóval kifejezni, ha csak valami kényszerítő ok nem követeli az idegen szó használatát.

3. Evégből a német nyelv gazdagságát és hajlékonyságát alkalmilag ki kell emelni és a nyelvoktatásnál, kivált a szóképzéstan előadásánál történjék rá utalás.

4. Azon idegen szavakra nézve, melyeket németekkel pótolni nem lehet, a melyek tárgyi okokból el nem kerülhetők – lehetőleg világos és szabatos fogalmi magyarázatokat kell adni és követelni. Hibáúl rovandó fel, ha olyan esetekben, amikor megfelelő német szavak rendelkezésre állnak s az ifjak azokat ismerik, mégis idegen szóval élnek, akár saját gyakorlataik elkészítésekor, akár a gyakorló iskola tanításai alatt. Olvasási példák -70- alatt az előforduló idegen szó helyett ismétléskor a német szó olvastassék. Föltéve, hogy ez a szó a közgyakorlatban használtatik és a növendékek ismerik.

5. Abban a törekvésben, hogy a nyelv tisztasága megóvható legyen, az intézeti tanárok jó példával járjanak elől. Hogy a növendékeket tiszta németségre szoktassák, a német nyelv tanárának tanártársai segítségére legyenek.

6. A képző intézetekben használt könyvek és segédművek közül elsőségük van azoknak, amelyek az idegen szavakat lehetőleg kerülik.

(A német okosan és alaposan lát hozzá, legelébb az ifjúság oktatóit tanítják ki helyes irányban, hogy aztán tovább terjesszék a helyes felfogást az ifjúság közt. Beszéltem egy német gyárossal, aki megerősítette a nyelvtisztaság nagy haladását az új nemzedékben, fiai már sokkal tisztában beszélnek, mint ő meg az anyjuk. Nálunk is így lehetne megindítani a mozgalmat, természetesen felülről – a közoktatásügyi kormányzat részéről kellene a kezdésnek kiindúlni. Kiváltképen arra ügyelnének, hogy a mozgalom ne csapjon túl a medrén, mint minden mozgalomnál s kivált nálunk szokás. Meg kellene tartani az észszerüség határain belül s egyelőre csak arra szorítkoznék, amit folyton kiemeltem, hogy ok és szükség nélkül ne éljünk idegen szóval.)

A németországi igazgatói értekezleten, melyet Hannoverában tartottak, kimondták, hogy az iskola vezesse a harcot az idegen szavak ellen és az mutasson arra a kárra, melyet az idegen szavak a nemzeti méltóságon ejtenek, egyúttal mutasson az okokra, melyek a használat mögött rejlenek u. m. a hiúságra, felületességre, a kényelmeskedésre, a szépészeti érzék hiányára!… -71-

A német legkiválóbb nyelvészek tankönyveiben a nyelvtisztaság mellett nyilatkoznak.

Kleinpaul. (Poetik 7. kiadás.) „Nem szabad a nyelvet nélkülözhető, meg nem honosodott idegen szavakkal lealázni.“

Kappes. (Leitfaden der Stilistik 4. kiadás.) „A nyelvtisztaságot nemcsak a styl szépsége kivánja meg, melyet a nyelvi zagyvaság megzavar, hanem a világosság és közérthetőség is.“

Kiesel. (Stilistik für Schulen.) „A gyakorlatból kizárandók azok az idegen szavak, melyek helyébe a fogalmakról való tiszta felfogás megnehezítése nélkül, közérthető és már a nyelvben valósággal létező szavak állíthatók.“

Müller Frauenstein (Handbuch für den deutschen Sprachunterricht) ezeket írja: „Az idegen szavak elleni harc s az irott nyelvnek felújítása a kincsek által, melyeket a szójárások és népies nyelv nyújtanak, a jelenkornak jelszavai. Az iskolának kötelessége manapság a német nyelv tanitásában az idegen szavak eltávolítását sürgetni, és felvilágosítást adni, hogy ennek a kérdésnek megítélésében milyen helyes elvek szerint kell eljárni.“

Az iskolán kivül az irodalomhoz és sajtóhoz fordul a német nyelvtisztitó mozgalom és mindkettő részéről buzgó támogatásban részesül.

