The Project Gutenberg eBook of Olympia
    
This ebook is for the use of anyone anywhere in the United States and
most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
of the Project Gutenberg License included with this ebook or online
at www.gutenberg.org. If you are not located in the United States,
you will have to check the laws of the country where you are located
before using this eBook.

Title: Olympia
        Vígjáték három felvonásban

Author: Ferenc Molnár

Release date: June 16, 2024 [eBook #73846]

Language: Hungarian

Original publication: Budapest: Franklin-Társulat, 1928

Credits: Albert László from page images generously made available by the Hungarian Electronic Library


*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK OLYMPIA ***


OLYMPIA

VÍGJÁTÉK HÁROM FELVONÁSBAN

ÍRTA

MOLNÁR FERENC

BUDAPEST

FRANKLIN-TÁRSULAT

magyar irod. intézet és könyvnyomda

KIADÁSA

_Minden jog, a fordítás joga is fenntartva._

*

_Copyright 1928 by Ferenc Molnár Budapest._

Franklin-Társulat nyomdája.






OLYMPIA




SZEMÉLYEK

   Plata-Ettingen herceg, tábornok _Góth_
   Eugénia, a felesége _Góthné_
   Olympia, özv. Orsolini hercegné, a leánya _Gombaszögi F._
   Kovács, huszárkapitány _Kiss F._
   Albert _Stella_
   Krehl, osztrák csendőralezredes _Hegedűs_
   Lina _Zala K._

Történik egy osztrák fürdőn, a háború előtt.

Mind a három szín: kis szalón a Palace-Hotelben.

_Először adták a budapesti Magyar Színházban, 1928 március 2-ikán._




ELSŐ FELVONÁS.

_A magasrangú vendégek számára elkülönített kis társalgó szalón a
Palace-Hotelben, földszint, a bálterem és az olvasószobák közt. Jobbról
és balról elől függönyös ajtók. A szalón hátsó felét nagy nehéz függöny
képezi, mely most elzárja a szalónhoz tartozó terraszt. A hotel
nagytermeiben bál van; ő felsége születésnapjának tiszteletére. Eleinte
igen halkan beszűrődő tánczene. Pár perccel éjfél után._

_Mikor a függöny felgördül, jobbról belép Lina grófnő, igen csinos 40–45
éves dáma. Utána rögtön Albert gróf 55 éves, frakkban, nagy
rendjelekkel. Lina leül és helyet mutat Albertnek._

Lina. Ülj le, kérlek.

Albert _leül_. Kérlek. Mit parancsolsz, kérlek? Most itt vagyok. Rémesen
idegessé teszel evvel a sok integetéssel. És különböző titkos jelekkel.
Mit óhajtasz?

Lina. Beszélni akarok veled.

Albert. Kérlek. Tessék. Most itt ülök. Halljuk.

Lina. Olyan kellemetlen neked az, ha beszélni akarok veled? Hátha fontos
és sürgős az, amit mondani akarok?

Albert. Ez ugyan nem valószínű, édes Linám, de… kérlek. Itt ülök.
Halljuk.

Lina. Te nemcsak rokonunk, hanem a császár ő felsége főistállómestere is
vagy.

Albert. Úgyvan.

Lina. Te szívvel-lélekkel ragaszkodol a felséges császár családjához és
annak minden érdekéhez.

Albert. Nem is lehet jobban. Tovább.

Lina. Ma ő felsége születésnapja van és még ezen a kis osztrák
fürdőhelyen is minden a felséges császár dicsőségét zengi. Csodálatosan
mély monarchisztikus hangulat van. A néphimnuszt játszták. Én sírtam.
Reggel dörögtek az ágyúk.

Albert. Dörögtek. Sírtál. Tovább.

Lina. A hangnem ellen, amelyet velem szemben használsz, nem tiltakozom,
mert ez már tradició a mi családunkban. Linával mindenki így beszél. A
tárgyra térek. Kedves cousin. Ez az az óra, amikor komolyan meg kell
neked mondanom, hogy bátyád sógora cousinjének elsőszülött leánya ellen
kifogásom van.

Albert _felkel_. Minek ez a hosszú genealógia?

Lina. Ülj le. Ez az én jogcímem a beavatkozásra. Fájdalom, ilyen hosszú.
Ülj le. Hallgass meg. Olympia hercegnő nem becsüli meg magát.

Albert _szemrehányólag_. De Lina!

Lina. Ez erős szó, belátom. De szándékosan használom. Te tudod
legjobban, milyen szigorú ilyen dolgokban a császár ő felsége.

Albert. Azt a rettenetes szót magyarázd meg, hogy: «nem becsüli meg
magát.» Ezt indokolni tartozol.

Lina. Tudom. Ime az indokolás: Olympia hercegnő, a trónörökösné első
udvarhölgye egy közönséges huszárkapitánnyal flörtöl egy osztrák
fürdőhelyen. És a föld nem mozdul meg alattuk.

Albert _hallgat és nagy füstöt fúj_.

Lina. Én látom a hallgatásodat, bár füstfelhőbe burkolod. _Albert
mozdulatára._ Nem, nem! Te hallgattál. Úgy látszik, nem alaptalan a vád.
Egy kapitánnyal. Mit Herrn Rittmeister Kovács vom k. u. k. nem tudom,
melyik Husarenregimenttől. Herr Kovács. Még csak nem is «von» Kovács.
Összesen két hete, hogy itt vannak. Két hete ismerik. Ez sok, ameddig ő
elment. Pedig milyen óvatos anyja van! És az ezt tűri. És az apja egy
herceg Plata-Ettingen, lovassági tábornok, ő felsége hadsegédje. És a
leánya ezt meri! Mit szólna Fülöp, ha ezt tudná? Ő, aki úgyszólván
oroszlánként küzdött, míg leányát erre a polcra emelte. Nos, mit
felelsz?

Albert. Ezen a polcon te szerettél volna ülni.

Lina. Úgyvan. Miért tagadjam? De én másként is viselkedném.

Albert. Lina, te igen veszélyes intrikát folytatsz. Lina, te
elvesztetted a mértéket. Lina, te énreám ne számíts. Én nem tűröm ezt a
hangot, amelyen te Olympiáról beszélsz. Ezt nyíltan kimondom. Nem tűröm.
Olympia egy hófehér és jéghideg hölgy. Az ő női tisztasága minden
kritikán felül áll. Ezért is lett azzá, amivé lett. Mintája a
szoborszerű fenségnek. Hogy merészelsz te ezzel a görög istennővel
szemben ilyen szót használni: «flört?» Egyáltalán hol tanultad ezt?

Lina. Bocsáss meg, ő is ember. Ezt onnan tudom, mert rokonom. Húsz éves
volt, mikor férjhez ment Orsolini herceghez és egy év mulva már özvegy
volt. Gondold meg, azóta tizenegy év telt el és ő…

Albert. Úgy él, mint egy szent. _Parancsolóan_. Mint egy szent!

Lina. Úgyvan. Tehát illenék, hogy ezt most ne hagyja abba. Elismerem,
hogy nehéz az élete. Egy ilyen szép, különös, érdekes asszonynak…

Albert _türelmetlenül_. Szóval: mi a konkrét vád?

Lina. A kapitány. A kemény magyar kapitány. Aki naponta a mamájával
bridgezik.

Albert. Igen kitűnően. Úgy kártyázik, mint egy ördög.

Lina. Táncol.

Albert. Csárdást pompásan, valcert kevésbbé.

Lina. Olympiával lovagol.

Albert. Nagyszerűen, bár túlmerészen. Nem is lehet vakmerőbben.

Lina. Nekem antipatikus ez a vadsága. Katona a háborúban legyen vakmerő.

Albert. Azt nem tudja kivárni. Száz évig nem lesz háború. Én élvezettel
és csodálattal nézem a lovaglását.

Lina. Mi az? Te is imádod? Hát ezt mindenki imádja?

Albert. És te?

Lina. Nekem mindegy. Egy katona a császár egy millió katonája közül. Egy
magyar paraszt.

Albert. Ez a kifogásod ellene?

Lina. Nem. Tudod te már, mi a kifogásom. De most azért ülök itt veled,
úgyszólván félrevonulva ebben a hotelhelyiségben, mert ami ma délután
történt, az túlment a határon. Ma délután a díjlovagláson, amelyen te
természetesen nem vettél részt…

Albert. Mi az, hogy «természetesen?» Nem vettem részt, mert nem akartam.
Mit akarsz kérlek te azzal mondani, hogy «természetesen?» Talán félek
lóra ülni?

Lina. Azt éppen nem mondtam.

Albert. Mi az, hogy «éppen?» Hallatlan, milyen csípős nyelven beszélsz
velem!

Lina. Ne akadj fenn mindenen, Albert.

Albert. Mi az, hogy «mindenen?»

Lina. Hát nem hallgatsz meg? _Albert int, hogy beszéljen, amit akar._
Szóval, ezen a mai díjlovagláson a kapitány úr megnyerte az első díjat.

Albert. Teljes joggal.

Lina. Ez nem érdekel. A lovasság lovagoljon jól, ez kötelessége. De a
vállán egy dupla szalag lobogott. Az Ettingen-színek. Piros és kék. A
szép udvarhölgy családjának a színei. Feltűzte kokettériából. És kérlek,
az a tisztelgés a végén, mikor a díjat megkapta! Az a vad
odagaloppirozás Olympia páholyához! Az a roham szinte szimbólikus volt!
Én ott ültem Johanna mellett. Az az elvörösödés, amit mindenki látott!

Albert. Ki vörösödött el?

Lina. Olympia. A kapitány már vörösen lovagolt oda. Vállán a család
színeivel. Piros és kék. Ez tüntetés, kedves Albert. Ezt azért merte
csinálni, mert felbátorította az, hogy folyton együtt vannak, nap-nap
után. Én nem értem sem Ettingennét, sem Olympiát. A hatalmi mámor
elvette a józan ítéletüket. Azt hiszik, mindent szabad. Ha ezt a császár
megtudja! Ha csak a felét, ha csak a tizedrészét tudja meg!

_Kis szünet._

Albert. Drága Linám, énreám ne számíts, mert én nem mondom meg neki. Ez
az egy biztos.

Lina. Mert te is félsz az öreg Ettingentől. Hja, ő felsége hadsegédje
nagy hatalom!

Albert. Nézd, Lina. Nekem van egy eszmém. Ebből elég volt. Végig
hallgattalak és most azt indítványozom, hogy zárd le azt a többéves
akciót, amely azzal végződött, hogy nem te lettél az udvarhölgy, hanem
Olympia hercegnő. Hagyj te nekem ezekkel az intrikákkal békét. Én az ő
barátjuk vagyok. Hiába kínozol, én még csak el se szólom magamat. Ezt ne
reméld. Soha az életben nem szóltam el magamat és soha semmiféle
intrikában nem vettem részt. _Kis szünet után._ Fantasztikus! Én félek
lóra ülni!

Lina. Te ezt intrikának nevezed?

Albert. Hát mi?

Lina. Kritika. A felséges császári család érdeke szívemen fekszik,
mindhalálig. A trónörökösné egyszer császárné lesz. És Olympia akkor a
legnagyobb női hatalom lesz a monarchiában, fájdalom. Már pedig ha nem
becsüli meg magát, akkor ez a… ez a…

_Ettingenné belép._

Lina _szemrebbenés nélkül folytatja_… ez a csudálatos, méltóságteljes,
rendkívüli nő… Olympiáról beszélek, édesem és épp mondom Albertnek, hogy
arra a csudás perspektívára gondolok, ha valaha Olympia a legnagyobb női
hatalom lesz…

Ettingenné. Te nem arra gondolsz, Lina. Te valami más gonoszságot
beszéltél. Csak én nagyon hirtelen jöttem be és te most ebbe az irányba
kanyarítottad a mondatot. Ismerlek.

Lina. Már megint ez a hang?

Albert _magában_. Éppen én vagyok az, aki félek lóra ülni!

Ettingenné. Igenis, már megint ez a hang és örökké ez a hang. Én téged
állandóan ellenőrizlek. Ne érezd magad egy pillanatig se kontroll
nélkül.

Lina. Miért?

Ettingenné. Mert rögtön leszúrsz. Mi van a kezedben?

Lina. Legyező. Miért?

Ettingenné. Csak látni akartam, hogy nem tőr-e?

Lina. Te csipkedsz engem, édesem.

Ettingenné. Csak csipkedlek, édesem? Azt hittem, csíplek, édesem.

Lina. Nem is érzem.

Ettingenné. Fájdalom. _Otthagyja és leül._

Lina. Ti Ettingenek mind idegesek vagytok, mert sok az ellenségtek. De
ezt a ti családotoknak nagy sikere hozza magával, édesem.

Ettingenné. Jó, jó. Mi Ettingenek mind idegesek vagyunk.

_Kis szünet._

Albert. Van egy indítványom. Ne izgasd magad, Jenny. Tartsatok rövid
szünetet ebben a párbajban.

Ettingenné. Ah, engem úgy kifárasztott ez az estély.

Lina. Kicsit látni rajtad.

Ettingenné. Köszönöm. Engem igenis fáraszt, az idegeimet fárasztja ez a…
keveredés. A néppel. A nép nem az én esetem. De ma nem lehetett kitérni.
Ő felsége születésnapján.

Lina. Éljen sokáig!

Ettingenné. Ezek a vágyódó, bámuló tekintetek! A fürdőközönségnek ez a
respektusa irántunk, akik itt úgyszólván a császári udvart képviseljük!
Fárasztó, ah, mily fárasztó! Ah, jó itt ebben a kis zugban. Milyen
kedves a hoteldirekciótól, hogy ma estére rezerválta ezt a kis reggeliző
szobát a mi klikkünk részére. Valóságos menedék.

Albert. Sokáig néztem a leányodat, Jenny. Soha nem volt ilyen szép. Ez a
két hét jót tett neki.

Lina. Sportolások, gyaloglások, lovaglások…

Ettingenné. De elég volt. Holnapután ilyenkor Velencében vagyunk.

Lina. Az még szebb.

Albert. Itt is szép.

Ettingenné. Itt jó volt. Csak sok az ember. Polgárság. Én nem bírom a
keveredést. Velencében idegenek közt vagyok. Inkognitó. De ez itt a mi
népünk. Mindenféle iparosok és bankárok. Sőt főszerkesztők is vannak
itt. Ugyanabban a vízben, amiben én. Ez a borzasztó a gyógyforrásoknál.
Hegyeket, tengert, erdőt el lehet keríteni, hogy az ember egymás közt
legyen. De a gyógyforrást nem. Ha ezt úgy csöveken el lehetne vezetni
valahogy innen… a nép közül…

Albert. Ugyan eredj, a nép oly kedves volt a mai estélyen!

Ettingenné. Igen, azt lehet mondani. Boldog vagyok, hogy a császár ilyen
népszerű. Szép volt utolsó napnak. Reggel hétkor jön az uram a bécsi
gyorsvonattal. Albert, menj, hozd ide a lányomat, ő is fáradt.

Lina. A lányod gyönyörű volt ma délután a páholyban.

Ettingenné. Gondolod? _Az induló_ _Alberthez_. Albert, akarsz egy órát
bridgezni?

Albert. Nem bánom.

Ettingenné. Most éjfél múlt. Este kilenc óra óta próbálok egy bridget
összehozni és képtelen vagyok.

Albert. Hányan vagyunk eddig?

Ettingenné. Ketten.

Lina. És én?

Ettingenné. Miért kérdezed, mikor tudod, hogy veled nem játszom.

Lina. Persze, a kapitány úr kell.

Ettingenné. Úgy van. Te nem tudsz játszani. A kapitány pedig egy
bridge-művész. Úgy kártyázik, mint egy angyal. Albert, kerítsd elő nekem
Kovács kapitányt. Majd hárman együtt kinevezzük a negyediket.

Lina. Ennyire szereted?

Ettingenné. Én nem szeretem. Én imádom.

Lina. Mert mindig veszít.

Ettingenné. Azért is. De mert egy… Prachtkerl. Én politikailag nem
szeretem a magyarokat… de egy ilyen példányt csak ők tudnak produkálni.
Kemény és mégis hajlékony. Úgyszólván mint az acél. És ez a kedves,
szerény lépés az úritársaságban! Akcent nélkül beszél németül.
Franciául, mint egy párizsi. És angolul!

Lina. Megtanulta.

Ettingenné. Ezt nem lehet tanulni. Ez speciális tehetség. És ez a
lovaglás! Hozd, hozd, Albert, siess!

Albert. Hol keressem?

Lina. Valahol Olympia közelében.

_Albert, rosszalólag csóválva fejét, kimegy._

Ettingenné. Mit mondtál megint? Te gúnyolsz bennünket, ha jól veszem
észre.

