The Project Gutenberg eBook of Megtörténtek és megtörténhetők (1. kötet) by Gusztáv Lauka

Az olvasó előtt fekvő két kötetkében vig, és komoly tartalmu beszélyek foglaltatnak. Ha a műbirálók véleményzését, – birálatait – és tanácsaikat követendettem, kizárólagosan humoreszkeimet kellendett kiadnom, ők többször állitván: miként humoreszkjeim életrevaló dolgozatok – s a közönség által kész örömmel fogadtatnak. A birálat azonban bár mennyire pártatlan, bár mennyire jó legyen, nem mindenkor viszhangja a közönség művéleményzése, és műnézeteinek. Van a közönségnek ugyanis bizonyos része, mely a vignemü irodalmi dolgozatokban épen nem gyönyörködik, s csak a regényest, kalandost, rémest, vagy borzasztót szereti. – Többeket ismertem – ki – válólag a nőnemből – kik Zam-Midi, Fenice, Zacharias, Anglien herczeg stb. komolytartalmu beszélykéimről dicsérőleg nyilatkoztak, mig legjobb humoreszkjeimről csak odavetőleg emlékezének. Én sok hálával tartozom a közönségnek, mert mindig jó, mindig IV. méltányos volt irántam. A criticusok sokszor méltatlanul megróttak (megbocsátható ellenszenvek!) de olykor méltatlanul fel is dicsértek (megbocsátható rokonszenvek!) s igy örömmel hallgattam rájok is! E két kötetke kibocsátásakor figyelmeznem kellett mind a közönségre, mind a birálókra, méltánylat, elismerés, és hálából. En irónak születtem! Kedvezőbb körülmények, nyugalmasabb vérmérséklet, szerencsésb viszonyok mellett, főleg a korábbi években tett mulasztások leszámitásával, meglehet most versenyezhetnék a legjobbakkal, igy alkalmasint meghalok a nélkül, hogy nagyobbszerűt teremtheték. Nem okolok senkit, csak magamat. A nemesb czélokhoz az eszközöket nem őrizték hétfejü sárkányok, az előre tolult akadályok férfiui erővel leküzdhetők valának. Vagyok oly jó, mint a nagyobb rész, de ezzel vigasztalják azok magokat, kiket az irodalom terére gyermekhiuság, unalom vagy munkakerülés kergetének. – Ha bár mi kevés hasznost, és jót eszközöltem meglehetősen árva irodalmunkban, – számitassék be enyhitő körülményül annyi irodalmi vétkeimért.

St. Jago di Compostella.

St. Jago 1400 éves családból származott. Egyik elődje a gothok ellen harcolt, s cimerének körirata ennyiből állott: „Az isten háza után a St. Jago ház.“ Elbeszélésünk hőse a 28 éves St. Jago Vasques Salamankában végezte tanulmányait, s mint 17 éves ifju arról volt nevezetes, hogy egy év alatt kilenc dottorénak csábitotta el aragoniai szemü leánykáit. – A dottorék részint dühösködtek, részint szomorkodtak, St. Jago Vasques ellenben holdvilágos éjen guitarre, és énekhang mellett megszökött Salamankából. A dottorék kitörülték a jelöltek sorából ő nagyságát, s mint javíthatlan egyént körözteték egész Spanyolországban, de minthogy ő nagyságának volt mit apritania a tejbe – bár csaknem összeroskadt e kegyetlen végzés ónsulya alatt – nagyot mosolygott magában, s don Juant olvasgatta. -2-

St. Jago bizonyos időre Sevillában telepedett meg. Sevillában abban az időben olyan fényüzés volt, hogy thea mellé minden elegansabb körökben kolibritojást serviroztak, s a kétszersülteket ananász-lekvárba mártogatták. St. Jago mint telivér salonember, nemcsak az előbbkelő aristocratiát majmolta, hanem még a billiomos Grand Dugo los Barackados Kajszinossal is versenyzett.

Egy ebédet, melyet három évre bérelt márványpalotájában rendezett, megpróbálunk lemásolni. A terem díszitvényeit és műcsoportozatait elhallgatjuk, s csak annyit jegyzünk meg, hogy annak létrehozása, egy általunk is látott, de ő általa is kibocsátott s elfogadott váltó szerint 10,000 genuai lirába került.

Száz vendég volt hivatalos, véletlenül azonban kétszáz jelent meg, de az ő nagyságát nemcsak hogy nem zavarta, hanem neki kifejezhetlen örömeket okozott. A vendégek nagyobb része grandokból állott, voltak marquisek és nobilik is. A vendégek az akkori etiquette szabályai szerint keveset ettek, de annál többet ittak, úgy hogy ő nagyságának legdrágább borai mind elfogytak, a megmaradt értékes ételek pedig a cselédség, s kutyák között prédáltattak el.

Ébenfaasztalra csalánból szőtt asztalnemű boríttatott, melyen a legfinomabb madárpehelyből műremeklett hímezések, a goth s maurok közötti csatázásokat -3- ábrázolták. Az asztalközépen angoriai kecsketejből kristálizált vásában oly növény illatozott, mely csak minden 2000-dik évben virágzik, s igy a világ teremtése óta St. Jago asztalán épen másodszor nyitotta ki közszemlére bimbóját. E virágban ugyan mindössze is egypár óráig gyönyörhödhetének a vendégek, miután az szőrén szálán elveszett, s többé meg sem került, tiltván az akkori etiquette azt is: hogy grandok, marquisek, és nobilik között tolvajlási kutatások, és fitatások történjenek – de a háziurat az sem zavarta meg, miután a virág oly szerencsés időszakban csipetett el, midőn a vendégkoszorú en masse jelen volt, s azt egyenkint csodálhatta. Minden vendég számára aranytányérok, platinakések, villák és kanalak, sáfránygyökér-fogpiszkálók, és kristálypoharak helyeztettek. A csalánasztalkendők minden harapás után kicseréltettek, s öblitésül ambra grisea szolgáltatott smaragd-poharakban. Legtöbben azért ettek keveset, mert szájuk a csodálkozástól folytonosan tátva állott. Kik legtöbbet ettek, kárhoztatták legkeményebben St. Jagot, sőt egypár, kiken ebéd végével eret kellett vágni, bolondnak is nevezte. Egy hitelezője bámulta eszélyességét, de utána tette, hogyha elei is oly eszélyesen éltek volna, az isten háza után nem következnék a St. Jago ház.

Minden vendég körűl külön inas sürgölődött -4- különböző ruhában, oly ügyesen, hogy egyetlen grand önteték nyakon americai köszméte-mártással, de az is csak két hét mulva vette észre mantillján a rombolást, midőn nem volt ember Sevillában, ki mantillja lapockáján segithetett volna.

Minden étel után ujra teritettek; azon poharak, melyekből egyszer ittak, az utcára szórattak, minden ételhez más darabot játszott a zenekar, annyi tapintattal, hogy a medvetalpak a legfelségesebb krakovianka kiséretében emésztettek meg. A konyhában csupa ezüstedények használtattak, citrom- és narancsfák égettettek, a pecsenyeforgató dreizehngrädig aranyból készült Párisban, s zöld bársonyfutrálban szállitatott Sevillába.

Magyarosan szólva: volt ötven tál étel, mindegyikből ötvenféle. Ha ugy tetszik a nevezetesbeket megemlithetem:

A levesnemüek között kitünt: a pisztrángmájgaluska, a keleti fűszerszámmal barnitott fekete levesben igen jól vette ki magát az engadi őszi barackfa alabástrom-fehér gyöngye. Marquis Barbara kapott ugyan e levestől kisebbszerű hascsikarást, de kinevették, s azt mondták: nem – nónak való a gyömbér. A napkeleti zeller is meglehetős hatást gyakorolt, de csak a nobilik között.

A marhahús marhából volt, de 24 féle marhából, de ki tudná azokat előszámlálni. Későbben tudtam meg, hogy a takarmányozás különfélesége -5- eszközölte a marhák különféleségét. Dőfődy nobili igen jó viccet mondott e különféleségre, azt állitotta, hogy ilyenféle különféleség lehet az emberek között is.

A vastagételek közől csupán a violaszinü olasz káposzta, a gimplivel töltött pejkáposzta, s a tubákszinü burgonya dicsértettek. A sötétzöld sárgarépának is akadt egykét kedvelője, de a mint hallottam, nem igen mertek nyilatkozni.

Az assiettekről szinte megfeledkeztem, pedig azokat előbb kellett vala emlitenem.

Többet a jeruzsalemi spárgából, mely azonban oly vastag volt, hogy kötélnek is beillett.

Legtöbbet a búbosszalonka nyelvéből, melyet csak Arabiában lehet fogni nagypénteken, esős időben, holdvilágnál, éjszaka, pontban háromnegyed egy órakor.

Feltálaltak egypár szürkeszemü bagolytojást is, de azonnal le is tálalták, mert miután egyet feltörtek volna, észrevették, hogy sáfrány helyett babérlevélbe voltak bepakolva, s megromlottak.

Még az nap irt St. Jago spediteurjének, felmondott neki, sőt össze is huncfutozta. Ezt annál könnyebben tehette, mert a konto még fizetlen vesztegelt iróasztalán.

A becsináltak feleltek meg legkevésbé a vendégek várakozásinak, azon azonban senki sem -6- csodálkozott, miután későbben nyilvánossá lőn, hogy ő nagysága szakácsa Maskaraból került, hol a becsináltak sohasem divatoztak. Némi tájékozásul mint legjelesbet mégis megemlitem a Niagara zuhatagi szürke béka-becsináltat.

A persiai lisztlángból, papagálytojással készült palacsinták utósóig elfogytak; nagy kelendőségnek örvendett a cyprusi szőlőzsirral sütött asturiai fánk és nyerges- ujfalusi lepény is. A nobilik csaknem csömört ettek a lacryma christivel satózott vichessirei plumbuddingból.

A stajer kappannak csak az elejét ették, a fácánoknak a hátulját, a szalonkáknak közepét; a kócsagszivek nyárson sülve, austriga-mártással teritékeltettek.

A csemegék állottak a tengerfenéken található solitair diókból, libanoni mogyorókból, keleti szilvákból, nyugati almákból, déli szőlőkből, és északi körtvékből. A legkisebb alma 20, a legkisebb körte -7- 18 fontot nyomott. Egész mogyorót csak grand Pilato birt megenni.

Az ebédnél mindenről beszélgettek, csak politicáról nem, a spanyoloknak mindenkor volt annyi eszük, hogy főleg ebéd alatt, gyomraikat par force nem rontogatták. A legkönnyebb, érzékiebb, s bizarab dolgok vitattattak meg, a lehető legviccesebben, s különösen herceg Masancker maradandó becsü oszlopot emelt vicceinek.

Egyetlen nobili feledkezett meg magáról, s emlitett olyasmit, hogy a hivatalos kimutatás szerint tegnapelőtt Sevillában százan haltak meg éhen, de ő is csakhamar észrevette magát, s jobban elpirult undelicat beszéde miatt, mint magok a grandok és marquisek.

Ezen brilliant ebéd után ő nagysága St. Jago hirbe, s az adóssági börtönbe került. Legjobban boszantotta, hogy fogságában egyetlen barátja látogatta meg, grand Veracruz, kit pedig az ebédre hivottak jegyzékéből véletlenül kifeledett.

St. Jago három hónapig ült fogságban; midőn szabadságba helyezteték, sokkal kövérrebb volt, mint azelőtt, az érdekes morbidezzából ellenben igen sokat veszitett.

Minthogy a becsületről álfogalmakkal birt, két napra kiszabadulása után odahagyta Sevillát, s Toledoba költözött. -8-

Toledoban mint Don Juan kivánt működni, jól tudván, hogy Toledo a kalandok Eldoradója. Szállást legelőszőr is egy özvegy asszonynyal, s annak 18 éves leánykájával vis à vis fogadott. Nem csalatkozott, a lányka folytonosan az ablakban űlt, neki is folytonosan ott kellett ülnie, hogy választottját folytonosan szemlélhesse. Mennyire a függönyök közől kivehette, a lánykának gyönyörü fejecskéje volt, egész valóját háromnapi les után sem ismerhette meg.

A negyedik napon egy osztály karabélyos ment azon utcán keresztül, melyben szállásolának. A függönyök azon pillanatban széthuzattak. Kiváncsiságában a leányka pongyolájáról is megfeledkezett. St. Jago a legszebb szemeket szemlélheté; szemeit azokon feledte.

Mindketten a második emeletben szállásoltak; eléggé megbánta St. Jago, hogy a harmadik emeletben nem bérelt lakosztályt, a perspectiva onnan sokkal nagyobbszerü fogott lenni.

A karabélyosokról St. Jagora veté tekintetét a leányka; pillanataik találkoztak. Mintha mosolyogni is látta volna. Biztosan ki nem vehette, miután a leányka lábujjhegyein forogván meg, csakhamar eltünt. -9-

E gyanitott mosoly, s e biztos pillanattalálkozás volt ismeretségük introductioja.

Csakhamar a történtek után örömeinek és ürömeinek sorsosa, Pietro nevü inasa nyitott szobájába.

Megbizásodat uram, a lehető legpontosabban hajtottam végre. Özvegy senátorné, leányát Maritánának nevezik.

Kétezer genuai lira kamatjából élnek; Maritánának egyetlen fitestvére van Paolo, hadnagy a király testőrei között; az asszony fiatal korában nagy dáma volt; reggel és este láthatólag és hallhatólag nem imádkozik; csak a legcardinalisabb ünnepeken jár egyházba; Maritánát Rolla Genoveva nevelte, ki Cadixban született, s Toledoban halt meg végkimerültséggel összekötött idegrángásban.

Maritana az enyém, a nélkül, hogy nőül kellene vennem. Paoloval lesz ugyan párbajom, de én őt okvetlenül meggyilkolandom. A kereset elől Palermoba szököm, és két hétig a kripta nevezetességeiben fogok gyönyörködni; ezeket mondva St. Jago ismét az átellenes ablaknál foglalt helyet.

Csakhamar Marítana is megjelent. Pillanataik -10- másodszor is találkoztak, gyenge pir lopódzék arcaira; igen igen kedves volt. Csinosan kötött könyvet vett fehér kezecskéibe, s folytonosan St. Jago felé tekintgetve aláhuzásokat tett.

E könyvet hacsak pár percre is, de okvetlenül meg kelletik szereznem. Az ilyen aláhuzásokból igen sokat meg lehet érteni; ezeket a legkedvesebb mosoly közepett gondolá St. Jago.

Maritana hirtelen felkelt ülőhelyéből, s távozott; már ő nagysága is épen leshelyét volt odahagyandó, a mint Maritana felöltönynyel kezében ismét megjelent, és azt egy nagy állótükör előtt magára illesztgeté.

Mig fenn ezek történtek, azalatt lenn a ház előtt bérkocsi állott meg. A bérkocsiban az özvegy és leánya helyet foglalának.

Pietro! kiáltott St. Jago is haladéktalanul. Bérkocsit, azután legdivatosabb mantillomat.

A különnemü fák, virágok és füvek gazdag vegetatiójában egészen máskép érezték magokat. Hiában! a szerelemnek zöldség kell, hogy comfortabel fölléphessen.

Eleinte szótalanul nézegettek egymásra. St. Jago a tapasztalatlan, a kezdő és remegő szerelmest szinlelte. Csakhamar azonban átmelegültek.

St. Jago fölkelt ülőhelyéből, gratiával meghajtá magát, megmondta nevét, s engedelemkérés mellett helyet foglalt Maritana mellett, úgy, hogy a donna, a kedves gyermek anyja, balkézről esett.

Hasonlithatlanul szebb! Toledo nyárban a Oved-Mouitouija Afrikában, a villa Bravo ellenben a Jeffersy sziget; válaszolt St. Jago kedélyesen.

A mama nagy szemeket vágott a Hidalgora, mintegy tanusitandó, hogy ő is figyelmet igényelne.

St. Jago sokkal dressirozottabb gentleman volt, hogysem a szemvágásokat el ne értette volna. -12-

Nagysám gyakrabban használhatja a természet szépségeit, az éltető és frisitő levegőt, mert udvarlás nélkül állithatom, hogy a nagysám coloritjánál élénkebb coloritot sohasem szemléltem.

Higyje meg nemes úr, hogy nem a természet szépségei, és nem az éltető levegő okozzák, hanem egyenesen a telivér. Anyám Perdita di Lares, bőrfinomsága miatt „selyem-lánynak“ nevezteték, nagyanyám Correcta pedig bőrfehérsége miatt „havasnak.“

Elhiszem, tökéletesen, szólt St. Jago nagy képpel, s valódi salonmosoly közepett kezet csókolt donna Flaminának.

Hol a mama is jelen van, ott a szerelmesek nem igen mulathatnak. Ennyit St. Jago régen megtanult, miért Maritánát s kedves mamáját mint vendégeit, teritett asztalhoz ülteté.

Elfogadták. Teritett asztaltól kevés halandó szökik meg, a spanyolok pedig pecsenye és bornak élnek.

Az ozsonna alatt borzasztó haladást tett St. Jago nemcsak új ismeretségében, hanem új szerelmében is. -13-

Ne beszéljetek nekem ti irósvaj-illatu költők merengésről, ábrándozásról, gerlebúgásokról, és fülmile-csattogásokról. Jó étvágy mindig legbiztosabb jele a rokonszenvnek, és semmi sem éleszti úgy a kebellángot, mint tele asztal és jó borok.

Másnap reggel 10 óra tájban átküldötte Maritana a csinosan kötött könyvet. Fernandes Rose „Pásztorórái“ valának. Több sort aláhuzott, a többek között ezeket:

Értelek angyalom! orditott St. Jago ördögi hahota között, s a jövő percben Pietrot kiáltotta.

Legdivatosabb ruháimat fickó, ma nagy napot ülök! Ha terveim sikerülnek, inasból urrá teremtlek, ha megbukom, megyünk abba a szigetbe, hol az aristocratia is gombával és csicsókával él, a termeket pedig scorpiók és más gyilkos férgek lakják.

Desidero che questo negozio vi riesca, szólt -14- Pietro, s a jövő percben St. Jago idealisálva nyitott a szabadba.

A világ legkényelmesebb divánján foglaltak helyet egymás mellett. A nő St. Jago kebelére hajtá szép fejét, ajkait ajkaihoz emelte.

Nem bánom! válaszolt St. Jago vontatva. A világon ezen egyetlen kitételtől remegett: „örökké.“

Alkonyodni kezdett. St. Jago egy hála-odával köszönté a lenyugvó napot. Maritánának végtelenül tetszett a St. Jago odája.

Későbben a mama is haza érkezett a városból. „Későn jött mama!“ szólt Maritana negédesen. Vasques már távozni fog.

Oly korán!? szólt a mama észrevehető gúnynyal, szemöldjeit összehuzá, s először életében megemlékezett a porhadó Rolla Genoveváról.

A csarnokban még egyszer megcsókolták egymást, s még egyszer maradandó becsű hűséget esküdtek.

Gonosz jel! szólt Pietro szomoruan, kivonta a St. Jago rozsdás kardját hüvelyéből, s azt egy andalusiai titokteljes nóta mellett, elkezdte köszörülgetni.

Ha meghalok, rendelkezzél testemmel mint sajátoddal, -15- aranyos felöltönyömet add valamelyik koldusnak, s hagyd meg neki, hogy a fény s pompa között se feledkezzék meg istenéről, s lelkem nyugalmáért imádkozzék egy évig minden nagypénteken egy miatyánkot.

St. Jago becsületesen ki sem alhatta magát, mert reggeli 11 órakor a Pietro erős karjai rázták fel mennyálmaiból. Maritináról álmodott.

Személyedet nem, de ruhádat igen. Te don Riego di Comba, Tacomba, Catacomba Paolo vagy, őrje a legnagyobb királynak, testvére a legszebb leánynak.

Az ember soha sem tudja, hogy mire ébred, don Riego di Comba, Tacomba, Catacomba.

St. Jago az nap felségesen aludt. Más nemzetbeli okvetlenül virasztott volna.

A spanyol lovagok röviden végeznek, öt perc alatt el van döntve, ki marad ezen a világon, s ki utazik a más világra. A panamai országgyülések követei tanulhattak volna a spanyoloktól.

Riegonak voltak legvastagabb bordái egész Toledoban. Az orvos hangosan állitotta, hogy Riegot kigyógyitja, de ő nagysága harmadnapra a történtek ntán meggyónva, és megáldozva örökre quietált.

A spanyol orvosok között is megtörténik, hogy többet mondanak, mint a mennyit megbirnak; de azért épen ugy kifizették, mintha a don életben maradt volna. Ez különben máshol is úgy megyen.

Cadixban – hova Toledoból költözött, St. Jago a legkomolyabb s legsolidabb férfiak között említetett. Jó hirének alapját abban vetette meg, hogy a gazdag Barbiero nobili 40 éves leányát Formosát nőül megkérte. Ez volt a legutolsó mód, pénzbeli ügyeit rendezhetni. Formosát minden valamire való nobilinak egy millioval kinálgatták, negyven évig azonban nem akadt nemes egész Spanyolországban, ki ily szép összeggel a rút Formosát nőül elvállalta volna. St. Jago minden lehető számitásokból kifogyván, a gazdag Formosa kezét megkérte, s azt megnyerte.

A menyekző, mely egy 1400 éves családból származott nobili, s egy mesésgazdagságu nobili leánya között tervezteték, csak fényes és pompás lehetett. -18-

Vöfélynek Cadix valamennyi ifjai, nyoszolyaleánynak valamennyi leányai fölkérettek.

Formosa már az esküvő előtt három nappal elkezdett nevetni, s az esküvőig folytonosan nevetett. St. Jago is igéretet tett magának, hogy a mint az esküvőnek vége lesz, ő is nevetni fog.

Az oltárlépcsőzetek vörös bársonynyal vonattak be; az egyház falai, melyben az esküvő történt, kék selyemmel diszitettek. Az egyházszolga, ki a szertartást végezte – a cadixi érsek – 50,000 aranyat érő gyémántos gyűrűvel ajándékoztaték meg, az orgonista a villa Viciosát kapta emlékül.

Négy hétig egész Cadix kapatos volt, csak a menyasszony és vőlegény voltak józanok; az első az unalomtól, a második az örömtől.

Esküvő után a St. Jago háza minden nobilinak nyitva állott. Nagyszerű ebédek, estélyek, és estelik egymást váltották. A hatodik hónapban St. Jago már 200 percentes pénzekkel tartogatta fel a nagyéletbeli súlyegyent, s Formosával csak minden tizednap váltott pár szót, s akkor is nagyon ouvrier-kitételeket használt.

Formosa többször siránkozott; St. Jago végtelenül jó izűeket kacagott. don Barbiero a „habeas corpus liberum“ ellen szavazott. -19-

– Pietro hivem, hat hónap alatt épen egy millió forintot ráztam le a nyakamról; adj tanácsot, hogy rázzam le Formosát.

Hagyja el nagyságod Cadixot, – miután Formosa Cadixban lakik, e nyomon Formosa is el fog maradni.

Fiu, te genie vagy, megérdemlenéd, hogy a vürzburgi philosophiai társulat tiszteletbeli tagjává nevezzen.

Szeretett leányom Formosa azt állitja, hogy St. Jago nemes igen nemtelenül bánik vele.

Uram 200 percentes pénzekkel élősködöm; ha -20- nem segitesz, a St. Jago előtti ház sem szabadit meg az adósok börtönétől.

Szeretett leányom Formosa végre azt is állitja, hogy örömest megbocsát St. Jagonak, ha az magát megjavitja.

Uram! csak még egyszer utoljára, méltóztassál rajtam könyörülni, s ajándékozz meg egy millio forinttal.

Szeretett leányom Formosa nyugalma megér egy millio forintot. Még egyszer s utoljára adom a kért összeget, de ha St. Jago Vasques di Compostella meg nem javitja magát, becstelen lesz előttem, egész Spanyolország…

A szerelmesek egymás karjaiba rohantak; az öreg Barbiero mosolyga, s igen jól érezte magát.

Egy millio még meg nem zavarja a spanyol nobiliket, s ily csekélység miatt a mosoly el nem szökik ajkaikról.

St. Jago még azon éjjel eljátszotta az egész összeget, de azért egész Spanyolországban senki sem aludt jobb ízüen nálánál. Felserkentekor úgy találta, hogy Formosa most még sokkal rútabb, mint azelőtt volt, s kiadta a parancsolatot, hogy egyedül kiván reggelizni.

A vágás sokkal keményebb volt, hogysem azt Formosa eltűrhette volna, nyomban ment Barbierohoz panaszra. -21-

Barbiero hatodmagával jelent meg St. Jagonál. A piacon is azonnal beszélgetni kezdették, hogy St. Jagonál nagy dolgok menendnek végbe.

Nagy sarkantyukkal és nagy kardokkal nyitottak be a terembe. Minden szobát összevissza kerestek, minden szoba üres volt.

A nagyságos úr mindenét összepakolta, s elutazott. Ennyit egy hátrahagyott domesticus mondott, kit mind a hatan nyakon vertek.

A történttek meghallása után Formosa görcsökbe esett, s csak akkor szabadult meg a görcsöktől, midőn a görcsök tőle. Éjfélkor kiadta lelkét.

A cadixi lapok három hasábot töltöttek meg a fényes és pompás temetés leirásával, melyekből mindenki meggyőződhetett, hogy a gazdagok között -22- épen úgy akadnak bolondok, mint a szegények között.

Két évvel a történtek után la Mancha tartományban Ciudad Real, és Valdepenas között ó divatu utikocsi haladt egy osztály mellvértesektől fedezve. A kocsiban benn egyetlen személy ült, a szenvedélyes angol utazó Lord Chester, a bakon inasa, s egy fogadott fuvaros. A mellvértesek lépést haladtak, a lépést vonszolt terheskocsi előtt, után, és körül, s majd nemzeti danákat hangoztattak, majd pedig fütyörésztek. Az angol mint szenvedélyes sajt- és liktáriom-evő, egy mázsa limburgert, s 200 üveg liktáriumot cipelt magával, s kizárólagosan ezen falható tárgyak fedezése és védelmezése végett, fizetett minden mellvértest mintegy két váltóforintjával állomásonkint. A la manchai vidék azon időben hirhedt rablók által fenyegetteték, és nyugtalanittaték.

Az angol minden állomásig megevett egy pár üveg liktáriumot, s minthogy azoknak alkatrészei elmaradoztak, csupasz ajkain és orra alatt, még magok a fedezetre kirendelt mellvértesek is azt hitték, hogy valami mogorva nagy bajuszu magyar táblabiró Borsod vármegyéből, a kit kisérnek. Az angol vagy evett, vagy aludt, vagy a spanyol institutiókat szidalmazta. Inasa minden bükfában -23- egyegy rablót látott, s majd magáért, majd honhagyott nejéért s gyermekeért sohajtozott.

Utjok egy sürü sötét erdőben épen Valdepenas helység felé kanyarult, a mint a rengeteg sűrüjéből éles füttyök hangzának.

Los ladrones! kiáltott a csapatvezér, s csatarendbe állitá mellvértes legényeit. A kardok egy perc alatt kirántattak a hüvelyekből, a pisztolyok kakasai felhuzattak.

Ha személyemet s a liktáriumot megmentitek, tripla lénungot kap minden legény; szólt az angol, s egy üveg szederliktáriumot, mit legjobban szeretett, oldalzsebébe rejtett.

A tripla lénnung igérete neki bátoritá a legénységet, annyival inkább, mert eddigelő a simplát sem szedegették fel rendesen.

Negyven főből álló rablósereg rohanta meg az utazókat s a mellvértes fedezetet. Egyetlen lövés sem hangzott; a mellvértesek látván az alterumtantumot, szép csendesen visszavonultak, s magára hagyták a megriadt angolt, jó sajtjaival és liktáriumával.

Hollófekete paripán azon percben a kocsi előtt termett a rablóvezér. Vörös mantillban volt, arany hímezésekkel, fekete barettjén fehér toll hullámzott alá. Külseje a vezérnek vonzó volt és érdekes. Magas sugár termet, fekete fürtök és szemek, -24- barnás bajusz és barkó a szebb férfiak közé sorozták a büszke labradoresket.

Uram! meltóztassál kiszállni! ezt oly jól ejté ki angolul, hogy a lord hirtelenében azt gondolhatá, miszerint Londonban Boz Dickenssel conversál.

Van, de nem hordom magammal, assignátáim vannak több spanyol kereskedő házakra.

Látszik, hogy angol vagy, a sajtot meg liktáriumot fedezet mellett cipeled magaddal.

Elmehetsz, de egyszersmind tudathatod a világgal, hogy St. Jago di Compostella és társai a sajtos és liktáriumos szekereket megkimélik.

Az angol szép csendsen utnak eredt, s a legelső állomáson mindent elbeszélt.

Idegen utazók ez eseményből meggyőződhettek, hogy Spanyolországban sajttal, és liktáriummal bátran utazhatnak.

Az esemény mint villám terjedt el a manchai tartományban. A hatóság katonaságot, alguazileket, -25- sbirreket, parasztokat, és vérebeket inditott St. Jago felkeresésére, s elfogására.

St. Jago épen két héttel korábban tudta meg, hogy üldözőbe fog vétetni. Mielőtt mentő tervekről gondolkozhatott volna, elrabolt az üldözésre kirendelt katonaosztály parancsnokától két lovat, s 200 darab aranyat, egy alguazilnek levágta a jobb fülét, két sbirrt megpofozott, a parasztokat pedig megvendégelte s velök eskü melletti barátságot kötött. A vérebekkel nem találkozhatott, azokat már jóval előbb elzárták, és koplaltatták, hogy a mint kieresztik, St. Jagot, azaz őt, haladéktalanul felfalják.

A nagyszerű üldözési, s elfogatási munkálatok rettenetes hűhóval megkezdettek. Az egész tartomány talpra állittaték, s oly szigorral fogtak az üldözéshez, hogy még a privát rablók is megijedtek, dacára a születési, rangosztályzati, s más mellékes salvaguardiáknak.

St. Jago Sierrában hallotta ez eseményeket, s mint megtért bünös, dicsérő beszédeket tartott a spanyol rendőrségről. Sierrában azonban még sem maradhatott.

St. Jago üldöztetése nyomán 2000 rabló került hurokra, bele nem számitván a kisebb tolvajokat, kiket majd mindenütt előbb utóbb szabadon szoktak bocsátani.