Azt hiszem a magyar közoktatásügynek is ezen a nyomon kellene haladni. Nagy szerep jutna ebben a mozgalomban nyelvtudományi folyóiratainknak, melyek figyelme kissé a gyakorlati élet felé fordulna. Most inkább nyelvkutatással foglalkoznak – pedig a nagy közönségben fokozná az érdeklődést, ha az irodalmi, tudományos és kivált a köznyelvvel is foglalkoznának. -72- A német „Sprachverein“ közlönye nem állapodik meg a tudományos kutatásnál, hanem leszáll a közélet porondjára és megtárgyalja annak nyelvi jelenségeit. Izgatva, piszkálva, buzditva, lelkesitve. Bevonja a nagy közönséget is és közzéteszi a hozzá érkező okos és helyes javaslatokat. A német „Sprachverein“ müködése nemzeti jellegü mozgalom és mivel ugy van szervezve, hogy fiókokkal elárasztotta egész Németországot – ezeknek felolvasásai és gyülései gondoskodnak róla, hogy a tanok széles rétegekben elterjedjenek. Nálunk külön nyelvtudományi országos szervezetet megteremteni fölösleges. A meglevő közmüvelődési egyesületek igen alkalmasak volnának arra, hogy előadásaik és felolvasásaik keretébe a nyelvtisztasági kérdést is bevonják.

Irodalmi tudományos tanári köreinek ne feledjék, hogy amely nyelv nem fejleszthető, az nem is életre való – azt meghaladják, megelőzik mások és lassanként leszorúl a néppel együtt, mely beszéli.

A magyar nyelvről ezt nem lehet mondani. Igenis fejleszthető és nagyon alkalmas mindenre. Nem is kell újat teremteni csak ki kellene aknázni azt ami a tájnyelvben él, de nincs kellőkép elhelyezve, a köz és irodalmi nyelvbe felvéve.

Minden nyelv fejlődése titokzatos és szinte láthatatlan – ellenőrizhetetlen hatások, befolyások és tényezők eredménye. A nemzet maga – annak minden tagja öntudatlanúl mindennapi beszédével járúl hozzá. Egyes nagy lánglelkü írók és költők ismeretlen kincseket aknáznak ki és ismeretlen magasságba ragadják a nyelvet. Ezekből világosan következik, hogy a nyelvet – mely nő, alakúl, fejlődik, milliók lelkében és ajkáról, megrendszabályozni képtelenség. Nagy merészség, sőt -73- kivihetetlen volna a magyar nyelvnek természetes fejlődésének szárnyait megnyirbálni. – De irányítani minden fejlődést lehetséges. Ami nyelvújításunk mutatja, hogy az ilyen vállalkozás nem eredménytelen.

A francia „Institut,“ a német „Sprachverein“ és más népek nyelvtisztító és nyelvművelő mozgalmai is mutatják, hogy bizonyos fokig lehet és kell a nyelv fejlődésére nemcsak az írónak, hanem a nyelvésznek is hatnia. Én a nyelvtisztasági mozgalmat menten minden vakbuzgóságtól – a józanság határai közt megtarthatónak gondolom, ha a fattyúhajtások lebotolására szorítkozik és rajta vagyunk, hogy amennyire lehetséges – helyesen képzett és nyelvünk szellemével nem ellenkező szavak kerüljenek forgalomba. Nyelvtudományi köreink kötelessége is közreműködni ebben a mozgalomban, új szavak teremtésével és ajánlásával, vagy legalább is azzal, hogy egy fórum legyen, melyhez ilyen kérdésekben fordulni lehessen. Két nyelvtudományi folyóiratunk s az akadémia nyelvtudományi osztályának támogatása igen hasznos és becses volna. A nyelv mindennapi szükségleteinek kielégitését teljesen csakis a közönségre bízni nem lehet. Részben az író, kivált a nagy írók teremtik és fejlesztik a nyelvet – részben a napi élet, a nagy közönség, a műkifejezéseket az illető szakkörök alkotják. De nehogy a nyelv tisztán avatatlanok és műkedvelők hatása alá kerüljön, kell, hogy a magyar nyelvtudomány vezető férfiai is érzéket mutassanak az élet, az élőnyelv igényei iránt. Ne csak birálgassanak s itéljenek, hanem javaslatokkal is iparkodjanak a nyelv ügyének vezetésébe és irányításába befolyni. Tartok tőle, hogy ha ez meg nem valósúl, nyelvünk el fog vadúlni, mint a felsorolt példák aggasztólag mutatják, -74- mert hogy a virsli – vursli – féle nyelv se diszünkre se becsületünkre nem válik, azt bővebben bizonyitani fölösleges volna. Hogy ha a generáció az ivadékot és nemzedéket kiszoritja, az bizony haladásnak nem mondható!… És hogy már egyik nagy állásu és népszerü szónokunk igy ir: „egyik kuncsaftja a leánykereskedőnek“, ez már olyan pongyolaság, mely ellen a jóizlés nevében tiltakoznunk kell. Bossuet nem igy irt franciául!