Lina. Most egyenesen a téma közepébe fogok ugrani, kedves Jenny. Figyelj
ide. A lányod túlzásba megy. Ezt meg kell mondanom, még ha megölsz is. A
lányod túloz.

Ettingenné. És te túlzod azt, hogy ő túloz. Te ezt aláhúzod.

Lina. Erre nincs szükség. Feltűnik ez nélkülem is. Mikor ma délután a
kapitány olyan vadul a páholy elé vágtatott, vállán a ti színeitekkel,
valóságos moraj volt a publikum közt.

Ettingenné. Talán te morajlottál.

Lina. Én voltam az egyetlen, aki nem morajlott. A főszerkesztők
noteszkönyvekbe jegyeztek. És ők ketten elvörösödtek. És azt hallom, ő
is Velencébe készül. Most kérlek, add ezt mind össze.

Ettingenné. Nem adom össze. Az egészhez semmi közöd, Lina. _Idegesen_.
Mit mondtál? Mit csináltak a főszerkesztők?

Lina. Noteszekbe jegyeztek kis maradék irónokkal.

Ettingenné. Honnan tudod te, hogy a sok polgár közt melyikek a
főszerkesztők, és melyikek nem azok?

Lina. Akik kis noteszkönyvbe maradék irónnal jegyeznek, azok gyanusak
arra, hogy főszerkesztők. Gondolj az uradra! És ő felségére!

Ettingenné. Intézkedni fogok a direkciónál. Ezt nem. Látod, ezt
köszönöm, hogy mondtad. Csak ezt nem. Egyszer nyomtatták bele a nevünket
az ujságba, tíz év előtt, én miattam, egy örökségi ügyben… Akkor mérget
akartam venni.

Lina. Na látod.

Ettingenné. A császár nem nézett rám két hétig. És az uram két hónapig.
Jobb erre nem gondolni. Akkor az uram állása komolyan megingott.
_Szívére tett kézzel._ Még most is szívdobogást kapok, ha erre gondolok.

Lina. Látod, hogy vigyázni kell!

Ettingenné. Erre a figyelmeztetésre nem volt szükség. Olympia még az
apjánál is gőgösebb és rezerváltabb. Olympia mindig tudta és mindig
tudni fogja a határokat.

Lina. Te se tudtad, mikor fiatal voltál.

Ettingenné. Te szerelmes voltál az uramba. És ma mégis én vagyok a
felesége.

Lina. Mert én nem léptem át a határaimat.

Ettingenné. Vagy mert az uram nem lépte át a határaidat.

Lina. Jenny, ez már nem csípés, ez szúrás.

Ettingenné. Legalább fáj, édesem?

Lina. Nem annyira, mint ahogy te szeretnéd.

_Olympia és Albert belép._

Albert. Az egyik parancs teljesítve van. A görög istennőt elhoztam.

Ettingenné. És a másik?

Albert. Nem volt a közelben.

Lina. Csodálom.

Olympia. Megbíztuk azt a… francia nagykövetet, hogy keresse meg és
küldje ide. Már érte ment a barba.

Ettingenné _Alberthez_. Rendeltél asztalt?

Albert. Igen, az olvasószobában fogunk játszani. Ott egyedül leszünk.
_Linához, aki szólni akar hozzá._ Hagyj engem, kérlek, én félek lóra
ülni, jó, már hallottam.

_Leülnek. Csend._

Ettingenné. Úgye, jó itt ez a kis csend, ez a kis nyugalom, lányom?

Olympia. Fellélegzem. Most megy el a polgári elem nagy része. Végre!

Lina. Szép volt az estély. Nem?

Olympia _hidegen_. Igen.

_Szünet._

Lina. Ő felsége olyan népszerű. Úgye te is tapasztaltad?

Olympia _hidegen_. Igen.

_Szünet._

Lina. Fáradt vagy?

Olympia _hidegen_. Igen.

Lina. Kissé hideg vagy hozzám. Te is gyűlölsz?

Olympia. Ideges vagyok.

Ettingenné. A keveredés. Ő aztán igazán nem bírja a népet.

Olympia. Nem bírom. Nézni se bírom.

Ettingenné. Ha ezt a gyógyvizet innen csöveken el lehetne vezetni! Vagy
ha legalább nekem nem volna rá szükségem! Mi van a kapitánnyal? Jön vagy
nem jön?

Albert. Biztosan ünneplik valahol. Ő a nap hőse. Ez aztán az elszánt
lovas! Ma délután az életével játszott. De nem csuda. _Olympiához_. Te
félelmesen szép voltál. Látni lehetett, hogy azért oly vakmerő, mert te
oly szép voltál. Nem gondolod?

Olympia. Nem. Lovas. Lovagolt.

_Kis szünet._

_Kovács belép._

Kovács _feszes állásban_. Hercegnő, a francia nagykövet ő excellenciája
közvetítette a parancsát, hogy jelentkezzem főméltóságtoknál.

Ettingenné. Végre, hogy megtalálták.

Kovács. Óh, kérem. Rögtön megtalált.

Ettingenné. És mégis csak most jön? Csak nem kérette magát?

Kovács. Óh!

Ettingenné. Úgy kell nekem, mert kényeztetem.

Albert. Mindenki kényezteti.

Lina. Mindenki. Mindenki. Mindenki.

Ettingenné. Sejti, miért hívattam.

Kovács _mosolyogva_. Bridge?

Ettingenné. Úgyvan. Albert egy nagyszerű magányos asztalt szerzett az
olvasószobában. De csak egy órát játszunk, mert fáradt vagyok. _Feláll_.
Gyerünk, jöjjön tisztelt kártyaművész, ez az utolsó nap, ne vesztegessük
a drága időt.

Lina. Milyen szenvedéllyel mondod ezt!

Ettingenné. Ha bridgeről van szó? Nálam ez az, amit a regények «nagy
szenvedélynek» neveznek. Ajánlom negyediknek a francia nagykövetet.
Albert, megint neked kell kimenni, küldd hozzánk az olvasóba a grófot.

Kovács _oldalt állva, Olympiához_. Beszélni akarok önnel.

Olympia _nem felel_.

Albert. Csak menjetek be, hozom rögtön. _Kimegy jobbra._

Ettingenné. Olympia, nézed a játékot egy kicsit, úgy-e?

Olympia. Anyám, egy percre kérlek. Mielőtt bemégy.

Ettingenné. Addig játszál helyettem, Lina.

Lina. Hogyan? Mégis?

Ettingenné. Pardon: csak veled nem játszom. Helyettem játszhatsz. Ülj
csak be. Játszál rosszul. Veszíts, hogy mérgelődjem. Itt a jó alkalom.
_Olympiához lép._

_Lina és Kovács balra el._

Olympia. Láttad, milyen voltam Linához?

Ettingenné. Jól tetted.

Olympia. Albert, mikor idekísért, nagyon határozottan figyelmeztetett,
hogy Lina intrikál. Albert hű barát, jó rokon és a mi emberünk. Lina
életveszélyes. Lina ma este a bálon bemutattatott magának egy
főszerkesztőt és egy fényképészt.

Ettingenné. Köszönöm az információt, lányom. Intézkedni fogok, még pedig
erélyesen. De most legyünk tárgyilagosak. Tudod, hogy ilyesmiről soha
nem szóltam neked. Most szólok. Vigyázz evvel a huszártiszttel. Légy
okos. Először látlak vigyázatlannak. Mi az irígység rettenetes
ellenőrzése alatt állunk. Egész családok lesnek arra, hogy valami kis
hibát csináljunk. Nem egy Lina van, hanem ezer. Egész Bécs egy nagy
Lina. Kell többet mondanom?

Olympia. Nem, anyám. És ezt őszintén köszönöm.

Ettingenné. Azt hallom, ő is Velencébe akar jönni.

Olympia. Honnan tudod?

Ettingenné. Linától.

Olympia. Ő honnan tudja?

Ettingenné. Nem tudom. Képes és beszélget egy olyan hivatalnokkal a
menetjegyirodában. De tudja, ez tény, és légy nyugodt, nem tartja
titokban. A kapitány nem utazhatik Velencébe. A kapitány sehova se
jöhet, ahol mi vagyunk. Ennek vége, örökre. Már előbb kellett volna.

Olympia. Semmise volt.

Ettingenné. Épp azért. Ő szerelmes, ez tény. És nem képes ezt titkolni.
Ezt még passzíve sem szabad tűrni. Gondolj ő felsége könyörtelen, hideg
kék szemére. Nekem borzongás jár a hátamban.

Olympia. Tehát?

Ettingenné. Le kell tiltanod. Nyíltan, tisztességesen, kegyetlenül
végezni vele. És rögtön. Miért csukod le a szemedet?

Olympia _nem felel_.

Ettingenné. Nehezedre esik?

Olympia. Igen.

Ettingenné. Muszáj.

Olympia. Tudom.

Ettingenné. Mégpedig rögtön.

Olympia _elfogódottan_. Még valamit be kell vallanom anyám.

Ettingenné. Jaj.

Olympia. Nem jaj, anyám. Én írtam apámnak egy levelet… a kapitány
érdekében.

Ettingenné. És nekem nem szóltál?

Olympia. Nem, ezt magam akartam csinálni. Tudod, hogy ő felsége
lovaglómestert keres Leonóra főhercegnőnek, és tudod, mennyit utasított
már vissza. A legkedvesebb leánya mellé tökéletes embert akar.

Ettingenné. Te ajánlottad a kapitányt.

Olympia. Azt írtam a papának, hogy én kérem, ezt vigye keresztül. És
tudod, ha én kérek valamit a papától… _Ránéz_. Rosszul tettem?

Ettingenné. Nem, édesem. Jól tetted. Ő felségének szolgálatot tettél.
Ennél tökéletesebb lovaglómestert nem kap a legkedvesebb gyermeke
számára. Sőt kötelességed volt. Ez az ember tetőtől-talpig gentleman. A
császár hálás lesz neked. De…

Olympia. De?

Ettingenné. De ez most egy okkal több, hogy eltávolítsd magadtól. Ha
pletyka támad, még azt mondhatják, hogy érzelmi okokból ajánltad. Ő… az
a tiszt… tud erről?

Olympia. Nem. Csak akkor akartam szólni neki, ha meglesz. Meglepetésnek
szántam. Igen. Elfogott… hirtelen fogott el a vágy… valamit adni
szegénynek… valami értékeset… Segíteni rajta! És leültem, megírtam a
levelet. Azóta nyugodtabb vagyok, ha azt a hűséges, rajongó tekintetét
rám szegzi. _Melegen_. Érzem, hogy tettem érte valamit.

Ettingenné. Egy újabb okkal több, hogy eltávolítsd.

Olympia. Tudom, anyám.

Ettingenné. Még pedig rögtön. Ha szabad tanácsot adnom… ifjúságom
praxisából: nem elég megsebezni. Férfit nem szabad kínozni. Humánusnak
kell lenni. Meg kell ölni. A férfi nemes vad. És a nő legyen úri vadász.
Néha elég egy szó, hogy leterítse. De a szíve közepébe. Érted, lányom?

Olympia. Értem. Kérlek, anyám… küldd ide. Azonnal.

_Ettingenné sietve el balra._

_Olympia mereven, mozdulatlanul áll és vár. Kovács belép._

Kovács _feszesen áll meg és vár_.

Olympia. Kérem, mit óhajt tőlem. Az előbb azt mondta, beszélni akar
velem.

Kovács. Elutaznak. Holnap este.

Olympia. Igen.

Kovács. Én kérem önt… engedje meg, hogy én is felbukkanhassak
Velencében.

Olympia. Önnek már megvan a jegye.

Kovács. Igen.

Olympia. Hol vette?

Kovács. A jegyirodában.

Olympia. Nem bukkanhat fel.

Kovács. Úgy gondoltam… kísérőnek…

Olympia. Atyámmal utazunk.

Kovács. Említettem, hogy van szerencsém ismerni a főméltóságú urat.
Tavaly Karlsbadban gyakran sétáltunk együtt.

Olympia. Velencében nem fognak. Ön kerülni fogja még azt az országot is,
ahol mi vagyunk.

Kovács. Én önt halálosan szeretem.

Olympia. Épp azért.

Kovács. Nem vagyok gyerek. Ma-holnap ősz szálak keverednek a hajamba. Ez
az érzés az életem katasztrófája. És ez az utolsó alkalom ezt önnek
megmondani.

Olympia _fagyosan_. Mit akar?

Kovács. Nem értem a kérdést.

Olympia. Azt kérdezem: mit akar. Mi a célja.

Kovács. A célom? Ha ön kívánja, a Napot eloltani, a világot felgyujtani…

Olympia _közbevág_. Ne oly fellengősen. Maradjunk a realitásnál.

Kovács. Nem élek a realitásban, mióta önt szeretem. Én…

Olympia. Azt kérdeztem: mi a célja.

Kovács. A célom: Isten, ember és törvény előtt…

Olympia _közbevág_. Halt. Ez a mondat úgy kezdődik, mintha… _Nagyon
szigorúan néz rá._ Így a házasságról szoktak beszélni.

Kovács. Igen.

Olympia. Ön megtébolyodott.

_Szünet._

Kovács. Bocsásson meg… a fantáziámért.

Olympia. Nekem önt most itt kellene hagynom, ha nem volna mondanivalóm.

Kovács. Belátom, hogy lehetetlent mondtam.

Olympia. Igen.

Kovács. Hát könyörgöm: lehessek… alázatos rabszolgája.

Olympia. Viszony?

Kovács. Miért nevezi így?

Olympia. Nevezzünk mindent a nevén. Gyorsan akarok magával végezni.

Kovács. Milyen változott hang.

Olympia. Minden szóra figyelnie kell. Házasság? Ez tréfa volt,
feltételezem. Viszony? _Ránéz, sötéten._ Ki vagyok én?

Kovács. Asszony.

Olympia. De nem kapitány úr számára.

Kovács. Akkor én…

Olympia. Hallgasson kérem. Józanul, most kikapcsolva kettőnk között
minden ostoba poézist és úgynevezett társalgást. Ez annak való, aki
közeledni akar a másikhoz.

Kovács. De én ismerem… ismerem önnek egy érzését.

Olympia _közbevág_. Azt épp most verem agyon, ebben a percben. Amíg
nagyra nem nőtt. Mert akkor visszaüt.

Kovács. Tehát szeret.

Olympia. Csak hogy lássa, mennyire vége van itt mindennek, még azt is
megmondom, hogy: igen. Én vágyat éreztem… és érzek ön után. De ez a vágy
vágy marad. Ennek a vágynak én majd ellátom a dolgát.

Kovács. De miért?

Olympia. Nem vagyok polgári nőstény. Felsőbb ember vagyok. Hiszek még az
élettani értelemben vett felsőbbségemben is. Én több vagyok, mint ember.
Mi kötelezve vagyunk így cselekedni, mikor egy piszkos világ
megbolondult körülöttünk.

Kovács. Még tegnap… lovon, mellettem… mikor rámszegezte a szemét… Még
most is… a szeme… mást mond.

Olympia. Énnekem így kell élnem.

Kovács. Tíz év óta!

Olympia. Tizenegy év óta.

Kovács. Soha… senki…

Olympia. Maga előtt most nincs kedvem hazudni. Úgy áll előttem, mint
holmi orvos vagy cseléd. Férjem halála óta volt egyszer valaki az
életemben.

Kovács. Kicsoda?

Olympia. Meg fog lepődni, mert felelni fogok erre a groteszk kérdésre.
Tudnia kell, hogy kinek merészelt ajánlkozni, Kovács úr. Engem egy
király szeretett.

Kovács. Egészen belesápadt.

Olympia. A nagy emlék. Most képzelje magát az én helyembe és nézzen le
ebből a magasságból – Kovács úrra.

Kovács. Igen.

Olympia. Ért engem?

Kovács. Értem. _Támadóan_. De akarom is. _Feléje mozdul._ Nem tágítok.
Ezen a világon semmivel nem fog elkergetni magától.

Olympia. Szegény paraszt.

Kovács _felkapja a fejét_.

_Szünet._

Kovács. Az vagyok. De éreztem a vérét lüktetni. Táncolt velem.

Olympia. Mert tiszt. Ha püspök volna, kezet csókolnék önnek.
Megcsókolnám a gyűrűjét, mint ahogy táncoltam az egyenruhájával. Nem
önnel.

Kovács _keserű gúnnyal_. És… ettől a pár kis csillagtól fénylett úgy a
szeme?

Olympia. Nem. _Bátran_. Érdekelt, mint egy érdekes népies típus.

Kovács. Nem igaz. Az érzékeit érdekeltem.