Egy történetiró ezek következtében St. Jagoról -26- ugy emlékezik munkájában, mint a la manchai kerület rablóktóli megtisztitójáról, s őt az utókor emlékezetébe ajánlja. Innen eredhetett későbben a meghasonlás, miszerint St. Jagot némelyek rablónak címezték, mig mások azt állitották, hogy St. Jago volt a legbecsületesebb nobili.

Husz évvel későbben egy spanyol conversations-Lexiconban St. Jagoról ezeket olvastam:

… Salamankában a philosophiai tanulmányokat kitünő szorgalommal hallgatta, bizonyos szerelmi kalandok miatt azonban kényteleníttetett Salamankát odahagyni. Toledoban á la don Juan lépett fel, az előbbkelőknek leányait szerencsétlenné tette, a szobaleányokat ellenben boldogitotta, ivott és kártyázott, sőt adósságokat csinált, melyeket soha sem akart kifizetni. Először emlitett hibáiért maradhatott volna, de hitelezői addig üldözték, mig meg kellett szöknie. Cadixban megházasodott. Ha meg nem házasodik, talán mint Spanyolország legnagyobb férfiainak egyike fog meghalni. Vannak irók, kik azt állitják, hogy rablóvezér is volt, sőt mint ilyen, üldöztetett is. Azért, hogy sajtot és liktáriumot rabolt tréfából, vakmerőség illyesmit állitani. (Furcsa a historia; épen arról vádolják, minek ellenkezőjéről lord Chester is bizonyságot tehetne. (Az én megjegyzésem). Bizonyosabb, hogy Cadixból -27- Magyarországba szökött, és Szathmáron mint szorgalmas magántanitó halálozott meg. (A szathmári lyceum históriáját ha átlapoztam, ez utolsó állitás valóságáról vagy valótlanságáról bizonyosabban szólhatok. (Az én megjegyzésem.)

FENICE.

Spanyolországban történt, hol melegebb az égalj, forróbban pezseg a vér, erősebb a szenvedély.

Don Aquilar egyike volt a leggazdagabb spanyol nemeseknek. Sevillában márványpalotája volt, Sevilla körül regényes villákat birt, a tengeren kereskedőhajói cirkáltak. – Don Lancas koronát viselt cimerében, Sevillán kivül egyetlen fája sem volt, a Ventadore-utcában erős és 10000 darab aranyat érő házán 15000 arany volt betáblázva. Százezerszer szegényebb, de huszezerszer büszkébb volt don Aquilarnál. Mindkettő spanyol volt, és nemes; mint barátok szerették egymást.

Don Aquilar midőn jó kedvet akart magának teremteni, urodalmaira gondolt, megszámlálta aranyait, s végig tekintett gyémántjain. Don Lancas gyönyörködendő, őseit sorolta emlékében, s 16 éves leányát Fenicét szemlélgette. Mindketten csak egyetlen tárgy után vágyakodtak, Don Lancas gazdagság, Don Aquilar Fenice után. -29-

Mint jó barátok osztozának örömeikben, és fájdalmaikban, elbeszélgették egymásnak vágyaikat, ohajtásaikat, sőt annyira szerették egymást, miként elhatározták, segiteni egymáson. Don Aquilar kincseket igért a hatvanötéves don Lancasnak, don Lancas pedig nőül igérte 16 éves leányát, Fenicét a hatvanéves don Aquilarnak.

Az egyik kincseket adandott a sírnak, a másik tavaszt a télnek. A nagy uraknak más számtanjok van, mint nekünk szegényeknek, nálok sokszor összeadás, mi nálunk elosztás volna; ők azt hiszik, hogy a szívből is lehet törtszámot csinálni, s a homogeneumok s heterogeneumok összeadhatók.

Don Aquilar soha egy szóval sem kérdezte Fenicétől, tudná-e őt szeretni. Don Lancas szemlélte gyakorta leánya könyüit, dé látta barátja kincseit, s gazdagságát is, s kinyilatkoztatta, hogy megőrül, meghal, ha Feenicéje ellentáll akaratjának. Fenice nem akart atyagyilkossá s engedetlenné lenni, már 9 éves korában tanulta: „Tiszteljed atyádat és anyádat, hogy hosszuéletü lehess a földön.“

Arra senki sem gondolt, hogy sokszor a tisztelet épen az, mi az embert ideje korán elöli.

A reggel derüs éggel köszöntött be; a fénylő nap sugárai vakitólag törtek meg az Aquilar -30- palota lemez-fedelén, s átlopódzva a vérvörös függönyök aranyhimzésü szegélyei között, mesésországot teremtének, a keleti fénynyel butorzott teremekből.

Don Aquilar mámoros volt az örömtől; őrült ábrándjában azt gondolta, hogy még az égiek is kedveznek személyének, s nagyobbitani ohajtják gyönyöreit. Azt hitte, mit vele együtt több grandok hisznek, hogy a nap is ő miatta ragyog fényesebben, azt hitte e fűszerszámos hulla, hogy ha ő nem volna a világon, és társai, a szegény népnek holdvilágnál kellene izzadni, és fáradni, hogy éhen el ne veszszen, hogy mindennapi kenyerét kiérdemelhesse.

A derűs éggel, egy borus arcu lovag is jelent meg Sevillában. Közel, ezen a történetben nevezetes ó városhoz, egy kisded városkában a Quadiana torkolatnál Ayamonteban élt egy halász, kit becsületességénél, és ájtatosságánál fogva az egész vidék ismert, szeretett, s közönségesen csak Pietro Padre-nak nevezett. Ezen halásznak egyetlen figyermeke volt Carlos. – Az öreg halász minden jövedelmét Carlos nevelésére forditotta; Salamancában öt évig fizetett érette a sennoroknak, beutaztatta vele egész Spanyolországot, s midőn tudományokban és tapasztalatokban gazdagon mint 24 éves ifju haza jött, e szavakkal irta át neki kisded, de rendezett birtokát: -31-

Becsületes nevet, és becsületesen szerzett kisded birtokot adok neked át, szeretett Carlosom, igyekezzél mindkettőt megtartani, gyarapitani, és szeresd atyádat.

Carlos könyüs szemekkel vette át szeretett atyjától, mit az becsületesen meggazdálkodott, megcsókolta az öreg kezét, s kimutatta neki a kiérdemlett nyugalmat. A jó tanácsot pedig elfogadta, megköszönte, s megesküdött, hogy a szerint fog cselekedni. Carlos szavát betüértelemben megtartotta.

A borús arcu lovag, ki Sevillában don Aquilar menyekzője napjának reggelén megjelent, az öreg Pietro Padrenak gyermeke Carlos Cuentas, Sevillában épen olyan ismerős volt mint Ayamonteben. Az alsóbb osztályok szeretettel, és bizalommal viseltetének iránta, saját köre baráti érzelemmel, és részvéttel ölelte, a magasabb körök tisztelték. Ő volt a szegények atyja, tanácsadója, ügyvédje, baráti büszkén vallották őt magukénak, a magasabb körök örömmel beszélgetének lovag tetteiről.

Carlos Cuentas a Ventadore utcában egy kisded, de tiszta épület előtt állott meg. A nélkül, hogy a ház lakóinál beköszöntött volna, átszolgáltatta paripáját, egy már többször igénybe vett domesticus kényszolgálatának, rendbeszedte öltönyeit, -32- s a jövő percben Don Lancas fogadótermében megjelent.

Az öreg Don Lankas összehuzott szemöldökkel és boszusan fogadta Carlos Cuentast.

Uram don Lancas! én szerettem, szeretem, és fogom szeretni ön nemes leányát Fenicét.

Tudom Carlos Cuentas! – felelt büszkén a Don – ahhoz önnek teljes jogot adtak törvényeink. Fenicét szerethette volna bárminő labradoreszk, s nekem tűrnöm kellett volna. De leányom Fenice kezével mint atya én fogok rendelkezni. Bár mikor is szivesebben láttam volna önt Carlos Cuentas! Fenicének ma lesz menyekzője Don Aquilarral! Vannak illedelemszabályok, melyeket a középosztályok lovagjai is megtartanak. Carlos Cuentas sokba mertem volna fogadni, hogy önt ma látni nem fogom.

Változhatlan akaratja önnek uram, hogy leánya Fenice Don Aquilar nejévé legyen.

Carlos Cuentas; ez kissé szabálytalan kérdés, de annyit tudhatna ön, hogy midőn parancsolunk, nem gondolkodunk arról, mit szólanak parancsunkra.

Akaratommal s tudtommal ezelőtt sem találkozott ön soha Fenicével, akaratommal s tudtommal most még kevésbé találkozhatik; mint leánynyal, esküszöm, egy szót sem fog ön többé szólani, mint asszonynyal pedig Fenicével don Aquilar fog rendelkezni. Isten önnel… Don Lancas ezeket mondva megfordult, s egyedül hagyta Carlos Cuentast.

Az ifju fülig pirult, hirtelen kardjához nyult, de csakhamar feleszmélt ingerültségéből, s lassu léptekkel távozott.

Amint a Lancaspalota balszegletén haladt volna, a magasból egy csaknem egészen rohadtnak látszó narancs gurult a kövezeten elébe, s egy alig észrevehető pszt! – hangzott. Carlos hirtelen feltekintett, de senkit sem láthatott. A narancsot gondolkodva felemelte, s csakhamar egy következő tartalmu levelkét vont elő belsejéből.

Hallottad atyám akaratját, s most nem titok többé előtted, miként ohajt felőlem rendelkezni. Meghalok érette, hogy ő ne haljon meg hiusult nagyravágyása következtében. Légy meggyőződve én Carlosom, hogy egyedül téged foglak szeretni. Egyetlen ohajtásom vajha veled még egyszer találkozhatnám. Isten veled! örökre tied.

Látni foglak, ha többször nem, egyetlenegyszer, ha mindjárt életembe kerül is.

Carlos Cuentas még az nap visszalovagolt Ayamontébe, hosszasan beszélt atyjával, sőt meglátogatta egy két bizalmasabb szomszédjait is, mire azonban a sápadt hold felmerült a láthatáron, egyedül haladt sötét gondolatokba mélyedve Sevilla felé.

Az Aquilar-palota egyike volt a legszebb palotáknak Sevillában; körözete egy spanyol mérföldet foglalt el, melynek közepén százados fák közé temetve magaslott, s főajtóval a Salvadore utcára nyilt.

Az esküvő esteli 6 órakor ment végbe; kik jelen voltak, egyhangulag állitották, hogy Fenice igen halovány volt, s hogy az öreg Don is észrevehetőleg reszketett. A nagy urak rendesen nagy philosophusok; az öreg ur is belátta az esküvő alatt, hogy Fenice örömestebb ment volna nőül a szegényebb Carlos Cuentashoz, mint a gazdagabb Don Aqilarhoz. A dicsvágy és hiuság azonban ritkán enged a philosophiának, s az öreg Don Aquilarnak nem kellett szerető, hanem feleség.

Az Aquilar-palota teljes fényben és pompában fogadta a vendégeket. Az előcsarnok ki volt világitva, az oldalszárnyakon és Facadén a gombostűt -35- is meg lehetett volna találni, a gránitlépcsőzeten virágok diszelegtek minden oldalon. A teremek és csarnokokból vakitó fény özönlött; olykor benyitásoknál kivülről is láthatók valának, a szőnyeg, faragvány, és szobrászat remekei. A selyemfüggönyökön átlopódzott fénysugarak illatos fák zöld levelein törtek meg; kik kivülről bámulták e fényt és pompát, azt hitték, hogy e palotában csak mennyország lehet, egy gyenge nő ellenben azt pokolnak tartá. A boldogtalanság bár hogy világitassék ki, boldogtalanság marad, a boldogság pedig sötétben is kedves.

A teremek lassankint telni kezdettek, egymást kergették a cimeres hintók, megrakva Sevilla nagyjaival; mindenki örömest mutatta magát oly helyen, hol izletes asztalon kivül szép asszonyt is szemlélhetett.

Tiz óra után tökéletes volt a társaság, az uri társalgás zaja is kicsapott a kert csendébe, s érthetetlen chaosként lebbent el a zenekar válogatott darabjai között.

Végre Fenice is megjelent a vendégek között; minden szem azonnal feléje fordult, az asszonyoké tele irigységgel, a férfiaké tele ámulattal; alig észrevehető suttogás szaladt végig a teremen. Fenice mint automat állott e derűs világban, nem hallott és nem látott semmit, lelke régen tulszárnyalta a fény és pompa e lármás csarnokát, s Carlossa -36- mellett volt Ayamonteben. E boldogitó ábránd azonban soká nem tarthatott, innen egy nyájas kérdés, amonnan egy udvarias nyilatkozat, visszaragadták fényes boldogtalanságába. A Don mindent elkövetett, hogy tessék, túltett bárminő husz éves szerelmesen, aranyjövőt igért a gyermekleánynak, sőt annyira saloni volt, hogy Fenicének a legdelibb lovagokat mutatta be egymásután, csakhogy borus homlokáról a bánat fellegét elüzhesse. Fenice azonban folyvást bánatos arcot mutatott, egykedvüleg hallgatta a divatlovagok udvarias társalgásaikat, nem birta a nagy élet társas szabályait, nem etiquettéjét, nem tudott mosolyogni, midőn szive vérezett.

Legmulatságosabb volt Don Lancas, mintha megbűvölték volna, egyetlen szót sem szólott, tizenegy óra után kilopta magát a főteremből, lábujhegyen benyitott barátja könyvtárába, levette Calderon egy kötetjét, azt az első legjobb helyen felnyitotta, maga elébe állittatott néhány boutella Xeresit, s reggelig annyit ivott, hogy mire feltalálták, nem ismert sem istent, sem embert. Ő Andalusiában született, valódi spanyol hidalgo volt, még pedig kékvérü. Ő volt a consequenti legokosabb valamennyiek között, mert ő keresztül itta, és aludta az Aquilar-palota botrányait.

Carlos Cuentas éjfél előtt néhány perccel korábban érkezett meg Sevillában. -37-

A fenséges nyári napot, még fenségesebb nyári éj követte; alig észrevehető szellő szárnyalt keresztül, megrakva a nyugati égalj illatával, az Aquilar park labyrintjain, mellynek sötétjeibe a csattogány dala mellett, szőtte be a tiszta hold ezüst szálait. A természet mintha vetekedni akart volna a belső fénynyel, künn a szabadban szétszórta kincseit; csillárok helyett csillagok ragyogtak, az erdők hangászkara működött, zöld bársony pázsit felett, illatozó fák és buja harmatos növényzet között, a költészet láthatlan szellemei társalogtak. A kert, melly müvészkezek, s az akkori kornak izlése szerint rendezteték, magában elég leendett, egy költői lelkü egyénben oly érzelmeket gerjeszteni, melyek mig egy részről ábrándos gyönyöröket nyujtanak, más részről a fájdalomnak azon megmagyarázhatlan tulajdont kölcsönzik, mely a test nélkűlözésével egyedül a lelket emészti.

A társaság egy arabeskekkel ékitett, és üvegoldalakkal ellátott hüs pavillonban estebédelt, melynek külrészeit illatos növények indái futották be, s annak belsejében ingerlő, és kellemesen bóditó légkört teremtének.

Fenice egy tapasztalatdús ötvenes coquet duenna, s a kedves örökké ifju Seranos marquisné között ült, szemben Sevilla legelegansabb, s legkicsapongóbb lovagjával, don Canabandossal. Szomszédnéi -38- mindent elkövettek, hogy mosolyt és pirt csaljanak halovány ajkaira, Don Canabandos pedig egymásután százszor is megesküdött, hogy a vis a vis kedvesebb előtte életénél. Fenice egykét fájdalmas mosolyt láttatott, de halovány ajkai zárva maradtak.

Mig ezek benn történtek, addig künn a tündéri parkban egy vérző keblü lovag vándorolt, a százados fák, és gazdag növényzet ezrei között.

Cuentas Carlos megesküdött, hogy kerüljön bár életébe, a nászéj előtt látni fogja Fenicét. Carlos Cuentas valódi lovag volt; s a mire megesküdött, mindenkor megtartotta.

A pavillon jobb oldalától mintegy tizenöt lépésnyire egy buja, virágokkal gazdagon megrakott fehér rózsabokor állott. Carlos Cuentas miután több ideig hasztalanul bolyongott volna, a több száz csalutakkal keresztül kasul metszett parkon, végre feltalálta a fényben úszó pavillont, és szemben imádott Fenicéjével, a fehér rózsabokor mellé rejtőzködött, ugy azonban, hogy annak zöld levelei és tövises ágai közöl kedvesének minden mozdulatát kivehette a nélkül: hogy ő észrevétethetett volna.

A forrón ohajtott pillanat elérkezett, a kedves Serranos marquisné szomszédjával egy csínos siciliai katonatiszttel csevegett, a coquett duenna pedig Canabandos viccei által foglaltaték el, egyedül -39- Fenice tekinte ábrándos szemeivel a hold sugárai által megezüstözött rózsabokor fehér rózsáira, mely mellől hirtelen Carlos Cuentas sötét alakja emelkedék magasra. Fenice első pillanatra megismerte szive lovagját, s gyengéden elsikoltá magát. Azonnal minden szem, a most még sokkal halványabb Fenice felé fordult, s különösen don Aquilar nem birta meglepetését eltitkolni.

Fenice gyengéd szive még jobban megfélemlett, s mielőtt egyetlen észrevétel hallatszott volna, alig hallhatólag szólott:

Még gyermekkoromban hallottam anyámnak egy bizalmas nőcselédjétől, hogy menyekzőm éjjelén a fehér rózsa szemlélete nékem szerencsétlenséget hoz; rég elfeledtem e bohóságot, de most a mint a szabadba tekintettem, s a velem átellenes fehér rózsabokrot véletlenűl megpillantottam, eszembe jutottak a hű cseléd szavai, s akaratlanul némi kis borzadály lepett meg. Bohóság az egész, s most magamnak is meg kell mosolyognom e dőreséget.

E szavak után Fenice ajkain egy alig észrevehető mosoly vonaglék keresztül.

Mindenkit ki látszék e nyilatkozat elégiteni, csak az öreg férj huzá össze szemöldökét, s tekintett bizalmasan, sokat jelentőleg Canabandosra.

Canabandos mintha érteni látszatott volna e -40- tekintetet, felkelt ülőhelyéről, s szótalanul a szabadba nyitott.

Fenice hirtelen elpirult, lesüté szemeit, csakhamar azonban magasra emelé szép fejét, s ismét a régi halvány lőn.

Canabandos néhány percek multával ismét megjelent. „A pavillon körül csak a nyugati szellő beszélget, s a madarak dalolnak“ szólott a nélkül hogy kérdeztetett volna, s megnyugtató tekintetet vetett az Aquilar-palota birtokosára.

Az estebédnek vége lett, a vendégek nem sokára egymásután távoztak el. Fenicének kimutattatott költőileg rendezett hálótereme, melyet ő, komornájától kisérve, csakhamar igénybe is vett.

– Soha!… Márta! én gyülölöm a nemtelen Aquilart, ki nejévé erőszakolt a nélkül, hogy megkérdezte volna szivemet; most érzem csak igazán mennyire szeretem Carlosomat… örökké csak őt fogom szeretni! örökké! Inkább meghalok, mintsem Aquilaré maradjak. Márta! Carlosom a parkban -41- vár, én láttam őt, és beszélnem kell vele, megigértem neki, s ő Ayamontéból Sevillába lovagolt, csakhogy még egyszer láthasson. Reád bizom titkomat, Márta, még egyszer, te azt 12 hónapig hiven megőrzötted. Zárd be belülről az ajtókat, s ha don Aquilar keres, mondd hogy vetkezem, hogy várjon… mondj a mit legjobbnak gondolsz, csak azt eszközöld, hogy néhány percig Carlosommal háborithatlanul időzhessek. Isten veled jó Martám, isten veled.

Fenice magára burkolá sötét mantillját, s piciny lábain észrevétlenül szökött le a márványlépcsőzeten, háboritatlanul a parkba.

Don Aquilar Márta csodálkozására nem jelent meg a hálóterem ajtajánál, Don Aquilar egy a falban készült rejtekből mindent látott és hallott, mi Fenice hálóteremében történt, s miután aragoniai tőrét derekára övedzte, s bő köpenyét vállaira hajtotta volna, csendesen egy irányban haladt Fenicével.

Fenice csakhamar elérte a fehér rózsabokrot, melynek lombjai között kedvese rejtőzködött, s mielőtt a tény nagyszerüségét átgondolhatá, Carlos Cuentas keblén nyugodott.

Tisztán ragyogó hold mosolygott e két igaz szeretőre, és sohajtásaik közé alig lengedező nyugati szél hordta a virágok illatát. -42-

Nem ugy én Carlosom!? én Aquilarnak hűséget esküvém, sorsom s boldogságom felett ő rendelkezendik; szivem és szerelmem örökre tied, de nekem vissza kell térnem Aquilarhoz!

Soha!… Az erőszakolt eskü érvénytelen; a büszke kéjenc soha egy szóval sem kérdezte szereted-e… nejévé erőszakolt, hogy szennyes vágyait kielégithesse, s téged boldogtalanná tegyen, elrabolt tőlem, s veled elrabolta mindenemet; hű szived azonban visszahozott birtokomba, enyim vagy Fenice! csak a halál tép le kebelemről!

Carlos! gyilkolj meg engemet, sziveden örömest meghalok; fojts meg leheleteddel, és én áldani foglak!

Élni fogsz Fenice! nélküled nem kell az élet, veled akarok élni, vagy meghalni…

E pillanatban a szeretők előtt Don Aquilar sötét alakja emelkedék magasra. Fenice egy sikoltást hallatott, és erősebben simult kedvese kebelére.

Carlos Cuentas mint tolvaj lopódzott parkomba, kileste kincsem rejtekét, s azt mint gazember elorozta.

E kincs mielőtt don Aquilar rá tette volna szennyes kezeit, isten és ember előtt sajátom volt, alkudott olly birtokra, melyet én előtte jóval jogosan -43- sajátomnak nevezheték. Carlos Cuentas ugy cselekedett, mint nemes lovag; Don Aquilar volt nemtelen gazember!

Don Aquilar azonban nem oly gyáva és buta lény, minőnek Carlos Cuentas tartotta, megleste a tolvajt, rajtérte az orzáson, s elég jókor érkezett meg, hogy igaz birtokát visszakövetelje, s a vétkest megfenyitse.

Ezeket fél gúnynyal, fél indulattal szólva, Don Aquilar meztelen tőrrel közeledék Carlos Cunentas felé. – Fenice eszméletlenül feküdt az ifju karjaiban. A jövő pillanatban a Carlos kezében is fénylő kard villogott, s miután egy lépést hátrált volna, merészen kiáltott Don Aquilárra.

Egyetlen lépést még uram, s én kénytelen leszek magamat védeni, s ha a támadó férjt megöli a védő szerető, csak isten fog igazságosan itélhetni a gyilkos felett! még egyszer mondom uram, egyetlen lépést sem többet.

Don Aquilar hüvelyébe rejté fegyverét, s kevés gondolkodás után szinlett engesztelődés hangján felelt:

Spanyol törvényeink szerint én teljes jogot gyakorlok, midőn nőmet visszakövetelem, de ha ön ellenkezőt hiszen, nyugodjék meg a választott birák itéletében s ha az ön javára dülne el, szó nélkül engedem át Fenicét.

Nem ugy Don Aquilar! a szerelemben egyedül -44- a természet törvénye szent előttem, mely azt mondja: viszontszerelem nélkül senkinek sincs joga bárkit is nejévé erőszakolni, oly törvényt soha sem fogok tisztelni, mely arra feljogosit, hogy valakit boldogtalanná tegyünk.

Jól van Carlos Cuentas! önnek nem tetszenek törvényeink, nekem pedig nem tetszenek az ön törvényei. Válaszszunk tehát egy harmadikat, válaszszuk a lovagok azon törvényét, mely párbajjal hiszi eldönthetőnek az igazságot. Én a hatvanöt éves Don Aquilar megverekszem a huszonöt éves Carlos Cuentassal. Az erőtelen gyenge öreg kockára teszi életét, imádott nejéért, ki törvényeink szerint már a nélkül is igaz tulajdona fogott lenni.

Ki hatvanötéves létére elég erőt érezett magában egy gyenge nőt boldogtalanná tenni, az vivhatik annak jogtalan birhatásáért is. Legyen! én elfogadom! Akarom azonban, hogy a párbaj eldüléseig Fenice sértetlenül maradjon az Aquilar-palotában, s mind azon jogokat élvezhesse, melyeket bárminő vendég, egy müvelt, és becsületes gazdától igényelhet. Ezt igérje meg nekem Don Aquilar, akkor elfogadom a párbajt, s isten igazságos kezeibe teszem le sorsomat.

Fenice nem sokára magához tért ájulásából, s szorult szivvel hallgatta végig a fenebbi párbeszédet. Jól tudta Fenice, hogy Carlos mint ismert nemeskeblü lovag aljas eszközökhöz soha -45- sem folyamodandik, hogy Don Aquilartól elválaszthassa, azt is tudta azonban, hogy kedvese által csak ily uton szabadittathatik meg, s bár csaknem megrepedt szive azon lehetőség át gondolásán, hogy Carlosa eleshetik, mégis a kénytelenség által erőtetve, szó nélkül egyezett bele ezen véres szerződésbe.

Don Aquilar lovagi becsületszavát adta, és megesküdött, hogy palotájának egy külön szárnyában fog termeket nyittatni a Fenice rendelkezésére mind addig, mig a párbaj végre nem hajtatik, hol Fenice egyedül maradand komornájával, s hová csak azokat fogja beereszteni, kiket akar.

Adott szavam zálogául fogadja el a Sennora aragoniai tőrömet, s védelmezze magát ellenemben, mint rabló ellenében, ha a kitűzött idő határáig kimutatott termeinek küszöbeit átlépném.

Az e szavak mellett átnyujtott tőrt Fenice elfogadá, s miután egy hosszú, kifejezésteli tekintetet vetett volna kedvesére, Don Aquilartól kisérve, csendes léptekkel, és gondolkodva tért vissza a palotába.

August 24-kének éjszakáján csaknem egy időben négy álarczos férfi jelent meg Sevillában az -46- „Arany egyszarvu“ vendégfogadó udvarán, s miután egy közülök a nagyterem kulcsait a főpincértől előkérte volna, mind a négyen egyszerre haladtak fel a lépcsőzeten az első emeletbe, s egymásután nyitottak be, az általok már ezelött pár nappal kibérelt főterembe.

A főterem, miként előlegesen meghagyatott, egészen kiürittetett, egyetlen bútor sem maradt, a mindennemü ékitvényektől megfosztott falak között, pusztán állott a különben diszes főterem, festvények, tükrök, diszitvények, és csillárok nélkül, mint ajtátosság végeztével a puritanusok vagy quakkerek egyházai.

A terem közepén a földre helyezett karos gyertyatartóban négy viaszgyertya világolt, fekete foltokat árnyalva a fehér plafondon.

A férfiak a szoba közepén állottak meg, levevék álarcaikat, és szivesen üdvözölték egymást. Don Aquilar halvány volt, és zavart, Carlos Cuentas szemeiből bátorság világolt ugyan, de a helyzet szokatlansága reá nézve is kellemetlen hatást látszott gyakorolni.

A segédek a pisztolyokat az ellenfelek szemei előtt töltötték meg, s miután azt egymásután kicserélték volna, az „isten segélj“ divatos szójárás megemlitésével átnyujták a feleknek.

Don Aquilar keresztben a felső jobb, Carlos Cuentas az alsó jobb szegletét foglalá el -47- a teremnek. Az egyik segéd a gyertyatartót emelé fel, a másik pedig, miután társa is künn volt, a teremajtót kulcsolá be kivülről, figyelmesen próbálva meg a závárt.

Az ellenfelek egymás lehelleteikre, sohajtásaik és szivdobbanásaikra figyeltek, hogy biztos, és csalhatatlan irányt adhassanak gyilkolandó ónjaiknak. Egy zajosabb lépés, erősebb lélekzet; egy elnyomható sohaj, remegésből származott hangosabb szivdobogás elárulta az ellenfél álláspontját, s átszolgáltatta őt a bátrabb, nyugodtabb, ügyesebb boszujának. Ez volt Spanyolországban a párbajok legiszonyatosabbika, a legbátrabb lelkületü egyén homlokát is hideg verejték futotta be, a gyáva pedig rendesen kétszeres halált halt.

A segédek keresztbe kulcsolt kezekkel figyeltek a gondosan bezárt terem ajtajánál, melyen belűl vértfagylaló némaság, és nesztelenség uralkodott.

Mig az „arany egyszarvuhoz“ cimzett vendégfogadóban a vad szenvedély boszút szomjuhozott, azalatt az Aquilarpalota egyik teremében a gyengédebb -48- és nemesebb érzelem virágai fakadoztak. Mig don Aquilar és Carlos Cuentas egymás sziveit keresték, hogy azt golyóikkal halálra szakgathassák, addig Fenice térdeire ereszkedve ég felé emelé szemeit, és forró áhitattal imádkozék don Aquilar lelkeért, s Carlosa életeért.

A birtokos domesticusai az alsó osztályzat egy félreeső szárnyában laktak, Fenice egyedül volt meghitt komornájával termeiben. Részint hogy ájtatos elfoglaltatásában ne háborittassék, de főleg félelemből belülről bekulcsolá termének ajtaját.

Lelki elmélyedettségéből a folyosón keletkezett gyenge nesz költé fel. Összeborzadva felugrott térdelő zsámolyáról, s Márta közelében állott meg.

Én vagyok don Lancas, asszonyod atyja, pár szóm volna don Aquilar nejével, donna Fenicével.

Az öreg don Lancas hidegen és mogorva arccal lépett be. Fenice esdeklő arckifejezéssel közeledék atyja felé, megcsókolván kezét, és szólani akart. -49-

Mindent tudok asszonyom! minden szó, melyet mentségedül mondasz, jobban elárul, és csak neveli haragomat. Aquilar és Cuentas e percben halálra küzdenek, s ha Aquilar elesik, örökre megátkozlak, és esküszöm, hogy Carlos Cuentas csak akkor birand, ha engemet is meggyilkolt. Ha ő esik el, engedelmet kérsz Aquilartól és atyádtól, szeretni fogod férjedet, és számithatsz áldásomra. Én is kell, hogy jelen legyek a párbajnál. Isten veled. –

Kegyelem atyám, kegyelem! Don Lancas nem hallotta többé leánya szavait, sebes léptekkel hagyta el a palotát.