Nem fejezhetem be találóban könyvemet, mintha egy német tudós nyilatkozatát idézem a magyar nyelvről.

Dr. Hans Jensen a német „Sprachverein“ folyóiratában cikket irt: „Was kann uns die madjarische Sprache lehren“ cimmel.

Dr. Jensen igy kezdi cikkét: „A német nyelv tisztaságának ellenfeleitől folyton azt hallani, hogy idegen szavak nélkül nem képzelhető művelt nyelv és hogy ez idegen szavak fölvétele valamely nyelvnek szókincsébe, ennek a nyelvnek a gazdagitását jelenti.

„A magyar nyelv kitünik azzal, hogy egyrészt szóbőségével, másrészt rendkivüli hajlékonyságával (Bildungsfähigkeit) képes arra, hogy úgyszólván minden idegen szót nélkülözhessen és minden gondolatot – akármilyen tudományos vagy különleges legyen, a saját eszközeivel kifejezhessen. Ha a következőkben a példák egész sorozatát és pedig a legkülönfélébb eszmekörökből a mondottak bizonyitására bemutatom, nem szándékszom a magyar nyelv felsőségét a német fölött bizonyitani, hanem csak rá akarok utalni, milyen módon lehetne a németben is megfelelő összetételek, leszármaztatások stb. utján a műszaki kifejezések s az általános értelmü uj szavak szükségletét sajátunkból fedezni ahelyett, hogy -75- nyomoruságos elfogultságunkban és nevetséges idegenimádásunkban más nyelvekből kölcsönözgessünk és lopogassunk.“

A cikkiró aztán előveszi: a német-magyar szótárt és példákat hoz fel u. m. gyógyszertár, gyógyszerész, néprajz, rendőrfőnök, okság, oksuly, vegytan, elemző vegytan, gyülés, lény, szinház, szinképelemezés, (Spektralaenalyse) stb.

Lesz! Ha nem mindjárt – később. Mert a magyar nyelv lejtőre jutott s előbb utóbb be fogják nálunk is látni, amit mindenütt beláttak, hogy a nyelvet nem szabad vadon tenyészni hagyni – kell azt gondozni is.

TARTALOM.

*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A MI ÉDES MAGYAR NYELVÜNK ***

Updated editions will replace the previous one—the old editions will be renamed.

Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright law means that no one owns a United States copyright in these works, so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United States without permission and without paying copyright royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to copying and distributing Project Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you charge for an eBook, except by following the terms of the trademark license, including paying royalties for use of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for copies of this eBook, complying with the trademark license is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, performances and research. Project Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark license, especially commercial redistribution.

START: FULL LICENSE

PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK

To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free distribution of electronic works, by using or distributing this work (or any other work associated in any way with the phrase “Project Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full Project Gutenberg™ License available with this file or online at www.gutenberg.org/license.

Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works

1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to and accept all the terms of this license and intellectual property (trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.

1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be used on or associated in any way with an electronic work by people who agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works even without complying with the full terms of this agreement. See paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ electronic works. See paragraph 1.E below.