Olympia. Önnek most mindent szabad, mert siralomházban van. Az
érzékeimet? Egy ékszerboltban egyszer talán megőrülök és elrablok egy
követ. Vagy tán egyszer könnyelműen kivégeztetek valakit. Ezt el tudom
képzelni. De az érzékeim? Csak nem képzeli! Szegény parasztnak a
fantáziája.

Kovács _összeszorított szájjal hallgat_. _A szemébe néz._

Olympia. Végezzünk. Ne bánkódjék. Én kárpótoltam önt.

Kovács _keserűen_. Kárpótlás?

Olympia. Talán ebben az órában, ebben a percben ő felsége a császár
önről beszél. Említettük egyszer ön előtt, hogy a császár a legkedvesebb
gyermekének mestert keres, aki lovaglásra tanítsa. Így kezdődnek az
igazi nagy karriérek. Én írtam az apámnak. Száz meg száz közül ön lesz a
szerencsés.

Kovács. Kifizet?

Olympia. Igen.

Kovács. Menjek el… lovásznak. Erre jó a paraszt.

Olympia. Cselédnek? Hogyne. _Idegesen_. Ne beszélgessünk sokat. Jöjjön
tisztába magával. A modora kedves. De a kedvessége paraszt. Az ügyessége
paraszt. A lóimádata paraszt. Az agyafurtsága paraszt.

Kovács _feléje mozdul_.

Olympia _elhúzódva_. Csak a tolakodása nem paraszt.

Kovács _felkapja a fejét_.

Olympia. Az őseim az ilyen ambiciókért a maga őseit nyársra huzatták.
Nekem csak szavak maradtak. Paraszt. Vissza a fajtájához. Bearanyozott
paraszt.

Kovács _nagyon halkan, de határozottan_. Ennek a sértegetésnek a
magyarázata… már… talán az orvost érdekelné. Ez az az ismert beteges
vágy… embert vérig kínozni. Nem akarom kimondani a nevét.

Olympia. Kis szegény fantázia. Kómikus. Képtelen elhinni, hogy
egyszerűen eldobom. Ehhez betegnek kell lenni? Menjen, szegény fiam.
Szeszély volt. Még az se. És akármi volt, vége. Felejtsen. Igyék erős
italokat. És… elég kellemes külsejű ember: szeressen szép nőket. De ott
lent… maguknál.

_Szünet._

Kovács _szinte haptákban_. Elmehetek, hercegnő?

Olympia. Igen.

_Ettingenné belép._

Ettingenné. Olympia, nagyon sokáig vagy itt külön.

_Csend._

Ettingenné. És maga? Jöjjön, kapitány úr, izgatottan várjuk.

Kovács. Nem mehetek, hercegnő. Búcsúzom tisztelettel. _Feszesen hajol
meg._

Ettingenné. Hová megy?

Kovács. Inni erős italokat. Szeretni szép nőket.

_Megfordul és kisiet jobbra._

_Pillanatnyi szünet._

Ettingenné. Ez azért fantasztikus evvel a bridge-partieval. Már voltunk
most hárman: én, Albert és a kapitány, és vártuk a nagykövetet, aki azt
üzente, hogy rögtön jön. Most ebben a percben jött a nagykövet, de
elment a kapitány, most megint csak hárman vagyunk. Most félegy van, én
kilenc óra óta szervezem ezt a bridget és képtelen vagyok három
játékosnál többre vinni. Itt volna Lina, de avval nem játszom.

Olympia. Te szándékosan beszélsz most ilyen részletesen a bridgeről?

Ettingenné. Igen.

Olympia. Miért?

Ettingenné. Úgy gondoltam, hogy a te ügyed annyira el van intézve, hogy
még mi se beszélünk róla soha többé.

Olympia. Miért ne beszéljünk róla?

Ettingenné. Megölted?

Olympia. Meg.

Ettingenné. Hát akkor… _Kis szünet._ Vagy szeretnél talán most
könnyíteni egy kicsit a lelkeden? Akkor beszéljünk. Szivesen. _Kis
szünet._ Fáj?

Olympia. Igen.

Ettingenné. Akkor nagyon kegyetlen lehettél.

Olympia. Igen.

Ettingenné. Nagyon?

Olympia. Még soha ilyen nem voltam.

Ettingenné. Ne mondd.

Olympia. Kevesebb nem használt volna.

Ettingenné. Ugyan.

Olympia. Kevesebbért holnap megbocsátott volna. Meg kellett sérteni úgy,
ahogy csak egy nő egy katonát meg tud sérteni.

Ettingenné. És?

Olympia. És ez megtörtént. _Szünet_. Miért hallgatsz, anyám? Őt
sajnálod?

Ettingenné. Nem. Téged csodállak. Milyen erős vagy. Hogy bírtad ezt?

Olympia. Mert szeretem. E nélkül nem tudtam volna gyilkolni. És hiszek
abban, amivel megöltem. Hiszek az emberek egyenlőtlenségében. Hiszek
abban, hogy ő engem beszennyez még a vágyódásával is. Ebben hiszek,
hiszek.

Ettingenné. Most… fáj?

Olympia. Jobban, mint vártam. De így kell lennie. Így tökéletesen
sikerült.

Ettingenné. Szóval: vége.

Olympia. Örökre. Kivégeztem, mint Nagy Péter cár a fiát, akit szeretett,
államérdekből, hitből.

Ettingenné. Mily megnyugtató, hogy a történelem mindenre tud egy példát
a legmagasabb körökből.

Olympia. Ennek annyira vége van, anyám, hogy ma éjjel nyugodtan fogok
aludni. Megvallom, két hét óta először.

_Lina belép._

Lina. Jenny, azt hiszem végre sikerült az organizációd. Most már benn
vannak ketten: Albert és a francia, itt vagy te, a harmadik… és… hol van
a kapitány?

Ettingenné. Azt hiszem, kiment a bálterembe.

Lina. _Olympiához_. Mi van, hát nem bridgezik?

Olympia _idegesen_. Nem tudom, miért kérdezed ezt éntőlem?

Ettingenné. Én feladom ezt a bridge-partiet, Olympia. Aludni fogunk
menni.

Olympia. Igen, anyám. Fáradt vagyok. Ezt a cigarettát még elszívom.

Ettingenné. Lina kérlek, én itt maradok Olympiával. _Vár, hogy Lina
elmenjen, de Lina nem mozdul._ Exkuzálj a franciánál és mondd meg
Albertnek, hogy holnap reggel találkozunk a pályaudvaron; pont hétkor
jön az uram.

Lina. Szóval bridge…

Ettingenné. Nem lesz. _Szünet_. Jóéjszakát, Lina.

Lina. Jóéjszakát. Nem akarok indiszkrét lenni, de ebből az egész
szituációból, amely most itt van, úgy érzem, hogy valami történt, ami
nagyon helyes volt és ami engem boldoggá tesz.

Ettingenné. Jóéjszakát, Lina.

Lina. Jóéjszakát. Én is ott leszek a pályaudvaron.

Ettingenné. Reggel hétkor?

Lina. Mit csináljak? A szívem parancsolja. Drága Jennym, ha tudom, hogy
csak egy kicsit is bosszankodol miatta, bevallom, hogy még most is
szerelmes vagyok az uradba. _Elsiet balra._

_Kis szünet._

Ettingenné. Akarsz egy kicsit sétálni velem a parkban?

Olympia. Nem.

Ettingenné. Akarsz aludni menni?

Olympia. Nem. A bálterembe szívesen mentem volna. Zaj, fény, zenelárma
jólesne most… de már vége.

Ettingenné. Pár ember lézeng csak. Nem lehetünk az utolsók. Innál
valamit? Valami nehéz likőrt?

Olympia. Én nem. De ha te akarsz…

Ettingenné. Én nem merek. Nagyon erős Havannaszivart szívtam. Dobog tőle
a szívem. _Kis szünet._ Istenem… holnapután: Velence! Örülök neki. Korán
reggel… a napfényben fürdő Canal Grande! Ah, minden évben szép ez az
első reggel Velencében… gondolán végig a Canal Granden, a palazzók közt!
Mindig új és friss ez a látvány. És szegény boldogult uradra gondolok,
az ő családjára. Az Orsoliniak dozsék voltak. Ők uralkodtak ott.
Tulajdonképpen az ő birodalma volt… sőt a te birodalmad! Milyen szép
álmodozás a kis hajón…

_Halkan belép jobbról és némán megáll előtte Krehl, a csendőralezredes,
teljes díszben._

Ettingenné _ránéz_. _Hidegen._ Kérem?

Krehl. Ezer bocsánatot kérek, főméltóságú hercegnő. Bár nehány órával
ezelőtt a bálon volt szerencsém bemutattatni főméltóságodnak, most
megismétlem: Krehl János Farkas, császári királyi csendőralezredes, a
kerület főparancsnoka. Tisztelettel kérem, kegyeskedjék megengedni, hogy
valami fontos dologról jelentést tegyek.

Ettingenné. Tessék.

Krehl. Ha parancsolna engem négyszemközt meghallgatni, úgy is állanék
rendelkezésére.

Ettingenné. Ez a hölgy a lányom.

Krehl. Ahogy parancsolni méltóztatik. _Olympiához_. Krehl János Farkas,
császári királyi csendőralezredes. Főméltóságú hölgyeim, szóról-szóra
úgy mondom el, ahogy történt. Ebben a pillanatban jövök a
telefonfülkéből, megállás nélkül, egyenesen ide. A hivatalomból
jelentik, hogy Bécsből kerestek telefonon tizenkét óra negyven perckor.
Személyes beszélgetést kívántak. Az inspekciós altisztem jelentette,
hogy nem tartózkodom a hivatalomban, hanem itt vagyok, ahol a helyem van
ma este: ő felsége születésnapi ünnepélyén. Alig veszem át ezt a
jelentést, kettő perccel ezután, tizenkettő negyvenkettőkor, már a
telefonhoz hívnak itt a Palace-ban. Odasietek. A bécsi rendőrigazgatóság
szólít és a következőket mondja: értesülésünk van, hogy Mejrovszky, a
híres nemzetközi szélhámos itt van, fürdőhelyünkön. Azonnal figyelés alá
veendő, szökés gyanuja esetén letartóztatandó. Rendőrtisztviselő már
elindult Bécsből, reggel hét órakor itt lesz, további intézkedéseket ő
foganatosítja.

Ettingenné. Igen, kérem. De bocsánat… mi közünk nekünk ehhez?

Krehl. A szélhámos huszártiszti egyenruhában tartózkodik itt. Ez ismert
szokása. Kovács kapitány nem Kovács és nem kapitány, hanem Mejrovszky, a
börtönviselt szélhámos. A világvárosok rendőrségeinek régi ismerőse.
Legutóbb a párizsi nagykövetet csapta be. Nemzetközi, úgynevezett úri
szélhámos, hamiskártyás, vasúti és szállodatolvaj. Tizenegy nyelven
beszél.

_Pillanatnyi szünet._

Ettingenné _félájultan_. A frafrafrafra-francia nagykövet mutatta be.
_Megkapaszkodik_.

Krehl. Mit tudhatta ezt ő excellenciája?

_Pillanatnyi szünet._

Olympia. És ön… most mit akar tőlünk?

Krehl. Az én helyzetem végtelenül kényes. Volt szerencsém
főméltóságtokat gyakran látni a… kapitány társaságában. Együtt
lovagolni, reggelente. Kártyázni, minden este. Én tudom a kötelességemet
ő felsége hadsegédjének családjával szemben. Kötelességemnek tartottam,
mielőtt bármit is cselekedném, ezt főméltóságodnak bejelenteni. Ezt
akkor is megtettem volna, ha nem is szólt volna a bécsi utasítás
határozottan úgy, hogy: «szigorúan kímélendők ott időző magasrangú
személyek érdekei». A két detektívem, aki itt volt az estélyen, most
kizárólag őt figyeli. Nem szökhetik meg.

Ettingenné _félájultan_. Köszönöm. Nagyon köszönöm. Rettenetes. _Kis
szünet után._ Olympia!

Olympia. Anyám, ez halálos.

Krehl. De főméltóságú asszonyom!

Ettingenné. Most mindenekelőtt hagyjon bennünket néhány percre magunkra.
Aztán rögtön beszélni fogunk erről. Csak pár perc, amíg magamhoz térek.
Itt valami nagyon okosat kell csinálni. Csak botrányt ne.

Krehl. Úgyvan.

Ettingenné. Istenem… _Meginog._

Olympia. Anyám!

Ettingenné. És reggel érkezik apád. Pont hétkor. És a főszerkesztők,
akik itt vannak és jegyeznek. Ezt meg kell beszélni. Fenn a lakásunkon.
Nem, azt nem lehet. Ön jöjjön ide vissza. Feltűnés nélkül. Mondja kinn,
hogy valami protekciót akar tőlünk. Valami kegyes közbenjárást a
kabinetirodánál.

Krehl. Parancsára, főméltóságú asszony. Hány perc mulva parancsolja,
hogy visszatérjek?

Ettingenné. Öt perc… Négy perc… Pár perc, amíg levegőt kapok.

Krehl _szalutál és jobbra elmegy_.

Ettingenné. Egy kis levegőt… Gyere… két percre a parkba… Istenem…
_Indul, de hirtelen megáll, nagyot sikolt és megtántorodik._

Olympia. Anyám! Mi az?

Ettingenné. A leveled! Most jut csak eszembe! Apád talán épp ebben a
percben áll a császár előtt… és lelkesen ajánlja neki, hogy a
legkedvesebb leányát bízza egy… börtönviselt rablóra! Levegőt kérek!
Kérlek… levegőt akarok! Gyere! _Indul_.

Olympia. Erőt mutatni, anyám. Még találkozhatunk emberekkel. Itt, erre,
az olvasószobán keresztül… _Támogatja_.

Ettingenné. Úgyvan. Még pedig mosolyogva. Mosolyogj.

Olympia. Jó, anyám, én már mosolygok. De mosolyogj te is.

Ettingenné. Mindjárt, fiam. Várj egy kicsit. _Erőlteti a mosolygást._
Így. Mosolygok?

Olympia. Meglehetősen, anyám.

Ettingenné. Akkor gyerünk gyorsan, fiam, amíg bírom.

_Keserves vigyorgással gyorsan kisiet balra, Olympia közvetlenül utána._

FÜGGÖNY.




MÁSODIK FELVONÁS.

_Ugyanott történik, tíz perccel későbben. Mikor a függöny felgördül,
balról belép Ettingenné és Olympia._

Ettingenné. Hála Istennek, egy kicsit magamhoz tértem. Persze, csak
testileg. _Leül, fellélekzik._ Soha nem hittem volna, hogy ilyen fontos,
hogy elég levegőt kapjon az ember. Mennyi ideig sétáltam a kertben?

Olympia. Tíz percig.

Ettingenné. Talán már itt is volt azóta az a csendőrőrmester.

Olympia. Alezredes.

Ettingenné. Hát alezredes. _Kínosan vigyorog._

Olympia. Kérlek, anyám, úgy látom, még mindig mosolyogsz.

Ettingenné. Ez nem mosoly. Ez vigyorgás. Tudniillik most nem tudom
abbahagyni. Várj csak. _Erőlködik_. Már nem vigyorgok?

Olympia. Már nem annyira, anyám.

Ettingenné. A monogrammos melltű is megvan?

Olympia. Ne aggódj, anyám, minden megvan. A nagy ékszerek a safeben
vannak, a kicsikből pedig semmi sem hiányzik, pontosan megnéztem minden
gyöngyöt, minden követ.

Ettingenné. Rettenetes. És még azt mondja, a papát ismeri. Együtt
sétáltak Karlsbadban. _Sírva_. A papa biztosan nem engedte olyan közel
magához, mint mi.

Olympia _türelmetlenül_. Jó, jó, de most mit cselekszünk, anyám?

Ettingenné _letörölve könnyeit_. Én tudni fogom, az biztos. Öt perc
mulva tudni fogom, mit kell tenni. De most még nem tudom elkezdeni. Csak
addig a rendőrség ne hamarkodja el a dolgot. Az biztos, hogy intézkedni
kell. Cselekedni kell. Tehát először is vallj be mindent.

Olympia. Nincs mit.

Ettingenné. Mi volt köztetek?

Olympia. Semmi.

Ettingenné. Mennyi semmi?

Olympia. Semennyi semmi. Mondjunk már sokat, anyám: ha nagyon akarok
túlozni: flört.

Ettingenné. Szerencsétlenség. Apád! Apád, ha megtudja, hogy ki ez az
ember!

Olympia. Ha arra a percre gondolok, mikor az apám ezt megtudja… Csak
azért nem lövöm agyon magamat, mert az apámat oly végtelenül szeretem.

Ettingenné _szemrehányással_. És anyádat?