Fenice egy ideig határozatlanul állott, csakhamar azonban visszanyerte lelkének minden éberségét.

Ha övé nem lehetek, haszontalanul ví, és haszontalanul fogna meghalni. Meg kell őt mentenem!

Csak pár perccel ért későbben az „arany egyszarvu“ vendéglőbe, mint atyja.

Mind kettő szereti életét, s a vén róka ugyancsak összeszedi minden erejét, hogy lyukacsos tüdeje ne szeleljen – suttogott félgúnynyal az egyik segéd. -50-

Mikor az ember nem izlelt falatot hágy ellenségének, nem örömest hal meg, a halál még egyszer olyan boszantó, ha azon gondolat kisér a mulandóságba, hogy legdrágább kincsünk felett ellenünk rendelkezendik.

E párbeszéd közben érkezett meg Don Lancas. Csendet intve kezével állott meg a segédek között.

Ez az Aquilar hahotája, bizonyosan kileste a vad fekvését, és biztosan célozott. Carlos Cuentas veszve van, kiáltott fenhangon Don Lancas.

A lépcsőzet felől, mely a főteremhez vezetett, éles sikoltás lőn hallható, és valami nehezebb testnek esése.

Ő az Fenice! – kiáltott másodszor is Don Lancas, ki gyermeke sikoltását megismeré. –

Azon percben egy második lövés történt, és egy még nehezebb test esése hangzott.

Ő az enyém, Don Aquilar elesett. Carlos Cuentas kétszer kopogott a főterem zárt ajtaján. Az egyik segéd azonnal felnyitotta a závárt.

Még nem az öné uram! most az atyával kell -51- önnek megvivnia, s ha azt is megölte, akkor háborithatlanul birhatja őt, atyai átkommal együtt.

Cuentas, mint ki nehéz álomból ébred fel, meredten és szó nélkül nézett kedvese atyjára. A segédek az eszméletét visszanyert Fenicét akarták atyjának átadni, de az ingerülten taszitá el leányát magától.

Kegyelem uram ártatlan gyermekednek. Ha van közöttünk bünös, az egyedül én vagyok. Uram, én az atyával nem vivok, én az atyát tisztelem, mert leányát szeretem. Nemtelen volna a leány, ki atyja gyilkosát tudná szeretni. Én megvivtam Aquilarral, kockára tettem életemet, nem egyedül azért, hogy birtokát biztositsam, hanem azért is, hogy boldogtalan helyzetéből kiragadjam. – Uram! nekem szép álmaim voltak, hogy azok nem valósulhattak, oka nem vagyok. Hogy leányodat szerettem, s viszont szerettetém, ez minden hibám, az isten itéljen felettem. Te oly árt szabtál leányodnak, melyért nem akarom birni. Mondj a minek akarsz, de lovagi szavamra mondom, én veled nem vivok! – Isten hozzád Fenicém, az érzés, melyet keblemben teremtettél, tiszta volt és örökre az marad, ha enyim nem leszesz is, mégis foglak szeretni, egyedül, változatlanul. Isten hozzád.

Fenice könyüs tekintetettel intett istenhozzádot -52- egyetlen szerelmének, kit többé soha senki sem látott Sevillában.

Lancasból egy a lelkiismeret furdalásaitól gyötört atya. Fenicéből egy áldottlelkü bánatos gyermek, ki vad atyját utolsó percéig vigasztalta.

VACSORA ELŐTT, ALATT, és UTÁN.

1850-ben január 20-án délutáni 2 órakor négylovas kocsi állott meg V… Miklós X–i birtokos udvarán. A kocsiból fiatal ember szállott ki, s hangos örömmel nyitott a régen látott cimbora szobájába.

Adjon isten a mi nincs – Miklós cimbora! eljöttem, hogy megtudjam élsz-e még?

Soha jobb időben nem jöhettél volna Zsiga pajtás, mig oda leszek, a háziurat fogod játszani.

Miklós, ha igy beszélsz, ki sem fogatok; nem szives háziúr az, ki vendégét oly könnyedén oda hagyja!

Hiszen becsületes apádat meg ezelőtt tíz évvel temettük el,… hát hova távozol!?

Esküvőre Zsiga pajtás, esküvőre! Holnap hajnalban esküszöm F. Piroskával, ki M.-ben lakik, négy óra járásnyira udvaromtól, s igy akaratom ellenére legfeljebb egy óra mulva indulnom kelletik, hogy Piroskát mielőbb haza hozhassam, s téged mielőbb láthassalak.

Csak a századot utánozom, Zsiga pajtás, a melyben élünk. Most mindenki ellenkezőjét tanulja annak, a mi lenni akar, s csak ugy boldogulhat. A statusférfiu instructorságot tanul, az instructor pedig politikai tanulmányokkal foglalkozik. Lehetlen hogy ne tapasztaltad volna, miszerint századunkban legszerencsésebb emberorvosok a baromorvosok, és vice versa.

Látható földi, és láthatlan mennyei birtokaimra, nem; – holnap reggeli tiz órakor asszony lesz a háznál, de minő asszony Zsiga pajtás?! fogai fehérebbek a fehér galambnál, fürtei feketébbek a fekete rigónál – fogai és fürteibe lettem szerelmes, s most már per mops egész valóját imádom.

Husz aranyban mégis fogadok Miklós, hogy -55- én azon fogakat és azon hajfürtöket holnap reggeli 10 órakor mint sajátjaidat nem szemlélhetem.

Nagyon rosz álmom volt. Képzeld, azt álmodtam, hogy kisded falunkat mint egy Sodomát és Gomorát tüzeső látogatta meg. Én, a rector és gyönyörű rectorné egy szekeren menekültünk, A rector elől ült, én és a rectorné hátul. Miért tagadjam, udvaroltam neki, sőt meg is csókoltuk egymást! váltig mondtam a rectornak, ne nézzen vissza, mert úgy jár, mint a Lót felesége, t. i. sóbálványnyá változik. Hasztalan kiabáltam. A rector visszanézett s mindent meglátott; volt hadd el hadd. En szerettem volna sóbálványnyá változni.

Neked is igazad van! Csakhogy nemcsak rectornék vannak a világon, hanem vannak tiszteletesnék is.

Elhiszem, csakhogy a tiszteletesek is vissza mernek tekinteni az égő Sodomára vagy Gomorára!

Nem lehet az hosszu, a minek közepén is túl járunk, Zsiga, elmultam én 30 éves.

Minden jó a konyhából jő, Miklós, s igy annak a philosophiája se lehet rosz.

Huszonnégy éves koromban én is igy okoskodtam Zsiga; huszonnégy éves korunkban nem csak az agyban, de a lábszárokban levő velő is okoskodik.

Cifra beszéd Miklós, valóságos syllogismus hybridus. Esküvő előtt nehány órával megjárja.

Állitásod igazságáról a különnemü cratiák élő bizonyságot szolgáltatnak.

Most azonban mennem kell kedves Zsigám, különben késő jövök az esküvőre.

Arra mindig korán mégysz Miklós cimborám. Esküvő és halál mindig korán jő.

Vacsora előtt.

Egy a kertre nyiló ablakmélyedésbe vonulva, pásztorórák gyönyöreinek engedték át magokat.

A pásztorórák a romai birodalom bukása óta nagyszerü változásokon mentek keresztűl. A Publius Virgilius pásztorórái végtelenül roszul éreznék magokat a mostani pásztorórák alatt, melyeket zárt falak között, pacsuli illat mellett élveznek keresztül. Én részemről pásztorórát csak szabad ég alatt, mezei virágok közepette képzelhetek; miután azonban több neves iróknak tetszett az ilyen órákat zárt falak közé is becsempészni, az e fajta idétlen kitétektől magam sem rettenek vissza.

Miklós és Piroska hársak árnyai helyett ablakfüggönyök árnyaiban pásztoróráztak.

Ha csak az éjjel meg nem hülök, felségesen! Nekem egyetlen ellenségem van, az áthülés.

Nehány szót testvérem tanitójától, egy tudományos és müvelt tót fiataltól.

Nehány szót diákul; s hogy kell a köszvényt gyógyitani. Trszkzsák igen tudományos ember volt,

Sőt igen nehezen váltak meg egymástól; atyám talán még gyilkosságot is meg tudott volna bocsátani; de azt mint jó keresztény el nem szivelheté, hogy házánál lutheranus tartózkodjék. Ezt pedig csak későbben tudta meg.

Gúnyosan mosolygott, s azt állitotta: hogy Mongoliában civilisáltabbak a favágók, mint Magyarországon a földesurak.

Apám azt felelte, hogy ő többet ád a mennyországra, mint a civilisatiora. Én megvallom sajnáltam -59- Janót, mert nagyon szépen tudott gyűrűt kötni.

Mama boszankodott, és irult pirult. Mert ő azt tartja a vallásról mit a gombáról.

Igazság! a hajfürtök kibontásáról jut eszembe,… angyalom én szobaleányról nem gondoskodtam. Julist elhozod magaddal?

Hagyjuk azt Miklóskám; ha valaki én is ismerem a férfiakat… na de se baj, teritsünk átláthatlan szemfedőt a multakra.

A kert elejét két részre osztottam, az egyik részbe tulipánokat, a másik részbe narcisokat ültetek.

A tulipánok helyett inkább liliomokat; a liliomlevél pálinkába főzve nagyon jó a köszvényre. -60-

El velök Miklóskám, el velök! Szerezz inkább libákat, rendkivül kedvellem a gágogást.

Majd kandalló mellett ülünk, te fenszóval olvasod Kartigánt, én pedig búzát szemelek.

Ily fenséges tervek mellett látja az ember mennyit veszit – mert nem halhatatlan.

Vacsora alatt.

Miklós a boldog Amorosot annyi gyöngédséggel játszotta, mennyit csak a XIV-dik század mutathatott fel a Percy Bobus teremeiben. -61-

Az érdekes vacsorát heten élvezték: a Piroska tatája és mamája, testvéröcscse Gyuri, leánytestvére Gunda, az uj tanitó Malachias, a vőlegény és menyasszony.

Minthogy komoly családünnepély volt, az asztal ragyogott a Brecenheim-féle porcellántól. Az asztal közepét virágcsomagok disziték; az inas zsinorosan és sallangosan hivataloskodott.

A tata zrinyiben ökölnagyságu gombokkal, a mama sárga selyemüberrockban tetszett magának.

A tanitó kicsapta pamuting gallérját, – mint nyelvét szokta kicsapni a megzaklatott vadászeb.

Gyuri megszokott eredetiségében mutatkozott, ő a la Blanchi utálta a formalitásokat.

Piroska feketébe öltözött; meg akarta a nemsokára örökre odahagyandó boldog leányságot gyászolni.

Miklós világoskék frakban jelent meg, s elhitette a társasággal, hogy esküvő előtt Barbarossa is világoskék frakkban vacsorált.

Az esküvő előtti ünnepélyt a tata rendelte meg, elhitetvén magával, hogy az által uj divatot honosít meg a XIX-dik században.

Fiam Miklós, holnap ilyenkor szegényebb leszek egy gyermekkel – szólt a tata érzékenyen. -62-

De egy család összeköttetéssel gazdagabb – válaszolt Malachias törölközőkendő hosszuságu arccal.

Miklós teleszájjal Piroskára emelé szemeit, és nagyot nyelt, hogy mielőbb sohajthasson.

Gyuri másodszor akart a gulyáshussal telt tál után nyulni; de a mamának egy haragos tekintete által visszariasztatott.

Piroska vőlegényének részvevő megjegyzésére: miért nem eszik gulyáshust? érzékenyen jegyzé meg: hogy ő a husételeket gyermekségétől fogva utálja.

Miklós egyszer sem mulasztotta el a Piroska üres poharát tele tölteni, s az asztalkendőt párszor maga is ledobta, csakhogy felemelhesse. Mindannyiszor egy egy tömött mosolylyal üdvözöltetett.

Reméllem fiam uram, szeretett leányom kiséretében többször meg fog bennünket látogatni? – kérdezé a mama tele bensőséggel.

– Napokat, sőt heteket fogunk tölteni a szeretett családkörben, ha mamánk megengedi; válaszolt Miklós hangnyomatos külsőséggel.

A házasság mindössze kétezeréves találmány, s én merem állitani, hogy a családboldogság sem vénebb; szólt Malachias azon apolecticus arcgrimásszal, melyet Curtius Ruffustól kezdve le -63- egész Fekete Mártonig beszédközben, minden historicus kisebb nagyobb mértékben használni szokott.

A házasság a keresztény vallás bölcsőjében fogamzott, s azért boldogit; válaszolt a háziur áhitattal, s a falon függő sz. István király arcképére emelé szemeit.

Miklós bácsi adja nekem a liba zuzáját, vinyogott Gyuri elkeseredetten. Miklós fülig pirulva changirozta a tányérán levő libazuzát a Gyuri tányérjára.

Gunda leányom, hát te miért vagy oly szótalan? – kérdezé a mama résztvevőleg. Sajnálom Piroskát, kogy olyan fiatalon lesz asszonynyá, mert mindig azt hallottam, csak egyszer lány a lány, de asszony többször is lehet.

Az ilyen naiv gyermekek a legszeretreméltóbbak. Piroska a huszonötödik évben járt; s a kedves gyermek a legártatlanabbul gunyolta ki testvérét, -64- épen ugy mint Meridor Diana VI. Henrik fertelmes lovászmesterét és… való fővadászát.

Jó, hogy bizonyos kasznár nem hallotta Malachiást, mert talán meggyilkolta volna.

… Adja az ég, hogy a tisztelt pár, ki holnap a célban benn leszen, azt széles és tágas értelemben élvezhesse, az eszköz soha eszébe ne jusson, azaz a boldogságot se apadni, sem áradni ne lássa. Legyen az olyan kör, mely nem a holdhoz, hanem a naphoz hasonlit, azaz nem telik és nem fogy, hanem a világ kezdetétől a világ végeig egyforma. Adja az ég, hogy midőn nőnek, szaporodjanak, midőn szaporodnak, nőjenek, azaz multiplicatio után ne következzék subtractio. Adja az ég, hogy feloszlásuk után a mennyekben ismét compacte élvezhessék az örök boldogságot, mit nékik, ha erényeikre gondolok, utólagos jóváhagyás reményében biztositani ezennel bátorkodom.

Az utolsó constructiót Malachiás a terebesi nagy orátor remek beszédéből lopta ki, azon beszédből, melyet ezer auctor dicsért és csodált, egy nagyszerű uradalom pedig kinyomatott. -65-

Vacsora után.

Csak a régibb telegraphok bábjai hányták ugy kezeiket és lábaikat, mint azokat Piroska hányni vetni méltóztatott. Faluhelyeken az ilyen görcsös rángatódzás mai napig, mint tökélymérő úgy tekintetik. Ki a kisebb falukon húrokat nem szakgat, kótákat nem tép, nem rugdos, és nem lökdös, furorét nem csinálhat. Falukon minden a mi csöndes, középszerü. Minden a mi zajos, nagyszerű. Mi csak orkánokban és zivatarokban gyönyörködünk. Mi nálunk az az igazi tánczos, ki tánczosnéját földre ejti, vagy a kemenczéhez mázolja. Ki ablakokat tör és csillárokat rombol, utolérhetlen magnifique.

Miklós elragadtatott a Piroska ügyessége által, s egy könnyel áldozott a müvészet istenének.

Executiroztatott a Biharyé, de azért nem sírt az öreg. Ő egész életében egyszer sirt, midőn inasa ujdonuj bagariáját megperzselte.

Az öregek sorra csókolták gyermekeiket, jó éjt kivántak s jelt adtak a lenyugvásra. Mindannyian távoztak. Miklósnak az épület legszélső szobája mutattatott ki nyughelyül. A vőlegény menyasszonyát hálóterme ajtajáig kisérte. -66-

Épen a Piroska hollófürteiről és fehér fogairól álmodott, midőn pokoli zaj és ördögi lárma által felriasztaték.

Egy perc alatt talpon volt, mire felöltözött, lángnyelvek csapdosták a falakat, s izzó sárkányok repdestek be az ablakon.

Őrülten rohant menyasszonya hálótereméhez. A teremajtó tárva nyitva volt, – az ágy üresen, a szoba üresen találtatott. Egészen az ágyig hatolt, az ágy mellett éjjeli szekrényen, meredt szemmel pillantá meg Piroska hajfürteit és hofehér fogait.

Álfürtök! álfogak! kiáltott magánkivül, s az ágyra hanyatlott. Ájulásából azonban csak hamar föleleveniték a tűz becsapkodott lángjai.

Hirtelen felugrott, a vendéghajat s hamis fogakat oldalzsebébe rejté, s elrohant. -67-

Odahaza Zsiga barátjával szemközt kezdette recapitulálni a mult éj csalódásait és borzalmait.

De birtokomban szemlélheted sötét fürteit s fehér fogait, s igy fizetned kell.

Zsiga válaszolni sem tudott a kaczagástól, hanyat vágta magát a divánon, s könyei hullottak nevettében.

A jókedv olyan, mint a cholera, nagyon könnyen ráragad bárkire is közel szomszédjától.

Igaz marad a közmondás, Miklós pajtás, hogy gyakran a szerencsétlenség hoz szerencsét; ha véletlenül ki nem gyul a ház, az álfürtökkel és álfogakkal Piroskát is hazaszállitod.

NORA.

1840-ben dolgaim Abaujmegye éjszaki részén utaztattak keresztül; bizonyos napon véletlen körülmények által késleltetve, éjszakára a kitűzött helyet el nem érhettem, s hálásra E. falucskában maradtam meg. A falu birtokosának praefectusa szivesen, sőt mondhatnám barátságosan fogadott; felednem engedé az utazás gyakrabban előforduló kényelmetlenségeit; mi távol ismerősöktől, s bizalmas barátoktól felettébb jól esett.

A praefectus nős volt; neje egyike volt a legszeretetreméltóbb teremtéseknek. Gyermekeik nem lévén, a szeretet, e legnemesebb érzés szétszóratlanul oszlott fel közöttök. Arcaik derűje, s romlatlan kedélyük tanusitották a családboldogságot; a több fiatal házasoknál divatban lévő idétlen enyelgésekkel, s émelygős széptevésekkel nem untatának. Nem ajkaik, hanem arcaik s szemeik mondották, hogy boldogok.

Az ily nemes példányok akaratlanul eszünkbe hozzák saját kedveseinket, s mig egy részről a csendélet ábrándjaiba bevezetnek, másrészről saját -69- szebb emlékeink ajtaját tárják fel előttünk. A közel estelig családügyeinkről beszélgettünk, s többször emlegettük azokat, kik előttünk legkedvesebbek.

Egyszerű, de izletes estelihez ültünk. Mintha az anyag élvezete, össze nem fért volna a szellemi érintkezésekkel, közönbös tárgyakról kezdtünk beszélgetni.

Az esteli alatt fiatal leányka tette a szolgálatot. A háziur s kedves neje egyszerüen Norának szóliták.

Menten minden költői elragadtatástól, teljesen meggyőződéssel állitom, hogy soha sem láttam igézőbb főt, szebb külsőt, és tökéletesebb termetet. Akaratlanul bár, de többször s hosszasabban nyugodott rajta tekintetem.

Nora legfeljebb 17 éves lehetett, tökéletes birtokában azon szépségnek, mit az élet kora, romlatlan tavasza szokott kölcsönözni. Sötétkék szemeinek szelidsége, olykor tüzes és határozott pillanatokba emelkedett. Gesztenyeszin fürtei buja hajlásokban fedezték gyönyörü fejecskéjét, s tisztán hagyva a kékeres halántékot, a fej hátsó részén sötét fodrokban vesztek el. Ragyogó halvány arcbőr hasonlitott a márvány bágyadt fényéhez. Kis kezek, kis lábak, nyulánk de gömbölyü testalkat, idomzatos karcsusággal Norában a természet remekét mutatták fel. -70-

Lelkem ennyi tökély szemléltekor hidegen maradt. Szerető nőmre gondolék, s illusioim szétfoszoltak mint ködfátyol az izzó nap sugáraitól. Többször egymásután vallottam be magamnak, hogy e leányka gyönyörü, de szivem menten maradt mindennemü érzelemhevülésektől. Én Norában a teremtés müvészetét csodáltam, s csak annyit éreztem, mennyit érezni szoktunk, midőn Canova valamelyik nőszobrát bámuljuk.

Nemde ritka külső, – enyelgett a szives házi gazda minden tartózkodás nélkül – első pillanatra feltünt mindazoknak, kik őt szemlélheték. Mások nyilatkoztak, ön hallgat; de épen ezen szemlélődő hallgatásban rejlik a meglepetés nagyobbszerüsége.

Jól esett, hogy ez őszinteség által az illemszabályok alól felmentetém, és szabadon nyilatkozhatám.

Azt tartják, a szépség mindenütt királyné; a királynékról pedig dicsérőleg pirulás nélkül nyilatkozhatunk bárminő korban, mégis engedelmet kell kérnem nagysádtól azért, mit bevallandó vagyok, t. i. hogy a kis Norát igen szépnek találom.

Szives gazdám szeretetre méltó neje mosolygott, mégis volt pikkantság válaszában.

Szolgálómra még akkor sem tudnék szerelemféltő lenni, ha én Latona volnék, ő pedig Diana.

Lehet valaki szeretetreméltó sublime müveltség -71- nélkül is. E tétel igazságáról házigazdám szeretetreméltó neje győzött meg. Más választ örömestebb fogadtam volna.

Minthogy pedig a szépség soha sem érdektelen, meg nem állhatom, hogy Noráról egy mulattató eseményt el ne beszéljek.

Nora árva leány. Szülei egyszerre haltak el az 1853-iki cholera alkalmakor. Atyja kerülő volt grófom jószágaiban, egyszerű, de becsületes ember. Anyja többet volt házamnál, mint odahaza. A gyermek-leány udvaromban nőtt fel, s szüleinek halála után mint hálás emlék maradt udvaromban. Konyhámban, és cselédszobáimban növelteték, a szakácsnék és szolgálók által, mely utóbbiak közül mainap egyiknek helyét pótolja. Ismeri ön hetesemet?

Egyetlen táblabirót ismertem rútabbat Szathmármegyében, ha a ragya-logarithmus szépségnek tartatnék, Samu volna legszebb ember a világon! válaszoltam mosolyogva.

Nora szerelmes ezen ragyás ördögbe, sőt mi több, megkinálta szép kezeivel, de izléstelen udvarnokom kereken visszautasitá e jelentős ajánlatot.

Sus de glandibus:… különben könnyen megfejthetem magamnak ezen abnormitást. Nora tiszta -72- öltözete s azon pártfogolás nyomán, melyet önök részéről nyer, a házi cselédség előtt némi aristocraticus szinben mutatkozik, az e fajta domesticusok pedig irtóznak mindentől, mi legkisebb uriasságot tanusit. Nem ismertem parasztot, ki az ananást kedvelte volna, a bécsitök legkedvesebb ételök.

1844-ben a telet Kolozsváron töltöttem. Operasaison következett, magam sem tudom miért, miért nem, örültem e változásnak. Ez időben par excellence opera járta, azzal bolonditottuk egymást, s abban majmoltuk a nagyvilágot. Megérkeztem után másnap esteli 8 órakor régi ismerőm egy szinészliterator nyitott szobámba.

Ma, és mindenkor. Örömestebb nézem Dérynét Camillában, mint Rachelt Portiában.

Ismerőm még nem is mosolygott. Az ily szamárságokon az időben nem is mosolyogtak.

Hidd meg, szinte jobban szeretném, ha nem jőnél, vetélytársaim gomba módra teremnek, veled ismét kebelgyilkosaim fognak szaporodni.

Nős vagyok, és szeretem Alojziámat, én Norában ha megérdemli, csak a művésznőt fogom csodálni.

Nora névről akaratlanul eszembe ötlött a praefectus szolgálója. Kiváncsian kérdezém: Légy szives nekem imádottadat lefesteni, én is ismertem egy gyönyörü Norát, vajjon nem az-e?

Mindenekben hasonlitott a praefectus Norájához, szinészlitterator ismerőm carissimája, – csak valamivel testesebbnek copiroztaték.

Két éves szinésznő; Pelikán komikus hozta valahonnan a tótok közől; Magyarországban kellett születnie szegénységben; ha igy folytatja? Párizsban fog meghalni gazdagságban.

Vérével akart táplálkozni a bitang. Nora megutálta, megszökött, s egy kegyesebb madárfajhoz szegődött. Egy éve a Kajetán operaszemélyzetében brillirozik.

Miféle praefectus Norája? nyilatkozzál érthetőbben, hadd keressem fel antagonistámat, hadd híjjam párbajra s hadd gyilkoljam meg.

Nora árva leány volt, a praefectus nevelte fel. Öld meg inkább a hetest, ki angyalod szerelmét visszautasitotta.

A hetes nem halált, a hetes örök életet érdemel. Ki ilyen szépséget vissza bir utasítni, az olyan hetes halhatatlan.

Át nem hágható határt vonok köztem és közöttök. Kezemmel kinálom meg imádottamat; oltár előtt biztositom törhetlen hűségemről.

Félóra mulva e bramarbas után a kolozsvári operában találtam magamat. Normát adták. A cimszerepet Nora meglehetősen játszotta, koszorúkat s tapsokat aratott; ki ügyességét, müvészetét ritka -75- szépségü külsejével összekötötte, gazdag jövőt jósolhatott Norának, fénykört nevének. Sever kegyetlenkedett. Adalgisa ha vajból lett volna, sem játszhatott volna lágyabban. A chorus demonstrálta, hogy a druidok sem voltak mentek a bőgéstől.

Opera után Norával ugyanazon vendéglőben, ugyanazon asztalnál vacsoráltunk. Társalgásában annyi könnyüség volt, hogy azt bármelyik marquisnő születési gyengeségei is megbirták volna.

Nagysám a legkegyesebb müvésznő a világon, nemcsak a szinpadon, de még azután is hagyja magát csodáltatni.

Azon különbséggel, hogy a szinpadon kivül nem szoktam szerepet változtatni, s örökké Nora vagyok.

Mindenkinek, kiknek igényük lehet velem társaloghatni. Hogy kiknek van joguk ez igényre, azt magam szoktam meghatározni.

Szinészliterátor ismerőm a fokhagymás rostélyosról a pacsulis Norára emelé szemeit. Nem tartozhatott a jogositottak közé, mert Nora a helyett hogy figyelmére méltatta volna, egy koppantó orru tanár tubákolásában mélyedt el.

Parancsol vizet Nora nagysám? – kérdezé figyelmet gerjesztő hangon szerelmes ismerőm. -76-

Ismerőm hallgatott. Egy boutella pezsgő 3 pft, egy boutella aszu 2 pft volt Kolozsvárott. Dacára e jellemzetes némaságnak, csakhamar pezgős s aszús boutellák mutatkoztak az asztalon. Poharak osztattak körül, s szinig töltettek.

Mindannyian fenékig üritők poharainkat. A szinészliterátor megmutatandó mennyire imádja a müvésznőt, háromszor ivott egymásután.

Minden társalgási könnyüsége mellett, még meglehetősen mindennapi volt Nora Kolozsvárott. Különben ennyi mindennapi lény között nem kis feladat leendett ünnepi alakban mutatkozni. – Későbben több statiszták s mindennemü és rangu szinészek jelentek meg. Végtelen zaj keletkezett. Sokat evett, de még többet ivott a társaság. A nők versenyeztek férjeikkel és kedveseikkel. Nora volt a legjózanabb közöttük, de azért ő is belekönyökölt a becsináltos tálba, felforgatott egy pár poharat, s éjfél felé megengedte magát öleltetni egy juristától. Még ez időben Nora mindenekben hasonlitott azon papnékhoz, kik 1844-ben Thalia templomában a müvészet istenének áldozának. -77-

1850-ben Nora Párizsban a Servandoni utcában, egy a Saint Sulpice háta mögött épült palotában lakott.

Juliusban egy délután nyitottam fogadó teremébe. Müvészi kezektől vésett tölgyfabutorok, sápadt selyemmel bélelt székek, karszékek és pamlagok ajánlkodtak a legszükségesebbek fedezésére és kényelemül. Nem volt semmi a teremben, mi ma szükséges, holnap szükségtelen; a legkisebb tárgy tanusitotta, hogy a birtokosné bir izléssel, feltünni akarás nélkül. A legválogatattabb belföldi és külföldi növények illatoztak költői rendetlenségben, élvezhetővé sőt kellemessé alkotva, az év e szakában szokottan leverő és kellemetlen forróságot. Tengerzöld függönyeit Lebrun festette, a plafond ékességei Tenardot dicsőíték.

A müvészi elismerés és méltánylat aranyból s ezüstből készült s igy maradandó becsü emlékei, idősoros egymásutániságban hevertek, egy ébenfából készült elefántcsont claviaturáju zongorán.

Midőn a terembe léptem, Nora bő fehér kaschmir reggeli öltönyben tükör előtt állott, s hullámzó buja fürteit rendezte. Kedvesen mosolygott, midőn megpillantott, s szives fogadtatásjelül fehér kezecskéjét nyujtá.

Földimről, s a müvésznőről, ki hazám dicsőség-koszorujába mindennap fris virágokat tűz.

Egymás mellett foglaltunk helyet a pamlagon. – Mint régibb ismerősök bizalmasan csevegheténk a multakról is.

Megvallom, kissé meglepett Norának tettetésment természetessége, mégis zavarodás nélkül köszöntem meg bizalmát.

Élnek-e még a praefectus, páratlan jószivü neje, s a jellemzetes hetes, Sámuel?

Barátom! különösnek fog ön előtt tetszeni, midőn azt állitom, hogy szerencsémet egyedül a Samu ambitiojának köszönöm. Aajánlatom visszautasitása költé fel lelkemben az önérzetetet, eltökéltem magamban, hogy mit ő semminek sem tekintett, szépségem által kell boldogulnom. A hetes s a mostani század philosophiája nagyon különböznek egymástól. Samu belsőmet vizsgálta, s mert ugy találta, hogy az az ő belső tökélyeivel ellenkezik, eltaszitott magától; a világnak a külső kell s mert ugy találta, hogy arcom szép, termetem -79- tökéletes, lábaim, kezeim kicsinyek, felkarolt, fölemelt magához, s boldogított! Pelikán vezetett a nagyvilágba, s csak akarnom kell: herceg vagy gróf karjain fogom azt elhagyni.