1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual works in the collection are in the public domain in the United States. If an individual work is unprotected by copyright law in the United States and you are located in the United States, we do not claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, displaying or creating derivative works based on the work as long as all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ works in compliance with the terms of this agreement for keeping the Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily comply with the terms of this agreement by keeping this work in the same format with its attached full Project Gutenberg™ License when you share it without charge with others.

1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in a constant state of change. If you are outside the United States, check the laws of your country in addition to the terms of this agreement before downloading, copying, displaying, performing, distributing or creating derivative works based on this work or any other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no representations concerning the copyright status of any work in any country other than the United States.

1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:

1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, copied or distributed:

This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you will have to check the laws of the country where you are located before using this eBook.

1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not contain a notice indicating that it is posted with permission of the copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in the United States without paying any fees or charges. If you are redistributing or providing access to a work with the phrase “Project Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted with the permission of the copyright holder, your use and distribution must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works posted with the permission of the copyright holder found at the beginning of this work.

1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ License terms from this work, or any files containing a part of this work or any other work associated with Project Gutenberg™.

1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this electronic work, or any part of this electronic work, without prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with active links or immediate access to the full terms of the Project Gutenberg™ License.

1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any word processing or hypertext form. However, if you provide access to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official version posted on the official Project Gutenberg™ website (www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1.

1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works provided that:

• You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has agreed to donate royalties under this paragraph to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid within 60 days following each date on which you prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty payments should be clearly marked as such and sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation.”
• You provide a full refund of any money paid by a user who notifies you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ License. You must require such a user to return or destroy all copies of the works possessed in a physical medium and discontinue all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ works.
• You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the electronic work is discovered and reported to you within 90 days of receipt of the work.
• You comply with all other terms of this agreement for free distribution of Project Gutenberg™ works.

1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below.

1.F.

1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread works not protected by U.S. copyright law in creating the Project Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ electronic works, and the medium on which they may be stored, may contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by your equipment.

1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all liability to you for damages, costs and expenses, including legal fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH DAMAGE.

1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a written explanation to the person you received the work from. If you received the work on a physical medium, you must return the medium with your written explanation. The person or entity that provided you with the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a refund. If you received the work electronically, the person or entity providing it to you may choose to give you a second opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy is also defective, you may demand a refund in writing without further opportunities to fix the problem.

1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.

1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any provision of this agreement shall not void the remaining provisions.

1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in accordance with this agreement, and any volunteers associated with the production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, that arise directly or indirectly from any of the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any Defect you cause.

Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™

Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of electronic works in formats readable by the widest variety of computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from people in all walks of life.

Volunteers and financial support to provide volunteers with the assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will remain freely available for generations to come. In 2001, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure and permanent future for Project Gutenberg™ and future generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org.

Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit 501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by U.S. federal laws and your state’s laws.

The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to date contact information can be found at the Foundation’s website and official page at www.gutenberg.org/contact

Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread public support and donations to carry out its mission of increasing the number of public domain and licensed works that can be freely distributed in machine-readable form accessible by the widest array of equipment including outdated equipment. Many small donations ($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt status with the IRS.

The Foundation is committed to complying with the laws regulating charities and charitable donations in all 50 states of the United States. Compliance requirements are not uniform and it takes a considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up with these requirements. We do not solicit donations in locations where we have not received written confirmation of compliance. To SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state visit www.gutenberg.org/donate.

While we cannot and do not solicit contributions from states where we have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition against accepting unsolicited donations from donors in such states who approach us with offers to donate.

International donations are gratefully accepted, but we cannot make any statements concerning tax treatment of donations received from outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.

Please check the Project Gutenberg web pages for current donation methods and addresses. Donations are accepted in a number of other ways including checks, online payments and credit card donations. To donate, please visit: www.gutenberg.org/donate.

Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works

Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be freely shared with anyone. For forty years, he produced and distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of volunteer support.

Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper edition.

Most people start at our website which has the main PG search facility: www.gutenberg.org.

This website includes information about Project Gutenberg™, including how to make donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.