Olympia. Ó! _Megcsókolják egymást, Olympia szemeit törli._

Ettingenné. És az udvar! És Lina! _Kiáltva:_ Lina! Lina! És a többi
százezer Lina! És ő felsége! Ha arra a hideg kék szemére gondolok,
legjobb szeretnék rögtön mérget venni. Ilyen dolgokban még a saját
családját se kíméli. Mily magasztos a kegyetlenségében. _Kiáltva:_ És
apád! És ismét apád! Apád, aki rablót csempész a császári családba. Ez
ráadás a flörtre. Mit írtál neki? Legalább hűvösen ajánltad?

Olympia. Még ha hűvösen ajánltam volna is: ismered a papát, ha én kérek
tőle valamit. De melegen ajánltam.

Ettingenné. Milyen melegen?

Olympia. Azt írtam: «apám, most mutasd meg, hogy’ szeretsz.»

Ettingenné. Őrült voltál?

Olympia. Nem. Csak valami formában ki kellett, hogy törjön belőlem ez az
érzés.

Ettingenné. Na most kitört. Jól kitört. Egy remény van. Hogy apád nem
kapta meg a levelet. _Kis szünet után felkiált:_ Szentisten! Ajánlva
küldted.

Olympia. Igen.

Ettingenné _vigyorogva_. Én csudálkozom magamon, hogy már nem
választottam a legegyszerűbb megoldást. Tíz gramm morfium és minden
rendben van örökre. Ha apádra nem gondolnék… már odaát volnék a
túlvilágon. Nekünk végünk van. _Hirtelen más hangon:_ Vallj be mindent.

Olympia. Nincs több.

Ettingenné _hitetlenül emeli fel ujját_. Du… Olympia!

Olympia. Ich schwöre Dir. Du kennst mich ja.

Ettingenné. Ich kenne Dich, el is hiszem, fiam.

Olympia _önmagát gúnyolva_. Paraszt. A bearanyozott paraszt. Ó, de okos
voltam, hogy nem engedtem.

Ettingenné. Ördögöt voltál okos. Hát most nem volna mindegy?

_Kopogtatás_.

Ettingenné _sóhajtva_. A csendőr. – Szabad.

_Krehl jobbról belép._

Krehl. Már kétszer bátorkodtam itt jelentkezni.

Ettingenné. Igen. Kicsit a levegőre mentem. És a lányom felszaladt az
ékszereket megnézni.

Krehl. Remélem… semmi hiány…

Ettingenné. Nem. Nem hiányzik semmi. _Sírva_. Csak az életünk
boldogságát vitte el! _Hirtelen letörli könnyeit és összeszedi magát._
Hát kérem. _Hirtelen_. Nem hallanak itt bennünket?

Krehl. A bálnak vége. _Széthúzza a hátsó függönyt._ Látszik a park. És a
parkban… egy lélek sincs… csend és sötétség. _Összehúzza a függönyt._

Ettingenné. Hát kérem. Tiszta fejjel és okosan. Először is, mi a
tényállás. A tényállás: lányomnál: flört, nálam: bridge. Ön
értelmetlenül néz rám. Talán nem tudja, mi az: flört?

Krehl. Hogyne tudnám, főméltóságú asszony. Négy gyermekem van.

_Olympia megrémül._

Ettingenné. Annak ahhoz semmi köze. Ön téved. Flörtnek nevezzük azt az
ártatlan évődést…

Krehl _közbevág_. Ó! Pardon! Ezer bocsánat! Hogyne! Tudom! Flört az a
szelíd kis finom kokettéria, ártatlan kacérkodás…

Ettingenné. Úgyvan.

Krehl. Hogyne! Én ostoba! Ezer bocsánat! Összetévesztettem a
bridge-zsel.

_Ettingenné megrémül._

Ettingenné. Ön ismét téved. Bridge egy kártyajáték.

Krehl _bámul_.

Ettingenné. Bridge egy ártatlan játék, amit négyen játszanak. Flört egy
ártatlan játék, amit ketten játszanak.

Krehl. Köszönöm. Bocsánat tudatlanságomért. De vidéken élek.

Ettingenné. Szóval bridge és flört. Bridge részemről. Részemről,
alezredes úr. Flört, fájdalom, lányom részéről. Figyelmeztetem, hogy
legyen okos. Ön drága árat fizet azért, hogy családi titkainkba
beavatjuk. Nem szeretek túlozni, de az életével játszik. Azt mondta:
vannak gyermekei.

Krehl. Igen.

Ettingenné. Nahát. Ön apa és katona. Úgy beszéljünk egymással, mintha
itt ülne ő felsége és ránk nézne avval a hideg kék szemével.

Krehl _haptákban áll_.

Ettingenné. Köztünk most nincs hazugság, nincs színlelés és nincs titok.
Olympia, beszélj nyíltan, mint az orvos előtt.

Olympia. Könnyű, múló szimpátiával fogadtam ezt az embert. Bíztam az
egyenruhájában. Tiszt! Ő félreértette jóságomat és szemtelen lett. Most
már megértem. Tolakodó lett. Megsértettem, elkergettem. Most itt
tartunk.

Ettingenné. Ön beláthatja, hogy itt nem lehet a normális szabályok
szerint eljárni. Ígyvan?

Krehl. Igenis.

Ettingenné. Ne csudálkozzék azon, amit mondani fogok. Mi most e nélkül
az ember nélkül nem határozhatunk. Mondtam, hogy ne csudálkozzék, de ön
ismét értelmetlenül néz rám. Úgy látszik, ez szokása. De nem baj.
Azonnal ide kell hivatni.

Krehl. Kit?

Ettingenné. Azt az embert.

Krehl. A szélhámost?

Ettingenné. Azt.

Krehl. Az étteremben ül. Idehozatom.

Ettingenné. Ön ne «hozassa». Ön nem «hozatja». Ön kimegy, keres egy
boyt, a boy menjen Kovács kapitány úrhoz, én hívatom ide, bridge-ügyben.

Krehl _feszesen_. Kimegyek, keresek egy boyt, a boy menjen Kovács
kapitány úrhoz, főméltóságod hívatja ide flört… pardon… bridge-ügyben.

Ettingenné. Úgyvan.

_Krehl jobbra kisiet._

Olympia. És én, anyám?

Ettingenné. Itt maradsz.

Olympia. De anyám…

Ettingenné. Itt maradsz. Most már egy szó ellenvetést ne halljak. Most
átvettem a kommandót, most én parancsolok. _Szünet, várnak._

_Krehl belép._

Krehl. A boy érte ment.

Ettingenné. Akkor várjunk.

_Szünet._

Krehl. Kies gyógyfürdőnk rádiumtartalmú hőforrása remélhetőleg jót tett
főméltóságtok egészségének.

Ettingenné. Nagyon jót tett.

_Szünet._

Krehl _Olympiához_. Főméltóságodnak is.

Ettingenné. Neki pláne.

_Szünet._

Krehl. Remélhetjük, hogy a jövő szezónban ismét meg méltóztatik
tisztelni kies gyógyforrásunkat?

Ettingenné. Feltétlenül. Egyáltalán, soha máshová nem fogunk menni,
mindig csak ide jövünk. Képzelheti.

Krehl _meghajol_.

_Hosszabb szünet._

Olympia _súgva_. Nem kellene leültetni ezt a csendőrt?

Ettingenné. Nem. Csak álljon.

_Kis szünet. Kopogtatás._

Ettingenné. Szabad.

_Kovács belép, jókedvűen._

Kovács. Kezüket csókolom. Bridge-ügy? Hát mégis lesz bridge? Ilyen
későn?

_Senki nem felel. Kínos hallgatás._

Kovács _mosolyogva néz szét, Krehlt nézi_. Mi ez, kérem?

Krehl. Krehl csendőralezredes vagyok, a kerület főparancsnoka. A törvény
nevében felszólítom, igazolja személyazonosságát.

Kovács _csudálkozva néz Krehlre_.

Krehl. Újból felszólítom, igazolja magát.

Kovács _bámulattól szótlanul néz a hölgyekre_.

Krehl. Ön Mejrovszky, a szélhámos. Hamiskártyás, vasúti és
szállodatolvaj.

Kovács. Ön megbolondult.

Krehl. Ön Mejrovszky, a szélhámos.

Kovács. Ön olyan rettenetesen blamirozza most magát, hogy becslésem
szerint negyvennyolc órán belül nyugdíjba megy.

Krehl. Ön Mejrovszky, a szélhámos. Reggel hétkor itt lesz egy úr
Bécsből, az ön egész anyagával.

Kovács. Egy úr Bécsből?

Krehl. Egy detektív a bécsi rendőrségtől. Már a gyorsvonaton ül. Ön
reggel hétig tagadhat. Addig azonban az én vendégem. Nos? Még tagadja?

Kovács _tanácstalanul néz egyikről a másikra_.

Krehl. Nincs sok értelme. Reggel hétkor itt lesz az ujjlenyomata. Nos?

Kovács _idegesen vonogatja a vállát_.

Krehl. Ön Mejrovszky. Igen?

Kovács _vállát rándítva, halkan_. Igen.

Krehl. Na végre!

_Általános mozgás._

Kovács. Igaza van. Nincs értelme.

Krehl. A törvény nevében őrizetbe veszem. De mert szemtelen
viselkedésével egészen a legmagasabb körökig merészkedett…

Ettingenné. Jó, jó, alezredes úr, csak ne gorombán. _Kovácshoz_. Kérem.
Hogy mi közünk nekünk ehhez. Ön ezt kérdezi.

Kovács. Nem kérdezem.

Ettingenné. Nem kérdezi. _Nyel egyet._

Kovács. Nem. Mert tudom.

Krehl _dühösen kardjához kap_. Viselkedjék…

Ettingenné. Kérem, ne kapkodjon. És különösen fémtárgyakhoz ne
kapkodjon. Ez egy konfliktus, amelyet nem a fegyverek fognak eldönteni.
_Kovácshoz_. Hát kérem. Hogyis kezdjem el. Oly nehéz.

Kovács. Majd én segítek. Hát… ha már rájöttek, hogy ki vagyok, hát:
igen. Mejrovszky vagyok. Többször büntetve. Ausztriából kitiltva.

Krehl. Tudjuk. Ismerjük uraságod életrajzát. A dolog világos. Az ön
magyarázatára nincs szükség. Mindenesetre letartóztatom és a fogházba
szállítom.

Ettingenné. Ön nem tartóztat és nem szállít. Ezt nem lehet. Én
megállapítom, hogy ön botrányt akar. Világraszóló udvari botrányt.
Idefigyeljen. Ön katona és önnek gyermekei vannak. Ezt az embert futni
kell engedni. Ez a kívánságom. Hogy hogyan, az az ön dolga. Ön már tudni
fogja ennek a technikáját. Értette?

Krehl _haptákban_. Értettem.

Ettingenné _Kovácshoz_. Hallotta ezt?

Kovács. Hallottam. Futni.

Ettingenné. Úgyvan.

Kovács. Csakhogy én nem futok.

Ettingenné. Ön nem fut?

Kovács. Nem.

Ettingenné. Ön azt mondja, hogy nem fut.

Kovács. Szó sem lehet róla. Mit tettem? Semmit. Nem lehet nekem itt
semmi bajom. Itt jogrend van. Itt vannak ügyvédek és bíróságok. Nekem
minden büntetésem pontosan le van ülve, az utolsó percig. Ha az
alezredes úr lefog, elítélhetnek pár napra egyenruha tiltott
viseléséért, kihágás, száztizenötödik paragrafus, három-négy napi
elzárás. Azonkívül hamis név használata, kihágás, kétszáznegyvenhetedik
paragrafus, pár napi elzárás. Mindössze egy hét az egész. Tán annyi se.
Itt minden számlám az utolsó fillérig ki van fizetve. Senkinek nem
hiányzik semmije. Táncoltam, ez nem bűn. Lovagoltam, az se bűn.
Bridgeztem, és ön a tanum, hercegnő, minden egyes esetben veszítettem.
Ön volt oly szerencsés a pénzemet elnyerni.

Ettingenné. Lehet ezt túlélni?

Krehl. Nem, főméltóságú asszony.

Kovács. Én nem futok. Én megyek. Még pedig az újságokhoz megyek.

_A két hölgy rémülten mozdul._

Kovács. Legfeljebb egy héttel későbben. Nagy külföldi lapokhoz megyek.
Tanum az egész fürdőközönség. Nem mondom, hogy világszenzáció lesz, de
el fogja olvasni mindenki. Emlékirataim! Mejrovszky ausztriai kalandjai
udvari körökkel! Mejrovszky… aki talán már ki is van nevezve
lovaglómesternek a császár kedvenc leánya mellé… hála udvari
összeköttetéseinek. Érdekes cikksorozat, úgy-e? Teljes nevekkel. Ezért
sok pénzt szoktam kapni Párizsban a Matin-től. Egymillió példány.
Hétköznap. Vasárnap több.

Krehl. Zsarolni akarsz, gazember!?

Kovács. Igen.

Krehl _neki akar menni_. Én téged össze-vissza vagdoslak.

Ettingenné. Ne! Ne! Csak hagyja zsarolni. Hiszen ezt várom már, mióta
bejött. Én csak nem ajánlhattam fel neki! Hála Istennek, hogy már
zsarol. Csakhogy itt tartunk! _Kovácshoz_. Hát kérem, szélhámos úr. Mint
látom, maga okos és modern ember. Mit akar a csendes eltűnésért és az
örök hallgatásért?

Kovács. Nézze. Én hajlandó vagyok holnap elutazni. Svájcból sürgönyzök,
hogy leestem a lóról, kitörtem a lábamat, nem lehetek lovaglómester.
Küldök orvosi bizonyítványt is. És hajlandó vagyok garanciákat adni,
hogy soha nem tud meg senki semmit. Kovács kapitány volt, elutazott,
kitörte a lábát, nincs többé. Ezt a nevet, ezt a ruhát nem használom
többé.

Ettingenné. Mennyi kell?

Kovács. Nem pénz kell.

Ettingenné. Szentisten! Mit akar?

Kovács _Olympiára néz_. _Kínos csend._ Én szerelmes vagyok a hercegnőbe.

Krehl _a kardjához kap nagy zörgéssel_.

Ettingenné. Ne mindig azt a kardot! Az Isten szerelméért! Hidegvér!
_Kovácshoz_. Beszéljen, fiam. Beszélni szabad.

Kovács _Ettingennéhez_. Hercegnő, én a szerelmem áldozata vagyok. A szó
szoros értelmében. Én csalni jöttem ide. Mint mi mondjuk: dolgozni.
Ilyen helyen pár napig szoktam maradni, valamit elkövetni és eltűnni. De
itt megjártam. Szerelmes lettem, nem követtem el semmit és nem voltam
képes elmenni. Pedig tudtam, hogy ez lesz a vége. Ezt már napok óta
várom. De… őrült vagyok. Igen. Ilyen szerelmes még nem voltam életemben.

Ettingenné _rövid szünet után, fagyosan_. Szóval: mi kell?

Kovács. Azt nem mondhatom meg másnak, csak a szép hercegnőnek.

Krehl _kardjához kap_. Én téged leváglak!

Ettingenné. Maga nem vág. Se le, se föl. És egyáltalán, ne ugráljon,
mert maga aztán igazán megjárhatja.

Krehl _csudálkozva_. Én?

Ettingenné. Igenis, maga. Az én türelmemnek is van határa.

Krehl. Főméltóságod úgy bánik itt velem, mintha én volnék a vádlott.

Ettingenné. Még lehet! Nézze meg az ember! _Nagy csend, Olympia némán
zokog._ Te pedig ne zokogj. Itt most ebben a pillanatban mindenünk
kockán van. Ki lehet mondani, mert a szélhámos jobban tudja, mint mi.
Atyád ő felsége hadsegédje, te pedig a leendő császárné udvarhölgye
vagy. Ez sorsdöntő perc. Itt cselekedni kell, mégpedig gyorsan.

Olympia. Mit értesz, anyám, az alatt, hogy: cselekedni?

Ettingenné. Nem vagyok hajlandó magyarázatokba bocsátkozni.

Olympia. Nem tudom, mit kívánsz, anyám.

Ettingenné. Én semmit se kívánok. Rendreutasítlak azért, mert azt
mondtad, hogy én bármit is kívánok. Itt most minden rád van bízva. Ha a
világbotrányt akarod, én és szegény apád, mi téged oda is követünk.
Elutazunk Délamerikába, örökre. Illetve nem utazunk, mert apád ezt nem
éli túl. De ha csak egy perccel is túléli, azt a percet arra fogja
felhasználni, hogy a családját kiirtsa. Te tudod, hogy én most nem
túlzok. Mejrovszky úr, a mi színeinkben. Mejrovszky úr a császári
családban, mint bizalmi ember. Mejrovszky úr, a kedvenc táncosod.
_Olympia mozdulatára felelve._ Jó, jó, igen. Ezt a megjegyzést vártam.
Az én bridge-partnerem. De te hoztad hozzám. Jó, jó, ezt a második
megjegyzésedet is vártam. Én nyertem tőle. Mindegy. Választani nem
nehéz. Ennek viselni a következményeit? Nem. Inkább a halál.