Bizalmas akarok lenni önhöz, barátomhoz. Egy hónapja mult, hogy nem éneklek, hogy nem játszom. A fiatal herceg Rohan megajándékozott szivével, szerelmével. Mindkettővel sőt vagyonával is szabadon rendelkezem. En a herceget viszont szeretem, nem azért mert gazdag és hatalmas, hanem azért, mert fiatal, szép és szeretreméltó. Egy pár hetet még Párizsban fogunk tölteni, azután Görögországba utazunk. Megismerni az egész világot, az egész emberiséget, ez vágyaim legutolsója. Beutazzuk a müvelt és müveletlen földrészeket, s hogy a herceg se panaszkodhassék, egy pár év mulva visszatérek egyedül Magyarországba; a herceg pedíg előlről kezdheti. A hercegek azt hiszik, hogy két év alatt a mennyország is élvezhetetlen. Ha a hervadt nőket, miként a hervadt virágokat emlékkönyvek foliantok közé lehetne rejteni, tartósabb hajlamokról is hallana barátom.

Norát ötödnap is meglátogattam. A szokottnál komolyabbnak és halványabbnak találtam. -80-

Illatos levélből következőt olvastam: – „Szerelmem! Meguntam életemet, az minden változatosság mellett nem egyéb unalmas egyformaságnál. Különccé kell lennem, hogy forradalmat csináljak salon életünkben. Minden érdemünk abban áll, hogy különcök vagyunk! én par excellence az akarok lenni, hogy mentül nagyobb érdemeim legyenek. Fogadd el kezemet, s add érette a tiedet. Ha akarod, holnap Rohan hercegnének fognak nevezni. Egészen a tied

Olvassa el ön válaszomat. – Hercegem! A herceg kedvesét meglehetősen játszottam; legalább a közönség s önnek baráti többször megdicsértek. Meglehet a hercegnőt roszul fognám játszani, már pedig müvészi dicsőségemet, ragyogó nevemet s koszoruimat királyi koronáért sem veszélyeztethetem. A hercegek az igaz, hogy különcök, de a müvésznők még különcebbek. Nora.“

Nora, kit nőül egy rút hetes nem akart elfogadni, tiz év mulva egy hercegnek adott kosarat.

AZ ERDŐDI KASZAMÁTÁKBAN.

1838-tól 1840-ig az erdődi vár kertrenéző tornyának azon teremében laktam, melyben Kontrás Fridrik titoknok magát főbe lőtte. Kontrás Fridrik igen kis ember, de igen nagy szamár volt, mit olvasóim is azonnal el fognak hinni, mihelyest felfedezem, hogy szerelemféltésből vetett kisszerű, de az akkori Pithaiser időszakban nagyszerü életének véget. Lakosztályommal első pillanatra megbarátkoztam, noha takaritóném Köpcös Náni egy reggel tizszer is állitotta, hogy Kontrás Frici feljár s az embert halálra ijesztgeti. Én az élőktől egész életemben jobban féltem, mint a halottaktól, s ez okozhatá, hogy Kontrás Frici megkimélt csoszogó, suhogó, halovány és hideg látogatásaitól. Dacára azon előzményeknek, mindazonáltal be kelle vallanom, hogy az erdődi várban rémletes dolgok történtek, mi annál csodaszerűbb, mert ezen rémletes dolgok épenségesen szobámban kezdődtek, de istennek hála az „erdődi kaszamátákban“ végződtek. -82-

Principálisomnak szeretetreméltó oldalai közé tartozott a későn vacsorálás. Minden embernek vannak gyengéi s ez alapon principálisom gyengéjét is örömest eltürtem volna, de az mégis szerfelett bántott, hogy éjjeli 11 órától éjjeli 12 óráig, meddig t. i. asztalnál ültünk, rendesen burgonya vagy svaicer sajt mellett ismertetett meg óriás gazdasági theoriájával s még óriásabb praxisával. Felesége áldott jó asszony volt, Gmundenben született s évenkint csupán tejfelből többet csinált 300 v. forintnál. Gyermekeik nem valának. A nemesebb fajok ritkán szoktak szaporodni. Rokonaik voltak, de azokat, istennek hála, csak principálisom anecdotjaiból volt szerencsém ismerni. Principálisom egyetlen tengeri-csutkáról órahosszat el tudott beszélgetni, felesége pedig, ha véletlenül a lélekvándorlás került szőnyegre, annyira neki keseredett a gmundeni rémes eseményeknek, hogy reggel mondtunk egymásnak jóéjszakát, s én az ágy helyett a szérün vagy az ugaron nyugodtam ki magamat.

Principálisom szerfelett félt a kisértetektől, az asszony ellenben bátor volt. Mindezt én igen természetesnek találtam s velem mindazok, kik Nostradamust és Spiagudrit figyelemmel átolvasták. Majd minden kisértetnek meg van az a malitiája, hogy az asszonyokat nagyobb szenvedélylyel üldözi s éjjelenkint főleg azok ágyaik felé közeledik. -83-

A mi háromságunkon kivül még egy másik háromság is lakott a várban. Kövér Peti a hetes, Egyenes Anica szakácsné és Pisze Bori a szolgáló. Mulatságosabb háromságot még Patavia sem teremtett, pedig ő ugyancsak sok bolondot karcolt egy rakásra. Kövér Peti végtelenül száraz volt és legalább 7 láb magas, bátran beillett volna a mainzi münsterbe meszelőnek; Egyenes Anica olyan görbe volt, hogy mig balkezével csizmaszárát sem igazgathatá, jobb kezével tyukszemeit a legnagyobb kényelemmel vagdalhatta; Pisze Bori nemcsak pisze volt laplandi kiadásban, hanem sejpitett is, és Stromayert a világért sem tudta volna kimondani.

Mindszent napja volt, a megholtak ünnepe s a kisértetek nagyünnepe. E nagy napon a halottak megmozdulnak sirjaikban, az élők ellenben mozdulatlanul ülnek szobáikban, minthogy e napon rendesen hüvös őszi szél fütyörész, s a hideg eső ugyancsak hull alá. E jelentős nap csendesen hanyatlott lefelé, minek én annyival inkább örültem, mert ebéd alatt egy paszternáktól csömört kaptam. Elhatároztam magamban, hogy vacsorára, nehogy gyomromat megterheljem, csupán 8 lágy tojást fogok megenni. Határozatomat státuscsin nélkül hajthattam végre. Vacsora után azonnal szobámba vonultam s végig nyulva pamlagomon a megholtakról kezdtem gondolkodni. -84-

Eszembe jutott először is Gottesmann Ábráhám hitelezőm, a halhatatlan halandó, historiai egyéniség, az egyetlen ember, ki mint hitelező kegyes volt a váltókifizetés előtt nagy szemeit örökre lehunyni. Én általa megértem azt, mit Don Cesar de Bazan s vele tőbb milliók meg nem értek, én szemléltem hitelezőt, én hallottam hitelezőt meghalni. Légyen neki a föld oly könnyü, mint milyen nehéz volt nékem az én adósságom.

Eszembe jutott másodszor Juliska barátom, ő addig iszogálta a mákonyt, mig örökre elaludt. Juliska rendkivül szeszélyes volt, mégis jobban szeretém őt Ferkónál.

Eszembe jutott nem tudom hogy hogy nem Kontrás Frigyes is, és emlékezetemet ugy lekötötte, mintha az Ancienne regime valamelyik táblabirója szerint vallatni akartam volna. Már emlitettem, hogy a halottaktól nem félek, de mindszent napján Frici mégis kellemetlen hatást gyakorolt kedélyemre.

Künn egészen ismeretlen nótát fütyörészett a szél, ablaktábláimat a hideg eső egészen a la Hoffmann kopogtatta. Olyasmit éreztem, mintha fáztam volna. Sötétben morfondirozván, mindenekelőtt gyertyagyujtásról -85- kezdtem gondolkodni. Mig a gyufákat megtaláltam, térdeim kicsiben hogy össze nem törtek alattam. Máskor a legelső is azonnal meggyuladt, most a harminchatodikkal is alig birtam világot teremteni. A mint a gyertya világolt, térdeim erősbülni kezdének s hideglelésem szünni kezdett. Az isten áldja meg a szappanosokat, meg minden gyufakészitőt, még Irinyi János barátomat is.

Pamlagom közel esvén bizonyos misteriosus szeglethez, a kandalló mellett foglaltam helyet, csakhamar azonban feltünvén a kémény, sötét, kifelé tartó üregével, ágyam mellé telepedtem, honnan ismét egy homályos olajfestés riasztott a ládámra. Ládám már nagyapám korában recsegett, mégis elhitettem magammal, hogy e recsegést ma hallom először. Minden recsegésre egy egy jégcsapot huztak rajtam keresztül.

Olvasó asztalomhoz széket helyeztem s egy iró novelláit nyitottam fel, oly iróét, kiről bizonyos voltam, hogy munkáiban sem szellemmel, sem szellemekkel nem találkozandom. Egy negyed óra alatt három személy meggyilkolását s tizenhárom személy megkinoztatását kellett végig olvasnom. Egészen elérzékenyültem. A helyett hogy könnyitettem volna, még nehezitettem sorsomon. Lelki -86- állapotom megfoghatlan lőn előttem, álmodni sem mertem volna valaha, hogy remegni is tudok.

Hegedűlök – gondolám magamban, ha ez nem segit, trombitálok, oly kisértet nem létezik, kit a trombita el nem riaszt, a trombitától az ökrök sőt a vadállatok is megfutamlanak.

Akaratlanul a halotti indulót játszottam Dom Sebastianból. A második huzásnál megállottam s épen valami vigabbról gondolkodtam, a mint gyenge nesz érinté füleimet. Mozdulatlanul állottam meg, mint Camillo első felléptekor a Convent-Garden szinházban. Hajam rendes állapotjában sem szokott fekünni, de most észrevehetőleg felállott. Figyelni kezdettem. Siri csend honolt szobámban. Nem szeretem a lármát, de most örülendettem, ha a Druidok bőgtek volna. Kiállhatlanabb csend soha sem boszantott. Ismételve nyultam hegedűm után, az első huzásra azonban az elsőnél valamivel erősebb nesz villámlott fülembe. Letettem a hegedüt és vonót, s egy érzékeny, de hangos monologban tudattam ismeretlen vendégemmel, hogy ugy ijesztgessen, miszerint irgalmatlanul lepuffantom.

Hirtelen a vakablakhoz rohantam s ugyancsak meghuztam rhumos boutellámat. Ugy éreztem, hogy nem jól érzem magamat. A malheur ritkán jő egyedül, ha egy jő, jő több is. Órámat is meg kellett tekintenem. Háromnegyed mult tizenkettőre. -87-

Egy erősebb széllökés megrázkodtatá nemcsak az ablaktáblákat, hanem a plafondot is.

Annyi erőm maradt, hogy fegyveremet magamhoz ragadjam, s felhuzzam. Az egész egy másodperc műve volt.

Ki árnyékát akarja meglőni, szamár, de ki kisértetet akar lőni, az nagy szamár. Fegyverem előbbi állásába helyeztem.

Kedvem lett volna kiabálni. De a nevetségessé tételtől még jobban féltem, mint a kisértetektől. Hatalmas döbörgő léptekkel kezdtem fel s alá sétálni. Azt kellett tapasztalnom, hogy a félelem olyan betegség, a min csak bátorsággal segithetni. Eltökéltem magamban, hogy bátor leszek. Kinyitottam ablakomat, s a kertbe tekintettem; a fák, bokrok stb. egészen más alakban mutatkozának, mint szokottan, alig tudtam fejemet künnről visszavonni s az ablakokat ismét bezárni.

A hosszu fekete selyemöltönyök, fekete harisnyák, fekete hálósipkák, mint megannyi kisértő rémek vonultak el szemeim előtt.

Rugóval ellátott falórám agyvelőt fagylalólag -88- verte a tizenkettőt. Másszor ha huszonkettőt ütött, sem ijesztett meg ennyire.

Térdeim ismét inogni kezdének, hajszálaim érezhetőleg emelkedtek, szivem hallhatólag dobogott.

Egy percre elszégyeltem magamat, s hangosan felkacagtam. Későbben örömestebben sirtam volna, de nem lehetett. Tisztán, hallhatólag kivehettem, mint sétál valaki szobám falai között a padlásról a kaszamátáknak lefelé.

Ez ő! Kontrás Frigyes! suttogtam fogvacogva, s reszketve meredeztem egy helyben. „Minden igaz lélek dicséri az istent.“ e szokásos praeservativa készen állott ajkaimon.

Szobám falai között minden lecsendesült, de künn a folyosón idegrontó lábcsoszogást különböztetheték meg.

Nagy Isten! körül került, hogy szobámban ijeszszen nyavalássá. A legszélső szegletbe vontam magamat, s szemeimet eltakartam, bár csak mindenem eltakarhattam volna. Mindennemü megrontó eventualitások végig cirkáltak agyamon, s sua forma elborzadtam. A lábcsoszogás mindinkább közeledett.

Az én végem sincs messze. Még az is elhagyott, a ki senkit sem szokott elhagyni: a reménység. -89-

Meredten néztem, majd ismét eltakartam szemeimet. Küzdöttem, mint kit bekötött szemmel ledérdepeltettek a főbelövési itélet végrehajtása előtt.

Hallottam mint tette a kilincsre csontkezeit. Benyitott. Akaratlanul felé pillantottam. Hófehér mezben jelent meg, hófehér pofákkal.

Nem tudom mennyi idő mulva principálisom jajveszékléseire ébredtem fel eszméletlenségemből. Principálisom szólitott, de még mindig Kontrás Frigyes állott előttem.

Én is dicsérem uram, de jőjön segitsen! válaszolt Kontrás a principális hangjain.

Uram segitsen, mert meghalok ijedtemben; szobám falai között Kontrás kisért.

Megriadva odahagytam szobamat, hogy önhöz szaladhassak, utközben az udvaron a meszes gödörbe zuhantam. Halál elől, halál hátul, halál mindenfelé.

Ő épen ugy, miként én borzadva hallgatta a falközötti kisértetes sétát, s ő is miként én azt tapasztalta, hogy a kisértet a házszinről a kaszamáták felé törekedett.

Soha sem láttam magamat nevetségesebbnek, mint a principálisban, minek következtében elhatároztam tőbbé soha nem félni, s hosszas vitatkozás után principálisomat is rávettem, hogy a kasamátákat együtt látogassuk meg, s ha lehet a kisértetről saját szemeinkkel meggyőződjünk. Kérésemnek nehezen, de mégis engedett.

Viasztyertyát azért adok principálisurnak, mert viasz a legfelségesebb antidotum a kisértet ellen; a viasztól csak az olyan Potifárné-féle kisértetek nem remegnek. Komolyan meghagyom, hogy mindenütt nyomban kövessen.

Mindenből meglátszik principális uram, hogy nem szeret olvasni, különben tudhatná, hogy a kisértet két embernek soha sem szokott mutatkozni, vagy ha néha mutatkozik is, elveszti az erejét.

Ő viasz-, én fagygyu-gyertyával kezemben, ő reszketve, én bátran haladtunk a penészes földalatti üregben.

Nagy hordó mellől több denevér repült fel. Principálisom elsikoltá magát, a viasztyertyát elejtette, s egy kisebb hordón keresztül esett.

Kedves uram öcsém, eresszen engem haza, menjen egyedül, meglássa itt halok meg a kaszamatákban.

Ha fél principális ur, nem bánom, hagyjon magamra, de azt előre megmondom, hogy én vissza nem kisérem.

Semmitől se tessék tartani… eszembe jutott a talismán, melyel minden ördögöt legyőzök, kezemmel valamit csinálok, s csak ennyit mondok:

Vigyázva haladtunk, kivált a principális nem csak nagy szemeit, de még nagy füleit is felnyitotta.

Pár lépéssel előbb állván principálisomnál, három macskafiut, s a kandurt azonnal felismertem.

Principális ur meg ne mozduljon, én közelebb megyek s megszabaditom a szerencsétlen titoknokot. Mintegy husz lépést előre haladtam. Állásom ugy intéztem, hogy én mindent, principálisom semmit sem látott.

Nőstény macska fiait szoptatta, a lyukas falakon keresztül a padról hordta azoknak az eleséget.

Miért nincs sirodban nyugalmad, szerencsétlen Kontrás? kérdém ünnepélyesen.

Titoknok koromban esküvel fogadtam egy szerencsétlen irnoknak, hogy ispánná promoveáltatom, eskümet meg nem tartva haltam meg. Mig valaki nem könyörül rajtam, s egy irnokból ispánt nem tesz, kóborolnom kelletik; még egy ut van megmentésemre, ha egy gyermektelen inspectort halálra ijesztek, akkor is megszabadulok. Ma holnap kénytelen leszek ez utolsó módhoz folyamodni, miután száz évig hiában várakoztam.

Hallom egyetlen szerelmes uramöcsém, igérje -93- meg Fricínek a nevemben, hogy pár nap alatt uramöcsémből ispánt teremtek.

Akasztófa gazember, még halálra íjeszthetett volna, pedig hidd meg kedves öcsém, hogy régen feltettem magamban, miszerint ispánt csinálok belőled.

A VIASZALAKOK MŰTEREME.

Egyetlen figyermekének kellő kiképeztetése tekíntetéből Lomby 1843-ban Pestre költözött. Lomby Tivadar, a nagyreményü csemete oldala mellé a legnevezetesebb mesterek szereztettek meg, s a készpénztől, mi legnagyobb mennyiségben találtatott a dúsgazdag családnál, a convenience és etiquette legszélsőbb szabályaig, semmi sem kiméltetett, csakhogy a szeretett egyetlen fiu mint tökéletesen kiképzett ifju adathassék át a társaságnak. A termékeny és tiszta földben buján fogamzanak meg a gonddal választott, s gonddal elvetett jó magok, s a mesterek sikerkoronázottan s a szülők megelégedésével hagyták oda a Lomby családot.

Lomby mint jelentős állásu állam-hivatalnok, Tivadarnak is e pályán ohajtott fényes jövendőt; miért azt előlegesen oldala mellett kivánta, az e pályán készülők legszükségesebb tanulmányaiba beavatni. Tivadar itt is, mint eddig mindenütt, eleget tett atyja várakozásinak. Lomby semmit sem -95- kivánt egyebet tartós életnél, hogy igy fiának előmenetelét szemlélhesse, s a legnemesebb őrömeket élvezhesse.

A szülők rendesen későbben szoktak arról gondolkodni, mi az ifjuvá fejlődött gyermek kebelében, annak idejében elkerülhetlenül lobot vet: a szerelemről.

Tivadar 1846-ban ismerkedett meg bizonyos ügyvéd hirhedt szépségü alig 17 éves lányával: Stefaniával.

Az ügyvéd, pereivel lévén elfoglalva, Stefania nevelése kizárólagosan anyjára bizatott, ki, legtöbb nagyvárosi anyák példájakint, minden figyelmét, minden tehetségét leánya külsejére forditotta; a benső élet, a lélek kifejtendő nemesebb tulajdonai pedig elhanyagoltattak. Stefania külseje mindenfelé magasztaltatott, lelki tulajdonairól azonban legjobb ismerősei is örömest hallgattak.

A világ- és emberismeret valamennyi tudományok legnehezebbike, és egyszersmind legszükségesebbike. A mesterek s tanitók között is kevesen birnak e tudománynyal, s Tivadar is, minden kellő kiképeztetése mellett, nem dicsekhetett az azokbani jártassággal.

Tivadar szabad idejét Stefaniánál töltötte; az érzelmek csakhamar kicseréltettek; s mindketten, ifju és leány boldogoknak vallották magokat. A szerelem olyan érzés, mely a lehető legrövidebb -96- idő alatt mély gyökeret ver, de melynek kiirtására azután igen igen hosszu idő kivántatik. Az ügyvéd csak annyit tudott, hogy Lomby Tivadar udvarol leányának, s a gazdag szeretetreméltó ifju irányában nem voltak kifogásai; a Stefania anyja azonban nem csak kifogásokat nem tett, hanem minden tehetségeit arra forditotta, hogy a viszonyt mindinkább elősegélje, azt tartóssá tegye, s az érzelmi lobot mind a két részről kiolthatlanná varázsolja. Czélt látszott érni, mert ifju és leány nemcsak végtelenül szerették egymást, hanem a társasélet divatszótára szerint, örök hűséget esküdtek egymásnak.

Tivadar a következő évben királyi táblai ülnökké nevezteték. A táblai ülnökség abban az időben olyan hivatal volt, melynek csarnokából a legjelentősebb és legfényesebb hivatalok teremébe is benyithatandott, ki magát észbeli, s lelki tulajdonai által kitüntette. Az öreg Lomby igen jól gondolkodott, midőn fiához igy szólott:

Tivadar, csak akarnod kell, s családunk fénye és dicsősége általad nemcsak emeltetni fog, hanem halhatlanitathatik is.

Tivadar minden kellő kiképeztetése mellett örömestebb gondolkodott nyugalmas házi boldogságról, mint halhatatlanságról, s a fény s dicsőség helyett Stefania jutott eszébe. Még azonban kissé koránlotta ártatlan viszonyát atyja előtt felfedezni. -97-

Ez időszakban látogatta meg az öreg Lombyt dúsgazdag rokona Folyamy Arnold Nógrádból, egyetleányával Valeriával. Az öregek szinte agyon fojtogatták egymást örömükben; tizenötévi távollét után nagyon jól esett a viszontlátás a távolrokonoknak, iskolatársaknak és barátoknak. A gyermekek valamivel tartózkodóbbak voltak egymás irányában, de azért Tivadar mindent elkövetett, hogy Valeria ne unatkozzék, hanem mentül kellemesebben időzhessen. Egy hét kölcsönös mulattatások közepett folyt el, mely idő alatt Lomby Valeriát nemcsak kiismerte, hanem megis szerette. Hasonló történt Folyamyval Tivadar irányában.

Egy reggel mig Tivadar hivataloskodott, a két öreg összeült, és komoly beszélgetésbe keveredett.

Egyetlen gyermekem, szeretett Tivadarom jövendőjére nézve megvolnék nyugodva, csupán bekövetkezendő házassága aggaszt még némileg. A jó nő legfőbb kincs e világon, a rosz nő ellenben mindent, még a jövendő boldogságot is kockáztatja.

E kérdést érdeklőleg egyetlen Valeriám nem kevesebb gondot ád Tivadarodnál. Sőt én talán méltobban aggódhatom; egy férfi mint erősebb, mindenkor könnyebben dacolhat a sorssal és körülményekkel, biztosabban rendelkezhetik magával és nejével; de a gyenge nő, nevezetesen szeretett Valeriám, ha roszul választott, nemcsak magát -98- és boldogságát gyilkolta meg, hanem őseim, és saját magam ötvenévi becsületes keresményét is a levegőbe szórhatja.

Arany szavak! az okosság épen azért tanácsolja, hogy e komoly ügyet érdeklőleg, még éltünkben ugy rendelkezzünk, hogy holtunk után békén nyugodhassunk s boldog gyermekeink áldólag emlékezzenek neveinkről.

Gyémánt szavak! bolondnak nevezhetnők, ki el nem fogadná, s alá nem irná azokat. Szólj hát valami okosat.

Nem restellem megvallani, hogy e tárgyban végtelenül gyenge vagyok, boldogult nőmet is szegény Márton testvérem kérte meg számomra. Te nagy kópé voltál fiatal korodban, te törd meg a jeget, különben itéletnapig sem gázolunk át a folyamon.

Körülnéztél-e már a férfiak között, szemeltél-e már ki valakit Valeriád számára?

Egyetlen egyszer jutott eszembe, hogy a leány nőnek van teremtve, akkor is örömestebb láttam volna a papot, mint a vőlegényt; harmadéve gondolkoztam komolyabban leányomról, beteges állapotomban, midőn akaratlanul is eszembe ötlött, hogy meghalhatok, s Valeriát gyám nélkül hagyom e világon. -99-

Mindketten régi nemes és vagyonos családból származtunk; őseink nevét, becsületét és vagyonát férfiasan megőriztük. Nekem egyetlen fi-, neked egyetlen lánygyermeked van. Csináljunk belőlök egypár embert, mindkettő fedhetlen jellemü, mindkettőnek van a tejbe mit apritani, s a mellett vagyonunk sem megy idegen kézre, hanem rokonok között marad, kikről feltehetjük, hogy prédálás helyett szaporitandják. Arnold én Valeriád kezét ezennel ünnepélyesen megkérem Tivadar fiam számára.

Én meg ünnepélyesen odadom. Adjon az isten nekik annyi s oly tartós boldogságot; minőt mi élveztünk nejeinkkel.

A két rokon és barát megölelte, megcsókolta egymást, s mosolyogva távoztak különböző osztályokba.

Még egyet barátom,… haladéktalanul beszélj leányoddal, én is azonnal, mihelyest megjő, beszélendek Tivadarral.

Valeriánál aligha volt ártatlanabb gyermek a világon. Midön atyja a gondosan kifőzött tervvel megismertette, fülig pirult, s elkezdett pityeregni; ő csak hiréből ismerte a házasságot, csendes boldogsága -100- mellett arról gondolkozni sem volt ideje. Nehéz volna meghatározni; örömében sirt-e vagy pedig elfogultságában, annyi bizonyos: hogy kevéssel azután lesütött szemekkel fogadta a hazatérő fiatal ülnököt, s atyja választásában egész szivből és lélekből megnyugodott.

Az öreg, fiát, kevéssel azután egy külön terembe szólitotta, hol egy kissé hosszabb bevezetés után egyenesen a dolog közepébe vágott.

Tivadarral valamicskével nehezebb volt boldogulni. A tapasztalás tanitja, hogy szerelmünk első tárgyától legnehezebben szoktunk megválni, s azt legkésőbben feledjük.

Tökéletesen kivántam választottamat ismerni, mielőtt megnevezve beleegyezésedet kikérendettem.

Tapasztaltabb emberismerő azonnal felismerhette volna a benső nyugtalanságot, mely e nyilatkozat következtében az öreg urban keletkezett.

Sőt legnagyobb örömömre szolgál őt megnevezhetnem. -101- Választottam Stefania, Boréky ügyvéd leánya.

Szép, nagyon szép. A leányt nem ismerem; annyjáról sok jót és szépet hallottam; e szavakat tele gúnynyal ejté az öreg ur; – atyja Boréky Lajos neves ügyvéd, de mint ilyen is 10,000 pfttal adósom. Na hiszen ha leányát elveszed, a közel atyafiság jussán ezen összegecskét lequittoljuk.

Kedves atyám tanácsait, és okadolt ellenvetéseit, mint önálló férfiu is nem csak hogy örömest elfogadom, sőt azokat ünnepélyesen ki is kérem; hagyjon fel azonban csipkedő észrevételeivel, melyek mig egy részről izgatnak, más részről azt, kihez intéztetnek, kisebbitik, sőt ha szabad igy nyilatkoznom, gyermeki módra lealacsonyitják.

Mindezt nemes érzettel mondotta Tivadar; az öreg – ugy tetszett – restelte a modort, melyben fellépett.

Egész életemen keresztül azt igyekeztem bebizonyitani, hogy javadat s boldogságodat akarom, s ugy hiszem, e tekintetben szigoruan feleltem meg szülői kötelességeimnek: ha most mondani fogok egyetmást, mi talán nehezedre esik, ez alapon magyarázd, s légy meggyőződve, hogy azzal csak a te boldogságodat célozom. Boréky ügyvédnét már régebben ismerem, röviden elég legyen róla annyit megjegyeznem, hogy háza három osztálynak -102- éjjel nappal nyitva állott, s szivéből mindenkinek több jutott, mint férjének; az ilyen asszonyokat mint szükséges rosszakat ugy tekintik legtöbben a társas életben, sőt olyanok is akadnak, kik az olyanokat magasztalják. Én részemről megvallom, nem tudnám őt pirulás nélkül rokonomnak nevezni. Az ilyen szenny jelentéktelennek látszik, kivált ha gyermekeink nyomán ragad ránk, de mégis kellemetlen és nehéz azt lemosni. Atyja Boréky olyan, mint legtöbbje az ügyvédeknek, kevesebbet gondol mással, mint magával, s a lelkiismeret-furdalások nem igen háborgatják. Tizezer forintommal adós; ez ugyancsak akkor fogná rosz oldalról jellemezni, ha azt nem akarná megadni, ezt előlegesen állitanom bűn volna. Stefaniát nem ismerem, lehet, hogy ő a legszeretetreméltóbb, legnemesebb, s legfedhetlenebb jellemü teremtmény. A fennemlitett körülmények között ha ellenkezőjével birna is a feltett tulajdonoknak, egy cseppet sem lehetne csodálkozni. Ennyit és nem többet kivántam megjegyezni választásod irányában; te nem vagy többé gyermek, legjobban magad határozhatod meg, mit, és mennyit lehet, és szabad csellekedned.

Megvallom igen sok okot szolgáltattál komoly gondolkozásra; e pillanattól fogva egészen más irányban fogok tapogatózni, s ha felfedezéseim megfelelnek észrevételeidnek, bárminő áldozattal, -103- de örömest lemondok e viszonyról. Jobb kis fájdalom nagy és hosszasan tartó boldogtalanságnál. Atya és fiu, mint egy lélek két testben váltak el egymástól.

Tivadar haladéktalanul Borékyékhoz sietett. Először az ügyvéddel szólott, azután annak nejével. Legkisebb tartózkodás nélkül tudatta mindkettővel, miszerint Stefaniávali összeköttetésében atyja ellenkezik.

Az ügyvéd phlegmaticus ember volt, per között nőtt fel, és per között őszült meg, röviden csak ennyit válaszolt: „Ha az öreg ur ellenkezik, hát hagyja abba uramöcsém. Az öreg ur tehetős büszke ember, s mint ilyen csak jelentős összeköttetésekben gyönyörködik. A Lombyak még Jeruzsálemi András korában üttettek lovagokká, s mint ilyenek nem örömest sógorosodnak ujdonsült nobilikkal.“

Mindezt a lehető legderültebb arrccal mondotta az űgyvéd. Tivadart mégis sértette a közönséges tréfa. A mamára egészen más hatást gyakoroltak az öreg ur ellenkezései; először sirt, azután indulatoskodott, végre mint bölcs tanácsadó ugy kivánt fellépni.

Tivadar lesütött szemmel, és szégyentől pirosan hallgatta végig a tanácsot, melynek ismétlését tiltja az etiquette. -104-

Tivadar hidegen köszönt és szó nélkül távozott. Akkor volt utolszor Borékyéknál.

Stefania két hónappal és három héttel előbb esküdött meg Varjasi ügyvéddel.

1851-ben Serafin viaszalakokat mutogatott a dunaparton, egy e végre csinnal rendezett, s gondosan ősszeállitott műteremben. A szemlélődő látogatók között jelentek meg Tivadar is, és Valeria. Voltak a teremben ismertebb alakok. Látható volt az orvos, ki nejét agyon csiklándozta. Meglepő csoportozatot mutatott az urvacsorája. Tökéletlenebbek voltak az abruzzi rablók, és Salvator Rosa.

Tivadarnak egy nőalak tünt fel. Hosszasabban és figyelmesebben nézdelte. Nagyon hasonlitott valakihez, kit igen jol ismert, de kit nem tudott magának hirtelen megnevezni. – Serafintól kérdezte meg, kit ábrázol a viasz nő? -105-

Egy kacér, szenvedélyes teremtést, ki férjét a legalacsonyabb módon kötéllel végezte ki. Midőn legédesebben aludt, zsineget hurkolt nyakára, ugy fojtotta meg. A nőt Boréky Stefaniának hivták, a szerencsétlen…

Tivadar szédülni kezdett, alig volt annyi ereje, hogy hirtelen megfordulhasson: neje karjaiba fogódzék, s a teremet odahagyta. – Több napokig ágyban fekvő beteg lett, mindent elbeszélt szeretett nejének, s a mint felüdült, hálaimát mondott a világ- s emberismerő lelkiismeretes atya sirhalmánál.

KEDVES VISZONTLÁTÁS.

1843-ki május 16-án bucsuztam el Frosinától. Romeo és Julia nem bucsuztak keservesebben, mint én és Frosina. Minden részletesb apróságokat leszámitva, elég ha annyit bevallok, hogy ő elájult, én pedig bőgni kezdtem.

Szerencsétlenségünkre a legkellemesebb tavaszéj volt, a lugas körűl, hol bucsuzánk, különnemü madarak hangicsáltak, sőt még a hold is teljes fényben ragyogott. Az egész természet oda látszék működni, hogy elválásunk költői, tragicus és drasticus legyen.

Miután most majd minden évben van kholera, egész bizonyossággal nem állithatom, hanem azt remélem, igen! válaszoltam én.

Attól mit se félj! a nő háromszor felejt addig, mig mi egyszer, különben ha mégis hajlamot éreznék a feledésre, kandirozott kalmusgyökeret eszem, az az emlékezőtehetséget végtelenül előmozditja. -107-

Lásd Pest az élvek, gyönyörök tengere, te benne okvetlenül el fogsz merülni.

Ne félts egyetlenem! Voltam én már másszor is Pesten, mégis épen hoztam vissza számodra szivemet. Én jobb uszó vagyok magánál lord Byronnál, pedig az a Darda–Nelliket is átuszta.

Valami nálamnál csinosabb, gszdagabb asszony vagy leány hálójába kerit, s mint a pók a legyet, felélvez.

Nincs az a szépség, nincs az a tökély, mely hozzád mérve törpévé ne silányuljon, nekem csak emlékeznem kell reád a büvös csábok közepett, s haladéktalanul meggyőzhetlen s rendületlen maradok, mint valami gránitszikla.

Hiszem, hogy egykét évig nem fogsz feledni, hiszem, hogy fenséges és próbált szerelmed megbirkozik pár év ostromló s csábitó változatosságot mutogató rohamaival; de három, négy, öt, sőt több évek kihűtik az aethnát is, száz év Heklót csinál Heklából is.

Matusalem hatszáz évig maradt hű kedveséhez, -108- pedig Matusalem hozzám képest barbar, és majom volt. Az időtől ne félj egyetlenem! az idő diadalmaskodhatik még az ércen is, de az én szivem gyémántból van, sőt annál is keményebb.

Dacára ezen valóban érzékeny kitöréseknek, ezen mondhatni keserü kételyeknek, ezen boszantó szemrehányásoknak, Frosina a bucsu órájától egy év mulva feledett, s nejévé lőn egy sveici órakereskedőnek, ki nálamnál sokkal rútabb volt, a comfortra pedig annyit sem adott, mint egy vargalegény, s télen nyáron anginetet viselt, s báránybőr-sápkában járt.

Ez nekem végtelenül fájt, nem egyedül azért, hogy Frosina hűtelen lőn, hanem főleg azért, hogy hűtelensége által az egész asszonyi nem iránt elvesztém bizalmamat.

A leánykák irányában távol egy helyben maradtam, minek természetes kővetkezménye lőn, hogy a cél is távol maradt tőlem.

Elszalasztottam egy özvegyet, kinek terjedelmes orra volt ugyan, de terjedelmes birtokai is voltak. -109-

Elszalasztottam egy másikat, ki száguldó aszkórban volt, már régen meghalt, s 100;000 forintot hagyott hátramaradt férjének.

Elszalasztottam egy harmadikat, ki oly hirhedt gazdaasszony volt, hogy csupán tejfelből jelentős vagyonkát gyűjtött, tojásárulásból pedig csinos házacskát vett Debrecenben a 13 városban.

Enyim lehetett volna a Forstmeister leánya Teréz, kinek szépségéről ugyan mindenki hallgatott, de vagyona hetedhét országra szólt.

Enyim lehetett volna Babett, ki vak volt és siket, de férjét háromemeletes házba vezette.

Enyim lehetett volna a kedves és szeretetreméltó szerény Fanni, kit szépsége miatt a vidék büszkeségének neveztek.

Enyim lehetett volna Anna, Panna, Iluska és Piroska! mind megannyi gratiák és aurorák selyem, vagy arany köntösben.

Tiz év alatt Frosináról igen keveset hallottam, jobb leendett, ha semmit sem hallottam volna.

Megszökött egy pálinkafőző-legénynyel, s távol férjétől három hónapot töltött Kolosváron.

Ruhaszekrényében a szobaleány viklerjét keresvén, egy fiatal embert is talált.

Egyszer egy hétre ment el hazulról, azt állitván férjének, miszerint rokonait megy látogatni; későbben kisült, hogy rokonai épen oly kevéssé látták a hét lefolyta alatt, mint férje ura.

Férje ura, a legkedvesebb frakkját egyszer a nobelbálban egy fiatal patvaristán felismerte.

Még olyan bolondot is hallottam róla, hogy egy csinos örmény boltoslegénytől ingyen kapott selyem bálruhát.

Hogy mindezen hirekből valami igaz is lehetett, tanusitotta az, hogy férje ura 1853-ban 30 éves korában mellevesedésben halt meg, mit a halandók dr. Ájváj állitása szerint, rendesen bánatjukban szoktak kapni.

1853-ban emészthetlenségben sinlődtem. Ezen év az ételek országából nem birt olyasmit felmutatni, a mit meg tudtam volna emészteni. – Próbáltam mindent, elkezdve a gabonapálinkától le a centauriáig, mind hasztalan, utoljára nemcsak nem fogyasztottam, hanem fogytam is. Az -111- orvosok minthogy a gyógyszertári szerekről határozottan lemondtam, mérgökben Marien-Badot ajánlották, jól tudván, hogy ha én nem emésztek is, de ajánlott curájok kevés pénzemet okvetlenül meg fogja emészteni.

Az ember, kivált midőn nem emészt, fűhöz, fához ragaszkodik; ajánlatukat elfogadtam.

Elutaztam a kijelölt fürdőbe. Meglehetős számu roszgyomru egyéneket találtam, kivált a magasabb osztályokból, és szépnemből. Rosz gyomrom után itélve a pincér engemet is bárónak cimzett.

A meg nem emészthető vituluszt pótolja legalább a titulus; gondolám magamban, s a bárócimet elfogadtam.

Ittam a vizet mint valami gődény, még pedig sikerrel, két hét mulva meg birtam emészteni egy galambcombot, s hét szem befőtt szilvát.

Hiszem, hogy tökéletesen kigyógyultam volna, ha véletlenül Frosinával nem találkozom.

Szegény Frosina gyomra még ziláltabb állapotban lehetett az enyimnél, mert ugy nézett ki, mint a viasz, s oly vékony volt, mint a papiros.

Ah minő szerencse önnel találkoznom! – szólott oly szellemi hangon, miszerint bárki észreveheté, hogy az nap nem emészthetett meg többet egy sármánynál.

Tudok! de csak annyira, mennyíre egy galambcombtól, s hét szem szilvától kitelik.

Elég, sőt sok is olyan lénynek, ki ma sem evett többet egy szál paszternáknál. Jőjön ön szobámba, s csevegjünk a 10-évelőtti boldog napokról.

Karöltve sétáltunk szállására. Lassabban karöltve, csak egy galambcomb, s egy szál paszternák sétálhatott volna.

Bámultak, kik már egy tányér spinóttal, s egy fél csirkével is megbirkozhatának.

Épen azért még kevésbbé szövetkezhetünk; egy rosz gyomor is elég baj, hát még kettő.

Falra borsót hánynánk; a rosz gyomor a vigasztalást sem képes megemészteni.

Zöldségekről előre gondoskodtam; van céklám, karórépám, kartifiolám, spinotom, podlupkám, zellerem, murokrépám.

A sóskától várok mindent, azért a jövő tavasznál előbb semmi esetre sem nyilatkozhatom.

Akkor szárnyra kél a 40,000 forint is! Mostanában ingyen csak a pesti dologházban nevelnek.

Engedd meg angyalom, hogy kissé távozzam; májam, vesém, lépem… jaj… görcsök!… szivszorulás… rágás… nyilalás… mindjárt visszatérek.

A FEHÉR RÓZSA.

Bellini „Romeo“ cimü operáját adták. A szinház zsufolva tömve volt. Maga a darab meglehetős vonzerővel bir, de még nagyobb vonzerővel birt Signora Bianka, ki nem régen jött Olaszországból, s először lépett fel Juliában.

Bianka magas nyulánk egyéniség volt, hollófürtőkkel, és égszemekkel, hófehér gömbölyü keze, s kerekded piciny lábai, még a csillárok fényénél is feltüntek; ajkait és fogait pedig bizonyos divatlap ujdondásza, már fellépte előtt a korallokhoz és keleti gyöngyökhöz hasonlitá.

Hirhedt énekesnő volt, Olaszországban minden felléptét 100 darab aranynyal dijazták, s grófok, sőt hercegek is megtapsolták, a divatlapok koszorúba foglalták nevét, midőn róla megemlékezének.

Még pár napja lehetett Pesten, már két előkelő uracsot emlegettek, kikkel örömestebben társalkodott.

Vezekény gyakrabban sétált vele Pest legnépesebb utcáin; Haracscsal ugyanazon kocsiból látták a szinház előtt kiszállani.

Az operában jelen volt mind a két udvarló, – külön páholyban, midazonáltal közel egymáshoz.

A müvésznő minden legkisebb mozzanatát figyelemmel kisérte a közönség, az énekrészek után viharzó taps keletkezett, koszoruk repültek a szinházban, de a koszoruzápor között is meg lehetett három kisebb bokrétát különböztetni, melyben a virágok között valami egyéb is csillogott.

Az énekesnőt az öltözőterem ajtajánál két uracs várta, kik noha igen közel, egyetlen szót sem váltottak egymással.

Kevéssel azután a müvésznő megjelent, egyetlen fehér rózsával, még a fehér rózsánál is fehérebb kezében.

A müvésznő válaszolni akart… de egyszersmind a fehér rózsát is nyujtotta. Azon pillanatban férfiui hang hallatá:

A müvésznő hirtelen megfordult, a fehér rózsát Vezekény átragadta, s ajkaihoz emelé, mig Haracs dühtől szikrázó szemekkel rohant el.

Bianka az ismeretlennel, ki nevét hangozá, űlt kocsiba, mely velök elrobogott.

Vezekény mindig kezeiben tartá a fehér rózsát, epedve nézett utánok, s egy nagyot sóhajtott.

Ugyanazon éjszaka, midőn Haracs a boszútól és kételytől nyugtalanul virasztott, Vezekény a szebb való helyett kellemes álmokban ringatódzott, gróf X kéjittasan játszott a kedves teremtés hollófürteivel.

Mindenki terveket készitett a viradó napra, de a tervek kivihetők lesznek-e, arról talán egyedűl Haracs gondolkodott.

A háziur reggeli pongyolában volt, s egy illatos szivar bodor füstjében gyönyörködött.

Uram! talán ha nem szólok is, ki fogja találni ily korán miért alkalmatlankodom.

Egész éjszaka álmadoztam, s ön alkalmasint tudni fogja, hogy az álmadozók képtelenek találgatásra.

Uram, ön egy fehér rózsát tulajdonitott el tőlem, mely mint virág igen csekély értékü ugyan, mint szerelmi ajándék nekem felette becses. -119-

Elhinném, ha ön tettleg ellenkezőt nem tanusitott volna; ön a nekem nyujtott rózsát erőszakosan elrabolta.

Tudja meg az úr, miszerint nekem Biankával komolyabb viszonyom volt, és van… a fehér rózsát operánk disze nekem nyujtá.

Minthogy ön szeret a lovagiasságról beszélni, remélem künn a szabadban hasonló hidegverüséget fog ön tanusitani.

Ma végzendőim vannak, holnap reggel szivesen megadom az elégtételt, mit ugyan ön, magaviseletéről itélve meg nem érdemelt.

Vezekény, mintha semmi sem történt volna, igen kedélyesen reggelizett, későbben csinosan és izletesen felöltözött, s pontban 12 órakor Biankát meglátogatta.

Bianka kedélytelennek mutatkozott, s Vezekényt, pár nap előtt még elfogadott, s kedvelt udvarlóját közönbösen fogadta.

A szelid égalj csalogánya, tegnap este mint Julia, egész fenségében ragyogott.

Találjanak már ki önök, valami ujabb epithetont másnak dicsőitésére; e kitételt ma legalább hatodszor hallom.

Vannak ajkak, melyekről Bianka hetedszer is örömest hallotta volna. – Vezekény észrevehető gúnynyal válaszolt.

Igaza van önnek… miért titkolódzam, én tegnap este óta ismét boldog vagyok!

Istennek hála, igen sokszor. Lássa barátom, az ember nem él örökké, mit elmulaszt, sokszor akarva sem tudja helyrehozni.

Forróbban s lángolóbban, mint bárki más; -121- csak ember kell, ki e nemes tüzet folytonosan éleszteni tudja és akarja.

Legkisebb bejelentés, és kopogtatás nélkül, egy Vezekény előtt ismeretlen egyéniség lépett a terembe.

Köszönet hercegem, ön mint mindig, ugy ma is megtartá szavát; ön szeretetreméltóságát magával hozta s egyedül unalmas nejét hagyta Florencben.

Okos ember azon törekszik, hogy minél könnyebben utazzék, a marquise kissé nehézkes volt ily hosszú utra.

A herceg csak most vette észre Vezekényt, s azonnal belátta, hogy kissé sokat mondott.

Igaza van a kisasszonynak, én a müvészt az embertől meg szoktam különböztetni.

Vezekény e sokféleképen magyarázható válasz után kalapot vett, s távozott.

Bianka pedig mintha mi sem történt volna, ruganyos pamlagára ült, s az álmélkodó herceget maga mellé szólitá.

A kitüzött helyen s kitüzött órában mindketten megjelentek: Haracs és Vezekény.

Mielőtt élet, s halál felett vettetnék el a -122- kocka, a fehér rózsát, mi ön részéről, irányomban annyi méltatlanságra nyujtott alkalmat, ezennel önnek kézbesitem, a müvésznő tegnapi magaviseletével csakugyan meggyőzött, hogy ajándoka méltóbban illeti önt, mint engemet.

Mindezt Vezekény gúnynyal mondá, s a fehér rózsát indulattal dobta Haracs lábaihoz.

Mindketten egyforma távolságban állunk az élet és halálhoz, e középvonalon azt hiszem, a legerősebb és legsértőbb bántalmak sem bántanak, válaszolt Haracs oly ember hangján, ki szemközt egy másikkal, kissé remeg társától.

Még egyet! Mielőtt lőnénk, kötelességemnek, magam iránti legszentebb kötelességemnek tartom kinyilatkoztatni, miszerint nem a Bianka szerelmeért vivok, s szántam magamat a halálra, hanem saját becsületemért; ezeket mondván Vezekény, helyét elfoglalá.

Bianka, csak legalább mostani helyzetemben láthattál volna… – szólt hörgő hangon.

Ön akarta, s én mégis nagyon sajnálom önt. -123- Ön nemsokára örökre lehunyja szemeit, Bianka pedig talán épen e percben is, bizonyos olaszországi herceg udvarlásait fogadja el.

Vegye fel a fehér rózsát, fesse pirosra csorduló véremmel, s küldje el Biankának.

E szavak után Haracs nem sokára örökre lecsuká szemeit, Vezekény ugy tőn, mint megigérte. Valamivel későbben vadászsipot vont elő zsebéből, füttyentett, mire négy erőskaru férfi megjelent, s a hullát karjaikon egy szekérre helyezék, mely azután csendesen haladt a város felé. Vezekény is kocsin ült, melynek lovai száguldva ragadták szállására.

„A kisasszony fehér rózsájáért pirossal kedveskedik Haracs. Az ember élete csekély ott, hol a becsülettel tétetik párhuzamba, de végtelenül nagy áldozat egy léha asszonyért.“

Lásd, ott ha mind feltámadnának is, kik szerelem miatt elvérzettek, sem csinálnának olyan lármát, mint ezen országban érdekeink egyetlen áldozatja.

Ugy van! de mindez legkevésbé sem bántana, de az nagyon geniroz, hogy e miattam történt halálról, már az egész városban beszélgetnek.

SZÉP NAPOK.

Élvezhetém én is e napokat, s épen azért nem adnám magamat egy millo zechinoért.

Irták pedig akkor az 1840-ik évet, s a vastagételek között a töltött káposzta uralkodott.

Akkor husz éves valék; most harminchárom éves vagyok. Tizenhárom év óta sok minden megváltozott, legészrevehetőbben azonban kedélyem változott meg, s inaim ruganyossága. Megváltoztak azok is, kiket szerettem, s kik engemet szerettek; arcaik megráncosodtak, szivük pedig gyengébben lüktet. Boldogok, kiknek gyomruk jól emészt. Fájdalom! én ezt az enyémről nem mondhatom.

1840-ben Vállajban laktam. Vállaj a legszebb sváb falu, Heim Mariska pedig a legszebb sváb leány volt az egész világon. Abban az időben még jobban birván szemeimet felnyitni, Maricsli az első pillanatra feltünt előttem. Krumpliszedéskor -126- ismerkedtünk meg, kukurica-morzsolás alatt haladtunk az ismeretségben, dohánysimitáskor viszonyunk fait accompli volt. Szerencsémet még tisztartó főnököm is irigyelte, kit, ha meg nem halt volna, szerencsés lennék megnevezhetni; a holtakat azonban békességben hagyom.

Mint minden pórleány, Maricsli szerette a csecsebecsét, s innen magyarázható, hogy nemcsak fizetésemet huzta, hanem még adósságokat is csináltam miatta. Egy irnoknak akkoriban 100 bankó forint volt fizetése, most a kocsisoknak 120 bankó forintot fizetnek. A kor változott, de változtak az irnokok, sőt kocsisok is.

Maricslinak az akkori szokásként házasságot igértem. Későbben jót nevettem e bolond igéreten. Maricsli pedig jót sirt. Már akkor is divatban volt, hogy a min egyik ember nevetett, a másik sirva fakadt. Ég és föld elmulhatik, de ez a divat bajosan fog elmulni.

Főnököm haragudott reám; nem azért, hogy Maricslit bolonditgatom, hanem hogy ő nem bolonditgathatja. Főnököm tiszttartó létére is ember volt, s büszke volt reá, hogy magát annak nevezhette. Az ember arra rendesen legbüszkébb, a mi legkevesebb fáradságába került.

A viszony csendesen kezdődött, de lármásan végződött, mi rám nézve annál kellemetlenebb volt, mert akkoriban fülfájásban szenvedtem. Örömest -127- betömtem volna szájukat a lármázóknak, de nem volt mivel. Egy irnok, kivéve lelki tehetségeit, vajmi kevéssel rendelkezhetik.

Fuss! vagy fizess! Futottam – Vállajról egyenesen az alföldre. Az alföldön magánosságot kerestem. Hol egyik helység 12 mérföldnyire esik a másiktól, könnyü ott magánosságot találni. Az ember azonban olyan mint a nemesis, megtalálja az embert az alföldön is.

Ez az ember egy juhászati individuum volt, ki engem mód nélkül szeretett, s kit én módosan gyülöltem. Az ilyetén viszony, milyenben mi voltunk, módi az alföldön. Mint módi soká nem tarthatott. Összejöttünk, először szépen, azután csufosan, végre elváltunk diplomatice, azaz szerencsét kivántunk egymásnak. Ő megvárta, mig felgyujtották, s vizesen ment a felföldre, én a szó szoros értelmében szárazon hajtattam be az ország szivébe Pestre, mely már akkor is jelentékenyen dobogott.

Pesten az élet hullámzó tengerére vetettem magamat compass nélkül, s csak innen magyarázható, hogy későbben a való helyett a jó reménység fokánál kötöttem ki.

Kopott ruhában léptem a nagyvárosi életbe, mégis elegans és splendid barátim akadtak. Azt tartották, a mit Rousseau, hogy a kopott ruha alatt legtöbbször jó sziv dobog. -128-

Semmit sem dolgoztam. Az ember fiatal korában igen boldognak érzi magát, ha semmit sem dolgozik. Vallásos voltam, egész bizodalmamat az égbe vetettem. Későbben keserüen tapasztaltam, hogy az ég az izraelitákat nálamnál jobban pártolta. Legelőször is olyan ember akart rajtam könyörűlni, kinek magának sem volt semmije, s ki azt hitte, hogy midőn engemet pártfogol, lekötelezi magának az emberiséget. Annyit mégis kivitt, hogy bizonyos ideig pas des deux koplaltunk, következőleg lelkiismeretesen vigasztalhattuk egymást.

Az olyan viszony, mit koplalás kötöz össze, gyenge, s hamar elszakad. Elszakadtunk összekötözhetlenül. Fajunk közös gyengeségében sinlődtem azaz tetszettem magamnak, s azt hittem, szükségképen másnak is fogok tetszeni. Ez alapon derüs arccal néztem a jövőbe. Derüs arcomba bele szerelmesedett az egész világ, s komoly arcu pártfogókra találtam. Legelőször is egy tengeri fóka arcu tabularis prokátor méltatott figyelmére, s mint patvaristát asztalhoz ültetett. Tetszettek neki élceim, személyemmel nője volt megelégedve, én kosztját találtam szeretetreméltónak. Castor és Pollux nem élt kellemesebb viszonyban, mint mi hárman éltünk három hónapig egymással.

A gazda ritkán volt odahaza, én is szerettem volna kószálni, de fiatal oldalbordája Sarolta, -129- holmi nyalánkságokkal hon marasztalt. E házias magamviselete annyira megtetszett főnökömnek, hogy mint solid fiatal embert, országszerte magasztalt és ajánlgatott. Egyszer azonban olyasmit vett észre, mit észrevenni a tabularis prokátorok sem szeretnek, – gyengéden felemlegette szabad kosztomat, s lakásomat, s miután gorombán lehordott volna, a lehető legdurvábban elutasitott.

Csak kosztját sajnáltam. Vigasztalt azonban a gondolat, hogy ez nem első, s utolsó jó kosztom lesz a világon. E merész gondolat későbben számtalanszor szinte kétségbe ejtett. Planetám azonban nem hagyott elveszni; az oroszlánjegy alatt születtem.

A multat feledve, a jövőről nem gondolkodva, egyedül a jelennel bibelődve, nyitottam a szinházba. Opera volt. Meggyőződhetém, miként a bőgésben is van müvészet, s e meggyőződés a müvészet felé forditá eszmélkedésemet. Még azon éjszaka irtam egy poemát, melyet valamennyi belletristicus és politicus lap visszadobott. E dobás kicsibe mult, hogy agyon nem vert.

Vigasztalásul ismét az élethez folyamodtam, s másnap jóllaktam salmanádlival. A milyen vastag volt a salmanádli, épen olyan vastag volt megelégedésem. Novellát irtam, a legborzasztóbb novellát, melyben a hőst agyon püffentik, a primadonnát agyon döfik, a lateralis és collateralis személyeket -130- megbélyegzik, guillotinozzák, kartácsolják, sőt még egy almáriumot is felforgatnak. Novellámat az akkori szerkesztők legtudományosabb, de legszegényebbike – verje meg a mindenható – kiadta. Az nap nem ettem egyebet annál a novellánál, s a dicsőséggel tökéletesen jóllaktam.

Ennek a szerkesztőnek köszönhetem négy évnek dicsőségét, kilenc év dicstelenségét, és nyomoruságát.

Mint iró végtelenül magasan hordtam fejemet, egyébként meglehetősen alant maradtam.

Első szépirodalmi művem következtében, egy vidéki vaddisznó megbámult, két logicus pedig kalapot emelt előttem. Hizott lelkem a dicsőségtől, testem ellenben meghurkadt.

Ezen idő alatt egy veszélyes kalandba bonyolódtam, melyből üres erszényem rántott ki. – A városerdőbeni arenában csepüt evett, s pántlikát okádott valami strachinoi olasz. A müvészetnek minden ágát szerettem, még a veszettkutya-üldözést is, a miért elhatároztam, hogy a sennort megnézem. Két font megevett csepü után, 16 rőf pántlikát mutatott be a közönségnek. Olyan nagy volt a közönség részérőli lelkesedés, hogy dacára egy lap általi megbizatásomnak, nem voltam képes azt leirni. Az olasz nép már akkor is olyan szerencsés volt, hogy a csepüevéssel is furorét csinált. Lelkesedésem közepett tekintetem egy fehércseléd -131- arcain akadt meg, kinek végtelenül kis feje, és végtelenül nagy kalapja volt. Mosolygott reám; mosolyát 25%-val adtam vissza. Ismét mosolygott 50% dukált. Már szinte félnem lehetett, hogy ilyen roppant uzsoráskodásért becsipnek. A gyönyörü arccal biró kis fej ez undok nagy kalapban is jól vette ki magát, s én hizelegtem magamnak, miszerint stranierám á la Luis IV. öltözik. Pillanataink harmadszor is találkoztak. Signor Bombino épen akkor varázsolt egy 21 hüvelyk hosszu magasteteju kalapot kolbászszá. A kolbászt szeretem, de mégis elragadtatásomban figyelmemre sem méltatám e barbar metamorphosist. Megmagyarázhatlan gyönyörrel nézdeltem a kis főt, és óriás kalapot.

A signor egy spádéba ült; e mutatványban mutatta meg, hogy halhatatlan; e mutatványnyal egyszersmind befejezte azon napi dicsőségét.

Hogy egy félöles spádé hol veszhetett el egy háromnegyedrész öles olaszban, még a leghiresebb naturalisták, sőt antropologusok sem birták megfejteni.

Kimenetkor mindent elkövettem, hogy stranierámhoz közel maradjak, s szem elől ne téveszszem. Hasztalan volt e gondos elővigyázat, ő jobban vigyázott reám, mint én reá. Az előcsarnokban találkoztunk; egy részérőli sokat igérő mosoly nyiltan elárulta, hogy e találkozásra számitott. -132-

Minek köszönhetem a rendkivüli szerencsét, hogy nagysám figyelmére méltatott?

Ön végtelenül hasonlit szeretett testvéremhez Güntherhez, ki hadnagy, s most az Ichthyophagok ellen harcol Gedrosiában.

Alkalmat nyujtok önnek, hogy sohase kellessen arról gondolkodnia. Szivesen elfogadom önt szállásomon.

Meghajtottam magamat; kevéssel azután karomba csimpalkadott, s a legélénkebb társalgás közepett gyalogoltunk a tehén-utcába, hol egy alacsony, de tiszta épületben mutatta ki szállását.

Szereti ön az aludt tejet? e kérdéssel nyitotta meg a kevés időre bezárt társalgást.

Egy nagy guta tál helyeztetett elibünk. Kissé tejfelesebbnek ohajtottam volna, de nyilatkoznom nem lehetett. „Nagyon is természetes leányka“ gondolám magamban, s tetszett az ozsonna.

Egy hónapon keresztül mindennap aludttejeztünk. Bizonyos tekintetben biztositva voltam tehát, s költségvetéseimben nagy törléseket tehettem. -133-

Megtörtént azonban, a mit nem vártam. Bizonyos nap délutánján az aludttejezés alatt, egy hosszu tót szolgáló magánál még hosszabb contóval jelent meg a kisasszony előtt, s a hónap folytában felfalt aludtejért 5 pftot követelt. A kisasszony bizalmas tekintetet vetett felém, s miután a szolgáló várakozásra utasitatott volna, négyszemközt igy kezdé beszédét:

Restellem az egész dolgot. Tantom épen reggel küldi havi járandóságomat, legyen szives barátom, reggeli 8 óráig 5 ftot kölcsönözni.

Én sokkal jobban resteltem a dolgot, s az öt pengőt, azaz tárcámnak egész tartalmát markába nyomtam.

Még két hétig mindennap aludtejeztünk, de az öt forintról egyetlen árva szócskával sem emlékezett. Nehogy ismét restelleni való dolgok jelentkezzenek, elmaradtam tőle, s szállásától. Jóllaktam nemcsak aludtejével, hanem vele is.

Később is gyakrabban eszembe jutott a biztositott aludttej, de a straneriát végképen feledtem.

Az aludttej-epocha alatt megismerkedtem egy baromorvossal is, ki hideg vizzel gyógyitott, s kit e merény miatt baromorvos társai rettenetesen üldöztek. – Hiába mutogatta és bizonyitgatta a szerencsétlen furulyás, hogy az embernek és baromnak csaknem egyforma természete van, hiába gyógyitgatott a legnagyobb sikerrel, elannyira -134- hogy még embertársai is hozzá folyamodtak, ellenei annyival dühösebben üldözték, sőt egy orvostársa szemtől szemébe ugy nyilatkozott: miszerint nem baromorvos, hanem barom – orvos.