_Szünet._

Krehl _haptákban_. Főméltóságú asszonyom. Én távozom. És rendelkezésükre
egész éjszaka a közelben fogok tartózkodni. _Meghajol és indul._

Ettingenné. Menjen a pokolba.

Krehl _visszafordul_. Parancsol?

Ettingenné. Semmi.

Krehl. Valamit méltóztatott mondani… Nem hallottam jól.

Ettingenné _nagyon idegesen_. Valamit mondtam, ami pillanatnyi
felháborodásommal függött össze. Most lecsillapodtam és nem tudnám
ismételni, mert hiányzik hozzá a hirtelen harag. Ön ismét értelmetlenül
néz rám. Legyen nyugodt, ez így van jól. Távozhatik.

Krehl _némán tiszteleg és jobbra elsiet_.

_Szünet._

Kovács. Ha szabad egy szerény kérdést megkockáztatnom: mit szándékozik
válaszolni, szép hercegnő?

_Szünet._

Olympia _félájultan_. Anyám. Mit válaszolnál most te az én helyemben.

Ettingenné _lorgnonjával megnézi Kovácsot_. Hogy’ felelhetek én erre,
mikor a szélhámos úr ezt nem tőlem kérdezte. Ha ő ezt tőlem kérdezte
volna, attól félek, tudtam volna neki felelni, mikor… _könnyekkel a
hangjában_… egy hatszázéves család becsületéről van szó. De tőlem nem
kérdezte.

Kovács _határozottan_. Nem.

_Szünet_.

Olympia. Borzalom… Anyám…

_Szünet_.

Ettingenné. Ez ama ritka esetek egyike, amikor egy anya nem áldozhatja
fel magát gyermekéért.

_Szünet_.

Olympia _félájultan, halkan_. Kérlek anyám, hagyj magamra vele.

Ettingenné. Nem félsz?

Olympia. Nem.

Ettingenné. Jó. Magadra hagylak… ha követeled! Te védeni fogod magadat a
végletekig. Itt vagyok a szomszéd szobában. Ha szükséged van rám,
szólíts.

_Megcsókolják egymást, Ettingenné sírva balra el._

_Nagy szünet._

Olympia _halkan_. Mit akar?

Kovács _halkan, határozottan_. Magát.

Olympia. Ön gazember. Ön börtöntöltelék.

Kovács _lehajtja fejét_.

Olympia. Ezért akart olyan sürgősen beszélni velem.

Kovács. Ezért.

Olympia. Érezte a csendőrt.

Kovács. Igen. Megszökhettem volna már délután. Nem tettem. Egy paraszt
megtette volna.

Olympia. Nem paraszt. Visszavonom. Dehogy! _Ránéz_.

Kovács. Nem félek a szemétől. Ez most már egy egészen más affér. Most le
vagyok leplezve. Börtön-ember. Micsoda könnyebbség. _Fellélekzik_. Most
máskép is beszélünk majd, édesem. Most nem kérek. Most követelek. Hogy
szikrázik a szeme! Minden gondolatát tudom. Most lecsukatna engem a
várbörtönbe, étlen-szomjan. Hogy ott haljak meg, lassan, kínosan.

Olympia. Igen. Szórul-szóra.

Kovács. De ennek vége. A középkornak vége.

Olympia. Felkérem, ne folytasson egy társalgást, amit egy más emberrel
kezdtem. Beszéljen a maga nevében, börtönviselt zsaroló.

Kovács. Az arcán gőg és fájdalom. Így indultak a vérpadra a francia
forradalomban az arisztokraták.

Olympia. Így.

Kovács. Irtózva és örülve. _Olympia csudálkozva néz rá._ Örülve, hogy
feláldozhatják magukat a királyért.

Olympia. Ebből a szennyből, amit ez a perc jelent, felemel engem a
szenvedés, amit érzek.

Kovács. Ez nagyon szép mondat volt, bár egy kicsit fellengős. Szóval
főméltóságod martírnak érzi magát.

Olympia. Igen.

Kovács. Csudálom, hogy nem méltóztatik öngyilkosságra gondolni.

Olympia. Ha segíthetnék ezzel a szüleimen, a császárom házának hírnevén
és az én nevemen, már megtettem volna. De csak rontanék mindezen.
Szemébe nézek a hóhérnak.

Kovács. Méltóztatik parancsolni valami erős italt?

Olympia. Nyomorult ajánlat.

Kovács. Az ötlet nem az enyém. De jó. Ez elkábítja az embert.

Olympia. Talán mindjárt narkózis. Martír, aki előbb elaltattatja magát.

Kovács. Csak azért ajánlottam, mert csudálom, hogy így bírja ezt a
helyzetet.

Olympia. Amit ön most tesz, azt a balkáni hegyek közt megtehetné velem
egy fegyveres rabló. Ez nem piszkol.

Kovács. Na ennek igazán nagyon örülök. Érdekes, milyen bátran tud a
szemembe nézni.

Olympia. Hiába akarja folytatni a huszártisztet. Az nincs itt. Mi két
idegen új ember vagyunk: a merénylő és az áldozat.

Kovács. Egy órával ezelőtt szeretett.

Olympia. Nem magát. Őt.

Kovács. Lehet ezt külön választani?

Olympia. Igen.

_Kis szünet._

Kovács. Szeretném… pardon… illetve: az a másik… szeretné megkérni, hogy
üljön le.

Olympia. Ne udvariaskodjék. Ezt visszautasítom.

Kovács. Megkönnyíteném a helyzetét, ha goromba volnék?

Olympia. Igen. _Leül_. Kérem. Leültem.

Kovács. Vagyis még maradhatok egy kicsit.

Olympia. Ne gúnyolódjék, mert minden, amit teszek, nem én vagyok.

Kovács. Hát kicsoda?

Olympia. Egy rab, az ön hatalmában. Rabló. Pénzt vagy életet.

Kovács. Tévedés. Csak életet. Egy órai életet. Én mint ember…

Olympia. Ön nem ember.

Kovács. Hát mi vagyok?

Olympia. Ön a szerencsétlenség. Az öné vagyok, de úgy vagyok az öné,
mint a fuldokló a viharos tengeré.

Kovács. Szabad érdeklődnöm főméltóságodnál, hogy mi az utolsó kívánsága?

Olympia. Néhány kérdés kínoz.

Kovács _udvariasan int, hogy kérdezzen_.

Olympia. Ölt embert?

Kovács. Nem.

Olympia _fellélekzik_. Csak csalt. Lopott.

Kovács. Igen.

Olympia. Persze… ékszert.

Kovács. Többnyire.

Olympia. Nőktől.

Kovács. Ideadták.

Olympia. Nem értem.

Kovács. Nem érti, hogy ideadták?

Olympia. Ön ellopta.

Kovács. De csak akkor, ha nem adták ide maguktól, kéjjel.

Olympia. Kéjjel?

Kovács. Hagyjuk. Ezt maga nem érti.

Olympia. És a házassági ajánlat?

Kovács. Mindig evvel kezdjük.

Olympia. És mivel végzik?

Kovács. Értéktárggyal.

Olympia. Itt… mit akart elkövetni?

Kovács. Gyöngysort.

Olympia. Tőlem? _A gyöngysorához nyúl._

Kovács. Nem. Öntől semmit. Soha.

Olympia. Szentimentális tolvaj. Szamár.

Kovács. A mamájától akartam.

Olympia. Hogyan? Kéjjel? Vagy…

Kovács. Nem, nem! Rendesen!

Olympia. Ezért vesztett a bridge-ben.

Kovács. Igen.

Olympia. És ezért lovagolt velem.

Kovács _szünet után_. Nem. Magával…

Olympia _közbevág_. Köszönöm, társalgást nem kérek. Csak választ arra,
amit kérdezek.

Kovács. Tessék.

Olympia. Sokat ült börtönben?

Kovács. Sokat.

Olympia. Rabruhában?

Kovács. Igen.

Olympia. Rettenetes. A rózsám ott van a vállán.

Kovács. Az ő vállán. _Leveszi, mosolyogva morzsolja össze._

Olympia. Hol tanult lovagolni?

Kovács. Amerikában.

Olympia. Akkor hogy hívták?

Kovács. Monsieur Legrand.

Olympia. Mi volt?

Kovács. Műlovar.

Olympia. Hol?

Kovács. Cirkuszban.

Olympia. Mi az apja?

Kovács. Suszter. Rigában.

Olympia. És… hol tanult kosztümöt viselni?

Kovács. Uniformist?

Olympia. Ez most már nem uniformis. Egy katona leánya előtt ne merje így
nevezni. Ez legföljebb jelmez.

Kovács. Jelmezt viselni nem tanul az ember. Tehetség dolga.

_Szünet._

Kovács. Több kérdés nincs?

Olympia. Nincs.

Kovács. Mindent tud?

Olympia. Igen. _Hirtelen felijed._

Kovács. Mi az?

Olympia. Mintha… jönne valaki.

Kovács. Legyen nyugodt hercegnő. Amíg az a csendőralezredes él, addig
ide nem jön be senki.

_Szünet._

Kovács. Az idő múlik.

Olympia. Maga rendelkezik. Mire vár?

Kovács. Egy jó szóra. Kapok?

Olympia. Nem.

Kovács. Egy tekintetet.

Olympia. Nem.

Kovács. Szeret.

Olympia. Nem.

Kovács. De… őt? A tegnapit?

Olympia. Igen.

Kovács. Mit változtat a kosztüm azon, amit egy nő egy férfiben szeret.

Olympia. Kosztüm?

Kovács. Amit az ember cselekszik, az majdnem mindig csak kosztüm. Maga a
példa.

Olympia. Én?

Kovács. Egy órával ezelőtt maga volt hóhérnak öltözve.

Olympia. Igen.

Kovács. A mögött egy vágyódó asszony volt. Nem lehetek én e mögött az
elfuserált tolvajélet mögött egy szeretni való ember?

Olympia. Rabló. Rabló.

Kovács. Ne szidjon. Feleljen.

Olympia. Nem.

Kovács. Ez a programmja?

Olympia. Igen.

_Kis szünet._

Kovács. Az idő múlik. Egy jó szót kérek.

Olympia. Nem.

Kovács. Még csak percei vannak. Aztán itt áll főméltóságod, átmenet
nélkül.

Olympia. Rabló.

Kovács. Az Isten szerelméért… de hát csak mégis jobb, hogy én vagyok a
rabló és nem más?

Olympia. Nem.

Kovács. Ki volna jobb?

Olympia. Egy kínai. Akivel nem lehetne beszélni.

Kovács. És akkor?

Olympia. Tiszta volna a szenvedésem.

Kovács. Így nem az?

Olympia. Nem.

Kovács. Mert szeret.

Olympia. Igen. Nem! Nem magát. Őt.

Kovács. És én mint férfi…

Olympia _közbevág_. Nem férfi.

Kovács. Hát?

Olympia. Szerencsétlenség. Erőszak.

Kovács. És nem érdekli főméltóságodat egy ilyen új helyzet: erőszak,
attól, akit szeret?

Olympia _hirtelen feláll_.

Kovács. Parancsol?

Olympia. Ne kínozzon tovább.

Kovács. Meg méltóztatik engedni, hogy ezt sürgetésnek fogjam fel?

Olympia. Nem bírom tovább.

Kovács _megfogja a kezét_. Ne reszkessen. Hisz most már igazán nem
vagyok paraszt. Fél?

Olympia _emelt fővel_. Nem.

Kovács _gyengéden átkarolja_. Ha már rabló… talán mégis csak jobb, hogy…
ismerős rabló… régi, jó, megszokott rabló… úgyszólván házi rabló… akit
szeretünk is egy kicsit… úgy-e?

Olympia _remegve_. Nem! _Könnyezve_. Szenvedni akarok!

Kovács. Azt nem fog, édesem.

Olympia. Ne mondja ezt! A tiszta szenvedést akarom! Könyörgöm… segítsen
ebben… útáltassa meg magát! Legyen rossz, gonosz, durva!

Kovács. Van eszemben! _Hosszan megcsókolja._ Szenved?

Olympia _a vállára hajolva_. Nem. Gazember. _Pillanatnyi szünet után._
Gazember.

Kovács _kedvesen, súgva_. Ezt tessék csak ismételni, folyton
hangoztatni, nehogy elfelejtse, hogy itt erőszak történik.
_Megcsókolja_.

Olympia. Gazember. _Mereven áll és nézi._ Gazember.

Kovács _suttogva_. Hol várjam? Beszéljen. Egy óra az életem. Hajnalban
el kell tűnnöm.

Olympia. Maga…

Kovács _megragadja a két kezét_. Pssszt!

Olympia _suttogva_. Maga nem ember. Hóhér.

Kovács. Igen. Hóhér. Tenger.

Olympia. Szerencsétlenség.

Kovács. Úgyvan. Nem ember. Tűz. Víz. Vihar. Rabló.

Olympia. Gyilkos. Gazember.

Kovács _félkézzel még mindig Olympia kezét fogva, fellebbenti a hátsó
függönyt és kinéz a sötét terraszra._ Senki. Sötétség. Csend. Innen ki…
átszaladunk a parkon… el messzire… _Hirtelen Olympiára dobja
katonaköpenyét. A derekát átkarolva kiviszi._

Olympia _közben, elhalón_. Gazember. Gyilkos. Gazember.

_A függöny becsapódik mögöttük._

_Szünet._

Ettingenné _balról belép, körülnéz_. _Leül. Az angol folyóiratot,
amelyet magával hozott, olvasni kezdi. Felsóhajt. Aztán tovább olvas._

_Kopogtatás._

Ettingenné. Ki az?

_Krehl belép._

Krehl _feszesen áll meg és hallgat, várakozóan_.

Ettingenné _miután ránézett, tovább olvas_.

_Szünet._

Krehl. Bátorkodom jelenteni… hogy a terraszon keresztül mintha suhanó,
elsuhanó alakokat láttam volna… amint suhantak… egy nőt és egy férfit.

Ettingenné _lebocsátja ölébe a folyóiratot_. Hány gyereke van?

Krehl. Négy, főméltóságú asszony.

Ettingenné. Mennyi idős a legfiatalabb?

Krehl. Öt éves.

Ettingenné. És a legidősebb?

Krehl. Tizennégy.

Ettingenné. Fiú?

Krehl. Igen.

Ettingenné _tovább olvas_.

_Szünet._

Krehl. A suhanó alakokban határozottan felismertem…

Ettingenné _felnéz a füzetből_. Abból a fiúból én tábornokot csinálok.
Nem most mindjárt. Idővel. Most csak intézetbe adjuk. A fiú jelentkezzék
nálam Bécsben, szeptember elsején.

Krehl. Parancsára, főméltóságú asszony.

Ettingenné _tovább olvas_.

_Szünet._

Krehl. A suhanó alakokban határozottan felismertem…

Ettingenné. Ön bizonyára álmos.

Krehl. Parancsára, főméltóságú asszony.

Ettingenné _tovább olvas_.

_Szünet._

Krehl. A suhanó…

Ettingenné _felnéz a füzetből_. Ha az ember álmos… akkor az ember aludni
megy, alezredes úr.

Krehl _feszesen áll_.

Ettingenné _felkel és odalép hozzá_. _Méltóságteljesen:_ Mi most mind a
ketten nyugovóra térünk, alezredes úr. Ön azzal a boldog érzéssel, hogy
áldozatot hozhatott a gyermekéért. Ezért nagyon, nagyon irigyli önt,
mint apát, egy anya, akitől a sors megtagadta azt, hogy ezt a
kötelességét teljesíthesse. _Csókra nyujtja kezét._ Isten önnel.

Krehl _kezet csókol, hosszasan_.

Ettingenné. Isten önnel. _Elhúzza kezét._ És… köszönöm ezt a forró
könnyet, amelyet a kezemre csöppentett… alezredes úr. _Meghatva lebeg el
balra. Krehl rajongó pillantást vet rá, sarkon fordul és elsiet jobbra._

FÜGGÖNY.




HARMADIK FELVONÁS.

_Ugyanaz a szín. Másnap reggel. A nagy háttér-függöny most szét van
húzva. Napfényes terrasz látszik, jobbról és balról nehány lépcsővel le
a parkba. Fák, virágok. A szoba közepén terített reggeliző asztal,
virággal, négy székkel. Jobbról és balról elől egy-egy karosszék._

_Mikor a függöny felgördül, Ettingenné egyedül ül az asztalnál.
Reggelizik. Teát iszik. Vajat ken._

_Kis szünet után balról belép Olympia._

Olympia. Jóreggelt, anyám.