E megsértésből párbaj keletkezett. A segédi szereppel én tiszteltetém meg, s előre örültem, hogy valahára orvost is láthatok meghalni, s hogy egy orvossal kevesebb lesz a világon.

Később tudtuk meg, hogy félelmökben mindketten megszöktek, az ég kegyére bizván beteg embereiket, s beteg barmaikat.

Novellám rendkivüli hatást gyakorolt, kivált a magasabb körökben, mindent adtak, csak azt nem, a mi kellett volna, honoráriumot. A szerkesztő kinyilatkoztatta, miszerint nagy ember lesz belőlem, s meghítt ebédre.

Délután öt forintot kértem tőle szórakozásra, de nem adott, azt állitván: miszerint még igen -135- sokat kell irnom és tanulnom, hogy mint középszerű iró is felléphessek.

E nyilatkozat végképen elriasztott az irodalomtól, s a khemiára (vegytan) adtam magamat. A vegytan tanulmányozása mellett legkönnyebb éhen meghalni, a nélkül hogy az ember kivánt sikerhez juthatna. A vegytantól a bölcsészeti tanulmányokhoz szegődtem. A bölcseleti tanulmányok és koplalás együtt járnak, s igy attól is szöknöm kellett. Az ipar és mesterségek nyujtanak életbiztositékot és kényelmet.

Oly mesterséget kivántam választani, mely tisztán magyar embereket, és csupa szép leányokat tartalmaz.

Csizmadiává lettem Nagykárolyban. A legterjedelmesebb osztályba kebeleztetém be magamat, Nagykárolyban tömérdek csizmadia van, de okosabb egy sem volt nálamnál. Mint inas, céhmesteri titoknokká neveztetém, s én vittem és vezettem a céhgyülési jegyzőkönyveket. Titoknokságom kezdetén már annyira birtam főnököm bizalmát, miszerint tanácsomra egy praesidialist adna ki, mely szóról szóra igy hangzott:

Minden társulat főnökének jogában állván, oly rendeleteket bocsátani közre, melyek által a társulat haladása, előmenete, felvirágzása, boldogulhatása biztosittatik, rendelem a mint következik:

1-ször. Minden néven nevezendő csizmadia magyar -136- zsinoros dolmányban, csizmábahuzott magyar nadrágban, nem különben kerek kalapban fog járni.

2-szor. A céhmester nádbotot használ, a többiek intra et extra gremium somfa-, vagy különös engedély mellett, tölgyfabotot.

5-ször. A csizmadia-táncestélyek csárdással kezdődnek és csárdással végződnek. Sebesebben forgatni csak a 18 éven aluli leányokat szabad.

6-szor. Mindenki annyi süteményt visz a táncestélybe, mennyit egy ember elbir.

7-szer. A hétfő – blauer Montag helyett – „Heverdel hétfő“nek fog cimeztetni.

8-szor. Kivánatos, hogy a céh-ülésekben kevesebb bor fogyasztassék, s többet tanácskozzanak.

9-szer. Tapasztaltatott, hogy több csizmadiának szánt gyermekek Gyula, Aurél, Koriolan, Edgard, Evalin, s Jenő nevekre kereszteltetnek. Őseink s elődeink József, János István, György, Sándornak kereszteltették gyermekeiket, pedig erősebb csizmákat varrtak, mint mi varrunk; maradjunk e becsületes magyar nevek mellett.

E rendelet nagy applausussal fogadtatott, én 24 inast praetereáltam, s kineveztetém legénynek, megtartva titoknoki állásomat, s napról napra több kitüntetésekkel jutalmaztatám.

Ágnes későbben nőm lett, s jelenben mint igen boldog csizmadiamester, ajánlom szolgálatomat s tehetségeimet a a nagyérdemü közünségnek.

Egypár uj csizma 6 váltó forint, a fejelés 3 forint, a talpalás 1 forint 40 krajcár.

FÉRJ-PÉLDÁNY.

Egy férjet mutatok be nektek nyájas olvasóim, ki maga is boldog volt, neje pedig többször nyilatkoztatta: miszerint a mennyországot már e földön feltalálta.

Egyiket sem fogom közőlök megnevezni; ismerni ugy sem ismertétek e boldogokat, de végig tekintek a férj életmodorán, hogy megtanulhassátok, miként lehettek boldogok, s miként lehet egy nőt, azaz nejeiteket, boldogitnotok.

Alkonyban esküdtek meg, hogy közelebb legyenek a csillagos éjszakához, mely a házas boldogság ouverturája. Az esküvő egy kisded kápolnában hajtatott végre; mindjárt kezdetben össze kellett szoritani a boldogságot, hogy az későbben szét ne másszon. Esküvő után haladéktalanul haza szállitotta a vőlegény menyasszonyát, hogy azt ne csak lélekben, hanem egészen birhassa.

Midőn az ősi udvaron, az erkély alatt megállott az üveges hintó, oly gyengéden emelé le a férj nejét, miként ha életökben először találkoztak -139- volna. A férj valamicskével előbbre haladt, s a főterem ajtószárnyai ismét kézcsókolás mellett nyittattak meg.

Minő fogadtatás, minő meglepetés várt a nőre a főteremben, ezennel másolni megpróbálom.

Oly nagyszerű volt a kivilágitás, hogy a padlaton a gombostű gombját is meg lehetett találni. A miféle és a hányféle virág nyilik juniusban, mindannyi s mindannyiféle tarka változatosságban illatozott a teremben. Kanárik, kenderkék, pintyőkék énekeltek; a fülemüle csattogott. Ezen éneklés és csattogás közé ismeretlen helyekről ismeretlen zenedarabok harmoniája vegyült.

Most magánosan hagylak, élvezd költői ábrándjaidat! – ezeket mondva a gyengéd férj, haladéktalanul magára hagyta kedves nejét.

A gyengéd férj igen jól ismerte azon egyéneket, kiknek irányában neje, mint leány nem volt közönbös.

Legelőször egy karcsu, fiatal, piros uhlántiszt nyitott a terembe. A költői ábrándokat költői való követte.

Következett bizonyos költő. A költő rút volt ugyan, de tele volt szellemmel, s mint olyan a legrútabb éjszakát is hajnallá varázsolta. Eliz – mint leány örömest türte körében a dalnokot, mint asszony pedig annál szivesebben fogadta, mert feltette -140- róla, miszerint kijelölendi a határt a mult s jövendő között, s e kettő közötti különbséget megéneklendi, felfedezvén oly élveket is, melyekről a költők, ha még oly rútak is, leggyakrabban szoktak énekelni.

Éjjeli 11 órakor külsőleg hűtő, belsőleg melegitő estelihez ültek férj és nő. Esteli alatt egy szóval sem emlékezett a férj olyan dolgokról, melyekről esküvő napján legtöbbször szoktunk emlékezni. Egyetlen csigát evett meg, azt is torma nélkül; vizet ivott, s nem restelte kinyilatkoztatni, hogy tökéletesen jóllakot. Volt thea is, de a férj azt meg sem kóstolta. Midőn felkeltek, engedelmet kért a 14 tál ételből frugalis esteliért, kezet csókolt, lóhátra vágta magát, s távozott.

A nő maga sokallotta e kissé tulságos gyengédséget, de azért senkinek sem panaszkodott. Hogy nehéz álmai lehettek, onnét gyanítható, mert másnap halványabb volt, mint rendesen lenni szokott.

A férj másnap reggeli 9 órakor érkezett meg, s ugy örűlt e morbidezzának, mint a chinai kölykök a megváltásnak.

Eliz engedelmeskedett. Parancsolt a domestikusokkal, befogatott, s elment kocsikázni.

A gyengéd férj nejének, még mint leánynak -141- kitanulta rokon- s ellenszenveit. Mire haza érkezett, a nagy komondorok akkora mind száműzettek, s a boldog nőt egy tigrisszőrű ölebecske várta a pamlagon. – Az ölebecskét Camillának hivták, utolsó leánygyermeke volt Tribetlinek, kinek ősei Tannegui udvarában szerepeltek, s kinek nagyapja a fekete szőrü Makon, párbajban esett el a Tiberis partján.

Eliz karjaiba ölelé a kedves állatot; egyetlen kifogása volt irányában, mit azonban férje hathatós unszolásaira sem akart megmondani. Annyit egyszer mégis kinyilatkoztatott, miszerint jobban szeretné, ha Camillát Zampának lehetne nevezni.

Még az nap estéjén egy fakószőrü Zampával vigasztaltatott meg Eliz és Camilla.

Eliz éjszakára haza kocsizott. Alfréd Zampával és Camillával tölté az éjszakát.

Megemlitendő, hogy Tok doktor Pesten lakott, igen módos és szép fiatal ember volt, Eliznek -142- még mint leánynak udvarolt, s magnetismussal gyógyitotta a vérkelést is.

Tok doktor ötödnap esteli 8 órakor megjelent, s Eliz egész éjszaka a legjobban érezte magát; másnap ismét roszul lett, estére tökéletesen kigyógyult.

Doktor Tok demonstrálta, miszerint Eliznek a nap ártott, s a holdvilág kigyógyitotta; neki ugyanis sikerült Luna nagysám sugarait mittelst magnetische Geheimnisse öszpontositani, ezen öszpontositás pedig megtette a magáét, azaz: Elizt kigyógyitotta.

Az Alfréd örömét lehetetlen leirni; de másnak érezni, mint Alfrédnak magának, még lehetetlenebb.

Tok látogatása az Alfréd legkedvesebb inasának Hanznak hivatalába kerűlt. Hanz Milchenauban születvén, nem tudott csak németül, miért a reggeli helyett mindig früstököt mondott – Egyszer azonban véletlenül e szavakkal nyitott be:

Eliz annyira megneheztelt, nem a frühs, hanem a tok miatt, hogy Hanzit haladéktalanul el kellett kergetni.

Eliz, doktor Tok gyógyitási rendszere következtében -143- annyira belebőszült a magnetismusba, miszerint Alfrédnak minden hirhedt magneses egyént halomra kellett hordani. Akkor időben meglehetős hirben állottak: két debreceni reform. diák, egy ungvári oláh clericus, meg Nádi Vakarcs Börvelyből Mind a négyen előráncigáltattak, de bizony kevés sikerrel; a két diákból minden mágnest kiexperimentáltak a collegiumban, a clericus éjszak helyett délnek tartott, a harmadik pedig, qua tős gyökeres paraszt, kinyilatkoztatta, hogy ő addig egy orvosságot sem fedez fel, mig le nem issza magát. Borral kinálták is, de ő par force pálinkát akart.

Ez volt a legelső elismerés, s ez Alfrédet jobban megörvendeztette, mint a lonatói győzelem Bonapartét.

Szabad választásod van angyalom a déli sarktól az éjszaki sarkig, a Dardanelláktól a jeges tengerig.

Házassága tizenhetedik napján kapta Alfréd -144- az első csókot, s e mézes csókkal nyitott be a családboldogság Arkadiájába.

Eliz másnap Gräfenbergbe utazott. Teljes három hónapot töltött és mulatott Gräfenbergben. Ezen három hónap alatt egyetlen egy levelet irt Alfrédjének, mely szóról szóra igy hangzott:

„Férjem Alfréd! Tegnap nálunk nagy mennydörgés volt… a következményekről hallgatok. Priesznitz azt mondja nem ismer, de szeretne ismerni. A hushoz itt mogyoróhagymát is esznek, még pedig kura gyanánt, igen előmozditja a kigőzölgést. Csókolom Zampát és Kamillát.

Alfréd ezen levelet, mint legtisztább szerelem bizonyitékát, még szomszédjainak is megmutogatta.

Eliz hazaérkezte után harmadnapra sárgaságba esett, Alfréd 10 fontos aranyláncot vett számára, csakhogy mielőbb kigyógyithassa.

Presto! tudd meg ő nagyságától, megengedi-e hogy kézcsókolására mehessek.

Haladéktalanul rendelkezzél, hogy szalma hintessék el az udvarra, s a domestikusok még a szalmában is lábujjhegyen járjanak. -145-

Öt óra mulva a történtek után megengedtetett Alfrédnak, hogy kézcsókolásra felmehessen. – Reszketve emelé a boldog férj nője puha kacsóit ajkaihoz, s e szavakkal emelé el ajkaitól:

Alfréd, neked utaznod kell. Lásd kedvesem, tapasztalást csak utazás által lehet szerezni, tapasztalás nélkül pedig a legszeretreméltóbb férj kezei között is tönkre megy a gazdaság.

Mindenekelőtt Németországba, ott megtanulod a comfortot és finomságot; későbben Olaszországba, ott megtanulod a cukrászatot; azután Franciaországba, ott megtanulod az izlést s társalgásbani könnyűséget; Londonban azaz Angliában megtanulod a juhászatot; Poroszországban a chemiát; Oroszországban az asztronomiát; Bajorországban a sörfőzést, Hollandiában a halászatot; Belgiumban a madarászatot; Tirolban a vadászatot; Hamburgban a piócázatot; Törökországban a juhvajkészitést; végre Egyptomban a bűvészetet. Mind szükséges tudományok olyan embernek, kinek heves vérmérsékletü fiatal neje van.

Röviden, végig kell mennem a zodiakuson; mit gondolsz, mennyi idő kivántatik ezen ártatlan kirándulásokra. -146-

Kegyelmes volt iránta a sors. Megkimélték őt a kaimakok és krokodilok sergei; megkimélte őt a petecs, és sárgaláz; megkimélték őt a bravok és labradoreskek; megkimélte őt a kötél, bárd, kard, pisztoly és tőr; megkimélték őt az explosiok, eruptiok és invasiok; megkimélte őt a vizár, habár, és dagár, földrengés, villám, orkán és zivatar. Három év multával egészségesebben és kövérebben tért meg, mint távozott.

Midőn kocsijából kiszállott, Eliz karjaiba ölelé. Alfréd feledte az ut fáradalmait, és boldog volt.

Alfréd még jóformán ki sem mondta e szavakat, már is vidor kedélylyel házi barátokról gondolkodott. – Házi barátokat könnyü volt találni. Alfréd felséges asztalt tartott, Eliza szép volt, s még csak 24 évet számlált. Az udvar minden istenadta nap teli volt kocsikkal, az ól lovakkal, a termek vendégekkel.

Meguntam e sok vendégeket, távozzunk hazulról, pár hétre, ha megjövünk, Rónaynak -147- s Dombynak irsz, csak e kettőt ohajtom körömben. – Rónay erős, egészséges 25 éves fiatal ember volt, Dombyt pedig az egész vidék Adonisnak hítta szépségeért.

Egész Europa rendelkezésedre áll, angyalom. Görc vagy Gradiska, Florenc vagy Koblenc, Bécs, vagy Pécs, Bellinhausen vagy Münkhausen – amint parancsolod.

Egyik sem azok közül! Velence, a vizek istennője, vagy Athen, a Mythos hazája.

És stockfischt – hahaha! Szerencsétlen ember azt sem tudod, hogy a tengernek kicsi a csuka, a csukának ellenben nagy a tenger, azért is Athenbe megyünk.

Athenben kilenc évig laktak; Eliz borzasztó hóditásokat tett, végre Ypsilantyval megszökött Nankingba, Nankingból Pekingbe, hol porcellánfedél alatt lakott, s a legdrágább shawlt törülköző helyett használta.

Esküszöm az élő istenre, hogy azóta a kapucinusokhoz jártam ebédre, s nőszemélylyel egyetlenegyszer sem beszélgettem.

Már most nekem minden áron nyugalom és kényelem kell, menjünk vissza Domahidára?! Amint parancsolod.

Alfréd elrohant, lerántott a szegről egy rozsdás karabint, azt megtöltötte postával, a kert alá huzódott, s ott egy tó partján agyonpuffantotta magát.

ZAKARIÁS.

1812. aug. 20-kán egy bükkaljai szegény oláh falucskában ismeretlen idegen telepedett le. Az izlés és csin, melyel a kibérlett lakban szobáit rendezé, öltönyeinek választékossága, ezüstnemüi s egyéb ingóságai nyiltan elárulák, hogy előkelő családból kellett származnia, vagy idejekorán saját buzgalma, s a körülmények nyomán oly állást vivott ki a társaséletben, melyben anyagi előnyök mellett szellemi kincseket is szerezhetett.

Ezen falucskában, mint tulajdonában egy művelt előkelő család is lakott, Tormayék. A család főnöke Tormay Gergely több gyermekeken kivül egy szeretetre méltó leánynyal is birt, – a 16 éves Máriával, ki 1811-ben az egész év folyama alatt Pesten tartózkodott, s nagynénje házánál gyakrabban találkozott Zakariással. A nagynéne e gyakori találkozásból egy rendes ismeretségnél egyebet nem következtetett, miután a háznál több felnőtt leányok is találkoztak, s Zakariás mindnyájoknak inkább udvarolt, mint Máriának. Minthogy ok nem szolgáltatott legkisebb gyanura sem, – -151- Pestről Tormay Gergelylyel váltott levelekben a nagynéne egy szóval sem emlékezett Zakariásról, miért az, midőn az oláh falucskában megtelepedett, egészen ismeretlen volt a Tormaycsalád előtt.

Volt-e hatással a Máriávali ismeretség e megtelepedésre? bizonyosan nem állithatjuk, annyi igaz, hogy egy évig Zakariás egyetlenegyszer sem fordult meg Tormayéknál, s egészen elzárt életet élt, könyvei s magánérdekei közé temetkezve.

Mint majd minden idegen, Zakariás is némi rejtélyes szinben állott a falucska lakossága előtt, főleg midőn orvosi ismeretei is hirbe jöttek, – minek alapul szolgált egy a faluból származott nőcselédjének nagy betegségből történt kigyógyitása, s több szerencsésen sikerült orvoslatok, melyekre ez uton a lakosság által egyszermásszor felszólitatott.

Történt, hogy Tormay legkiseb gyermeke, egy kedves kis fiucska Anginát kapott. A betegség halál kimenetet gyaníttatott, oly sebesen haladt előre, miért, miután közel orvos nem találtatott, hogy e szeretett gyermek életét megmenthessék, mások javalatára Tormay Zakariáshoz folyamodott.

Zakariás a felszólitás után haladéktalanul megjelent egészen fekete gálában, mely öltözet neki rendkivül jól állott. Nem leend fölösleges Zakariás -152- külsejéről röviden szólanunk. – Mintegy 32 éves lehetett, nyulánk magas testalkatu. Rövidre nyirott hollófékete haja, olájszin bőre, magas homloka; vékony szegélyü szája, romai orra, spanyol szakála és vékony bajusza oly kinézést kölcsönzének neki, mely által, főleg nők között, mindenkor kedvas szokott lenni. Gondoljunk még ezek mellé csengő érc-organumot, kellemes kiejtést, könnyüséget mozdulatokban és társalgásban, s azonnal fogalmunk lehet Zakariás physicumáról.

Az idegen a gyermeket a Kalomell segitségével pár nap multával tökéletes egészségben adta át szüleinek. A szóbeli hálálkodás minden nemeivel elhalmoztatott, sőt jelentős és becses ajándokokkal is megkináltatott, melyeket azonban a leggyöngédebben utasitott vissza.

Uram, ön bizonyosan gyülöli az embereket, s kerüli a társaságokat, különben nem igyekeznék oly elvonultan s magánosan élni?

Az ismeretségeket nem keresem, de ha önkint jőnek, szivesen elfogadom, s igyekszem azokat megtartani. Igen korán megtanitott az élet, mennyire bizhatni a nagy tömegben, a tapasztalás pedig: mennyivel biztosabb azon boldogság és megelégedés, melyet a magány és elzárkozottság, mint melyet a gyakori közlekedés és társas élet nyujtanak.

Szerencséltessen ön bennünket gyakrabban becses -153- megjelenésével, s mi igyekezni fogunk önt az ellenkezőről győzni meg, a nélkül, hogy az által az általánosságot tekintve, önnek igen bölcs nézeteit megváltoztatni ohajtanók.

A legjobb szabálynak is vannak kivételei, s ezen kivétel nekem nem csak örvendetes, hanem kedves is fog lenni.

Az első látogatás, s illetőleg elválás után Tormay az udvarról e szavakkal nyitott be övéihez. Nekem ezen ember tetszik, hideg ugyan, de őszinte, s nem ragaszkodik a társas élet sok kivetni való üres formáihoz, – meglásd nőm, nekünk még igen sok jó órát fog szerezni ez az embergyülölő ezermester.

Mert gyermekemet visszaadta anyai szivemnek, az én kedvezésemet őrökre biztositván, részvétemre minden időben számolhat.

Mária egy szót sem szólott. Mosolygott… s titkos öröm sugárzott szép kék szemeiből.

Az egész vidéken Tormayéké volt az egyetlen ház, hol Zakariás gyakrabban megfordult. Rövid idő lefolyta alatt mindenki részvétét és barátságát megnyerte, s különösen a hosszasabb téli estéken érdekes elbeszéléseivel sok kellemes órákat szerzett a háziaknak. Senki azonban annyira -154- nem örült jelenlétének, mint Mária, s távozásakor esdeklőbben senki sem tekintgetett utána. Mi okból? talán nem is volna nehéz kitalálni – de a kedves gyermek még távolról sem gyanittatá, hogy Zakariást már Pesten ismerte, s hogy körében már több órákat töltött légyen el. A szerelmeseknek majd mindig vannak titkai, Mária és Zakariás pedig szerették egymást, miként azt egy rövidke magányos együttlét alatt be is vallották.

Kellemetlen januári délután volt; hideg éjszaki szél sürű hópelyheket szórva ide s tova süvöltött keresztül kasul a falucska néptelen utcáin, mely fölött a rengeteg százados tölgy és bükk lombtalan fái között olykor olykor éhes farkasok vonitásai hangzának. Ezen évszaknak is megvan az ő szépsége és regényessége, mint a tavasz, nyár, és ősznek. A tavaszban a természet teremtő ereje s költőisége, a nyárban szelidsége, az őszben a feloszlás s mulandóság poesise, a télben költői vadsága gyönyörködteti lelkünket. Visszaálmodjuk mult napjainkat, élvezzük a jelent, vagy elmerengünk a jövőben. Szeretünk, élünk, s meghalunk.

Az öreg Tormay egy generalis farkasvadászat örömeit, és gyötrelmeit osztotta meg a nemes megye magistrátuálistáival, háromszor is ismételve nejének, hogy solid vacsorával várakozzék reá, miért a gondos háziasszony kora délutántól férje -155- hazajöveteléig folytonosan a konyhában tűz körül forgolódott, s kedves vendége Zakariás mulattatását Mari leányára bizta, ki ezen bizalomnak végnélkül örült.

Zakariás és Mária egy vigan pattogó száraz gyertyánfával zsúfolt ősi stilben készült kandalló közelében ültek, egymás szomszédságában. Zakariás jobb kezében tartá a leányka balkezét, s már előbb megkezdett beszédét mindinkább növekedő tűzzel folytatá:

Igen Mária, én önt boldoggá ohajtom tenni, végtelenül boldoggá; – legyen szivemnek minden dobbanása, minden gondolatom, minden érzelmem egyedül öné, – nevezze meg a helyet, az embereket, és én ott azok körében kivánok, azok társaságában fogok önnel élni, csak azt tudjam, hogy szeret, hogy egyedül, hogy végtelenül szeretni fog. Erre feleljen nekem kedves Máriám, csak annyit mondjon „igen“ vagy „nem.“

Mária gyöngéden elpirult, lesüté szép nagy szemeit, melyekből könyüi akaratlanul megeredtek.

Az anya e pillanatban lépett be a konyhából, tanuja lőn leánya könyüinek, a legnemesebb öröm könyüinek, de melyeket oly nehéz megkülönböztetni a fájdalom és szenvedés könyüitől, midőn a lélek belső állapotát nem ismerjük…

Mi bajod kedves gyermekem? – az istenre uram, mi, szóljon, mi történt szeretett Máriámmal? -156-

Semmi rosz, asszonyom. E könyük, melyek a fájdalom könyüinek látszanak, az én boldogságomnak milliókat érő könyüi, e könyükben vallotta meg nekem Mária szerelmét, e könyükben biztositotta boldogságomat.

S az anya, Zakariás és Mária igen sokat és igen sokáig beszéltek lelkesedve a szerelemről, Zakariás őszintén derült arccal vallotta be terveit, Mária végtelen szerelmét, s még a két szerető örömittasan merengett egymáson, a nem kevésbé boldog anya nyugodtan távozott kedves férje kellő fogadására.

Tormay az igért órában megérkezett, s bár a mindenkor nevezetes farkasvadászatról végetlenül hosszasan kezdett beszélgetni, mégsem birta az anya és leány türelmét kifárasztani annyira, hogy azok titkukkal elő ne állottak volna, remegve és gondosan lesve le a férj és atya arculatjáról minden gondolatot.

Zakariás ellen legkisebb kifogásom sincs – ő ugy látszik, müvelt, becsületes ember, nem tudom ugyan körülményesen kicsoda, s képes-e leányomat családjához képest illendően eltartani, s foghatja-e boldogitani; de az elsőt nem lesz nehéz megtudni, a második pedig közelebbről érdekli leányomat, mint engemet. Ő pedig nem fog saját magának boldogtalanságot akarni, s mielőtt ily fontos lépést tenne, számot vetend magával, én -157- egybekelésöket nem ellenzem Máriám, ha Zakariás olyan ember, mint a milyennek látszik, s az az ember, a kit az ég neki rendelt, ugy táncolni fogok magam is lakodalmotokon. Holnap még többet mondandok, – mert most átkozottul fáradt vagyok, s jobban ohajtom a nyugalmat bár minő egyéb érdekeknél.

Kevés idő mulva Mária Zakariásról álmodott, Tormay pedig egy ordas farkast lőtt, de melynek bőrét nem jó leendett előre meginni, mert az első ébredéskor már az is elveszett.

Zakariásnak a világon egyetlen barátja, egyetlen biztos embere volt, Pauli nevü inasa. Urának életviszonyaiba és titkaiba kora gyermekségétől be lévén avatva, jelentős hatást látszatott felette gyakorolni. – A fenebb emlitett szerelmi vallomások után mintegy három héttel Pauli egy szorgosan couvertezett levéllel nyitott be urához, s miután az ajtót maga után gondosan betette, s figyelmesen körültekintett volna, közelebb lépett Zakariáshoz, ki elnyujtozkodva hevert a pamlagon, s a rejtélyes Zanoni memoirjeit olvasá.

Uram egy levél Olaszhonból Kamozzitól; – ezeret mernék egyre feltenni, hogy e levél fontosságokat tartalmaz, Kamozzi okos ember, s csak -158- akkor vesztegeti a papirost, midőn tudósitásai elkerülhetlenek.

Zakariás hévvel ragadta ki a levelet inasa kezeiből, s miután a cimer, s pecséten hiuz tekintettel végig szaladt volna, legkisebb gondolkodás nélkül feltörte azt.

Uram, mielőtt a levelet elolvasnád, engedj pár szót szólanom. Meglehetős régen nyomja valami lelkemet, félek, hogy jöhet idő, midőn kérelmemre azt mondhatnád: késő Pauli, előbb kell vala szólanod!

Zakariás az asztalra helyezé a levelet, s átszuró tekintetet vetett inasára, kit azon tekintet legkevésbé sem zavart meg.

Uram emlékszel, azt igérted, hogy egészen magadba zárkozott életet fogsz élni, kerülni fogsz minden ismeretséget, kerülni az emberi társaságokat; magad tudod mennyire kivánatos volt, hogy ez igéretet, e feltételedet megtartottad legyen; de te bizonyos idő óta arról egészen megfeledkeztél, s gyakorta emberek közé tévedsz, sőt Tormayék házánál pár hete szinte napos vendég lettél. Uram mi ennek oka?!

Egyetlen egyszer Fiesole legszebb gyermekébe az alig 15 éves, Biankába… istenem hol vannak azon szép napok!… Bianka hütelen lőn hozzám, -159- s én… de minek beszéljek, hiszen te mindent tudsz, kivüled titkomat csak isten tudja. A halottak nem fecsegnek.

Nincs falevél, mely mindenben hasonlitana egymáshoz, de azért minden falevél falevél, minden nő – csak nő, uram, ki nőhűségre épit, homokra épit, azt mondja a példabeszéd, azután meg az emberek is az állatországhoz tartoznak, azután meg ki maga kárán tanul, többnyire bolond szokott lenni. – Uram az idő mindent feledékenységbe taszit, még egy pár év, s nyugodtan felléphettünk volna, ha Olaszországban nem is, de a világ más részében akárhol.

Igazat beszélsz Pauli, de tudnod kell, hogy én Máriát nőül veendem; a pénz ha csak magunk nem csináljuk, nem tart örökké. Mária pedig gazdag leány. Kérlek jó Pauli, hagyj magamra, ha szükségellek, híni foglak.

Pauli távozott. Zakariás elővette a levelet, s annak következő tartalmát, minden legkisebb habozás nélkül végig olvasta.

A rendőrség a mult hetekben nyomába jött, hogy Magyarországon tartózkodol, s ha jól értesültem, személyes leirásod mellett, arcképmásosodat -160- is megküldötte a bécsi rendőrségnek. Tudva lévő gyilkolásaidon kivül még három ujabb erőszakos rablást, és egy gyilkolást bizonyitottak be ellened a meghitelt tanuk; légy szemes, és vigyázz magadra.

Jó Pauli készen tartsd mindenemet, nem tudom mely percben indulunk. Máriávali egybekelésemet siettetnem kell. Igazságod volt, Kamozzi igen fontos ujságokat ir. Vedd e levelet, s olvasd.

Rólam egy szó sincs a levélben; annál jobb, szerepet cserélhetünk; keresett és üldözött személyek sokkal könnyebben rejtőzhetnek el inas, mint uri álarc alatt.

Add elő felöltönyömet, még e pillanatban értekeznem kell Máriával. Ő szeret, bizonyosan hajlani fog kérésemre, s az esküvőre határozott tiz nap helyett holnap, vagy legfeljebb holnapután esküdhetünk.

Uram! – vága közbe hirtelen Pauli – vigyázz magadra és légy szemes, a szerelem a boldogság helyett, sok nagy embert vitt már vérpadra, pedig te értted, lelkemre mondom, kár volna, előtted még sok szép évei állnak az öröm-, s gyönyöröknek.

Zakariás kevéssel, e rövidke párbeszéd után, -161- csinosan öltözködve bekopogtatott Tormayék társalgási teremébe.

A sors ugy akarta, hogy bizonyos időre egyedül lehessen Máriával; Zakariás sietett e kedvező percet felhasználni.

Mária, menyasszonyom vagy, ujjodon szerelmem, végetlen szerelmem záloga ragyog, akarod-e vőlegényednek egy igen jelentős, de nagyfontosságu kérését teljesíteni.

Ha kérésed erőmet nem haladja a teljesitésben, s az szüleim jóváhagyását is megnyerheti, szólj Zakariás, örömömre szolgáland kérésed teljesiteni?!

Pestről tegnap, anyagi érdekeimet igen közelről tárgyazó tudósitást vettem, ezen levélben értésemre adja bizományosom, hogy egy hét alatt személyes jelenlétem fenn elkerülhetlen. Te tudhatod Máriám, mit tesz vőlegénynek menyasszonyától az eskü előtt hosszasabb időre válni el, – eltérni az utról, mely az üdvösséghez vezet. Csak akarnod kell, s én nyugodtan, boldogan távozhatom; ha vélem jösz, kétkedés, gyötrelem és remegés helyett örömet és megelégedést viszek kebelemben; vélem pedig csak ugy jöhetsz, ha nőm leszesz – a határozott tiz nap helyett, esküdjünk meg holnap, vagy legfeljebb holnapután -162- miután felmenetelemet a lehető legjobb esetben sem halaszthatom pár napnál továbbra.

Részemről legcsekélyebb ellenvetésem sincs, a boldogság igen korán soha sem jő, ha atyám s anyám akarja, én szivemből teljesitem kivánatodat.

Egyesült erővel mindenkor többet vihetni ki Máriám, együtt menjünk szüleidhez – okaimnak, melyek fontosak s melyek téged épen ugy érdekelnek, mint engemet, bizonyosan engedendnek a jó szülők.

E pillanatban lépett a szobába Tormay, gúnyosan mosolygó ajkakkal, s a szégyentől vagy boszútól pirosló arccal, kezében tartva a „Bécsi Curir“ egy számát.

Ezelőtt két évvel, s néhány hónappal. Ha jól emlékszem, midőn kilétemről oly kimeritőleg beszélgettem atyámmal, hasonló kérdésre már egyszer ugyan ezt feleltem.

Mielőtt kérdésére felelnék, szabad-e tudnom e különös tudakozódásnak okát?

Csekélység az egész! egy önhöz külsőleg, de -163- talán belsőleg is nagyon hasonló becsületes fiatal emberről van szó, a „Bécsi Curir“ 60-ik számában, ki nevezetes dolgokat vitt végbe Olaszországban, s kit keresnek, hogy megjutalmazzák! – Olvassa ön, igen érdekes közlés.

Mária kiváncsian nézett majd apjára, majd vőlegényére, de legkisebbet sem értett a különös jelenetből.

Zakariás erőtetett nyugalommal olvasta végig a közlést. Tormay miután a számot ismét átvette, intett kezével, s Zakariással egy mellékszobába távozott.

Mintegy jó negyed óra multával, Zakariás bucsut vőn Tormayéktól; midőn Máriához közeledett, szokatlanul levert volt, és reszkettett, meg akarta csókolni, de Tormay nyers hangon megtiltá azt.

Mindent meg fogsz tudni rövid idő mulva, addig légy nyugodt, tudod hogy szeretlek, s mindennel mit cselekszem, boldogságod kivánom előmozditani.

1821-ben, éppen 9 évvel az előbbi pontokban leirt történet után, Erdélynek Fogaras vidékén S. nevü mezővároskában, a régi gróf B. család izletes kastélyában, ugyancsak az emlitett gróf praefectusánál két férfi ült estebédnél. Az egyik alacsony zömök pirospozsgás egyéniség maga volt a praefectus, a másikra, ha személyét másolnám azonnal rá ismernének olvasóim, az nem volt más mint Zakariás, csakhogy a praefectushoz az éjszakára már Liverpool név alatt szállott be.

Az ilyen kövek, mint minő praefectus ur gyűrűjében ragyog, csak Olaszországban divatoznak, ilyen köveket más országokban szemlélhetni a ritkaságok közé tartozik.

E gyűrű még feledhetetlen nőmről maradt, Tormay Máriáról, ő e gyűrűt, miként többször emlité, egy rablógyilkos olasztól kapta, s csupán azért nem dobta el magától, mert azt hitte, hogy mint olyan ember tulajdona, rablott tárgy lehet, s valaha valódi gazdájának visszaszolgáltathatik. – Szegény asszony csak az örökké éber gondviselésnek köszönhette, hogy ezen becstelen ember nejévé nem lőn, ki szerelmébe szinlette magát, s kit forrón szeretett.

Bizonyosan hurokra került s nevével együtt az enyészetnek adatott át. – Bár mi késő jőjön is, de a bünt büntetés szokta követni.

Uram, egy igénytelen kérésem volna… én holnap korán reggel távozom, az útban gyakorta fordulnak elő apróbb fizetések, melyek ha nem teljesithetők, kellemetlenségeket szoktak előidézni, légy szives nékem egy ezer forintos bankjegyet apróra váltani, igen lekötelezendesz.

Azonnal megtekintem a grófi pénztárt, ha abban annyi aprópénz található, a legtisztább szivvel teljesitem kivánatodat.

A praefectus más gyertyát gyujtott s a kastély félreesőbb részébe távozott.

Pauli, e kastélyban több pénz lehet, mint gondolnók, nekünk jelenben kincsekre van szükségünk, gondosan vizsgáld meg a praefectus hálótermét, mit a háziinas segélyével megtehetsz, nem tudom melyik szoba rendeltetik az én számomra, jól megismerkedjél az épület minden szege zugával… hol hálnak a cselédek… merre visz az ut az udvarból… van-e kerités… árok… -166- te okos ember vagy! pontban 2 órakor éjfél után készen légy a lovakkal, fütyölni el ne feledd. Tőrömet a párnák alá fogod rejteni.

A praefectus kevéssel utána megjelent, s igen örvendett, hogy vendége kérelmének eleget tehetett.

Tizenegy órakor mindenki mélyen aludt a kastélyban, csak Zakariás és Pauli volt ébren.

Egy órakor felkelt az olasz, felöltözködött mindent magához vett, bal kezében égő gyertyájával, jobb kezében a kifent tőrrel lábujjhegyen ment egy hosszu folyosón keresztül, a praefectus hálóterem ajtajához, csendesen próbálta a kilincset, a szoba zárva volt. Műeszközeihez folyamodott, pár perc mulva háboritlanul nyitott a hálóterembe, amint körültekintett, nehány lépést iszonyodva tántorgott vissza, egész testében reszketni kezdett, a tőr pengve hullott ki kezéből.

Tormay Mária ugy miként utolszor látta, állott a praefectus fejénél, fehér mezben, fehér arccal, jegesült szemekkel tekintve a gyilkosra.

A praefectus a zörejre felébredt, bámészan függesztve szemeit Zakariásra, ki néhány lépésnyi távolságban reszketve állott előtte.

Uram! hogy jött ön e szobába, melynek ajtaját saját kezeimmel zártam be. -167-

A praefectus felkelt ágyából, s a rémült olasz felé közeledett, ki mozdulatlanul látszék őt bevárni akarni. A harmadik lépésnél a tőrre lépett, s azt odább dobta. Figyelmes lőn a pengésre, borzadva felemelte a gyilkos eszközt.

Gyilkos! kiáltott magánkivül – gyilkos! mit akartál, miért kerestél fel hálóterememben?

A praefectus csengetett, lármázni kezdett, csakhamar telve lőn hálóterme domesticusaival, kik uroknak parancsára megkötözték Zakariást és inasát.

Másnap korán reggel a kolosvári törvényszéknek adatott át. Mindent bevallott. Olaszországban végezték ki Paulival együtt bitófán.

A praefectus Máriát, mindjárt halála után gypsbe lenyomatta, s minden éjszaka menyasszonyi ruhájában ágyához helyezte, hogy elalvásakor és ébredésekor feledhetlen vonásait szemlélhesse.

A HÖLGYEK HÖLGYE.

Mit elbeszélendő vagyok, egy kalabriai szigeten történt közel Afrikához. Három nap előtt még a sziget nevét is tudtam, egy gyilkos fejrheuma következtében azonban nemcsak azt feledtem el, de még Kalabria is csak a karalábéról jutott eszembe. Bocsánat e nagyon is ártatlan élceért, de az ember az ilyen gyilkos fejrheumák után neki szilajodik; különben ilyen ártatlanságokra a halhatatlan Zafir élcei között is akadhatni, pedig Saphir zaphir, én pedig csak egy halandó carneol vagyok.

A meg nem nevezhető szigeten lakott egy dúsgazdag halzsir-kereskedő; Phalonio-Tran. Nejét a Sirocco fojtotta meg, de örömül és gyönyörüségeül megmaradt egyetlen leánya – Palma. Tran rendkivül erényes és vallásos ember volt, elannyira, hogy a vidéken Santrannak nevezték, mi természetesebb tehát, mint az: hogy egyetlen kincsét, leányát Sanpalmának nevelte.

Minden ünnepnapon száz szegény számára volt teritve asztalánál, kik közül többen ugy tele itták -169- magokat, hogy hideglelést kaptak, mig mások forma szerint kérődztek, többen pedig az utcán dültek el a részegségtől.

Ilyenkor Tran és Palma szolgáltak az asztal körül, s egész nap böjtöltek.

Vala pedig ekkor az 1670-dik év, midőn is a boldog embereket rendkivül nagyra becsülték.

Palma felnevekedett erényben és vallásosságban, s oly szép lett, hogy a későbbi trakták alkalmával még a koldusok is kevesebbet zabáltak, időnkint Palmára meregetvén az ő szemeiket.

A szép lánynak, ha rosz is, hire jár, ha pedig szépség mellett valamely lányról csak jót beszélnek, a hir nemcsak madársebesen repül, hanem még figyelmet is képes ébreszteni. Az erényes és vallásos Palmának hire egész Afrikáig hatolt, hol figyelmet ébresztett bizonyos Tubal nevü gazdag gyarmatosban is.

Tubal mindenekben hasonlitott az afrikai gyarmatosokhoz. Szerette az árnyékot és vadászatot s a gyönyörök s élvezetek mindenféle nemeit. Atyja már mulatt volt, s nagyapjáról a kedélyes fiu, egy kis sötét szinezetet kivéve, semmit sem örökölt. A nagyapó, mint néger és rabszolga sokat szenvedett, az apó ellenben husz éves korában egy europai fehér nővel kelt össze, Messinában tanult, pénzt szerzett magának, birtokot s rabszolgákat vásárolt Afrikában, s azokat szeretett gyermekének, -170- egyetlen fiának Tubalnak hagyományozta. Tubal magas volt és száraz, de a mellett oly izmos, hogy rabszolgái közől többeket egyetlen ökölütéssel meggyilkolt.

Rabszolgái félték őt, de mégis szerették, ő ellenben sem nem félt, sem nem szeretett. Tubal tökéletes keveréke volt az afrikai erények, és europai bünöknek. Minthogy különnemü fűszerekkel kereskedett, gyakran fordult meg Siciliában s Kalabriában; egy ilyen megfordulás alkalmával ismerkedett meg Phalonio-Trannal, s annak gyönyörüséges leányával Palmával.

Palma midőn először meglátta, ugy megijedt tőle, hogy a hideg is kilelte. Tran ellenben, minthogy Tubal mindent nagyon olcsón adott a már akkor nem csupán halzsir, hanem vegyes kereskedőnek – igen szeretetreméltónak találta. Tubal mint minden afrikai, nagyon tudta magát tettetni, s oly ártatlan és szenvedélytelen pofákat vágott, s annyi cukkerbakkerájjal kedveskedett, hogy Palma hidegleléséből harmadnap szerencsésen felgyógyult. Tubalt dolgai nemsokára azután Afrikába hítták, de megigérte, hogy rövid idő mulva hosszasabb időre fog tisztelkedni. A távozás és isméti megjelenés időhézaga alatt egypár majmot, s több apróbb nagyobb értékü csecsebecséket küldött Palmának, ki azoknak -171- annyira megörült, hogy másodszor örömében lelte ki a hideg.

Egy hónap elteltével Tubal ismét megjelent, a midőn is látására Palma kisasszony egészséges maradt, sőt az azelőtt lenmagolajszinü Tubalt narancsszinünek találta. Az öreg Tran pedig annyira belebődült az afrikai fűszerszámosba, hogy másként nem is szólitotta, csak „uram öcsémnek!“

Tubal – nyakra-főre udvarolva Palmának – két egész hetet töltött a Tran házánál. Tran nagyra becsülte e baráti megkülönböztetést, s az afrikai gyarmatossal és fűszerszámossal jelentős kereskedelmi szerződéseket kötött. E kereskedelmi szerződések következtében, egy pár évig ha akartak volna, sem szabadulhattak volna egymástól, minthogy a kötések legrövidebbike is öt esztendőre szólott.

Tubal ismét távozott, most azonban már pofon csókolta ura bátyját, a Palma kacsóit pedig mint valódi gentleman udvarló, narancsszinű ajkaihoz emelte.

A kisded szigeten már ugy beszélgettek Palmáról, mint Tubal leendő nejéről, s akadtak, kik meg is szidták a kisasszonyt. A házasulandó nobilik dühösködtek, nekik fájt, hogy Afrika Europán diadalmaskodik, szólni azonban nem igen mertek, mert Tubal lőni, és vágni egyiránt jól tudott. -172-

Tran, minthogy leánya kiházasitásáról nem gondolkodott, Tubalban csak sympathiákat fedezett fel, szerelmi érzelmekről azonban nem is álmodott. Palma is azt gondolta, hogy Tubal neki csak ugy kedveskedésből hordja az értékes csecsebecséket, és válogatottnál válogatottabb déli gyümölcsöket. A Tubal kebele ellenben szintugy ropogott a vadabbnál vadabb szerelmi érzések terheitől. A kebel mozgalmai még az afrikai birtokon is meglátszottak, miután Tubal hazatértekor haladéktalanul mindent szépíttetett, tisztogattatott, ujittatott, ugy hogy a melyik rabszolga ki nem dült a naphosszat tartó munkától és fáradságtól, azt ő ütötte főbe, s igy vagy amugy, elmaradhatlanul ki kellett dülnie.

Afrika, dacára a sok költőiségnek, mely ege alatt otthonos, Tubal előtt napról napra prozaiabbnak mutatkozott, sőt, a mi egy afrikai gentlemannél szinte hallatlan dolog, sohajtozni is kezdett.

Az a lágy vágy, mi keblét elfoglalá, kedélyére is hatást gyakorolt, s egy pár napra annyira neki szelidült, hogy a rendesen gyötörtetett rabszolgákat majd megölte a csodálkozás. A csodálkozás nemsokára merev bámulattá fajult, miután ő kegyelmessége már nemcsak sohajtozot, hanem flótáját előkeresve s kitisztogatva, flótázott is.

Mi természetesebb, mint az, hogy az ur flótázván, a rabszolgák táncoltak. -173-

Tubalt azonban, mint minden szerelmes embert, többé nem elégitették ki sem a rendezések, sem a flótázás; szüntelen Kalabriát hordá emlékében, szakadatlanul Palmához vágyott. Afrikában a vágy akarat, az akarat pedig kivitel. Phalonio-Trannál még jóformán ki sem seperték a szobát, melyet Tubal beszemetelt, már ismét megjelent a szerelmes fűszerszámos.

Művészileg képzett emberismerő azonnal felismerte volna az epedő szerelmest, Phalonio azonban, ki csak a halzsirt, szerecsendiót s babérlevelet tanulmányozta, mit sem gyanitott. Palma nagysám azonban észrevette, hogy a Tubal szórakozottságának, gyakori kebelemelkedéseinek van valami alapja, s a kedves lány sua forma megriadt.

Kis bohó! hát baj az? Tubal becsületes kereskedő ember és gazdag birtokos, ha nőül vesz, Afrikában kevés halandó lesz boldogabb náladnál, ha pedig csak ugy szeret, mint Europában legtöbben szoktak, de elvenni nem akar, ajtót mutatok és bankerottot csinálok.

Phalonio-Tran olyan ember volt, ki boszuból még gazember is tudott volna lenni.

Tubal halasztotta volna az elkerülhetlenül szükségessé vált nyilatkozatokat, de azokat halasztani veszedelmes leendett. A sziv, ha még oly erős is, megszakadhat.

Bátyám! mindenem van; vannak babérlugasaim, cukornád réteim, szilvásaim, rizszsel és kávéval bevetett földeim, de nincs szerető nőm, egy szóval semmim sincsen.

Uram öcsém nagyokat mond, de tudom magamról, hogy a ki szeret, nagyokat szokott mondani. Midőn én istenben boldogult nőmről mint szerető ábrándoztam, sohasem mondottam kisebb dolgokat a Mont-Perdunél, pedig Afrikában melegebben szeretnek, mint Calabriában, s Siciliában.

A szerelem nálunk Afrikában élet, vagy halál. Minket emel, dagaszt, éleszt; vagy száraszt, fogyaszt, megöl. De mi legnevezetesebb? az, hogy mi afrikaiak, nem mint önök europaiak 18–20, -175- hanem 10 éves korunkban kezdünk szeretni, s 80 éves korunkban épen oly dühösen szeretünk, mint önök husz éves korukban.

Boldog hazája a szerecsendiónak és tartós szerelemnek! Minő különbség Afrika és Europa között; csak vegye öcsém uram p. o. az én állapotomat. Én ötven éves koromban többre becsültem 100 tonna halzsirt, 100 darab asszonynál.

Sajnálnom kellene uram bátyámat, ha túl nem esett volna örömön és fájdalmon, minthogy azonban túlesett, rajtam a sor; bátyám kénytelen engemet sajnálni.

Én szeretem Palmát, szeretem afrikailag, életre, halálra, vagy nőm lesz, vagy meghalok!

Az ön halála a legrettenetesebb zavarokat idézhetné elő kereskedésemben, önnek élni kell, legyen Palma az öné.

Tubal szinte szétszedte örömében Phalonio-Trant, s szobájából egyenesen a Palma teremébe rohant.

Palma, Sanpalma! ő nem csak a föld, hanem az égnek is választottja. Belát az ember gondolatjaiba, -176- s tudomása van termeiben oly dolgokról, melyek a Phalonio-Tran termeiben történnek. Palma nekem nemcsak e földön nyujt boldogságot, hanem az örök üdvességet is biztositja számomra.

Mi engemet illet, én már csak tulvilági boldogságról álmadozhatom; – válaszolt Palma szomoruan.

Palma hüséges és engedelmes leány, s atyja parancsolatjának engedelmeskedni fog.

Tubalnál vadabb borju nem volt egész Afrikában; még Palma fenebbi nyilatkozataiból sem birta, vagy nem akarta kitudni, hogy a kedves gyermektől nem szerettetik.

Mit Afrika szépet, nemest, magasztost, nagyszerűt felmutathat, lábaidhoz rakom, s magam is elődbe térdelek.

Europai müvészekkel népesitem meg afrikai gyarmatomat, kik éjjelt nappallá teremtnek, csakhogy téged mulattathassanak.

Parancsolj, magam szántom a rizsföldet, magam töröm a cukornádat, magam készitek csukoládét, magam kefélem rabszolgáimat.

Dacára e sokat beszélő hallgatásnak, Tubal Palmával harmadnap megesküdött.

A legelső nap estéjén haladéktalanul, a legiszonyatosabb alakban mutatta be magát a kékvérü afrikai. Felborzolt hajjal és kidüledt szemekkel jelent meg fehér bőrü neje előtt.

Palma ég felé emelte szemeit, azután Kalabria felé tekintett, sohajtott, s igy válaszolt:

Ugy üdvezülj? ugy kapj csörgőkigyóhimlőt? sárgalázt? és fekete epemirigyet.

Ilyetén kitörés után azután szerelmi őrjöngésbe esett, átkarolta Palmát, csókjaival fojtogotta, melyek tikkasztók, s fulasztók valának, mint a Samum és Sirokko.

Egy szeretetreméltó majommal időzött Sanpalma; Tubal ez ártatlan szórakozás közepett lepte meg, neki rohant, egyetlen ökölütéssel földre teritette, s csergedező vérében gyönyörködve, igy orditott: -178-

A majmoktól is féltelek, még egy ilyen rendezvous, és á la Othello megfojtalak.

Nappal kellett alunnia, éjjel mulatnia. Tubal felforgatta a természetet, hogy afrikai kedélye ne unatkozzék; de Sanpalma, mint olyan lény, ki e földön már mitsem remél, s mitsem vár, szótalanul engedelmeskedett.

Én Moab vagyok Giaur, nagyobb minden Phariseus, Jebuseus, és profétánál. – Ezeket elorditva Sanpalmát arculcsapá.

Palma sirt, égfelé emelé szemeit, Kalabria felé tekintett, de egy szót sem válaszolt.

Tubal egy hivatalos kirándulást tett Maskarába, szóval, nem volt odahaza. A majom s Palma boldogok voltak, mulatozhattak egymással. Tubal előbb jött meg, mintsem váratott. Egyedül találta a majmot, és Sanpalmát.

Dühtől vonagló ajkakkal, dühtől reszkető karjain -179- vitte Palmát egy kokusfa alá. Palma az ég felé tekintett és mosolygott. Tubal ellenben bőgött, Palmát zsinegen felkötötte, és megfojtotta.

Phalonio Tran mindenféle kötelezvényeit, s egy bőrt küldött Europába, egy ilyen tartalmu levél kisérete mellett:

„Kedves urambátyám! Mielőtt meghalunk, szükség számadásainkat bevégeznünk. Én önnek legdrágább kincsét tettem semmivé, küldöm helyette passiv kötelezvényeit. Quittek vagyunk. A bőrrel beszámolok, mint minden becsületes bojtár.

Phaloniot már a sirban találván e levél, a massae curatorok nem birták kitalálni minő bőr a Tubal által küldött bőr, és – cipőket csináltattak belőle.

ANGLIEN HERCEG és KUAN DIANA.

1615-dik évi Május 1-ső napján esküdött meg Dessort gróf Kuan Diannával. Az estély a gróf Veron nevü kastélyában tartatott meg Franciaországban.

„Veron kastélyban mulat a legszebb pár,“ beszélgetének mindenfelé. Kuan Diana hallotta mit beszéltek, mosolygott, és Anglien herceg jutott eszébe. Anglien herceg nem volt jelen az estélyen. Három napon keresztül mulattak a vendégek a kastélyban, a gróf egyetlen pillanatra sem maradhatott egyedül fiatal hirhedett szépségü nejével. Negyedik napon mindenki távozott, s a gróf telt kebellel sietett Diana termeibe. Mint esküvő előtt, Dianát halványan és hidegnek találta.

Engedje meg asszonyom, hogy az esküvő előtti kérdést még egyszer ismételhessem: Szeret-e ön engemet?! – szólt a gróf érzésteljesen, de komolyan. -181-

Szeretem! – válaszolt Diana egykedvüen; felállt ülőhelyéből, az ablakhoz ment, s könyűs szemeit a messze távolban legelteté. A gróf nem vette észre nejének könyeit, s mire Diana megfordult, könyek helyett szemeiben mélaság mutatkozott.

Asszonyom! ön mint leány Anglien herceget szerette; az időken szabadon rendelkezhetett szivével, ezentúl azonban, miután nekem szerelmet s hűséget esküdött, feledni kell a herceget. Kérem, mindenre kérem, feledje őt!

Uram, ön maga mondja, hogy önnek szerelmet és hűséget esküdtem, ennél többet ne kivánjon nejétől, én akarom feledni a herceget, de ha megemlékezném róla, még azon esetben is biztositom önt, hogy női kötelességeimről nem fogok megfeledkezni.

Asszonyom, ön jobban ismerheti magát, mint én, a miért nyilatkozatában megnyugszom.

A történtek után egy órával karöltve sétáltak Dessort gróf és Kuan Diana a Veron parkban.

Gyönyörü tavaszi délután volt, illatos lég játszott a zöldellő fák lombjaival és leveleivel, külennemű madarak csevegtek és daloltak, Dessort gróf bájos nejének szépségein legelteté szemeit, Kuan Diana Anglien hercegről gondolkodott.

S miért ne töltenők a telet is Veronban?! -182- őszintén megvallom, szerfelett meguntam a zajongó és nyugtalan párisi életet.

Diana, tetszésedre bizom a nap felosztását; rendelkezzél velem, s parancsolj szolgáimmal.

Lovaglás, séta és kocsizás a szabadban, benn válogatott könyveim, s ha megengeded, Dessort gróf társasága.

Először is kikocsikázhatnánk a közel majorba, s megtekinthetnénk a barbeauxi erdőséget.

Igen! annyi ideig tartott szobaélet után végtelenül jól fog esni a szabad levegő.

A gróf elrohant, hogy kocsiról s lovakról gondoskodjék. Diana egyedül maradt – és sohajtott.

Pár perc alig telhetett el, megzörrent a platan háta melletti csalit, s Kuan Diana előtt vadászosan öltözött férfi állott meg. Anglien herceg volt. Diana elsikoltá magát. Dessort gróf szerencsére még az udvarban rendelkezett, s a sikoltást nem hallotta. -183-

Herceg! ön engemet sohasem szeretett! különben nem veszélyezteti életét s az én becsületemet.

Egyedül téged Diana, ezelőtt s ezután. Becsületed szent előttem, életemmel keveset gondolok, mert nem birhatlak. Ah Diana, te engemet el tudtál feledni.

A gróf léptei hangzának, csakhamar maga is megjelent, Dianát egyedül találta.

II.

A barbeauxi erdőség Verontól mintegy három negyedórányira feküdt, s ezer egynehány holdnyi térséget foglalt el. Vágásokra osztva, széles és keskenyebb utakkal gazdagon volt behálózva, melyeknek elsőjei felett a nyilt ég láttathatott, mig a keskenyebbek fölébe, az év melegebb szakaiban árnyas lombok vonának boltívet. A növényélet buja változatosságban mutatkozott, a száz éves cser- és bükfák ezrei között, s hol szelidebben munkált a természet, gyengédebb erdei virágok is tarkállottak. Időszakonkint őzek és szarvasok csörtetének a sötét és sürű reketyékben, nyulak iramlottak az utakon keresztül, mig a magasban megszámlálhatlan torok dalolt, vagy csevegett. Ki -184- a természet költészetét szerette, azt a barbeauxi erdőségben feltalálhatá.

A nap nyugodni hajolt, midőn Dessort gróf kocsija az erdőség közepét átmetsző keresztuton elhaladt, s egy a baloldalra vivő keskenyebb kocsijáráson befordult. A kocsiban Kuan Diana ült férjével, kivül bizalmas cseléd kormányozott két telivér angol heréltet.

A barbeauxi erdő legkedvesebb birtokom, még gyermekkoromban szerettem meg; ifju koromban gyakorta időztem hallgatag sátraiban; mint férfiu többször keresem fel, hogy egykori boldogitó reflexioimat megujitsam.

Diana nem felelt, zöld cserfalevelet tépett darabokra, és saját gondolataiba mélyedett.

Diana, ezen ut atyám sirjához vezet; az öreg Dessort Achill távol az emberektől a barbeauxi erdőben kivánt nyugodni. A legidősebb bükfa mellett ásattam sirt a legnemesebb kebelnek, az ősök fája őrzi porait.

Uram én rettegek a halottaktól, a halottak nyughelyétől borzadok; majd máskor – egy kellemes reggelen, midőn a nap egész fenségében ragyog, -185- vagy délben, vagy korán délután… Uram ön bús!? önt szomoritja nyilatkozatom, jőjön kérem, nézzük meg a jó atya nyughelyét, ön mellettem lesz, s én megpróbálom nem borzadni.

A kocsi a legidősb bükfa aljában emelt siremlék mellett állott meg. Dessort gróf és Kuan Diana kiszállottak. Karöltve haladtak. A férj érezte, miként reszketnek a nő karjai.

Az emlék sötét márványból egyszerü, mégis nagyszerű stilben volt épitve. Aranybetük jelölték az élőknek a halott nevét, s azon állásokat, melyeket az életben elfoglalt, a cimek, s évszám sem hiányzottak.

A gróf, a mint az emlékhez közeledtek, elkomolyodott, későbben letérdelt a talapzatra, lehajtá fejét, s igy vesztegelt szótlanul.

Mysticus elmélyedettségéből éles sikoltás riasztá fel. Kuan Diana halványan s reszketve állott előtte.

Uram siessünk el innen… különben meghalok, szólott a nő alig hallhatólag.

Az isten szerelmiért, mi lelte önt asszonyom! talán szemlélt, talán hallott ön valamit? e hirtelen és szokatlan változás, az éles sikoltás, önnek reszketése.

Azon pillanatban, mialatt ezen kérdések tétettek, sötét alak bontakozott ki az emlék melletti -186- csalitból, s alig észrevehetőleg tünt el az erdőség sűrűjében.

Dessort gróf észrevette az alig észrevehetőleg távozót. Egész erejéből nézett utána, de fel nem ismerheté.

Távozzunk uram! mindenre kérem távozzunk! igen én szemléltem őt s az ijedtségtől szinte eszméletem hagyott el.

A grófnak minden vére arcába szökelt, csakhamar azonban elsápadt, alig hallhatólag szólott nejéhez:

Köszönöm asszonyom! megnevezé nekem a nemtelen csábitót, s én e perctől fogva bizom ön szerelmében… rendelkezzél velem, szeretett Dianám!?

Grófom, ha ugy tetszik!? E pár szóban annyi hidegség volt, hogy Dessort szinte reszketni kezdett. Karját nyujtá nejének, a kocsihoz kisérte, s mindketten előbbi helyeiket foglalták el. -187-

A gróf nejét egészen fogadó termeig kisérte, az ajtónál azonban udvariasan meghajtá magát és szótlanul távozott a kastély udvarára, hol legkedvesebb hátaslovának felnyergelését parancsolta meg. Mig az megtörténhetett, melegebb felöntönyt változtatott, kardot, pisztolyokat s tőrt vett magához.

Midőn elindult, egészen este volt, a messze láthatáron egyetlen bucsuzó sugár sem játszodott. Sebesen száguldott sötét felleges ég alatt a veroni vonalon, melly egyenesen a barbeauxi erdő felé vezetett. Félórával későbben a nevezett erdő homálya boritotta el a lovat és lovagot.