Ettingenné. Jóreggelt, drága gyermekem.

Olympia. Miért nem keltettél fel reggel? Most, látod, nem voltam kinn a
pályaudvaron, mikor a papa megjött.

Ettingenné. Oly mélyen aludtál. Sajnáltalak felkelteni.

Olympia. Pedig tudod, mily boldogság nekem látni, mikor a papa így
megjön valahová… hogy felderül a szigorú arca… mikor meglát. Ilyenkor
oly világosan érzem, mennyire szeret.

Ettingenné. Úgy beszélsz apádról, mintha nem apád volna, hanem… anyád.

Olympia. Szeretem a papát.

Ettingenné. Már találkoztatok?

Olympia. Hogyne. De csak egy pillanatra. Megcsókolt és szaladt
átöltözni. Örültem, hogy nem beszéltünk. Én nem tudok hazudni neki.

Ettingenné. Majd én, édes fiam. Majd én. _Folyton Olympia arcát
vizsgálva._ A papa nagyszerű színben van.

Olympia. Hála Istennek.

Ettingenné. Micsoda pompás szervezet. Ötvennyolc éves. Negyvenet mutat.
És harmincötnek látszik. Ülj le drága gyermekem. Apád mindjárt lejön.
Okvetlenül meg akar fürdeni a rádiumos vízben. Szereti ezt a vizet. Hisz
benne.

Olympia. Igen.

Ettingenné. Ülj le, drága gyermekem.

Olympia _leül_.

Ettingenné. Egy kis teát? _Vizsgálva nézi._

Olympia. Kérek.

Ettingenné _miközben önt neki_. Tegnap este óta nem láttalak. Azért
nézlek.

Olympia. Ne olyan sötéten.

Ettingenné. Mit ne olyan sötéten?

Olympia. A teát.

Ettingenné _vizet tölt a teához_. Egy kis forró vizet töltök utána. Így
elég világos?

Olympia. Köszönöm, most jó.

Ettingenné _pillantással a terrasz felé_. A nap már kora hajnalban oly
melegen tűzött, hogy úgy nézem, ma nagy hőség lesz. Négy órakor
felébredtem, már meleg volt.

Olympia. Igen?

Ettingenné. Aztán nem is tudtam elaludni. Sírtam.

Olympia. Ugyan. Miért sírtál?

Ettingenné. Oly nyugtalan voltam…

Olympia. Na és most már megnyugodtál kissé?

Ettingenné. Hogy megnyugodtam… azt talán nem lehet mondani. De valamivel
több bizalmam van a jövőben, mint éjfél után egy órakor volt. Örömmel
látok… ha nem tévedek… a te arcodon is… némi bizalmat a jövőben. _Vár,
de nem kap választ._ Bár nem tudom, hogy jól látom-e. _Sóhajt_. Oly
optimista vagyok! _Vizsgálódva nézi lányát._ Gondolod, hogy indokolt a
nyugalmam?

Olympia. Egy csepp tejet kérek, anyám.

Ettingenné _felkel, a tejért nyúl_. Egy csöpp tejet. _Felemeli a
kannát._ Nem felelsz anyádnak a kérdésére. _Nem kap választ, tejet önt._
Egy nő élete az áldozatok sorozata. _Leül_. Kenjek egy kis vajaszsemlét?

Olympia. Kérek, anyám.

Ettingenné _vajat kenve_. Pedig hidd el, vannak titkok, amelyek
befogadására csak egy anyaszív képes.

Olympia. Ne oly vastagon, anyám.

Ettingenné. Mit ne oly vastagon?

Olympia. A vajat.

Ettingenné. Jól van, drága gyermekem. Nagyon jól van. _Sóhajt_. Vékonyan
fogom kenni. _Kenve_. Mikor még nem volt egyház a világon, az anyaszív
volt az egyetlen gyontatószék.

Olympia. Milyen szép gondolat, anyám. Olyan, mint egy költemény.

Ettingenné _már könnyekkel a hangjában_. Én nem kérdezek tőled semmit.
Itt a zsemléd fiam. Én nem kérdezek tőled semmit. Vékonyan kentem. A mai
világban egy anyának csak kötelességei vannak. Eheted, fiam, a vaj
friss. _Sírós hangon._ Úgylátszik, jogai már nincsenek az anyának. _Kis
szünet. Idegesen._ Nem felelsz anyádnak a kérdésére? _Nem kap választ._
A gyermek éli a maga életét. _Kis szünet._ A maga életét éli a gyermek.
Az anya pedig aggódva áll itt… és könnyekkel a szemében kérdezi
önmagától… _Majdnem sírva._ Miért nem tudom én a gyermekemről éppen azt,
amit legjobban szeretnék tudni? Kérdezi az anya. _Szünet_. Ezt kérdezi
az anya. Egyre hangosabban kérdezi ezt az anya. _Szünet_. És a válasz?
Hallgatás.

Olympia. A legtöbb esetben.

_Lina belép._

Lina. Zavarlak benneteket?

Ettingenné. Se jobban, Lina, se kevésbbé, Lina, mint máskor, Lina,
kedves Lina. _Vajat ken, dühösen._

Lina _leül reggelizni_. _Olympiához_. Apád oly szép és friss, mint
ifjúkorában volt, mikor szerelmes voltam belé. Kenj nekem is egy kis
vajaskenyeret, Jenny, ha már benne vagy. – Hirtelen vonultatok vissza
tegnap éjjel.

Ettingenné. Nagyon elfárasztott az estély. A keveredéstől mindig
fejfájást kapok.

Lina. Ne kend olyan vékonyan. Szeress jobban egy kicsit.

Ettingenné. Azt hittem, fogyni akarsz.

Lina. Miért? Szeretnéd, ha kevesebb volna belőlem?

Ettingenné. Kérlek, édesem. Vastagon fogom kenni. _Dühösen ken._

Lina _Olympiához_. Neked is fájt a fejed?

Ettingenné. Igen. _Egyszerre._

Olympia. Nem.

Lina. Már most igen vagy nem?

Olympia. Mama úgy kényeztet engem.

Lina. Csak mert úgy láttam, mintha sétáltatok volna a parkban.

Ettingenné. Pár percig. Levegőre volt szükségem. Nem éreztem jól magam.

Lina. De azért mégis későn mentél aludni.

Ettingenné. Olvastam itt az olvasóban. De nem sokáig.

Lina. Én nem tudtam aludni. Meleg volt. Egész éjjel az ablaknál ültem.

Ettingenné. Az ablaknál ültél.

Lina. Az ablaknál ültem. És kinéztem.

Ettingenné. Kinéztél.

Lina. Olyan szép ez a park éjszaka. Ezek a nagy sötét fák. És alattuk az
árnyak. Bokrok és más magasabb zöldségek. És ha az ember figyel: titkos
zörejek.

Ettingenné. Zörejek?

Lina. Halk zörejek… mintha suttogó árnyak suhannának el a fák alatt.

Ettingenné. Poétikus.

Lina. Poézis és biztonság. Mily megnyugtató: egy csendőrtiszt, aki némán
fel-alájár a ház előtt. Mint egy őr. Ez a figyelem, úgy látszik, nekünk
szól.

Ettingenné. Igazán nagyon figyelmesen viselkednek itt velünk szemben.

Lina _kis szünet után_. A kapitány még nem jelentkezett?

Ettingenné. Nem.

Lina _Olympiához_. Ma reggel nem lovagoltok?

Olympia. Nem hiszem. Ma a papa… _Meglátja Ettingen tábornokot, aki jön a
terrasz felől._ Örömmel. A papa! _Feláll_.

_Tábornok belép._

Tábornok _Olympiához_. Nem, nem… ne zavartassátok magatokat. Téged
megcsókollak még egyszer, mert te vagy az én büszkeségem. _Megcsókolja,
gyengéden leülteti._ Folytassátok. _Leül, háttal a terrasznak._
Folytassátok.

_Albert belép._

Albert. Jó reggelt!

Tábornok. Ülj le, Albert.

Albert. Köszönöm, én már reggeliztem.

Lina. Természetesen az ágyban.

Albert. Nem «természetesen az ágyban», hanem «az ágyban». Negyven éve
ott reggelizem.

Lina. Természetesen.

Albert _mérgesen_. Mit akarsz ezzel a «természetesen»-nel? Olyan
jellemző az rám nézve, hogy az ágyban reggelizem? Már korán reggel
kezded?

Tábornok. Lina, én katonai rangom minden tekintélyével neki adok igazat.
A megjegyzésednek irónikus hegye volt. Vagy hogy mondják? Éle vagy
hegye?

Ettingenné. Éle.

Tábornok _igen erélyesen_. Akkor: éle. Éle volt.

Lina. Ha te mondod, akkor úgy van. _Rajongó arccal._ Neked mindig igazad
van. Az egész világon csak neked van igazad.

Tábornok. Lina, ne légy érzéki.

Ettingenné _Tábornokhoz_. Akarsz enni valamit?

Tábornok _nagyon erélyesen_. Köszönöm, nem kérek. Fürdő előtt ki van
zárva. _Feleségére néz._ Azt mondod, hogy egyem?

Ettingenné. Igen.

Tábornok _nagyon erélyesen_. Akkor eszem.

Ettingenné. Egy kis sonkát?

Tábornok. Az aztán ki van zárva! Sonkát reggel? Nem vagyok egy vad
őrült!

Olympia. Oly jó, papa. Egyél.

Tábornok _nagyon erélyesen_. Ha olyan jó… add ide. _Érte nyúl._ Majd
később megyek fürdeni. _A tálra mutat._ De saláta nélkül.

Olympia _kérlelően_. Salátával!

Tábornok _harsányan_. Salátával! _Vesz belőle._ Ezt az egy napot ki
akarom használni. Kétszer fogok fürdeni.

Olympia. Az sok.

Tábornok _harsányan_. Egyszer fogok fürödni! Most délelőtt. _Átveszi a
teáscsészéjét._ Kezedet csókolom. _Iszik egy kortyot._ Higyjétek el,
nincs kolosszálisabb üdülés egy tábornok számára, mintha mások
parancsolnak neki. Én így pihenem ki magamat a sok fárasztó
parancsolástól. Ennél a két angyalnál. Csak ne féljetek, édeseim.
Parancsoljatok parancsolni.

Albert _jobboldalt ülve a falnál_. Különös, hogy abban is van valami
kritizálni való, hogy az ember az ágyban reggelizik.

Lina. Kicsoda kritizálta azt?

Ettingenné. Hagyjátok ezt, kérlek. Fülöp tiszteletére rendezitek ezt a
veszekedést?

Tábornok. Lina nem változik. Ilyen volt húszéves korában is.

Lina. Ezt köszönöm. Látod, épp az előbb mondtam, hogy te se változtál
ifjú korod óta.

Tábornok. Lina, ne légy érzéki.

Ettingenné. Rendeltél fürdőkabint?

Lina. Ez a… kabin most arra való, hogy az érzéki társalgást más irányba
térítse?

Ettingenné. Úgyvan. – Rendeltél kabint?

Tábornok. Nem. _Erélyesen_. Nem is rendelek! Ha én odamegyek, legyen
kabin! _Felháborodva_. Csak nem állok oda előjegyeztetni!

Ettingenné. Akkor nem kapsz.

Tábornok _harsányan_. Tehát odaállok előjegyeztetni! Odasétálunk
Alberttel. Asszonyokra mindig hallgatni kell. – Kevés kompótot kérek!

Ettingenné. Kitünő.

Tábornok _harsányan_. Sok kompótot kérek. _Átveszi_.

Lina. Mondd, Fülöp, hogy tudsz te meglenni e nélkül a két asszony
nélkül, csak egy napig is?

Tábornok. Tudod, hogy? _Erélyesen_. Sehogy! – Mondd, kérlek és te hogy
tudsz meglenni egy percig is megjegyzések nélkül?

Ettingenné. Lina úgy tele van élettapasztalattal, okossággal és
kritikával, hogy ha nem tudnám, hogy ez csak a mondanivalónak a
túltengése nála, azt kellene hinnem, hogy nem szeret bennünket.

Lina. Igazságtalan vagy.

Albert _magában, oldalt, hangosan_. Azon fennakadni, hogy az ember
ágyban reggelizik és nem asztalnál. Nem megy a fejembe, hogy mi ebben a
rendkívüli. A walesi herceg, a spanyol király ágyban reggelizik. Sándor
cár az ágyban ebédelt, viszont Napoleon az ebédlőben született. Kiki a
gusztusa szerint.

Tábornok. Elég! Elég! Jól van. Fogadjátok az eddigiért forró
köszönetemet, de ezzel aztán családi diszharmóniában mai szükségletem
fedezve van. Akinek a hangját leginkább szeretném hallani, az hallgat.

Ettingenné. Ma hallgat. Anyja kérdéseire sem felel.

Tábornok. Pedig jó hírem van számodra! – Miért vagy oly szótlan,
gyermekem?

Olympia. Téged nézlek, apám. A szemedet. Ezt a szép szigorú
tekintetedet.

Tábornok. Szigorú? Pedig most igazán igyekeztem kedélyes lenni. Jókedvem
van, mert jó hírt hozok.

Albert. Én inszcenálok családi diszharmóniát?

Tábornok _hirtelen_. Erre ne te felelj, Lina! Ezt ő önmagától kérdezte.

Albert. Én nem inszcenálok családi diszharmóniát!

Tábornok. Látod, már felelt is önmagának. Pont. Hát most hagyjatok engem
is szóhoz jutni. Igen? _Linához_. Szabad?

Lina. De Fülöp…

Tábornok. Nahát, Drága Olympiám, azt hiszem, mindjárt jobb kedved lesz,
ha ezt meghallod. Abban az órában, mikor a leveledet megkaptam,
jelentkeztem ő felségénél.

Olympia. Drága jó apám…

Tábornok. Elmondtam neki a leveled tartalmát. És hozzátettem: ha az én
lányom ezt írja erről a Kovács Andrásról, akkor ez csak a fele a jónak,
amit róla tud. Lányom oly óvatos, mint egy nagykövet. Ő felsége
megköszönte a jelentésemet és ezt mondta.

_Mindenki közelebb hajlik a tábornokhoz, feszült figyeléssel._

Tábornok. «Meghatottan köszönöm, hogy leánya még nyári frisseségében is
rám gondol…» _Diadalmasan néz körül. Mindenki visszahajlik._

Tábornok. «Mily gyöngédség ez»… folytatta…

_Mindenki megint hozzáhajol és figyel._

Tábornok… «Mily gyöngédség ez az ön kedves leányától. Ő tudja, mennyire
szeretem gyermekemet, és milyen nagy gondom az, hogy feddhetetlen
tanítót találjak számára.» Ezt mondta ő felsége, talán nem szóról-szóra,
esetleg a szavak máskép voltak elhelyezve az ő nyilatkozatában, de a
lényeget garantálom. _Diadallal néz körül._

Ettingenné _szívén a kezével_. Istenem…

Tábornok _Olympiához_. Nos? Mit szólsz ehhez?

Olympia. A császár Európa első gentlemanje.

Tábornok. Ez egy frázis a lapokból. Melegebben kellene tudomást venned
ilyen meleg szavakról. Ő felségének remegett a hangja, mikor azt mondta:
«Köszönöm, Ettingen, nagyon köszönöm». _Szeméhez nyúl._ Öreg katona
vagyok. Nekem mindenem, felséges császárom kegye.

Ettingenné. Amelyet bírsz is.

Tábornok. A legteljesebb mértékben. Dacára ellenségeinknek. Most az
elbeszélésben itt egy pillanatra megállok, mert ünnepélyesen meg akarom
köszönni az én drága lányomnak… _Feláll, a többiek is…_ hogy alkalmat
adott nekem arra, hogy felséges császáromnak bizalmi szolgálatot
tehessek. Te jóságos gyermek! Ime, te még segítesz is atyádon, te még
erősíted is atyád pozícióját! Ez jólesik annak, akit oly sokan
szeretnének elmarni a császár oldala mellől. Fogadd izgatott
köszönetemet. _Szeméhez nyúl, könnyet töröl le._ De gyerünk tovább. _A
nők leülnek._

Ettingenné. Kihül a teád, igyál egy kortyot.

Tábornok _erélyesen_. Ha beszélek, nem iszom! _Csend_. Igyam? _A két nő
igent bólint._ Iszom! _Iszik, leül._ Szóval ez tegnap reggel történt.
Tegnap délután aztán ezzel kapcsolatosan újabb kijelentést tett ő
felsége, öt óra körül, a Praterben, a kocsiban.

Lina. Mit mondott a kocsiban?