Hüvös szél kiséretében hideg eső csapkodá a grófot, ki átkozódva emlité meg Anglien herceg nevét, kivel minden áron találkozni kivánt.

Bizott nejében, magában mégis boszut esküdött a herceg ellen, ki az egykori viszony alapján jogokat látszék igényelni a nő, Diana irányában is, s azáltal nyugtalanságot lopott be a gróf a nélkül is ingerlékeny kebelébe.

Vagy hercegi becsületszavát adja, hogy többé Dianával nem találkozandik, vagy gyilkosa leszek a becstelennek. Bizom nőm hűségében, de e bizalom -188- mellett megőrülhetek, ha a herceggel találkozhatnom kelletik közelében. Diana bár nem szereti, de nem tudja feledni; a herceg férfiu, legyen erősebb Dianánál, szeresse, de feledje örökre, s ne akarjon oly asszonynyal találkozni, ki csak ugy viszonozhatná érzelmeit, ha előbb becstelenné aljasodnék.

Dessort megsarkantyuzá lovát és még sebesebben haladt a barbeauxi erdőségben. A fellegek mindinkább sürüdtek, a sötétség szemlátomást növekedett. A zsinóregyenes és tiszta vágáson könnyü volt haladni, most azonban egy baloldali ösvényre kellett térni, mely tövises volt és egyenetlen, elannyira, hogy csak lépést is a legnagyobb elővigyázattal folytathatá utját a lovagló.

Mindjárt esküvőm után ennyi nyugtalanság és kellemetlenség, mit mindent rejthet pedig még a jövendő?! Mig harapni nem tud, kell összetipornom boldogságom kigyóját, mert ha megnő, legyőzhetlenné fajulhat, s boldogságomat fojthatja meg.

Épen a már emlitett siremlék mellett kellett elhaladniok. A ló félreugrott s hirtelen megállott. A gróf reszketve érinté sarkantyujával a ló ágyékát, de nem mert az emlék felé tekinteni. Raszk – igy hivták a lovat – egyetlen ágaskodással messze előre szökött, nyeritett, s vágtatva száguldott az ösvényen, vérig szakadottan tövis és -189- bokortól. Csakhamar azonban ismét lépést volt kénytelen haladni.

Jó másfél órai lovaglás után elmaradt a barbeauxi erdőség, s a távolban a Seine messze rónája mutatkozott. Csendes volt minden és hallgatag, itt ott mezei pásztorok őrtüzei tünedeztek fel. A gróf folytonosan egyetlen pont felé tekintgetett, s hol leginkább szeretett volna világossággal találkozni, ott minden sötét volt.

Hova a pokolba mehetett volna ily hamar!? alkalmasint az épület éjszaki részében időzik, vagy a nyaraló osztályait foglalta el, hogy regényesebb helyen gondolkodhassék kalandjairól és szerelméről, vagy…

Félt a gróf tovább gondolni, s ismét sebesebb menésre készteté kedves Raszkját. Herceg Anglien majorja egész kiterjedésében téglaalapon nyugvó vasrácsozattal köriteték, s erős magas vasazott tölgyfa-kapun engedett bejárást.

Midőn Dessort megérkezett, leszállott lováról s csengetett. Azonnal megjelent a kapus.

Fájdalommal kell tudatnom méltóságoddal, hogy nagyméltósága egy órával hagyta el ezelőtt kastélyát.

Bocsánatot kérek, de e kérdésre sem szolgálhatok -190- megnyugtató válaszszal. A herceg eltávozott a nélkül, hogy valamelyikünkkel tudatta volna, hová? vagy merre megy?

Dessort azon pillanatban ismét lován termett, s azon uton, melyen jött, távozott az Anglien kastelytól. Midőn az erdőségbe ért, a fákat is alig lehetett megkülönböztetni a sötétségtől, a szél erősebben fútt, az eső sűrűbben csapkodott.

Mintegy közepén a barbeauxi erdőségnek fel nem ismerhető lovag suhant el a gróf mellett, mint szellem alig hallhatólag, és alig láthatólag.

Pontban éjfélkor találkoztak a barbeauxi erdőségben Dessort gróf és Anglien herceg.

II.

Több hónap telt el, a nélkül, hogy Veron kastély belső életében változás történt volna. A herceg gyakrabban találkozott Kuan Dianával, látogatásait azonban oly ügyesen tette, hogy a komoly viszonyról Dessort gróf mitsem tudott, mitsem gyanitott. Diana időről időre szeretetreméltóbb alakban mutatkozott férje előtt, s oly ügyesen vitte szerepét, miként a gróf tartós és biztos boldogságról álmodozott.

Komoly őszi estén derült kedélylyel nyitott a -191- gróf Diana időző teremébe. Izletes és tiszta Franklinban illatos szilfa pattogott, kellemes meleget s egészséges levegőt idézve a falak közé. A gróf dagadó vánkossal ellátott ruganyos pamlagra ült, hová nemsokára neje is követte; mosolygó arccal foglalván helyet férje jobb oldalán.

Kivüled magamat is megcsalnám, ha ellenkezőt mondanék… grófom, én boldog vagyok; válaszolt a nő lelkesedetten.

Igy tehát egészen nyugodt lehetek… Gondolkozol-e még a hercegről? A gróf hangjában csak ügyesebb emberismerő vehetett volna észre némi gúnyt.

A grófnak, ugy látom, érdekében fekszik, hogy feledjem a herceget, s mégis felemliti őt előttem, hogy visszavarázsolja emlékembe.

Bocsáss meg asszonyom! midőn boldogok vagyunk, akaratlanul eszünkbe ötlenek mindazok, kiktől félünk, hogy boldogságunkat megzavarhatják. Kérdésemmel nem volt célom sérteni, s a herceg felemlitésével csak azt akartam felmutatni, hogy mennyire szeretlek.

Köszönöm. Igérd meg mindamellett, hogy feledni fogod a herceget, s az Anglien nevet többé nem emlited előttem. A multban vannak kedves és -192- és gyülölt halottjaim, hagyjuk azokat nyugodni; én a jelenben boldog vagyok, ha a mult halottjait mind feltámasztanók, oly lényeket is idézhetnénk életre, kik boldogságomat megsemmisithetnék.

A gróf nem felelt, örömet sugárzó szemekkel tekintett Dianára. – Pár percig szünet lőn.

A napokban gondolkodtam róla, ne töltsük-e a telet Párisban; a tél örökkévaloságnak fog tetszeni ezen elhagyatott kastélyban, mig Párisban a nagyélet, s müvészet karjaiban észrevétlenül fog elrepülni.

Maradjunk Veronban, örömestebb tölteném házasságom első évét távol a nagy világ zajától, hol több rózsák viritanak, de több a tövis is.

Maradjunk hát Veronban, én ohajtásodnak hittem hizeleghetni, midőn Párist felemlitém; mi engem illet, én Párist akár mindenkorra nélkülözhetném, én Párissal tökéletesen elteltem, s kivált veled szeretett Dianám, Kamcsatkát is élvezhetőnek fognám találni.

Dessort gróf a legszeretetreméltóbb férj a világon; Györgyöm, én neked végtelen sokkal tartozom…

Egyedül szerelmeddel Dianám, szeress, s fogadd helyette akaratomat, rendelkezzél azzal, mint sajátoddal.

Diana ajkain csipős gúnymosoly rángatódzék -193- keresztül, a gróf azonban mitsem vett észre, ő még mindig nejének szavairól gondolkodott.

De olykor-olykor egy kis kirándulás nem lesz ellenedre, p. o. meglátogathatnók Dervilliers marquist a szomszéd majorban, Viard grófot Vitriben?

A marquis szeretetreméltó öreg úr, Viard gróf neje régi barátném, már régebben gondolkodtam ilyszerű kirándulásokról.

A tél mégis felettébb unalmas fogna lenni ez izolált kastélyban, a marquis szereti a vendégeket, termeiben összegyülnek a vidék nemesei, mig Viard grófnál a nevezetesebb müvészeket találjuk.

Meglátogathatnók Prevel abbét is: ő valóságos bekötött könyve e vidék többszázados historiájának, az ilyen egyének hosszabb téli estéken megfizethetlenek.

Hát Monterau gróf az öreg tábornok, kedves leányával, Helennel?! őket se feledjük ki a sorozatból.

Minden valamire való nemest meg fogunk látogatni, egyik nap ennél, a másik nap amannál, harmadnap Veronban – észre sem veendjük, midőn jég és fehér havas lepel helyett zöld fákat és virágokat szemlélendünk. -194-

Mi az?! kiáltott a gróf hirtelen, s azon percben fölállott, ugy tetszett, mintha hálótermed ablakainak valamelyik tábláját meghajitották volna?

Diana valamivel halványabb lőn; csakhamar azonban összeszedve minden erejét, a lehető legnagyobb nyugalommal válaszolt.

A jobboldali ablak kapcsai kissé meggyengültek, a szél többször felriasztott már legmélyebb álmaimból.

S mindezt ily későn tudatod velem Dianám, az egész nehány percnyi munkát igényel, s te legszebb álmaidat áldozád fel ily csekélységnek.

A grófnak jól esett, hogy ezen alapon kiváncsiságát kielégitheté, azonnal gyertyát vőn és sorban megnézdelé a hálóterem ablakait. Nyugalommal tért vissza nejéhez.

Igazad van Dianám, a kapcsok gyengültek meg; reggel első teendőm leend azok megerősitését parancsolnom.

Még egy ideig beszélgettek, későbben a gróf jó éjt kivánt, s valamivel nyugtalanabbul, mint jött – távozott.

Diana a jövő percben már nyitott ablaknál állott, kihajlott azon, s alig hallhatólag suttogott: A gróf ébren van és őrködik. Csakhamar azután becsukta az ablakokat s lenyugodott. -195-

Másfélóra mulva Dessort gróf nyitott szobájába, megcsókolta s érzékenyen szólt:

IV.

A zord téli napok bekövetkeztek, s mint ezen évszak kezdetén szokott, ködös lég, szeles napok, havas eső, nedves egészségtelen levegő, saras mocsáros utak jelölék a természetet. Dessort gróf mindent elkövetett, hogy szeretett Dianája előtt a kellemetlen évszak észrevétlenül osonjon el. A szórakozásnak minden ágai forgalomba hozattak; vagy Veronban mulatott a vidéki nemesség, vagy kivül a kastélyon estélyek, hangversenyek, táncmulatságok tarka változatosságában veszett el az igéző Diana kedélytelensége.

Viard gróf nagy előkészületeket tesz a holnapi táncmulatságra; mindenképen azon van, hogy Dervilliers marquison győzedelmeskedjék. Apropos! még nem is kérdeztem, hogy mulattál a marquisnál? -196-

Felséges táncosom akadt a quadrilleben! Nem vetted észre mennyi gratiával, s minő könnyüséggel táncol a fiatal Olivér…?

Én őt mindenkor csak Oliviernek nevezem,… atyám testvérének gyermeke; már régebben száműztük társalgásunkból az unalmas cimezéseket.

Annál jobb; Györgyöm, személyesen tanuja lehetsz, minő érzelemmel viseltetem ő nagyméltósága iránt. Ha a herceg elég alávaló volt volna engemet hirbe hozni, nyilvánosan boszulhatnám meg magamat.

A hercegnek mindössze is annyiból állott a büne, hogy téged most is szeret; ő leánykori viszonyodból jogokra következtet.

Mint művelt ember pedig tudhatá: hogy a házasság át nem léphető falakat von a korábbi viszonyok elé.

A szerelemnek mindig különös philosophiája van, édesem; a szerelem vagy nagyon engedékeny biró; elitél, vagy megbocsát, de a kimondott büntetés nem lehet kevesebb a halálnál.

Dessort gróf nehány lépést ment elébe, s kedvelt barátját tárt karokkal fogadta. -197-

Diana kissé elpirult, későbben mosolyogva köszöntötte fiatal és szép rokonát.

Olivier barátom igazán lovag ember, bizonyitotta, mennyit ád szavára; a mit igért, megtartotta, remélem ma vendégünk leszesz.

Veronban hálok, hogy holnap együtt utazhassunk Vitrybe, – válaszolt Olivier, miközben tűzteljes pillantatokat lövelt Dianára.

Dessort látta e pillantatokat, de azokat az önérzet büszkeségére magyarázta.

A szerelemféltő férjekben az is megvan, hogy két szeretőtől egyszerre ritkán féltik nejeiket. A grof még mindig Anglien hercegről gondolkodott, s gróf Lancry a világért sem jutott volna eszébe.

A három tagból álló társaságocska néhány negyedóráig igen kedélyesen mulatott, későbben a háziur eltávozott, s Olivier egyedül maradt Dianával.

Dianám, minő nyugtalanul vártam e pillanatot, hogy szerelmemmel háborítatlanul időzhessek! gondoltál-e reám az utolsó együttlét óta.

Egyedül reád Olivier! a grófnak mint felséges táncost ugy dicsértelek, hogy gyakoribb együttlétünk, s élénkebb társalgásunk legkisebb gyanura se szolgáltasson alkalmat.

E tekintetben tökéletesen polgári. Felteszem róla, hogy szerelemféltésből paraszttá tudna fajulni, -198- meggyilkolná ellenfelét, s nejét nyilvánosan gyalázná meg.

Ne bizzál egészen ügyességemben Olivier, s vigyázz magadra, a legkisebb megaláztatás, vagy szerencsétlenség, mi e tekintetben téged érhetne, életembe kerülne.

Szerelmem, egyetlen Dianám, vigyázni fogok magamra, nem magamért, hanem teérted. Holnap ismét boldog leszek, de holnapután, s azután?

Holnapután Veronon keresztül térsz vissza birtokodba, ezt meg kell igérned. Egy hét mulva táncestély lesz kastélyunkban, s te nem utasitod vissza szives meghivásunkat.

Kölcsönt kölcsönért, megjelenek Veronban, ha ti is megigéritek, hogy megjelentek Lancryban.

Diana csintalan mosoly közepett nyujtá kezét Oliviernek, ki azt gyengéden szoritá meg, s lelkesedve emelé ajkaihoz.

Minő szép napok mosolyognak felénk! – igazitá ki Diana, s nagy kék szemeit kedvesén felejté.

Épen jókor György, hogy terveinket helyeseld -199- vagy kiigazítsd, te is birsz szavazattal, habár azt nem tekintendjük is eldöntőnek.

Holnap Vitryben, egy hétre azután Veronban, valamivel későbben Lancryban. Magától értetik, mindenütt nemcsak baráti kör, hanem táncestély.

Felséges! elfogadom és megerősitem! holnap Vitryben, azután Veronban, valamivel későbben Lancryban.

S most az asztalhoz kedves Dianám és Olivier barátom; végzé be a gróf a legderültebb kedélylyel.

Diana s Olivier egy kocsiban foglaltak helyet, a gróf a kocsi mellett lovagolt.

A szerelmi szócserék közepett észre sem vették Lancry és Diana Dessort gróf szótalanságát és komolyságát. Anglien herceg szemközt jött velök, s a gróf által már távolról felismertetett. Csakhamar épen a helyen, hol az út az erdőségbe kanyarodik, közel szemben találkozott a sétakocsizókkal.

Olivier, a mint a hercegre veté szemeit, mosolygó ajkain némi gúnyt vett észre, mit azon időben még meg nem magyarázhatott magának. -200-

Diana hidegen fogadta kedvese köszöntését. Dessort elfordult. Ő a herceggel régibb időtől fogva ellenségeskedésben élt, az ellenszenv még azon időben keletkezett, midőn együtt udvaroltak Kuan Dianának.

A hercegben kevés discretio van, ellenszenvvel viseltetünk egymás iránt, mégis gyakorta lovagol a barbeauxi erdőn keresztűl – szólt a gróf észrevehető nehezteléssel.

Különös, hogy nem szeretitek egymást, pedig Anglien a legszeretetreméltóbb ember a világon, – jegyzé meg Lancry könnyűséggel.

Dessortnak nem igen tetszhetett e megjegyzés, sarkantyut adott lovának és szótalanul vágtatott előre.

Engedd meg, hogy a válaszszal adósod maradjak; bizonyos vagyok benne, hogy róla még máskor is fogunk beszélni.

Lancry épen ugy észrevette Diana zavarodását; mint a gúnyt a herceg mosolyában, s mindkettőről komolyabban kezdett gondolkodni.

Tudod-e Olivier, hogy legkedvesebb birtokomon hajtatunk keresztül. A barbeauxi erdőségben -201- nyugosznak Dessort Achill, és gyermekkori álmaim.

Az elsőt még feltalálhatod a másvilágon, a másodikat soha többé, az már halva volt, midőn született; – jegyzé meg Olivier ábrándosan.

Igazad van Olivier, a gyermekkori álmok par excellence álmok, mert azok sohasem szoktak beteljesedni, – folytatá a gróf kedélyesebben.

Összevissza kocsikáztak az erdőségben, a gróf csak néha társalgott a kocsiban ülőkkel, s Olivier ellenében – akaratlanul bár, de a legildomosabb férj szerepét játszodta.

Midőn azon helyen haladtak, hol Anglien herceggel találkoztak, Olivier hirtelen Dianára emelé szemeit, s némi nyugtalansággal kérdezte:

Viard gróf estélyén számosan találkoztak a vidékről. Válogatott férfi- és hölgykoszorú diszité, és élénkité a termeket.

A gróf egy ideig nem csinált egyebet, mint -202- a férfiak kezeit szoritgatta, s a növendékek előtt hajlongott. Viard grófné mindenkit elbájolt kedélyességével, s a lehető legügyesebben vitte a honneursokat.

Diana azon percben, midőn belépett, udvarlókból jelentős kört teremtett maga körül. Lancry nemcsak büszke volt viszonyára, hanem azt az egész világgal szerette volna észrevétetni. Egy pillanatra sem távozott imádottja oldalától.

Dessort mellékszobában kártyapartiet egészitett ki, s mig egy részről nyugtalankodott, más részről mogorva volt, mert folytonosan veszitett.

Anglien herceg legkésőbben jelent meg, s némi mozgalmat idézett elő nemcsak ragyogó rendjelei, hanem ragyogó külseje következtében is. Számtalan szerelmes pillanatokkal találkozott, de kitől egtöbbet várt volna, attól legkevesebbet nyerhetett. Kuan Diana kerülni látszott a herceget.

Anglien herceg bizonyossá lőn, hogy gyanuja nem alaptalan, meggyőződött róla, hogy Lancry gróf győzedelmeskedett. A herceg, noha bizonyos volt ujabb és ujabb hóditásokban, mégis sértette hiuságát Lancry győzedelme.

Csakhamar általánossá lőn a szórakozás; táncoltak, társalogtak, kártyáztak. Társas tánc rendezteték. Lancry Dianával, Anglien herceg Monterau Helennel mint párok egymás mellett állottak. -203-

A tánc szabályai szerint szemközt kellett jönniök, s táncosnét cserélniök.

Bizonyos időre Anglien herceg karjain tartá Kuan Dianát. A herceg meg akarta boszulni megaláztatását.

Asszonyom, ha ön herceg Anglien után királyi vérből választatandott udvarlót, leesése esetére még felfogtam volna karjaimmal, de ha a gróf karjaiból fog alább esni, biztositom, hogy mint herceg, nem fogom felemelni.

Diana elpirult, csakhamar azonban halványan és reszketve fonódék Lancry karjaiba.

Mi bajod Dianám, e hirtelen változásod megmagyarázhatlan, halvány vagy és reszketsz…

Anglien herceg lovagiatlan volt irányomban, ő engemet meggyalázott – válaszolt Diana indulatosan.

A társas tánc befejeztetett, a párok különváltak, a társalgás ismét külön gruppokra osztá a vendégeket.

Anglien herceg és Lancry gróf karöltve, és sebes léptekkel haladtak egy egészen magános terembe.

A herceg azon percben, midőn Dessort gróf nejével méltatlankodott, mindenről, talán még nevéről s cimjeiről is megfeledkezett? – kérdezé Lancry csipős gunynyal.

Ha mindenről megfeledkeztem volna is, arról -204- megemlékeztem, hogy Kuan Diana ezelőtt párnappal még kedvesem volt, s hogy ezelőtt egy héttel egész nap együtt mulattunk Veronban, – válaszolt a herceg közönbösen.

Uram, ha mind igaz is, a mit beszél, mégis tudni fogja, hogy ilyesmi csak mészároslegényeket jogosithat fel méltatlankodásra, nők irányában.

Én csak annyit tudok, hogy Lancry gróf nem régen került ki az egyetemből, s hogy Lancry grófnak még sokat kell tanulnia, hogy Anglien hercegnek leckéket adhasson.

A barbeauxi erdőben, holnap délután 3 órakor. Szeretném Dessort gróf ifjukori álmait felriasztani.

A táncmulatság reggeli öt óráig tartott; a vendégek nem is gyanithaták a történteket.

Dessort gróf, Lancry és Diana együtt kocsikáztak Veronba. Anglien valamivel korában távozott Vitryből.

Illatos thea mellett, kandalló közelében ruganyos fauteillek karjaiban kellemes volt, és jól -205- esett a társalgás. Talán hogy e kényelem annál kedvesebb legyen, a hatalmas természet a szabadban ellentétet képezett; künn pokoli setétben éjszaki szél süvöltött, s nehéz fellegek fagyos esőt szórtak a vidékre.

A beszéd csaknem kizárólagosan a mult napi táncmulatság, s annak vendégei körül forgott. Lancry és Diana kifogyhatatlanok voltak észrevételekben, Dessort gróf hallgatott; ő még mindig komoly volt a tegnapi veszteségtől, sőt még egyéb, egy megmondhatlan valami is nyugtalanitá.

Legelső állott fel és kivánt jó éjszakát, Lancry gróf az épület külön osztályába vezettetett, Diana szinte távozott termeibe.

Ki ezen sötét és zivataros éjszakán a barbeauxi erdő kanyarulatánál, mely Veron felé vezet, állott volna, egy köpenyébe burkolt lovagot kellendett észrevennie, ki egyenes vágtatva a kastély felé tartott. Mihelyest a kastély parkjához ért, megcsendesité lova lépéseit, s csak lasabban haladva közeledett egy jól ismert bejáráshoz, mely keskeny ösvényen egyenesen az épület éjszaki részéhez vezetett. A bejárásnál leszállott lováról, s az emlitett ösvényen gyalog ment bizonyos ablak -206- irányában, mely Diana hálotermébe szolgáltatott világosságot.

Mig ezek künn a szabadban történtek, addig benn a kastélyban Dessort gróf gyötrő gondolatoktól nyugtalanitva, ismét meggyujtá nem régen eloltott gyertyáját, felöltözött, s a Diana lakosztályának csarnokába lépve, csendesen haladott nejének hálóterme felé.

Dessort egész éjen át kártyázott Vitryben, mégis sok mindent látott és hallott, mi neki nem tetszett. A szerelemféltőknél, ha nem Othellok is, kevés okok nagy dolgokat következtetnek.

Diana igen ismerheté férjét, s mindig résen kellett lennie; midőn Dessort gróf a csarnokba lépett, Lancrynak haladéktalanul kimutattatott: hová rejtőzzék, s a gyertyák azonnal kioltattak.

Anglien herceg – mert ő volt – mihelyest a jól ismert ablak alatt találta magát, azonnal felpillantott, meggyőzendő magát, egyedül van-e Diana?

Egyedül van és aluszik; kisded levélkét gömbölyü kőre boritott s azt többször próbált ügyességgel dobá be az ablakon. -207-

Dessort gróf mindent hallott. Midőn gyertyavilág lett, ő nyult a kő és cédulácska után, ő olvasta el.

Holnap víni fogok, nem az ön, hanem saját becsületemért; halhatatlan nem vagyok, s igy megtörténhetik, hogy elesem, mely esetben igen restelleném, ha bizalmas levelkéim idegen kezekbe kerülnének; legyen szives asszonyom azokat gombolyagba kötni s lehajítani, cserében az ön levelkéit fogom haladéktalanul átszolgáltatni.

Dessort magánkivül az ingerültségtől, s mégis vérző kebellel nyitotta ki az ablakot; mindamellett annyira uralkodott magán, hogy inkább kedélyesnek, mint zavartnak tetsző hangon szólott a herceghez:

Anglien herceg tartsa meg Kuan Diana szerelmes leveleit, mert én is megtartom azokat, melyeket a herceg irt Dianának, azok legméltóbban a férjt illetik. Jó éjt hercegem; a viszontlátásig.

A herceg egy betüt sem válaszolt, lovára veté magát, s különféléket gondolva nyargalt majorjába. -208-

Még alig végezé, midőn Lancry gróf rejtekéből előbujt, s erőtetett nyugalommal elébe lépett.

Nemde jó előrelátásom volt asszonyom, midőn „Olivier“ után azt jegyzém meg, „Lancry gróf.“

Uram, sohase mentegetődzék; ön vendégem, Veronban hajszála sem fog meggörbedni; használja a kényelmet, mi szerény kastélyomban kinálkozik, nyugodja ki magát, mert holnap önre terhes munka vár. Ha a gróf ereje e munkát megbirandja, holnapután remélem…

A gróf felettébb megbecsül, fogadja őszinte köszönetemet. Holnapután, ha ugy tetszik?

Igen holnapután. Nem Kuan Diana, hanem a Dessort gróf becsületeért. Ily asszonyokért csak Anglien herceg és Lancry gróf veszélyeztetik életüket.

Mihelyest önnek magaviselete közbeszéd tárgya leend, ön irányában is meg leszek boszulva. Ön e perctől fogva egyszerüen Kuan Diana.

Tartalom.

*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK MEGTÖRTÉNTEK ÉS MEGTÖRTÉNHETŐK (1. KÖTET) ***

Updated editions will replace the previous one—the old editions will be renamed.

Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright law means that no one owns a United States copyright in these works, so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United States without permission and without paying copyright royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to copying and distributing Project Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you charge for an eBook, except by following the terms of the trademark license, including paying royalties for use of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for copies of this eBook, complying with the trademark license is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, performances and research. Project Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark license, especially commercial redistribution.

START: FULL LICENSE

PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK

To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free distribution of electronic works, by using or distributing this work (or any other work associated in any way with the phrase “Project Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full Project Gutenberg™ License available with this file or online at www.gutenberg.org/license.

Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works

1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to and accept all the terms of this license and intellectual property (trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.

1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be used on or associated in any way with an electronic work by people who agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works even without complying with the full terms of this agreement. See paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ electronic works. See paragraph 1.E below.

1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual works in the collection are in the public domain in the United States. If an individual work is unprotected by copyright law in the United States and you are located in the United States, we do not claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, displaying or creating derivative works based on the work as long as all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ works in compliance with the terms of this agreement for keeping the Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily comply with the terms of this agreement by keeping this work in the same format with its attached full Project Gutenberg™ License when you share it without charge with others.

1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in a constant state of change. If you are outside the United States, check the laws of your country in addition to the terms of this agreement before downloading, copying, displaying, performing, distributing or creating derivative works based on this work or any other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no representations concerning the copyright status of any work in any country other than the United States.

1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:

1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, copied or distributed:

This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you will have to check the laws of the country where you are located before using this eBook.

1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not contain a notice indicating that it is posted with permission of the copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in the United States without paying any fees or charges. If you are redistributing or providing access to a work with the phrase “Project Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted with the permission of the copyright holder, your use and distribution must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works posted with the permission of the copyright holder found at the beginning of this work.

1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ License terms from this work, or any files containing a part of this work or any other work associated with Project Gutenberg™.

1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this electronic work, or any part of this electronic work, without prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with active links or immediate access to the full terms of the Project Gutenberg™ License.

1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any word processing or hypertext form. However, if you provide access to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official version posted on the official Project Gutenberg™ website (www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1.

1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works provided that:

• You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has agreed to donate royalties under this paragraph to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid within 60 days following each date on which you prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty payments should be clearly marked as such and sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation.”
• You provide a full refund of any money paid by a user who notifies you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ License. You must require such a user to return or destroy all copies of the works possessed in a physical medium and discontinue all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ works.
• You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the electronic work is discovered and reported to you within 90 days of receipt of the work.
• You comply with all other terms of this agreement for free distribution of Project Gutenberg™ works.

1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below.

1.F.

1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread works not protected by U.S. copyright law in creating the Project Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ electronic works, and the medium on which they may be stored, may contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by your equipment.

1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all liability to you for damages, costs and expenses, including legal fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH DAMAGE.

1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a written explanation to the person you received the work from. If you received the work on a physical medium, you must return the medium with your written explanation. The person or entity that provided you with the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a refund. If you received the work electronically, the person or entity providing it to you may choose to give you a second opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy is also defective, you may demand a refund in writing without further opportunities to fix the problem.

1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.

1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any provision of this agreement shall not void the remaining provisions.

1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in accordance with this agreement, and any volunteers associated with the production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, that arise directly or indirectly from any of the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any Defect you cause.

Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™

Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of electronic works in formats readable by the widest variety of computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from people in all walks of life.

Volunteers and financial support to provide volunteers with the assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will remain freely available for generations to come. In 2001, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure and permanent future for Project Gutenberg™ and future generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org.

Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit 501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by U.S. federal laws and your state’s laws.

The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to date contact information can be found at the Foundation’s website and official page at www.gutenberg.org/contact

Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread public support and donations to carry out its mission of increasing the number of public domain and licensed works that can be freely distributed in machine-readable form accessible by the widest array of equipment including outdated equipment. Many small donations ($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt status with the IRS.

The Foundation is committed to complying with the laws regulating charities and charitable donations in all 50 states of the United States. Compliance requirements are not uniform and it takes a considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up with these requirements. We do not solicit donations in locations where we have not received written confirmation of compliance. To SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state visit www.gutenberg.org/donate.

While we cannot and do not solicit contributions from states where we have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition against accepting unsolicited donations from donors in such states who approach us with offers to donate.

International donations are gratefully accepted, but we cannot make any statements concerning tax treatment of donations received from outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.

Please check the Project Gutenberg web pages for current donation methods and addresses. Donations are accepted in a number of other ways including checks, online payments and credit card donations. To donate, please visit: www.gutenberg.org/donate.

Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works

Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be freely shared with anyone. For forty years, he produced and distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of volunteer support.

Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper edition.

Most people start at our website which has the main PG search facility: www.gutenberg.org.

This website includes information about Project Gutenberg™, including how to make donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.