Tábornok. A felség mindig kegyes hozzám és mindig elégedetten szokott
nyilatkozni családomról. Máskor is dícsér benneteket. De tegnap délután…

Lina… a kocsiban.

Tábornok… a kocsiban egyszerre megszólalt és… és… Most nem értem, miért
hangsúlyozod azt, hogy a «kocsiban?»

Lina. Én hangsúlyozom?

Tábornok. Igenis, a kocsiban. Mellette ültem a kocsiban.

Lina. Igen! Tudom!

Tábornok. Hát akkor mit akarsz?

Lina. Én?

Tábornok _rosszalólag csóválja fejét, aztán folytatja_. Egyszerre
megszólalt és ezt mondta: «Az ön asszonyai nemcsak mintaképei a
viselkedésnek, hanem a legokosabb asszonyok is Ausztriában.» Ezt mondta.
_Linához_. A kocsiban.

Lina _helybenhagyólag_. Kérlek.

Tábornok. Ezt mondta, aztán komor arca gyengédebb kifejezést öltött.

Ettingenné _boldogan_. Gyengédebb kifejezést!

Tábornok. Azt hiszem, nem tévedtem. Gyengédebbet.

Ettingenné _kéjjel_. Ó!

Tábornok. És ezt mondta. _Előveszi noteszkönyvét, mind közelebb
hajolnak, Albert is feláll és odalép._ De szóról-szóra! _Szemüveget tesz
fel, olvas._ «Ettingen, ön nekem hű tanácsadóm. Sohase bántam meg, ha
önre hallgattam. De tudom, hogy önnek is van tanácsadója: az ön szép és
okos lánya. Ettingen, ha az ön lánya valakit méltónak tart arra, hogy az
én imádott gyermekem tanítója legyen, akkor én azt az embert elfogadom.
Már egy fél éve keresek lovaglómestert, akire rábízhassam és nem
találok. Pedig azalatt háromszor találtam miniszterelnököt Magyarország
számára és négyszer Ausztria számára. De most meg vagyok győződve, hogy
végre megvan az ideális ember. Felírtam a nevét. Mondja meg a lányának,
hogy hálás leszek neki ezért.» _Meghatottan néz körül. Nagy csend.
Visszateszi a noteszkönyvet._ «Hálás leszek neki ezért!» _Egy könnyet
töröl le._

_A nők csészéikbe néznek._

Tábornok. Bocsássátok meg könnyeimet. Öreg katona vagyok.

_Kovács megjelenik a terraszon és megáll._

Tábornok _észreveszi, hogy a hölgyek most mind a terraszra néznek.
Megfordul. Odanéz._

_Pillanatnyi szünet._

Kovács. Főméltóságú uram, Kovács András százados a császári és királyi
huszonhatodik huszárezredtől alázatosan jelentkezik.

Ettingenné _lassan felemelkedik a székéről, kezével a szívén_.

Olympia _rögtön utána szintén feláll lassan_.

_Pillanatnyi csend._

Tábornok _még mindig Kovács felé fordulva, mosolyogva, közvetlen
hangon_. Ne ilyen ünnepélyesen, kapitány úr. Gyere be szépen és mondd:
jóreggelt. _Kezet nyujt neki._

Kovács _belép, kezet fog a tábornokkal, mélyen meghajolva_.

Tábornok. Tegnap nem is tudtam, hogy ismered a hölgyeimet.

Lina. Oh ismerjük! Sőt! Nagyon jól ismerjük!

Kovács _kezet csókol Ettingennének_. Az a szerencse ért, hogy… _kezet
csókol Olympiának…_ már itt tartózkodásom első napján… _kezet csókol
Linának és megy Albert felé…_ Dupuy gróf ő excellenciája bemutatott ő
főméltóságaiknak. Jóreggelt. _Meghajol Albert előtt._

Albert _kezet fog vele_. Jóreggelt.

Tábornok. Látod, ezt nekem akkor nem írták meg.

Kovács. Nem vagyok olyan fontos személy, főméltóságú uram.

Tábornok. Egyáltalán, olyan rövid leveleket írtak, hogy csuda. Ilyen
nagy betűkkel írnak. Két mondat négy oldal. Ülj le kérlek.

Kovács. Köszönöm. _Határozott léptekkel megy a baloldalt álló karosszék
felé és leül._

Tábornok _mosolyogva nézi Kovácsot_. Számodra szenzácionális jó hírt
hoztam.

Kovács. Ah!

Tábornok. Olympia azt írta, nem tudsz róla. Ő meglepetésnek szánta. Nem
rontom el az örömét. Majd ő közli veled. Helyesen cselekszem, lányom?

Olympia. Mint mindig, papa.

Tábornok _Kovácshoz_. Mióta vagy itt?

Kovács. Két hete.

Tábornok. Ah! Tavaly Karlsbadban, ha jól tudom… csak pár napig…

Kovács. Öt napig.

Tábornok. Aztán egyszerre váratlanul eltűntél.

Kovács _zavartan mosolyogva_. Igen.

_Ettingenné és Olympia, akik eddig Kovácsot nézték, most hirtelen a
reggelihez nyúlnak._

Tábornok. Titokzatos ügyek. Mi? Fiatalság. Úgy nézzetek rá, hogy ez az
egyetlen ember, akivel órákig tudtam sétálni Karlsbadban. Mikor ti
Svájcban voltatok.

Lina. Ő igen jól sétál.

Tábornok. Nehezen szoktunk össze. De aztán határozottan összeszoktunk.
Remélem, az asszonyaimat is olyan jól mulattattad, mint akkor engem.
Érdekes kalandos történeteket mesélt. Tréfákat is. Nehezen nevettem. De
aztán határozottan nevettem. Te az egész világot bejártad, úgy-e?

Kovács. Sokat utaztam. Úton sokat tanul az ember.

Tábornok. Az már igaz.

_Kínos szünet._

Lina. Nyelveket is úton tanult?

Kovács. Nem. Úton csak gyakoroltam. A nyelvtanhoz elmélyedés kell.
Magányosság. Négy fal közt pár hónap alatt egy nyelvet meg lehet
tanulni.

Tábornok. Csak nem alkarod elhitetni velünk, hogy kolostorban tanultad?

Kovács _nevetve_. Nem!

_Mindenki kínosan nevet. Ettingenné tovább nevet, mint a többi és csak a
tábornok szigorú pillantására hallgat el._

Lina. Jenny azt mondja, nyelveket nem lehet tanulni.

Ettingenné. Én mondtam?

Lina. Tegnap este mondtad. Hogy ez speciális tehetség.

Ettingenné. Lehet, hogy mondtam, lehet, hogy nem mondtam.

Lina. Mikor kártyázni mentetek, akkor mondtad.

_Kínos szünet._

Kovács. Kártyázni, azt úton tanultam. Tengeri hajón.

Ettingenné. Úgy?

Kovács. Igen.

Tábornok _Ettingennéhez_. Bridgeztél vele?

Ettingenné _kínos mosollyal_. Óh igen.

Tábornok. Azt nagyon megtanulta azon a tengeri hajón. Kártyaművész!
Nekem elszedte az egész pénzemet Karlsbadban, bridgeben.

Ettingenné _összerezzen_.

Lina. Jenny visszanyerte tőle.

Ettingenné _kínos nevetéssel_. Igen.

Tábornok. Mi az, peched volt? Nagy peched lehetett.

Kovács. Nagy pechem volt. Illetve a főméltóságú asszonynak volt nagy
szerencséje.

Ettingenné. Óriási szerencsém volt.

Tábornok. Jenny nagyon szeret nyerni.

Lina. Az kellemes is. _Kovácshoz_. Nem gondolja?

Kovács. Nem mindig kellemes. Néha jön aztán egy pillanat, amikor nem
kellemes.

_Kínos szünet._

Tábornok. Igen. És az én Olympiám… hallgat. Komoran hallgat.

Olympia. Csak véletlen, papa.

Tábornok. Meddig maradsz itt?

Kovács. Ma elutazom.

Tábornok. Hova?

Kovács. Őszintén megvallva, még nem tudom. Mindenesetre északnak megyek.

Lina. Azt hittem délnek megy.

Tábornok. Te is? Mi is.

Kovács. Gondoltam rá, de… nem mehetek délnek. Északra megyek.

Lina. Miért?

Tábornok. Ilyet sohase kérdezz, Lina. Ilyesmi mögött mindig asszony van.

Kovács. Keletporoszországban… most lovasversenyek vannak.

Tábornok _a többiekhez_. Jó lovas, mi? Megérdemli azt a… _Szájára teszi
a kezét._ Hallgatok. Nem árulok el semmit. Jól teszem, lányom?

Olympia. Igen, papa.

Lina. Tegnap elvitte az első díjat a díjlovagláson.

Albert. Teljes joggal.

Tábornok. Szép volt a díjlovaglás?

Albert. Nagyon szép.

Tábornok. Te természetesen nem vettél részt.

Albert _dühösen feláll és elfordul tőlük_.

Lina. Látod, hogy természetes?

Tábornok _feláll, Kovácshoz_. Sajnálom, hogy nem láttam a kunsztjaidat.
Viszont örülök, hogy egyáltalán látlak ismét… és… _Szájára teszi a
kezét…_ Nem szóltam semmit.

Kovács _katonásan meghajol_.

Tábornok. De viszont most nem fogsz megszökni előlem, mint tavaly.
Elutaztál, mielőtt meghívtalak volna. Hát most hívlak meg. Látni akarlak
télen, Bécsben.

Kovács. Köszönöm a nagy megtiszteltetést. Ha ugyan a garnizonból el
szabad mozdulnom.

Tábornok. Onnan el fogsz mozdulni. Majd meglátod, mennyire el fogsz
onnan mozdulni. _Végignéz rajta._ Pompás példány vagy. Határozottan
örülök neked. Nem is tudod, mennyire örülök!

Kovács. Végtelenül köszönöm, főméltóságú uram.

_Pillanatnyi szünet._

Tábornok. Nna. Egy kérdés, Jenny. Most nem emlékszem hamarjában: megyek
én most fürdőt rendelni, vagy nem megyek fürdőt rendelni.

Ettingenné. Te mégy fürdőt rendelni.

Tábornok. Köszönöm. _Kovácsra néz._ És te?

Kovács. Én… búcsúzni jöttem a főméltóságú hölgyektől.

Tábornok. Hát csak búcsúzzál. Mi megyünk fürdőt rendelni. Előre, Albert.
Te búcsúzzál el az asszonyoktól, és te mindig mulattasd őket. Este úgyis
elutazunk.

Lina. Milyen kár.

_A következőket igen gyorsan._

Ettingenné. És milyen kár, hogy te nem jöhetsz velünk.

Lina _igen gyorsan_. Nem tudom ugyan, hogy miért nem mehetek veletek…

Ettingenné _még gyorsabban_. Úgy tudom, a te kúrád még egy hétig tart.

Lina _még ennél is gyorsabban_. Kedves Jenny, ami az én kúrámat illeti…

Tábornok _kommandírozva_. Állj! _Hirtelen csönd: mind a kettő elhallgat.
Karonfogja és elhúzza Linát._ Majd nekem fogod elmondani a kúrádat,
drága Linám. _Lassan indulnak a terraszon balra, Albert követi őket.
Távozásközben beszélnek._ És meg fogod nekem mondani, hogy az előbb mért
hangsúlyoztad azt, hogy «a kocsiban!»

Lina. Én hangsúlyoztam, hogy «a kocsiban»? Hangsúlyoztam: «a kocsiban»?

Albert. Igenis hangsúlyoztad. _Utánozza_. «A kocsiban». «A kocsiban».

Lina _hadarva_. Te azt mondtad, hogy «a kocsiban», és én gépiesen
ismételtem: «a kocsiban».

Tábornok. De miért ismételted?

Lina. «A kocsiban»?

Albert. Úgyvan. Miért ismételted?

Lina. Én azt mondtam…

Tábornok. Gúnyosan mondtad: «a kocsiban»!

Lina. Én…

Tábornok. Gúnyosan mondtad: «a kocsiban»!!

_Eltűnnek mind a hárman, de még kívülről is hallatszik: «A kocsiban!»
«Én?» «Gúnyosan!» «Én?» «A kocsiban!»_

_Ezt a szalónban álló három személy némán, mozdulatlanul várta végig._

_Szünet, amíg elmennek._

Ettingenné. Mi ez, kérem?

Kovács. Hogy méltóztatik érteni ezt a kérdést.

Ettingenné. Mi ez az egész? Mi történik itt?

Kovács. Semmi különös.

Ettingenné. Ön még itt van? Ön még nem utazott el és nem törte ki a
lábát? Ön még idemerészkedik az uramhoz?

Kovács. Voltam bátor említeni, hogy tavaly Karlsbadban…

Ettingenné _gúnyosan_. Kártyázott vele. Én… én… _Olympiához fordul…_ én
hozzád fordulok felvilágosításért.

Olympia. Ha a betyároknak van becsületük, akkor neki már ma hajnalban el
kellett volna utaznia.

Kovács _lehajtott fejjel_. Nem voltam rá képes.

Olympia. Meg akar ölni engem? Mert most aztán már nincs más hátra.

Kovács _halkan, szerényen_. Hercegnő, most egy kis kellemetlen
meglepetés következik. _Szünet_. Én nem vagyok Mejrovszky, a szélhámos.

Ettingenné. Hát?

Kovács. Kovács András kapitány.

Ettingenné _egy székhez támaszkodik, aztán lezökken rá_.

Olympia _felkapott fejjel, vadul bámul Kovácsra_.

_Szünet._

Kovács _egyszerűen, közvetlenül_. Kovács András kapitány a császári és
királyi huszonhatodik huszárezredtől. Egy kis tréfa. Tulajdonképpen
tényleg csaló vagyok, de csak azért, mert kiadtam magamat csalónak.
Ritka eset a logika történetében, hogy valaki azzal, hogy kiadja magát
valaminek, automatice azzá is válik.

Olympia. Én ezt önnek nem hiszem el.

Kovács. Meg fog róla győződni, idővel.

Ettingenné. Ön oly vakmerő, hogy képes most valami újabb csavarintással…
_Nézi_. Magyarázza meg, amit mondott!

Kovács. Mondtam már: kis tréfa volt. _Olympiához_. A parasztnak a
tréfája. Egy kis büntetés. Meg méltóztatott engem sérteni. Nem a
becsületemben. De valahol egész mélyen, ott valahol a becsület körül,
hercegnő. Mikor kimentem… «erős italokat inni»… és… «szép nőket
szeretni»… elhatároztam, hogy… _Abbahagyja_.

_Szünet._

Olympia. Mit határozott el?

Kovács. Bementem a kávéházban a telefonfülkébe. Ennél egyszerűbb dolog
nincs is a világon. Felhívtam a csendőrt és azt mondtam neki, hogy a
bécsi rendőrség beszél. Én mondtam neki, hogy Kovács, az Mejrovszky. Ez
volt az egész. A többit méltóztatik tudni.

Olympia. Hazudik.

Kovács. Dehogy. – A kávéházból telefonáltam a hotelbe. Máskor április
elsején szoktam ilyent csinálni. Most nem tartottam magamat a dátumhoz.
Telefontréfa. Telefonáltam neki, aztán letettem a kagylót és visszaültem
a barba erős italokat inni. És várni, hogy mi lesz ebből. Aztán értem
jött a boy. Aztán én… bejöttem ide főméltóságtokhoz.

Ettingenné. És miért csinálta ezt? Mit akart?

Kovács. Mondtam már. Büntetni. Ha szégyenlik a parasztot, jó, kapnak egy
gazembert. Tudtam én, hogy avval szóbaállnak. Csak a paraszttal nem.

Ettingenné. Mindennek az az ostoba csendőr az oka.

Kovács. Miért? Nem volt az ostoba. Még olyan csendőr nem született a
világra, aki az ilyenbe be nem esik. Mit csinált volna szegény?

Ettingenné _nagy beszédbe kezd_. Én most a leghatározottabban kikérem
magamnak, hogy ön…

_Tábornok a terrasz felől jön._

Tábornok _Ettingennéhez_. Ő esküszik, hogy csak gépiesen ismételte.

Ettingenné. Mit? Kicsoda?

Tábornok. Lina. Azt, hogy «a kocsiban».

Ettingenné. Miféle kocsiban?

Tábornok. Hagyjuk. Nem ezért jöttem vissza. Csak azt akartam mondani,
hogy ne várjatok, rögtön kaptam kabint. De a fürdővel eltelik egy óra
is. Hát hol találkozunk?

Ettingenné. Ahol parancsolod, Fülöp.

Tábornok. Én majd megparancsolom, de előbb te tégy egy propozíciót.

Ettingenné. Proponálom, hogy mi felsétálunk előre a Kurhausba és te
gyere oda.

Tábornok. Jó. Kitünő. Hát egy óra mulva. _Olympiához_. Tudja már a
titkot?

Olympia. Még nem.

Tábornok. Miért kínozod? Mamádnak van egy nagyon okos mondása: férfit
megölni, de nem kínozni.

Ettingenné _nagyon idegesen_. Mit akartál az előbb… valami kocsival?

Tábornok _mosolyogva_. Semmit. Hisz ismered Linát.

Ettingenné. Mi az, megint mondott valamit?

Tábornok. Hagyjuk ezt. _Kovácshoz_. Te ma délután revanche-ot fogsz adni
nekem. Kihasználom a pechedet. Kártyázni fogsz velem. _Ettingennéhez_.
Az apja is kitűnő kártyás volt. De ebből a fiúból nem nézett ki ez.
Olyan csendes, komoly fiatal tiszt volt.

Kovács. Szerénységem tiltotta a főméltóságú hölgyeknek azzal
büszkélkedni, hogy főméltóságod tanítványa voltam.

Tábornok. Hogyne, hogyne. A hadiiskolában. Hogyne. Nem mondom, hogy a
legjobb tanítványom volt…

Kovács _nevetve_. Nem!

Tábornok. De határozottan a tanítványom volt. Egyike volt a
legközepesebbeknek. Ha az apja nem lett volna régi bajtársam… hát… Igaz!
Édesapád hol van most?

Kovács. Nyugdíjban. Visszament parasztnak a falujába.

Tábornok. Jól van az öreg úr? _Karon fogja._

Kovács. Hála Istennek jó egészségben van.

Tábornok _melegen_. Ha írsz neki, nagyon szépen tiszteltetem.

_Krehl megjelenik a terraszon._

_Mindenki odanéz._

Krehl _nagyot bámul_.

Tábornok. Na, mi az, fiam?

Krehl. Főméltóságú uram, Krehl János Farkas császári királyi
csendőralezredes alázatosan jelentkezik, mint a kilencedik
csendőrkerület parancsnoka.

Tábornok. Köszönöm. Akar valamit?

Krehl. _Ettingennére néz._

Ettingenné. Miért néz ön rám? Tőlem akar valamit?

Krehl. Főméltóságodnak…

Ettingenné. Nos? _Tekintetével belefojtja a szót._

Krehl. Mély tisztelettel meg akarom köszönni…

Ettingenné. Hja úgy. Fülöp, én voltam olyan merész és kilátásba
helyeztem a te pártfogásodat az ő fia számára. Neki van egy
tizennégyéves, derék, csinos, rendkívül tehetséges fia, aki tábornok
akar lenni.

Tábornok. Bravó.

Ettingenné. Nem most rögtön. Idővel. Hálás szeretnék lenni az alezredes
úrnak. Ő olyan önfeláldozóan őrzött bennünket… engem és Olympiát… hogy
mind a ketten nagyon kérünk…

Tábornok. Nagyon szívesen, angyalom. Gratulálok, hogy ilyen kitünő
protekciót szerzett, mint a feleségem és a lányom. Jelentkezzék nálam a
fiúval szeptember elsején. És elismerésemet fejezem ki önnek, amiért
őrizte az asszonyaimat.

Krehl _némán szalutál_.

Tábornok. Bár őket nem kell őrizni. Ők határozottan kitünően tudják
őrizni magukat.

Krehl _Ettingennére néz_.

Ettingenné. Ön ismét értelmetlenül néz. Ez többször előfordult. De nem
von le az ön értékéből. Ön kitünő közeg és kitünő ember.

Kovács. Én ki is próbáltam az éjjel. Felhívtam telefonon, mintha Bécs
beszélt volna és azt mondtam neki, hogy figyelje Kovács kapitányt, mert
az csak kiadja magát huszártisztnek, pedig nem huszár, hanem valami
híres szélhámos.

Tábornok _nevetve_. Kitünő! Az egyetlen ember, aki engem meg tud
nevettetni. És figyelt téged?

Kovács. Egy ideig figyelt. Aztán abbahagyta. _Nézik egymást Krehllel._
Igaza van a főméltóságú asszonynak: néha értelmetlenül néz.

Tábornok _harsogva_. Általában, nekünk olyan kitünő csendőrségünk van,
hogy igazán keresni kell a párját az egész világon. Komoly, tapintatos,
lelkiismeretes csendőrség. Nagyon örültem alezredes úr. Nagyon örültem.

Krehl _szalutál, indul_.

Kovács. Szervusz!

Krehl _megáll, zavartan_. Szervusz. _Elsiet_.

Kovács _Ettingennéhez_. Most szeretett volna megint értelmetlenül nézni,
de nem mert.

Tábornok _Ettingennéhez_. Úgy látszik, tőled fél. _Órájára néz._ Tehát
féltizenkettőkor a Kurhausban. Igen?

Ettingenné. Úgy parancsoltad.

Tábornok. Úgyvan. _Elmegy_.

_Szünet._

_Olympia mereven, a távolba nézve áll a balszélen. Kovács jobbról áll.
Ettingenné, aki az urát két lépésnyire a terraszig kísérte, most
visszajön és Kovács elé lép. Kovács szerényen lehajtja a fejét._

Ettingenné. Gyilkos.

Kovács. Nem vagyok az. A látszat csal.

Még az se mindig gyilkos, aki pénzért szúr kést másnak a testébe.

Ettingenné. Hát mi?

Kovács. Sebész.

_Szünet._

Ettingenné. Önt én ma nagyobb bűnösnek tartom, mint tegnap éjjel. Egy
pillanatig kedvem lett volna az uramnak elmondani mindent. _Olympiára
néz._ Már amit tudok. Ön agyonlőhette volna magát.

Kovács. Úgyvan.

Ettingenné. Még most is kedvem volna.

Olympia _felsikolt_.

Ettingenné. Na végre, hogy feleltél az anyád kérdésére! _A terraszon át
mérgesen elsiet._

_Szünet._

Olympia. Maga…

Kovács. Pardon, hogy már az első szónál megállítom. Ki az a «maga»?

Olympia _csodálkozva néz rá_.

Kovács. Ki az a «maga», akihez beszél? Mejrovszky vagy Kovács?

Olympia. Hogyan?

Kovács. Csak válasszuk külön. A boldog Mejrovszky, a nincs. A
boldogtalan kapitánnyal pedig tegnap este végzett. Kihez beszél most?

Olympia. Ahhoz az emberhez, aki egy hazugsággal csempészte magát a
bizalmamba…

Kovács. Bizalmába?

Olympia. Illetve egy olyan helyzetbe… _Zavarban_. Mindegy. A hangsúly a
«hazugság» szón van.

Kovács. Tehát?

Olympia. Tehát érvénytelen nemcsak az a…

Kovács. Érvénytelen.

Olympia. Nem is tudja, mit akartam mondani.

Kovács. Minden érvénytelen.

_Kis szünet._

Olympia. Úgy látom, nem akarja, hogy most közöljük egymással a
gondolatainkat.

Kovács. Jobb szeretnék most… hallgatni.

Olympia _halkan_. Boldogtalan?

Kovács. Nem.

Olympia. Boldog?

Kovács. Kicsit. Megnyertem egy előkelő szellemet a demokratikus gondolat
számára.

Olympia _idegesen_. A boldogsága tehát… tisztán… szociálpolitikai
jellegű.

Kovács. Igen.

Olympia. Hazudik.

Kovács. Az nagyon valószínű.

_Kis szünet._

Olympia. És most mi a terve?

Kovács. Elutazom.

Olympia. Hova?

Kovács. Messzire. Nem tudom. Mindenesetre hamarosan beváltom
Mejrovszkynak azt az ígéretét, hogy ezt a ruhát nem viselem többé.

Olympia _felkapja a fejét, meglepetten bámul rá_.

Kovács. Én egy kicsit játszottam az emberi méltóságommal. Én
megsértettem ezt az egyenruhát. Nem vagyok korlátolt ember, se
szentimentális, de… _Mellére teszi a kezét…_ ebben hinni kell, vagy nem
kell viselni. Minden tréfáért meg kell fizetni. És… tanítsa más
lovagolni a kis főhercegnőt.

_Szünet._

Olympia. Most egy különös és váratlan kérdést fogok intézni önhöz.

Kovács. Tessék.

Olympia. Szeret?

Kovács. Igen.

Olympia. Köszönöm.

Kovács. Szívesen.

Olympia _lehajtja a fejét_. Mit tett velem.

Kovács. Megsértett. Elégtételt vettem. Ezzel tartoztam magamnak és
minden parasztnak ezen a világon.

Olympia _lehúnyt szemmel gépiesen ismétli, halkan_. Mit tett…

Kovács. Büntettem.

Olympia. Ez… büntetés volt?

Kovács. Igen.

_Szünet._

Olympia _alig hallhatóan_. Szeretlek. Te kedves gazember.

_Szünet._

Kovács _nagyon szerényen_. Megengedi hercegnő, hogy legalázatosabban
búcsút vegyek.

Olympia. Elmegy?

Kovács. Elmegyek.

Olympia. Látom… ősszel… Bécsben?

Kovács. Nem, édes. Sehol és soha többé. _Összevágja a sarkantyúját és a
terraszon át elmegy._

_Olympia lehúnyt szemmel áll a helyén._

FÜGGÖNY.




MOLNÁR FERENC  SZÍNMŰVEI:

=Az ördög.= Vígjáték 3 felvonásban.

=Liliom.= Egy csirkefogó élete és halála. Külvárosi legenda hét képben.

=Józsi.= Bohózat 3 felvonásban.

=A doktor úr.= Bohózat 3 felvonásban.

=A testőr.= Vígjáték 3 felvonásban.

=A fehér felhő.= Mirákulum 5 változásban.

=Farsang.= Színmű 3 felvonásban.

=Úri divat.= Vígjáték 3 felvonásban.

=A farkas.= Vígjáték 3 felvonásban.

=Égi és földi szerelem.= Dráma 5 felv.

=Színház.= Három egyfelvonásos.

=A hattyú.= Vígjáték 3 felvonásban.

=A vörös malom.= Színjáték két részben, 26 képben.

=Az üvegcipő.= Vígjáték 3 felvonásban.

=Riviera.= Vígjáték 2 felvonásban.

=Játék a kastélyban.= Anekdota 3 felvonásban.






*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK OLYMPIA ***


    

Updated editions will replace the previous one—the old editions will
be renamed.

Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright
law means that no one owns a United States copyright in these works,
so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United
States without permission and without paying copyright
royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part
of this license, apply to copying and distributing Project
Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™
concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,
and may not be used if you charge for an eBook, except by following
the terms of the trademark license, including paying royalties for use
of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for
copies of this eBook, complying with the trademark license is very
easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation
of derivative works, reports, performances and research. Project
Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may
do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected
by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark
license, especially commercial redistribution.


START: FULL LICENSE

THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE

PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK

To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free
distribution of electronic works, by using or distributing this work
(or any other work associated in any way with the phrase “Project
Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full
Project Gutenberg™ License available with this file or online at
www.gutenberg.org/license.

Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™
electronic works

1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™
electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
and accept all the terms of this license and intellectual property
(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
the terms of this agreement, you must cease using and return or
destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your
possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a
Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound
by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person
or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.

1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be
used on or associated in any way with an electronic work by people who
agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works
even without complying with the full terms of this agreement. See
paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this
agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™
electronic works. See paragraph 1.E below.

1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the
Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection
of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual
works in the collection are in the public domain in the United
States. If an individual work is unprotected by copyright law in the
United States and you are located in the United States, we do not
claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,
displaying or creating derivative works based on the work as long as
all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope
that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting
free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™
works in compliance with the terms of this agreement for keeping the
Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily
comply with the terms of this agreement by keeping this work in the
same format with its attached full Project Gutenberg™ License when
you share it without charge with others.

1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
what you can do with this work. Copyright laws in most countries are
in a constant state of change. If you are outside the United States,
check the laws of your country in addition to the terms of this
agreement before downloading, copying, displaying, performing,
distributing or creating derivative works based on this work or any
other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no
representations concerning the copyright status of any work in any
country other than the United States.

1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:

1.E.1. The following sentence, with active links to, or other
immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear
prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work
on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the
phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed,
performed, viewed, copied or distributed:

    This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most
    other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
    whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
    of the Project Gutenberg License included with this eBook or online
    at www.gutenberg.org. If you
    are not located in the United States, you will have to check the laws
    of the country where you are located before using this eBook.
  
1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is
derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not
contain a notice indicating that it is posted with permission of the
copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in
the United States without paying any fees or charges. If you are
redistributing or providing access to a work with the phrase “Project
Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply
either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or
obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™
trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted
with the permission of the copyright holder, your use and distribution
must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any
additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms
will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works
posted with the permission of the copyright holder found at the
beginning of this work.

1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™
License terms from this work, or any files containing a part of this
work or any other work associated with Project Gutenberg™.

1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
electronic work, or any part of this electronic work, without
prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
active links or immediate access to the full terms of the Project
Gutenberg™ License.

1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including
any word processing or hypertext form. However, if you provide access
to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format
other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official
version posted on the official Project Gutenberg™ website
(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense
to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means
of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain
Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the
full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1.

1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works
unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works
provided that:

    • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
        the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method
        you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed
        to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has
        agreed to donate royalties under this paragraph to the Project
        Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid
        within 60 days following each date on which you prepare (or are
        legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty
        payments should be clearly marked as such and sent to the Project
        Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in
        Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg
        Literary Archive Foundation.”
    
    • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
        you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
        does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™
        License. You must require such a user to return or destroy all
        copies of the works possessed in a physical medium and discontinue
        all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™
        works.
    
    • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of
        any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
        electronic work is discovered and reported to you within 90 days of
        receipt of the work.
    
    • You comply with all other terms of this agreement for free
        distribution of Project Gutenberg™ works.
    

1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project
Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than
are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing
from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of
the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set
forth in Section 3 below.

1.F.

1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
works not protected by U.S. copyright law in creating the Project
Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™
electronic works, and the medium on which they may be stored, may
contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate
or corrupt data, transcription errors, a copyright or other
intellectual property infringement, a defective or damaged disk or
other medium, a computer virus, or computer codes that damage or
cannot be read by your equipment.

1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right
of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project
Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project
Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all
liability to you for damages, costs and expenses, including legal
fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
DAMAGE.

1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
written explanation to the person you received the work from. If you
received the work on a physical medium, you must return the medium
with your written explanation. The person or entity that provided you
with the defective work may elect to provide a replacement copy in
lieu of a refund. If you received the work electronically, the person
or entity providing it to you may choose to give you a second
opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If
the second copy is also defective, you may demand a refund in writing
without further opportunities to fix the problem.

1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO
OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT
LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.

1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
warranties or the exclusion or limitation of certain types of
damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement
violates the law of the state applicable to this agreement, the
agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or
limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or
unenforceability of any provision of this agreement shall not void the
remaining provisions.

1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in
accordance with this agreement, and any volunteers associated with the
production, promotion and distribution of Project Gutenberg™
electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,
including legal fees, that arise directly or indirectly from any of
the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this
or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or
additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any
Defect you cause.

Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™

Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of
electronic works in formats readable by the widest variety of
computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It
exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations
from people in all walks of life.

Volunteers and financial support to provide volunteers with the
assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s
goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will
remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
and permanent future for Project Gutenberg™ and future
generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary
Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see
Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org.

Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit
501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification
number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary
Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by
U.S. federal laws and your state’s laws.

The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West,
Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up
to date contact information can be found at the Foundation’s website
and official page at www.gutenberg.org/contact

Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg
Literary Archive Foundation

Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread
public support and donations to carry out its mission of
increasing the number of public domain and licensed works that can be
freely distributed in machine-readable form accessible by the widest
array of equipment including outdated equipment. Many small donations
($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
status with the IRS.

The Foundation is committed to complying with the laws regulating
charities and charitable donations in all 50 states of the United
States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
with these requirements. We do not solicit donations in locations
where we have not received written confirmation of compliance. To SEND
DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state
visit www.gutenberg.org/donate.

While we cannot and do not solicit contributions from states where we
have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
against accepting unsolicited donations from donors in such states who
approach us with offers to donate.

International donations are gratefully accepted, but we cannot make
any statements concerning tax treatment of donations received from
outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.

Please check the Project Gutenberg web pages for current donation
methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
ways including checks, online payments and credit card donations. To
donate, please visit: www.gutenberg.org/donate.

Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works

Professor Michael S. Hart was the originator of the Project
Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be
freely shared with anyone. For forty years, he produced and
distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of
volunteer support.

Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed
editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in
the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not
necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper
edition.

Most people start at our website which has the main PG search
facility: www.gutenberg.org.

This website includes information about Project Gutenberg™,
including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.